Boldog új évet!

A blog minden kedves olvasójának sok-sok örömmel, reménnyel, szeretettel és könyvekkel teli boldog új esztendőt kívánok!

Köszönöm, hogy itt vagytok. Köszönöm, hogy olvastok.

tovább olvasom Boldog új évet!

Várólista csökkentés 2021 - Új szelek fújnak

Na kérem szépen, ismét itt vagyok és ismét próbálkozom. Igen, tudom, hogy ez idáig még egyik évben sem sikerült teljesítenem ezt a kihívást, pedig majd mindegyiken indultam, de most... most, hogy én is  bevetem a titkos fegyverem - alternatív listával is készülök, ami állítólag óriási segítséget nyújt majd számomra -, tuti célba érek ,vagy legalábbis nagyon remélem. :)

A játék háziasszonya - mint mindig - most is Lobo. A játékszabályokról részletesen pedig itt olvashattok.

És akkor nézzük a 2021-es év játékosait:

1. J.D. Robb: Mámoros halál ✔

2. Charlie N. Holmberg: A ​mestermágus

3. Katherine Arden: A ​medve és a csalogány

4. Victoria Schwab: Egy ​kegyetlen dal

5. Holly Black: The ​Cruel Prince – A kegyetlen herceg ✔

6. Jeaniene Frost: Második ​kísértés

7. Edith Eva Eger: A ​döntés

8. Sabahattin Ali: Madonna ​prémkabátban

9. Sarah J. Maas: A ​Court of Wings and Ruin – Szárnyak és pusztulás udvara

10. Dean Koontz: A ​görbe lépcső ✔

11. Emily Gunnis: A ​lány a levélből

12. Jane Corry: Csak ​egy pillanat

És íme az alternatív listám:

1. Sarah MacLean: A ​hódítás tíz szabálya ✔

2. Albert Levente: A ​hasznos idióta

3. V. E. Schwab: Egy ​sötétebb mágia

4. Brandon Sanderson: Vész

5. Antoine Laurain: Az ​elnök kalapja

6. Gail Honeyman: Eleanor ​Oliphant köszöni, jól van

7. Mary Ann Shaffer · Annie Barrows: Krumplihéjpite ​Irodalmi Társaság ✔

8. Elle Kennedy: The ​Goal – A cél

9. Kristen Ciccarelli: Az ​utolsó namsara ✔

10. Pauline Peters: A ​rubinvörös kamra ✔

11. Kate Quinn: A ​vadásznő

12. Jennifer Donnelly: Stepsister ​– Egy sötét mese

 

tovább olvasom Várólista csökkentés 2021 - Új szelek fújnak

Vi Keeland – Penelope Ward: Rebel Heir – Lázadó örökös ~ The Rush 1.

Egyértelműen a könyv borítója volt az, ami olvasásra csábított. Hogy miért, azt inkább nem részletezem, mert tuti zavarba jönnék, a lényeg, hogy a borítón látható pasi szerintem tökéletes választás volt a történethez, mivel nagyszerűen tükrözi a főhős rosszfiús karakterét.

A sztoriról röviden annyit, hogy Gia Hamptonsban tölti a nyarat, miközben inspirációt is gyűjt új romantikus regényéhez. Egy este, amikor a barátnője megkéri, hogy ugorjon be helyette a bárba pultosnak, Gia jószívvel teljesíti a kérését. Ekkor ismerkedik meg Rush-al, a szexi és szívdöglesztő bártulajdonossal, akivel aztán hamar össze is barátkozik. Rush gazdag, veszélyes és visszahúzódó, egyáltalán nem vágyik komoly kapcsolatra, Giának azonban szép lassan sikerül áttörnie a férfi páncélján. A baj csak az, hogy egy rossz múltbéli döntése miatt, a kettőjük között kialakult törékeny kapcsolat veszélybe kerül. 

Maga a sztori nem túl bonyolult. Számtalan olyan könyvet olvastam már életemben, ami ehhez hasonlóan szintén egy-egy rosszfiú megszelídítéséről szólt (szeretem ezt a témát, és akkor mi van?), úgyhogy bár világmegváltó dolgokra senki ne számítson, de mégis, olyan olvasmányos, jól felépített, és jó stílusban megírt történet volt ez, hogy tényleg szórakoztató volt olvasni.

