Melinda Taub: Still ​Star-Crossed – Veronai szerelmesek

Kevés olyan ember van, aki ne ismerné vagy legalább hallott volna Rómeó és Júlia történetéről. A mű népszerűsége mindenképp tagadhatatlan. Van aki szereti, van aki nem, én az előbbiek táborát erősítem, az 1996-os filmfeldolgozásért pedig kifejezetten rajongom, úgyhogy roppant kíváncsi voltam, hogy Melinda Taub vajon hogyan gondolta tovább a történetet.

A könyv Shakespeare szerelmeseinek halála után kezdődik, amikor a Montague-k és Capuletek között az ellentétek újra kiéleződnek. Nyilvánvaló, hogy a halál és a pusztítás e két család lételeme, hiszen nem múlik el úgy nap, hogy ne lennének szóbeli, de gyakran fizikai bántalmazások a két ház tagjai között. Verona hercegének azonban ebből hamar elege lesz, és hogy megőrizze városa békéjét úgy dönt, hogy a két tehetős család kibékítése csakis egy Capulet és egy Montague házassága révén lehetséges. Ezért a Montague-házból az elhunyt barátját gyászoló agglegényt Benvoliót, a Capulet-házból pedig Rómeó egykori szerelmét Rozalint kényszeríti közös házasságba. Persze a két fiatal egyike sem szeretné ezt a frigyet, különösen Rozalin nem, aki mindent meg is tesz, hogy ezt elkerülje. De amikor nyilvánvalóvá válik számukra, hogy a háttérben olyan erők munkálkodnak, amik készakarva egymásnak akarják ugrasztani a két család tagjait - viszályt és zavargásokat keltve ezzel Veronában -, kénytelenek összefogni és közösen az ügy végére járni.

Számomra nagy meglepetés volt ez a regény, és csakis a szó jó értelmében. Rosalin és Benvolio hihetetlenül szórakoztató karakterek voltak. Amolyan igazi gyűlöllek-szeretlek kapcsolat volt közöttük, ami sok vidám percet okozott a könyvben. Mondjuk kicsit megijedtem a kialakuló szerelmi háromszögtől, de tulajdonképpen nem volt vészes, mivel Rosalin egyáltalán nem volt túl drámázós típus, így sem a szereplők, sem az én idegeimet nem borzolta agyon. Nagyon tetszett az író stílusa, ami könnyű és gördülékeny volt, mondhatni kicsit shakespeare-i, amit persze nem vitt túlzásba, de érezni lehetett, hogy az volt a célja, hogy épp csak meglegyintse az olvasót a régi idők szóhasználata és hangulata – pl. a jó uram és kedves hölgyem megszólításokban -, amit én roppant mód élveztem. Ugyanakkor azt is el kell mondanom, hogy bár mindegyik karakter jól eltalált volt és illet is a környezetbe, ennek ellenére én mégsem tudtam igazán megkedvelni őket.

Gyönyörűek ezek a külföldi borítók.

A Veronai szerelmesek egyébként egy erős romantikus történet, nem csöpögős, de a karakterek és a közöttük lévő kapcsolat fejlődése nagy hangsúlyt kap. Szerencsére azonban nem csak hőseink körül forog az egész történet, hanem Verona sorsa és a háttérben megbúvó gonosz kilétének kiderítése is nagy szerepet kap, úgyhogy bonyodalomból, izgalomból és akcióból nem volt hiány. Ennek köszönhetően a könyv valami hihetetlenül olvastatja magát, egy percig nem éreztem unalmasnak vagy laposnak a sztorit, még ha voltak is benne olyan események, amik néhol totál kiszámíthatóak voltak, akkor is vitt előre a kíváncsiság, hogy vajon mi vár majd rám a történet végén. 

Szóval összességében elégedetten csuktam be a kötetet, nem okozott csalódást. Talán a végén lévő nagy küzdelmet éreztem a jelentőségéhez képest kissé lebutítottnak, de ettől függetlenül egy korrekt, kerek és roppant élvezetes történetet kaptam, ami a maga kategóriájában szerintem tökéletesen megállja a helyét.  

"Kétfelől a nagybácsik álltak, talán a látszat kedvéért, vagy inkább azért, hogy a fiatalok ne menekülhessenek el. Benvolio a hölgy nevében nem nyilatkozhatott, de ő maga már bizony kiszámolta, milyen gyorsan jutna el a város kapujához. Ám a Capulet hárpiával ellentétben ő tisztában volt a kötelességével. Ha a herceg és nagybátyja azt mondják, hogy megnősül, akkor bizony, úgy lesz."

Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím: Still ​Star-Crossed
Fordította: Mergl-Kovács Bernadett
Oldalszám: 360

tovább olvasom Melinda Taub: Still ​Star-Crossed – Veronai szerelmesek

Júniusi szerzemények

Hihetetlen, hogy milyen gyorsan eltelt ez a hónap, és ami a legrosszabb az egészben – az óriási kánikula mellett persze -, hogy szinte alig olvastam valamit. Természetesen (mint mindig) most is alig jutott idő magamra, a nagy melegtől meg igazából olvasni sem nagyon támadt kedvem. Úgyhogy ha egész hónapban csak a fejemet vakartam volna unalmamban, nagy valószínűséggel akkor sem döntöttem volna rekordokat. Mindenesetre a könyvvásárlási kedvemnek ez a rekkenő hőség sem szabott gátat, így júniusban hat könyvvel lettem gazdagabb, melyek közül egy csere kivételével az összes vásárlás volt. Sajnos ebből a gyönyörű kupacból csak egyet tudtam elolvasni, és hahh…. azon is sikerült elsírnom az idei olvasási élményekre szánt összes könnyemet. Úgyhogy aki nem bírja a szomorú és pityergős történeteket, az kerülje Sinéad Moriarty A jó anya c. regényét, mert bizony úgy össze tudja törni az ember szívét, hogy levegőt is alig bír venni a könyv végén.

Na de evezzünk vidámabb vizekre. Elmondom nektek, hogy melyik film és sorozat nyerte el ebben a hónapban leginkább a tetszésemet. Filmek közül az Így kerek az élet c. vígjáték, ami egy halál könnyed, egyszer nézős kis limonádé volt számomra. Persze ezen is többször eleredt a könnyem - hát igen, ez már csak egy ilyen pityergős hónap volt -, de sebaj, ez nem volt fájdalmas, csak a legyengült idegrendszerem eredménye. A másik pedig egy sorozat, az Esernyő Akadémia, ami egy szuperhősökről szóló igen erős karakterközpontú, baromi jó, kicsit retrós, kicsit sötét hangulatú, fantasztikus zenei betétekkel ellátott, irtó izgalmas és kiszámíthatatlan ínyencség volt. Nekem mindkettő nagyon bejött. Nézzétek meg ti is, megéri.

Szóval a júniusról röviden ennyit. Júliusi terveim nincsenek, és nem is lesznek. Egyrészt mert nem szeretem előre megtervezni, hogy  mit olvassak, hiszen ez nálam mindig annyira hangulatfüggő. Másrészt mert sok éves tapasztalatból tudom, hogy teljesen felesleges bármiféle tervet is készítenem - lásd Lobo vcs kihívását is már mit tudom én hány éven keresztül gyűröm -, úgysem sikerül teljesítenem.

tovább olvasom Júniusi szerzemények

Sinéad Moriarty: A jó anya

Nem túl sok halálos betegségről – jelen esetben leukémiáról - szóló könyvet olvastam eddig életem során, mivel alapvetően igyekszem kerülni az ilyen témájú szívfacsaró, szomorú történeteket - ennek ellenére A jó anya pont ilyen volt. Őszintén szólva nem is értem, hogy miért vágtam bele - hirtelen elhatározásból, nincs más magyarázat rá -, mindenesetre ezek után egy jóidegi hótziher, hogy csak vidám és léleksimogató könyveket fogok majd a kezembe venni, annyira kikészültem tőle lelkileg.

