Chloe Neill: Drink ​Deep ~ Chicagoland Vampires 5.

Nincsenek megjegyzések
Majd három évvel ezelőtt olvastam a Chicagoland vámpírjai negyedik kötetét, amitől akkor totál el voltam ájulva. Bevallom, ma már nem sokra emlékszem azon kívül, hogy a történet végén kedvenc vámpírom hamuként hagyta el e földi világot mi másról is szólt még a könyv. Arra viszont kifejezetten emlékszem, hogy az írónő ezen húzása teljesen kiakasztott, mondhatni egy jól irányzott ütéssel totál padlóra küldött.

Hogy akkor melegében miért nem folytattam tovább? Nos, erre sem igazán tudom már a választ, viszont az idei nyaralásom alkalmával a sorozat következő kötete volt pár napig hű társam, és bizony azt kell mondanom, hogy ez a világ még mindig remekül elszórakoztat, úgyhogy továbbra is maradok lelkes rajongója, ámen.

Szóval, amikor utoljára elhagytuk a Cadogan vámpírokat Ethan halott volt, miután egy Meritnek szánt karó elé vetette magát. Halála mindenkit mélyen megrázott, ám én mindig tudtam – hála az internet csodájának - hogy Ethan ebben a részben visszatér, úgyhogy a legfőbb kérdésem ennek kapcsán már csak az volt, hogy Neill vajon képes lesz-e mindezt oly módon megírni, hogy az hihetőnek és ne túl erőltetettnek vagy  kényszeresnek tűnjön, melyre a válaszom, nos hát izé - szerintem lehetett volna jobb is.

Na, de ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük inkább az elején; Ethan halála után Malik lett a ház új mestere, akit a GP nem igazán hagyott kibontakozni, mivelhogy egy csomó olyan szabályt hozott, melynek célja a ház irányítása és megfélemlítése volt. Mint például az egészséges táplálkozás jegyében sokkal több zöldséget és kevesebb vért engedélyezett a vámpíroknak – ami már önmagában is nevetséges volt, csakúgy, mint az a szabály, ami megtiltotta a 10-nél nagyobb csoportokban való tömörülést. Ez mellett állandóan teszteltek és korlátoztak mindenkit a feladataik elvégzésében, a regisztrációs törvényről már nem is beszélve, mely intézkedések miatt elég stresszes lett az élet a Cadogan házban.

Ráadásul a város folyója és tava egyik napról a másikra feketévé változott és kezdte magába szívni az energiát. Pár nap múlva pedig az ég is pirosba fordult, mely események elég félelmetesek voltak ahhoz, hogy az emberek azt higgyék, hogy a vámpírok a felelősek mindenért. Így egyre dühösebbek és elégedetlenebbek lettek, úgyhogy Meritnek nagyon gyorsan megoldást kellett találnia a rejtély megoldására, még mielőtt a következő elemi csapás mindent megöl maga körül.
Talán azért, mert már olyan rég olvastam az előző részt, hogy megfakultak az emlékeim vele kapcsolatban, nem hiányzott túlzottan Ethan jelenléte. Úgyhogy ezt tulajdonképpen pozitívumként könyveltem el magamban, hiszen így sokkal jobban tudtam koncentrálni a történet alakulására és nem azon rágódni, hogy vajon miért írta ki Neill a könyv legszexisebb pasiját. A Cadogan ház vámpírjai persze Merittel együtt továbbra is gyászolták és gyötrődtek mesterük elvesztése miatt, melynek köszönhetően  kezdetben az események kissé lassan haladtak előre. Az Ethan halála miatti traumát és a GT házon belüli korlátozásait mindenkinek fel kellett dolgoznia, miközben a Chicagot sújtó kérdésekkel is szembe kellett nézniük, mely utóbbi terén Merit igazán jó munkát végzett. Úgy érzem, hogy ebben a részben most már teljesen felnőtt Őrzői feladati elvégzéséhez, erős, kemény vámpír vált belőle, aki Ethan nélkül is képes boldogulni és döntéseket hozni - és igazából szerintem ez volt a könyv a legnagyobb pozitívuma. Na meg Jonah, aki amellett, hogy üde színfoltként volt jelen a történetben és ráadásul még sok szerepet is kapott, szép lassan sikerült belopnia magát a szívembe, olyannyira, hogy - vessetek meg -, de ha Merit netán őrá cserélné le Ethant az sem nagyon zavarna, sőt.
És most jöjjön a fekete leves.