A könyv egész jól kezdődött, élveztem a szereplők közötti szócsatákat és Rush kínlódását, ahogy minél távolabb akarta tartani magát Giától, ami persze nem jött össze neki. És tetszett ahogy Gia a kapcsolatukat kezelte, és ahogy szép lassan rávette Rush-t, hogy megnyíljon előtte. Igazából – és egy kis jóindulattal - a szereplőket is valóságosnak éreztem, a reakcióikat és az egymással való kapcsolatukat szintén. Ám a kezdeti lelkesedésem sajnos hamar alább hagyott, ahogy rövid időn belül egyre unalmasabbá kezdett válni a sztori. Már csak azért is, mert tele volt olyan szexuális utalásokkal, ami nélkül nekem úgy tűnt, hogy a szerelmesek közötti párbeszéd talán nem is működött volna rendesen.

Ettől függetlenül persze szerettem olvasni a könyvet, Rush karakterét például kifejezetten megkedveltem. Sokkal kidogozottabbnak éreztem, mint Giáét, amit kicsit sajnáltam is, mert bár Giáról is sok mindent megtudtam, pl. hogy rendkívül temperamentumos, szókimondó és egy roppant őszinte egyéniség, de a fejébe valahogy mégsem sikerült teljes bepillantást nyernem.

A történetben van egy-két váratlan fordulat, ami tényleg meglepetést okozott számomra. Az első ilyen esetnél annyira nem akadtam ki, hiszen már találkoztam ilyennel, bár Rush-t már akkor is borzasztóan sajnáltam, de a végén a második csavar... na, az már nekem is fájt. 

Ejjj hölgyeim, miért kellett ezt a szegény srácot így megszívatni?

Vi Keeland és Penelope Ward

Kiadó: Könyvmolyképző

Eredeti cím: Sándor Alexandra Valéria
Fordította: Rebel Heir
Oldalszám: 280

tovább olvasom Vi Keeland – Penelope Ward: Rebel Heir – Lázadó örökös ~ The Rush 1.

Camille Pagán: Jól vagyok, ahogy te sem

Penny élete finoman szólva is elég stresszes, mivelhogy ő az egyetlen aktív pénzkereső a családban. A férje nem dolgozik és a gyereknevelésben is alig segít neki valamit, a háztartás vezetéséről már nem is beszélve. Penny rengeteget túlórázik, anélkül, hogy a túlóráért járó fizetést és tiszteletet megadnák neki, és mindennek tetejébe még a legjobb barátnőjét, Jenny-t is hirtelen elveszítette, aki fárasztó életének egyetlen valódi támogatója volt. A legmegrázóbb az egészben az volt, hogy Penny számára ez a tragédia rántotta le a leplet a barátnője csak látszólag tökéletes életéről, melynek hatására a halála után néhány órával Penny számára rengeteg kérdés és kétség lépett helyébe mindannak, amit Jennyről eddig tudni vélt.

Érdekes mód én a könyv elején azt hittem, hogy Jenny nagyobb hangsúlyt fog majd kapni, és hogy az ő családját és halálának okát vesszük majd jobban górcső alá Penny szemén keresztül, de ez nem így volt. Mert a Penny-vel történt eseményeket követhettük nyomon, az ő fejlődésének, házasságának és a gyermekeivel való kapcsolatának, illetve a munkahelyén való megfelelési kényszerének felismeréséről és leküzdéséről szólt ez a történet. Penny folyamatosan azon aggódott, hogy jó feleség, anya és barát tud-e lenni mások számára, melynek hatására szinte megfulladt a saját életében. A rengeteg aggódás és a ránehezedő teher alatt teljesen elfelejtett önmaga lenni és egyszerűen, élni. 

Azt mondják, a nők közötti barátság sokkal erősebb, mint a férfiaké. Ezt egyébként én is így gondolom, persze vannak kivételek, de mivel a nőket jobban áthatják az érzelmeik, ezért is lehet szerintem igaz ez az állítás. Ebben a könyvben Jenny és Penny olyan közel álltak egymáshoz, hogy még a férjük is elismerte, hogy nem ismerhetik olyan jól saját párjukat, mint ezek a nők. Jenny halála azonban mégis rengeteg titkot rejtett, amiről Pennynek fogalma sem volt, és ez egyfajta katalizátorként hatott a számára. Ennek hatására kezdte kritikusabb szemmel nézni a házasságát és a családban elfoglalt szerepét. És ez volt az oka annak is, hogy a csendes megalkuvás helyett inkább az őszinteséget választotta és nyíltan szembenézett a házasságát terhelő problémákkal.

