Emlékeszem, tavaly szinte napra
pontosan írtam meg a sorozat első részéről a véleményemet, és most újra
itt vagyok, és pötyögök, és abban reménykedem, hogy jövőre, ugyanekkor,
ugyanitt, ugyancsak ugyanilyen jókat írhatok majd a széria harmadik részéről
is, mint amilyet írni készülök most (jézusom, de sok ugyan fért bele ebbe az
egy mondatba). Annál is inkább, mivel úgy érzem, hogy minden rész csak egyre
jobb lesz, melyeket ideális esetben én csakis sorrendben ajánlok olvasni,
ugyanis a szereplők közötti kapcsolatok és a bűntényt érintő egyes momentumok és visszautalások is sokkal érthetőbbek lesznek így mindenki számára.
A Platánfa
Kapujában határozottan jobb olvasási élményt nyújtott számomra, mint A Szent sziget. És nem csak azért, mert ezt a részt jóval kiforrottabbnak éreztem az
előzőnél, és mert most a nyomozás is jobban tetszett, hanem mert Anna és Ryan romantikus kapcsolata is sokkal
kiegyensúlyozottabb és valóságosabb volt, és mivel a másik szerelmes pár, MacKenzie és Phillips is több szerepet kapott ebben a kötetben, így volt időm őket
is jobban megismerni és megszeretni.
A történet
úgy kezdődik, hogy egy természetjáró férfi egy fiatal nő tíz éves maradványaira
bukkan a Platánfa Kapujában lévő régi római falban. A következő nap reggelén
pedig egy másik fiatal nő holttestét találják ugyanazon a helyen - úgy tűnik,
hogy a bűncselekmények összefüggnek egymással. Először a rendőrség úgy gondolja,
hogy az első lányt egy sorozatgyilkos ölte meg, az az ember, aki pár évvel
ezelőtt Ryan húgával is végzett, és aki azóta már börtönben ül. Ám a második
gyilkosság mindezen feltevést gyorsan felülírja, igencsak összezavarva ezzel
Ray nyomozó csapatát. Annál is inkább, mivel az elkövető gyilkolási módszere nem
csak az előző sorozatgyilkos munkáját, hanem a Szent szigeten történt
gyilkosságok módját is utánozza.
 |
| Hadrianus fal a Platánfa Kapujánál, Anglia |
Élveztem az
első könyv izgalmát, de ha ez a rész is a Kör titkos tagjaival és áldozataival
lett volna tele, akkor nem hiszem, hogy tovább is folytatni szerettem volna a
sorozatot. Szerencsére a szerző egy egészen új irányba terelte a történetet,
miközben néhány dologgal mégis visszakapcsolódott az első részben megismert
titkos társasághoz és Ryan múltjához. A könyv nagy része most egy egészen más karakterre
összpontosított, egy olyan emberre, akiről senki nem mondaná meg, hogy mennyire
szennyezett a lelke. Egy olyan emberre, aki simán bele tud simulni a normális
életbe, hiszen első látásra semmi különös és taszító nincs a viselkedésében, de
az, amit az áldozataival művelt, az ember lealjasodásának és elkorcsosulásának
szörnyű példája.
A történetről ennél többet nem is szeretnék elárulni, annál is inkább, mivel elég bonyolult és az író sem kínálja tálcán a megoldást. Nekem legalábbis el kellett kicsit gondolkodnom a könyv végén, hogy hogyan is áll össze a kirakós minden darabja. És bár nem kaptam minden kérdésemre választ, és úgy érzem, hogy van egy-két olyan dolog a bűntény felderítésében, ami gyenge lábakon áll, mégis annyira intenzív és szövevényes volt az egész, hogy az első oldaltól kezdve az utolsóig fogva tartott.
Ryan nyomozó
szerintem egy nagyszerű karakter, és a jól összeszokott kis nyomozó csapatát is
nagyon megszerettem. Tetszett, hogy ez a rész sem kifejezetten csak a
bűncselekmény megoldására koncentrált, hanem a személyes kapcsolatok
kiépítésére és megerősítésre is szolgált. Ryan és Philliph szerintem nagyon jó
kis nyomozó párost alkotnak, talán a legjobbat, akikről eddig olvastam.
Ráadásul a sok vérontás mellett még egy kis humor is megfért a könyvben,
úgyhogy én mindenképp vevő leszek a következő részre, kíváncsian várom a
folytatást.
Kiadó: Gabo
Sorozat: DCI Ryan Mysteries
Eredeti cím: Sycamore Gap
Fordította: Sóvágó Katalin
Oldalszám: 368
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése