Emily Brightwell: Mrs. ​Jeffries főzni kezd (Mrs. Jeffries 7.)

10 megjegyzés
Már alig vártam, hogy újra olvashassak Witherspoon felügyelőről és annak furfangos házvezetőnőjéről Mrs. Jeffriesről. Az előző két rész roppant kellemes olvasmányélményt nyújtott számomra, nagyon megszerettem a sorozat hangulatát és sokszínű szereplőit - igen, még azt a lüke Withersoon felügyelőt is -, úgyhogy ebben a részben már régi ismerősként üdvözölhettem újra a ház összes alkalmazottját, akik ügyes csapatmunkával ismét eredményesen göngyölítették fel a bűntény fonalát. A felügyelő pedig… áhhh, ő még mindig a házvezetőnője irányítására és alkalmazottai segítségére szorul, akik természetesen örömmel segítenek is neki. S mindezt úgy, hogy a felügyelőnek még mindig fogalma sincs arról, hogy micsoda háttérmunka folyik a konyhában, amíg ő arra vár, hogy valami isteni sugallattól vezérelve rájöjjön a bűntény megoldására.

A mostani esetnél a szomszédban lakó Lady Ruth kér segítséget Mrs. Jeffriestől, aki a legjobb barátnőjét, Minervát szeretné kihúzni a csávából. Minerva egy kedves és  ártalmatlan kleptomániás nőszemély, aki szeret mindenféle szép dolgokat eltulajdonítani a barátaitól, amit aztán pár nap múlva persze visszacsen a helyére. Ám a legutóbbi bravúrjának sajnos szemtanúja is akadt, Mr. Barett személyében, akiről mindenki tudja, hogy nem egy kedves ember. Hogy mit tett Barett, amikor meglátta Minervát akció közben? Nos, elvette tőle a csecsebecsét, csakis azért, hogy megalázza és kétségek közt tartsa, hogy titkát valóban megőrzi-e.
Ruth persze meg akarja menteni Minervát a nyilvános szégyentől, ezért fordul Mrs. Jeffrieshez, aki természetesen a segítségére siet. Smythe rögtön felajánlja, hogy visszaszerzi Mr. Barett-től az ellopott csecsebecsét, hogy ne tudja tovább zsarolni vele Minervát, de amikor a hátsó ajtón át bejut a házba - ahova a felújítás miatti nyüzsgésben csak az nem tud észrevétlenül bemenni, aki nem akar – Mr. Barett-tet holtan találja a dolgozószobájában. És hipp-hopp, már meg is van a következő gyilkossági ügy, aminek a végére kell járni.


Emily Brightwell ismét egy nagyon szórakoztató krimit alkotott, ami nekem újfent rendkívül jól esett. Tökéletesen kikapcsolt és segített kicsit elfelejtkezni a kisebb-nagyobb gondjaimról, ami egy-egy nehéz nap után hihetetlenül jól tud ám esni az embernek. Meg aztán egyébként is nagyon szeretem ezt a sorozatot; a különleges és szerethető szereplői, a viktoriánus kori hangulata, és nem utolsósorban a könnyed humora miatt.

A mostani ügy egyébként elég csavarosra sikerült, mivelhogy az áldozatot szinte egész London holtan akarta látni, és ez bizony nem kicsit nehezítette meg Mrs. Jeffriesék feladatát. Hiszen ennek fényében Mr. Barett ismeretségi köréből szinte bárki lehetett a gyilkos. Úgyhogy a tettes kilétének felderítése elég érdekes volt ahhoz, hogy folyamatosan fenntartsa az érdeklődésemet és végig csak találgatni tudjam, hogy vajon ki lehetett az elkövető. 
Meg aztán az előző részekhez hasonlóan Brightwell most is sok szereplőt mozgatott meg, ami még érdekesebbé tette a sztorit. Szerencsére a könyv elején lévő listának köszönhetően elég hamar memorizálni lehetett a neveket, úgyhogy mint korábban, most is gyorsan képbe tudtam kerülni velük kapcsolatban. És bár a kötet – a többihez hasonlóan - önállóan is olvasható, én azért mégis éreztem némi hiányosságot az előző részek kihagyása miatt.
És ah, a történet mostani humorforrását nem is említettem még, amit a szakácsnő, illetve annak távolléte okozott. Mert mint kiderült, a házban rajta kívül senki nem tudott főzni - próbálkozások persze voltak, de azokról jobb inkább nem is beszélni -, így mindenki szenvedett az éhségtől. Üres gyomorral pedig a munka is nehezebben megy, aminek hatása Withersoon felügyelőn érződött a leginkább, bár neki tele hassal is gondjai szoktak lenni a logikus gondolkodással.