Ne értsetek félre, nem azt mondom, hogy A jó anya nem nyerte el a tetszésemet, csak irtózatosan nehéz és megterhelő könyv volt számomra. Amikor belekezdtem, egy percig nem gondoltam, hogy egy egész doboz papírzsebkendőt fogok majd elsírni olvasás közben, a könyv második felét pedig effektíve végig bőgőm majd. Úgyhogy most óriási dilemmában is vagyok, hogy hogyan is viszonyuljak és miként értékeljem a könyvet, mert bár a végén mosolyogva, és a könnyeimet törölgetve csuktam be a kötetet, lelkileg mélységesen meggyötört.

A történetről röviden annyit, hogy Kate, a jó anya élete romokban hever.  A férje magára hagyta őt három gyermekével egy fiatal nő miatt, akit aztán feleségül is vett, és akitől már gyermeke is született. A történet első részében megismerhetjük Kate és a gyermekei életét, hogy hogyan birkóznak meg apjuk árulásával és hogy mindez milyen hatással van az életükre. Szívmelengető volt látni a testvérek közötti erős kapcsolatot. Mindegyikük másként dolgozta fel a velük történt eseményeket és másként gondolt az apjára, de ami a legfontosabb, mindenben támogatták egymást és az anyjukat, akinek minden segítségre (legyen az egy-két baráti szó vagy anyagi támogatás) nagy szüksége volt. A három gyerek közül a tizenkét éves Jess kezelte a legérettebben a szülei válását, Luke, a tizennyolc éves bátyja már sokkal nehezebben viselte a család felbomlását és hogy az apja szinte felé sem nézett. De szerencsére Luke rengeteg támogatást kapott a húgától és a barátnőjétől, akivel a kapcsolata szintén a történet szerves részét képezte. És itt van még a legfiatalabb gyermek Bobby, aki szinte alig ismerte az apját, teljesen össze van zavarodva, és hihetetlen mód igényli a figyelmet, amit sajnos nem mindig kap meg. A történet kezdetben Kate-nek a gyermekeivel és az őket segítő apjával való kapcsolata körül forog, majd amikor egyik napról a másikra Jessnél leukémiát diagnosztizálnak, hirtelen minden rosszabbra fordul.

Nekem kifejezetten tetszett, hogy Nick fejébe is beleláthattunk, hogy az ő érzéseit és tetteinek hátterét is megismerhettük, még ha sokszor ezzel irtózatosan fel is bosszantott. Ő teljesen másként látta Jess harcát a betegségével, mint az anyja Kate, és én tulajdonképpen mindkét félt meg tudtam érteni. A könyvben nincsenek tisztán helyes és helytelen döntések, ennél sokkal árnyaltabb minden. A dolgok egyszerűen csak úgy megtörténnek, mint ahogy a való életben. Jess váratlanul beteg lesz és ez ellen senki nem tud semmit tenni. Lehet sírni, püfölni és rugdosni a falat, őrjöngeni, és a miértekre keresni a választ, de egy pont után muszáj elfogadni a betegség tényét és a lehető legtöbbet kihozni a helyzetből. Ezt a fájdalommal és szomorúsággal teli küzdelmet pedig az író rendkívül szívszorító módon mutatta be nekünk. Jess hihetetlenül érett gondolkodású, életvidám és pozitivizmustól sugárzó személyiség volt, a betegségének nyomon követését biztos vagyok benne, hogy igazi érzelmi hullámvasútként éli majd meg minden olvasó.

Vajon tudunk-e olyan erősen szeretni valakit, hogy elengedjük őt? És ha igen, vajon együtt tudunk-e élni tettünk súlyával?

A könyvet olvasva annyiszor átfutott a fejemben, hogy úristen mennyire szeretem én a gyerekeimet. Ahogy jönnek-mennek itthon és ahogy mesélnek a napjukról iskola után, még ha a nagyobbikból harapófogóval kell is kihúzni mindent, míg a kisebbiknek be nem áll a szája. Szeretem, hogy elmehetek a lányom hangversenyére, és hogy egy baromi fárasztó nap után segíthetek nekik a tanulásban. Szeretek figyelni rájuk. Jó törődni velük. Ők az életem. A mindenem.

A jó anya egy nagyon mély és megrendítő olvasmány a határtalan anyai szeretetről. Biztos vagyok benne, hogy minden szülő e könyv elolvasása után - ha egyáltalán végig tudja olvasni - agyon fogja ölelgetni a gyermekét örömében, hogy van neki. Sinéad Moriarty olyan témát dolgoz fel, amit egyetlen anya sem szeretne átélni, de még csak igazán belegondolni sem, mert már a gondolata is erős fizikai fájdalommal töltené el. Tetszett a könyv, még ha túlságosan megkomponáltnak és kimódoltnak is éreztem az egészet, úgyhogy mindenképp örülök, hogy olvashattam, bár ha tudtam volna, hogy pontosan miről szól, nem biztos, hogy belevágok. 

Kiadó: Európa
Eredeti cím: The Good Mother
Fordította: Siklós Márta
Oldalszám: 520

tovább olvasom Sinéad Moriarty: A jó anya

Rita Falk: Grízgaluska ​affér (Franz Eberhofer 4.)

Ha valami könnyed és vidám kikapcsolódásra vágyom, akkor mostanában mindig Rita Falk Franz Eberhofer-sorozata jut az eszembe. Ezért is nyúltam az előző három rész ismeretében már biztos kézzel a folytatáshoz, mert tudtam, hogy az olvasása közben biztos részese lehetek majd néhány perc vidám szórakozásnak. Meg aztán ebben a nagy hőségben, amikor egyszerűen képtelen vagyok bármiféle komolyabb és elgondolkodtatóbb olvasmányt befogadni, ez tűnt a legjobb választásnak, ami - mint mindig - most sem okozott csalódást. 

Ebben a kötetben Franznak rosszul áll a szénája, merthogy a sokak által - és ebbe Franz is beletartozik – gyűlölt landsuthi rendőrség főnökét holtan találják. Sajnos a gyilkos fegyver éppen Franz bajor bicskája volt, így ő lesz az ügy első számú gyanúsítottja. Szorongatott helyzetéből az egyetlen kiút számára, ha a komótosan nyomozgató kollégái helyett a saját kezébe veszi a bűntény felderítését, aminek a társai szakmai hozzáértését elnézve azonnal hozzá is lát. 

Természetesen a történet most sem teljes egészében a bűnügyre összpontosított, hanem java részt a karakterekre és az őket körülvevő eseményekre. Ebben a kötetben meglepő mód egy nagyon kedves és szívhez szóló részt írt az írónő, amely a Nagyi és az ő régi szerelmének újratalálkozásáról szólt. Mivel a Nagyi a szívem csücske, így nekem ez a rész nagyon tetszett, megható, érdekes és kicsit szentimentális volt, érdekes színfoltja a regénynek, amiben mellesleg mintha a megszokottnál most kissé több lett volna a dráma.

Egyébként a bűntény megoldása újfent nagyon szórakoztató volt, Rudi, Wolfi, Stimmel, Flötzinger na és persze az egész Eberhofer család mind-mind sokat adtak a könyv hangulatához. Meg aztán az előző kötetekhez hasonlóan hülyeségben és humorban sem volt hiány. Őszintén szólva mindig elképedek, hogy ez a Franz mennyire bunkó és önző módon tud viselkedni másokkal szemben. Érthetetlen számomra hogy képes a saját igényeit mindig előtérbe helyezni, még akkor is, ha az történetesen a barátnőjével való kapcsolatára vagy a munkája rovására megy.  Ám ami a legfurább az egészben, hogy ez miatt valahogy mégsem tudok rá haragudni.

Mondjuk azért Flötzinger és Franz félrelépésének nem nagyon örültem. Annak meg pláne nem, hogy mindezt sértetlen bőrrel úszták meg. Azt pedig minden nő nevében kikérem magamnak, hogy bármilyen külföldi úttal – legyen az akár a szerelmesek városa, Párizs - le lehetne kenyerezni bennünket egy-egy félrelépés miatt. Még szerencse, hogy ezt a sorozatot egy percig sem lehet komolyan venni, mert ha azt tenném, az bizony nagyon fájna.

