2020

Drága Olvasóim!

Ez az év utolsó napja, így mindenkinek könyvekben és olvasási élményekben gazdag mosolygós, boldog új évet kívánok!

Köszönöm, hogy itt vagytok, hogy olvastok. ♡

tovább olvasom 2020

Elle Kennedy: The ​Mistake – A baklövés (Off-Campus 2.)

Az Off-Campus nyitó kötete (Az üzlet) után nem volt kétséges, hogy a következő részt is el fogom olvasni, hiszen az elsőt, úgy ahogy volt, imádtam, sőt még kedvenc is lett belőle, de erről a könyvről sajnos ugyanezt már nem mondhatom el.

A baklövés Grace és Logan történetét meséli el. John még mindig tele van féltékenységgel, feszültséggel és önsajnálattal, amiért a legjobb haverja barátnőjébe szerelmes. Búfelejtőként habzsolja a lányokat, akik teljesen odavannak érte. Grace pedig egy kedves, csendes és visszafogott elsőéves hallgató, amolyan tipikus jó kislány, aki csak messziről nézi a fiúkat. 

Grace és Logan egy véletlen folytán találkoznak egymással, amikor egy éjszaka Logan tévedésből a lány szobája ajtaján kopogtat a barátait keresve. Grace rögtön felismeri a srácot, aki titkon még tetszik is neki, így beleegyezik abba, hogy bentről hívja fel a társait. Logan figyelmét belépve azonban rögtön a Grace által nézett film tereli el, ami neki is nagy kedvence, így csatlakozva Grace-hez, együtt fejezik be a Die Hard filmmaratont - egy kis szexel megspékelve. Aztán mindkettőjük meglepetésére egyre többet találkoznak és amikor már kezdenének szépen összemelegedni,  Logan egy meggondolatlan baklövése miatt elveszíti a lányt, és utána kemény erőfeszítéseket kell tennie, hogy bebizonyítsa, megérdemel egy második esélyt.

Először is szeretném leszögezni, hogy ebben a sorozatban nem lehet csalódni, mert Elle Kennedy stílusa annyira humoros, fiatalos és gördülékeny, a szereplői pedig annyira színesek, részletesek és szerethetőek, hogy tényleg élvezet olvasni róluk. Ugyanakkor azt is be kell vallanom, hogy ez a rész számomra kissé elmaradt az előzőtől, merthogy voltak benne olyan pillanatok, melyeket cseppet unalmasnak és túl szépnek vagy gyorsnak éreztem ahhoz, hogy igaz legyen. Persze tisztában vagyok azzal, hogy ezek a könyvek egyébként is távol állnak a valóságtól, mert például az itt szereplő (kigyúrt, okos, szexi és érzékeny, naná, hogy még sírni is tudó) pasik általában – elnézést az általánosításért – nem léteznek, mivel azonban irtó romantikus és álmodozó lélek vagyok, így roppant mód szeretek olvasni róluk. Ám álmodozás ide vagy oda, el kell ismernem, hogy muszáj határt szabni a képzeletnek, és ha lehet, a realitás talajától nem túlzottan elrugaszkodni, mert ellenkező esetben egyes szituációk kissé hihetetlenek lesznek, mely érzéssel itt most feltűnően sokszor találkoztam.

A sorozat német borítói - szerintem gyönyörűek.

Nem szeretném elspoilerezni a sztorit, ezért részletekbe nem bocsátkozom, de a könyv végén Logan apjának hirtelen elhatározása és a nagy romantikus finálé, melynek kiváltó okát én kissé erőltetettnek és mondvacsináltnak éreztem, némi szemöldök ráncolásra késztetett. Ennek ellenére a könyv első fele kifejezetten tetszett, szinte faltam a sorokat, tényleg letehetetlen volt, egészen addig, amíg Grace a nyári szünetre az anyjához nem utazott. Merthogy miután újra visszatért az egyetemre, megváltoztak a dolgok, egy egészen más Grace-t kaptunk vissza, és ez a hirtelen váltás nekem kissé zavaró volt. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy innentől kezdve nem kötött le a sztori, de tény, hogy a könyv második felét unalmasabbnak a végét pedig kissé összecsapottnak éreztem. 