Szóvak összességében ismét jól szórakoztam, azt kaptam amit vártam; egy gyorsan olvasható, könnyed kikapcsolódást nyújtó élvezetes krimit, amit a műfaj kedvelői számára csak ajánlani tudok.
Remélem hamar lesz folytatása. 


A sorozat nálunk eddig megjelent részei:
1. Mrs. Jeffries és a halott orvos 
5. Mrs. Jeffries és a gyilkos bál 




Kiadó: Lettero
Eredeti cím:Mrs Jeffries Plays The Cook
Fordította: Rudas Tamás
Oldalszám: 280

10 megjegyzés :

Megjegyzés küldése

8 újdonság, amire szerintem érdemes lesz odafigyelni

Nincsenek megjegyzések
Én a részemről persze mindegyikre kíváncsi vagyok, így egy párat már elő is rendeletem. Ami pedig kimaradt, az csakis azért történhetett meg, mert még előrendelni sem lehet, de ami késik nem múlik. 
Anne Jacobs: A ​villa

Egy ​úriház. Egy nagy hatalmú család. Egy sötét titok…
Augsburg, 1913. Fiatal árvaházi lány érkezik Johann Melzer textilgyár-tulajdonos villájába. Marie-t konyhalánynak veszik fel a pazar palotába; öntudatos viselkedésével hamar kihúzza a gyufát, ugyanakkor a ház asszonyának védelmét élvezi. Senki nem tudja, miért.
Léha diákévei után hazatér a villába Paul Melzer, a család sármos tékozló fiúja, aki hirtelen szerelemre lobban Marie iránt. Bár a lányt is magával ragadja a szenvedély, tisztában van vele, hogy úr és szolga kapcsolata mindig fájdalmas véget ér, így kikosarazza a férfit. Katharina, a legfiatalabb, lázadó Melzer sarj is pártfogásába veszi Marie-t, akiből hamarosan komorna lesz.
Johann Melzer azonban egyáltalán nem nézi jó szemmel Marie tündöklését. A múlt kísért, a szigorú családfő pedig képtelen szembenézni az igazsággal…
Anne Jacobs izgalmas romantikus regénye egy gazdag család és a cselédség mindennapjaiba enged betekintést. Az 1910-es évek Német- és Franciaországába kalauzol bennünket, Picasso és a modern művészet, a vad és mély érzéki szerelem korába, amikor már küszöbön az I. világháború.
Megjelenés: 2019. május 22.

J. T. Ellison: Hazudj ​nekem!

Sutton ​és Ethan Montclair házassága egyáltalán nem olyan idilli, mint amilyennek kívülről látszik. Pedig sokáig úgy tűnt, hogy egymásnak teremtette őket az ég. Azonban a valóság messze nem ennyire szép, sőt… Milyen titkokat rejt a gyönyörű villa? Mi zajlik a tökéletesség falai mögött?
A színjáték véget ér, amikor egy napon Sutton nyomtalanul eltűnik. Mivel nem visz magával telefont, és a bankszámla is érintetlen, mindenki gyilkosságra gyanakszik. Ugyan Sutton hagy a férjének egy cédulát, hogy ne keresse, de ez csak újabb kérdéseket vet fel.
Ethan rosszindulatú szóbeszéd célpontjává válik. A család, a barátok, a sajtó és a rendőrség egyelőre csak találgat, mi történhetett valójában. Vajon gyilkos-e Ethan? Hová tűnt Sutton? Tényleg képes volt megölni közös gyermeküket?
Az írónő már az első pillanattól kezdve mesterien tartja fogva az olvasó figyelmét, és nem engedi el egészen az utolsóig. A váratlan és vérfagyasztóan izgalmas fordulatokkal teli lélektani thriller letehetetlen olvasmány.
Megjelenés: 2019. május 23.

