Bart Baker: Mézeshetek Harryvel

Nagyon rég történt már meg velem, hogy egy könyvnél ennyire nem azt kaptam, amit vártam. Ugyanis én azt hittem, hogy a Mézeshetek Harryvel egy végig humoros, és sírva nevetős történet lesz. Még egy kis nyomozós szálat is képzeltem bele a borító alapján, ami felett egyébként bevallom hősiesen pár percet erősen el kellett gondolkodnom, hogy vajh’ mit is akar ábrázolni. Ám az, hogy én ennek a könyvnek az első felén röhögni, majd csacsi módjára pityeregni, a másodikon pedig bőszen háborogni fogok, meg sem fordult a fejemben.

"Két dolog érdekel: a nők és a bárok."

Történetünk főhőse Todd – aki egy nagy hírben álló alkoholista, szoknyapecér - egy bárban találkozik Tamival, akibe rögtön szerelembe is esik, és szerencsére a lányt sem hagyja hidegen Todd kisugárzása. Szerelem volt ez első látásra, mely során Taminak sikerült lerombolnia Todd régi énjét és egy új srácot faragni belőle. Tami lett a férfi erkölcsi iránytűje, mondhatni megmentője, és minden simán is ment volna a kettőjük kapcsolatában, ha Tamit nem egy mindenre elszánt apa őrizte volna. Harry rajongásig szerette a lányát, senkit nem engedett a közelébe. Minden udvarlóját semmibe vette vagy úgy befenyítette, hogy ennek hatására sokan elmenekültek előle, de Todd kitartott és Tami mellett maradt. Ami nem kis teljesítmény, mert Harry apai odaadása tényleg már-már a megszállottsággal volt határos. Todd viszont szerelmes volt és senki, de senki nem állíthatta meg abban, hogy Tamit feleségül vegye. Ám az esküvő előtti véletlen balszerencse folytán minden álma szerte foszlik.

Egy kis könnyed szórakozás reményében vettem a kezembe a kötetet és az elején nem is volt vele semmi problémám, mert úgy éreztem, hogy ez egy irtó humoros és mulatságos könyv lesz. Todd cinikus belső monológjai roppan viccesek és jó stílusúak voltak, amikből mondjuk egy idő után már kezdett sok lenni és néha kissé izzadságszagúnak tűnni, de úgy voltam vele, hogy egye fene, jó ez így is, meg hátha a későbbiekben majd kevesebb mennyiségben fogja mindezt ránk borítani az író, de nem, tévedtem. Igazából tudnom kellett volna a fülszövegben lévő "tragédia" és a könyv címének összerakásából, hogy milyen irányban mennek majd az események, de valahogy mégsem figyeltem fel rá, ezért is ért váratlanul, amikor úgy a könyv 20-30%-nál becsapott a ménkű. Tami tragédiája és annak leírása, valamint Todd és Harry fájdalma annyira szíven ütött, hogy ezt a részt végig bőgtem. Borzalmas volt látni a szenvedésüket, és egyáltalán belegondolni abba, hogy az ember milyen gyorsan elveszítheti azt, ami igazán fontos a számára. Úgyhogy a könyv első fele számomra a nevetés majd a sírás jegyében telt. Az ez után történtek egy részét azonban nem tudtam hová tenni.

Úgy éreztem, mintha az író nem tudta volna eldönteni, hogy merre vigye a történetet. Volt egy elképzelése, melyben a kiindulás és a befejezés adott volt, de a köztes dolgokkal gondjai voltak. Mintha azt szerette volna, hogy nevessünk, sírjunk és sajnáljuk Toddot, de legfőképp jókat mulassunk megbotránkoztató tettein, mellyel sajnos nekem komoly problémáim voltak. Mondjuk az is lehet, hogy én vettem túl komolyan az egészet, és bár átéreztem Todd bánatának mélységét, de sajátos önsajnálatát, melyben az ivás mellett a más nőkkel való testi örömökben való tobzódást választotta, hogy az erkölcsösség utolsó maradványait is kiölje magából, nekem valahogy nem vette be a gyomrom. Persze lehet, ha filmvásznon láttam volna az egészet (melyre ha minden igaz már régóta törekvések vannak), máshogy csapódott le volna mindez, de könyvben olvasva, hiába egy rendkívül olvasmányos és jó stílusban megírt történetről van szó, mégsem találtam annyira szórakoztatónak.