Bár élveztem a regényt, hazudnék, ha azt mondanám, hogy tele volt feszültséggel. Mondjuk a végén, amikor kiderült, hogy ki volt a felelős a természeti katasztrófákért, kissé meglepődtem, annak ellenére, hogy visszapörgetve az események sorát egyenes út vezetett a megoldáshoz, melyről többet most sajnos nem árulhatok el, mert az erősen spoileres lenne. Legyen annyi elég, hogy Catchert még mindig nem sikerült megszeretnem, mondjuk soha nem is szívleltem a pasit, de ebben a részben meg aztán kifejezetten irritált a jelenléte, főleg azok után, hogy a történtek kapcsán rögtön elutasította a nyilvánvaló mágus jeleket - nagyban hátráltatva ezzel a nyomozás menetét - a saját nagyképűsége és pökhendisége miatt.

Ami pedig a befejezést illeti - mint ahogyan arra fentebb is utaltam már - azzal is voltak kisebb problémáim. Sajnos túl gyorsnak és egyszerűnek találtam a könyv lezárását. Ennél bizony egy kicsivel több harcot és magyarázatot is elbírtam volna viselni a végkifejletnél, főleg az Ethannel történtek kapcsán, mert most amolyan WTF érzéssel csuktam be a könyvet, és ezzel a sorozattal kapcsolatban nem pont ehhez vagyok szokva.
Chloe Neill
Na de ettől függetlenül még mindig imádom ezt a sorozatot és természetesen kíváncsi vagyok a folytatásokra is, amire hamarosan sort is fogok keríteni.  



A sorozat részei:

1. Some Girls Bite
2. Friday Night Bites
3. Twice Bitten
4. Hard Bitten
5. Drink Deep
6. Biting Cold
7. House Rules
8. Biting Bad
8.A. High Stakes (Luc & Lindsey Short Story)
8.B. Howling For You (Jeff & Fallon Novella)
9. Wild Things
10. Blood Games
10.A. Lucky Break (Ethan & Merit Novella)
11. Dark Debt
12. Midnight Marked
12.A. Phantom Kiss (Ethan & Merit Novella)
13. Blade Bound
13.A. Slaying It (Ethan & Merit Novella)

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Carol Mason: Férjezett asszonyok titkai

Nincsenek megjegyzések
Nyaralásra vittem magammal ezt a könyvet, aminek – hála a sok szabadidőmnek – gyorsan a végére is értem. Persze mindez nem volt túl nehéz, hiszen egy igazán szórakoztató, még ha kissé szappanoperába hajló történethez is volt szerencsém, melyben olyan szereplőkkel találkozhattam, akik cselekedetei ismét rávilágítottak arra, hogy milyen törékenyek is lehetnek a korábban stabilnak és megbízhatónak hitt kapcsolataink másokkal.

A könyv három férjezett nőről: Jillről, Leigh-ről és Wendyről szól, akik - kezdetben úgy tűnik, hogy - legjobb barátnői egymásnak, és tényleg mindenben támogatják is egymást, főként a házas életük megpróbáltatásaiban, ám mint később kiderül, ez mégsem egészen így van.