Szóval a negyedik rész is hozta a papírformát a megszokott karakterekkel és történettel, nem emelkedett ki a sorból, sőt, mintha ez a hülye Eberhofer most még bunkóbban viselkedett volna Susival mint korábban, ami nekem nagyon nem nagyon tetszett - mi nők legalább tartsunk össze -, úgyhogy ez a rész annyira nem is lopta be magát a szívembe. Míg az elején kissé sajnáltam, hogy milyen kis vékonyka ez a könyvecske, a kétharmadánál már nem bántam, hogy hamar a végére értem, mert vicces volt meg jó fej ez a Franz, de azért a jóból is néha megárt a sok.

Összességében azonban nem tagadom, ismét egy nagyon könnyed és humoros olvasmányban volt részem, ami ugyan nem dolgoztatta meg az agytekervényeimet, ellenben irtó jól esett ebben az őrült nagy melegben. Biztos vagyok benne, hogy akinek az első három rész bejött, ebben sem fog csalódni.

A sorozat nálunk eddig megjelent részei:

1. Télikrumplimobóc
2. Gőzgombóc Blues
3. Sertésfej al dente



Kiadó: Magistra
Eredeti cím: Grießnockerlaffäre

Fordította: Balla Judit

Oldalszám: 256

tovább olvasom Rita Falk: Grízgaluska ​affér (Franz Eberhofer 4.)

Khaled Hosseini: És a hegyek visszhangozzák

Az És a hegyek visszhangozzák egy csodálatos és érzelmileg lebilincselő olvasmány volt számomra. Első könyvem volt ez az írótól, de már most tudom, hogy nem az utolsó.

A kötetben több karakter élettörténetét ismerhetjük meg, térben és időben változó történetvezetéssel. A több szálon futó történetek teljesen kiszámíthatatlan módon kapcsolódnak egymáshoz, vagy épp keresztezik egymást, néhol homályos foltot hagynak, amik útközben idővel persze kitisztulnak és átláthatóvá válnak. A könyv történetei a szülő - gyermek kapcsolatról, a kötelesség és szabadság, a családi felelősség és függetlenség, a becsületesség és megalkuvás fontos döntéseiről és azok következményeiről, illetve a múlt kísértésének és visszafordíthatatlanságának érzéseiről szólnak, mely érzések legtöbbje bizony fájdalmas, olvasás közben pedig szinte kézzel tapinthatók. Meg kell hagyni, Hosseini valóban mestere a rabul ejtő egzotikus történeteknek és a finoman szőtt mondatoknak, igazi nagy mesemondó, olyan, aki minden erőlködés nélkül képes nem csak elvarázsolni, de elgondolkodtatni is történeteivel az olvasót. 

A könyv nyitó története egy gyönyörű népmese, amely érzésem szerint áthatja az egész könyvet. Ebben a mesében egy szegény ember arra kényszerül, hogy áldozatul adja a legkisebb gyermekét egy szörnynek, mert ellenkező esetben a faluja elpusztul. Az apa azonban nem nyugszik és évekkel később őrült bűntudattól vezérelve megkeresi a fiát, és amikor megtalálja, azt látja, hogy boldogan él a szörny palotájában. Az első reakciója, hogy fogja a fiát és hazaviszi, de a div (más néven ogre) azt mondja neki, ha elviszi a gyermekét, akkor nyomorban és szegénységben fogja leélni az életét. Ha viszont ott hagyja neki, akkor bár elfelejti a szüleit, de boldogságban és gazdagságban él majd tovább. Az apa nem tudja, hogy mi tévő legyen, átkozza a divet, mire ő azt feleli: "Ha olyan sokat éltél volna már, mint én, felelte a div, felismernéd, hogy a kegyetlenség s a jó szándék csak ugyanannak a színnek az árnyalatai."

Pari és Abdullah apja azért mesélte el ezt a mesét a gyermekeinek a Kabulba vezető hosszú útjuk során, hogy megértesse velük tettének okát.

A történet 1952-ben kezdődik, ahol egy szegény afgán faluban élő testvérpárral találkozhatunk, akik között különösen erős kötelék alakult ki. Abdullah hét éves, szeretett kishúga Pari pedig három. Pariról Abdullah gondoskodott születése óta, amióta az édesanyjuk a szülésben meghalt. A családjuk nagyon szegény volt, olyannyira, hogy fűtésre sem tellett, melynek köszönhetően az egyik mostohatestvérük – mert időközben az édesapjuk újra házasodott – meghalt a hidegtől. Egy nap az apjuk Parit és Abdullahot elviszi Kabulba, egy gazdag házaspárhoz, akiket a nagybátyjuk révén ismert meg, és akiknek tulajdonképpen eladta a kislányát.

Az elkövetkező évtizedekben a két testvér távol kerül egymástól, Abdullah Kaliforniába, Pari pedig Párizsba, ahol a nárcisztikus és bohém életet hajszoló mostohaanyja nevelte fel. Pari olyan fiatalon vesztette el az igazi családját, hogy egy idő után el is felejtette őket, de mindig is érezte "Hogy az életéből hiányzik valami vagy valaki, olyasmi, ami mintegy megalapozza az ő egész létét. Néha homályos, határozatlan érzés volt, mint egy sötét mellékutakon, borzasztó messziről érkezett üzenet, gyenge rádiójel, távoli, zajos. Máskor olyan tisztán érezte ezt a hiányt, olyan meghitten közel, hogy összeszorult tőle a szíve."

A könyv kilenc fejezetből áll, amiket Pari és Abdullah története foglal keretbe. Az ő szétválasztásuk áll e burjánzó és lendületes történetnek a középpontjában, ami olyan, mint egy sor összefonódott novella. Olyan emberek életét ismerhetjük meg a könyv különböző fejezeteiben, akik valamilyen módon kapcsolatban állnak egymással. Olvashatunk Abdullah mostohaanyjáról és az ő gyönyörű fogyatékkal élő nővéréről, Nabiról. A gyerekek nagybácsijáról, aki annál a kabuli háznál dolgozott sofőrként, ahova Parit eladta az édesapja. Olvashatunk a házban élő házaspárról, az ő kapcsolatukról, a szomszédban élő unokatestvérekről, akik Amerikába menekültek és csak a háború után látogattak vissza Afganisztánba. Olvashatunk egy görög szigetről Afganisztánba érkező plasztikai sebészről – aki a háború után segélyszervezeti dolgozóként került a kabuli házba - és az ő barátságáról egy eltorzult arcú lánnyal. Olvashatunk két külön társadalmi helyzetben élő fiú barátságáról és az egyik felnőtté válásáról, na és persze Pariról, az ő párizsi életéről és nagyvilági mostohaanyjáról.

És bár mindegyik karakterre nagy hatással voltak az afganisztáni események, az ország és annak történelme mégsem kapott akkora hangsúlyt, mint a család, a testvérek közötti szeretet, a becsület, az önfeláldozás és a gyermekkor jelentősége.

A könyv rengeteg szereplőt vonultat fel, számomra talán már kissé túl sokat is. Felőlem aztán nyugodtan kihagyhatott volna a szerző közülük egy-kettőt, más szereplők történetének a javára, akkor is tökéletesen elégedetten csuktam volna be a könyvet. Mindenesetre most már tudom, hogy miért is lett ez a regény a 2013-as év szépirodalmi szenzációja. Khaled Hosseini rendkívül tehetséges író, akire érdemes odafigyelni, úgyhogy mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a kötetét, ami számomra mindenképp maradandó élményt nyújtott.

Khaked Hosseini

Ui.: A szerző korábbi művei a Papírsárkányok és az Ezeregy tündöklő nap is felkerült az olvasandó könyveim listájára.

Az eredeti bejegyzés 2014. március 1-én íródott az előző blogomon. 

Kiadó: Libri

Eredeti cím: And the Mountains Echoed

Fordította: Nagy Gergely 

Oldalszám: 502 

tovább olvasom Khaled Hosseini: És a hegyek visszhangozzák

Cara Hunter: Sötétben ~ Adam Fawley 2.

