Lindsey Kelk: Egy ​koszorúslány naplója

Vannak dolgok az életben, amik mindig a megelégedésemre szolgálnak. Ilyen például egy korty hűvös koktél egy forró nyári napon, vagy egy bögre forró csoki, amikor odakint épp nagy pelyhekben esik a hó… és Lindsey Kelk könyvei, amik mindig garantáltan jókedvre derítenek.

Az egy koszorúslány naplója Lindsey egy önálló regénye, ami tele van az írónőre jellemző humorral és vidámsággal. És bár lehet, hogy a hősnője gyakran az idegeimet cincálta, de a története annyira emberi, őszinte és annyira szórakoztató volt, hogy a könyv végére minden hibáját könnyedén megbocsátottam neki.

Maddie már 10 éve asszisztensként dolgozik egy rendezvényszervező cégnél. Az egyetem elvégzése óta nem sikerült előrébb lépnie a munkahelyi ranglétrán, ami elsősorban a főnökének volt köszönhető, aki egy igazi hárpia. Ám Maddie soha nem szállt szembe vele, mindig úgy ugrált, ahogy fütyült, hiszen szerette a munkáját, még akkor is, ha a főnöke gyakran a sárba tiporta az önérzetét és az összes szabadidejét igénybe vette a rá testált feladatokkal.

Maddie és két legjobb barátnője Sarah és Lauren élete egyszerre bolydul fel, amikor Sarah-t a férje egyik napról a másikra elhagyja, miközben Laurennek épp ekkor kérik meg a kezét. Lauren természetesen Maddie-t kéri fel az esküvője megszervezésére és a koszorúslányi feladatok elvégzésére, ami Lauren igényeit figyelembe véve mindenki tudja, hogy nem lesz sétagalopp. Maddie természetesen ingyen és bérmentve vállalja a kihívást, dacára annak, hogy alig van szabad hétvégéje és a munkahelyén is komoly problémákkal küzd. Ráadásul túlhajszolt életébe épp most lép be egy oltári jóképű és szexi pasi is, akivel csak egy baj van, hogy az ágyban való kufircoláson kívül semmi másra nem kapható, ami egy idő után kissé frusztrálni kezdi Maddie-t. Na, de nem sok ideje van ezen agyalni, mert Sarah-nak a válása, Laurennek pedig az esküvő előtti pánikrohamai miatt van óriási nagy szüksége baráti támogatására.

Imádom Lindsey Kelk könyveit, és bár az Aki mer, az nyer regényét jobban szerettem, azért ez sem okozott csalódást. Ez is egy nagyon szórakoztató történet volt egy olyan 31 éves fiatal nőről, akinek az élete az egyetem elvégzése óta semmit sem változott. Akire óriási nyomás nehezedett, egyrészt a munkahelye, másrészt a barátnői és a családja részéről, melynek hatása természetesen egy idő után kiütközött rajta.

Sajnos a barátnői sem könnyítették meg a dolgát. Laurennek az álomesküvőjével kapcsolatos kívánalmai igen magasak voltak - a helyzet súlyosságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy az esküvőjén énekesnek Beyoncét szerette volna a színpadon látni. A válása miatti bánatát folyamatosan italba fojtó Sarah pedig nem tudva arról, hogy Maddie egy új pozíciót pályázott meg a cégénél, ő is beadta ugyanarra a helyre a jelentkezését. Szóval a dolgok bonyolódtak, a problémákból pedig minden szereplőnek kijutott bőven. Persze félreértésekből sem volt hiány, csakúgy, mint az olyan vígjátékszerű helyzetekből, melyek tragikomikumán mi tagadás roppant jól szórakoztam. A három nő barátságának közelségét és széthúzását, amit néhol túlzónak, néhol viszont nagyon is reálisnak és természetesnek éreztem mindig kíváncsian követtem nyomon. A fejezetek előtti röpke kis naplóbejegyzésszerű szösszeneteken pedig, amikben Maddie koszorúslányságával kapcsolatos gondolatait és érzéseit örökítette meg, mindig nagyon jókat mosolyogtam.  

