2014/06/25

, , , , , , ,

Jennifer McVeigh: Afrikai akác

Amikor a kezembe vettem a könyvet, még nem is sejtettem, hogy az idei év egyik legszórakoztatóbb és legjobb könyvével lesz majd dolgom. Pedig de! Imádtam ezt a regényt. És atyaég, hogy ez a nő mennyire jól tud írni! De kezdjük az elején.

Amikor Frances Irvin apja hirtelen meghal, az angol úrilány nincstelenné, és ezzel együtt a lehetőségei is korlátozottá váltak, melynek köszönhetően, ha vonakodva is, de kénytelen elfogadni egy távoli unokatestvére, a Fokföldön élő Edwin Matthews doktor házassági ajánlatát. Persze lett volna más választás is, a nagynénjénél cselédként és egyben dadaként is lett volna állása és fedél a feje felett, de ő mégis úgy döntött, hogy Edwint választja és vele együtt Dél-Afrikát. Abban reménykedett, hogy a férfi majd egy olyan otthont tud számára biztosítani, amihez eddig hozzá volt szokva... Nem is tévedhetett volna nagyobbat. Frances egyébként soha nem szerette Edwint - gyerekkorában párszor már találkozott vele, onnan e mélyről jövő gyűlölet - lenézte őt, és nem csak azért, mert társadalmilag alatta állt, hanem mert úgy vélte, hogy egy hideg és érzelemmentes ember.
Az Afrikába tartó hajóút hosszú volt, romantikus és feszültségekkel teli. Romantikus, mert itt találkozott Frances a karizmatikus William Westbrookkal, aki magabiztosságával és különcségével teljesen levette őt a lábáról. Olyannyira, hogy az út végére Frances nem csak szerelmes lett a férfiba, de hiú ábrándokat is táplált iránta. Feszültségekkel teli pedig azért, mert az első osztályú utasok - akik William barátai is voltak egyben -, ír származása és a társadalmi helyzete miatt igen kemény előítéletekkel viseltettek iránta.
Amikor Frances megérkezik új otthonába, teljesen ledöbben annak puritánsága miatt. Álmában sem gondolta volna, hogy Edwin egy minden kényelmet nélkülöző kalyibában lakik a szavanna közepén. Frances nem csak hogy képtelen volt, de nem is akart alkalmazkodni az új helyzetéhez. A férje mindezt türelmesen tűrte és csak várta és várta, hogy Frances végre megbékéljen a sorsával és ne csak nyafogjon és másokat okoljon sanyarú élete miatt, hanem végre a kezébe vegye az irányítást és kezdjen valamit magával. De Frances erre nem volt hajlandó, mi több, Edwint is mélységesen lenézte, nem értette, hogy miért védi annyira a dél-afrikai gyémántbányákban agyongyötört bennszülöttek jogait és miért akarja megmenteni őket egy súlyos járvány elterjedésétől, amit a bányák tulajdonosai inkább elhallgatnának, csupán üzleti meggondolásból, mintsem világgá kürtölnének.
Frances-el ellentétben Edwint rengeteg ember tisztelte, és nem csak az orvosi munkája miatt, hanem mert bátran, mindenét feláldozva kiállt a bennszülöttek emberi jogai mellett. Az ez miatt őket ért megpróbáltatásokat és támadásokat Frances egy idő után már nem bírta elviselni, és mivel meg volt róla győződve, hogy Williem mellett sokkal boldogabb lenne, így komoly lépésre szánta el magát.

Nem is tudom, hogy hol kezdjem. A szereplők bemutatásával, vagy a történelmi háttérrel, esetleg a végtelen szavannát leíró elképesztő képekkel, amik egyszerre voltak vadak és kopárak ugyanakkor meghökkentően gyönyörűek? Teljesen mindegy, mert a lényeg, hogy ez az egész együtt, úgy ahogy van, totálisan levett a lábamról, ugyanis számomra ez a könyv tökéletes volt, egy igazi gyöngyszemre találtam benne.