Aki olvasta az Adam Fawley sorozat első részét, az biztosan nagyon várta már a következő kötet megjelenését - én legalábbis így voltam vele. Ahogy megérkezett hozzám a könyv, pár nappal később már óriási lendülettel és kíváncsisággal vetettem bele magam az olvasásba, ami bizony egy kicsit sem okozott csalódást. Sőt, azt kell mondjam, hogy számomra a folytatás még az előző résznél is sokkal izgalmasabbra és ütősebbre sikerült. Olyannyira, hogy pár nap alatt a végére is értem, annyira feszes és lendületes volt az egész, hogy egyszerűen képtelen voltam letenni.

Adam Fawley nyomozó és csapata ebben a kötetben újra egy nagyon összetett és csavaros ügyben nyomoz. Egy oxfordi ház felújítása során a munkások véletlenül kiütik a szomszéd házzal közös pince falát, ahol aztán egy félholt nőre és egy kisgyerekre bukkannak. Az Alzheimer-kóros öreg, aki a házban lakik, semmit sem tud a dologról, bár elismeri, hogy az elmúlt hetekben elkerüli az alagsort, mert különös zajok hallatszanak onnan. A fiatal lányt és a gyermeket - aki szinte biztosan a fia - azonnal kórházba szállítják, de mivel egyikük sem akar vagy tud beszélni, így a nyomozók semmi biztosan nem tudnak az elrablásuk körülményeiről.

És ennél többet nem is szeretnék elárulni a történetről, mert spoilerezésbe még véletlenül sem szeretnék bocsátkozni. Amit tudnotok kell, hogy sok-sok váratlan fordulat és izgalmas történetvezetés jellemzi a könyvet. Cara Hunter még mindig a feszültségkeltés és félrevezetés nagy mestere. Hiszen ahogy egyre jobban ássuk bele magunkat az elsőre egyszerűnek tűnő – ám mint később kiderül, koránt sem oly egyértelmű - ügybe, nemhogy közelebb kerülünk a megoldásához, hanem mintha csak egyre távolodnánk tőle, miközben még több titok és kérdés merül fel bennünk a bűntény megoldásával kapcsolatban. És amikor egy idő után végre úgy érezzük, hogy nyomon vagyunk, és látjuk a fényt az alagút végén, akkor valahonnan mindig előkerül egy olyan információ vagy bűnjel, ami aztán szépen romba dönti az addig jól felépített kis elméletünket, visszavágva ezzel minket újra a startvonalhoz. Ennek köszönhetően sajnos sokáig úgy érezheti az olvasó, hogy csak egy helyben toporog, holott a rendőrség mindent megtesz, hogy felgöngyölítse a bűntény fonalát. Számos különböző indítékkal rendelkező gyanúsítottat állít elő, akiket aztán alaposan kikérdez és megvizsgál, de a könyv felétől már érezni lehet, hogy valaki felett mégis elsiklott a figyelmük, amin kissé csodálkoztam is, hiszen ilyen körültekintő nyomozás mellett, ahol tényleg mindenkit és mindent górcső alá vettek, hogy a fenébe történhetett meg mindez.
Na de ezen nem sok időnk van agyalni, mert a könyvben végig pörögnek az események, nincs egy perc üres járat sem.

Tetszett, hogy ismét egy kis betekintést nyerhettünk a szereplők lelki világába és a nyomozó csapat tagjainak egymáshoz való viszonyát is jobban megismerhettük. Ahogy az előző könyvben már megszokhattuk, most is különböző újságcikkek és tanúvallomási jegyzőkönyvek szakították meg az elbeszélés menetét, még hitelesebbé téve ezzel a sztorit, aminek a vége... Huh, hát az bizony nekem keményen odavágott. Az utolsó oldalakat kétszer is el kellett olvasnom, hogy biztos jól értettem-e, és hogy valóban megtörtént-e mindaz, ami oda van írva. Mert a végén a csavar olyan váratlan és olyan mellbevágó volt, hogy azt bizony emésztgetnem kellett egy darabig.

Szóval összességében a Sötétben egy szuper jó olvasmány volt. Meghökkentően borzalmas, izgalmas és feszültségekkel teli, úgyhogy akinek tetszett az első rész, biztos vagyok benne, hogy ebben sem fog csalódni. Aki pedig még egyik kötetet sem olvasta, holott szereti a fordulatos és összetett thrillereket, azoknak mindenképp csak ajánlani tudom. 

"Ahogy a téma egyik legjobb ismerője egyszer megfogalmazta, egy pszichopata társaságában kitűnően érezheti magát az ember, de a végén mindig nagy árat kell fizetni érte." 

Ui.: Ez a rész nem feltétlen igényli az első könyv ismeretét, bár én mégis azt javaslom, hogy aki belevág, az tartsa be a sorrendet.

A sorozat részei:
1. Close to Home - Egy közeli ismerős
2. In The Dark - Sötétben
3. No Way Out
4. All the Rage (idén decemberben jelenik meg)

Kiadó: XXI. Század

Eredeti cím: In The Dark
Sorozat: Adam Fawley
Fordította: Gömöri Péter
Oldalszám: 458

tovább olvasom Cara Hunter: Sötétben ~ Adam Fawley 2.

Mandy Baggot: Szingliként ​a nyárba

Bármennyire szeretni akartam ezt a könyvet, sajnos nem sikerült egymásra találnunk. Csakis mazochista énemnek köszönhetően tudtam végig szenvedni magam rajta, amit irtózatosan sajnálok, mert az alapötlet - bármilyen klisésen is hangzik - szerintem nem lett volna rossz, hiszen olvastam már ennél egyszerűbb sztorit is, amit képtelen voltam letenni. És a helyszínnel sem volt semmi problémám, mert ugye mégiscsak Korfuról van szó, amiről nekem rögtön a napsütés, a tengerpart, a pálmafák, a homok, a hangulatos tavernák és a különleges görög ételek jutnak az eszébe. Szóval ilyen adottságokkal tényleg egy szuper jó romantikus történet lehetett volna… Csak az a volna ott ne volna.

Merthogy a sztori megvalósítása, a szereplők jelleme, az írónő stílusa, a lassú történetvezetés és a néhol előbukkanó, számomra már-már erőltetettnek tűnő humor, nem igazán nyerte el a tetszésemet. Hiába próbáltam a regény pozitívumaira koncentrálni, amit leginkább a csodálatos helyszínek és a görög esküvői szokásokról szóló apró információk adtak, a negatívumokkal szemben mindezek jócskán alul maradtak.  Na, de nézzük, hogy miről is szól a történet.

A munkamániás Tess, miután kikosarazza kérőjét, csapot-papot otthagyva elutazik legjobb barátnőjével – akit viszont a barátja hagyott cserben - Korfu szigetére egy hetes csajos vakációra. A két lány férfimentes nyaralást tervez, ám amikor megjelenik a színen Andrasz és családja, mindez dugába dől. Andraszt az anyja állandóan ki akarja házasítani, ezért, hogy a folytonos szekálást megússza, alkut köt Tess-szel: ha eljátssza a barátnője szerepét, és így sikerül kivédeniük anyja kerítőnői próbálkozásait, cserébe korlátlan internet-hozzáférést és egy laptopot biztosít a számára. Tess belemegy a játékba, ám egy idő után a kapcsolatuk több lesz, mint egyszerű szerepjátszás.

A legnagyobb problémám a szereplőkkel volt, ugyanis egyiküket sem sikerült megkedvelnem. Hősnőnk, Tess például kifejezetten idegesített, Andrasz anyjáról pedig jobb nem is beszélni. Tess, már a könyv legelején, amikor bunkó módon legombolta magáról aktuális udvarlóját, aki bő öt hét után meg akarta kérni a kezét (na igen, azért ez is megérne egy misét), beszedte nálam az első rossz pontját. Ám amikor a tengerparton sétálva azon agyalt, hogy a csupasz lábujjait a homokba süllyessze-e, mert idézem: „… ő még sose tett ilyet. Mindig van rajta cipő.” visszavonhatatlanul kiesett nálam a pixisből.