A történet tulajdonképpen Jill drámája köré épül, aki a három nő közül a legszimpatikusabb volt számomra. Jill boldogan él a férjével együtt egészen addig, míg ki nem derül, hogy nem lehet gyerekük Rob nemzőképtelensége miatt. Természetesen mindez hatással van a házaséletükre és intim kapcsolatukra is, különösen a bűntudatban gyötrődő Rob részéről, aki azon kívül, hogy egyáltalán nem akar beszélni a dologról, a felesége társaságát is folyamatosan kerüli. Jill ezt persze nehezen éli meg és a barátnője házasságán kívüli kalandjait hallgatva, illetve az otthoni feszült helyzet arra készteti, hogy másik férfira, egy bizonyos Andrejra szenteljen a kelleténél több figyelmet.

Aztán itt van Leigh, a számomra legunszimpatikusabb szereplő hármuk közül, aki az elszürkült és unalmas házassága miatt egy kis kalandra vágyik - amiről a férje persze mit sem sejt. Természetesen Jill próbálja lebeszélni minderről, de nem sok sikerrel jár, ugyanis Leigh nem vesztegetve az időt, hamarosan egy bizonyos Nickel bonyolódik szerelmi kalandba, mely kapcsolat – nem árulok el vele nagy titkot - katasztrofális következményekkel fog járni.

És végezetül itt van nekünk a trió harmadik csendes és szerény tagja Wendy, aki úgy tűnik, túl van kisbabája halála miatti gyászán, és boldogan él két fiával és jóképű férjével együtt, aki sajnos nem csak neki, hanem más nőknek is igen-igen tetszik.

Az egész történetet Jill szemszögéből ismerhetjük meg. Mindhárom nőnek megvan a maga problémája, melyek többségét a közös találkozásaik alkalmával beszélik ki egymással. Jill gondolatain keresztül már a legelső perctől kezdve érezhető, hogy ez a barátság nem is annyira őszinte, mint ahogyan azt elsőre gondolnánk, és ez miatt volt egy-két olyan beszélgetés a szereplők között, amit kényelmetlen volt olvasnom. Véleményem szerint egy barátság mélysége többek közt attól is függ, hogy mit tárunk fel és mit rejtünk el egymás elöl, és az írónő ebből a szempontból nagyon jól mutatja be, hogy ennek fényében a döntéseink milyen következményekkel is járhatnak a jövőre nézve. Illetve szépen ábrázolja a három nő barátságának dinamikáját is, akik hol durvák és kegyetlenek, hol pedig különös érzékenységgel fordulnak egymás felé. 
Nem tagadom, voltak pillanatok, amikor a könyvet túlságosan kiszámíthatónak találtam, és voltak olyan helyzetek is, amik tényleg meglepetésként hatottak rám, de összességében élveztem az olvasását, kikapcsolt és szórakoztatott, úgyhogy tökéletes vízparti olvasmány volt számomra.

A Férjezett asszonyok titkai három különböző nő barátságáról, hűtlenségéről, féltékenységéről, az általuk választott döntések és azok következményeiről szól, mely események tanulsága számomra: naná, hogy a szomszéd fűje mindig zöldebb, de anyám szerint, ami kívül szép, az belül gyakran rohad...
És mint mindig, ebben is igaza van.
Carol Mason


Kiadó: I.P.C.
Eredeti cím: The Secrets of Married Women
Oldalszám: 320


Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Két hónap termése

Nincsenek megjegyzések
Az előző hónapban időhiány miatt nem tudtam megírni ezt a posztot, de most, ahogy szedegettem össze a júliusi beszerzéseimet, úgy gondoltam, hogy a június havit is hozzá csapom, úgyhogy e gyönyörű kép most róluk is szól.
Első ránézésre igen, tudom, soknak tűnik ez a nyolc könyv, még úgy is, hogy JulieCohen: Együtt c. regényét nem tudtam a többi mellé tenni, mert azóta azt már el is cseréltem, de ha azt nézem, hogy mindez két hónap termése volt, akkor szerintem egyáltalán nem tűnik vészesnek.