És, hogy a könyvben szereplő pasikról is szóljak néhány szót. Egyes számú szexi lepedőakrobatánkkal a legnagyobb problémám az volt, hogy túl sokszor tolta előtérbe a férfiasságát, ami persze, hogy kit mennyire zavar vagy ejt zavarba csak olvasói vérmérséklet kérdése. Második számú Casanovánknál pedig oly sokszor került szóba a magassága, hogy a könyv végére a lelki szemeim előtt egy olyan magas langaléta pasit képzeltem el, akinek tuti nem kell létrára állnia, ha villanykörtét szeretne cserélni a konyhában. Úgyhogy nagy szívfájdalmamra sajnos egyik férfival sem sikerült szerelembe esnem, ami kezdetben kissé zavart, de aztán jobban belegondolva arra a megállapításra jutottam, hogy ez nem is olyan nagy baj, hiszen miért is kéne mindig mindennek csak róluk szólnia.

Szóval összességében szerettem olvasni ezt a könyvet, mert egy olyan könnyed, vicces amolyan egyszer olvasós sztorit kaptam általa, ami határozottan kiemelt a mindennapok mókuskerekéből. Úgyhogy aki garantált nevetésre és pár óra önfeledt kikapcsolódásra vágyik, annak mindenképp csak ajánlani tudom. 

"A menyasszonyi ruhaszalonok nagyon furcsa helyek. Vakítóan fehérek, könnyfakasztóan drágák és tele vannak sikoltozó nőkkel. Kíváncsi vagyok, kormánykörökben vajon felmerült-e már valaha, hogy itt kellene kihallgatni a terroristákat."

Értékelés: 4/5

Kiadó: Harlequin

Eredeti cím:  Always the Bridesmaid

Oldalszám: 400

tovább olvasom Lindsey Kelk: Egy ​koszorúslány naplója

Lorraine Heath: Mindent ​egy lapra ~A havishami ördögfiókák 2.

Mivel A herceg szeretője anno annyira elnyerte a tetszésemet, hogy még a kedvenceim közé is bekerült, muszáj volt rögtön belekezdtem a sorozat második részébe, melyben a következő havishami ördögfiókáról, nevezetesen Edwardról volt szól.

Az előző részből már megtudhattuk, hogy Edward Alcott, csak egy órával volt fiatalabb ikertestvérénél Albertnél, aki így Greyling grófja lett. És hogy e két férfi csak külsőleg hasonlítottak egymásra, merthogy temperamentumukat tekintve totál különbözőek voltak. Míg Edwardot finoman szólva is egy olyan szoknyapecér gazembernek mondanám, aki előszeretettel herdálta a család vagyonát, addig Albertre egy rossz szavam nem lehet.  Ő sokkal visszafogottabb, nyugodtabb és kötelességtudóbb ember volt. És bár igaz, hogy erős kötelék fűzte össze a két testvért, Albert mégis mintha egy kicsit mindig csalódott lett volna a semmirekellő öccse miatt.  A legnagyobb probléma közöttük azonban mégsem ez volt, hanem Edward összeférhetetlensége Albert feleségével, Juliaval, mely konfliktus abból adódott, hogy titkon szerelmes volt belé.

Albert első gyermekének a születése előtt a két testvér úgy döntött, hogy még egy utolsó afrikai utazásra megy, ám ez a kaland tragédiával végződött. Albert ugyanis egy baleset során életét vesztette. Halála előtt pedig arra kérte a testvérét, hogy visszatérve Angliába tegyen úgy, mintha ő lenne Albert. Foglalja el a helyét és vigyázzon Juliára, amíg a gyermeke meg nem születik. Edward természetesen eleget tesz bátyja kérésének, annál is inkább, mivel már csak két hónap van hátra a baba születéséig, utána úgysem tehet mást, minthogy tisztázza a helyzetet.