Ám még mielőtt teljesen elvenném bárkinek is a kedvét e könyvtől, el kell mondanom, hogy úgy kb. a felétől kezdenek megváltozni a dolgok. Tess kisebb jellemfejlődésen megy át, ami mindenképp az előnyére szolgált. Közösségimédia-függősége – ami szintén irtózatosan irritált a könyv elején - kezdett alább hagyni és egyre kevesebb kényszert érzett arra vonatkozóan is, hogy pasis képeket posztoljon a Facebook és az Instagram oldalán. Szóval igazából jó irányba fejlődött Tess, de az a sok szemforgatós döbbenet, amit a könyv elején okozott, sajnos nem tudtam elfelejteni neki.

És hogy akkor mégis, mi tartott a könyv mellett?

Nos, a szereplők között kialakuló kapcsolatról tulajdonképpen semmi rosszat nem tudok mondani. Tess és Andrasz szép fokozatosan ismerték és nyíltak meg egymás előtt. Ennek köszönhetően volt egy-két olyan romantikus pillanat, szerelmi vallomás és édes összebújás, ami tetszett és amivel nekem egy gyengécske regényt is simán el lehet adni - és voltaképp ezek a részek mentették meg a totális csalódásnak való megbélyegzéstől számomra a könyvet.

Roppant sajnálom, hogy ennyire nem jött be nekem ez a kötet. Túlzás lenne azt állítanom, hogy végig unatkoztam rajta, de tény, hogy csak alig-alig tudtam belemerülni a történetbe, és a cselekmény sem sodort igazán magával. Pedig a fülszövege és a csodás borítója alapján teljesen azt  hittem, hogy ez nekem íródott - de tévedtem.

Kiadó: Tericum

Eredeti cím: Single for the Summer
Oldalszám: 320

tovább olvasom Mandy Baggot: Szingliként ​a nyárba

Májusi beszerzések

Ez a hónap ismételten csak a munkáról szólt, úgyhogy nem sok időm maradt az olvasásra. Ami kevéske jutott, azt alvással vagy sorozatok nézésével töltöttem. Ennek köszönhetően sikerült végre befejeznem a Poldarkot, ami után kisebb űr maradt bennem. Nagyon hangulatos sorozat volt és bár sokszor felidegesítettem magam a szereplők rosszindulatú ármánykodásain, mindig szívesen ültem le a tévé elé megnézni 1-1 részt belőle. Meg aztán épp tegnap este néztük meg a férjemmel a Két királynő c. filmet, ami szerintem nagyszerű volt. Na kérem szépen, én ilyennek képzelek el egy hiteles történelmi filmet.

De visszatérve a könyvekre, olvasás terén ismét elég ramatyul állok. Ebben a hónapban csak két könyvet (a Mrs. Jeffries főzni kezd és az Adam Fawley sorozat 2. részét, a Sötétben-t) sikerült elolvasnom. A harmadik könyvemnek pedig most járok épp a felénél és bevallom, kissé szenvedek vele, de a fene vigye, ha eddig eljutottam már benne, akkor már csak azért is befejezem.

Májusban egyébként öt könyvvel lettem gazdagabb. A Babák városa, a Veronai szerelmesek és a Szingliként a nyár (ami a mostani olvasmányom) book24-es rendelések voltak, a másik kettőt pedig nagyon kedvező áron a molyon sikerült beszereznem. 

Sajnos a Könyvhétre rengeteg olyan újdonság érkezik, amire irtózatosan fáj a fogam. Nagy dilemmában is vagyok, hogy melyiket rendeljem elő közülük. Egyáltalán érdemes-e előrendelnem bármit is, amikor ennyire nem haladok a régebbiekkel sem.

Na de majd meglátjuk mit hoz a következő hónap. (Magamat ismerve könyvek tuti lesznek benne.)

tovább olvasom Májusi beszerzések

Emily Brightwell: Mrs. ​Jeffries főzni kezd (Mrs. Jeffries 7.)

Már alig vártam, hogy újra olvashassak Witherspoon felügyelőről és annak furfangos házvezetőnőjéről Mrs. Jeffriesről. Az előző két rész roppant kellemes olvasmányélményt nyújtott számomra, nagyon megszerettem a sorozat hangulatát és sokszínű szereplőit - igen, még azt a lüke Withersoon felügyelőt is -, úgyhogy ebben a részben már régi ismerősként üdvözölhettem újra a ház összes alkalmazottját, akik ügyes csapatmunkával ismét eredményesen göngyölítették fel a bűntény fonalát. A felügyelő pedig… áhhh, ő még mindig a házvezetőnője irányítására és alkalmazottai segítségére szorul, akik természetesen örömmel segítenek is neki. S mindezt úgy, hogy a felügyelőnek még mindig fogalma sincs arról, hogy micsoda háttérmunka folyik a konyhában, amíg ő arra vár, hogy valami isteni sugallattól vezérelve rájöjjön a bűntény megoldására.

A mostani esetnél a szomszédban lakó Lady Ruth kér segítséget Mrs. Jeffriestől, aki a legjobb barátnőjét, Minervát szeretné kihúzni a csávából. Minerva egy kedves és  ártalmatlan kleptomániás nőszemély, aki szeret mindenféle szép dolgokat eltulajdonítani a barátaitól, amit aztán pár nap múlva persze visszacsen a helyére. Ám a legutóbbi bravúrjának sajnos szemtanúja is akadt, Mr. Barett személyében, akiről mindenki tudja, hogy nem egy kedves ember. Hogy mit tett Barett, amikor meglátta Minervát akció közben? Nos, elvette tőle a csecsebecsét, csakis azért, hogy megalázza és kétségek közt tartsa, hogy titkát valóban megőrzi-e.

Ruth persze meg akarja menteni Minervát a nyilvános szégyentől, ezért fordul Mrs. Jeffrieshez, aki természetesen a segítségére siet. Smythe rögtön felajánlja, hogy visszaszerzi Mr. Barett-től az ellopott csecsebecsét, hogy ne tudja tovább zsarolni vele Minervát, de amikor a hátsó ajtón át bejut a házba - ahova a felújítás miatti nyüzsgésben csak az nem tud észrevétlenül bemenni, aki nem akar – Mr. Barett-tet holtan találja a dolgozószobájában. És hipp-hopp, már meg is van a következő gyilkossági ügy, aminek a végére kell járni.

Emily Brightwell ismét egy nagyon szórakoztató krimit alkotott, ami nekem újfent rendkívül jól esett. Tökéletesen kikapcsolt és segített kicsit elfelejtkezni a kisebb-nagyobb gondjaimról, ami egy-egy nehéz nap után hihetetlenül jól tud ám esni az embernek. Meg aztán egyébként is nagyon szeretem ezt a sorozatot; a különleges és szerethető szereplői, a viktoriánus kori hangulata, és nem utolsósorban a könnyed humora miatt.

A mostani ügy egyébként elég csavarosra sikerült, mivelhogy az áldozatot szinte egész London holtan akarta látni, és ez bizony nem kicsit nehezítette meg Mrs. Jeffriesék feladatát. Hiszen ennek fényében Mr. Barett ismeretségi köréből szinte bárki lehetett a gyilkos. Úgyhogy a tettes kilétének felderítése elég érdekes volt ahhoz, hogy folyamatosan fenntartsa az érdeklődésemet és végig csak találgatni tudjam, hogy vajon ki lehetett az elkövető. 
Meg aztán az előző részekhez hasonlóan Brightwell most is sok szereplőt mozgatott meg, ami még érdekesebbé tette a sztorit. Szerencsére a könyv elején lévő listának köszönhetően elég hamar memorizálni lehetett a neveket, úgyhogy mint korábban, most is gyorsan képbe tudtam kerülni velük kapcsolatban. És bár a kötet – a többihez hasonlóan - önállóan is olvasható, én azért mégis éreztem némi hiányosságot az előző részek kihagyása miatt.