Frances egyébként egy rettentő bosszantó karakter volt. Egy elkényeztetett, én-központú, önző teremtés, aki olyan szörnyű döntéseket hozott, amiktől a hajam égnek állt és amiktől a legszívesebben beugrottam volna a lapok közé, hogy jól megcibáljam ezt a buta libát. Biztos vagyok benne, hogy néhány olvasó nem fogja figyelmen kívül hagyni a folytonos rossz döntéshozatalát és az áldozati bárány szerepét, míg mások képesek lesznek majd ezen túllépve arra helyezni a hangsúlyt, amilyen ember vált végül is  belőle. És lesznek olyanok is, akik hirtelennek és nem túl reálisnak fogják majd érezni a személyiségében beállt változásokat - megjegyzem, bennem mindhárom érzés felmerült vele kapcsolatban -, de hogy senki sem lesz, aki a szívébe fogja őt zárni, abban biztos vagyok. Merthogy Frances alapvetően egy nem túl szerethető karakter, de én úgy gondolom, hogy egy jó főhősnek nem is kell szükségszerűen szerethetőnek lennie. 
Frances naiv volt. Hihetetlenül naiv. Őrülten, eszeveszetten és igen, fájdalmasan naiv. Nem volt hajlandó az igazságot tudomásul venni, mert ez azt jelentette volna a számára, hogy meg kell változnia. És a tetteiért sem volt hajlandó vállalni a felelősséget, vagy egyáltalán végiggondolni, hogy milyen következményekkel járnak azok. Minden tanácsadást visszautasított és nem tanult a múlt hibáiból. Pffff.... borzalmas egy nőszemély volt, de McVeigh képes volt őt úgy beállítani, hogy ez ne legyen zavaró. Vagy legalábbis ne annyira, hogy az idegtől cafatokká tépjem a lapokat. Képzeljétek, képes voltam izgulni érte, amikor beteg lett egyszer.. kétszer. Majd amikor a megélhetési helyzete romlott, majd javult, majd újra romlott, egészen addig, amíg a végső következtetésre el nem jutott - és nem, nem fogom elmondani, hogy mi volt az. 

Általában – na jó, majdnem mindig – a romantikus regényeknél szerelmes szoktam lenni a főhősbe, de itt sem William, sem Edwin nem dobogtatta meg a szívem, mivel az előbbit megvetettem az utóbbit pedig tiszteltem. Edwint gyakran túl hidegnek, és céltudatosnak ábrázolta az írónő, olyan fajta embernek, akit inkább a távolból figyel az ember, mintsem együtt éljen vele, de az eszméi és a kitartása miatt egyértelműen ő volt a történet legpozitívabb szereplője.

A regényt (többek között) egy fiatal orvos naplója ihlette, aki a dél-afrikai gyémántbányákban kitört himlőjárvány nyilvánosságra hozataláért harcolt. McVeigh erre a történetre alapozta a regény díszletét, melyben Frances útkeresése zajlik, amivel meg kell mondjam, remek munkát végzett. És nemcsak a történet történelmi hátterének a megírásához szükséges kutatómunkában - melynek eredményeként megismerhettük a 19. század Dél-Afrikájában dúló egészségügyi válságot, valamint azt a korrupciót, összeesküvést és emberi kapzsiságot, ami akkor a gyémántbányák működése körül zajlottak -, hanem ahogy mindezt ilyen fantasztikus módon papírra vetette és ennyire kalandos és érzelmekkel teli történetbe szőtte. A regény drámai volt, romantikus, de nem hatásvadász, az írás pedig meglepően lírai és szenvedélyes... egyszóval, számomra felejtethetetlen!


Kiadó: Alexandra
Eredeti cím: The Fever Tree
Fordította: Belia Anna
Oldalszám: 352


Jennifer McVeigh
Jennifer McVeigh 2002-ben évfolyamelsőként szerzett diplomát az Oxford Universityn angol irodalomból. Filmekben, televízióban, rádióban és a könyvkiadásban dolgozott, míg fel nem hagyott mindennel, hogy regényírásba fogjon. Az Afrikai akác az első regénye.






Érdekesség

Az írónő a British Library-ben kutatva talált rá annak a fiatal doktornak a naplójára, aki a regényt ihlette. Azt olvasva, egyre nyilvánvalóbbá vált számára, hogy Cecil Rhodes, a nagy államférfi, elleplezte a járvány tényét, hogy megvédje befektetéseit a bányákban. Akkoriban az egyik legnagyobb brit egészségügyi botrányként tartották számon ezt az esetet, de azóta el is felejtkeztek róla.

A szerező Joseph Baier karakterét a gyémánt mágnások mintájára alkotta, továbbá Edwin Gyémánt Mezőkről szóló cikkének nagy része is valós tényeken alapszik, úgymint pl. Rhodes azon elhatározása, hogy újra bevezesse az afrikai munkások megkorbácsolását. Az Afrikai akác Cecil Rhodes embertelen oldalát fedi fel.
A "véres" gyémántbányák és Afrika erőforrásainak kiaknázása akkor kezdődött és a mai napig tart.

Íme néhány régi fénykép, melyeket az írónő honlapján találtam és amik varázslatosan mutatják be az akkori időt és helyszínt.
(Forrás)




tovább olvasom Jennifer McVeigh: Afrikai akác

2014/06/14

, , , , , , , , , , ,

Leigh Bardugo: Árnyék és csont - (Grisa trilógia 1).