Szóval összességében vegyes érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban, mert annyira ugyan nem ragadott magával, mint az első rész, de mégis szerettem olvasni. Teljesen kikapcsolt és kellemesen elszórakoztatott, ráadásul rengeteget mosolyogtam a főhősök párbeszédein és édes évődésein. Kennedy stílusa; a szereplői, a humora, a váltott nézőpont, az egyetemi helyszín, sőt még az erotikus jelenetek is, amik megírásában szerintem baromi tehetséges ez a nő, hiszen egyik jelenetet sem éreztem kínosnak, kényelmetlennek vagy akár nevetségesnek, inkább nagyon is szexinek és vérpezsdítőnek… Szóval egy szó, mint száz, nekem ezek a dolgok nagyon bejönnek, úgyhogy mindenképp kíváncsi vagyok a sorozat következő köteteire is! 

 

1. The Deal - Az üzlet ~ Hannah Wells & Garett Graham 

2. The Mistake - A baklövés ~ Grace Ivers & John Logan 

3. The Score - A Pont ~ Allie Hayes & Dean Di Laurentis 

4. The Goal - A cél ~ Sabrina James & John Tucker 

Kiadó: Könyvmolyképző

Sorozat: Off-Campus

Eredeti cím: The Mistake

Fordította: Barthó Eszter

Oldalszám: 350

tovább olvasom Elle Kennedy: The ​Mistake – A baklövés (Off-Campus 2.)

Várólista csökkentés – 2020 (Csak azért is!)

Oké, úgy döntöttem, hogy több éves kudarc és mihaszna próbálkozás után az idén is megpróbálok várólistát csökkenteni. Hogy milyen sikerrel fogok járni, arra már most vannak sejtéseim, de nem akarom az ördögöt a falra festeni, inkább nagy lelkesedéssel (ami az év vége felé valahogy mindig alábbhagy), bizakodva és legfőképp pozitívan állok a kihívás elé. 
Szóval hajrá, mindent bele, most… most tényleg menni fog. (ha-ha-ha…ááááá, inkább nem is mondok semmit.)  
A játék háziasszonya - mint mindig - most is Lobo. A játékszabályokról részletesen pedig itt olvashattok.

És akkor nézzük a versenyzőket:

1.  Nicolas Barreau: Párizs mindig jó ötlet

2.  Charlie N. Holmberg: A mestermágus

3.  Nicholas Eames: A Wadon királyai

4.  ElleKennedy: The Score – A pont

5.  P. D. James:Nem nőnek való

6.  Erika Johansen: Tear királynője   

7.  Brandon Sanderson: Vész

8.  Abbi Waxman:Új örömök kertje

9.  V. E. Schwab: Egy sötétebb mágia

10. Simone van der Vlugt: Delfti kék

11. Jessie Burton: Múzsa

12. Robin Hobb: Az orgyilkos tanítványa

tovább olvasom Várólista csökkentés – 2020 (Csak azért is!)

Christopher Farnsworth: Halálakták (John Smith 1.)

A friss megjelenések között bukkantan erre a könyvre, ami a tartalma alapján rögtön érdekelni kezdett. És mint kiderült jól választottam, mert egy kicsit sem okozott csalódást. Nagyon jó könyv volt, sodró lendületű, érdekes és izgalmas, nem beszélve a látványos akciójelenetekről és a kalandregényes stílusról, amivel engem aztán seperc alatt le lehet venni a lábamról. 

A történetről röviden annyit, hogy főszereplőnk, John Smith egy olyan ember, akit akkor hívnak, ha valamit csendesen kell elintézni, és nem pont törvényesen. Ő az az ember, aki mindenre képes abban az esetben, ha valamilyen információra vagy mások szándékainak kiderítésére van szükség, merthogy John különleges képessége, hogy minden gond nélkül hozzáfér mások gondolataihoz. Mindent hall, ami az ember agyában elhangzik; ismeri titkos félelmeiket, átéli fájdalmas emlékeiket és fizikai fájdalmaikat, melyek aztán persze rá is hatással vannak.

