Boldog új évet!

A blog minden kedves olvasójának sok-sok örömmel, reménnyel, szeretettel és könyvekkel teli boldog új esztendőt kívánok!

Köszönöm, hogy itt vagytok. Köszönöm, hogy olvastok.

tovább olvasom Boldog új évet!

Várólista csökkentés 2021 - Új szelek fújnak

Na kérem szépen, ismét itt vagyok és ismét próbálkozom. Igen, tudom, hogy ez idáig még egyik évben sem sikerült teljesítenem ezt a kihívást, pedig majd mindegyiken indultam, de most... most, hogy én is  bevetem a titkos fegyverem - alternatív listával is készülök, ami állítólag óriási segítséget nyújt majd számomra -, tuti célba érek ,vagy legalábbis nagyon remélem. :)

A játék háziasszonya - mint mindig - most is Lobo. A játékszabályokról részletesen pedig itt olvashattok.

És akkor nézzük a 2021-es év játékosait:

1. J.D. Robb: Mámoros halál ✔

2. Charlie N. Holmberg: A ​mestermágus

3. Katherine Arden: A ​medve és a csalogány

4. Victoria Schwab: Egy ​kegyetlen dal

5. Holly Black: The ​Cruel Prince – A kegyetlen herceg ✔

6. Jeaniene Frost: Második ​kísértés

7. Edith Eva Eger: A ​döntés

8. Sabahattin Ali: Madonna ​prémkabátban

9. Sarah J. Maas: A ​Court of Wings and Ruin – Szárnyak és pusztulás udvara

10. Dean Koontz: A ​görbe lépcső ✔

11. Emily Gunnis: A ​lány a levélből

12. Jane Corry: Csak ​egy pillanat

És íme az alternatív listám:

1. Sarah MacLean: A ​hódítás tíz szabálya ✔

2. Albert Levente: A ​hasznos idióta

3. V. E. Schwab: Egy ​sötétebb mágia

4. Brandon Sanderson: Vész

5. Antoine Laurain: Az ​elnök kalapja

6. Gail Honeyman: Eleanor ​Oliphant köszöni, jól van

7. Mary Ann Shaffer · Annie Barrows: Krumplihéjpite ​Irodalmi Társaság ✔

8. Elle Kennedy: The ​Goal – A cél

9. Kristen Ciccarelli: Az ​utolsó namsara ✔

10. Pauline Peters: A ​rubinvörös kamra ✔

11. Kate Quinn: A ​vadásznő

12. Jennifer Donnelly: Stepsister ​– Egy sötét mese

 

tovább olvasom Várólista csökkentés 2021 - Új szelek fújnak

Vi Keeland – Penelope Ward: Rebel Heir – Lázadó örökös ~ The Rush 1.

Egyértelműen a könyv borítója volt az, ami olvasásra csábított. Hogy miért, azt inkább nem részletezem, mert tuti zavarba jönnék, a lényeg, hogy a borítón látható pasi szerintem tökéletes választás volt a történethez, mivel nagyszerűen tükrözi a főhős rosszfiús karakterét.

A sztoriról röviden annyit, hogy Gia Hamptonsban tölti a nyarat, miközben inspirációt is gyűjt új romantikus regényéhez. Egy este, amikor a barátnője megkéri, hogy ugorjon be helyette a bárba pultosnak, Gia jószívvel teljesíti a kérését. Ekkor ismerkedik meg Rush-al, a szexi és szívdöglesztő bártulajdonossal, akivel aztán hamar össze is barátkozik. Rush gazdag, veszélyes és visszahúzódó, egyáltalán nem vágyik komoly kapcsolatra, Giának azonban szép lassan sikerül áttörnie a férfi páncélján. A baj csak az, hogy egy rossz múltbéli döntése miatt, a kettőjük között kialakult törékeny kapcsolat veszélybe kerül. 

Maga a sztori nem túl bonyolult. Számtalan olyan könyvet olvastam már életemben, ami ehhez hasonlóan szintén egy-egy rosszfiú megszelídítéséről szólt (szeretem ezt a témát, és akkor mi van?), úgyhogy bár világmegváltó dolgokra senki ne számítson, de mégis, olyan olvasmányos, jól felépített, és jó stílusban megírt történet volt ez, hogy tényleg szórakoztató volt olvasni.

A könyv egész jól kezdődött, élveztem a szereplők közötti szócsatákat és Rush kínlódását, ahogy minél távolabb akarta tartani magát Giától, ami persze nem jött össze neki. És tetszett ahogy Gia a kapcsolatukat kezelte, és ahogy szép lassan rávette Rush-t, hogy megnyíljon előtte. Igazából – és egy kis jóindulattal - a szereplőket is valóságosnak éreztem, a reakcióikat és az egymással való kapcsolatukat szintén. Ám a kezdeti lelkesedésem sajnos hamar alább hagyott, ahogy rövid időn belül egyre unalmasabbá kezdett válni a sztori. Már csak azért is, mert tele volt olyan szexuális utalásokkal, ami nélkül nekem úgy tűnt, hogy a szerelmesek közötti párbeszéd talán nem is működött volna rendesen.

Ettől függetlenül persze szerettem olvasni a könyvet, Rush karakterét például kifejezetten megkedveltem. Sokkal kidogozottabbnak éreztem, mint Giáét, amit kicsit sajnáltam is, mert bár Giáról is sok mindent megtudtam, pl. hogy rendkívül temperamentumos, szókimondó és egy roppant őszinte egyéniség, de a fejébe valahogy mégsem sikerült teljes bepillantást nyernem.

A történetben van egy-két váratlan fordulat, ami tényleg meglepetést okozott számomra. Az első ilyen esetnél annyira nem akadtam ki, hiszen már találkoztam ilyennel, bár Rush-t már akkor is borzasztóan sajnáltam, de a végén a második csavar... na, az már nekem is fájt. 

Ejjj hölgyeim, miért kellett ezt a szegény srácot így megszívatni?

Vi Keeland és Penelope Ward

Kiadó: Könyvmolyképző

Eredeti cím: Sándor Alexandra Valéria
Fordította: Rebel Heir
Oldalszám: 280

tovább olvasom Vi Keeland – Penelope Ward: Rebel Heir – Lázadó örökös ~ The Rush 1.

Camille Pagán: Jól vagyok, ahogy te sem

Penny élete finoman szólva is elég stresszes, mivelhogy ő az egyetlen aktív pénzkereső a családban. A férje nem dolgozik és a gyereknevelésben is alig segít neki valamit, a háztartás vezetéséről már nem is beszélve. Penny rengeteget túlórázik, anélkül, hogy a túlóráért járó fizetést és tiszteletet megadnák neki, és mindennek tetejébe még a legjobb barátnőjét, Jenny-t is hirtelen elveszítette, aki fárasztó életének egyetlen valódi támogatója volt. A legmegrázóbb az egészben az volt, hogy Penny számára ez a tragédia rántotta le a leplet a barátnője csak látszólag tökéletes életéről, melynek hatására a halála után néhány órával Penny számára rengeteg kérdés és kétség lépett helyébe mindannak, amit Jennyről eddig tudni vélt.

Érdekes mód én a könyv elején azt hittem, hogy Jenny nagyobb hangsúlyt fog majd kapni, és hogy az ő családját és halálának okát vesszük majd jobban górcső alá Penny szemén keresztül, de ez nem így volt. Mert a Penny-vel történt eseményeket követhettük nyomon, az ő fejlődésének, házasságának és a gyermekeivel való kapcsolatának, illetve a munkahelyén való megfelelési kényszerének felismeréséről és leküzdéséről szólt ez a történet. Penny folyamatosan azon aggódott, hogy jó feleség, anya és barát tud-e lenni mások számára, melynek hatására szinte megfulladt a saját életében. A rengeteg aggódás és a ránehezedő teher alatt teljesen elfelejtett önmaga lenni és egyszerűen, élni. 

