Rena Olsen: Egy ​szót se szólj!

Nincsenek megjegyzések
Rögtön felfigyeltem erre a könyvre, ahogy megláttam az új megjelenések között. A fülszöveg szerintem nagyon jó sikerült - nálam legalábbis telibe talált. Ahogy elolvastam a könyv tartalmát kíváncsi lettem, hogy ez a fiatal írónő, akinek első kötetét a 2016-os év legjobb regényének jelölték mystery kategóriában, vajon milyen történetet tett le az asztalra, melynek témája a nemzetközi gyermekkereskedelem és a prostitúció világába kalauzolja az olvasót.

Clara Lawsont egy pillanat alatt szakítják ki megszokott életéből, amikor fegyveresek rohanják le az otthonát, ahol férjével és nevelt lányaival együtt él. Az utolsó, amit – miközben elhurcolják – férje szájából hallhat: ne mondj nekik semmit, kicsim, érted? Egy árva szót se!
Clara rendőri őrizetbe kerül és az ezt követő napokban szembe kell néznie a kétségbeejtő kérdéssel: mi van, ha mindaz, amit életében normálisnak és igaznak gondolt – nem volt az?


A könyvben felváltva olvashatjuk a jelen és múlt eseményeit. A múltban Clarát és a testvéreit láthatjuk felnőni, megismerhetjük az őket szigorú szabályok szerint nevelő Mamát, Papát és az ő fiúkat Glent, akibe később Clara szerelmes lesz. Olvashatunk arról az "intézményről", ahol a Clarához hasonló fiatal lányok és fiúk elkülönítve nevelkedtek, nyomon követhetjük Clara felcseperedésének útját, majd későbbi szerepét a rendszer mindennapi működésében és a lányok kiképzésében.  A jelenben játszódó jelentekben - melyek a legizgalmasabbak voltak számomra - pedig Clara „felébredésének”, és lenyűgöző karakterfejlődésének lehetünk szemtanúi, amikor is szép lassan ráébred az igazságra, emésztgeti és megpróbálja elfogadni azt.
A sztori egyáltalán nem könnyű témát dolgoz fel, szívszorító olvasmány, amely az ember bőre alá kúszik, de nem kell tőle megijedni, mert az író nem sokkolni akarja az olvasót, hanem egy olyan téma mögé nézni, amiről nem lehet nem tudomást venni. Clara történetén keresztül betekintést nyerhetünk, hogy egy bántalmazó kapcsolatban élő embernél, a folyamatos érzelmi visszaélések milyen hatással lesznek az egyéni világnézetére. És, hogy egy ilyen elferdült kapcsolatban érzékeli-e egyáltalán az áldozat - ha nincsenek előtte más példák - hogy mi történik vele. 

Igazából könnyen és hamar át lehet venni a könyv hangulatát és bele lehet feledkezni Clara történetébe, ennek ellenére mégis kissé vontatottnak éreztem egyes részeket. A múltban játszódó események számomra több helyet foglaltak el a kelleténél, és ezzel nem azt mondom, hogy szenvedősek, vagy hogy irtózatosan lassúak lettek volna, csak én kevesebbel is beértem volna. Ám azt is el kell ismernem, hogy Clara múltjának részletes megismerése tulajdonképpen elengedhetetlen feltétele szörnyű helyzetének és bosszantó naivságának megértéséhez.

