Nicolas Barreau: Egy este Párizsban

október 26, 2017 Szilvamag 2 comments

Lassan három éve már, hogy Nicholas Barreau első regényét olvastam, és bizony azóta rajongok könnyed kis romantikus történeteiért. Az Egy este Párizsban immár a harmadik regényem tőle és el kell mondanom, hogy a lelkesedésem ez idáig még mindig töretlen.

A történet főszereplője Alain Bonnard, már gyerekkora óta lelke mélyén igazi álmodozó volt. Az a fajta ember, aki a mai napig kalapáló szívvel ül be a mozi sötét nézőterére, hogy alámerüljön más világokba. Amikor egy nap a 73 éves Bernád bácsikája arra kéri, hogy vegye át tőle gyerekkora legemlékezetesebb színhelyét a Cinema Paradis-t, örömmel tesz eleget bácsikája kérésének. S bár tisztában van vele, hogy manapság különösen nehéz egy kis művészmozit fenntartani, ő mégis mindent megtesz annak érdekében, hogy imádott és kissé divatjamúlt filmszínháza tovább működjön. Hogy a forgalmat feldobja, szerda esténkén szerelmes filmeket kezd el vetíteni, mely előadások alkalmával figyel fel arra a piros kabátos gyönyörű nőre, aki a jegyvásárlásnál a pénztárfülkéhez lépve minden egyes alkalommal kedvesen mosolyog rá. Alainnek négy hónapra volt szüksége ahhoz, hogy minden bátorságát összeszedve megszólítsa a titokzatos hölgyet, akivel ezek után élete legboldogabb estéjét tölthette el.

Nos, úgy vélem, hogy nem volt ekkor Alainnél boldogabb ember Párizsban.

Ám a sors úgy hozta, hogy ez a boldogság csak illúzió, merthogy a piros ruhás nő, valami oknál fogva nem jött el a következő megbeszélt találkára, főhősünk története pedig ettől a ponttól kezdve indul el igazán útjára. Merthogy Alain vezetéknév és telefonszám hiányában sehogy nem tudja elérni Melanie-t, és azon a címen, ahova előző este hazakísérte sem tud senki információval szolgálni róla, úgyhogy kétségbeesett nyomozásba kezd, hogy felkutassa szerelmét.

Úgy hiszem, hogy ennél többet aligha árulhatok el a cselekményről anélkül, hogy ne venném el másoktól a felfedezés édes izgalmát. Mindenesetre, aki ismeri Barreau könyveit, annak nem mondok újat azzal, hogy a korábbi írásaihoz hasonlóan itt is félreértéseken alapuló szerelmi történet a mű alapja - amit én egyébként soha nem tudok megunni. Annál is inkább mivel az írónőnek, mint mindig, most is sikerült megőriznie az elbeszélés azon bájos stílusát, mely segítségével lehetetlen volt nem a hatása alá kerülni a történet varázsának és szellemének. A szereplők tekintetében ismét a férfiaké volt a főszerep, amit egy cseppet sem bántam, merthogy Alain karakterét roppant szimpatikusnak találtam. Ő egy kiváló megfigyelő, okos és irtó romantikus alkat volt. Egy kicsit lehet, hogy szerencsétlen, de kit érdekel, ha a szeretett nőért mindenre képes volt. És persze nem is Barreau-ról lenne szó, ha nem egy olyan többrétegű zűrzavaros játékot hozott volna össze Párizs (mert hol máshol) romantikus utcáin, mint amilyet ebben a regényében is, melynek különlegessége most abban rejlett, hogy gazdag filmtörténeti utalásokkal volt tele, melyeket olvasva biza én is kedvet kaptam ahhoz, hogy a kanapén ülve egy meleg takaróval és forró csokival bekuckózva régi nagy klasszikusokat nézzek a következő hétvégén.

Szóval engem ismét sikerült elvarázsolnia a szerzőnek, merthogy élveztem a könyv minden egyes sorát. Egyetlen dolog van csupán, amibe bele tudnék kötni, mégpedig, hogy néhol kissé túlírtnak éreztem a sztorit. Volt egy-két olyan jelenet, ami simán kihagyható lett volna, mert érzésem szerint nélkülük is tökéletesen kerek lett volna az egész. Na de igazából nincs okom panaszra, mert így is nagyszerű szórakozásban volt részem. Úgyhogy még mindig nagyon szeretem B. könyveit. Szeretem a stílusát, a karaktereit és a gyönyörű fülbemászó mondatait. De a legjobban mégis azt szeretem benne, hogy a történetei nem akarnak többek lenni, mint amik: egy kedves és könnyed humorú bájos kis romantikus történetek.

„Azt mondják, Párizs a romantikus álmok beteljesítésében mindig készséges cinkos.”