Nos az alapsztori nekem nagyon tetszett, annak ellenére, hogy gyakran kissé bizarrnak éreztem. Merthogy gondoljatok csak bele. Milyen dolog már a testvéred bőrébe bújva annak szerelmével együtt élni. Sőt mit több, hónapokon át hazudni neki, és abban a hitben hagyni, hogy az igazi férjét csókolja és simogatja, miközben a tudtán kívül azt már rég eltemette. Úgyhogy Edward bizony csúnyán megtéveszti (átveri) Juliát, mely ténnyel, bevallom voltak problémáim. Persze jó-jó, sokat tompított e dolgon, hogy jobban belegondolva Edward motivációja végül is érthető volt, hiszen Julia korábban már többször is elvetélt, és talán ha megtudta volna, hogy a férje meghalt, ismét megtörtént volna mindez. Na meg aztán a bátyja utolsó kívánsága is ez volt, hiszen ő is féltette a feleségét, és mint a naplójából kiderült talán némiképp sejtette is az öccse gyengéd vonzalmát a felesége iránt, amire úgy tűnt, hogy a jóváhagyását is adta. 

Na de mindezek ellenére legbelül az ember mégiscsak érzi, hogy erkölcsileg mindez igencsak necces. Természetesen Edward végig küzd a lelkiismeretével. Folyamatosan megkérdőjelezi saját döntéseit, és elég komoly érzelmi konfliktusba kerül önmagával, főleg amikor rájön, hogy tovább már nem tudja elnyomni magában a Julia iránt érzett szerelmét. Úgyhogy tulajdonképpen, bár e téma meglehetősen bonyolult, és több szempontból is igencsak megkérdőjelezhető, mégis azt kell mondjam, hogy az írónő oly nagyszerűen építette fel a történetet és olyan szépen, szívhez szólóan írta meg a szereplők közötti szerelmet, hogy az engem teljesen lenyűgözött. Sajnos a könyv közepe tájékán kissé vontatottnak és túlírtnak éreztem a sztorit, illetve kicsit furcsállottam, hogy Julia fejecskéjében egyszer sem fordult meg, hogy a férje külső és belső változásai nem is az afrikai útnak, hanem a testvérek közötti cserének volt köszönhető. Ám mindennek dacára még így is elmondhatatlanul élveztem, ahogy ők ketten egyre közelebb kerültek egymáshoz és ahogy Edward erősen próbált (több kevesebb sikerrel) ellenállni a benne parázsló szenvedélynek. Az pedig, hogy végre megismerhettem Edward igazi oldalát, azt a kedves és vicces, a szerelméért a végsőkig elkötelezett férfiét, akivel tényleg, de tényleg csakis az ilyen igazi romantikus mesékben találkozik az ember, szintén totál levett a lábamról.

Szóval egy roppant szórakoztató és magával ragadó romantikus történethez volt szerencsém, melyet a műfaj szerelmeseinek csak ajánlani tudok. Most már csak azt lenne jó tudni, hogy mennyit kell még várni a folytatásra.

A sorozat részei:

1. A herceg szeretője ~ Falling Into Bed with a Duke 

2. Mindent egy lapra ~ The Earl Takes All

3.  A vikomt asszonya ~ Viscount and the Vixen

A szerző másik romantikus sorozata a Botrány és szenvedély, mely részei:
 1. Botrány és szenvedély ~ Scandal and Desire ✿ Mick Trewlove története

2. When a Duke Loves a Woman ✿ Gillie Trewlove története

3. The Scoundrel in Her Bed ✿ Finn Trewlove története

4. The Duchess in His Bed ✿ AidenTrewlove története

Kiadó: Harlequin
Eredeti cím: The Earl Takes All
Sorozat: Hellions of Havisham 
Oldalszám: 400

tovább olvasom Lorraine Heath: Mindent ​egy lapra ~A havishami ördögfiókák 2.

Lorraine Heath: A ​herceg szeretője ~ A havishami ördögfiókák 1.

Bármily meglepő, teljesen véletlenül kezdtem bele ennek a könyvnek az olvasásába, annak ellenére, hogy bár mostanában több krimi és thriller kerül a kezembe mint korábban, még mindig élek-halok a történelmi romantikusokért. E véletlen pedig úgy történt, hogy mivel az éjszakai jövés-menésemmel (mely az aktuális olvasmányom kézre kerítése miatt vált volna szükségessé) nem akartam felzargatni az alvótársaimat, így a legelső kezem ügyébe kerülő kötetet csaptam fel gyorsan altató gyanánt, amiből aztán minden lett csak alvás nem, merthogy annyira elvarázsolt és magával ragadt a történet, a szereplők és – ó, hát igen - az érzelmek, hogy bizony hajnalig le sem tudtam tenni a könyvet.