Ennek ellenére mégis furcsa érzések kavarogtak bennem Clarát illetően, nem mindig tudtam eldönteni, hogy hogyan is viszonyuljak hozzá. Egyrészt irtó nehéz volt elhinnem, hogy semmit nem látott abból, ami körülötte zajlott és ez miatt irtó mérges voltam rá, másrészt pedig amikor a férje kegyetlenkedéseiről és a hozzá fűződő önzetlen szerelméről olvastam totál elhittem, hogy ő tényleg ezt az életformát tartja természetesnek - és ez miatt úgy éreztem, hogy nincs jogom elítélni őt.
Szívem szerint én ezt a regényt nem is kifejezetten thrillernek mondanám, merthogy bár feszültségben és izgalomban nincs hiány benne, mégsem egy túlzottan csavaros vagy komplex történetről van szó. Hiszen szinte már a legelejétől átlátható az egész, tudni lehet, hogy mi lesz a végkifejlet, melynek megvalósulásának hogyan és mikéntje természetesen mindvégig képes a fotelhez szegezni az olvasót. Olsen regényét én inkább valamiféle fejlődésregénynek nevezném, mivel a könyv - főleg a jelenben játszódó fejezetei - Clara folyamatos lelkiállapot változásáról szóltak, ahol az írónő egyébként hihetetlenül jól ábrázolta a lány érzelmi átalakulását és ráeszmélését arra, hogy eddig egy olyan torz világban élt és tartott természetesnek, ami egyáltalán nem az, sőt erősen büntetendő.

Örülök, hogy olvashattam ezt a könyvet - nem egy mindennapi darab. Ez volt az első alkalom, hogy a fent említett témákkal ilyen átgondolt módon foglalkozó kötet került a kezembe. Olsen roppant érzékeny és tapintatos módon nyúlt ezekhez a kérdésekhez, úgyhogy akit érdekel a téma, annak csak ajánlani tudom.
Rena Olsen
Értékelés: 4/5

Kiadó: XXI. Századi Kiadó
Eredeti cím: The Girl Before
Sorozat: -
Oldalszám: 381

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Chuck Wendig: Halálmadarak ~ (Miriam Black 2.)

Nincsenek megjegyzések
Hú, de jól esett ismét elmerülni Miriam Black sötét világában, pedig nem vagyok nagy thriller fogyasztó, sőt a horror sem a kedvencem, de Chuck Wendig sorozata teljesen beszippantott. Tetszik az író nem mindennapi stílusa, a fekete humora és a rövid és tömör fejezetek, amik segítségével az előző részhez hasonlóan most is időben és térben ugrálva egyre izgalmasabbá és felszültebbé vált a történet. Mi tagadás, teljesen odavagyok ezért a mocskos és hátborzongatóan kegyetlen világért. (Muszáj énem sötétebb oldalát is valamivel kielégítenem, ellenkező esetben higgyétek el, elszabadulna a pokol.)

Na, de hogy a történetről is írjak valamit, időben egy évvel később járunk a világítótoronyban történt események után. Miriam és Louis még mindig együtt vannak, bár a korábban kialakult romantikus kapcsolat most egyre inkább hétköznapivá és idegenné kezd átformálódni közöttük. Miriam még mindig tudja, hogyan fognak meghalni azok az emberek, akiket megérint. És még mindig ugyanolyan intenzíven éli át a halálukat, mint korábban. Ám az ehhez a képességéhez társuló látomásai most sokkal szokatlanabbak és valóságosabbak, olyanok mintha valaki vagy valami üzenni akarna neki valamit. Nem szeretnék semmi olyat elárulni a történetről, amitől aztán sérülhetne mások élménye, a lényeg, hogy amikor Louis azzal a kéréssel áll elő, hogy egy lányiskolában tanító ismerőséhez - aki úgy véli magáról, hogy rákbetegségben szenved -, menjen el Miriam, és jó pénzért cserébe „jósolja” meg, hogy miben fog meghalni, Miriam megteszi. Sőt még örül is, hogy végre használhatja médiumi képességét, ami folyamatosan ott munkálkodik benne. Arra azonban egyáltalán nem számít, hogy amikor a suliban véletlenül megérint egy diáklányt, egy kegyetlen, jövőbeli sorozatgyilkos nyomára bukkan. Úgyhogy Miriamnak választania kell. Vagy csendben elsétál és magára hagyja azt a rengeteg lányt, akiknek az élete múlik rajta, vagy fogja magát és a tettek mezejére lép. És naná, hogy az utóbbit választja, mert bár az ízlése és modora bőven hagy kivetnivalót maga után, az erkölcsi értékrendje, még ha néha úgy is tűnik, hogy kisiklott, tökéletesen rendben van.
Bevallom az elején féltem kicsit, hogy a második rész nem lesz méltó folytatása a Vészmadaraknak, de kár volt paráznom, mert véleményem szerint ez a kötet határozottan kiegyensúlyozottabb és igen, szerintem jobb volt, mint az előző. Egyébként, mintha most kevesebb káromkodás és mocskolódás lett volna benne, mely dózis ettől függetlenül a mimózalelkű olvasókat még totál kiütheti,  de mivel már az első részben megszerettem Miriamet, és mert igazából ott sem nagyon zavart, sőt kifejezetten élvezettel olvastam vulgáris és arcátlan megnyilvánulásait - melyek olyan természetességgel jöttek a szájára, mintha az anyatejjel szívta volna gyerekkorában magába - nem nagyon zaklatott fel a dolog.