Azt mondják, a nők közötti barátság sokkal erősebb, mint a férfiaké. Ezt egyébként én is így gondolom, persze vannak kivételek, de mivel a nőket jobban áthatják az érzelmeik, ezért is lehet szerintem igaz ez az állítás. Ebben a könyvben Jenny és Penny olyan közel álltak egymáshoz, hogy még a férjük is elismerte, hogy nem ismerhetik olyan jól saját párjukat, mint ezek a nők. Jenny halála azonban mégis rengeteg titkot rejtett, amiről Pennynek fogalma sem volt, és ez egyfajta katalizátorként hatott a számára. Ennek hatására kezdte kritikusabb szemmel nézni a házasságát és a családban elfoglalt szerepét. És ez volt az oka annak is, hogy a csendes megalkuvás helyett inkább az őszinteséget választotta és nyíltan szembenézett a házasságát terhelő problémákkal.

Bátor döntés volt elhatározniuk a férjével együtt, hogy ezentúl mindig őszinték lesznek egymással. Mert bár az őszinteség szép dolog, de valljuk be, nem biztos, hogy mindig jó ötlet, hiszen a valóságban lehet, hogy az őszinteség csak még több problémát okoz, mint amennyit megold. Főleg, ha az ember kissé túl őszinte kezd lenni a körülötte lévő emberekkel. A könyvet olvasva végig azon gondolkodtam, hogy vajon Sanjay és Penny rendbe tudják majd hozni a házasságukat? Vajon egy jó házasságot tényleg az egymás iránti őszinteség, tisztelet és bizalom határoz meg?

Camille Pagán Jól vagyok, ahogy te sem egy igazán elgondolkodtató könyv volt számomra. Megerősített abban - amit egyébként is tudtam -, hogy irtózatosan nehéz egyensúlyba hozni a házasságot, a munkát és a családot úgy, hogy közben ne veszítsük el önmagunkat. És persze ismét rávilágított arra, hogy rengeteg olyan hazugság vesz körül minket, amiket magunknak és másoknak mondunk, és hogy az őszinteség néha veszélyes és fájdalmas dolog, de egyértelműen szükséges.

„Jennynek igaza volt. Nem voltam boldog a munkahelyemen, és a házasságom sem segített túl sok helyzeten. Stevie és Miles igazi örömforrás voltak - elméletben legalábbis mindig, és az idő túlnyomó részében gyakorlatban is -, de a gyerekek nem tudnak minden űrt betölteni.”

Kiadó: I.P.C.
Eredeti cím:I'm Fine and Neither Are You
Fordította: Hulse Alexandra Nikoletta
Oldalszám:316

tovább olvasom Camille Pagán: Jól vagyok, ahogy te sem

5 sorozat, amit nagyon szívesen újraolvasnék, ha…

 …ha lenne rá elég időm. Ami persze nem azt jelenti, hogy nem fogok megpróbálkozni velük. Majd talán az ünnepek alatt – hahaha… ez még így koronavírus idején is elég meredeken hangzik, hiszen olyan sok sütés-főzés és takarítás áll még előttem, ráadásul ebben az évben is annyi új könyvet vásároltam magamnak - pedig megfogadtam, hogy visszafogom a gyeplőt - , hogy azokra is alig jut majd időm, nemhogy még a lent felsorolt sorozatokra. De fő az optimizmus, úgyhogy újraolvasásra fel! 

A legelső újrázás, amit már nagyon régóta tervezgetek és itt motoszkál mindig a fejemben, az Jeaniene Frosttól a Cat és Bones sorozat lenne. Úristen, hogy én mennyire imádtam ennek a sorozatnak az első résztét. Meg a másodikat, és persze az összes többit is. És most, hogy már csak egy kötet megjelenése van hátra, hogy teljes legyen a boldogság, igazán jó ötletnek tartom, sőt, határozottan úgy érzem, hogy eljött az ideje annak, hogy újra felelevenítsem kedvenc vámpírpárosom történetét. Hátha mire eljutok a hetedik részig, már nálunk is megjelenik végre - bár félelmetesen nagy a csönd az utolsó kötet körül.

A másik nagy szerelmem Julia Quinntől a Bridgerton család. Aminek a Netflixes feldolgozására irtó kíváncsi voltam, igen múlt időben voltam. Hogy miért? Nos, mindig izgatottan olvasgattam azokat a hírmorzsákat, amik a forgatásról érkeztek. Ám ahogy végignéztem a legelső trailert, bevallom, kissé elment tőle a kedvem. Sem a zenére, sem a látványra, sem a kosztümökre, sem a színészekre nem kaptam fel a fejemet. Egyiktől sem ájultam el és mondtam magamban, hogy fúúú, ez aztán tényleg olyan, mint amilyennek elképzeltem. Persze lehet, hogy kellemes meglepetésben lesz majd részem– bárcsak úgy lenne –, ha megnézem az első részt, mindenesetre az előzeteseket látva nem kapott el az "ezt nekem mindenképpen látom kell" gyötrő érzése. Sőt, inkább újraolvasnám a sorozatot, mintsem nézném.

Aztán itt van egy régi nagy szerelmem, ami sajnos nem sok reklámot és hájpot kapott, pedig nagyon megérdemelné. Ez pedig Fiona Paultól Az Örök Rózsa titkai. Hihetetlen hangulatos trilógia ez, már csak azért is, mivel a reneszánsz Velencében játszódik és mivel számomra ez a gyakran romantizált történelmi időszak nagyon tetszik és közel áll a szívemhez, különösen mély nyomott hagyott bennem. Az Örök Rózsa titkai tulajdonképpen egy krimi, egy erős romantikus szállal, mely kombinációt alapvetően imádom. A hangulata pedig, ahhh… elképesztően jó. Csak néhány szót mondok: sötét sikátorok, egy brutális gyilkosság, koszos csatornalabirintusok, rengeteg gondolázás és sötét titkokkal teli lebujok. Természetesen szerelmi háromszög is van a sztoriban – ami egyáltalán nem szenvelgős vagy nyavalygós -, úgyhogy aki egy hátborzongató és kissé gótikus hangulatú romantikus krimire vágyik, annak bátran ajánlom. 

Brenda Joyce Francesca Cahill sorozata szintén egy szuperjó sorozat, amit az olvasóközönség sajnos ugyancsak méltatlanul elhanyagol. Pedig egy rendkívül izgalmas és hangulatos 9 részes szériáról van szó, ami a 20. század eleji Amerikában játszódik. Főszereplője egy csinos fiatal nő Francesca Cahill, aki férfiakat megszégyenítő módon tájékozott a politikában, reformer elveket vall, és a szegények megsegítésben is komoly szerepet vállal. Aztán egy nap, óhatatlanul belesodródik egy gyikossági nyomozás kellős közepébe, melynek kapcsán elhatározza, hogy magánnyomozónak áll. Sorra deríti fel a különböző bűnügyeket a roppant jóképű Rick Bragg rendőrfőkapitány segítségével, akivel aztán pár rész után szerelembe bonyolódik. Persze egy harmadik férfi, Bragg féltestvére is belép a képbe – csak hogy ne legyen olyan egyszerű a dolog -, így rengeteg érzelmi vihar és magánéleti probléma fűszerezi a történetet. Mindenesetre ez is egy baromi jó kis bűnügyi romantikus sorozat, ahol a szerelmi szál kötetről kötetre egyre erősebb lesz, olyannyira, hogy kb. a második vagy harmadik résztől már egyszerűen képtelenség lesz elszakadni a sorozattól.

