Májusi beszerzések

8 megjegyzés
Ez a hónap ismételten csak a munkáról szólt, úgyhogy nem sok időm maradt az olvasásra. Ami kevéske jutott, azt alvással vagy sorozatok nézésével töltöttem. Ennek köszönhetően sikerült végre befejeznem a Poldarkot, ami után kisebb űr maradt bennem. Nagyon hangulatos sorozat volt és bár sokszor felidegesítettem magam a szereplők rosszindulatú ármánykodásain, mindig szívesen ültem le a tévé elé megnézni 1-1 részt belőle. Meg aztán épp tegnap este néztük meg a férjemmel a Két királynő c. filmet, ami szerintem nagyszerű volt. Na kérem szépen, én ilyennek képzelek el egy hiteles történelmi filmet.
De visszatérve a könyvekre, olvasás terén ismét elég ramatyul állok. Ebben a hónapban csak két könyvet (a Mrs. Jeffries főzni kezd és az Adam Fawley sorozat 2. részét, a Sötétben-t) sikerült elolvasnom. A harmadik könyvemnek pedig most járok épp a felénél és bevallom, kissé szenvedek vele, de a fene vigye, ha eddig eljutottam már benne, akkor már csak azért is befejezem.
Májusban egyébként öt könyvvel lettem gazdagabb. A Babák városa, a Veronai szerelmesek és a Szingliként a nyár (ami a mostani olvasmányom) book24-es rendelések voltak, a másik kettőt pedig nagyon kedvező áron a molyon sikerült beszereznem. 

Sajnos a Könyvhétre rengeteg olyan újdonság érkezik, amire irtózatosan fáj a fogam. Nagy dilemmában is vagyok, hogy melyiket rendeljem elő közülük. Egyáltalán érdemes-e előrendelnem bármit is, amikor ennyire nem haladok a régebbiekkel sem.

Na de majd meglátjuk mit hoz a következő hónap. (Magamat ismerve könyvek tuti lesznek benne.)

8 megjegyzés :

  1. Ezek szerint érdemes a Poldarkba belekezdeni? Kacsingatok feléje már egy ideje :)
    De jó könyveket gyűjtöttél össze, a Babák városára nagyon kíváncsi vagyok, a borítója szuper lett és a fülszöveg is meggyőzőnek tűnik.
    Vásárolj nyugodtan, majd olvasod ha lesz időd. Azért remélem nyáron jut neked/nektek is pihenés majd!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem mindenképp kezdj bele, nagyon hangulatos, romantikus és izgalmas is, és ó és a zenéje... A Nóri folyamatosan azt zongorázza, fütyüli és énekli :D szóval igen-igen, ugorj neki.:D

      És hát tuti, hogy nem tudom megállni, hogy a Könyvheti újdonságokból ne vásárolja valamit. Tippek azok vannak bőven, már csak szelektálni kell. :)

      Törlés
  2. Jaj, én nem bírom az ilyen ármánykodósat, 4 rész után feladtam a Poldarkot. :/

    A Veronai szerelmeseket olvasom, bár ugye, a romantika és én... de hát ezt muszáj. :) Nem jutottam túl messze, de eddig tetszik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juhú, tetszik a Veronai szerelmesek? Az tök jó, mert terveim szerint az lesz a következő olvasmányom. És ha neked bejön, akkor nekem is tetszeni fog. :D

      Törlés
    2. Sajnos, lassan haladok, de tetszik, igen. :) Olvasd csak, kíváncsi leszek, neked bejön-e.

      Törlés
  3. Bea a negyedik részig alig van benne ármánykodás :DDD

    Szilvamag nyáron jön az 5. évad!!! Óh, bocs, már nyár vaan :D !
    A távol a világ zajától -t is ajánlom, az mozifilm, én egészen szerelembe estem vele. ( A trailer-ét be akartam linkelni, de el sopilerezi az egész filmet...)

    A poldark főcíme, meg zenéje amúgy tényleg bámulatos. ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudtam, hogy lesz 5. évad, de még nem olvastam róla semmit. Nyáron jönne? De ezek szerint azt nem mondták, hogy melyik nyáron. :)
      A mozifilmnek majd utánanézek, remélem nem pityergős, mert mostanában elég labilis idegállapotban vagyok. :)

      Törlés
    2. Lehet, hogy volt az 5 rész is. :D Nemtom, nekem nem jött be, van ilyen. :)

      Törlés