A könyv egyébként két olyan rendkívül makacs és nehezen kezelhető ember történetét meséli el, akik mindenre képesek lennének a szeretett nő figyelméért és szeretetéért. Ám egy szörnyű tragédia folytán csak egy emlék rabjai maradnak, amit nem tudnak kezelni, pedig erősen próbálkoznak. Igyekeznek elfogadni és hozzászokni az új valósághoz, amit az élet hozott számukra, még ha ez igen nehezen is megy nekik. Kezdetben élveztem Todd Harryvel való interakcióit, amik azon felül, hogy rendkívül feszültek voltak szórakoztatónak is találtam. Harrynek pedig, aki a kezdetektől fogva durva és elutasító volt, örömmel láttam a sebezhető oldalát is később a történet folyamán.

Szóval összességébe ez a könyv a rengeteg érzelmes témának  köszönhetően - szerelem, gyász , elengedés és elfogadás - egy igazi érzelmi hullámvasút volt számomra. De sajnos sem a humor, sem a jó stílus nem segített azon, hogy én ezt az elejétől a végéig élvezetesnek is találjam.

Ui.: Talán az író fb oldalán olvastam, hogy Harry és Todd szerepére Robert De Niro és Bradley Cooper lennének az ideális jelöltek, ami szerintem szuper választás lenne.

Bart Baker

Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím: Honeymoon With Harry
Oldalszám: 368

tovább olvasom Bart Baker: Mézeshetek Harryvel

Elizabeth Hoyt: Szívembe ​zárva (Maiden Lane 8.)

Jézusom, hogy ez a könyv most nekem mennyire jól esett. Imádtam olvasni, az első oldaltól kezdve az utolsóig. Elizabeth Hoyt regényeit eddig is nagyon szeretem, de ezek után Julia Quinn művei mellett szintén kiemelt helyet kapnak a polcomon.

Előre szólok, rajongó poszt következik.

Lady Phoebe egy életvidám fiatal teremtés, akinek minden vágya, hogy rangjához illő társadalmi életet éljen – színházba és bálokba járjon, parkokban sétáljon és sokat lovagoljon -, ám mivel az egyre romló látása miatt ezek a rendkívül szórakoztató tevékenységek egyre nehezebben mennek neki, így állandó kísérőre és védelmezőre van szüksége, mely feladat ellátására bátyja a felettébb idegesítő, ám rendkívül vonzó Trevillion kapitányt bízza meg. Trevillion kapitány a királyi gárda leszerelt tagja, aki nem is olyan rég egy baleset során súlyos lábsérülést szenvedett, mely miatt még most is gyakran kínozzák fájdalmak, de ez soha nem akadályozza meg abban, hogy akár egy pillanatra is szem elöl tévessze csinos védencét. Mivel a kapitányt nem hagyják hidegen a lady elbűvölő bájai, így minden önuralmára szüksége van, hogy a feladatára tudjon koncentrálni, amire hamarosan szüksége is lesz, ugyanis Phoebe emberrablók célpontjává válik. Ám hála a kapitány katonai múltjából származó tapasztalatának és éberségének, sikerül megakadályoznia a hölgy elrablását, melyet aztán több leányrablási kísérlet is követ, több kevesebb sikerrel. Természetesen Phoebe zsarnoki természetű bátyja (akit korábban a Sötétség hercegéből ismerhettünk meg) őrjöng a történtek miatt és mindent megtesz, hogy a tetteseket kézre kerítse, ám amíg ez megtörténik, addig a kapitány, hogy szíve hölgyét biztonságba tudja, titokban egy vidéki faluba menekíti. Közös utazásuk pedig azon túl, hogy igen kalandosra sikeredik, nagyban hozzájárul ahhoz, hogy jobban megismerjék egymást és az erős vonzalom, ami már korábban is ott szikrázott közöttük, szenvedéllyé váljon.

Hát kérem szépen, engem ez a könyv teljesen elbűvölt és levett a lábamról. S amellett, hogy végig izgalmasnak, lendületesnek és szívmelengetően romantikusnak találtam, a szereplőket is maradéktalanul a szívembe zártam. Imádtam Phoebe erős és bátor karakterét és érzelmi fejlődését, aki ugyan kezdetben teherként élte meg a kapitány állandó jelenlétét maga mellett, de aztán idővel mégis erős vonzalmat kezdett érezni iránta. És a kapitányt is imádtam - ó, de még mennyire -, annak kitartó és állhatatos jellemét, és hogy mindig szótlanul tűrte Phoebe állandó csacsogását és kérdezősködését. Ám legfőképp azt szerettem benne, hogy bár együtt érzett Phoebe-vel, soha nem sajnálkozott felette, elfogadta őt olyannak, amilyen, féltette és óvta ugyan mindentől, de mégsem nyomta agyon aggódó szeretetével.