És a végére hagytam a legjobbat, úgyhogy kérlek nézzétek el nekem, ha ezzel a szériával kimondottan elfogult vagyok. A Tündérkrónikák – és itt most az első 5 kötetre gondolok - sorozat számomra minden mást űberel. Úgy gondolom, hogy ez a sorozat volt eddig a legfantáziadúsabb, legszövevényesebb, legkiszámíthatatlanabb, no meg persze a legszexisebb fantasy, amit valaha olvastam. Azt nem mondom, hogy hibátlan volt minden kötete, mert voltak jelenetek és olyan hosszabb fejezetek, amikért annyira nem rajongtam, de összességébe az az öt rész, amit szinte pár hét alatt egyszerre daráltam le, szerintem szuper jó volt, letehetetlen, következetes, izgalmas és iszonyat tekervényes. Szóval mindenképp megérett egy újraolvasásra.

       

Nektek melyik a kedvenc sorozatotok? Melyiket kívánjátok újraolvasni mostanság a legjobban?

tovább olvasom 5 sorozat, amit nagyon szívesen újraolvasnék, ha…

Teagan Hunter: Let's ​Get Textual – Légy merész! (Text 1.)

Ezt a könyvet az új megjelenések között találtam, és mivel mostanában semmi komolyabb olvasmányra nem vagyok alkalmas, így úgy gondoltam, hogy tökéletes választás lesz arra, hogy esténként álomba ringassam majd vele magamat.  A tartalma alapján egy humoros kis romantikus semmiségre számítottam, ami igazából be is jött, de valahogy mégsem vagyok elégedett a könyvvel. Szívesen mondanám, hogy talán azért, mert nem az én korosztályomnak szól, de hazudnék, mert Elle Kennedy könyveit például nagyon szeretem, még ha túl sok bennük az erotikus jelenet, akkor is. Az ő stílusa és karakterei, de legfőképp a humora mindig elvarázsol és sokkal magával ragadóbb, mint Teagan Hunteré – számomra legalábbis. Pedig igazából a történet szerintem rendkívül jól indult és sok lehetőséget rejtett magában, annyira jó kis sztorit lehetett volna belőle rittyenteni, de Hunternek ez valahogy nem jött össze. 

A történetről röviden annyit, hogy Delia egy nap sms-t kap, amiről azt hiszi, hogy a bátyjától jött, de kiderül, hogy egy ismeretlen, de határozottan vicces srác írt neki tévedésből. Miután kiderül a turpisság, az üzenetváltások persze nem szűnnek meg, hanem tovább folytatódnak, amiből aztán később szerelem lesz.... És hipp-hopp, már a sztori végére is értünk. 

A könyv nagy része Delia és Zach között folyó sms-ekből állt, ami az elején nagyon tetszett és elismerem, hogy feldobta a sztorit, de egy idő után, amikor már semmiről sem szóltak, kezdtek unalmassá válni, melynek köszönhetően egyre erősebb késztetést éreztem arra, hogy csak úgy simán átlapozzam őket. A karakterekkel sem voltam kibékülve, egyiket sem tudtam megszeretni, annyira kétdimenziós és felszínes volt mindegyik, hogy egyáltalán nem tudtam átérezni az érzelmeiket és ezt roppant mód sajnáltam. Meg aztán valahogy az elbeszélés stílusát is annyira gyengének és semmilyennek éreztem, hogy kb. a könyv közepétől arra eszméltem, hogy irtózatosan kezdem unni az egészet. Persze akadtak a könyvben olyan jelenetek, amiken rendkívül jól szórakoztam, pl. a kecskerablás ötlete eszméletlen jó volt, de a fent említett fájó hiányosságokon sajnos ezek sem tudtak sokat segíteni.

Ha egy szóval kellene jellemeznem a könyvet, akkor azt mondanám, hogy übercuki volt – úristen, hogy én ettől a szótól mennyire rosszul vagyok. Annyira tündibündi és émelygős volt az egész, a kisgidákkal meg a szemüveges és gazdag, természetesen irtó helyes kocka sráccal, na meg a szereplőket körülölelő konfliktusmentes és gondtalan, rózsaszín álomszerű boldogsággal együtt, hogy a legtöbbször legszívesebben sikítani tudtam volna tőle. Minden, de minden annyira tökéletes volt, hogy az már abszolút hihetetlen volt számomra. A szereplőknek könnyű és boldog életük volt, Delia az exével olyan kapcsolatot ápolt, amilyet még a mesében sem lát az ember, senkinek sem voltak anyagi problémái, borzalmas múltja, traumája, vagy a jövőjét érintő dilemmája. Zűrös szülei vagy rokonai?… hah *legyint*… olyan meg aztán végképp nem. Egyetlen icike-picike kis balhé volt csak a könyv végén, de azt is annyira erőltetettnek és súlytalannak éreztem, hogy úgy vélem mindezt az írónő csak azért tette bele, hogy fogyjanak az oldalak – mert egyébként egy elég rövidke könyvecskéről van ám szó - és hogy legyen már végre egy kis „izgalom” is a sztoriban.

Szóval igen, nem vagyok túlzottan elragadtatva a könyvtől, sem a cselekménye - ha ezt egyáltalán annak lehet nevezni -, sem a stílusa sem a humora nem vett le a lábamról. Semmi extra nem volt benne, ezért nem is értem, hogy miért szeretik annyian, hiszen ebben a műfajban olyan sok ennél jóval érdekesebb és jobb könyvet lehet találni.

Persze tudom, hogy nem vagyunk egyformák, és hogy mindenkinek más tetszik és más az ízlése, így maradjunk annyiban, ha egy olyan szórakoztató romantikus könyvre vágysz, amiben nincs semmi izgalom, konfliktus és dráma, mélység meg aztán pláne nem, akkor megtaláltad az igazit.

Kiadó: Könyvmolyképző
Sorozat: Tex
Eredeti cím: Let's ​Get Textual
Fordította: Szarvas Szilvia
Oldalszám: 320

tovább olvasom Teagan Hunter: Let's ​Get Textual – Légy merész! (Text 1.)

Jennifer L. Armentrout: Stone ​Cold Touch – Dermesztő érintés (Komor elemek 2.)

A második kötet nem sokkal azután veszi fel a fonalat, ahol az előző véget ért. Roth feláldozta magát Layláért, aki azóta is gyászolja. Persze támaszként ott van mellette Zayne, akivel épp kezdenek szépen összemelegedni, amikor Roth visszatér az életbe és közli az őrzőkkel, hogy úgy tűnik, a szertartás sikeres volt, mert létrejött egy lilin, aki egyetlen érintéssel képes bárkitől elvenni a lelkét és lidércet csinálni belőle, úgyhogy a legjobb lesz, ha közösen pusztítják el a szörnyet. Az őrzők belemennek a dologba és elkezdődik a nyomozás. Eközben Laylababa a két sráctól érzelmileg totál összezavarodik, azt sem tudja, hogy melyiket szeresse jobban, azt meg pláne nem, hogy melyik lenne számára az igazi.