Az Árnyék és csont Leigh Bardugo Grisa trilógiájának nyitó kötete, amely az olvasót az orosz kultúra által ihletett különleges környezetben játszódó, mágiával tűzdelt fantasy világba kalauzolja, amely már önmagában elég vonzó volt ahhoz (a könyv csodás borítójáról már nem is beszélve), hogy rögtön felkeltse az érdeklődésemet.

A történet Ravkában játszódik - ami egy orosz fantáziaországnak felel meg -, melyet kettéoszt egy Árnyzóna nevű terület, ahol csupa olyan repülő szörnyek élnek, akik emberi húst lakmároznak. Ravka vezetősége gyerekeket tanulmányoz annak érdekében, hogy megtalálják azokat, akik képesek bánni a földi elemekkel (tűz, szél, víz), vagy titokzatos módon tudnak gyógyítani, majd ezeket az erős fiatalokat a szörnyek elleni elit osztagba, az úgynevezett grisa rendbe toborozzák, míg az összes többi gyereket besorozzák Ravka nemzet első hadseregébe.

Alina és Mal már gyermekkoruk óta elválaszthatatlan barátok voltak. Egy herceg birtokán lévő árvaházban nevelkedtek több társukkal egyetemben, akik szintén a határháborúk következtében vesztették el a szüleiket. Miután felcseperedtek mindketten az első hadseregbe kerültek, ahol Alina térképészként, Mal pedig nyomkeresőként szolgált. Mal az idő múlásával jóképű, bátrabb és rámenősebb lett, egy olyan katona, akire felnéztek a társai, míg Alina továbbra is ugyanaz a nyeszlett és jellegtelen lányka maradt, mint amilyen gyerekkorában is volt. Mindez meglehetősen frusztrálta őt és talán ez miatt - és mert Mal titkolta mások előtt a közös múltjukat - egyre távolabb kerültek egymástól, amit Alina egyre nehezebben viselt, mivel meglehetősen gyengéd érzelmeket táplált a fiú iránt, aki a jelek szerint nem viszonozta az érzéseit. De mindezek a problémák mind eltörpültek az Árnyzónán való átkelés ijesztő és veszélyes feladata mellett, ami a továbbiakban rájuk várt. 

Alina látszólag csak egy egyszerű térképész, egészen addig, míg a barátja Mal, meg nem sérül a Zónán való átkelés során, amely kiváltja a lány azon rejtett képességét, mellyel képes kihasználni a fény erejét. Erre eddig senki nem volt képes Ravkában, így a grisák vezére azonnal felfigyel a lányra és a palotába viszi további kiképzés céljából, ahol Alinának nem csak különböző jutalmakban lesz része, hanem egyben célponttá is válik ritka képességének köszönhetően.


A könyv szerelem volt első olvasásra, úgyhogy képtelen vagyok bármi negatívumot is írni róla, még ha vannak is hibái, hiszen azokkal együtt is egyértelműen a szívem csücske lett.

A regény erőssége többek között a hangulatában rejlik, a mágia és az 1800-as évekbeli cári Oroszország által ihletett csodálatosan szép és gazdag világban. Bardugo elképesztően egyedi és szép háttérképet hozott létre, amiben hatalmas vad tájakkal és mesebeli lényekkel találkozhatunk. A grisák képességeinek tudományos magyarázata és elképesztő hierarchiájuk, kezdve a fabrikátorokkal az idézőkön (tűz-, víz-, levegőhívókon) át, egészen a szívtörőkig és a gyógyítókig pedig csak még érdekesebbé és egyedibbé tette ezt a kitalált világot.

A különleges hangulata mellett a regény másik igazán meghatározó eleme a karakterek. Alina kezdetben egy vézna, jelentéktelen lány volt, amolyan „ami a szívén az a száján” típus. Tipikusan az a szereplő, akinek nem csak kell, de muszáj is folyamatosan fejlődnie, hogy a könyv végére érve felfedezve önmagát, egy teljes átalakuláson keresztül menve a legerősebb és a legbátrabb karakterré váljon, aki valaha létezett ebben a világban. És ami Malt illeti... Nos, egymillió okot tudnék felsorolni, hogy miért is imádtam őt - a szemtelensége és a humora miatt, és mert hűséges volt és kitartó... -, de még mielőtt menthetetlenül belelovalnám magam Mal magasztalásába pár szót muszáj ejtenem a harmadik, szintén a cselekmény alakulását jelentős mértékben befolyásoló szereplőről Éjúrról, a grisák nagyuráról is. Ő egy nagy hatalommal és mágiával bíró sötét, gótikus és meglehetősen rejtélyes és intenzív személyiség volt, akinek a jó és a rossz igaz harcában - mint minden valamirevaló forgatókönyv szerint - a rettentően gonosz és unszimpatikus karakternek kellett volna lennie. Bardugo azonban egy egészen más megvilágításba mutatta be őt nekünk, mert bár gonosznak gonosz volt ugyan, de hogy unszimpatikus lett volna... Hát nem tudom. Én enyhe szívvibrációs gondokkal küzdöttem valahányszor színre lépett, úgyhogy még most sem igazán tudom, hogy a Mal vagy az Éjúr rajongók táborát fogom-e majd a továbbiakban gyarapítani. (Mindenesetre Bardugo piszok jól tudja, hogy mitől döglik a légy, de majd ha olvassátok a könyvet, akkor ti is tapasztalni fogjátok mindezt.)