John korábban a CIA-nál dolgozott, de idővel elhagyta az ügynökséget és a magánszektorban helyezkedett el. Mostani ügyfele a dús gazdag szoftver-géniusz, Everett Sloan, azért béreli fel őt, hogy volt alkalmazottja – a tech-fenegyerek Eli Preston – után nyomozzon, akit egy rendkívül értékes szellemi tulajdon, egy különleges algoritmus ellopásával vádol. John feladata Preston elméjét átkutatva bizonyítékot találni a lopásra. Mielőtt azonban behatolhatna Preston fejébe, lelepleződik, és Sloan fiatal és nem mellesleg gyönyörű asszisztensnőjével együtt kénytelen menekülőre fogni. 

Johnról el lehet mondani, hogy bizonyos értelemben illenek rá a mai tucatkrimik főszereplőinek tipikus jellemzői; azaz a zűrös múltú, sérült és magányos nyomozó alakja, akinek a parancsok követése ugyan nem igazán fekszik, ellenben rendkívül okos és jó megfigyelőképességű, szóval tényleg kedvelhető karakter - ám valahogy nekem mégsem sikerült megszeretnem őt. A cselekmény roppant fordulatos és sodró lendületű volt, bár John gyerekkoráról és katonai múltjáról szóló visszaemlékezések néha kissé visszavettek a lendületből, de igazából ez sem volt annyira zavaró, (mondom... annyira... ami nem azt jelenti, hogy nem zavart), mivelhogy később annál erőteljesebben tért vissza a feszültség. Meg aztán ezek a visszaemlékezős fejezetek szükségesek voltak ahhoz, hogy többet tudjunk meg Johnról, és azokról a múltbéli eseményekről, amelyekkel e különleges képessége miatt volt kénytelen szembesülni. Farnsworth egyébként nem tolja túl ezt a dolgot, nem sok információt árul el nekünk, egyértelműen érezhető, hogy néhány dolgot visszatart a következő részekhez, ami nem is baj, mert így legalább lesz még mit felfedezni a későbbiekben is.

Ami tetszett és ami egyensúlyban tartotta a sztorit, hogy az író határt húzott John kivételes képességének azzal, hogy főszereplőnk saját maga is képes volt átélni azokat az érzéseket, amiket másokban „olvasott” és másoknak okozott. Tehát, ha például az üldözői számára egy őrült fejfájás vagy törött kar érzetét küldte mentálisan, akkor abban a pillanatban a fájdalom egy százalékát maga is megtapasztalhatta. És mivel a képessége nem egy olyan hatalom volt, amit bármikor kikapcsolhatott, így állandó érzeteknek és gondolatoknak volt kitéve, ami gondoljunk csak bele micsoda érzelmi szökőárként hatott rá. Szerintem ebbe egyébként elég nehéz beleélni magunkat, de mindenképp egy érdekes helyzet, ami nagyon jól működött, John pszichés képessége engem legalábbis újra és újra képes volt ámulatba ejteni.  
                  " Tudom, mi jár az emberek fejében. Hidd el, legtöbbször semmi érdekes."

És még néhány szó a környezetről, ami a Szilícium-völgyétől, az afganisztáni hegyeken át a dubai felhőkarcolókig tartott. Rengeteg szó esett a könyvben az adatbányászatról és a számítógépes adatelemzésről, ami szerintem baromi érdekes és félelmetes dolog is egyben, mert az olvasottak alapján, ha jobban belegondolok, akkor tényleg szinte lehetetlen bármi olyat tenni a mai világban, aminek ne lenne valamilyen elektronikus lenyomata, amely alapján rögtön lekövethetőek vagyunk.  

Szóval a Halálakták szerintem egy igazán jó példája az akciódús, és izgalmas thrillereknek. Azt nem mondom, hogy hibátlan volt és hogy maradandó élményt nyújtott, de a célját elérte; remekül elszórakoztatott és tökéletesen kikapcsolt. Úgyhogy, aki egy jó kis pörgős, okos, és izgalmas olvasmányra vágyik, annak mindenképp csak ajánlani tudom, annál is inkább, mivel önálló kötetként is olvasható. Ám én bízom benne, hogy a kiadó folytatja majd a sorozatot - én mindenképp vevő lennék rá.
  