A történet hősnője Miss Minerva Dodger külső adottságait tekintve nem volt különösebben szép vagy megkapó, ellenben igen nagy hozománnyal rendelkezett, mely rengeteg úriember figyelmét keltette fel a környezetében. Minerva olyan családból származott, ahol mindenki szerelemből házasodott és ő sem akart ennél többet az élettől. Hat báli szezont táncolt végig úgy, hogy több tucat házassági ajánlatban volt része, de egyik kérője sem ajánlott a házasság mellé szerelmet, a hozományáért ellenben bármire képesek lettek volna. A sok kudarc után Minerva elfogadta, hogy valószínűleg soha nem fog férjhez menni és vénlányként fogja majd leélni az életét, ám úgy gondolta, hogy ez még nem ok arra, hogy ne próbálja ki, hogy milyen lehet egy férfi karjaiban elveszni. Úgyhogy megkérte a legjobb barátnőjét, hogy szerezze meg annak a hírhedt éjszakai klubnak a címét, ahol a nők álarcot viselve szeretőt választanak maguknak.

Nicholson Lambert kilencéves korában lett Ashebury hercege, amikor egy vonatszerencsétlenség során elvesztette a szüleit. Ám e tragédiában nem csak Ashebury hercege és hercegnéje halt meg, hanem Greyling grófja és grófnéja is, akik egy ikerpárt (Albert és Edward) hagytak maguk után. A hajdani herceg és a gróf szigorúan meghagyta, hogy haláluk esetén barátjukhoz, Marsden őrgrófjához kerüljenek a fiúk, aki nem volt különösebben gondos gyám, de teljesen nem is hanyagolta el a kötelességeit. Marsdennek volt egy fia Locke, aki szintén hasonló korú volt a három árvával, így a fiúk hamar megtalálták egymással a közös hangot, sőt mi több, életre szóló barátságot kötöttek egymással. Aztán idővel persze az ifjak felnőttek és sokat utaztak, melynek hála rengeteg egzotikus kalandban volt részük, hódításaik és tivornyáik révén pedig olyan hírnevet szereztek maguknak, hogy kevés olyan ember volt Londonban, aki ne hallott volna a négy "havishami ördögfiókáról”.

A mi történetünk főhőse e négy ifjú közül a szemérmetlenül jóképű Ashebury hercege, aki bizony gyakran látogatott el a Nightingale Klubba kellemes kikapcsolódást keresve. Itt találkozott Minervával, aki kezdetben nem fedte fel magát a férfi előtt, merthogy a hölgyek ezen a helyen megtarthatták inkognitójukat, de persze elkerülhetetlen volt, hogy előbb-utóbb kiderüljön, hogy kit is takar az álarc.

Mivel ezt megelőzően még nem olvastam semmit az írónőtől nem voltak hatalmas elvárásaim vele kapcsolatban. Persze egy könnyed kis romantikus szórakozás reményével láttam neki a könyv olvasásának, de amit kaptam az jóval több volt ennél: egy iszonyú szórakoztató, szívmelengető és *nagy sóhaj* eszméletlenül romantikus történet, mely szó szerint letehetetlen volt.

A könyv hősnője Minerva, nálam telitalálat volt. Pimasz és vakmerő, egy olyan nő, aki bármelyik férfival képes felvenni a versenyt. Ami a szívén az a száján, és amit a legvonzóbbnak találtam benne, hogy mindig őszinte volt, még akkor is, ha meg is bántott vele másokat. Ráadásul piszok jól értett a számokhoz és magabiztos kézzel kezelte a családi befektetéseket. Szóval üdítő változatosságot jelentett számomra a többi naiv és butácska, férfi nélkül jaj segítség elvesztem típusú hősnők sorában.

A másik különlegessége a könyvnek Ashe karaktere volt, ugyanis emlékeim szerint még nem találkoztam olyan hőssel, aki ilyen szenvedélyesen rajongott és értett is volna valamely művészethez, jelen esetben a fényképészethez, illetve aki ennyire bálványozta volna a női lábakat, miközben a számok megértése terén igen komoly problémákkal küzdött. 

A könyv nagy része egy meglehetősen finom macska-egér játékra épül, melyben Ashe elhatározza, hogy feltárja Lady V. – merthogy ez volt Minerva álneve a klubban – identitását, miközben Minerva megpróbálja távol tartani a szívét a férfitól, mivelhogy képtelen elhinni, hogy a hozományán kívül bárki is bármi vonzót találhat benne. Az ügyüket tovább bonyolítja az a tény, hogy Ashe hirtelen rájön, hogy a pénzügyei nem állnak olyan fényesen, mint ahogyan azt gondolta, és tudván, hogy Minerva még egy könyvet is írt arról, hogy hogyan is ismerszik meg egy vérbeli hozományvadász, igen nehéz dolga van a lány elcsábításával. Ennek köszönhetően a közöttük lévő kapcsolat szép lassan építkezik, mely kezdetben mindkettőjük részéről tele van bizonytalansággal, de ahogy egyre közelebb kerülnek egymáshoz és egyre jobban megismerik egymást, egy tiszta és önzetlen kapcsolat alakul ki közöttük. Úgyhogy instant szerelemnek nyoma sincs, ami üdítően hatott rám, a szereplők közötti kémia pedig röviden szólva: csodálatos volt!

Ezek után mi mást is mondhatnék, mint hogy imádtam ezt a könyvet. Minden megvolt benne, amit e műfajban szeretek: okos és intelligens szereplők, szenvedéllyel teli jelenetek, pikírt és humoros párbeszédek, a családi összetartás és szeretet ereje... az ellenállhatatlanul megnyerő mellékszereplőkről már nem is beszélve.

Szóval egy szó, mint száz, nálam ez a könyv - az írónő nevével együtt - felkerült a kedvencek listájára, és a következő részére is roppant kíváncsi vagyok, úgyhogy a műfaj szerelmeseinek mindenképp csak ajánlani tudom. 

Lorraine Heath

Értékelés: 5/5

Eredeti cím: Falling Into Bed with a Duke
Kiadó: Harlequin Magyarország

Sorozat: Hellions of Havisham  (trilógia)

Oldalszám: 320

tovább olvasom Lorraine Heath: A ​herceg szeretője ~ A havishami ördögfiókák 1.

Mary Kubica: A jó kislány

A véletlenszerű bűntények viszonylag ritkák. A legtöbb áldozat ismeri a támadóját.

A huszonvalahány éves Mia Dennett egy gazdag és elismert család kisebbik lánya, akinek nem túl erős a kapcsolata a szüleivel. Tinédzser korában ő volt a család fekete báránya, amit az apja igen nehezen tudott tolerálni, mivel a Dennett családban minden csak a pénzről és a hírnévről szólt. James Dennett egy rangos chicagói bíró, a felesége Eve pedig egy gyenge akaratú, merev társasági dáma, csak egy trófea a férje számára.

Egyik este Miának a barátjával lett volna találkozója egy bárban, aki azonban nem jött el randira, helyette egy ismeretlen férfi ült az asztalához, akivel miután néhány szót váltott és pár pohár ital ivott úgy vélte, hogy nyugodtan belebonyolódhat egy egyéjszakás kalandba. Ám kiderült, hogy Mia élete legsúlyosabb hibáját követte el azzal, hogy felment Colin lakására, ugyanis a férfi csak azért csábította el őt, mert az volt a feladata, hogy egy zsarolási akció keretében elrabolja, és leszállítsa a megbízóinak. Csakhogy a terv nem várt fordulatot vesz amikor Colin hirtelen úgy dönt, hogy inkább elrejti Miát egy eldugott minnesotai kis lepukkant nyaralóba, az erdő közepén. 

Számomra kicsit hihetetlen, hogy ez az írónő első regénye, mert nagyon erős kezdésnek érzem. Egy olyan fantasztikusan jó karakter vezérelt történetnek, melyben a szereplők közötti bonyolult kapcsolat bemutatása lélekig hatolóra sikerült. A könyv felépítése nem szokványos, olyan rövid fejezetekből épül fel, ami két váltakozó idősíkon játszódik (előtte és utána), és melyben három szereplő (Mia édesanyja, a nyomozó és az emberrabló) szemszögén keresztül ismerhetjük meg az eseményeket, mely megoldás igaz, hogy kissé szétdarabolta a sztorit, de mindenképp egyedi hangulatot adott neki. És bár a regény nem sepert le a lábamról a pörgősségével, most kivételesen mégis örültem ennek, mert így legalább volt időm megemészteni az újabb és újabb információkat és elgondolkodni azon, hogy vajon miért tartja fogva Colin ezt a fiatal lányt, mi lehet a célja azzal, hogy inkább elrejti mintsem átadja őt a megbízójának.