Ami igazán tetszik ebben a sorozatban az leginkább a hangvitele, ami szerencsére maradt a régi, miközben Wendig a karakterek és a közöttük lévő kapcsolatok átformálásával továbbfejlesztette a történetet. Ráadásul azzal, hogy egy kis mágikus képességgel hintette meg Miriamot sokkal furcsábbak lettek a körülötte lévő egyébként sem hétköznapi dolgok. Örömmel fogadtam, hogy egy kicsivel többet tudhattam meg Miriam képességének kialakulásáról, annak helyéről a világban, és hogy a múltja is kezd egyre jobban kikristályosodni. Persze a gyomorforgató kegyetlen jelenetekből most is kijutott bőven, úgyhogy borzongásból és szörnyülködésből nem volt hiány, ellenben azt is el kell mondjam, hogy a könyv vége felén akaratlanul is el kellett gondolkodnom a tettes motivációján és célján, mely számos kérdést vetett fel bennem, szóval ebből a szempontból még meglepetést is okozott számomra a történet.
Egy szónak is száz a vége, imádtam ezt a könyvet. Szerettem Miriam nyers érzelmi kinyilatkoztatásait, hogy a karaktere folyamatosan fejlődött és növekedett, és hogy a történet nem is igazán arra a rejtélyre épült, hogy vajon ki lehet a gyilkos, hiszen ezt az olvasó szinte már a zsigereiben érzi, mint inkább a mi a fene folyik itt kérdésre koncentrált.

Számomra elképesztő módon bejön a sorozat alapötlete, a gyors tempója, és éles párbeszédei, Miriam különös vízióiról, melyek most egy újabb dimenzióval bővítették a történetet, már nem is beszélve. Szóval Wendig ismét nagyot alkotott, melyért óriási köszönet és őszinte rajongásom az övé.
A kérdésem már csak az, hogy a következő rész mikorra várható.
Chuck Wendig
Update: Melyet voltam oly bátor és megkérdeztem a kiadótól. De kár volt, mert az olvasókkal való kommunikációjuk sajnos segítségre szorul, mindenesetre a lényeg, hogy fogalmuk sincs róla. 

Értékelés: 5/5

Kiadó: Fumax
Sorozat: Miriam Black
Oldalszám: 324

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Victoria Aveyard: Vörös ​királynő ~ (Vörös királynő trilógia 1.)

Nincsenek megjegyzések
"Régebben azt hittem, hogy csak egy választóvonal létezik Ezüst és Vörös, gazdag és szegény, király és rabszolga között. De köztük számos olyan dolog van, amit nem értek, és ennek a közepébe csöppentem. Úgy nőttem fel, hogy azt sem tudtam, jutok-e vacsorához; most pedig egy palotában várom, hogy felfaljanak."

A közrendű, nyomorgó Vörösök az Ezüstök uralma alatt élnek, akik isteni képességekkel bíró harcosok. Mare Barrow, a tizenhét éves falusi Vörös lány számára úgy tűnik, soha semmi nem fog megváltozni. Két testvérét már elvitték a frontra harcolni, és mivel nincs munkája így hamarosan ő következik. Azonban egy szerencsés találkozásnak hála Mare egyszer csak az Ezüstök palotájába kerül, hogy azok között dolgozzon, akiket a legjobban gyűlöl. Egy véletlen folytán pedig felfedezi, hogy vörös vére ellenére ő is különleges képességgel bír, amely az Ezüstök uralmának végét jelentheti. A lázadókkal együtt csapdát állít az Ezüstöknek, hogy átvehessék tőlük a hatalmat, de a tervük végrehajtása nem egészen úgy sül el, mint ahogyan azt elképzelték.


A műfaji sajátosságokat figyelembe véve tisztában voltam azzal, hogy nagy meglepetésekre nem számíthatok, nem is azért kezdtem bele ebbe a könyvbe, hanem, hogy a segítségével újra kedvet kapjak és visszatérjek kedvenc időtöltésemhez az olvasáshoz. Mely próbálkozásom tulajdonképpen sikerrel járt, hiszen olyan érzéseket generált bennem a történet, amit már kismilliószor átéltem - tudjátok, amikor a mókuskerékből kiszakadva (pontosabban menekülve) egy olyan különleges világba csöppensz, amiben ha engeded magad, totál el lehet veszni -, úgyhogy a kezdeti nehézségek ellenére végül is a könyv elérte célját: jó volt (újra) olvasni, és ismét nyeregbe érezni magam, és ezért köszönet jár Victoria Aveyard-nak.

Maga a történet nekem nagyon tetszett, noha semmi különleges nem volt benne. Olyan érzésem volt, mintha az írónő innen is, onnan is csippentett volna ötletet a sztorijához; a Párválasztótól kezdve az Éhezők viadaláig, sőt még némi Grisás feelinget is felfedeztem benne, szóval volt itt minden, de engem most ez egy kicsit sem zavart. Hogy miért? Azt pontosan nem tudnám elmagyarázni, talán az írónő stílusához lehet köze, amit meglehetősen élvezetesnek találtam. Vagy a könyv hangulata miatt, melynek köszönhetően csak úgy olvastatta magát az egész, a végső nagy jelenetről már nem beszélve, ami annyira akciódúsra és látványosra sikerült, hogy alig bírtam elszakadni tőle. Szóval mi tagadás volt benne valami, ami magával ragadt és elvarázsolt.
Mondjuk az is igaz, hogy az elején kissé nehezen rázódtam bele a történetbe, de miután sikerült ráhangolódnom és felvennem a könyv ritmusát, kifejezetten vártam, hogy esténként újra a kezembe vehessem. A szereplőkkel nem tudnék (vagy inkább nem akarnék) nagyon szőrős szívű lenni, bár meg kell hagyni, hogy egyikük sem nőtt túl közel a szívemhez sőt, a hősnőt néhol kifejezetten ostobának találtam, de nem pampogok miatta, mert találkoztam én már nála sokkal súlyosabb esettel is e műfajon belül. Természetesen a szerelmi szál sem volt elhanyagolandó a könyvben, amely a kezdeti riadalmam ellenére (hála az égnek) háromszögmentes volt. És bár a szereplők közötti kapcsolatok alakulása okozott némi meglepetéseket, de semmi olyan komolyat, amire tulajdonképpen ne lehetett volna számítani.Mindenesetre aki egy ütős és eredeti ya-ra vágyik az mindenképp tartsa távol magát a könyvtől, mert bizony vannak hibái, eredetinek meg aztán végképp nem nevezhető, de mivel ennek ellenére én mégis megszerettem és élvezetesnek találtam - melynek lehet, hogy egyszerűen csak a jó időben, jó helyen eset lehet a titka -, így csak ajánlani tudom azoknak, akik a fent említett könyvekhez hasonló karakterű, hangulatú (és/vagy tartalmú) olvasmányra vágynak. 

