Szívesen
mondanám, hogy engem egyetlen könyv borítója sem tud befolyásolni vásárlás
során, de ez nem igaz, mert a Kotnyeles kölyköket is elsősorban a csodás
borítója miatt választottam ki magamnak. Persze elolvastam hozzá a fülszöveget
is, ami elég ígéretesen hangzott ahhoz, hogy még jobban megerősítsen az
elhatározásomban. Ám ami legelőször felhívta rá a figyelmem, az mégiscsak a
borítója volt, amivel kapcsolatban úgy gondoltam, ha csak egy kicsit is
visszaadja a történet hangulatát, már nyert ügyem van. És még
mielőtt megkérdeznétek – igen, a külcsín és a belbecs tökéletes összhangban
volt egymással, szóval jól választottam.
A könyvet
sokan Scooby Doo-hoz hasonlítják, ami részben helytálló, hiszen a kalózok
kincsétől kezdve, a különböző természetfeletti szellemeken és szörnyeken át a
kísértet lakta régi házig - csapóajtókkal, titkos pincékkel és alagutakkal
együtt - itt aztán tényleg minden volt. A szereplők tekintetében azonban teljesen más karakterekkel találkozhatunk, ugyanis a csapatban lévő két lány egyike Andy, inkább fiú,
mintsem lány és leszbikus. Gyerekkora óta szerelemes Kerribe, a csapat
vörös hajú hajdani zsenipalántájába, akinek a haja a könyvben esküszöm, hogy
külön életet élt. Bevallom engem a két lány kapcsolata nem fogott meg, sőt, Andy Kerriért való kitartó rajongását egy idő után már kissé fárasztónak is találtam.
Ettől függetlenül mindkét szereplőt szerettem, Andy-re a tettei és a
megnyilvánulásai alapján a könyv vége felé pedig már totál férfiként gondoltam.
Aztán itt volt nekünk még Nate, aki az elmúlt éveket különböző pszichiátriákon
töltötte, ahova egyébként önként vonult be. És végezetül a csapat jóképű, bár
már több éve halott szépfiúja Peter, kinek szellemével Nate még mindig tartja a
kapcsolatot.
Ó, és majd elfeledkeztem Timről, a csapat négylábú weimari vizslájáról, aki
a legkedvesebb és leghumorosabb szereplő volt mind közül.
Sokszor gondolkodtam azon olvasás közben, hogy vajon melyik korosztályt célozta meg az író, és arra jutottam, hogy talán a gyereklelkű felnőttekre, és az érettebb tizenévesekre (16+) gondolt leginkább. Merthogy horrornak számomra ez a könyv túl meseszerű volt, egy kicsit sem cidriztem rajta, pedig az én ingerküszöböm aztán tényleg baromi alacsonyan van. A fentebb említett különleges nyelvezetet és stílust pedig szerintem a fiatalabb korosztály még nem igazán tudná értékelni és befogadni, holott pont ez teszi a könyvet oly különlegessé és szórakoztatóvá.
tovább olvasom Edgar Cantero: Kotnyeles kölykök
A Kotnyeles
kölykök egy rendkívül különleges élmény volt számomra. Eddigi olvasói
pályafutásom alkalmával még csak hasonlóval sem találkoztam. A könyv stílusát
és nyelvezetét eleinte nem igen tudtam hova tenni, nagyon egyedi és egyben szokatlan volt számomra. Aztán ahogy fogytak az oldalak, egyre jobban
sikerült megszoknom és ráhangolódnom, mígnem egy idő után arra eszméltem, hogy
basszus, én ezt kifejezetten élvezem. Mondjuk a hirtelen bevágódó
szövegkönyv-formájú párbeszédsorok – amik néha még színházi instrukciókkal is
meg voltak spékelve – sokszor megakasztottak olvasás közben, viszont azt, hogy
az író Kerri vörös hajzuhatagától kezdve a papír és a rajta lévő tintán át a rothadó
kerítés eső tépázta dróthálójáig szinte minden, de tényleg minden tárgyat
megszemélyesített, nagyon tetszett.
A
történetről röviden annyit, hogy évekkel ezelőtt egy csapat önkéntes tizenéves,
akiket a helyiek csak a Blytoni Nyári Detektívklubként ismertek, egy különleges
rejtélyt oldottak meg, amely kapcsán néhány megmagyarázhatatlan dolog azóta is
kísérti őket. Ezért tizenhárom évvel később a banda újra összeáll, melynek tagjai azóta persze már felnőttek, de nem igazán érzik jól magukat a bőrükben; az
életük kisiklott, depressziósak és rémálmokkal küzdenek, az egyikük még
öngyilkos is lett, és mindez az Álmos-tavi eset miatt. Szóval most visszatérnek
oda, ahol ez az egész lidércnyomás elkezdődött, hogy leszámoljanak végre
gyermekkori szellemeikkel.
Sokszor gondolkodtam azon olvasás közben, hogy vajon melyik korosztályt célozta meg az író, és arra jutottam, hogy talán a gyereklelkű felnőttekre, és az érettebb tizenévesekre (16+) gondolt leginkább. Merthogy horrornak számomra ez a könyv túl meseszerű volt, egy kicsit sem cidriztem rajta, pedig az én ingerküszöböm aztán tényleg baromi alacsonyan van. A fentebb említett különleges nyelvezetet és stílust pedig szerintem a fiatalabb korosztály még nem igazán tudná értékelni és befogadni, holott pont ez teszi a könyvet oly különlegessé és szórakoztatóvá.
Szóval
összességében örülök, hogy olvashattam. Le a kalappal az író előtt a humora, a csodás
költői képei és az ilyen-olyan szóvirágai miatt. És a fordító előtt is
emelem kalapom, akinek amellett, hogy kihívás lehetett e könyv fordítása,
biztos rendkívül izgalmas - és egy kicsit nyelvújító - feladat is egyben.
"… ahogy Kerri megpördült, hogy felszolgálja a sört, fürjei felkavarodtak, vidáman integetve, akár kissrácok a hullámvasúton. Ez is csak egy apróság Kerri számtalan varázsa közül."
"… ahogy Kerri megpördült, hogy felszolgálja a sört, fürjei felkavarodtak, vidáman integetve, akár kissrácok a hullámvasúton. Ez is csak egy apróság Kerri számtalan varázsa közül."
Kiadó: Fumax
Eredeti cím: Meddling Kids
Fordította: Varró Attila
Oldalszám: 366