Phoebe és Trevillion jelleme teljesen különbözött egymástól, és pont ez volt a legjobb az egészben. Phoebe a vaksága ellenére is mindig vidám és cserfes volt, míg a kapitány higgadt, hűvös, amolyan karót nyelt típus. Ám mint tudjuk, az ellentétek vonzzák egymást, melynek következményeként a vágy mindig utat tör magának, és ez itt sem történt másképp. A szerelmesek közti kémia meglehetősen átütő volt, a lapokról pedig csak úgy sütött a szenvedély. És szerencsére az írónő sem hazudtolta meg magát a vérpezsdítően túlfűtött, forró jelenetek megírása során, melyekből épp annyit kaptam, amennyi az ízlésemnek megfelelő volt, úgyhogy ezen a téren sem volt okom panaszra.  

Aztán nem tudok szó nélkül elmenni a szereplők különleges kapcsolata mellett; imádtam, ahogy egymás fogyatékosságát kezelték, és ahogy ennek köszönhetően szépen kiegészítették egymást. Mert bár lehet, hogy korábban nem írtam, de a kapitány a sérült lábára sánta volt, és Phoebe a kifinomult hallásának köszönhetően már a járásából meg tudta állapítani, ha épp fájdalmak kínozták szegényt - és természetesen a kapitány is mindig tudta, hogy mikor van Phoebe-nek szüksége rá. Szóval az írónő remekül építette fel kettőjük viszonyának elmélyülését, én pedig ennek hála roppant mód élveztem a lelki egymásra hangolódásuk folyamatát, illetve hogy a közöttük lévő kor és társadalmi különbség azon túl, hogy természetesen nem akadályozta meg sorsuk beteljesedését, egy kis tiltott szerelem feelinget is vitt románcuk alakulásába.

És bár nem szeretném agyon dicsérni a könyvet, annak ellenére, hogy a mondandóm elején írtam, hogy ez egy rajongói poszt lesz, de mindig élvezettel olvasom az olyan párbeszédeket, ahol a szereplők kedvesen évődnek vagy akár morgolódva csipkelődnek egymással, és ez az élmény itt sem maradt el. Arról már nem is beszélve, hogy milyen kellemes meglepetésként ért a kapitány titkos múltjának megismerése, ami csak még vonzóbbá és izgalmasabbá tette őt számomra. 

Szóval nálam ez a könyv most nagyon betalált, pont ilyennek képzelek el egy igazán magával ragadó, szenvedélyes történelmi romantikust, úgyhogy aki hasonló élményre vágyik, annak őszintén csak ajánlani tudom. Higgyétek el, remek szórakozást fog nyújtani.

Ui.: Igaz, hogy ez immár a Maiden Lane sorozat 8. része, de ez senkit ne rettentsen el, mert önállóan kötetként is tökéletesen megállja a helyét csakúgy, minta a sorozat előző részei.

Kiadó: General Press
Eredeti cím: Dearest Rogue
Sorozat: Maiden Lane 
Oldalszám: 296

tovább olvasom Elizabeth Hoyt: Szívembe ​zárva (Maiden Lane 8.)

Mary E. Pearson: Az árulás csókja ~ A Fennmaradottak krónikái #1

Az árulás csókja már a megjelenése óta itt csücsül a polcomon, de valahogy eddig soha nem volt hozzá hangulatom. Mondjuk tudat alatt mintha éreztem volna, hogy nem biztos, hogy ezt nekem mindenképp olvasnom kell (és hallgatnom kellett volna a női megérzésemre), de a molyon olyan sok pozitív értékelést olvastam róla, meg a könyv küllemét is olyan gyönyörűnek és hívogatónak találtam, hogy mégis beválogattam az idei vcs listásaim közé, hátha könnyebben kézbe veszem majd. És így is lett. Túl vagyok rajta, de be kell vallanom, hogy kissé nehéz szülés volt - hiába no, kinőttem én már ebből a műfajból.

