2020/05/01

Áprilisi karanténvásárlások

Na, hát ez a hónap is eltelt. A vége számomra már jóval nyugodtabban és pánikhangulat nélkül, mint mondjuk a március - hát igen, az ember gyorsan megszokja az elsőre elviselhetetlennek tűnő dolgokat. Munka tekintetében én ugyanannyit dolgozom, mint korábban, mivel eddig is itthon dolgoztam, így ez a home office dolog engem nem érint. Csak annyi nehézség van a karantén ideje óta, hogy most a gyerekek is itthon vannak, melyből adódóan még több feladat nehezedik ránk. Mert azon kívül, hogy a munka mellett macerásabb lett a háztartást is kézben tartani, többet kell, illetve kéne velük tanulni, lecót írni, beadandót készíteni, matekot, fizikát magyarázni, meg úgy egyáltalán, több lett itthon a meló. Arról nem beszélve, hogy állandóan noszogatni kell őket, hogy tanuljanak, ne maradjanak fent éjfélig, és ne üljenek már egész nap a gép előtt, a dolgozatírásról pedig... áhhhh, de ezt a témát inkább hagyjuk is. Nem hiszem, hogy én vagyok az egyetlen olyan anyuka, aki egy-egy felmérő közben ott álldogál a gyereke háta mögött, hátha tud neki valamiben segíteni. Aham, persze… csak, ha tudnék. Mindenesetre, mióta itthon vannak, nemhogy javulnának a jegyeik, hanem inkább csak romlanak, úgyhogy evezzünk gyorsan más vizekre, mielőtt nőkhöz nem illő módon kikelnék magamból.
Ebben a hónapban négy könyvet sikerült elolvasnom - a Savanyúkáposzta-kóma, Egy birodalom végzete, Új örömök kertje, és A Platánfa Kapujában c. köteteket -, melyek közül háromról bejegyzés is készült. Azt nem mondom, hogy mindegyik maradandó élményt nyújtott, de legalább sikerült elterelniük a figyelmemet a kinti problémákról.  Na meg persze a könyvvásárlások is igencsak jóleső érzéssel töltöttek el. A saját idegrendszerem és lelki nyugalmam megőrzése végett, és hogy persze a könyvkiadók se haljanak éhen – hahaha mintha csak rajtam múlna az egész - rengeteg könyvet vásároltam ebben a hónapban. Persze sok olyan akció volt, aminek egyszerűen lehetetlen volt ellenállni, úgyhogy áprilisban igen sok, összesen 17 könyvvel lettem gazdagabb. Ezek között van, amit a molyon vásároltam és van olyan is, amit a vaterán. Nem szeretnék mazsolázgatni közöttük, inkább mutatom őket egy kupacban, hogy ti is lássátok milyen szépek.

4 megjegyzés:

  1. Mintha azt írtad volna le, ami nálunk történik. 😁Cetlin vágom vissza azbonline oktatásból fennmaradó napokat, borzasztó stressz. 🙄 A könyvek pedig lassan elárasztanak. 😁Valamivel kompenzálni kell. 😁

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, őszintén szólva én is számolom már visszafele a napokat. Vannak tantárgyak, amikhez lövésem sincs úgyhogy abszolút nem tudok benne segíteni a gyerekeknek. Nem tudom nálatok hogy van, de nálunk még testnevelésből is dolgozatra kapnak jegyet. :D

      Törlés
  2. Azt hiszem, elég sokan vagyunk hasonló helyzetben most. Én is ott állok a gyerekem mögött, és próbálok segíteni neki, vagy telefonon, ha épp munkaidőben ír dolgozatot. :D Áldom az eget, hogy a reál tárgyakból nélkülem is megvan, igencsak meg lennék lőve.

    Könyveket persze, én is vettem (nem lehet otthagyni 499 meg 999 Ft-ért, ugye, nem? :D), és egy csomag úton van, jövő héten érkezik, gondolom. Meg van előrendelésem is. Jó lenne, ha már személyesen lehetne átvenni, és nem lenne postaköltség.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én mindig úgy próbálok rendelni, hogy ne legyen rajta postaköltség. Másokat is bevonok a rendelésbe, így általában nem kell még pluszban ráfizetnem. Persze van olyan, amikor senki nem kapható rá… nem értem miért?:D
      És ó, igen, ezeket az akciókat, főleg az Agave és Gabo kiadó könyveit nem lehetett kihagyni.

      Törlés