Egyébként azt vettem észre magamon, hogy mint korábban, természetesen most is érdekel és szinte azonnal birtokolni is akarom az összes izgalmasnak tűnő újdonságot, ami a piacon megjelent, de amikor oda kerül a sor, hogy olvasmányt kell választanom magamnak, akkor mindig valami régebbi kiadványt kívánok meg helyettük. Úgyhogy, amikor rám tör a kíváncsiság, hogy vajon az idén vásárolt könyvek közül mennyit olvastam el, és mennyi porosodik még a polcomon, akkor mindig siralmas eredményt kapok. (Ebben az évben például 33-ból még csak 10-et fejeztem be, ami jól mutatja, hogy ez az önmegtartóztató magatartás, ami a csak annyi könyvet vásárolj, amennyit tényleg el is olvasol elvre épül, nekem nagyon nem megy.)

Szerencsére ezen gyengeségemen viszonylag hamar túl tudom tenni magamat - bárcsak ez lenne a legnagyobb problémám az életben -, úgyhogy bosszankodás helyett inkább egyszerűen csak élvezem és gyönyörködöm az új szerzeményeimben, hiszen előbb utóbb - bízom benne -, hogy úgyis sorra kerül majd mindegyik.

A képen látható könyvek közül egyébként 4 db csere volt, a többi pedig vásárlás. Sajnos ezek közül még csak kettőt tudtam elolvasni, a Férjezett asszonyok titkai-t és a Csajos esték-et, de úgy tervezem, hogy a következő választásom a Nyolc perc lesz, ami már irtó régóta birizgálja a fantáziám - csak azért halogattam ilyen sokáig, mert a tökéletes alkalomra vártam.

A többiek listája:
Helois
Nikkincs
Theodora

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Sarah J. Maas: A ​Court of Mist and Fury – Köd és harag udvara (Tüskék és rózsák udvara 2.)

Nincsenek megjegyzések
A sorozat első kötetétől bevallom nem voltam annyira elájulva. A teljes érdektelenségbe fulladástól tulajdonképpen a könyv utolsó harmada és Rhys karaktere mentette meg számomra. Azonban, ha tudtam volna, hogy a második rész ennyire jó lesz, akkor sokkal, de sokkal hamarabb belekezdtem volna, mert ez a könyv egyszerűen letehetetlen volt.

A történet pár hónappal az első rész befejezése után játszódik. Talmin és Feyre próbálják elfelejteni a hegy alatt átélt szenvedéseket, melynek utóhatásaként éjszakánként sorozatos rémálmok gyötrik őket. Talmin retteg attól, hogy szerelmének bármi baja eshet, ezért ha tehetné, a legszívesebben négy fal közé zárná. Feyre pedig folyamatosan próbál e fojtogató szeretetnek gátat szabni, sajnos nem sok sikerrel. Szerencsére Rhys a legjobbkor tűnik fel a színen,  hogy az előző részben köttetett alkujának megfelelően havonta egy hétre kisajátítsa magának a lányt, aki így, ha rövid időre is, de kikerül az udvar szorításából, és meglepő mód mindez gyógyírként hat megtört lelkére. Az Éjszaka udvarában töltött idő alatt Feyre egyre jobban megismeri Rhyst és annak különös, ám mindenképp imádniavaló barátait, meg aztán azon kívül, hogy részese lesz egy titkos összeesküvésnek, Rhys irányába tanúsított érzelmei is teljesen megváltoznak.


A történetről semmi olyat nem tudok írni, amit az előttem szólók már nem írtak volna meg. Természetesen másokhoz hasonlóan én is imádtam minden sorát és teljesen odavoltam érte, olyannyira, hogy már most tudom, hogy hetekig a hatása alatt leszek, amire persze később, majd mosolyogva gondolok vissza, hogy ennyi évvel a hátam mögött még mindig képes vagyok egy könyv miatt rajongó tinilányként viselkedni. Úgyhogy ezt figyelmen kívül hagyva inkább arra koncentrálok, hogy e bódító állapot minden percét kiélvezzem, és míg e hatás tart, visszajátsszam a fejemben azokat a részeket, melyek által okozott kellemes érzésben még egy kis ideig eldagonyázhatok. Mint például Rhys váratlan belépőjét, ami nem csak Feyre, de az én szívemet is megdobogtatta, vagy amikor a kötelező találkáik alkalmával lordunk az önmagát dicsérő nagyképű szövegeivel tanította olvasni a lányt. 