Kendra Elliot: Kegyes ​igazság
Mercy Kilpatrick 2.

Amikor a világa lángokba borul, ő vajon túléli a tüzet?

A világ végére készülő családban felnőtt Mercy Kilpatrick FBI-ügynök bármilyen kihívást elvállal – még azt is, hogy ellenségesen fogadják szülővárosában. Ám nem ő az egyetlen, aki felfordulást okoz Eagle’s Nestben. Az eleinte kamaszcsínyeknek tartott tűzesetek halálos fordulatot vesznek, amikor meggyilkolnak két megyei rendőrt. Mercy a helyi rendőrfőnökkel, Truman Dalyvel vállvetve vadászni kezd a gyilkossá vált gyújtogatóra.
Mivel a családja és a város lakói még mindig távolságot tartanak tőle, Mercynek minden szakértelmét latba kell vetnie, hogy nyomokra bukkanjon. Hamarosan el is jut hozzá a szóbeszéd egy a környéken szerveződő kormányellenes milíciáról. Feltett szándéka kifüstölni a kígyóvermet, ha köztük van a gyújtogató. Ám amikor a nyomozása fényt derít egy megdöbbentő titokra, az őrült utáni hajsza a saját tűzpróbájává válik.
Megjelenés: 2019. május 29.

Sally Rooney: Normális ​emberek

Bámulatos ​és bölcs fejlődésregény, egy magasfeszültséggel lesújtó első szerelem története.
Az iskolában Connell és Marianne szinte kerülik egymást. Conell igazi közösségi ember, az iskolai focicsapat sztárja, Marianne magányos, büszke és visszahúzódó lány. Amikor Connell elmegy a Marianne-ék házában dolgozó édesanyjáért, különös, megmásíthatatlan kapcsolat jön létre a két tinédzser között, amelyet eltökélten titkolnak.
Érettségi után mindketten az ország legjobb egyetemére, a dublini Trinity College-ba kerülnek ösztöndíjasként. Az egyetemi évek alatt sem sodródnak el egymástól, összetett kapcsolatukban ellentmondásos helyzeteket szül a vonzalmaik és a lehetőségeik közt feszülő különbség.
Sally Rooney szűkszavú, visszafogott prózájában briliáns pszichológiai érzékkel, olykor kegyetlen, máskor gyengédebb jelenetekben mutatja be a vidéki kisvárosból származó, eltérő vagyoni helyzetű két fiatal társadalmi beágyazottságát, családi hátterét és baráti körét.
Megjelenés: 2019. június 3.

Beth O'Leary: Az ​ágybérlő

Tiffy és Leon egy lakásban laknak.
Tiffy és Leon ugyanabban az ágyban alszanak.
Tiffy és Leon még sosem találkoztak…
Tiffynek egy olcsó albérletet kell találnia. Méghozzá azonnal. Leon éjszakánként dolgozik, és meglehetősen pénzszűkében van. A barátaik azt gondolják, hogy elment a józan eszük, de ők úgy érzik, megtalálták a tökéletes megoldást: amíg Tiffy dolgozik, a férfié az egyágyas lakás, a fennmaradó időben viszont a nőé.
A helyzetüket tovább bonyolítja egy megszállott expasi, egy követelőző ügyfél, nem beszélve egy igazságtalanul bebörtönzött fivérről, így hamar rá kell jönniük, hogy ha jól akarják érezni magukat az otthonukban, akkor minden szabályt fel kell rúgniuk…
Megjelenés: 2019. június 5.