Ui.: A könyv borítóján az áll, hogy "női pszichothriller", amin nem is tudom, hogy nevessek vagy sírjak. Mindenesetre nagyon gyorsan felejtsétek el ezt a címkét, mert semmi köze hozzá.

Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím: Killfile
Sorozat: John Smith
Fordította: Kádár Pál
Oldalszám: 352

tovább olvasom Christopher Farnsworth: Halálakták (John Smith 1.)

Jennifer Ashley: A ​bizalom ára (Shiftertown 1.)

Úristen, de ki voltam már éhezve egy ilyen történetre. Régebben faltam a paranormális romantikus könyveket, arról nem beszélve, hogy akkoriban még a csapból is ilyen-olyan alakváltós meg vámpíros történetek folytak. Most viszont szinte nagyítóval kell őket keresni, ami miatt kicsit szomorú is vagyok, mert áááá, nem is mondom ki... én mindig a vámpírokkal voltam – na tessék, csak kimondtam - de ettől függetlenül persze az alakváltókról szóló könyveket sem vetem meg. Úgyhogy tényleg nagyon örültem, amikor megláttam Jennifer Ashley első fantasy regényét, ami egyébként egy sorozat elő kötete, ami külföldön – csak halkan súgom meg - már a 12. résznél tart számos novellás kötettel együtt.

   

Ebben a történetben egy olyan új világot ismerhetünk meg, amiben az emberek tisztában vannak azzal, hogy élnek közöttük alakváltók: nagymacskafélék, farkasfélék és egyéb állati és emberi alakban is létezni tudó lények, de emberszámba sem veszik őket. Inkább amolyan állatkerti látványossággént tekintenek rájuk, mintsem egyenrangú partnerként. Ez miatt az alakváltók nem is élnek együtt az emberekkel, hanem saját közösségeket alakítottak ki, saját szabályokkal. Ami érdekes velük kapcsolatban, az a mágikus nyakörv, amit mindig viselniük kell ahhoz, hogy az emberek biztonságban érezzék magukat. Ez tartja ugyanis kordában állati hajlamaikat és akadályozza meg őket az erőszakos fellépéstől. A nyakörv viselését törvény írja elő, leszedni tehát semmilyen körülmények között nem lehet, ám úgy tűnik mégis vannak, akik megpróbálkoznak vele.

  

A történet hősnője egy fiatal ügyvédnő, Kim, aki egy olyan alakváltó jogait védi, aki állítólag megölte ember barátnőjét. Kim annyira hisz védence ártatlanságában és a nyakörv hatékonyságában, hogy minden tőle telhetőt megtesz, hogy tisztára mossa őt. Ezért is keresi fel információgyűjtés céljából az alakváltók klánjának egyik nagytekintélyű tagját, Liam Morrissey-t, aki azon kívül, hogy az első perctől kezdve prédaként tekint a nőre, egy nagyon szexi ír akcentussal beszélő, megnyerő modorú, amolyan igazi rosszfiús kinézetű, és hihetetlen szexuális vonzerővel bíró férfi. 

Mint mondtam, nagy várakozás előzte meg részemről a könyv megjelenését, lehet, hogy ez volt a probléma, mert bár kezdetben elég újszerűnek és izgalmasnak éreztem ezt az egész alakváltós világot, mégis hamar ráuntam és úgy éreztem, hogy egyre laposabb és laposabb lesz az egész. Ráadásul a cselekmény és néhány karakter is, itt elsősorban Kimre gondolok, annyira butuska és egyszerű volt, hogy képtelen voltam beleélni magam a történetbe. Inkább csak amolyan külső szemlélőként voltam jelen olvasás közben - ha nem kalandoztak el közben épp másfele a gondolataim.

Sok olyan dolog volt a könyvben, amit erősen kritizálni lehetne, mint például Kim viselkedését, akinek bár gőze sem volt az alakváltók kultúrájáról, melynek következtében sokszor tétova és bizonytalan volt velük kapcsolatban, mégis olyan könnyen – röpke két nap alatt – esett szerelembe Liammel, hogy az inkább vicces volt mintsem romantikus. Meg aztán sok olyan jelenetük volt, amin kínomban inkább csak mosolyogni tudtam, pedig lehet sírnom kellett volna, gondolok itt Liam és Kim első csókjára, illetve amikor Kim ugyan próbál a józan eszére hallgatni és nem Liambe habarodni, mert mégis csak egy alakváltóról van szó és a szakmai szabály is tiltja az ügyfelekkel való kapcsolatot, meg aztán Liam el is rabolta őt és folyamatosan korlátozta a szabadságában, még ha csak féltő és óvó szándékból is, de mégis, Kimnek egy szava nem volt ellene. Persze egy minimális ellenállást érezni lehetett a részéről, de közel sem annyit, hogy attól kiegyensúlyozott legyen a kapcsolatuk és ez engem kifejezetten zavart. Annál is inkább, mivel Kim állítólag egy bátor, harcias és talpraesett ügyvédnő hírében állt, aki minden helyzetben ki tudott állni a maga igazáért.  

„Kim megadóan, sőt boldogan simult bele Liam karjába. Lehet, hogy az alakváltók „párzási láznak” nevezik, ő csak iszonyú erős vágynak mondaná, de láthatóan nincs ellenszere. Jobb, ha megadja magát.” - Na erről beszéltem.

Aztán kicsit hiányoltam, hogy Briannel - a barátnőgyilkos alakváltóval - egyetlen egyszer sem találkozhattunk vagy beszélhettünk, pedig minden szempontból (akár bűnös volt, akár nem) fontos információk birtokában lehetett. Meg aztán hogy is lehetne bárkit is védeni úgy, hogy nem ismerjük az ő történetét, de ez úgy látszik, hogy senkit sem érdekelt  igazán. Ebből kifolyólag a gyilkosság körüli rejtélyt és az ebből fakadó másik klán alfája közötti konfrontációt sem éreztem annyira súlyosnak és komolynak, mint ahogyan azt az írónő érzékeltetni szerette volna. Na meg aztán Liam és Kim esze sem mindig az ügy megoldása körül forgott, sokkal inkább a szex kötötte le a figyelmüket, ami aztán sajnos eléggé elvitte a nyomozásról a hangsúlyt.

Szóval összességében kicsit csalódott vagyok, de nem mondok le a sorozatról. Igaz kissé kiforratlannak és komolytalannak éreztem, de ugyanakkor irtó romantikusnak és rózsaszínűnek is, ami nekem most nagyon jól esett. Úgyhogy Sean története miatt, akire kifejezetten kíváncsi vagyok, szerintem a következő részre is benevezek. 

Kiadó: Kossuth
Eredeti cím: Pride Mates
Fordította: Medgyesy Zsófia
Oldalszám: 412

tovább olvasom Jennifer Ashley: A ​bizalom ára (Shiftertown 1.)

Eoin Dempsey: Fehér ​rózsa

Ennek a könyvnek az olvasása kapcsán fogalmazódott meg bennem igazán, hogy mennyire szeretem is én a második világháborús könyveket. Persze korábban is sokat olvastam és szerettem is őket, de hogy ezek a regények ennyire lekötnek, érdekelnek és megérintenek, furcsa mód csak most tudatosodott bennem igazán.

A Fehér rózsa Eoin Dempsey második nálunk megjelent kötete, az elsőt, a Rebecca nyomában-t már korábban olvastam és igazán nagyon tetszett, ezért is mertem bátran belevágni ebbe a regényébe, amit egy cseppet sem bántam meg, hiszen a rövidsége ellenére is kidolgozottnak és roppant izgalmasnak éreztem, ráadásul a szereplők is rögtön a szívemhez nőttek, egyszóval élmény volt olvasni.