"Rhysand a legsármosabb főúr.
Rhysand a legszórakoztatóbb főúr.
Rhysand a legravaszabb főúr." 


Ám a kedvenc részem mégis az volt, amikor Feyre megmenti őt az ellenség karmai közül, ami egyébként nem kis teljesítmény volt a részéről, hiszen akkor még mindig nem volt tisztában új képességei határával, de olyan jó volt látni, hogy mi mindenre lenne képes a társáért. A legemlékezetesebbnek pedig azt a bizonyos őszinte szerelmi vallomást találtam – ó, azt többször is el kellett olvasnom –, melyben olyan, az első részben történt eseményekre kaptam választ, amiket akkor bizony kissé furcsának találtam. Ami miatt azonban mégis elégedetten csuktam be a könyvet és azt mondtam magamban, hogy ez igen, ilyen megoldással nem igen találkozik az ember, az a történet legvége volt, ami nem úgy végződött, mint ahogy azt vártam, miszerint Feyre még mindig azon rágódik, hogy a két szuper pasi közül melyiket válassza, hanem ekkor ő már szerencsére tökéletesen tisztában van az érzéseivel és inkább a feladatára és a kötelességére koncentrál - előre vetítve ezzel egy óriási összeesküvés tervét - mintsem további szerelmi drámákba bonyolódva borzolná tovább az idegeimet, ami szerintem hihetetlen jó befejezése volt ennek a röpke 750 oldalacskának.
Persze nem lehet szó nélkül elmenni a sorozatban feltűnő új karakterek mellett sem, akik az első perctől kezdve belopták magukat a szívembe. Rhysand belső köre: Mor, Amren, Cassian és  Azriel egy igazi összetartó családot alkotnak. Tisztelik, szeretik és támogatják egymást, és ezt annyira szívmelengető volt olvasni, hogy a legszívesebben valamennyit jól magamhoz ölelgettem volna érzelmi túlcsordulásom hevében. Rhysand pedig... ah, ő egy olyan igazán erős és összetett karakter, aki seperc alatt teljesen az ujjai köré tudott csavarni. Az pedig, hogy a csábító rosszfiú mellé még egy ragyogó elme is egyben, már tényleg csak hab azon a bizonyos minden képzeletet felülmúló tortán. (Ó mily óriási csapás, hogy csak a mesékben léteznek ilyen férfiak.)

Az egyetlen problémám a könyvben Feyre volt. Türelmetlenül vártam, hogy végre elfogadja tündér létét és ennek fényében a képességiben is próbáljon minél gyorsabban fejlődni, de ez sajnos irtózatosan lassan ment neki. Olyannyira, hogy egy-két jelenetnél bizony a legszívesebben megráztam volna, hogy térjen már észhez - hát nem látja, hogy mindenki érte tesz mindent? Sajnos ez a rázogatós érzés sokszor elkapott vele kapcsolatban, és azt sem állítom, hogy mind a 750 oldalra szükség volt, hogy kerek  és egész történetet kapjunk, de mindezek csupán csak kötekedésként hatnak a könyv erényei mellett, úgyhogy olvassátok bátran, mert megéri!
Sarah J. Maas
"-Mondj el egy olyan titkot, Éjszaka lordja, amiről senki nem tud, és én is elmondom az enyém. Már valami borzalmas igazságra készültem, de Rhys így szólt: 
-A jobb lábam hasogat, ha esik az eső. A háborúban sérült meg, és azóta fáj."



Kiadó: Könyvmolyképző
Sorozat: Tüskék és rózsák udvara
Eredeti cím: A Court of Mist and Fury
Oldalszám: 750

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése