Chloe Neill: A lányok olykor harapnak - Chicagoland vámpírjai #1

A sorozat első két része majd három évvel ezelőtt jelent meg nálunk, így az olvasásukkal kicsit le vagyok maradva, ami tulajdonképpen teljesen lényegtelen, hiszen előbb-utóbb mégiscsak sikerült egymásra találnunk.
Kellemes meglepetés volt számomra ez a könyv, nem gondoltam volna, hogy ennyire fog tetszeni. Persze az is lehet, hogy csak jó időben olvastam, ki tudja, a lényeg, hogy miután a végére értem nem tudtam tovább lépni, rögtön a kezembe kellett venni a sorozat következő részét is.

Röviden összefoglalom a történetet - ami kissé hosszúra sikerült... Meritet az egyetemről hazafele tartva megtámadott egy vámpír, aki csak egy kortyot ihatott a lányból, mielőtt elijesztette volna őt egy másik vérszívó, aki viszont ezzel megmentette, illetve a pontosság kedvéért élőhalottá változtatta a lányt. Meritnek nem sok beleszólása volt a dologba, melyet utólag folyamatosan hangoztat is, ugyanis véleménye szerint senki nem kérdezte meg tőle, hogy a továbbiakban vámpírként akarja-e leélni az életét, melynek köszönhetően soha többé nem láthatja majd a napot... Sajnos hajlamos volt megfeledkezni arról a tényről, hogy ellenkező esetben sem látta volna soha többé a napot, de sebaj.
Meritnek a vámpírként töltött első hetei igen mozgalmasan teltek, ugyanis amellett, hogy az újonnan megjelenő tépőfogai miatt természetfelettien is kicsit frusztráltan érezte magát, még egy beképzelt vámpírmesterrel is rendesen meggyűlt a baja. Ez a vámpírmester történetesen nem más volt, mint Ethan Sullivan (már a neve is milyen hangzatos), aki a Chicagóban lévő három vámpírház közül a második legrégebbik, nevezetesen a Cadogane-ház feje is volt egyben. És mivel ő volt az a vámpír, aki azon a bizonyos éjszakán átváltoztatta Meritet, így Merit az ez miatt érzett összes dühét csakis rá összpontosította.
Ellenállását csak tovább fokozta az a tény, hogy a továbbiakban a Catogan-ház vámpírjai közé kellett tartoznia, akiknek nem csak szolgálattal, de feltétlen és teljes odaadással és hűséggel is tartozott.
A Cadogan-házban azonban nem Merit megjelenése kavarta a legnagyobb port, hanem azok a gyilkosságok - melynek hajszál híján ő is majd áldozatul esett -, és melyek elkövetésével a város vámpírjait gyanúsították. Mindez pedig azért volt igen kényes téma, mert ennek következményeként veszélybe került az emberek és a vámpírok között épp kialakulóban lévő, egyébként is ingatag béke.

Azt hiszem elmondható, hogy majd minden vámpíros könyvben a vérszívók az idő múlásával nagyon sokat fejlődnek. Chicago vámpírjai például a fekete bársonyt és csipkét  ugyancsak fekete és testhezálló Armani cuccokra cserélték, de mindemellett másban továbbra is ódivatúak maradtak, sőt, feudális szemléletűek. És mivel hősnőnk az előbbivel hadilábon állt, az utóbbit pedig meglehetősen nehezen tudta tolerálni, ezért az átalakulás számára valóban nagy szívás volt. (Óriási pech)

De visszatérve a főcsapásra, ami igazán megfogott a könyvben az a stílusa és a humora volt. Szeretem azokat a vámpírtörténeteket, melyekben nem veszi az író halálosan komolyra a figurát és a hősnő is egy olyan tökös és belevaló csaj, mint amilyen Merit volt. Azt nem mondom, hogy tökéletes főszereplő volt, mert ugye a vámpírrá válása miatti folytonos nyavalygása egy idő után már kissé idegesítővé vált, bár ha jobban belegondolok (ami ennyi vámpíros könyvvel a hátam mögött kicsit sem esik nehezemre), hogy egyetemi hallgatóból milyen is lenne egyik napról a másikra vámpírharcossá válni, akkor talán, mondom talán.... De nem. Mégsem tudom őt megérteni. Én örömmel lennék vámpírharcos. De annyi baj legyen, így is nagyon szerettem Meritet, vicces volt és szellemes csakúgy, mint az őt támogató összes többi szereplő, akik közül a barátnőjét bírtam a legjobban, a pasiját viszont már kevésbé.