A könyv története nem túl bonyolult; adva van egy Lia nevű hercegnő, akit a gonosz apja erőszakkal akar férjhez adni a szomszéd királyság hercegéhez, a birodalmuk közötti szövetség megpecsételése végett. Liának természetesen esze ágában sincs szerelem nélkül házasságot kötni, ezért leghűségesebb szolgálójával együtt egy közeli halászfaluba szökik (na jó, hogy szökik az túlzás, inkább csak az éj leple alatt ellovagol), ahol boldogan éli mindennapjait, egészen addig, amíg két idegen nem érkezik a faluba. Ekkor még csak az olvasó tudja, hogy a két jóképű fiú közül az egyik a pártában hagyott herceg, aki azért jött, hogy megnézze magának azt a lányt, aki képes volt megtenni azt, amit ő nem: megszökni a házasság kötelezettsége elől. A másik fiú pedig egy orgyilkos, aki azért jött, hogy Liát megölve politikai csapást mérjen a Morrigham királyságra. A dolog pikkantériája, hogy bár tudjuk, hogy a két fiú egyike a herceg, másika pedig a bérgyilkos, de hogy pontosan melyikük melyik, arról nekünk sincs fogalmunk. Amit biztosan tudunk, hogy mindkét fiú romantikus érzelmeket kezd táplálni Lia iránt, és Lia is szintén vonzódni kezd hozzájuk. 

Na kérem, ez így nagyon izgalmasan hangzik, és az ötlet sem rossz, de én igazából az írónő narrátori kreativitása előtt emelem kalapom, hiszen négy személy (Lia, a szolgálója, a herceg és az orgyilkos) nézőpontján keresztül ismerhettük meg a történetet úgy, hogy a két fiúnál a könyv feléig ugye nem lehetett tudni, hogy melyikük kicsoda, no de számomra eme bravúrban ki is merül a könyv összes pozitívuma. Sajnos magát a történetet hihetetlenül unalmasnak találtam, olyannyira, hogy bizony szükségem volt némi kitartásra, hogy a végére érjek. Irtó lassan indultak be az események és útközben rengeteg olyan lényegtelen információval traktált bennünket az írónő, ami a cselekmény szempontjából teljesen lényegtelen volt, miközben a fontosak felett könnyedén elsiklott. A szereplőknek nem volt mélysége, és a betöltött szerepük alapján borzalmas tiniként viselkedtek. Hogy mire is gondolok pontosan? 

Itt van például Lia, akinek a házasságán csupán két birodalom jövője függött, de ő csakis magára tudott gondolni, és eszébe sem jutott, hogy a szökésének milyen következményei lehetnek. Aztán itt van a jóképű bérgyilkosunk, aki minden jel szerint eddig jól végezhette a dolgát, hiszen mi másért küldték volna őt a feladat elvégzésére, ám egy ártatlan szempár rögtön kétségeket ébreszt benne, és upsz, a küldetése és vele együtt a népe sorsa már csak másodlagos azon a bizonyos prioritási ranglistán. És akkor az instant szerelemről és szerelmi háromszögről még nem is beszéltem, mely utóbbi, ha jól van megírva, akkor üsse kavics, szívesen olvasom én, de itt annyira kidolgozatlannak és lagymatagnak éreztem az egészet - holott elég tekintélyes részt hasított ki magának a történetből -, hogy nem győztem csak a szememet forgatni kínomban.

Szóval nem szeretném túl ekézni a könyvet, mert úgy gondolom, hogy egy kis jóindulattal érteni vélem a sikerét, de véleményem szerint ebben a műfajban sokkal jobb írások is születtek már, tessék csak szépen körbe nézni (lásd: Az Ékkő, Árnyék és Csont, a Méreghercegnő vagy a Holdbéli krónikák mindkét része). Úgyhogy, bár Az árulás  csókja nálam nem került be a kedvencek közé, végül is örülök, hogy végre elolvastam, de részemről ennyi elég is volt belőle, a folytatásokért már biztos nem fogok sorba állni.

Mary E. Pearson

Kiadó: Gabo

Eredeti cím: The Kiss of Deception
Sorozat: The Remnant Chronicles
Oldalszám: 406

tovább olvasom Mary E. Pearson: Az árulás csókja ~ A Fennmaradottak krónikái #1

Jayne Ann Krentz: Titkos nővérek

A Titkos nővérek immár a második Jayne Ann Krentz könyvem, és most már bizton állítom, hogy nem az utolsó. Az írónő eddig olvasott művei alapján (legyenek azok akármilyen álnéven írtak, én leginkább az Amanda Quick néven fémjelzett történelmi romantikusait részesítettem eddig előnyben) úgy gondolom, hogy mindig biztos kézzel nyúlhatok bármelyik könyvéhez, ha egy jól felépített és következetes történetre, illetve a romantikusok által nyújtott happy end örömteli érzésére vágyom. És bár lehet, hogy ez a kiszámíthatóság sokak számára unalmas lehet, de ha egy nyomott borús napon az ember lánya pont egy ilyen könnyen befogadható és emészthető könyvre vágyik, akkor miért is ne ragadná meg az alkalmat és kapaszkodna bele pár óra garantált kikapcsolódás erejéig.  