Aki szereti a szerelmi háromszögek kínzó érzelmi dilemmájában való dagonyázást, az itt tökéletesen kiélheti magát, mert Layla ebben a részben két álompasi között vergődik folyamatosan. Csapong közöttük ide-oda, ő sem tudja igazán, hogy mit akar. Amikor Roth viszi a bűnbe, akkor Zayne-en jár az esze, amikor Zayne tarja a karjaiban, akkor meg Rothot akarja, és ez így megy oldalakon és oldalakon át. Mondjuk - ha nagyon akarnám - meg tudnám érteni Laylát, mert Roth a könyv elején érthetetlen okok miatt eltaszítja őt magától, ennek ellenére mégis folyamatosan kísértésbe viszi és ott pörög körülötte, és így valóban nehéz józanul gondolkodni. Míg Zayne végig biztos pontként ott áll mellette, ám - hogy ez se legyen olyan egyszerű -, mégis elválasztja őt egy láthatatlan vonal tőle, amit különböző szabályok, ígéretek és veszélyek alkotnak.

Szóval Laylának tényleg nincs könnyű dolga, és én elhiszem, hogy mindkét fiúba szerelmes és hogy azok az élethelyzetek, amikbe került, végül is megalapozottá tették a döntéseit, de még így is úgy gondolom, hogy túl sok volt a nyavalygás és hogy sokkal határozottabbnak kellett volna lennie. Annál is inkább, mivel az előző részben egyértelműen Roth felé hajlott, aki feláldozta magát miatta, ezek után - bármit is mondott neki a srác -, hogy a fenébe gondolhatta, hogy valóban hidegen hagyja őt? Ahhh… Ebből a szempontból annyira tipikus YA könyv volt ez, hogy ihaj. Hagyjuk is ezt a témát, inkább lapozzunk.

A sorozat lengyel borítói. Nekem ezek is nagyon tetszenek.

A könyv egyértelműen Zayne-ről szólt, illetve a Laylával való kapcsolatának elmélyüléséről, ennek ellenére a cselekmény is szépen haladt előre. Azt nem mondom, hogy kapkodtam a fejem az események gyors alakulása miatt, de azért itt is volt miért és kiért izgulni. Sajnos az őrzőket nem szerettem meg ebben a részben sem, sőt a könyv végén véghez vitt tettük miatt meg aztán végképp kivívták maguknak tartós ellenszenvemet. Persze vannak közöttük kivételek, Denika, Dez meg Nicolai, velük semmi problémám nem volt, de Abbotnak Layla helyében én soha, de soha nem bocsátanék meg.

A kötet vége óriási függővéggel ért véget, ami miatt rögtön nyúlnék is a következő részhez, ha meglenne. Ha minden igaz, akkor 2021 első félévére meg is lesz, a kiadó legalábbis ezt ígérte egy molyos hozzászólásban. Mindenesetre én irtózatosan várom, mert szerelmi háromszög és érzelmi zűrzavar ide vagy oda, bevallom, én faltam az oldalakat. JLA nagyon jó jeleneteket tud írni és az érzelmeket is baromi jól át tudja adni. Meg aztán ez a démonokkal és őrzőkkel teli világ is egyre színesebb és izgalmasabb kezd lenni, ami miatt én is kezdem egyre jobban megszeretni. Tudom, hogy az első résztől nem voltam elájulva – sőt, igazából folytatni sem nagyon akartam -, merthogy én ebből a műfajból már réges-rég kinőttem, ami valóban így is van, de kit érdekel? Imádtam ezt a könyvet és sokkal, de sokkal jobban tetszett, mint az előző.

Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím:Stone Cold Touch 
Fordította: Komáromy Zsófia
Oldalszám: 562

tovább olvasom Jennifer L. Armentrout: Stone ​Cold Touch – Dermesztő érintés (Komor elemek 2.)

Anna Cima: Tokióban ébredek

Régóta szemeztem már ezzel a könyvvel, amit igazából nem is magamnak szántam, hanem a fiamnak, aki kb. egy éve teljes japán-lázban ég. Gondoltam érdekelni fogja majd ez a könyv, de én hamarabb lecsaptam rá.

A történet két idősíkon játszódik, az egyikben a huszonnégy éves Janát ismerhetjük meg, aki japán tanulmányokat folytat Prágában, Tokióba szóló ösztöndíjért küzd, és egy felsőbb éves diákkal együtt – akivel később szerelembe bonyolódik - egy elfeledett japán író, Kavasita novellájának fordításán dolgozik. 

A másik szálon ugyancsak Janát láthatjuk, csak épp a 17 éves énjét, akinek annak idején a barátjával együtt sikerült eljutnia Japánba, ami annyira megtetszett neki, hogy nagyon nem szeretett volna onnan hazajönni. És ez a vágy, olyan erősen élt benne, hogy Jana lelke kettészakadt. Az egyik fele visszatért Prágába, a másik fele pedig valamilyen fura varázslat folytán, tér és időhurokba keveredve Tokió egy forgalmas negyedébe, Sibujában rekedt, ahonnan aztán sehogyan sem tudott szabadulni. Ezt a szálat irtó szürreálisnak találtam, hiszen Jana olyan szellemként élt évekig ezen a helyen, aki nem tudott enni, aludni és a város egy meghatározott területén mozoghatott csak, mivel bármerre indult, egy idő után mindig ugyanoda, Hacsikó kutya szobrához jutott vissza. Ugyanakkor ez a szál volt a legérdekesebb is számomra, mert gondoljatok csak bele, milyen izgalmas dolog lehet már láthatatlan formában lófrálni kedvenc városodban megfigyelve az ott élő emberek kultúráját, szokásait és életét. Mondjuk hét év már nekem is túl sok lett volna, de pár napot, hetet vagy akár hónapot, simán kibírnék.

Tehát a könyv tulajdonképpen Jana körül forog, de van még itt egy harmadik szál is, ami ugyan nem volt túl terjedelmes, de szerintem annál jelentősebb, rám legalábbis mindenképp nagy hatással volt. Ez pedig az elfeledett író, Kavasita novellájának története volt. Kavasita műve, ami egyébként nagyon úgy tűnt, hogy önéletrajzi ihletésű, egy egészen új szintre emelte a történetet. Szerettem ezeket a részeket és alig vártam, hogy Jana még többet fordítson le belőle, annak ellenére, hogy szomorúnak és kissé nyomasztónak éreztem őket. 

A könyvben található rajzokat Anna a férjével közösen készítette. 

Bevallom, annak ellenére, hogy a regény hangulata nem húzott magába, élveztem az olvasását. Amióta befejeztem, azóta azon kattog az agyam, hogy milyen jól kidolgozott és kivitelezett, mennyire összetett és ötletes, és hogy milyen egyedi és különleges volt ez az egész. Nagyon tetszett, hogy a könyv végére a szálak összeértek, és hogy egyes karakterek itt is, ott is - Prágában és Tokióban - is feltűntek, sőt befolyásolták és alakították Jana életét. Ezek a kapcsolódások tették igazán izgalmassá a történetet, illetve a Kavasita író utáni irodalmi kutatásokról szóló részek, amik szerintem rendkívül sokat adtak a könyvhöz. 

Összességében hatalmas meglepetést okozott számomra ez a kötet és csakis a szó jó értelmében. Ez lenne Anna Cima első regénye? Le a kalappal előtte.

 

Kiadó: Metropolis Media
Eredeti cím: Probudím se na Šibuji
Fordította: Kolláth Anna Laura
Oldalszám: 400

tovább olvasom Anna Cima: Tokióban ébredek

Novemberi frissek!