És ah, a történet mostani humorforrását nem is említettem még, amit a szakácsnő, illetve annak távolléte okozott. Mert mint kiderült, a házban rajta kívül senki nem tudott főzni - próbálkozások persze voltak, de azokról jobb inkább nem is beszélni -, így mindenki szenvedett az éhségtől. Üres gyomorral pedig a munka is nehezebben megy, aminek hatása Withersoon felügyelőn érződött a leginkább, bár neki tele hassal is gondjai szoktak lenni a logikus gondolkodással.

Szóvak összességében ismét jól szórakoztam, azt kaptam amit vártam; egy gyorsan olvasható, könnyed kikapcsolódást nyújtó élvezetes krimit, amit a műfaj kedvelői számára csak ajánlani tudok.
Remélem hamar lesz folytatása. 

A sorozat nálunk eddig megjelent részei:
1. Mrs. Jeffries és a halott orvos 
5. Mrs. Jeffries és a gyilkos bál 




Kiadó: Lettero
Eredeti cím:Mrs Jeffries Plays The Cook
Fordította: Rudas Tamás
Oldalszám: 280

tovább olvasom Emily Brightwell: Mrs. ​Jeffries főzni kezd (Mrs. Jeffries 7.)

8 újdonság, amire szerintem érdemes lesz odafigyelni

Én a részemről persze mindegyikre kíváncsi vagyok, így egy párat már elő is rendeletem. Ami pedig kimaradt, az csakis azért történhetett meg, mert még előrendelni sem lehet, de ami késik nem múlik. 

Anne Jacobs: A ​villa

Egy ​úriház. Egy nagy hatalmú család. Egy sötét titok…

Augsburg, 1913. Fiatal árvaházi lány érkezik Johann Melzer textilgyár-tulajdonos villájába. Marie-t konyhalánynak veszik fel a pazar palotába; öntudatos viselkedésével hamar kihúzza a gyufát, ugyanakkor a ház asszonyának védelmét élvezi. Senki nem tudja, miért.

Léha diákévei után hazatér a villába Paul Melzer, a család sármos tékozló fiúja, aki hirtelen szerelemre lobban Marie iránt. Bár a lányt is magával ragadja a szenvedély, tisztában van vele, hogy úr és szolga kapcsolata mindig fájdalmas véget ér, így kikosarazza a férfit. Katharina, a legfiatalabb, lázadó Melzer sarj is pártfogásába veszi Marie-t, akiből hamarosan komorna lesz.

Johann Melzer azonban egyáltalán nem nézi jó szemmel Marie tündöklését. A múlt kísért, a szigorú családfő pedig képtelen szembenézni az igazsággal…

Anne Jacobs izgalmas romantikus regénye egy gazdag család és a cselédség mindennapjaiba enged betekintést. Az 1910-es évek Német- és Franciaországába kalauzol bennünket, Picasso és a modern művészet, a vad és mély érzéki szerelem korába, amikor már küszöbön az I. világháború.

Megjelenés: 2019. május 22.

J. T. Ellison: Hazudj ​nekem!

Sutton ​és Ethan Montclair házassága egyáltalán nem olyan idilli, mint amilyennek kívülről látszik. Pedig sokáig úgy tűnt, hogy egymásnak teremtette őket az ég. Azonban a valóság messze nem ennyire szép, sőt… Milyen titkokat rejt a gyönyörű villa? Mi zajlik a tökéletesség falai mögött?

A színjáték véget ér, amikor egy napon Sutton nyomtalanul eltűnik. Mivel nem visz magával telefont, és a bankszámla is érintetlen, mindenki gyilkosságra gyanakszik. Ugyan Sutton hagy a férjének egy cédulát, hogy ne keresse, de ez csak újabb kérdéseket vet fel.

Ethan rosszindulatú szóbeszéd célpontjává válik. A család, a barátok, a sajtó és a rendőrség egyelőre csak találgat, mi történhetett valójában. Vajon gyilkos-e Ethan? Hová tűnt Sutton? Tényleg képes volt megölni közös gyermeküket?

Az írónő már az első pillanattól kezdve mesterien tartja fogva az olvasó figyelmét, és nem engedi el egészen az utolsóig. A váratlan és vérfagyasztóan izgalmas fordulatokkal teli lélektani thriller letehetetlen olvasmány.

Megjelenés: 2019. május 23.

Kendra Elliot: Kegyes ​igazság

Mercy Kilpatrick 2.

Amikor a világa lángokba borul, ő vajon túléli a tüzet?

A világ végére készülő családban felnőtt Mercy Kilpatrick FBI-ügynök bármilyen kihívást elvállal – még azt is, hogy ellenségesen fogadják szülővárosában. Ám nem ő az egyetlen, aki felfordulást okoz Eagle’s Nestben. Az eleinte kamaszcsínyeknek tartott tűzesetek halálos fordulatot vesznek, amikor meggyilkolnak két megyei rendőrt. Mercy a helyi rendőrfőnökkel, Truman Dalyvel vállvetve vadászni kezd a gyilkossá vált gyújtogatóra.

Mivel a családja és a város lakói még mindig távolságot tartanak tőle, Mercynek minden szakértelmét latba kell vetnie, hogy nyomokra bukkanjon. Hamarosan el is jut hozzá a szóbeszéd egy a környéken szerveződő kormányellenes milíciáról. Feltett szándéka kifüstölni a kígyóvermet, ha köztük van a gyújtogató. Ám amikor a nyomozása fényt derít egy megdöbbentő titokra, az őrült utáni hajsza a saját tűzpróbájává válik.

Megjelenés: 2019. május 29.

Sally Rooney: Normális ​emberek

Bámulatos ​és bölcs fejlődésregény, egy magasfeszültséggel lesújtó első szerelem története.

Az iskolában Connell és Marianne szinte kerülik egymást. Conell igazi közösségi ember, az iskolai focicsapat sztárja, Marianne magányos, büszke és visszahúzódó lány. Amikor Connell elmegy a Marianne-ék házában dolgozó édesanyjáért, különös, megmásíthatatlan kapcsolat jön létre a két tinédzser között, amelyet eltökélten titkolnak.

Érettségi után mindketten az ország legjobb egyetemére, a dublini Trinity College-ba kerülnek ösztöndíjasként. Az egyetemi évek alatt sem sodródnak el egymástól, összetett kapcsolatukban ellentmondásos helyzeteket szül a vonzalmaik és a lehetőségeik közt feszülő különbség.

Sally Rooney szűkszavú, visszafogott prózájában briliáns pszichológiai érzékkel, olykor kegyetlen, máskor gyengédebb jelenetekben mutatja be a vidéki kisvárosból származó, eltérő vagyoni helyzetű két fiatal társadalmi beágyazottságát, családi hátterét és baráti körét.

Megjelenés: 2019. június 3.

Beth O'Leary: Az ​ágybérlő

Tiffy és Leon egy lakásban laknak.

Tiffy és Leon ugyanabban az ágyban alszanak.

Tiffy és Leon még sosem találkoztak…

Tiffynek egy olcsó albérletet kell találnia. Méghozzá azonnal. Leon éjszakánként dolgozik, és meglehetősen pénzszűkében van. A barátaik azt gondolják, hogy elment a józan eszük, de ők úgy érzik, megtalálták a tökéletes megoldást: amíg Tiffy dolgozik, a férfié az egyágyas lakás, a fennmaradó időben viszont a nőé.

A helyzetüket tovább bonyolítja egy megszállott expasi, egy követelőző ügyfél, nem beszélve egy igazságtalanul bebörtönzött fivérről, így hamar rá kell jönniük, hogy ha jól akarják érezni magukat az otthonukban, akkor minden szabályt fel kell rúgniuk…

Megjelenés: 2019. június 5.

Edgar Cantero: Kotnyeles ​kölykök

1977 ​nyara. A Blytoni Nyári Detektívklub megoldotta utolsó ügyét, és leleplezte a ravasz Álmostavi Rémet – valójában egy újabb kincsvadászt, aki rá akarta tenni mocskos kezét a Deboën-ház mélyén rejlő mesés zsákmányra.

És talán meg is úszta volna, ha nincsenek ezek a kotnyeles kölykök.

