2016/02/26

,

Mindenütt jó, de legjobb otthon...

Ó, de rég írtam már könyvvárós posztot, most is csak azért ragadtam billentyűzetet az influenza kellős közepén, hogy veletek is megosszam - ezt a remélem nem csak számomra hatalmas örömhírt -, hogy hamarosan megjelenik Danielle Paige Dorothynak meg kell halnia című regénye. Ami azért is zsongatott be annyira, mert az egyik kedvenc mesém az Óz, imádom a szivárványon túl elterülő mágikus birodalmát, és a film legendás betétdaláért is teljesen odavagyok, nem is tudom, hogy hányszor láttam már filmen és színházban is egyaránt ezt a csodás mesét (tuti, hogy egy kezemen nem tudnám megszámolni), úgyhogy innentől kezdve egyértelmű, hogy ezt a könyvet nekem muszáj lesz elolvasnom!
Már csak azért is, mert mindenképp tudni akarom, hogy ebben az igencsak eltorzított és kitekert világban mi késztette Glindát, a Déli Jó Boszorkányt arra, hogy átálljon az erő sötét oldalára. :)


Én nem kértem ezt.
Nem akartam hős lenni.
De amikor az egész életedet – veled együtt – elsöpri egy tornádó, nincs más választásod, mint menni, amerre visz, nem igaz?
Persze hogy olvastam a könyveket. Láttam a filmeket. Ismerem a dalt a szivárványról és a boldogság kék kismadarairól. De azt sosem hittem volna, hogy Ózfölde ilyen. Az a hely, ahol a jó boszorkányban nem lehet megbízni, a gonosz boszorkányokról kiderülhet, hogy ők a jók és a szárnyas majmokat kivégezhetik lázadásért. A sárga téglás út még megvan – de már az sem a régi.
Mi történt itt? Dorothy történt.
Azt mondják, sikerült visszatérnie Ózföldére. Magához ragadta a hatalmat és a hatalom a fejébe szállt. És már senki nincs biztonságban.
Amy Gumm vagyok – egy másik lány Kansasből.
Beléptem a Gonoszok Forradalmi Rendjébe.
Kiképeztek a harcra. És küldetésem van: eltávolítani a Bádog Favágó szívét. Ellopni a Madárijesztő agyát. Elvenni az Oroszlán bátorságát.
Dorothynak pedig meg kell halnia.

Kiadó: Gabo
Eredeti cím: Dorothy Must Die
Fordította:Turcsányi Jakab
Oldalszám: 436
Várható megjelenés: 2016.03.07.

Szerintem az alább látható idilli képet nagyon gyorsan el is lehet felejteni ....


és  a könyv megjelenéséig helyette inkább valami hasonlóra tessék hangolódni.


És amíg el nem felejtem, sajnos vagy sem - ez majd az első rész után kiderül - trilógiáról van szó. Íme a repertoár:

1. Dorothy Must Die
2. The Wicked Will Rise
3. Yellow Brick War




9 megjegyzés:

  1. Szeretem a kicsit (vagy nagyon) kitekert-kiforgatott meséket, úgyhogy ez most várós lett, de az, hogy trilógia, kicsit elvette a kedvem. Egyre gyakrabban adom a fel a sorozatokat az 1. részük után. De ahogy írtad te is, majd kiderül. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, én teljesen be vagyok zsongva a könyvtől, alig várom, hogy megjelenjen.:) Egyébként van még egy rakat novelláskötet is hozzá, bár azok annyira nem hoznak lázba, de ez... ez nagyon kell. :D

      Törlés
  2. Válaszok
    1. Szerintem azok, akik szeretik az Óz-t tuti rögtön rá fognak ugorni erre a könyvre, kíváncsi leszek majd, hogy kinek hogy fog bejönni ez a feldolgozás. :)

      Törlés
  3. Én is nagyon várom, pedig elég vegyeseket olvastam róla, de majd eldöntöm. Mert szintén <3 Óz. (Gregory MacGuire: A boszorkány-át még ajánlom, ha nem ismernéd, az is szuper újraírt Óz)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi az ajánlást nem tudtam és még nem is olvastam, mindenképp sort kerítek rá.

      Törlés
  4. Először is jobbulást!!!
    Félve mondom, de engem is kezd érdekelni. Valszeg ha majd néhányan "előolvassák" én is belevágok. ;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De drága vagy, köszi szépen. :) Borzalmas hetünk volt, a kislányomnak három napig 39.5 körül volt a láza, a negyedik napon ment csak le 38.5-re. Naponta csak négyszer lehetett adni neki lázcsillapítót, ezért rengetegszer borogattuk, meg hűtőfürdőztük... totál kikészült szegény, de ma már ment suliba. :)

      Ó, és hát én boldogan vállalom ám az előolvasást :D, aztán a többiek értékelésével együtt majd meglátod, hogy érdemes-e beruháznod rá. :)

      Törlés
    2. Szegény Gyerkőc!!! :-(
      A február nálunk is mindig necces. Eddig bírja a lányom tartaléka magát, ezután meg marad a betegség.

      Tényleg kíváncsi vagyok a könyvre, úgyhogy előre is köszi az előolvasást!! :D

      Törlés