Szerencsére már a könyv folytatása is elérhető, amiről sajnos annyi rossz véleményt olvastam, hogy kissé el is ment tőle a kedvem. Ezért úgy gondoltam, hogy lehet szerencsésebb lenne, ha megvárnám a befejező kötetet és azzal együtt végezném ki a trilógiát. Merthogy – mint tudjuk - a középső, átkötő részek sajnos gyakran sokkal rosszabbul sikerülnek a többinél, és talán ha a két kötetet egymás után olvasnám, akkor sikerülne ezt a roppant fájdalmas és kellemetlen problémát minimalizálni.
Úgyhogy most várakozom.
Victoria Aveyard

Értékelés: 4/5

Kiadó: Gabo
Sorozat: Vörös királynő trilógia
Oldalszám: 422

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Áprilisi termés

1 megjegyzés
Az az igazság, ha könyvvásárlásról van szó, rám mindig lehet számítani. És azt is bizton állíthatom, ha rajtam múlna a kiadók sorsa, akkor tuti nem halnának éhen, merthogy imádok könyveket venni. Ennek a jó szokásomnak hála ebben a hónapban is sok újdonság került hozzám, szám szerint 7 darab.... És ha tudnátok, hogy mennyiről mondtam le, szem előtt tartva azt a szomorú tényt, hogy sem időm, sem kedvem nem nagyon volt mostanában olvasgatni. Amit őszintén sajnálok, mert lételemem az olvasás, de számomra is érthetetlen okok miatt egyszerűen nem kívántam semmit az elmúlt pár hétben. Inkább különböző tévésorozatokkal mulattam az időm - melyeket finoman szólva is orrba szájba nyomattam -, mivelhogy bennük találtam meg azt a szórakozást és pihentető kikapcsolódást, amit eddig a könyvek nyújtottak számomra.

De még mielőtt igazán kétségbe eshettem volna ezen szörnyű helyzet állandósulásán, próbaként kezembe vettem egy komolyabb érzelmi lenyomat nélküli, amolyan "könnyen átfolyós" YA könyvet, amely úgy tűnik megfelelőnek bizonyul e borzalmas nyavalya gyógyításában. De, hogy melyik könyvről van szó, azt egyelőre nem árulom el, mert ha minden igaz, akkor úgyis születik róla majd egy rövidke kis bejegyzés.

De visszatérve a májusi beszerzéseimhez, a fent látható kupacból csak egy könyvet sikerült elolvasnom, az pedig a Tükör, ​index, kuplung c. regény, amely - csak hogy a témánál maradjak - kissé gáz volt. Ám a mazochista énemnek hála nem adtam fel a küzdelmet, hanem végig rágtam magam rajta. Szerencsére nem volt túl hosszú és annyira fájdalmas sem, de tény, hogy teljesen mást vártam, mint amit kaptam, amiért meglehetősen rossz szájízzel csuktam be a könyvet.

Na de nem búslakodom, mert rengeteg meglehetősen ígéretes és elég régóta vágyott kötetre tettem szert. Olyanokra, mint például A fogadott lány, vagy A boldogság megkísértése, vagy a Maxim kiadó két szuper jónak tűnő újdonságára az Üdvözöljük Night Vale-ben! és a 40 ősz, a Gyorsan elhadarom és A hazugságok könyvéről már nem is beszélve.

Szóval mivel lelkesedésből nincs hiány, így májusra sok-sok olvasást tervezek, meg aztán van egy-két előrendelésem is, amit juhujuj, de nagyon várok már. Listákat pedig szokásomhoz híven továbbra sem gyártok, azt olvasok, amihez épp kedvem szottyan, illetve az e havi fiaskó ellenére is továbbra is erősen bízok a megérzéseimben.

Szóval olvasásra fel!

1 megjegyzés :

Megjegyzés küldése