1990. A tinidetektívek már mind felnőttek, és nem találkoztak egymással sorsdöntő, 1977-es utolsó ügyük óta. Andy, a fiús lány huszonöt éves és a törvény elől menekül, mivel legalább két államban körözik. Kerri, a hajdani zsenipalánta és reménybeli biológus New Yorkban pultos, és komoly alkoholproblémákkal küzd. De legalább ott van vele Tim, a vehemens vizsla, aki a csapat eredeti kutyatagjának leszármazottja. A horrorrajongó Nate az elmúlt tizenhárom évet különböző pszichiátriákon töltötte, jelenleg a massachusettsi Arkham városában található elmegyógyintézet vendégszeretetét élvezi. Barátai közül csak Peterrel, a jóképű nagymenőből lett filmsztárral tartja a kapcsolatot. Ami rendjén is volna, csakhogy Peter már évek óta halott.

Eljött az idő, hogy végére járjanak, mi okozza rémálmaikat, és visszatérjenek oda, ahol ez az egész 1977-ben elkezdődött. Ezúttal hátha nem egy maszkos balekről lesz szó, hanem valódi szörnyek leselkednek rájuk.

Megjelenés: 2019. június 11.

Mandy Baggot: Szingliként ​a nyárba

A munkamániás Tess egy balul sikerült lánykérés után csapot-papot otthagy, hogy elkísérje legjobb barátnőjét, Sonyát Korfu szigetére, akit szintén cserben hagyott a barátja. A két lány tengerparti napozásba és tavernalátogatásba fojtja szerelmi bánatát, amikor megjelenik a színen Andrasz és családja. Az elvált férfi alkut köt Tess-szel: ha eljátssza a barátnője szerepét, és így sikerül kivédeniük anyja kerítőnői próbálkozásait, cserébe korlátlan internet-hozzáférést és egy laptopot biztosít a lány számára. Miközben a lányok Andrasz idegenvezetésével bebarangolják a szigetet, Tess és Andrasz vonzódni kezdenek egymáshoz – de vajon túl tudják-e tenni magukat korábbi csalódásaikon, vagy kapcsolatuk megmarad a puszta szerepjátszás szintjén?

Már megjelent! 

L. J. Shen: Sparrow

Troy ​Brennan

A név, amit mindenki ismer Dél-Bostonban. Egy néhai maffiózó fia. A jeges kék szemű szívrabló.

A „lerendező”, aki ebben a városban bárkit simán magasba emel vagy porba tipor.

Ja, és egyébként az újdonsült férjem.

Sparrow Raynes

Ez meg én volnék. A kutya sem bírta megjegyezni a nevemet, amíg Troy be nem csörtetett az életembe.

Aztán kalitkába zárt.

Foglyul ejtett.

És kiiktatott minden lehetőséget, hogy elmenekülhessek onnét, ahol fölcseperedtünk.

Úgy is mondhatnám, hogy Troy Brennan megnyirbálta a szárnyaimat.

Vannak álmaim, méghozzá merészek, de kétlem, hogy valaha is engedi valóra váltanom őket. Fogalmam sincs, miért döntött úgy, hogy feleségül vesz. Azt azonban tudom, hogy ha kiakasztom ezt a pasast, annak nem lesz jó vége. De nem ám.

L. J. Shen a világon mindenütt lakott már, és végül Észak-Kaliforniában állapodott meg, leginkább a borok miatt. Megélhetésként ír és szórakozásként olvas. Egy fiúgyermek büszke anyukája, egy volt kóbor macska gazdija, valamint egy nagyon türelmes férj tuti felesége. 

Megjelenéséről még nincs információ

tovább olvasom 8 újdonság, amire szerintem érdemes lesz odafigyelni

B. Czakó Andrea: Pitypangtánc

Izgatottan vettem kezembe a könyvet, hiszen olyan sok jó véleményt olvastam már róla, hogy annak hatására bizony bekapcsolt nálam is a kíváncsiság. A könyv borítója elvarázsolt és mivel a történelmi romantikusok nagy rajongója vagyok, így a fülszöveg is sokat ígért számomra. 
A történet az 1910-es évekbeli Magyarországon játszódik, és egy nemesi család sanyarú sorsú leánygyermekének a sorsát mutatja be. Szereday Tinát meseszép ördögfiókának csúfolják, mert megveti a társadalmi képmutatást és szeret a cigányokkal szabad életet élni. Tina még csak 12 éves, amikor megismerkedünk vele. Már ekkor határozott véleménye van a körülötte lévő világról és gyűlöl mindent, ami korlátozza a szabadságában. Ebben az időben lesz szemtanúja Szapáry gróf csábításának, mely jelenet örökre beég a tudatába. Olyannyira, hogy később sem tud szabadulni tőle, sőt, meghatározza viszonyát a férfiakhoz, elképzelését a szerelemről, és hitét a kapcsolatok tisztaságában. Az eset után mindenféle kapcsolatot kerülni kíván Félixel, ám a sors úgy hozza, hogy útjaik többször is keresztezik egymást, mígnem a nővé érett Szereday lány egyszer csak arra ébred, hogy ő is a gróf vonzáskörébe került. Vajon megtalálják egymás szerelmét? Vagy a súlyos családi titkok, a Monarchia bukása és az első világháború elsodorja őket egymástól?

Először is szeretném leszögezni, hogy a Pitypangtánc egy csodálatos szerelmi történet. Annyira szenvedélyes és annyira romantikus, hogy a hibái ellenére is megérintett és sokáig velem maradt. És bár az elején kicsit nehezen találtunk egymásra - sokszor megfordult a fejemben, hogy biza én ezt félbe is hagyom -, ám úgy a könyv felétől egyre jobban kezdett érdekelni a történet, és mire a végére értem – nem tagadom – olyan nagy hatással volt rám, hogy Tina és Félix sorsa visszavonhatatlanul befészkelte magát a gondolataimba.

Ilyen kezdés után úgy tűnhet, hogy imádtam ezt a könyvet, mégis legnagyobb bánatomra, azt kell mondanom, hogy nem voltam teljes mértékben elvarázsolva tőle. Pedig számtalan dolog tetszett benne. Például a családi titkok, és Tina bátyjainak cselszövései, melyeket bár borzasztóan bosszantónak és szívet tépőnek találtam, mégis elengedhetetlenek voltak a történet alakulása szempontjából. Nagyon tetszett a szereplők jellemfejlődése is, és itt most elsősorban Félixre gondolok, aki az idő múlásával óriási változáson ment keresztül. Az ő karaktere formálódott a legtöbbet a történet során, melynek köszönhetően ő volt az egyetlen olyan szereplő a könyvben, akit igazán szerettem. A legszebbnek azonban mégis a Tina és Félix közötti szerelem kibontakozását találtam. Felemelő volt látni azt a folyamatot, ahogy megértek és felnőttek az érzelmeikhez, ahogy az első találkozástól kezdve, rengeteg viszontagságon, csalódáson, tragédián és fájdalmon keresztül eljutottak addig a pontig, hogy képesek lettek volna akár meghalni is egymásért. És végezetül nem tudom szó nélkül hagyni a kor nagy alakjainak és alkotásainak a történetbe való megjelenítését sem, amit véleményem szerint szintén nagyszerűen oldott meg az írónő.

Akkor mégis mi volt a probléma? Nos, sajnálatomra Tina karaktere nem nőtt közel a szívemhez. 12 éves fiatal lányként bosszantóan józan gondolkodásúnak és irritálóan tökéletesnek találtam. Nem igazán voltak hihetők számomra tettei és megnyilvánulásai, ezért a gyerekkori részek annyira nem is kötöttek le. Meg aztán nagyon sajnáltam, hogy a főszereplők története mellé semmilyen mellékszálat nem kaptunk. Pedig szerintem üdítően hatott volna – rám legalábbis mindenképp –, ha nem csak Tina és Felix melankolikus történetéről olvashattam volna tömény 500 oldalon keresztül, hanem más szereplők életébe is nyerhettem volna egy kis bepillantást. Ennek köszönhetően egy idő után már kissé sok volt számomra Tinából és Félixből, érzésem szerint a regény is túl hosszúra lett nyújtva. Meg aztán egy-két apróság, engem azonban mégis zavartak; mint például a humor, illetve a részletesebb és színesebb korrajz hiánya. Hogy a párbeszédeket nem mindig éreztem természetesnek, és az írónő stílusa is néhol kissé erőltetettnek és túl soknak bizonyult.

