Rita Falk: Savanyúkáposzta-kóma (Franz Eberhofer 5.)

Franz Eberhofer az egyik kedvenc sorozatom, ez a kötet pedig szerintem az egyik legjobb volt mind közül. Rengeteget nevettem és rendkívül jól szórakoztam olvasás közben. Sőt, el kell mondjam, hogy arra a rövid időre, amíg a könyv kitartott, minden olyan dolog, ami a napokban bántott és nyomasztott, egy kicsit háttérbe szorult, és erre nekem most hihetetlenül nagy szükségem volt.

Rita Falk stílusát és humorát, meg úgy egyáltalán azt a falusi miliőt, amit Niederkaltenkirchen (imádom kimondani ezt a nevet) megalkotásával teremtett - a lakóival és az Eberhofer családdal együtt - egyszerűen nem tudom megunni. Arról nem beszélve, hogy itt mindig történik valami, melynek köszönhetően egy percig nem unatkozhat olvasás közben az ember.  

Szóval ebben a részben ismét örömmel üdvözöltem az Eberhofer családot, a süket Nagyijával, narkós Papájával és a család fekete bárányával, Leopolddal együtt... Na jó, Leopoldnak annyira azért mégsem örültem, főleg, hogy ebben a részben a rosszindulatú ármánykodásai kifejezetten bosszantottak. Na de itt volt nekünk Franz és az ő színes haveri társasága, akikben mint mindig, most sem tudtam csalódni. Azt nem mondom, hogy mindegyikük hasznos tanáccsal látta el Franzot az élet nagy dolgaival kapcsolatban, de a jó szándék az mindenkinél megvolt és ez a fontos - a többi meg nem számít.

A történetről röviden annyit, hogy Franz, a testestül-lelkestül bajor rendőrünk, annyira jól végezte eddig a dolgát, hogy ennek örömére  a vezetőség Münchenbe helyezi át, ahol aztán a Nagyi és a Papa nem is oly sok idő múlva meglátogatja. Igen ám, de a Papa ősöreg autóját, München közepén, fényes nappal ellopják, és csak néhány nappal később találják meg, egy távoli erdőben, egy hullával a csomagtartójában. Franz feladata a hulla beazonosítása és a gyilkos megtalálása, ami naná, hogy simán menni fog neki, jobban, mint a magánéleti problémáinak megoldása, az már biztos.

A krimiszál, mint mindig, most sem volt túl erős, inkább Franz magánéletéből kaptunk többet a megszokottnál, amit én egy cseppet sem bántam. Persze nem azért, mert Franz komolyodott, modora pedig egy kicsit is javult volna, nem, nem… Franz még mindig ugyanolyan falusi bunkó, mint ahogy azt az előző részekben láthattuk, de olyan jó volt figyelemmel kísérni, hogy a barátnője, aki egyébként fogalmam sincs, hogy mi a fenét eszik még mindig rajta, szóval, hogy a barátnője mellett felbukkanó vetélytárs végre arra kényszeríti, hogy laza párkapcsolatát komolyabb szintre emelje, és ezzel a tettek mezejére lépjen. Persze nem kell nagy dolgokra gondolni, hiszen Franz azon kívül, hogy soha nem volt a szavak embere, és semmit nem kapkod el az életben, most sem viszi túlzásba dolgokat. Igyekszik, igyekszik, de azért nem erőlteti meg magát túlzottan a nagy igyekezetben. 

Az előző részektől eltérően Leopold most nagyobb hangsúlyt kapott. Mint mondtam, az ő karaktere ebben a részben kifejezetten idegesített. Nem úgy, mint Rudié, akit, mint mindig, most is nagyon szerettem, az igyekezetét pedig, hogy Franznak vacsorát készítsen irtó kedves gesztusnak találtam - sose gondoltam volna, hogy a mi Rudink ilyen kis házitündér. (Mondjuk csak halkan jegyzem meg, hogy a Franz-cal való már-már házastársi kapcsolatát egyre ijesztőbbnek találom.)

A történet vége – Susi bánatára vagy épp szerencséjére? – nem úgy alakult, ahogyan a nagykönyvben meg van írva. Persze Franzot ismerve, ez várható volt. Az lett volna az igazi meglepetés, ha minden a tervek szerint végződik. Na, de hát pont ezért szeretjük a mi Franzunkat – én legalábbis mindenképp –, mert mindig hozza azt a megbízhatatlan falusi suttyó formát, amiért mindig könnyesre nevethetem magam miatta. Úgyhogy egy szó, mint száz, a Savanyúkáposzta-kóma ismét egy remek kötet volt. Jöhet is gyorsan a következő rész.... már alig várom. 

A sorozat nálunk eddig megjelent részei:
1. Télikrumplimobóc
2. Gőzgombóc Blues
3. Sertésfej al dente
4. Grízgaluska affér

Kiadó: Magistra
Sorozat: Franz Eberhofer
Eredeti cím: Sauerkrautkoma
Fordította: Balla Judit
Oldalszám: 268