Edgar Cantero: Kotnyeles ​kölykök

1977 ​nyara. A Blytoni Nyári Detektívklub megoldotta utolsó ügyét, és leleplezte a ravasz Álmostavi Rémet – valójában egy újabb kincsvadászt, aki rá akarta tenni mocskos kezét a Deboën-ház mélyén rejlő mesés zsákmányra.
És talán meg is úszta volna, ha nincsenek ezek a kotnyeles kölykök.
1990. A tinidetektívek már mind felnőttek, és nem találkoztak egymással sorsdöntő, 1977-es utolsó ügyük óta. Andy, a fiús lány huszonöt éves és a törvény elől menekül, mivel legalább két államban körözik. Kerri, a hajdani zsenipalánta és reménybeli biológus New Yorkban pultos, és komoly alkoholproblémákkal küzd. De legalább ott van vele Tim, a vehemens vizsla, aki a csapat eredeti kutyatagjának leszármazottja. A horrorrajongó Nate az elmúlt tizenhárom évet különböző pszichiátriákon töltötte, jelenleg a massachusettsi Arkham városában található elmegyógyintézet vendégszeretetét élvezi. Barátai közül csak Peterrel, a jóképű nagymenőből lett filmsztárral tartja a kapcsolatot. Ami rendjén is volna, csakhogy Peter már évek óta halott.
Eljött az idő, hogy végére járjanak, mi okozza rémálmaikat, és visszatérjenek oda, ahol ez az egész 1977-ben elkezdődött. Ezúttal hátha nem egy maszkos balekről lesz szó, hanem valódi szörnyek leselkednek rájuk.
Megjelenés: 2019. június 11.

Mandy Baggot: Szingliként ​a nyárba

A munkamániás Tess egy balul sikerült lánykérés után csapot-papot otthagy, hogy elkísérje legjobb barátnőjét, Sonyát Korfu szigetére, akit szintén cserben hagyott a barátja. A két lány tengerparti napozásba és tavernalátogatásba fojtja szerelmi bánatát, amikor megjelenik a színen Andrasz és családja. Az elvált férfi alkut köt Tess-szel: ha eljátssza a barátnője szerepét, és így sikerül kivédeniük anyja kerítőnői próbálkozásait, cserébe korlátlan internet-hozzáférést és egy laptopot biztosít a lány számára. Miközben a lányok Andrasz idegenvezetésével bebarangolják a szigetet, Tess és Andrasz vonzódni kezdenek egymáshoz – de vajon túl tudják-e tenni magukat korábbi csalódásaikon, vagy kapcsolatuk megmarad a puszta szerepjátszás szintjén?
Már megjelent! 
L. J. Shen: Sparrow

Troy ​Brennan
A név, amit mindenki ismer Dél-Bostonban. Egy néhai maffiózó fia. A jeges kék szemű szívrabló.
A „lerendező”, aki ebben a városban bárkit simán magasba emel vagy porba tipor.
Ja, és egyébként az újdonsült férjem.
Sparrow Raynes
Ez meg én volnék. A kutya sem bírta megjegyezni a nevemet, amíg Troy be nem csörtetett az életembe.
Aztán kalitkába zárt.
Foglyul ejtett.
És kiiktatott minden lehetőséget, hogy elmenekülhessek onnét, ahol fölcseperedtünk.
Úgy is mondhatnám, hogy Troy Brennan megnyirbálta a szárnyaimat.
Vannak álmaim, méghozzá merészek, de kétlem, hogy valaha is engedi valóra váltanom őket. Fogalmam sincs, miért döntött úgy, hogy feleségül vesz. Azt azonban tudom, hogy ha kiakasztom ezt a pasast, annak nem lesz jó vége. De nem ám.
L. J. Shen a világon mindenütt lakott már, és végül Észak-Kaliforniában állapodott meg, leginkább a borok miatt. Megélhetésként ír és szórakozásként olvas. Egy fiúgyermek büszke anyukája, egy volt kóbor macska gazdija, valamint egy nagyon türelmes férj tuti felesége. 
Megjelenéséről még nincs információ