Mindazonáltal nem tagadom, összességében jó könyv volt, és sok minden tetszett benne, de a negatívumok mégis többet nyomtak a latban. Természetesen örülök, hogy elolvastam, kedvenc azonban sajnos mégsem lett belőle.

Kiadó: Álomgyár
Oldalszám: 512

tovább olvasom B. Czakó Andrea: Pitypangtánc

L. J. Ross: A ​Szent sziget (Ryan főfelügyelő 1.)

Ryan főfelügyelő rendőrségi nyomozó épp a Szent szigeten tölti kényszerszabadságát, amikor karácsony előtt néhány nappal a sziget középkori kolostorának romjai között egy fiatal lány rituálisan meggyilkolt holtestére bukkan az egyik helyi lakos. Ryan ismét munkába áll, segítségül pedig megkapja a régi jól összeszokott kis csapatát, és pluszban egy új tagot, Dr. Anna Taylort, aki polgári szaktanácsadóként vesz részt a nyomozásban. Anna nemcsak a pogány rituálék elismert szakértője, de mivel a szigeten nőtt fel, széles helyismerettel is rendelkezik. Így hát, amikor a szülőhelyétől szabadulni akaró Anna visszatér a szigetre, Ryannel együtt közösen próbálják utolérni az orruk előtt rejtőző gyilkost, annál is inkább, mivel az idő fogy, a hullák száma pedig csak egyre nő. Az áldozatok különbözőek, a gyilkos módszerei pedig változatosak, látszólag véletlenszerűek, de mégis úgy tűnik, hogy valamilyen pogány szimbólumhoz köthető.

Nagyon jól esett nekem most ez a hangulatos, modern rejtélyekkel, rituális gyilkosságokkal és egy kis romantikával fűtött izgalmas történet. Úgy éreztem magam olvasás közben, mintha valami jó kis krimisorozatot néztem volna a tévében. Tudjátok olyat, amiben a saját démonjaival küzdő főszereplő pasas egy magas és jóképű nyomozó, kinek személyisége bár kicsit ellentmondásos és kifürkészhetetlen, de mindenképp rátermett és elhivatott a munkája iránt.

Maga a helyszín nem mindennapi: ősi mítoszokkal és legendákkal teli, rendkívül hangulatos és különleges hely; a Szent sziget, ami egyébként valóban létezik, és mint kiderült tökéletes hátteret biztosít az író által megálmodott rejtélyes gyilkosságoknak. A sziget történelme több ezer éves múltra tekint vissza, az ott élő közösség pedig annyira kicsi és zárt, hogy mindenki tud mindenkiről mindent. Ráadásul a dagály is naponta kétszer választja el a szigetet a szárazföldtől, amivel csak egyetlen keskeny töltésút köti össze, szóval tényleg különleges helyről van szó.

Meg aztán ott volt Ryan jól összeszokott nyomozó csapata is, aminek minden tagja különböző, ám rendkívül szerethető figura volt. Én legalábbis nagyon élveztem a barátságos humort közöttük, és szívmelengető volt látni a hűségüket, amit a főnökük, Ryan iránt tanúsítottak. A történetből kiderült, hogy ők már régóta együtt dolgoznak, úgyhogy nyilvánvaló volt a közöttük lévő erős kapcsolat. Anna még új volt a csapatban, Ryan és a közte lévő vonzerő elkerülhetetlen volt, annak végső következménye pedig kiszámítható. Ám ez nem okozott problémát, mert tetszett a közöttük lévő feszültség, és hogy Ryan, amikor csak tudta hergelte Annát. Amit kicsit sajnáltam, hogy az én ízlésemhez képest túl gyorsan estek egymás karjaiba, arról már nem is beszélve, hogy pár nap ismeretség után Ryant olyan erős féltékenység gyötörte, hogy az számomra már abszolút hihetetlen volt.

Na de térjünk vissza a nyomozásra. Ryan jó nyomozó volt, mindenkit és mindent ösztönösen megfigyelt, féltette a beosztottjait és felelősséget érzett irántuk. Volt néhány olyan fordulat a történetben, amire egyáltalán nem számítottam, és volt olyan is, amit hamar kitaláltam, de furcsa mód, ami igazán zavart az egészben, az a pogány „szakértő” mellőzése volt - és most itt újra visszakanyarodunk Annához -, aki valójában nem nyújtott akkora segítséget Ryannek, hogy abból rögtön megértsük mi is zajlik igazából a szigeten. Pedig én azt hittem, hogy Anna szaktudása lesz a kulcsa mindennek, hogy segítségével több információt kapunk majd a pogány szertartások elemeiről és szimbólumairól, a szigeten lévő "titkos kör" történetéről és követőinek hitéről, de sajnos ez nem így történt. Sőt, egy idő után már az is megfordult a fejemben, hogy Anna csak azért került a szigetre, hogy Ryannek legyen kiért aggódnia, amire aztán úgy a könyv felétől természetesen sor is került.

Ám ne tévesszen meg senkit a morgolódásom, mert összességében nagyon élveztem a könyvet. Pillanatok alatt elvesztem a sztoriban, aminek egyébként végig sikerült fenntartani az érdeklődésemet. Az utolsó oldalak pedig, - ahhh, basszus – mindenért kárpótoltak.

Ui.: A sorozat külföldön már a 11. résznél tart, és ahogy látom mindegyik rész csak egyre jobb lesz. Remélem folytatni fogja nálunk is a kiadó. Én mindenképp vevő lennék rá.

Kiadó: Gabo

Sorozat: DCI Ryan Mysteries 
Eredeti cím: Holy Island
Fordította: Sóvágó Katalin
Oldalszám: 424

tovább olvasom L. J. Ross: A ​Szent sziget (Ryan főfelügyelő 1.)

Április könyvekben

Áprilisban nagyon visszafogott voltam, annak ellenére, hogy ez a Könyvfesztivál hónapja volt. Nem is tudom mikor esett meg velem utoljára, hogy szinte alig találtam valami kedvemre valót az új megjelenések között, úgyhogy rendhagyó módon ezt a hónapot most csak négy könyvvel zártam.  Ám úgy tűnik, hogy ezzel a pár darabbal is igen erősen meggyűlik a bajom, mivel az olvasásaimat tekintve csigalassúsággal haladok előre. Ami természetesen nem annak köszönhető, hogy ne lenne kedvem egy kényelmes fotelben ülve pár órácskát zavartalan olvasással tölteni, hanem mert mostanában annyira elfoglalt és ennek köszönhetően fáradt vagyok, hogy esténként, amikor végre kézbe vehetek egy könyvet, pár oldal után rögtön leragad a szemem.

Egyébként most A Szent sziget olvasásában vagyok benne, ami nekem eddig nagyon bejön. Épp a minap néztem, hogy a sorozat külföldön már a 11. résznél tart, szóval megnyugodtam, hogy utánpótlásból nincs hiány. Már csak abban kell reménykednem, hogy a kiadó is folytatni fogja majd Ryan főfelügyelő történetét - én mindenképp vevő lennék rá.

És hogy vajon mit hoz a következő hónap? Nos, májusra is vannak már terveim, gyarapodik szép lassan a már egyébként is elég hosszú kívánságlistám, még ha néha ki is húzok belőle egy-két olyan kötetet, amire miután alszom egy kicsit már annyira nem is nagyon vágyom. Mindenesetre egy biztos: nem esek kétségbe, mert olvasnivalóm mindig akad. És hogy netán egyetlen hónapot is üres kézzel zárjak? Hahhh! Na hát olyan még soha a büdös életben nem fordult elő velem.   

Jaj, és a nagy hírt még nem is újságoltam nektek! Kiolvastam az első vcs könyvem. :)

tovább olvasom Április könyvekben