Oké, tudom, hogy november közepén már kissé necces friss novemberi megjelenésekről beszélni, na de mivel ezeknek a könyveknek még a fele sem jelent meg, így mégiscsak úgy gondoltam, hogy maradok ennél az elnevezésnél. Egyébként ahogy végignéztem őket rögtön feltűnt, hogy sehol egy krimi vagy thriller, esetleg fantasy – na jó, a Madarak ítélőszéke és a Vadász kivételt képeznek - hanem csupa-csupa romantikus, téli estékre való bekuckózós, forró csokit szürcsölgetős olvasmányok kerültek fel a listámra. Amik mindegyikére természetesen nagyon kíváncsi vagyok, úgyhogy várható, hogy olvasás után pár mondatban meg is emlékezek majd róluk. De addig is mutatom, hogy mely könyvekről van szó, hátha ti is kedvet kaptok valamelyikhez.

Cholleen McCullough: Keserédes

A Latimer nővérek – két ikerpár – olyan közel állnak egymáshoz, amennyire csak testvérek állhatnak. Ám mind a négy ragyogó fiatal nőnek megvan a maga saját álma: Edda orvos akar lenni, Grace férjhez akar menni, Rika soha nem akar férjhez menni, Kitty pedig arra vágyik, hogy az emberek ne a szépsége alapján ítéljék meg.

Bár Új-Dél-Wales-szerte híresek szépségükről, szellemességükről és ambíciójukról, az 1920-as évek elején az élet csak igen korlátozott lehetőségeket kínál nekik, ezért úgy döntenek, hogy belevágnak az új típusú ápolónőképzésbe, amely addig elérhetetlen utakat nyit meg a nők előtt. A kórház spártai életében, a kemény munkában elmerülve mind a négy lánynak döntenie kell szerelemről, karrierről és arról, hogy mi is a legfontosabb nekik. Az eredmény olykor boldogság, olykor szívet tépő fájdalom – maga a keserédes élet.

Várható megjelenés: 2020.11.20.

M. C. Beaton: Egy ​holttest és más semmi?

Fellworth Dolphin udvarias, szorgalmas fiatalember, aki még mindig az anyjával él együtt. Szerény körülmények, örök takarékoskodás, szoros póráz – ahogy azt Fellworth kiskorától megszokta. Amikor a (nem igazán) kedves mama elhalálozik, Fellworth, ne szépítsük, megkönnyebbül. De az igazi meglepetés csak ezután következik: kiderül, hogy Fellworth hatalmas vagyont örökölt az anyjától.

Vajon honnan a temérdek pénz? Tényleg részt vett Fellworth apja egy hajdani, híres vonatrablásban? És ki a titokzatos hölgy azon a festményen, amelyet anyja a gardróbszekrényben rejtegetett?

Nincs más hátra, ki kell deríteni az igazságot! Fellworth összeszövetkezik Maggie-vel, egy helyes, talpraesett lánnyal, hogy kinyomozzák a rejtélyes vagyon eredetét. 

Várható megjelenés: 2020.11.17.

Meghan Quinn: Három ​vakrandi (Számok és randik 1.)

Amikor a feltörekvő helyi étterem, a Vakkóstoló reklámszakembereiben felmerült a kérdés, vajon melyik dögös helyi celebet kérjék fel a már amúgy is felkapott kajálda népszerűsítésére, nálam jobb alanyt keresve sem találhattak volna. 

Vagány? Pipa Egyedülálló? Pipa Szereleméhes? Pipa Azonnal lecsaptam a lehetőségre.

Javíthatatlanul romantikus és rendkívül elfoglalt dolgozó nő lévén eddig még nem sikerült rátalálnom álmaim férfijára, így hát kapva kaptam az alkalmon. Aztán jöttek a randik – három nagyon különböző, nagyon kellemes, nagyon egyedi randi –, és most már csak egyvalami biztos… Bajban vagyok. 

Várható megjelenés: 2020.11.18.

Diane Chamberlain: Ellopott ​házasság

1944. ​Amerikára a második világháború és a családok sokaságát megnyomorító gyermekbénulás-járvány árnya vetül. A huszonhárom éves ápolónő, Tess DeMello egyre türelmetlenebbül várja haza a már hónapok óta egy chicagói kórházban önkénteskedő vőlegényét. Csalódottsága miatt egy másik férfi ágyában köt ki, és a meggondolatlan éjszaka nem várt következményekkel jár. Tess nem tehet mást: felbontja eljegyzését élete szerelmével, és leendő gyermeke apjához, Henryhez fordul segítségért. A férfi feleségül veszi, és egy észak-karolinai kisvárosba, Hickoryba költöznek, ahol az újdonsült férj tehetős családja él.

Ám az új élet reménye hamar szertefoszlik. A fiatal nő ráébred, hogy távolságtartó, hideg férje titkol előle valamit, a család és a helyiek pedig kívülállóként kezelik. Amikor a kisvároson egy különösen súlyos gyermekbénulás-járvány söpör végig, Hickory lakói kórház építésébe fognak. Tess férje akaratával dacolva állást vállal a kórházban, és miközben a páciensei életéért küzd, önmagát is próbálja megmenteni.

Diane Chamberlain igaz történeten alapuló regénye egy szokatlanul összetartó kisvárosba viszi az olvasót, ahol a szeretet és a megbocsátás végül mindenki életét megváltoztatja. 

Várható megjelenés: 2020.11.20.

Agnes Ravatn: Madarak ​ítélőszéke

Két számkivetett ember a norvég fjordok partján. Két titok. Amint feszül a múlt szorítása, már lehetetlen a menekülés, és a vezeklés sem segít …

Allis, a televíziós műsorvezető egy botrányt követően otthagyja a munkáját és a vőlegényét, és önkéntes száműzetésbe vonul egy Isten háta mögötti fjord partján. Házvezetőnői munkát vállal Sigurd Baggénál, a jóképű, férfias, de mogorva és rejtélyes férfinál. Miközben a férfi feleségének visszajövetelére várnak, furcsa kapcsolat alakul ki közöttük, amely a kezdeti rideg alá- és fölérendeltségből vonzódássá, majd beteges ragaszkodássá alakul.

Milyen titkokat rejteget a zárkózott férfi? Le lehet-e zárni a múltat, és újrakezdeni egy új életet?

A pszichológiai mélységeket feltáró skandináv regény, élet és halál, bűn és a bűnhődés kérdéseit feszegeti, és amíg el nem éri a drámaian sokkoló véget, az első perctől az utolsóig fogva tartja az olvasót.

Marie Benedict: Clara

Varázslatos könyv a szerelemről, a hatalomról, és egy nőről, aki döntő hatást gyakorolt a világ egyik legvagyonosabb üzletemberére.

Az 1860-as évek ipari forradalma, a Carnegie-birodalom felemelkedése idején Clara Kelley bevándorlóként érkezik Írországból Amerikába, s az ismert iparmágnás, Andrew Carnegie házába kerül cselédlányként. Clara azonban nem az, akinek hiszik.

Bár semmi gyakorlata sincs, gyorsan tanul, és idővel mindenkit meggyőz arról, hogy megállja a helyét. Üzleti érzéke és jelleme nagy hatást gyakorol Andrew Carnegie-re is, akivel Clara egyre bizalmasabb viszonyba kerül…

Vajon képes-e megváltoztatni a szerelem a kíméletlen üzletembert, s legyőzhetik-e az őszinte és igaz érzelmek a társadalmi korlátokat?

