Abbi Waxman: Új ​örömök kertje

Nagyon régóta szemeztem már ezzel a könyvvel, de valahogy soha nem került rá sor. Ezért is tettem be az idei vcs listámba, hogy ezzel is némi nyomást gyakoroljak magamra. És lám-lám, a módszer bevált, a könyvet elolvastam, ami szerencsére nem volt rossz, de azért kiemelkedő élmény sem lett belőle.

A történet egy két gyermekes özvegy anyukáról, Lilianról szól, akinek a férje három évvel ezelőtt egy autóbalesetben halt meg. Lilian szemtanúja volt a balesetnek, amit azóta sem hevert ki. Nem telik el nap, sőt óra, hogy ne gondolna a férjére, és a vele töltött boldog időkre. Szerencsére a húga, Rachel rengeteget segít neki, ő az az ember, akire bármikor számíthat és támaszkodhat - ha ő nem lenne, akkor Lilian talán még arra sem lenne képes, hogy reggelente felkeljen az ágyból. 

Lilian imádja a munkáját, illusztrátorként dolgozik egy könyvkiadónál, ami épp egy zöldségekről szóló könyvsorozatot készül kiadni. És, hogy Lilian alaposan megismerhesse azokat a növényeket, amiket majd le kell rajzolnia, a főnöke egy kertészeti tanfolyamra küldi. Szerencsére a tanfolyam gyógyító hatással van rá, és nem csak azért, mert az ott véletlenszerűen összeverődött színes társaság felrázza kicsit a hétköznapjait, hanem mert megismerkedik a tanfolyam vezetőjével, Edwarddal, kinek hatására aztán szép lassan képes lesz újra visszatérni az életbe.

Kicsit bajban vagyok a könyv értékelésével, mert nem volt rossz könyv, de sok helyen nem tudta fenntartani az érdeklődésemet. Ennek köszönhetően nem sokkal a fele után félre is kellett tennem kicsit és valami mozgalmasabb regény után néznem. Amikor azonban ismét visszatértem hozzá, már sokkal könnyebben csúsztak az oldalak, szóval nem kizárt, hogy csak rossz időben olvastam, de szerintem nem az időzítéssel volt itt a legfőbb probléma. Ami a legjobban zavart a regényben, az Edward karaktere volt, nem igazán értettem, hogy miért találta Liliant különlegesnek. Nem éreztem azt a pillanatot, amikor felfigyelt rá és amikor szerelmes lett belé. Egyszerűen csak ott volt, mert… mert, nem is tudom, hogy miért... Mert ott kellett lennie, hogy haladjon a történet, és mert szükség volt valakire, aki kimozdítja Liliant ebből a gyászos állapotból és egy kis fejlődésre készteti. Egy olyan valaki kellett, akihez nem kötődik erősen az olvasó és nem tereli el a figyelmet Lilianról, hiszen a fő hangsúly mégiscsak rajta és az ő érzésein volt, úgyhogy ez miatt nem is éreztem Edwardot igazi partnernek Lilian mellett, csak amolyan statisztaként tudtam rá gondolni és ezt kissé bizony fájlaltam.

Annál is inkább, mivel imádom a romantikus regényeket és azt reméltem, hogy ebből is valami olyasmi sül majd ki, de ez a könyv nem a romantikáról és a szerelemről szólt, hanem Lilian gyógyulásáról és az élethez való hozzáállásának megváltozásáról. Mely szempontból egyébként a szerző remek munkát végzett, és nem csak azért, mert jól megragadta Lilian sebezhetőségét és melankóliáját, hanem mert szépen leírta azt a folyamatot, ahogyan Lilian megtanulta kezelni a félelmeit, és rájött arra, hogy a férje elvesztése nem csak neki, hanem mindenki számára veszteség volt, aki részt vett a közös életükben.

Ami a legjobban tetszett a regényben az Lilian és a húga közötti szoros kapcsolat, illetve a könyv humora volt, mely utóbbit bevallom, kezdetben kissé szoknom kellett. Ám Lilian és Rachel szeretettel, kedvességgel és brutális őszinteséggel teli kapcsolata a legelső perctől kezdve levett a lábamról és a könyv minden szomorúsága ellenére is sokszor megnevettetett és igen, sokszor meg is hatott.

A könyv rengeteg témát dolgoz fel: a gyász, az elengedés és a testvérek közötti őszinte kapcsolattól kezdve a téves első benyomások, és az abból adódó téves következtetéseken át az őszinte barátság és az újrakezdés gondolatával bezárólag tényleg minden megtalálható volt itt. Nekem kellett egy kis idő, amíg megszoktam az írónő stílusát, és humorát. Azt nem mondom, hogy mély nyomott hagyott bennem a történet, és hogy újraolvasás céljából ismét lekerül majd a polcomról, mert túl unalmasnak éreztem ahhoz, de nagyra értékeltem, hogy a szerző a veszteség szomorú témájával nem lehúzni akarta az olvasót, hanem egy kis humorral és optimizmussal fűszerezve ráeszméltetni arra, hogy el kell engedni a múltat ahhoz, hogy tovább tudjunk lépni.

Kiadó: Európa

Eredeti cím: The Garden of Small Beginnings

Fordította: Balázs Júlia

Oldalszám: 432