A történetről röviden annyit, hogy időben 1943-ban járunk. A fasiszta Németország több elszenvedett súlyos vereség ellenére is még mindig erős. Hitler határozottan fogja a gyeplőt, a náci propaganda még mindig jól működik, hiszen az országban tombol a fanatizmus és a brutalitás, melynek hatására Franka minden szerettét elveszítette már. Egyedül maradt és úgy érzi, hogy az élete annyira kilátástalanná és értelmetlenné vált, hogy nincs értelme tovább élnie. Ám amikor öngyilkosságát tervezve a Fekete-erdő hegyoldalain baktatva egy sebesült német katonára bukkan, az ápolónői ösztöne mindent felülír. Franka képtelen magára hagyni a sebesült férfit. Minden erejét összeszedve inkább elvonszolja a családja egy távoli kis faházába, és bár gyűlöli a rezsimet, amit a katona képvisel, mégis segít neki, és gondját viseli. Annál is inkább, mivel erős a gyanúja, hogy a férfi nem is az, akinek látszik. 
És amikor feltevése beigazolódni látszik és a Gestapo is felfigyel már rájuk, elkezdődik a versenyfutás az idővel. 

A történet két fiatalról szól, akik a szerencsétlen körülményeknek köszönhetően kénytelenek megbízni egymásban, ami ebben az időben, nem is volt olyan egyszerű feladat. Hiszen a náci ideológia annyira beépült az emberek tudatába és életébe, hogy nemcsak a barátokban, de már a saját családtagokban sem lehetett megbízni. Ami miatt különlegesnek éreztem ezt a könyvet, hogy végre német oldalról is olvashattam a háborús események borzalmairól. Franka múltján keresztül számomra eddig még ismeretlen szemszögből ismerhettem meg a fiatal német nők helyzetét a náci Németországban. Érdekes volt olvasni a Német Lányszövetség szerepéről, és annak erős befolyásoló hatásáról. A náci propagandarendszerről és annak hatékonyságáról, ami már a középiskolában behálózta a fiatalokat. Illetve arról a nevelési elvről, mely szerint a lányokat már tizenéves korukban csakis a három K betűvel jelölt feladatokra készítették fel: „Küche, Kinder, Kirche”, vagyis konyha, gyerekek, templom.

Én úgy gondolom, hogy amikor egy író a történelem ezen szörnyű – vagy természetesen bármilyen más - időszakáról ír, mindig hűnek kell maradnia a korhoz és hitelesen kell ábrázolni azt a környezetet, amibe a történetét beleilleszti. És Eoin Dempsey szerintem ebből a szempontból nagyon jó munkát végzett.

Ahogy elkezdtem olvasni a könyvet, szinte az első oldalaktól kezdve magával ragadt a történet. Letehetetlen volt, alig vártam, hogy újra a kezembe vehessem és folytathassam. Annál is inkább, mivel Franka karaktere nagyon közel került hozzám. Imádtam a fejében lenni. Az ő történetét olvasva olyan érzésem volt, mintha mindez velem történt volna meg. Teljesen át tudtam érezni azt a kilátástalan helyzetet amibe került, és az érzelmek azon széles skáláját, amiken át kellett esnie, hogy önmagára találjon. Maga a történet is nagyon izgalmas és jól felépített volt. Tetszett, ahogy a cselekmény fejlődött, és hogy Franka olyan döntéseket hozott, melynek súlyos következményeibe még belegondolni is kész horror volt. Mondjuk, ha nem úgy végződött volna a könyv ahogy, azt mondanám, hogy szinte tökéletes lett volna, de Dempsey úgy tűnik nem szereti megríkatni az olvasóit, pedig néha az is jól tud ám esni.

A könyvet olvasva egyébként néha nekem annyira távolinak tűnt ez az egész szörnyűség, mintha több évszázada történt volna. Pedig csak 76 év telt el azóta, ami nem is olyan sok, hiszen még az én dédikém is élénken emlékszik a második világháborús borzalmakra, és a mai napig is sokat szokott mesélni a szovjet megszállásról. De visszakanyarodva a könyvhöz, a Fehér rózsa egy nagyon jól megírt és magával ragadó történet volt. Egyetlen hibája talán csak annyi, hogy túl rövidnek találtam.

*  *  *

Hogy kiknek ajánlom? Azoknak, akik szeretik a történelem e sötét időszakában játszódó történeteket, és nem szeretnék elfelejteni azokat a szörnyűségeket, amiket a legszívesebben elfelejtene az ember.

Kiadó: Maxim

Eredeti cím: White Rose, Black Forest

Fordította: Ipacs Tibor

Oldalszám: 288

tovább olvasom Eoin Dempsey: Fehér ​rózsa