Kendare Blake: Három ​sötét korona (Három sötét korona 1.)

Számomra kissé csalódás volt ez a könyv, mert a tartalma alapján sokkal pörgősebb és izgalmasabb történetre számítottam. Ez a kötet azonban nekem úgy tűnt, hogy csak amolyan felvezető, a szereplőket bemutató – de még csak azt sem mondanám, hogy a világot részletesen ismertető – rész volt, ami ugyan megfelelt a további részek eseményeinek megalapozásához, de olyan kínosan lassan és unalmasan folytak benne az események, hogy az miatt majdnem félbe is hagytam. Igazából a könyv utolsó harmada volt az, ami megmentette az egészet a totális érdektelenségtől. Ez az utolsó 100 oldal viszont annyira izgalmasra és váratlanra sikerült, hogy ha tehettem volna, akkor rögtön folytattam is volna a következő résszel. 

A történet egyébként nagyon ígéretesen hangzik; a titokzatos Fennbirn szigetén minden nemzedékben hármasikrek születnek: három lehetséges királynő, három különleges képességgel. A korona azonban csak az egyiküké lehet, a másik kettőnek meg kell halnia. A könyv e három nővér, az őselembájoló Mirabella, a természetbájoló Arszinoé, és a méregbájoló Katharine körül forog, akiket már 6 éves korukban elszakítottak egymástól és külön nevelőcsaládokhoz kerültek, akinek az volt a dolguk, hogy erősítsék a képességeiket és trenírozzák őket a végső küzdelemre, ami majd a Felemelkedés Évében vár rájuk. A három lány képessége azonban nagyban eltér egymástól. Mirabella generációk óta a legerősebb hármójuk közül, ami nem nehéz feladat számára, hiszen a másik két lány képessége egyenlő a nullával. Ő az egyetlen, aki még emlékszik a gyerekkorukra és szeretettel fordul a testvérei felé, ami viszont olyan gyengévé és kiszolgáltatottá teszi őt, hogy ha nem figyel eléggé, akkor a továbbiakban tuti, hogy mindez a halálához  vezet majd. Amit egyébként igazán sajnálnék, mert számomra ő volt a legpozitívabb szereplő a könyvben, ennek ellenére mégis Katherina története nyűgözött le a leginkább. Az őt örökbefogadó család rendkívül nagy nyomást gyakorolt a lányra, aki a leggyengébb mérgektől is hihetetlenül rosszul lett. Már gyermekkorától kezdve rendszeresen mérgezték szerencsétlent, hogy a szervezete valamiféle toleranciát építsen ki a különböző toxinok ellen. Folyamatos fizikai és mentális fájdalmak érték nap mint nap, és senki nem volt mellette, aki felé bizalommal vagy barátsággal fordulhatott volna. Szóval szerintem az ő élete volt a legfájdalmasabb és legborzasztóbb mind közül, ami miatt aztán őszintén sajnáltam és totál együtt tudtam vele érezni.

Arszinoé karakteréhez azonban már egészen másképp viszonyultam. Ő nagyon érdekes volt számomra, tetszett a dacos és független jelleme, és hogy nem érdekelte a külcsín, a kinézete, vagy hogy épp mit visel, azonban mivel az egész lényét túl érzelemmentesnek és sterilnek éreztem, így ő került a legkevésbé közel a szívemhez.  Furcsa volt számomra, hogy minden lelkiismeret-furdalás nélkül használta a vérmágiát, nem számolva annak következményeivel. Persze nem azt mondom, hogy ha a helyében lettem volna, én nem ezt tettem volna, hiszen ha az ember élete a tét, akkor bármire képes, na de némi belső lelki vívódást vagy egy kis félelmet azért elvártam volna tőle.

Nagyon különleges volt a Fennbirn sziget, ahol az egész történet játszódott és ami valami mágia folytán nem engedte onnan elszökni a lányokat. Sajnos túl sokat nem tudtunk meg róla, gondolom a következő részekben több minden kiderül majd e hely történetéről. Meg aztán a különböző szigetlakók és a Fekete Tanács is elég megfoghatatlan volt számomra. Nem volt teljesen tiszta a Tanács és a szentély papnőinek szerepe a sziget életében, gőzöm sem volt arról, hogy milyen Istennő az, aki ha úgy látja helyesnek, bármikor elmozdíthatja a tényleges királynőt a helyéről (úgy, hogy hármasikreket "küld" neki, akiknek a születése után aztán a férjével együtt el kell hagynia a szigetet?). Szóval a világfelépítés nem volt igazán tiszta, van egy-két homályos folt a könyvben amire nem kaptam egyértelmű választ. Mindenesetre ami biztos, hogy a lányokat nevelő örökbefogadó családok a színfalak mögött a győzelem és a vele járó hatalom elérése érdekében mindenre képesek voltak, és a lányok csak bábok voltak a kezükben. 

Szerintem a kínai borító a leghangulatosabb és legszebb mind közül.

A könyvben rengeteg szereplő volt, bevallom, én az elején gyakran el is vesztem közöttük, úgyhogy igazán jól jött volna a kötet végén egy rövid lista a lányok családjának és udvartartásának tagjairól, de ez sajnos elmaradt. Természetesen a könyvben lévő romantika mellett sem szeretnék szó nélkül elmenni. Annál is inkább, mivel mindhárom lány mellett gyorsan feltűnt egy-egy fiú is, akik közül az egyik, csak egy hűséges barát szerepét kívánta betölteni, a másik a csábítás szabályait volt hivatott megtanítani, a harmadik pedig egyszerűen csak egy olyan tiltott gyümölcs volt, aki maga sem tudta még igazán, hogy mit is akar pontosan. A lényeg, hogy bár elsőre úgy tűnt, hogy akár ők is lehetnének a lányok számára az igaziak, ám - mint egy jó kis krimiben - történik valami, ami aztán alapjaiban rendíti meg a beléjük vetett hitet és bizalmat - nálam legalábbis.

Szóval összességében jó könyv volt ez, az ötletet mindenképp nagyon érdekesnek találtam, a megvalósítással azonban már problémáim voltak. Sajnos a regény kétharmadáig szinte semmi nem történt, elég unalmasan indult a sztori, semmi feszültség nem volt benne, és volt egy-két olyan, érzésem szerint tök felesleges fejezet, ami simán kihagyható lett volna. Ám a vége, na az tényleg mindent vitt, úgyhogy, ha másért nem, hát már ezért megérte elolvasnom.

Mindenesetre, ha nem kell túl sokat várni a következő részre – ami szerintem biztos, hogy nem így lesz - akkor a folytatásokra is kíváncsi leszek.  

Kiadó: Geopen
Eredeti cím: Three Dark Crowns
Sorozat cím: Three Dark Crowns 
Fordította: M. Bíró Júlia
Oldalszám: 304