Susanna Kearsley: Az ​emlékek háza

Miután ​Julia Beckett beköltözik egy régi, vidéki házba, egyre többször felidéződik előtte egy múltbéli, fiatal lány alakja. Pedig korábban sosem voltak látomásai. Talán a zegzugos épület hangulata okozza az érzékcsalódást? Nemsokára kiderül, hogy a titokzatos lány évszázadokkal korábban pont ebben a különös házban élt. Úgy tűnik, senki sem ismeri a későbbi sorsát. Vagy mégis lakik valaki a faluban, aki tudja, csak nem árulja el?

Julia hamarosan a XVII. századi Angliában találja magát. Vajon képes lesz-e helyesen megfejteni-e a múlt titkait, és ezután visszatérve a saját idejébe, megváltoztatni az életét? Rájön-e majd, hogy körülötte ki kicsoda a múltban, és felismeri-e őket a későbbi életeikben, amikor a jelenben találkozik velük?

Kiersten White: Slayer ​– Vadász

Egy ​valami világos: Kiválasztottnak lenni könnyű, választani viszont nehéz.

Nina és az ikertestvére, Artemisz közel sem hétköznapiak. De nem is lehetnek azok, hiszen a Figyelők Akadémiáján nőnek fel, ami kicsit más, mint egy megszokott bentlakásos iskola. A tiniket itt a Vadászok – a sötétség erői elleni harcra természetfeletti erővel megajándékozott lányok – vezetésére képzik. És bár az anyukája a Figyelők Tanácsának rangos tagja, Nina soha nem élte a Figyelők erőszakos életét. Ehelyett az ösztöneire hallgat, és az iskola medikusaként teremti meg a világát.

Egészen addig a napig, amíg az élete örökre megváltozik.

Buffynak, a híres (és hírhedt) Vadásznak hála, akit védve vesztette életét Nina apukája, nem elég, hogy Nina a legújabb kiválasztott, egyben az utolsó is. Pont.

Miközben Nina a képességeit a Figyelőségre készülő Leóval fejleszti, bőven van, ami lefoglalja: egy szörnyviadal, egy démon, aki boldogságot eszik, egy árnyas alak, aki folyamatosan felbukkan az álmaiban…

De Nina új erőit igazán akkor teszik próbára, amikor egymás után kerülnek elő a hullák, mert könnyen lehet, hogy egy szerette lesz a következő áldozat. 

Várható megjelenés: 2020.11.20.

Na? Melyik mozgatja meg legjobban a fantáziátokat? :)

tovább olvasom Novemberi frissek!

Dan Fesperman: A kód neve: Helen

Ahogy megláttam ezt a könyvet az új megjelenések között, rögtön felkeltette az érdeklődélsemet, és szerencsére nem bántam meg, hogy elolvastam.

A történet két idősíkon játszódik; az egyik az 1979-es hidegháború idején Nyugat-Berlinben, a másik 2014-ben egy Maryland közeli kisvárosban.  A Nyugat -Berlini állomáson Helen Abell Shoat egy húszas éveiben járó alacsony beosztású CIA-tiszt. Ebben az időben sok más nőhöz hasonlóan Helen is alacsony szintű pozícióban dolgozott, feladata a Berlinben található négy biztonságos ház fenntartása és felügyelete volt. Egy éjszaka, miközben épp egy rutinellenőrzést tart az egyik ilyen házban, tanúja lesz annak, amint a CIA egy magas beosztású és veszélyes ügynöke Kevin Gilley, szexuálisan bántalmaz egy fiatal német nőt. Helen nem hagyja annyiban a dolgot, jelenti az ügyet a feletteseinek, akik csak annyit mondanak, hogy felejtse el, amit látott, és soha ne szóljon senkinek egy szót sem. Helen ebbe azonban nem nyugszik bele és titkos nyomozást indít Gilley után, melynek során azon kívül, hogy kiderül, nem ez volt a férfi első ilyen ügye, egy életen át tartó ellenségévé is teszi őt. 

2014-ben Helen a férjével együtt csendes életet él egy marylandi kis tanyán, egy nap azonban álmukban agyonlövik őket. A hírek szerint a gyilkos nem más, mint a pár fogyatékos fia Willard, de a fiú nővére Anna, nem hiszi, hogy a testvére képes lenne ilyen gyilkosságra. Ezért annak érdekében, hogy bizonyítsa testvére ártatlanságát és megtudja, hogy mi is történt valójában, felbérli Henry Mattick magánnyomozót, hogy segítsen választ találni a kérdéseire. 

Imádom az üldözésre épülő kémregényeket és filmeket, és itt is nagyon tetszett a Helen életét végig kísérő rejtélyes cselekmény összes csavarja. A múltban játszódó eseményeknél a hidegháború közepén járunk, Helennek azonban mégsem az oroszokkal vagy a keletnémetekkel kell harcolnia, hanem a saját csapata egy tagjával, az amerikai hírszerzés egy veszélyes alakjával, Kevin Gilley-el, aki a célja elérése érdekében még a gyilkosságtól sem riad vissza. Helen elsődleges célja a férfi lebuktatása és felelősségre vonása, a másodlagos pedig egy lehetséges összeesküvés - amit szintén abban a védett házban hallgatott ki - felfedése volt. És bár Helen profi ügynöknek gondolta magát, de sajnos azt kell mondanom, hogy ez nem így volt. Én legalábbis nem éreztem annak, hiszen olyan sok hibát vétett, ami akár az életébe is kerülhetett volna – 20 évvel később került is –, hogy folyamatosan izgultam érte. Persze voltak segítői, akikkel telefonon vagy levélben folyamatosan tartotta a kapcsolatot, és akiknek sok mindent köszönhetett, de mint kiderült, ők sem tudták őt mindentől megvédeni.

Anna semmit nem tudott az anyja múltjáról, a Henryvel való közös nyomozása sorsán előkerülő titkos levelek, dokumentumok és újságcikkek segítségével állt össze számára Helen titkosügynöki tevékenységéről alkotott kép. Anna karakterét nem volt túl erős számomra, ennek ellenére az ő fejezeteit is nagyon élveztem, kezdetben talán még jobban is, mint Helenét. Mondjuk a Henryvel való romantikus kapcsolatát kissé túlzónak és feleslegesnek találtam, de a megkapó akciójelenetek és a rejtélyek közötti bonyolult kapcsolatok és összefüggések részletes kidolgozásával mindezt a kis malőrt az író gyorsan feledtetni tudta velem. 

Az időben való oda-vissza ugrálást hamar megszoktam, és mindkét idősík olvasását nagyon élveztem. A könyv jól megírt, a történet pedig magával ragadó volt tele izgalommal és fordulattal. Igaz, hogy volt egy-két olyan dolog, amit nem éreztem túl reálisnak, de ettől függetlenül mégis hamar magába szippantott a történet, úgyhogy akik szeretik a két idősíkon játszódó, kémes, üldözős, akciódús és erős női karakterrel rendelkező izgalmas regényeket, azoknak bátran ajánlom. 

Kiadó: Maxim
Eredeti cím: Safe Houses
Fordította: Sóvágó Katalin
Oldalszám: 464

tovább olvasom Dan Fesperman: A kód neve: Helen

Jeaniene Frost: Első ​lobbanás ~ Az éjszaka hercege 1.

Úristen de örülök, hogy ilyen sokáig halogattam ezt a könyvet, mert ez most nekem baromi jól esett. És nem csak azért, mert egyébként is imádom a paranormális történeteket, hanem mert muszáj volt valami könnyed romantikus olvasmányt találnom A jó szamaritánus után, ami totál lehúzott lelkileg. És mivel Frostban eddig még soha nem csalódtam, és véletlenül épp a KMK is egy jó kis akciót hirdetett rá, így úgy gondoltam, hogy most jött el az ideje annak, hogy végre a kezembe vegyem ezt a könyvet.

