Dean Koontz: A ​suttogószoba (Jane Hawk 2.)

A 27 éves Jane Hawk Amerika legkeresettebb szökevénye, aki a férje öngyilkosságához hasonló gyilkosságokért felelős rosszfiúk nyomába ered. Egyedül, különböző álruhákban utazik és mindent megtesz annak érdekében, hogy elkerülje az összeesküvésben részt vevő kormányzati ügynökségek figyelmét, akik gőzerővel nyomoznak utána. Hogy mi a célja? Bizonyítékot találni arra, hogy a nagy hatalommal és befolyással bíró Far Horizons cég és a vele egy csapatban játszó seggfejek, több millió ember agymosásán keresztül akarják romlásba dönteni az országot. D.J Michael - a Far Horizons cég vezetője –úgy gondolja, hogy csak így lehet egy békés és harmóniával teli világot létrehozni. A módszere meglehetősen szélsőséges, de mindenre képes, hogy a célját elérje.

Az előző részből már ugye megtudhattuk, hogy Bertold Shenneck olyan nanogépezeteket talált fel, amelyek egy szérummal a vérbe fecskendezve az agyban maguktól szépen összeállnak és egy nagyobb hálózattá, pontosabban egy spéci irányítómechanizmussá alakulnak át. Úgyhogy azok az emberek, akik ezt a szérumot a tudtuk nélkül megkapják, irányíthatókká válnak és bármit megtesznek, amit mondanak nekik. Jane-nek sajnos semmi bizonyítéka nincs erre, sőt, ha mindezt bárkinek elmondaná, valószínű, hogy nem az emberiség sorsát megjósoló, rég várt prófétanőnek tartanák, hanem egy őrültnek, aki összekeveri a valóságot a lázálmaival. Így egy lehetősége maradt csak, megtalálni D.J Michaelt és beismerő vallomásra bírni.

Jane nyomozásával egy időben, Cora Gundersun, egy általános iskolai tanár, aki mindenkivel kedves volt, és akit mindenki szeretett, öngyilkosságot követ el, de előtte még brutálisan lemészárol egy csomó embert. Az FBI gyorsan lezárja a nyomozást, a helyi seriff, Luther Tillman azonban nem hagyja annyiban a dolgot. Megtalálja Cora felkavaró naplóját, amibe félelmetes módon mindig ugyanazokat a szavakat írta le. Ám ahogy végigolvassa az egészet, feltűnt neki három oda nem illő szó, ami gondolkodásra készteti. Vajon mit jelenthetnek ezek a szavak? Mi történhetett Corával, hogy ilyen szörnyűségre szánta el magát. Tillman nyomozásba kezd, és bár rengeteg akadályba ütközik, szerencsére találkozik Jane-nel, akivel aztán szövetségre lép.

Koontz elképzelése, mely szerint egy milliomos, agymosott emberekre szeretné rákényszeríteni az ő általa elképzelt tökéletes világ képzetét, kissé hátborzongató, ugyanakkor - még mindig - borzasztóan izgalmas. Úgyhogy az előző részhez hasonlóan most is nagyon jól szórakoztam olvasás közben és ismét sikerült belemerülnöm abba a világba, ahol Jane szó szerint megpróbálja a lehetetlent; küzd a „régi világ” fennmaradása mellett. Luther Tillman karakterével a szerző egy új szereplőt hozott a történetbe, aki nagyon gyorsan a szívemhez nőtt. A családját is gyorsan megszerettem és drukkoltam, hogy semmi bajuk ne essen – remélem a következő részekben is találkozhatunk még velük.

Természetesen ebben a részben is Jane mindent túlélt, tökéletesek voltak a megérzései, és mindig a megfelelő embert választotta ki ahhoz, hogy a célját elérje. A karaktere még mindig kemény, ugyanakkor mégis sebezhető és együttérző, egy olyan hősnő, aki a gyerekéért és most már az egész emberiség megmentéséért bármire képes lenne. És bár Jane elég kérges lelkű ugyan, de én tudom, hogy képtelen lenne hidegvérrel megölni egy védtelen embert - és igazából ez, illetve a fent említett szuperhős tulajdonságai miatt szerettem meg őt igazán.  

Ami negatívumot fel tudok róni a könyv számára, hogy ezt a részt időnként lassabbnak találtam az előzőnél és a feszültségtől sem ugrott magasba a pulzusom. Persze az is igaz, hogy egy második rész soha nem lesz olyan újszerű és izgalmas, mint a első… Mindenesetre a következő részre is roppant kíváncsi vagyok, ami már itt várakozik a polcomon.

