Nicolas Barreau: Montmartre-i szerelmes levelek

március 23, 2019 Szilvamag No comments

A romantikus vígjátékokat író Julien Azoulay szinte belepusztult felesége halálába, aki alig 33 évesen súlyos betegség után hunyt el. Az egyetlen kapaszkodója kisfia, Arthur, aki miatt minden nap érdemes felkelnie és aki folyamatosan tartja benne a lelket. Mielőtt Hélène meghalt volna, megígértette Juliennel, hogy halála után 33 levelet ír majd neki - az élete minden évére. És bár Julien kezdetben úgy érzi, hogy soha nem tudja majd teljesíteni felesége utolsó kívánságát, egy nap, mégis tollat ragad és elkezdi első levelét, melyben mérhetetlen kétségbeesése és boldogtalan élete mellett mesél Arthurral töltött mindennapjaról és közös barátjukról, Cathérine-ról, mesél a temetőben tett látogatásairól, és hogy még mindig milyen kimondhatatlanul hiányzik neki. És mivel érdekes mód ettől egyre jobban kezdi érezni magát, így tovább folytatja az írást, leveleit pedig Hélène sírkövének egy titkos rekeszében rejti el, ahonnan egy nap mindegyiknek nyoma vész, és helyettük olyan különös dolgok jelennek meg, mint pl.: egy kőszív, vagy egy Prévert-vers, később két mozijegy az Orfeusz című filmre, majd pedig egy szép virágkoszorú..., mely jelekből balga mód arra következtet, hogy Hélène szeretne üzenni neki valamit a túlvilágról, de az olvasó hamar rájön, hogy a valóság ennél sokkal egyszerűbb és földhözragadtabb, no meg persze romantikusabb.

Barreau ezen regénye most meglepő mód nagyon szomorúan és meghatóan indult, viszont ennek ellenére mégsem éreztem búskomornak vagy depresszívnek, inkább szívmelengetően szentimentálisnak, ami később átalakult valami csodásan könnyed, néhol megmosolyogtató mesés történetté. Barreau-ra jellemző módon most is roppan kedves és bájosan romantikus a könyv cselekménye, engem a mai napig lenyűgöz, hogy hogyan képes ennyire szépen és szinte költői módon írni ilyen meleg szívű, léleksimogató regényeket. És bár a karakterei a korábbi műveiben nem mindig voltak tökéletesek – itt elsősorban a férfi szereplőkre gondolok leginkább, hiszen mindig övék volt a főszerep – a Montmartre-i szerelmes levelek-nél egy szavam nem lehet panaszra, hiszen Julien karakterével tökéletesen elégedett voltam. Teljesen hihető volt számomra a gyászból való hosszadalmas felépülése, és a normális életbe való lassú visszatalálása. Csakúgy, mint a családtagjai és barátai, illetve azok szerepe az életében, akik mindent megtettek, hogy végre kiszakítsák őt a letargiából.

A könyv a búcsú, a veszteség és a gyász, majd később a második esély és a szerelem témáját dolgozza fel, melynek most nem Párizs macskaköves utcái, hanem egy különleges és nagyon hangulatos, mondhatni elvarázsolt temető szolgált hátteréül, ahol Julien mindig megnyugvást talált felesége halála után. És bár ekkor még nem tudta, de szintén ez a hely volt az, ami egyben egy új szerelem kezdetét is jelentette számára. A kérdés már csak az, hogy hajlandó-e észrevenni és engedni, hogy az élete pozitív irányt vegyen, vagy továbbra is hagyja magát elveszni a múlt emlékeinek bűvkörében.

A Montmartre-i szerelmes levelek véleményem szerint az egyik legjobb Barreau-könyv, amihez eddig szerencsém volt. Pillanatok alatt képes volt magába szippantani, imádtam minden sorát, és alig vártam, hogy újra olvashassam.

Talán, ha nagyon kukacoskodni akarnék, akkor Julien négyéves kisfiának bánatát éreztem kissé háttérbe szorítva és a könyv végén hősünk zavarodottságát és „vakságát” is kissé színpadiasnak és eltúlzottnak találtam. De igazából, ha jobban belegondolok, Barreau könyveiben a férfi főszereplők egy kicsit mindig is ilyenek, sőt még ennél is szerencsétlenebbek voltak, ami engem egy cseppet sem zavar, hiszen az én szememben pont ezek az apróságok: a hangulat, a stílus, az a sok szép irodalomi és zenei utalás, és a főszereplők körüli rejtélyek vígjátékába illő kibogozása, na és persze a tökéletlen férfi főszereplők teszik - és tették eddig is - oly egyedivé és szerethetővé a könyveit.

Azt hiszem, bátran állíthatom, hogy gyakorlott Barreau olvasó vagyok, hiszen ez már a negyedik olvasmányom tőle. Így mindenképp azt mondom, hogy érdemes elolvasni a korábbi könyveit is, mert mindegyik kellemes kikapcsolódást tud nyújtani azoknak, akik egy Párizsban játszódó habkönnyű romantikus vígjátékra vágynak. Persze mindegyikben lehet hibát találni, de az összkép, a hangulat, elképesztő, hogy mennyire el tudja varázsolni az embert.