És hogy használt-e a lelkemnek? Hah… naná hogy használt. Sőt, már a következő rész is útban van hozzám.

A történetről röviden annyit, hogy Leila a majdnem halálos balesete óta a képregényekből ismert legnagyobb szuperhősökhöz hasonló erővel bír: nemcsak az emberek legsötétebb titkait látja, és pontos tartózkodási helyét tudja, amikor megérinti őket (vagy csak egy hozzájuk tartozó tárgyhoz ér), hanem ezen kívül szintén egyetlen érintéssel képes áramütést is okozni nekik. Ez a szörnyű képesség sajnos arra kényszeríti, hogy elhagyja családját és egy vándorcirkuszhoz csatlakozzon, ami lehetővé teszi számára, hogy soha ne maradjon sokáig egy helyen, és ne vonja magára mások figyelmét. De amikor egy vámpírcsoport elrabolja, és arra kényszeríti, hogy különleges képessége segítségével találja meg nekik Vladot – tudjátok… az igazi Vladot, azt a bizonyos havasalföldi fejedelmet, Drakulát - az élete a feje tetejére áll.

Már szinte el is felejtettem, hogy milyen jó stílusban tud írni Frost. Vlad egyébként egyike volt azoknak a karaktereknek, akik anno a Cat & Bones sorozatban azonnal felkeltették a figyelmemet, úgyhogy nagyon örültem, hogy a szerző úgy döntött, hogy négy könyvet is szentel eme rendkívüli képességekkel bíró szereplőnek. Ami ez után a könyv után igazából elmondható róla, az nagyjából ugyanaz, mint korábban, azaz még mindig egy arrogáns, öntelt és túl magabiztos, de rendkívül titokzatos férfi, mely tulajdonságok persze továbbra sem teszik őt ellenszenvessé, sőt, épp ellenkezőleg. Most, hogy személyiségét más aspektusból is megismerhettem, Vlad karaktere csak még vonzóbbá vált számomra. Persze néhány apróságot már eddig is tudtam róla a korábbi sorozatban való megjelenése révén, de azért itt most sokkal részletesebb bepillantást nyertem a múltjába, és az ellenségeit is jobban megismerhettem. Természetesen még mindig sok rejtély van körülötte, de tény, hogy Vlad egy lenyűgöző karakter, pirokinetikus képessége pedig csak még ijesztőbbé teszi őt.

A külföldi borítók is csodásak

Leila szintén nagyon szimpatikus volt számomra. Ő egyike azoknak a kemény és független főszereplőknek, akik megszokták, hogy önállóan boldogulnak és küzdenek minden nehézség ellen, anélkül, hogy nyafognának vagy a hős segítségét kérnék. Szóval őt is nagyon bírtam. A sztorit egyébként az ő szemszögéből olvashatjuk, ami nem volt rossz, de azért kissé hiányoltam Vlad gondolatait is. Jó lett volna egy kicsit az ő fejébe is belelátni, de lehet, hogy az önteltsége miatt jobban jártam, hogy mindebből kimaradtam. 

Ami egyébként nagyon tetszett Vladban, hogy a maga beteg módján jobban értékelte az életet, mint a legtöbb ember, de csak és kizárólag a saját emberei életét, akik ezért tisztelték és ragaszkodtak hozzá, még akkor is, ha a viselkedése néha rémisztő volt számukra. Meg aztán imádtam a Leilával való kapcsolatát is. A romantika jól megalapozott és finom módon fejlődött közöttük. Na jó, Vlad egyszer kétszer orbitális bunkó módjára viselkedett vele, de legalább nem estek rögtön egymásnak, hanem megpróbálták jobban megismerni a másikat, miközben az őket fenyegető veszély ellen is harcolniuk kellett. Érződik, hogy valami nagyon erős kapcsolat alakul ki köztük, de mivel Vlad nem egy egyszerű ember (ja bocsika, vámpír), és Leila képességeivel is problémák adódnak, így úgy tűnik, hogy kicsit - mondjuk még legalább három rész erejéig - várnunk kell, hogy mi sül majd ki kettőjük kapcsolatából. Úgyhogy kíváncsian várom, mit hoz a folytatás.

Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím: Once Burned
Fordította: Szebegyinszki Szilvia
Oldalszám: 340

tovább olvasom Jeaniene Frost: Első ​lobbanás ~ Az éjszaka hercege 1.

John Marrs: A ​jó szamaritánus

Az író előző könyve nagyon tetszett és erről sem tudok semmi rosszat mondani. Igaz, hogy ez teljesen más; lelkileg sokkal megterhelőbb és durvább, mint A tökéletes pár volt, de mint azon, úgy ezen is tökéletesen érződik, hogy Marrs biztos kézzel vezeti a történet cselekményét, és nagyon jól tudja, hogy hova szeretne a könyv végén megérkezni, és mit szeretne vele elérni – egyszóval tökéletes volt.

Laura jó ember. Legalábbis mindenki ezt gondolja róla. Egy KrízisVonal nevű telefonos lelkisegély-szolgálatnál dolgozik, rengeteg adományt gyűjt a szervezetnek, mindig valami házi sütésű édességgel kedveskedik a kollégáinak és saját kezűleg javítja a ruháikat. Úgyhogy tényleg mindenki csak jó véleménnyel van róla.

Laura feladata elvileg az lenne, hogy azokat az embereket, akik kétségbeesésükben felhívják a lelkisegély-szolgálatot meghallgassa és megnyugtassa, de ő némileg másképp értelmezi a munkáját. Laura úgy gondolja, hogyha valaki végső elkeseredésében a halált választaná, azt bátorítani kell. Sőt, ő akár segít is megszervezni az öngyilkosságot. De mi van akkor, ha az egyik elhunyt egy hozzátartozója nem nyugszik bele a megmásíthatatlanba? Ha nyomozni kezd, és közben olyan szörnyű titkokra bukkan, melyeket jobb lett volna nem bolygatni?

Bevallom, nem olvastam még olyan könyvet, amiben ennyire hangsúlyos szerepet kapott volna az öngyilkosság. Lehangoló és roppant nyomasztó volt erről olvasni, úgyhogy a könyv elég sötét hangulatú, erre nem árt, ha mindenki már az elején felkészül.   

A történetet váltott szemszögből - Laura és Ryan, akinek a felesége öngyilkosságáért Laura a felelős - követhetjük nyomon. Viszonylag hamar szembesülünk a ténnyel, hogy Laurával valami nem stimmel. Hogy a tökéletes felszín mögött szörnyű titkokat rejteget és hogy milyen rendkívül beteges módon viszonyul a szeretteihez. Laura teljesen más személyiséget mutat a külvilágnak, mint amilyen valójában. Manipulatív és zavart jellemének kiteljesedése azonban csak a cselekmény további kibontakozása során látható igazán. Én többször padlót fogtam azokon a dolgokon, amire ez a nő képes volt, szó szerint féltem tőle, szóval gratulálok John Marrsnak, tökéletesen elérte a célját: Laurától nem csak a szereplők, hanem az olvasó is rendesen beparázott. 