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

B. Czakó Andrea: Pitypangtánc

Nincsenek megjegyzések
Izgatottan vettem kezembe a könyvet, hiszen olyan sok jó véleményt olvastam már róla, hogy annak hatására bizony bekapcsolt nálam is a kíváncsiság. A könyv borítója elvarázsolt és mivel a történelmi romantikusok nagy rajongója vagyok, így a fülszöveg is sokat ígért számomra. 
A történet az 1910-es évekbeli Magyarországon játszódik, és egy nemesi család sanyarú sorsú leánygyermekének a sorsát mutatja be. Szereday Tinát meseszép ördögfiókának csúfolják, mert megveti a társadalmi képmutatást és szeret a cigányokkal szabad életet élni. Tina még csak 12 éves, amikor megismerkedünk vele. Már ekkor határozott véleménye van a körülötte lévő világról és gyűlöl mindent, ami korlátozza a szabadságában. Ebben az időben lesz szemtanúja Szapáry gróf csábításának, mely jelenet örökre beég a tudatába. Olyannyira, hogy később sem tud szabadulni tőle, sőt, meghatározza viszonyát a férfiakhoz, elképzelését a szerelemről, és hitét a kapcsolatok tisztaságában. Az eset után mindenféle kapcsolatot kerülni kíván Félixel, ám a sors úgy hozza, hogy útjaik többször is keresztezik egymást, mígnem a nővé érett Szereday lány egyszer csak arra ébred, hogy ő is a gróf vonzáskörébe került. Vajon megtalálják egymás szerelmét? Vagy a súlyos családi titkok, a Monarchia bukása és az első világháború elsodorja őket egymástól?
Először is szeretném leszögezni, hogy a Pitypangtánc egy csodálatos szerelmi történet. Annyira szenvedélyes és annyira romantikus, hogy a hibái ellenére is megérintett és sokáig velem maradt. És bár az elején kicsit nehezen találtunk egymásra - sokszor megfordult a fejemben, hogy biza én ezt félbe is hagyom -, ám úgy a könyv felétől egyre jobban kezdett érdekelni a történet, és mire a végére értem – nem tagadom – olyan nagy hatással volt rám, hogy Tina és Félix sorsa visszavonhatatlanul befészkelte magát a gondolataimba.

Ilyen kezdés után úgy tűnhet, hogy imádtam ezt a könyvet, mégis legnagyobb bánatomra, azt kell mondanom, hogy nem voltam teljes mértékben elvarázsolva tőle. Pedig számtalan dolog tetszett benne. Például a családi titkok, és Tina bátyjainak cselszövései, melyeket bár borzasztóan bosszantónak és szívet tépőnek találtam, mégis elengedhetetlenek voltak a történet alakulása szempontjából. Nagyon tetszett a szereplők jellemfejlődése is, és itt most elsősorban Félixre gondolok, aki az idő múlásával óriási változáson ment keresztül. Az ő karaktere formálódott a legtöbbet a történet során, melynek köszönhetően ő volt az egyetlen olyan szereplő a könyvben, akit igazán szerettem. A legszebbnek azonban mégis a Tina és Félix közötti szerelem kibontakozását találtam. Felemelő volt látni azt a folyamatot, ahogy megértek és felnőttek az érzelmeikhez, ahogy az első találkozástól kezdve, rengeteg viszontagságon, csalódáson, tragédián és fájdalmon keresztül eljutottak addig a pontig, hogy képesek lettek volna akár meghalni is egymásért. És végezetül nem tudom szó nélkül hagyni a kor nagy alakjainak és alkotásainak a történetbe való megjelenítését sem, amit véleményem szerint szintén nagyszerűen oldott meg az írónő.
Akkor mégis mi volt a probléma? Nos, sajnálatomra Tina karaktere nem nőtt közel a szívemhez. 12 éves fiatal lányként bosszantóan józan gondolkodásúnak és irritálóan tökéletesnek találtam. Nem igazán voltak hihetők számomra tettei és megnyilvánulásai, ezért a gyerekkori részek annyira nem is kötöttek le. Meg aztán nagyon sajnáltam, hogy a főszereplők története mellé semmilyen mellékszálat nem kaptunk. Pedig szerintem üdítően hatott volna – rám legalábbis mindenképp –, ha nem csak Tina és Felix melankolikus történetéről olvashattam volna tömény 500 oldalon keresztül, hanem más szereplők életébe is nyerhettem volna egy kis bepillantást. Ennek köszönhetően egy idő után már kissé sok volt számomra Tinából és Félixből, érzésem szerint a regény is túl hosszúra lett nyújtva. Meg aztán egy-két apróság, engem azonban mégis zavartak; mint például a humor, illetve a részletesebb és színesebb korrajz hiánya. Hogy a párbeszédeket nem mindig éreztem természetesnek, és az írónő stílusa is néhol kissé erőltetettnek és túl soknak bizonyult.