    A sorozat köteti:

1. Sötét zóna

        2. A suttogószoba

       3. A görbe lépcső

  4. A tiltott ajtó

           5. Az éjszakai ablak

Kiadó: XXI. Század
Eredeti cím:The Whispering Room
Sorozat: Jane Hawk 
Fordította: Farkas Veronika
Oldalszám: 118

tovább olvasom Dean Koontz: A ​suttogószoba (Jane Hawk 2.)

Anna Gavalda: Életre ​kelni

A 35 kiló remény után a következő Gavalda regényem az Életre kelni volt. Ugye mondanom sem kell, hogy ez a könyv is nagyon tetszett és az előző kötetekhez hasonlóan most is tökéletesen sikerült összekapcsolódnom a szereplőkkel. 

Ebben a könyvben hét különböző novella olvasható, amely a magány, a gyász és a váratlan találkozások témája körül forog. A regény szereplői valódi emberek, akik őszintén mondják el történetüket, nekünk olvasóknak pedig nincs más dolgunk, mint belemerülni az emberi lélek rejtelmeibe és megfigyelni annak mozgatórugóit és ellentmondásait.

Mivel a könyvben szereplő emberek generációs és társadalmi szempontból is különböznek egymástól, így mindegyik a saját hangján fejezi ki magát. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy mindegyik történet elkápráztatott, de amelyik közel került a szívemhez, az valóban megérintett és végigsimított a lelkemen.

Négy ilyen történet is volt a kötetben, melyek közül kettőnél bizony még a könnyem is kicsordult, a másik kettőnél viszont széles mosolyra húzódott a szám. És igen, szerintem ebben rejlik Gavalda igazi nagyszerűsége, hogy folyamatosan képes az olvasót mosoly és könnyek között tartani.

Meg fog halni a kutyám

Ez a novella számomra egy fájdalmas merülés volt a gyászban és veszteségben élő emberek világába. A történet egy olyan férfiról szólt, akinek a gyermeke elvesztése után a házassága is tönkrement. Egyetlen társa egy talált kutya lesz, aki tulajdonképpen segít feldolgozni neki azt a hatalmas veszteséget, amit kirótt rá a sors. Sajnos, ahogy azt a cím is mutatja, a gyermeke halála után a kutyáját is el kell veszítenie, de ez a szomorú esemény valahogy mégis újra összehozza őt a feleségével, ami reménnyel tölti el az olvasót. Szívszorító történet, de a vége  – amolyan gavaldásan - mégis felemelő és szívmelengető.

Az életpontjaim

Nekem, bevallom, ez a történet tetszett a legjobban. Egy igazi kis gyöngyszem volt ez a kötetben, amit újra és újra képes lennék elolvasni, annyira mélyen megérintett. Lehet azért, mert egy kisebb arculcsapásként ért fel számomra, mivel hajlamos vagyok a sok munka, hajtás és teperés mellett elfeledkezni arról, hogy a gyermekeim jelentik számomra az egyetlen tiszta boldogságot a világon.

„Ott volt a karomban, éreztem rajta a kréta, az ártatlanság, a fáradság, a kamillás sampon és a gyermeki reménytelenség illatát.”

Happy Meal

Egy másik gyöngyszem a kötetben, melynek a hangvétele az előzőktől eltérően már egészen más érzést hagyott bennem. Merthogy amikor  a könyvben olvasott nem mindennapi igaz „szerelemmel" kapcsolatban már épp kezdtek elhatalmasodni rajtam az ilyen-olyan csúnya előítéletek, az írónő egy jól irányzott rövid mondattal szépen mindent a helyére tett - szóval hatalmasat ütött a vége. 

Egy fiú

Ez a záró novella pedig egy kifejezetten könnyedebb és vidámabb hangvételű történet volt, amely egy olyan férfiról szólt, aki épp egy korábbi barátnőjének az esküvőjéről, kicsit részegen, kicsit beállva és kimerülve tér vissza Párizsba. Bódult állapotában elkezdi siratni őrült ifjúságát, és búcsúztatni legényéletét. Úgy érzi, hogy megöregedett - pedig még csak 33 éves – szóval sajnálja kicsit magát, de azért álmodozva és mosolyogva pörgeti vissza fejében a vele történt nagyszerű eseményeket, amikor két részeg horkantás között a vonaton hirtelen magához térve két lánnyal találja szemben magát; egy bombázó, de mint később kiderül kicsit butácska, és egy csúnyácska, de könyvszerető érdekes teremtéssel. Olyan jót mosolyogtam ezen az utolsó történeten, mert annyira hihetőnek és igaznak tűnt az egész, hogy szinte magam előtt láttam a jelenetet és már majdnem elkezdtem sajnálni szegény pasit, amikor kiderült, hogy nincs is rá szüksége. 

"Ó, Cupido! Ó, te huncut csibész!

Te huncut, nagy seggű csibész!

Ej, de kegyetlenül játszadozol szegény, védtelen

zsákmányod idegeivel…"

Kiadó: Magvető
Eredeti cím: Fendre l'armure
Fordította: Tótfalusi Ágnes
Oldalszám: 250

tovább olvasom Anna Gavalda: Életre ​kelni

Anna Gavalda: 35 ​kiló remény

A történet egy 13 éves fiúról, Grégoire-ról szól, aki folyamatosan kudarcot vall az iskolában, mert nem igazán tud megfelelni az ottani követelményeknek. Viszont nagyon ügyes keze van, bármit képes megjavítani, és imádott nagypapájának is mindig szívesen segít barkácsolni. A rossz iskolai teljesítménye miatt a szüleivel folyton hadilábon áll, csak a nagyapja mutat megértést irányában. Ő az egyetlen, aki mindig biztatja és hisz a tehetségében. Amikor kicsapják az iskolából és a környező intézmények egyikébe sem veszik fel, senkinek sincs ötlete, hogy ezek után hogyan tovább. Végül Grégoire - nagy remények nélkül ugyan, de - mégis levelet ír egy bentlakásos műszaki iskolába, ahova ha felvennék, lehetősége lenne tehetsége kibontakoztatásában. Sajnos a jegyei alapján nem sok esély van arra, hogy ez sikerülni fog, ám meglepetésére mégis behívják felvételi vizsgát írni.

A 35 kiló remény egy ragyogóan elmesélt, megható és érzelmekkel teli történet, amely megmutatja, mennyire fontos, hogy a fiatalok odafigyeljenek és felismerjék saját tehetségüket, hogy keressék önmagukat és hogy megtalálják a saját útjukat. Mivel a könyv Grégoire szemszögéből íródott, így a nyelvezete fiatalos és könnyen olvasható. Grégoire természetes és spontán módon fejezi ki magát, így a könyv szövege megfelel a fiú gondolatainak, a jelenetek azonban nincsenek nagyon kidolgozva, de ez engem egyáltalán nem zavart, mert a könyv által sugallt mondanivaló és érzelmek így is tökéletesen átjöttek és megérintettek.

Én úgy gondolom, hogy ez a könyv nem csak egy megható mese egy gyengén tanuló diák útkereséséről, és a nagyapjával való különleges kapcsolatáról, hanem egyben kritika is. És nem csak a szülőkkel, hanem az iskolákkal szemben is, ahol az ott tanító tanárok (tisztelet a kivételnek) nem értik vagy nem akarják megérteni és motiválni tehetségükben azokat a tanulókat, akik nem úgy teljesítenek, mint ahogyan azt a környezetük elvárná tőlük. Gavaldanak ezzel a 80 oldalas kis szösszenetével szerintem az volt a célja, hogy felhívja a figyelmet a gyerekek teljesítményhez köthető szorongási és önértékelési problémáira. A fiatal olvasók számára pedig azt az üzenetet küldi, hogy mindenki értékes, tehetséges és jó valamiben, a lényeg, hogy megtalálja, hogy mi lenne az. És bár igaz, hogy ez egy tizenéveseknek szóló, irtó rövid kis ifjúsági regény, de pont az előbb említett okok miatt én minden szülő és tanár kezébe is nyugodt szívvel adnám. 

Elgondolkodtató, szomorú és ugyanakkor mégis szívmelengető történet volt ez számomra, amit bizony nem bírtam könnyek nélkül végigolvasni - nagyon tetszett, úgyhogy mindenkinek csak ajánlani tudom!

És még valami; ezzel a könyvével Gavalda most már végleg bekerült a kedvenc íróim sorába.

Kiadó: Magvető
Eredeti cím: 35 kilos d'espoir
Fordította: N. Kiss Zsuzsa
Oldalszám: 80

tovább olvasom Anna Gavalda: 35 ​kiló remény