Ryan a „jófiú” szerepét töltötte be a történetben, bár hogy valóban jófiú volt-e, arról azért lehetne vitatkozni, hiszen azért elég drasztikus módon akart bosszút állni Laurán. Annyira bosszantó és frusztráló volt nézni, ahogy a dolgok egyre jobban kezdtek kicsúszni a kezei közül, hogy alig győztem nyugtató nagy levegőket venni olvasás közben. A történet cselekményét egyébként egyértelműen a Laura és Ryan között zajló lélektani és fizikai hadviselés alakítja, melynek során a kettőjük közötti harc egyre nagyobb méretet ölt, mi pedig csak tehetetlenül nézzük, hogy milyen szörnyű módon rántják egymást egyre mélyebbre a különböző aljasságok mocskában.Hihetetlenül intenzív és magával ragadó élményt nyújtott számomra ez a könyv. Rendesen felzaklatta és megcincálta az idegeimet. Beteg történet volt ez, egyértelműen beteg. Olyan, amit a legszívesebben a falhoz vágtam volna annyira felidegesített, de persze képtelen voltam, mert annyira tudni akartam, hogy vajon Laura elnyeri-e méltó büntetését, hogy inkább csak olvastam tovább, a végén pedig már szinte faltam a sorokat.

Meg kell hagyni, John Marrs nagyon jól csavarta a szálakat, kétségkívül ez az egyik legjobb pszichothriller, amit valaha olvastam, annak ellenére, hogy egyszerre gyűlöltem és esténként majd megevett a fene, hogy végre újra a kezembe vehessem. Tény, hogy a vége ütős volt, még úgy is, hogy nem az én szájízem szerint alakultak a dolgok - ezért is a fél pont levonás -, de így is azt kell mondanom, hogy A jó szamaritánus egy remekül megtervezett és megkomponált könyv volt, ami mindenképp maradandó élményt nyújtott számomra. 

                                                    

Hú, de kíváncsi vagyok, hogy a szerző milyen történettel kápráztat el majd legközelebb minket.   

Kiadó: Maxim
Eredeti cím: The Good Samaritan
Fordította: Ipacs Tibor
Oldalszám: 400

tovább olvasom John Marrs: A ​jó szamaritánus

Karen Swan: Titok ​Párizsban

Ó Párizs, a szerelmek és titkok városa. Évszázadok óta ez a világ fővárosa, sok ember csodálatának és irigységének tárgya. És mivel én meglehetősen rajongok Párizsért, így naná, hogy nem hagyhattam ki ezt a könyvet. Annál is inkább, mivel a Lord Drayson bukása után ismét valami könnyed romantikus olvasmányra vágytam, és úgy gondoltam, hogy ettől a könyvtől mindezt megkaphatom, ám ezen a téren kissé csalódnom kellett.  

Ne értsetek félre, nem azt mondom, hogy nem volt a könyvben romantika, mert volt. Ráadásul kedvemre való is lett volna, ha mondjuk nemcsak a könyv felétől kezdett volna szép lassan, ismétlem lassan kibontakozni, és a szereplők sem olyanok lettek volna, mint amilyenek voltak, de erről majd később, és nem utolsósorban ha a mostaninál egy kicsivel nagyobb szerepet kapott volna, akkor igen. Akkor azt mondom, hogy minden kívánságom teljesült. De ez nem így volt, és igazából kár is ezen hisztiznem, mert bár sok témát érintett a könyv, de a fő hangsúly, ami egy több éve magára hagyott lakásban talált műkincsek és azok eredetének kiderítése körül forgott, így is roppant érdekes és eredeti téma volt.

A történet főszereplője Flora, egy fiatal, de annál tapasztaltabb és ambiciózusabb művészeti tanácsadó, aki rengeteg elit aukción vesz részt, hogy foggal- körömmel küzdjön egy-egy felbecsülhetetlen értékű műalkotásért. Egy nap a főnöke közli vele, hogy sürgősen Párizsba kell utazniuk, hogy találkozzanak új ügyfelükkel, a Vermeil családdal, akik elmondják, hogy csak néhány nappal ezelőtt tudták meg, hogy egy olyan lakás van Párizs belvárosában a tulajdonukban, aminek a létezéséről eddig nem is tudtak. Arra kérik Floráékat, hogy ők látogassák meg először a lakást és értékeljék fel a több évtizede ott porosodó műkincseket. Amikor Flora elfogadja a megbízást még nem sejti, hogy milyen titkokat rejtenek azok a festmények. És arról sincs fogalma, hogy a Vermeil család fiatal örökösei – Natasha és Xavier, akik féktelen életmódjuk miatt a bulvárlapok kedvenc szereplői és akik teljes ellentétben állnak a művelt és nagy tiszteletben álló szüleikkel -, vajon miért élnek ilyen kicsapongó életet.

Ami a legjobban tetszett a könyvben az a műkincsek eredetének felderítése volt, illetve azok az információk, amiket az eladásuk és az árverésre bocsátásuk feltételeiről megtudtam. Persze így utólag belegondolva már tök logikusnak tűnik, hogy csak azok a festmények kerülhetnek árverésre, melyek megszerzésének háttere visszakövethető. És itt kerül a képbe Flora, akinek az volt a feladata, hogy minden egyes festmény sorsát és előéletét felderítse. És mivel Vermeilék háborús hősök voltak, a képek pedig a náci megszállás ideje alatt kerültek a lakásukba, így óriási botrányt kavart volna, ha netán kiderül, hogy a műkincsek beszerzésével hasznot húztak a Harmadik Birodalommal való üzletelésből.  Szóval mint mondtam, az alapötlet és Flora nyomozása szerintem nagyon érdekes és még izgalmas is volt. Illetve miután beindult sztori, a cselekményben is rengeteg fordulat volt, és a rejtélyek is szépen fel voltak építve. Ám ennek ellenére mégis kissé nehezen hangolódtam rá a könyvre. Az első fele nem igazán kötötte le a figyelmemet, és sajnos sok olyan felesleges és részletes leírással fárasztott az írónő, amitől gyakran lankadt a figyelmem, a túlzott fényűzés és gazdagság hangsúlyozása pedig egy idő után már kifejezetten irritált. Meg aztán a szereplők kidolgozatlanságát is rendkívül fájlaltam, mert bár Flora kedves volt, meg céltudatos, meg aranyos, de azok alapján, amiket megtudtam róla, nem tudnám pontosan körülírni a jellemét. Xavier pedig... ahhh, nála rosszabb és egydimenziósabb figurával még soha nem találkoztam – pedig istenemre mondom, nem kis potenciál lakozott ebben a férfiban.

Ám ami a leginkább zavart olvasás közben, hogy teljesen szétesett számomra a történet. Nem tudtam fogást találni rajta, mert annyi témát érintett; a műkincsek megismerésétől kezdve a II. világháborús szálon, a bonyolult családi kapcsolatok és emberi sorsokon át a nemi erőszakig, hogy azt sem tudtam, hogy melyikre figyeljek igazán. És mindezt a szerző megfejelte még Flora testvérének szörnyű titkával is, ami úgy húzódik végig a könyvben, hogy fogalmunk sincs róla, hogy mi lehet az. Csak annyit tudunk, hogy elég komoly lehet, mivel Florát nagyon gyötri és mindent megtenne, hogy a bátyjának jobb legyen - nagy levegőt vesz - szóval ez nekem már túl sok volt.

Na de hiába is ez a sok nyafogás részemről, mert őszintén? Nem bántam meg, hogy elolvastam. Jó könyv volt ez, rengeteg potenciál és érdekes dolog volt benne, de megítélésem szerint ennél sokkal jobb is lehetett volna. 

Kiadó: 21. Század
Eredeti cím: The Paris Secret
Fordította: Alföldi Zsófia
Oldalszám: 400

tovább olvasom Karen Swan: Titok ​Párizsban