Mindazonáltal nem tagadom, összességében jó könyv volt, és sok minden tetszett benne, de a negatívumok mégis többet nyomtak a latban. Természetesen örülök, hogy elolvastam, kedvenc azonban sajnos mégsem lett belőle.


Kiadó: Álomgyár
Oldalszám: 512

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

L. J. Ross: A ​Szent sziget (Ryan főfelügyelő 1.)

Nincsenek megjegyzések
Ryan főfelügyelő rendőrségi nyomozó épp a Szent szigeten tölti kényszerszabadságát, amikor karácsony előtt néhány nappal a sziget középkori kolostorának romjai között egy fiatal lány rituálisan meggyilkolt holtestére bukkan az egyik helyi lakos. Ryan ismét munkába áll, segítségül pedig megkapja a régi jól összeszokott kis csapatát, és pluszban egy új tagot, Dr. Anna Taylort, aki polgári szaktanácsadóként vesz részt a nyomozásban. Anna nemcsak a pogány rituálék elismert szakértője, de mivel a szigeten nőtt fel, széles helyismerettel is rendelkezik. Így hát, amikor a szülőhelyétől szabadulni akaró Anna visszatér a szigetre, Ryannel együtt közösen próbálják utolérni az orruk előtt rejtőző gyilkost, annál is inkább, mivel az idő fogy, a hullák száma pedig csak egyre nő. Az áldozatok különbözőek, a gyilkos módszerei pedig változatosak, látszólag véletlenszerűek, de mégis úgy tűnik, hogy valamilyen pogány szimbólumhoz köthető.

Nagyon jól esett nekem most ez a hangulatos, modern rejtélyekkel, rituális gyilkosságokkal és egy kis romantikával fűtött izgalmas történet. Úgy éreztem magam olvasás közben, mintha valami jó kis krimisorozatot néztem volna a tévében. Tudjátok olyat, amiben a saját démonjaival küzdő főszereplő pasas egy magas és jóképű nyomozó, kinek személyisége bár kicsit ellentmondásos és kifürkészhetetlen, de mindenképp rátermett és elhivatott a munkája iránt.

Maga a helyszín nem mindennapi: ősi mítoszokkal és legendákkal teli, rendkívül hangulatos és különleges hely; a Szent sziget, ami egyébként valóban létezik, és mint kiderült tökéletes hátteret biztosít az író által megálmodott rejtélyes gyilkosságoknak. A sziget történelme több ezer éves múltra tekint vissza, az ott élő közösség pedig annyira kicsi és zárt, hogy mindenki tud mindenkiről mindent. Ráadásul a dagály is naponta kétszer választja el a szigetet a szárazföldtől, amivel csak egyetlen keskeny töltésút köti össze, szóval tényleg különleges helyről van szó.
Meg aztán ott volt Ryan jól összeszokott nyomozó csapata is, aminek minden tagja különböző, ám rendkívül szerethető figura volt. Én legalábbis nagyon élveztem a barátságos humort közöttük, és szívmelengető volt látni a hűségüket, amit a főnökük, Ryan iránt tanúsítottak. A történetből kiderült, hogy ők már régóta együtt dolgoznak, úgyhogy nyilvánvaló volt a közöttük lévő erős kapcsolat. Anna még új volt a csapatban, Ryan és a közte lévő vonzerő elkerülhetetlen volt, annak végső következménye pedig kiszámítható. Ám ez nem okozott problémát, mert tetszett a közöttük lévő feszültség, és hogy Ryan, amikor csak tudta hergelte Annát. Amit kicsit sajnáltam, hogy az én ízlésemhez képest túl gyorsan estek egymás karjaiba, arról már nem is beszélve, hogy pár nap ismeretség után Ryant olyan erős féltékenység gyötörte, hogy az számomra már abszolút hihetetlen volt.
Na de térjünk vissza a nyomozásra. Ryan jó nyomozó volt, mindenkit és mindent ösztönösen megfigyelt, féltette a beosztottjait és felelősséget érzett irántuk. Volt néhány olyan fordulat a történetben, amire egyáltalán nem számítottam, és volt olyan is, amit hamar kitaláltam, de furcsa mód, ami igazán zavart az egészben, az a pogány „szakértő” mellőzése volt - és most itt újra visszakanyarodunk Annához -, aki valójában nem nyújtott akkora segítséget Ryannek, hogy abból rögtön megértsük mi is zajlik igazából a szigeten. Pedig én azt hittem, hogy Anna szaktudása lesz a kulcsa mindennek, hogy segítségével több információt kapunk majd a pogány szertartások elemeiről és szimbólumairól, a szigeten lévő "titkos kör" történetéről és követőinek hitéről, de sajnos ez nem így történt. Sőt, egy idő után már az is megfordult a fejemben, hogy Anna csak azért került a szigetre, hogy Ryannek legyen kiért aggódnia, amire aztán úgy a könyv felétől természetesen sor is került.