Bátor döntés volt elhatározniuk a férjével együtt, hogy ezentúl mindig őszinték lesznek egymással. Mert bár az őszinteség szép dolog, de valljuk be, nem biztos, hogy mindig jó ötlet, hiszen a valóságban lehet, hogy az őszinteség csak még több problémát okoz, mint amennyit megold. Főleg, ha az ember kissé túl őszinte kezd lenni a körülötte lévő emberekkel. A könyvet olvasva végig azon gondolkodtam, hogy vajon Sanjay és Penny rendbe tudják majd hozni a házasságukat? Vajon egy jó házasságot tényleg az egymás iránti őszinteség, tisztelet és bizalom határoz meg?

Camille Pagán Jól vagyok, ahogy te sem egy igazán elgondolkodtató könyv volt számomra. Megerősített abban - amit egyébként is tudtam -, hogy irtózatosan nehéz egyensúlyba hozni a házasságot, a munkát és a családot úgy, hogy közben ne veszítsük el önmagunkat. És persze ismét rávilágított arra, hogy rengeteg olyan hazugság vesz körül minket, amiket magunknak és másoknak mondunk, és hogy az őszinteség néha veszélyes és fájdalmas dolog, de egyértelműen szükséges.

„Jennynek igaza volt. Nem voltam boldog a munkahelyemen, és a házasságom sem segített túl sok helyzeten. Stevie és Miles igazi örömforrás voltak - elméletben legalábbis mindig, és az idő túlnyomó részében gyakorlatban is -, de a gyerekek nem tudnak minden űrt betölteni.”

Kiadó: I.P.C.
Eredeti cím:I'm Fine and Neither Are You
Fordította: Hulse Alexandra Nikoletta
Oldalszám:316

tovább olvasom Camille Pagán: Jól vagyok, ahogy te sem

5 sorozat, amit nagyon szívesen újraolvasnék, ha…

 …ha lenne rá elég időm. Ami persze nem azt jelenti, hogy nem fogok megpróbálkozni velük. Majd talán az ünnepek alatt – hahaha… ez még így koronavírus idején is elég meredeken hangzik, hiszen olyan sok sütés-főzés és takarítás áll még előttem, ráadásul ebben az évben is annyi új könyvet vásároltam magamnak - pedig megfogadtam, hogy visszafogom a gyeplőt - , hogy azokra is alig jut majd időm, nemhogy még a lent felsorolt sorozatokra. De fő az optimizmus, úgyhogy újraolvasásra fel! 

A legelső újrázás, amit már nagyon régóta tervezgetek és itt motoszkál mindig a fejemben, az Jeaniene Frosttól a Cat és Bones sorozat lenne. Úristen, hogy én mennyire imádtam ennek a sorozatnak az első résztét. Meg a másodikat, és persze az összes többit is. És most, hogy már csak egy kötet megjelenése van hátra, hogy teljes legyen a boldogság, igazán jó ötletnek tartom, sőt, határozottan úgy érzem, hogy eljött az ideje annak, hogy újra felelevenítsem kedvenc vámpírpárosom történetét. Hátha mire eljutok a hetedik részig, már nálunk is megjelenik végre - bár félelmetesen nagy a csönd az utolsó kötet körül.

A másik nagy szerelmem Julia Quinntől a Bridgerton család. Aminek a Netflixes feldolgozására irtó kíváncsi voltam, igen múlt időben voltam. Hogy miért? Nos, mindig izgatottan olvasgattam azokat a hírmorzsákat, amik a forgatásról érkeztek. Ám ahogy végignéztem a legelső trailert, bevallom, kissé elment tőle a kedvem. Sem a zenére, sem a látványra, sem a kosztümökre, sem a színészekre nem kaptam fel a fejemet. Egyiktől sem ájultam el és mondtam magamban, hogy fúúú, ez aztán tényleg olyan, mint amilyennek elképzeltem. Persze lehet, hogy kellemes meglepetésben lesz majd részem– bárcsak úgy lenne –, ha megnézem az első részt, mindenesetre az előzeteseket látva nem kapott el az "ezt nekem mindenképpen látom kell" gyötrő érzése. Sőt, inkább újraolvasnám a sorozatot, mintsem nézném.