A Titkos nővérek két fiatal nőről, Madeline-ról és Daphne-ről szól, akik gyerekkorukban legjobb barátnők voltak, de egy éjszakán Madeline családjának szállodájában olyan szörnyűség történik velük, aminek hatására Madeline-t  az USA egyik végébe menekítik, míg Daphne az édesanyjával együtt a másikba szökik. Mindkét kislány tudja, arról, ami történt, soha nem szabad beszélniük. Tizennyolc évvel később, amikor Madeline nagymamája meghal, ő lesz az egyetlen örököse a múltban történt szörnyűség helyszínéül szolgáló szállodának. Csak öt ember ismeri az incidens szörnyű részleteit, és amikor a szálloda gondnoka - aki egy volt közülük – felhívja Madeline-t, hogy valami fontos megbeszélnivalója lenne vele, Madeline újra visszatér a szigetre. Ám mire megérkezik, a gondnokot halálos kimenetelű baleset éri és Madeline élete is veszélybe kerül.

Szerencsére vele tart Jack, a szálloda biztonsági szakértője, aki FBI-os múltjának köszönhetően figyelemre méltó szakértelemmel tudja kezelni a veszélyes helyzeteket, amire természetesen szükségük is van, ugyanis ahhoz, hogy a titkok titkok maradjanak, egyre többen próbálják eltenni őket láb alól.

Jayne Ann Krentz ismét egy olyan izgalmas romantikus krimit hozott létre, ami igazán szórakoztató volt számomra. Élveztem a könnyed romantikáját és a nyomozás is tökéletesen lekötötte a figyelmemet. A legnagyobb szívfájdalmam csupán annyi volt, hogy mintha a romantika és a rejtélyek utáni nyomozás aránya az utóbbi irányába tolódott volna el jobban. Amit olvasás közben kicsit sérelmeztem ugyan, de a könyv cselekménye annyira lendületes és fordulatos volt, hogy igazából így sincs okom panaszra, hiszen nagyon élveztem a regény olvasását, arról már nem is beszélve, hogy JAK-nak ismét olyan karaktereket sikerült alkotnia, akik problémái és jellemük, az egymással való kapcsolatuk majd későbbi románcuk totál hihető és valóságos volt számomra. Mondjuk kicsit sajnáltam, hogy hőseink szerelmi légyottjaiba nem nyerhettünk mélyebb betekintést - szívesen megismerkedtem volna Jack szenvedélyesebb oldalával is jobban - ám a mellékszereplők (Jack öccsének és Madeline barátnőjének) karakterei annyira egyedi és kedves figuráknak bizonyultak, bimbózó szerelmi kapcsolatuk pedig olyan gyakran csalt mosolyt az arcomra, hogy mindez minden apróságért kárpótolt.

A könyv hangulata egyébként nekem nagyon bejött, a környezet, a táj és az a rengeteg elem, amit az írónő használt - kis sziget egy elhagyatott szállodával, intenzív és intelligens karakterek, családi dráma, politikai és pénzügyi korrupció - pedig nagyon jól működött együtt. Tetszett, hogy JAK annyi karaktert mozgatott a színen, ami egy kis odafigyeléssel még simán követhető volt, és hogy maga a történet és a szereplők motivációi sem voltak bugyuták vagy mondvacsináltak.

Krentz szép lassan és szorgalmasan építette fel a történetet, miközben egyre több fordulatot, izgalmat és akciót vegyített bele, úgyhogy végig érdeklődve figyeltem, hogy miként derül fény a két évtizeddel ezelőtti események hátterére, amik aztán szépen összekapcsolódtak a jelenkor cselszövéseivel. Szóval egy szó, mint száz, a Titkos nővérek nem okozott csalódást. Kellemes kikapcsolódást nyújtott az első oldalaktól kezdve az utolsóig, így azoknak, akik egy kis romantikával fűszerezett izgalmas krimire vágynak nyugodt szívvel ajánlom. 

"A homályba borult konyhában állt, és azt próbálta eldönteni, melyik lányt akarja." 

Jayne Ann Krentz

Kiadó: Európa

Eredeti cím: Secret Sisters
Oldalszám: 384

tovább olvasom Jayne Ann Krentz: Titkos nővérek