Ám ne tévesszen meg senkit a morgolódásom, mert összességében nagyon élveztem a könyvet. Pillanatok alatt elvesztem a sztoriban, aminek egyébként végig sikerült fenntartani az érdeklődésemet. Az utolsó oldalak pedig, - ahhh, basszus – mindenért kárpótoltak.

Ui.: A sorozat külföldön már a 11. résznél tart, és ahogy látom mindegyik rész csak egyre jobb lesz. Remélem folytatni fogja nálunk is a kiadó. Én mindenképp vevő lennék rá.

Kiadó: Gabo
Sorozat: DCI Ryan Mysteries 
Eredeti cím: Holy Island
Fordította: Sóvágó Katalin
Oldalszám: 424

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Április könyvekben

Nincsenek megjegyzések
Áprilisban nagyon visszafogott voltam, annak ellenére, hogy ez a Könyvfesztivál hónapja volt. Nem is tudom mikor esett meg velem utoljára, hogy szinte alig találtam valami kedvemre valót az új megjelenések között, úgyhogy rendhagyó módon ezt a hónapot most csak négy könyvvel zártam.  Ám úgy tűnik, hogy ezzel a pár darabbal is igen erősen meggyűlik a bajom, mivel az olvasásaimat tekintve csigalassúsággal haladok előre. Ami természetesen nem annak köszönhető, hogy ne lenne kedvem egy kényelmes fotelben ülve pár órácskát zavartalan olvasással tölteni, hanem mert mostanában annyira elfoglalt és ennek köszönhetően fáradt vagyok, hogy esténként, amikor végre kézbe vehetek egy könyvet, pár oldal után rögtön leragad a szemem.
Egyébként most A Szent sziget olvasásában vagyok benne, ami nekem eddig nagyon bejön. Épp a minap néztem, hogy a sorozat külföldön már a 11. résznél tart, szóval megnyugodtam, hogy utánpótlásból nincs hiány. Már csak abban kell reménykednem, hogy a kiadó is folytatni fogja majd Ryan főfelügyelő történetét - én mindenképp vevő lennék rá.

És hogy vajon mit hoz a következő hónap? Nos, májusra is vannak már terveim, gyarapodik szép lassan a már egyébként is elég hosszú kívánságlistám, még ha néha ki is húzok belőle egy-két olyan kötetet, amire miután alszom egy kicsit már annyira nem is nagyon vágyom. Mindenesetre egy biztos: nem esek kétségbe, mert olvasnivalóm mindig akad. És hogy netán egyetlen hónapot is üres kézzel zárjak? Hahhh! Na hát olyan még soha a büdös életben nem fordult elő velem.   

Jaj, és a nagy hírt még nem is újságoltam nektek! Kiolvastam az első vcs könyvem. :)

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése