2020/11/14

,

Novemberi frissek!

Oké, tudom, hogy november közepén már kissé necces friss novemberi megjelenésekről beszélni, na de mivel ezeknek a könyveknek még a fele sem jelent meg, így mégiscsak úgy gondoltam, hogy maradok ennél az elnevezésnél. Egyébként ahogy végignéztem őket rögtön feltűnt, hogy sehol egy krimi vagy thriller, esetleg fantasy – na jó, a Madarak ítélőszéke és a Vadász kivételt képeznek - hanem csupa-csupa romantikus, téli estékre való bekuckózós, forró csokit szürcsölgetős olvasmányok kerültek fel a listámra. Amik mindegyikére természetesen nagyon kíváncsi vagyok, úgyhogy várható, hogy olvasás után pár mondatban meg is emlékezek majd róluk. De addig is mutatom, hogy mely könyvekről van szó, hátha ti is kedvet kaptok valamelyikhez.

Cholleen McCullough: Keserédes

A Latimer nővérek – két ikerpár – olyan közel állnak egymáshoz, amennyire csak testvérek állhatnak. Ám mind a négy ragyogó fiatal nőnek megvan a maga saját álma: Edda orvos akar lenni, Grace férjhez akar menni, Rika soha nem akar férjhez menni, Kitty pedig arra vágyik, hogy az emberek ne a szépsége alapján ítéljék meg.

Bár Új-Dél-Wales-szerte híresek szépségükről, szellemességükről és ambíciójukról, az 1920-as évek elején az élet csak igen korlátozott lehetőségeket kínál nekik, ezért úgy döntenek, hogy belevágnak az új típusú ápolónőképzésbe, amely addig elérhetetlen utakat nyit meg a nők előtt. A kórház spártai életében, a kemény munkában elmerülve mind a négy lánynak döntenie kell szerelemről, karrierről és arról, hogy mi is a legfontosabb nekik. Az eredmény olykor boldogság, olykor szívet tépő fájdalom – maga a keserédes élet.

Várható megjelenés: 2020.11.20.

M. C. Beaton: Egy ​holttest és más semmi?

Fellworth Dolphin udvarias, szorgalmas fiatalember, aki még mindig az anyjával él együtt. Szerény körülmények, örök takarékoskodás, szoros póráz – ahogy azt Fellworth kiskorától megszokta. Amikor a (nem igazán) kedves mama elhalálozik, Fellworth, ne szépítsük, megkönnyebbül. De az igazi meglepetés csak ezután következik: kiderül, hogy Fellworth hatalmas vagyont örökölt az anyjától.

Vajon honnan a temérdek pénz? Tényleg részt vett Fellworth apja egy hajdani, híres vonatrablásban? És ki a titokzatos hölgy azon a festményen, amelyet anyja a gardróbszekrényben rejtegetett?

Nincs más hátra, ki kell deríteni az igazságot! Fellworth összeszövetkezik Maggie-vel, egy helyes, talpraesett lánnyal, hogy kinyomozzák a rejtélyes vagyon eredetét. 

Várható megjelenés: 2020.11.17.

Meghan Quinn: Három ​vakrandi (Számok és randik 1.)

Amikor a feltörekvő helyi étterem, a Vakkóstoló reklámszakembereiben felmerült a kérdés, vajon melyik dögös helyi celebet kérjék fel a már amúgy is felkapott kajálda népszerűsítésére, nálam jobb alanyt keresve sem találhattak volna. 

Vagány? Pipa Egyedülálló? Pipa Szereleméhes? Pipa Azonnal lecsaptam a lehetőségre.

Javíthatatlanul romantikus és rendkívül elfoglalt dolgozó nő lévén eddig még nem sikerült rátalálnom álmaim férfijára, így hát kapva kaptam az alkalmon. Aztán jöttek a randik – három nagyon különböző, nagyon kellemes, nagyon egyedi randi –, és most már csak egyvalami biztos… Bajban vagyok. 

Várható megjelenés: 2020.11.18.

Diane Chamberlain: Ellopott ​házasság

1944. ​Amerikára a második világháború és a családok sokaságát megnyomorító gyermekbénulás-járvány árnya vetül. A huszonhárom éves ápolónő, Tess DeMello egyre türelmetlenebbül várja haza a már hónapok óta egy chicagói kórházban önkénteskedő vőlegényét. Csalódottsága miatt egy másik férfi ágyában köt ki, és a meggondolatlan éjszaka nem várt következményekkel jár. Tess nem tehet mást: felbontja eljegyzését élete szerelmével, és leendő gyermeke apjához, Henryhez fordul segítségért. A férfi feleségül veszi, és egy észak-karolinai kisvárosba, Hickoryba költöznek, ahol az újdonsült férj tehetős családja él.

Ám az új élet reménye hamar szertefoszlik. A fiatal nő ráébred, hogy távolságtartó, hideg férje titkol előle valamit, a család és a helyiek pedig kívülállóként kezelik. Amikor a kisvároson egy különösen súlyos gyermekbénulás-járvány söpör végig, Hickory lakói kórház építésébe fognak. Tess férje akaratával dacolva állást vállal a kórházban, és miközben a páciensei életéért küzd, önmagát is próbálja megmenteni.