Aztán itt van egy régi nagy szerelmem, ami sajnos nem sok reklámot és hájpot kapott, pedig nagyon megérdemelné. Ez pedig Fiona Paultól Az Örök Rózsa titkai. Hihetetlen hangulatos trilógia ez, már csak azért is, mivel a reneszánsz Velencében játszódik és mivel számomra ez a gyakran romantizált történelmi időszak nagyon tetszik és közel áll a szívemhez, különösen mély nyomott hagyott bennem. Az Örök Rózsa titkai tulajdonképpen egy krimi, egy erős romantikus szállal, mely kombinációt alapvetően imádom. A hangulata pedig, ahhh… elképesztően jó. Csak néhány szót mondok: sötét sikátorok, egy brutális gyilkosság, koszos csatornalabirintusok, rengeteg gondolázás és sötét titkokkal teli lebujok. Természetesen szerelmi háromszög is van a sztoriban – ami egyáltalán nem szenvelgős vagy nyavalygós -, úgyhogy aki egy hátborzongató és kissé gótikus hangulatú romantikus krimire vágyik, annak bátran ajánlom. 

Brenda Joyce Francesca Cahill sorozata szintén egy szuperjó sorozat, amit az olvasóközönség sajnos ugyancsak méltatlanul elhanyagol. Pedig egy rendkívül izgalmas és hangulatos 9 részes szériáról van szó, ami a 20. század eleji Amerikában játszódik. Főszereplője egy csinos fiatal nő Francesca Cahill, aki férfiakat megszégyenítő módon tájékozott a politikában, reformer elveket vall, és a szegények megsegítésben is komoly szerepet vállal. Aztán egy nap, óhatatlanul belesodródik egy gyikossági nyomozás kellős közepébe, melynek kapcsán elhatározza, hogy magánnyomozónak áll. Sorra deríti fel a különböző bűnügyeket a roppant jóképű Rick Bragg rendőrfőkapitány segítségével, akivel aztán pár rész után szerelembe bonyolódik. Persze egy harmadik férfi, Bragg féltestvére is belép a képbe – csak hogy ne legyen olyan egyszerű a dolog -, így rengeteg érzelmi vihar és magánéleti probléma fűszerezi a történetet. Mindenesetre ez is egy baromi jó kis bűnügyi romantikus sorozat, ahol a szerelmi szál kötetről kötetre egyre erősebb lesz, olyannyira, hogy kb. a második vagy harmadik résztől már egyszerűen képtelenség lesz elszakadni a sorozattól.

És a végére hagytam a legjobbat, úgyhogy kérlek nézzétek el nekem, ha ezzel a szériával kimondottan elfogult vagyok. A Tündérkrónikák – és itt most az első 5 kötetre gondolok - sorozat számomra minden mást űberel. Úgy gondolom, hogy ez a sorozat volt eddig a legfantáziadúsabb, legszövevényesebb, legkiszámíthatatlanabb, no meg persze a legszexisebb fantasy, amit valaha olvastam. Azt nem mondom, hogy hibátlan volt minden kötete, mert voltak jelenetek és olyan hosszabb fejezetek, amikért annyira nem rajongtam, de összességébe az az öt rész, amit szinte pár hét alatt egyszerre daráltam le, szerintem szuper jó volt, letehetetlen, következetes, izgalmas és iszonyat tekervényes. Szóval mindenképp megérett egy újraolvasásra.

       

Nektek melyik a kedvenc sorozatotok? Melyiket kívánjátok újraolvasni mostanság a legjobban?

tovább olvasom 5 sorozat, amit nagyon szívesen újraolvasnék, ha…

Teagan Hunter: Let's ​Get Textual – Légy merész! (Text 1.)

Ezt a könyvet az új megjelenések között találtam, és mivel mostanában semmi komolyabb olvasmányra nem vagyok alkalmas, így úgy gondoltam, hogy tökéletes választás lesz arra, hogy esténként álomba ringassam majd vele magamat.  A tartalma alapján egy humoros kis romantikus semmiségre számítottam, ami igazából be is jött, de valahogy mégsem vagyok elégedett a könyvvel. Szívesen mondanám, hogy talán azért, mert nem az én korosztályomnak szól, de hazudnék, mert Elle Kennedy könyveit például nagyon szeretem, még ha túl sok bennük az erotikus jelenet, akkor is. Az ő stílusa és karakterei, de legfőképp a humora mindig elvarázsol és sokkal magával ragadóbb, mint Teagan Hunteré – számomra legalábbis. Pedig igazából a történet szerintem rendkívül jól indult és sok lehetőséget rejtett magában, annyira jó kis sztorit lehetett volna belőle rittyenteni, de Hunternek ez valahogy nem jött össze. 