A könyv egyből szíven ütött azzal, ahogy már a kezdetektől fogva ismerjük Mia eltűnésének a körülményeit. Tudjuk, hogy hogyan és mikor rabolta el őt Colin és hogy hova vitte. Tudjuk, hogy miként tartotta őt fogva, bántalmazta és fenyegette és hogy milyen nyomorúságban töltötték a napjaikat abban a szörnyű házban, mely események igen nyomasztóan és félelmetesen hatottak rám. Ám a történet előrehaladtával, ahogy egyre jobban megismertem Colin múltját és hogy végül is mi vette rá arra, hogy elrabolja Miát - számomra is meglepő mód - egyre szimpatikusabbá kezdett válni a karaktere, mígnem egyszer csak azon kaptam magam, hogy félelemmel vegyes izgalommal várom azokat a fejezeteket, ahol arról a furcsa érzelmi kötődésről olvashatok, ami közte és Mia között kezdett szép lassan kialakulni.

Colin mellett Mia édesanyjának a hangját is nagyon szerettem, annak ellenére, hogy baromi mérges voltam rá, hogy engedett a férje lelki terrorjának, amivel nemcsak a saját, de a lánya életét is sikerült teljesen tönkretennie. Szerencsére a lánya eltűnése ráébresztette arra, hogy az élete így nem mehet tovább és egy teljes átalakuláson ment keresztül, mely után eltökélt szándékává vált, hogy megpróbálja helyrehozni a múltbéli hibáit, mely szerintem élete eddigi legjobb döntése volt.

Biztosan nem voltam túl jó anya. Ez nem kérdés. Mindazonáltal nem szándékosan lettem rossz anya. Csak így alakult. Rossz anyának lenni gyerekjáték volt ahhoz képest, ha jó anya akartam lenni, ami szakadatlan küzdelmet jelentett, napi huszonnégy órás vereséget.

Lelki támaszként ott állt mellette Gabe nyomozó, aki nemcsak a gyengédségével és megértésével segített átvészelni neki a lánya eltűnésével terhes nehéz hónapokat, hanem személyes ügyének is érezte a nyomozást. Amit igazán csodáltam a nyomozóban  az a higgadtsága volt, és hogy mindig józanul és elfogulatlanul tudott gondolkodni, ami miatt rögtön belopta magát a szívembe. És igen, én is csodálkoztam azon, hogy egy thrillerben hogy a fenébe lehet ennyi szimpatikus ember - nem ehhez vagyok én szokva -, de azt kell mondjam, hogy én mindennek csak örülni tudtam, hiszen ennek köszönhetően még jobban át tudtam élni a szereplők helyzetét.

Emlékszik, hogy már négyévesen is azon tanakodott, mi haszna van annak, ha valaki jó. Ennek ellenére jó akart lenni. Így meséli. Nagyon igyekezett jó kislány lenni.

Az írónő nagyon ügyesen mutatott rá arra, hogy hibát követünk el akkor, ha első benyomásra ítélünk meg valakit, hiszen semmi sem fehér vagy fekete, idő kell ahhoz, hogy meglássuk mi van a felszín alatt. Ezért is tetszett nagyon ahogy a történet során a karakterek fejlődtek és változtak, és ahogy végigvezetett bennünket a szerző a szereplők fejében és szívében.

Úgyhogy összességében nekem nagyon tetszett ez a könyv, a vége pedig egy igazi arculcsapás volt, bár nekem az utolsó fejezet nélkül is kerek és elég megrázó volt az egész.

Bízom benne, hogy az írónő többi könyvét is hamarosan olvashatom majd, én biztos vevő leszek rájuk.

Mary Kubica

 

Kiadó: Harlequin
Eredeti cím:The Good Girl
Fordította: Gärtner Zita
Oldalszám: 352

tovább olvasom Mary Kubica: A jó kislány