Diane Chamberlain igaz történeten alapuló regénye egy szokatlanul összetartó kisvárosba viszi az olvasót, ahol a szeretet és a megbocsátás végül mindenki életét megváltoztatja. 

Várható megjelenés: 2020.11.20.

Agnes Ravatn: Madarak ​ítélőszéke

Két számkivetett ember a norvég fjordok partján. Két titok. Amint feszül a múlt szorítása, már lehetetlen a menekülés, és a vezeklés sem segít …

Allis, a televíziós műsorvezető egy botrányt követően otthagyja a munkáját és a vőlegényét, és önkéntes száműzetésbe vonul egy Isten háta mögötti fjord partján. Házvezetőnői munkát vállal Sigurd Baggénál, a jóképű, férfias, de mogorva és rejtélyes férfinál. Miközben a férfi feleségének visszajövetelére várnak, furcsa kapcsolat alakul ki közöttük, amely a kezdeti rideg alá- és fölérendeltségből vonzódássá, majd beteges ragaszkodássá alakul.

Milyen titkokat rejteget a zárkózott férfi? Le lehet-e zárni a múltat, és újrakezdeni egy új életet?

A pszichológiai mélységeket feltáró skandináv regény, élet és halál, bűn és a bűnhődés kérdéseit feszegeti, és amíg el nem éri a drámaian sokkoló véget, az első perctől az utolsóig fogva tartja az olvasót.

Marie Benedict: Clara

Varázslatos könyv a szerelemről, a hatalomról, és egy nőről, aki döntő hatást gyakorolt a világ egyik legvagyonosabb üzletemberére.

Az 1860-as évek ipari forradalma, a Carnegie-birodalom felemelkedése idején Clara Kelley bevándorlóként érkezik Írországból Amerikába, s az ismert iparmágnás, Andrew Carnegie házába kerül cselédlányként. Clara azonban nem az, akinek hiszik.

Bár semmi gyakorlata sincs, gyorsan tanul, és idővel mindenkit meggyőz arról, hogy megállja a helyét. Üzleti érzéke és jelleme nagy hatást gyakorol Andrew Carnegie-re is, akivel Clara egyre bizalmasabb viszonyba kerül…

Vajon képes-e megváltoztatni a szerelem a kíméletlen üzletembert, s legyőzhetik-e az őszinte és igaz érzelmek a társadalmi korlátokat?

Susanna Kearsley: Az ​emlékek háza

Miután ​Julia Beckett beköltözik egy régi, vidéki házba, egyre többször felidéződik előtte egy múltbéli, fiatal lány alakja. Pedig korábban sosem voltak látomásai. Talán a zegzugos épület hangulata okozza az érzékcsalódást? Nemsokára kiderül, hogy a titokzatos lány évszázadokkal korábban pont ebben a különös házban élt. Úgy tűnik, senki sem ismeri a későbbi sorsát. Vagy mégis lakik valaki a faluban, aki tudja, csak nem árulja el?

Julia hamarosan a XVII. századi Angliában találja magát. Vajon képes lesz-e helyesen megfejteni-e a múlt titkait, és ezután visszatérve a saját idejébe, megváltoztatni az életét? Rájön-e majd, hogy körülötte ki kicsoda a múltban, és felismeri-e őket a későbbi életeikben, amikor a jelenben találkozik velük?

Kiersten White: Slayer ​– Vadász

Egy ​valami világos: Kiválasztottnak lenni könnyű, választani viszont nehéz.

Nina és az ikertestvére, Artemisz közel sem hétköznapiak. De nem is lehetnek azok, hiszen a Figyelők Akadémiáján nőnek fel, ami kicsit más, mint egy megszokott bentlakásos iskola. A tiniket itt a Vadászok – a sötétség erői elleni harcra természetfeletti erővel megajándékozott lányok – vezetésére képzik. És bár az anyukája a Figyelők Tanácsának rangos tagja, Nina soha nem élte a Figyelők erőszakos életét. Ehelyett az ösztöneire hallgat, és az iskola medikusaként teremti meg a világát.

Egészen addig a napig, amíg az élete örökre megváltozik.

Buffynak, a híres (és hírhedt) Vadásznak hála, akit védve vesztette életét Nina apukája, nem elég, hogy Nina a legújabb kiválasztott, egyben az utolsó is. Pont.

Miközben Nina a képességeit a Figyelőségre készülő Leóval fejleszti, bőven van, ami lefoglalja: egy szörnyviadal, egy démon, aki boldogságot eszik, egy árnyas alak, aki folyamatosan felbukkan az álmaiban…

De Nina új erőit igazán akkor teszik próbára, amikor egymás után kerülnek elő a hullák, mert könnyen lehet, hogy egy szerette lesz a következő áldozat. 

Várható megjelenés: 2020.11.20.

Na? Melyik mozgatja meg legjobban a fantáziátokat? :)

1 megjegyzés:

  1. A legjobban M. C. Beaton új könyvét várom, de érdekesnek tűnik a Madarak ítélőszéke, és a Buffy-s könyv is :))

    VálaszTörlés