A történetről röviden annyit, hogy Delia egy nap sms-t kap, amiről azt hiszi, hogy a bátyjától jött, de kiderül, hogy egy ismeretlen, de határozottan vicces srác írt neki tévedésből. Miután kiderül a turpisság, az üzenetváltások persze nem szűnnek meg, hanem tovább folytatódnak, amiből aztán később szerelem lesz.... És hipp-hopp, már a sztori végére is értünk. 

A könyv nagy része Delia és Zach között folyó sms-ekből állt, ami az elején nagyon tetszett és elismerem, hogy feldobta a sztorit, de egy idő után, amikor már semmiről sem szóltak, kezdtek unalmassá válni, melynek köszönhetően egyre erősebb késztetést éreztem arra, hogy csak úgy simán átlapozzam őket. A karakterekkel sem voltam kibékülve, egyiket sem tudtam megszeretni, annyira kétdimenziós és felszínes volt mindegyik, hogy egyáltalán nem tudtam átérezni az érzelmeiket és ezt roppant mód sajnáltam. Meg aztán valahogy az elbeszélés stílusát is annyira gyengének és semmilyennek éreztem, hogy kb. a könyv közepétől arra eszméltem, hogy irtózatosan kezdem unni az egészet. Persze akadtak a könyvben olyan jelenetek, amiken rendkívül jól szórakoztam, pl. a kecskerablás ötlete eszméletlen jó volt, de a fent említett fájó hiányosságokon sajnos ezek sem tudtak sokat segíteni.

Ha egy szóval kellene jellemeznem a könyvet, akkor azt mondanám, hogy übercuki volt – úristen, hogy én ettől a szótól mennyire rosszul vagyok. Annyira tündibündi és émelygős volt az egész, a kisgidákkal meg a szemüveges és gazdag, természetesen irtó helyes kocka sráccal, na meg a szereplőket körülölelő konfliktusmentes és gondtalan, rózsaszín álomszerű boldogsággal együtt, hogy a legtöbbször legszívesebben sikítani tudtam volna tőle. Minden, de minden annyira tökéletes volt, hogy az már abszolút hihetetlen volt számomra. A szereplőknek könnyű és boldog életük volt, Delia az exével olyan kapcsolatot ápolt, amilyet még a mesében sem lát az ember, senkinek sem voltak anyagi problémái, borzalmas múltja, traumája, vagy a jövőjét érintő dilemmája. Zűrös szülei vagy rokonai?… hah *legyint*… olyan meg aztán végképp nem. Egyetlen icike-picike kis balhé volt csak a könyv végén, de azt is annyira erőltetettnek és súlytalannak éreztem, hogy úgy vélem mindezt az írónő csak azért tette bele, hogy fogyjanak az oldalak – mert egyébként egy elég rövidke könyvecskéről van ám szó - és hogy legyen már végre egy kis „izgalom” is a sztoriban.

Szóval igen, nem vagyok túlzottan elragadtatva a könyvtől, sem a cselekménye - ha ezt egyáltalán annak lehet nevezni -, sem a stílusa sem a humora nem vett le a lábamról. Semmi extra nem volt benne, ezért nem is értem, hogy miért szeretik annyian, hiszen ebben a műfajban olyan sok ennél jóval érdekesebb és jobb könyvet lehet találni.

Persze tudom, hogy nem vagyunk egyformák, és hogy mindenkinek más tetszik és más az ízlése, így maradjunk annyiban, ha egy olyan szórakoztató romantikus könyvre vágysz, amiben nincs semmi izgalom, konfliktus és dráma, mélység meg aztán pláne nem, akkor megtaláltad az igazit.

Kiadó: Könyvmolyképző
Sorozat: Tex
Eredeti cím: Let's ​Get Textual
Fordította: Szarvas Szilvia
Oldalszám: 320

tovább olvasom Teagan Hunter: Let's ​Get Textual – Légy merész! (Text 1.)