A regény minden tekintetben különleges volt a számomra, kivételes hangulata magával ragadt, romantikával fűszerezett érdekes és izgalmas cselekménye pedig végig fenntartotta az érdeklődésemet, és bár azt túlzás lenne állítanom, hogy hibátlan írással volt dolgom - mivelhogy a testi szépség túlzottan fontos jelentőséggel bírt a történetben ejnye-bejnye -, de hogy egy nagyon-nagyon-nagyon jó olvasmányban volt részem, azt bizton állíthatom.

Az Árnyék és csontot a szerelmi története miatt inkább a női olvasóknak ajánlom, olyanoknak, akik szeretik a fantasyt, a mágiát, a romantikát és természetesen a sorozatokkal együtt járó függővéget.

Leigh Bardugo
  

A sorozat kötetei:
1. Shadow and Bone - Árnyék és csont

Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím: Shadow and Bone
Sorozat: The Grisha Trilogy
Fordította: Varga Csaba Béla
Oldalszám: 376

Blogturné extra, filmes hírek

A Harry Potter producere készíti a Shadow and Bone c. fantasyt a DreamWorks-nek

A Dream Works kapta meg a jogot, hogy megfilmesítse Leigh Bardugobestsellerét, a Shadow and Bone-t, amely egy árva lányról szól, akinek az a képessége, hogy képes kihasználni egy ritka varázserőt, ami a nemzet leginkább áhított harcosává teszi őt.
Bár minden filmstúdió szeretne lecsapni a legújabb YA könyvsorozatokra abban a reményben, hogy abból lehet majd a következő Harry Potter-stílusú film-sorozatot legyártani, nem mindegyik film kapja meg a Potter filmek aktuális producerének a felügyeletét.

A Shadow and Bone azonban ez alól kivételt képez.

David Heyman - aki a ’90-es évek végén volt annyira bölcs és előrelátó, hogy a J.K. Rowling varázsló-széria megfilmesítésének jogait bebiztosítsa magának -, lesz a producere a Shadow and Bone-nak, Jeffrey Clifford-al (Up in the Air) karöltve, aki a Heymaker Films elnöke.

A Shadow and Bone lenne az első darabja Bardugo tervezett Grisha-trilógiának, így a Dream Works-nek egy egész sorozat lehet majd a markában, ha a film megfelelő nézőközönségre talál.
Én a könyv után azt kell mondja, hogy izgatottan várom a filmet, ott a helyem a nézőtéren, úgyhogy rám számíthatnak! Addig is nézzétek meg a filmelőzetes. 

Nyereményjáték

Az eget és a posztjainkat is beárnyékolta az Éjúr! Keressétek a bejegyzésekben a holdat és tegyétek sorba a blogokat a Hold fázisai szerint. Kezdjétek az újholddal!

A sorba állításhoz segítségképpen használhatjátok a lenti táblázatot. A nyerési esélyetek növeléséhez nincsen más dolgotok, mint kitölteni a lenti rafflecopter dobozt a megfelelő sorrenddel. A helyes sorrendet jelző számsort vesszővel elválasztva gépeljétek be.

A nyeremény pedig nem más, mint három példány Leigh Bardugo - Árnyék és Csont könyvéből a Könyvmolyképző Kiadó felajánlásából!
A nyereménykönyveket csak magyarországi címre tudjuk postázni!







a Rafflecopter giveaway

A blogturné állomásai

Shadow&Bone_ Banner.jpg

Roni Olvas - Rafka nyelve
Dreamworld - Cassandra Jean rajzok & Ravka térképe
MFKata Gondolatai - Ékszerek
Always Love a Wild Book -  Orosz folklór
Kelly és Lupi Olvas - Rendek
Deszy Könyvajánlója - Kiegészítő novellák
Szilvamag Olvas 
Bibliotecha Fummie- Ravkai receptek
Nem harap a… blog - Winter Prayer & borítók


tovább olvasom Leigh Bardugo: Árnyék és csont - (Grisa trilógia 1).