Az én fejemben Ethan így nézne ki.... És tudom, hogy ez az
Outlanderes pasi, de nem érdekel. 

Sajnos a romantika aránya az én ízlésemnek elég karcsú volt, ugyanis Merit és Ethan közötti erős vonzalom, ami kölcsönös ellenszenvvel is párosult - ami egyébként a legjobb kombináció a jövőjükre nézve -, csak másodlagos hangsúlyt kapott, és meglepő módon a bűntények felderítése volt az, ami fontosabb szerepet játszott a könyvben. A háttértörténet érthető és jól felépített volt, tökéletesen megalapozva ezzel az utat a sorozat további részeinek. Nyitókötet révén pedig a gyilkosságokat körülölelő rejtéllyel sem volt különösebb problémám, azon kívül, hogy nem rágtam tövig a körmöm izgalmamban. A regényt nem csak vámpírokkal, de más természetfeletti lényekkel is színesítette az író, ami nekem nagyon tetszett, találkozhatunk benne egy szexi és pimasz nehézsúlyú varázslóval, egy mágusnő tanonccal és egy alakváltóval, nem beszélve a hiányos öltözetű vízinimfákról, akik aprócska, dús keblű, őzikeszemű és igencsak heves vérmérsékletű teremtmények voltak.

Összességében az összes hibája ellenére is baromi jól szórakoztam olvasás közben. A könyv hangulata nem olyan sötét, mint egyes városi fantasyknak, de nem is túl könnyű és habos, inkább e kettő között lavírozik valahol, sok-sok humorral fűszerezve, ami az én szememben óriási plusz pontot jelentett. Úgyhogy aki egy kicsit romantikus, könnyed kis szórakoztató és nem utolsósorban vámpíros könyvre vágyik, annak  nyugodt szívvel ajánlom, biztos vagyok benne, hogy nem fog csalódást okozni.

Chloe Neill

 

Amit egyébként a legjobban (persze csak kis túlzással a legjobban) szeretek a vámpíros, romantikus, chik-lites, tingli-tanglis szerelmetes könyvekben az az, amikor az ellenállhatatlan vonzerővel bíró férfi főhősünket legelőször megpillanthatjuk. Komolyan mondom, hi-he-tet-len, hogy milyen képi erővel bírnak ezek a leírások.

"- Remélem, Celina. Nagyra értékelem a hívásodat.
A szavakat egy férfi ejtette ki, aki mobiltelefonnal a kezében épp akkor lépett be a hosszú terem túloldalán lévő ajtón. Magas volt, legalább száznyolcvanöt centi, és úszó módra szikár - keskeny csípő, széles vállak, hosszú lábak. Arcát, mintha szobrász faragta volna ki - pengeéles arccsontok, határozott áll, hosszan ívelt szemöldök, az ajkáról akár ódákat lehetett volna zengeni. Fekete öltönyét mintha ráöntötték volna, alatta makulátlan fehér ing nyakkendő nélkül, a legfelső gomb kigombolva.
- Jobban néz ki, mint Beckham - suttogta Mallory elakadó lélegzettel. - Jézusom!"

Kiadó: Alexandra
Eredeti cím: Some Girls Bite
Sorozat: Chicagoland Vampires
Fordította: Bakonyi Berta
Oldalszám: 384

     

Novellák

A sorozat kötetei:

1. A lányok, olykor harapnak - Some Girls Bite

2. Ha eljön a péntek - Friday Night Bites
3. Twice Bitten
4. Hard Bitten
5. Drink Deep
6. Biting Cold
7. House Rules
8. Biting Bad
8.A. High Stakes (Luc & Lindsey Short Story in Kicking It Anthology)
8.B. Howling For You (Jeff & Fallon Novella)
9. Wild Things
10. Blood Games
11. Dark Debt (2015. március 3.)

tovább olvasom Chloe Neill: A lányok olykor harapnak - Chicagoland vámpírjai #1