Julia Quinn: Mr. ​Bridgerton csábítása (Bridgerton család 4.)

Az eddigi négy rész közül nem igazán tudom megmondani, hogy melyik nyerte el leginkább a tetszésemet, mivelhogy mindegyikben voltak olyan részek, amiket szerettem és a kedvenceim lettek. Julia Quinn utánozhatatlan humora és lehengerlő stílusa ez idáig még egyszer sem okozott csalódást. Hihetetlenül jól szórakoztam mindegyik könyvén, miközben bevallom, folyamatosan arról ábrándoztam, hogy de jó is lenne abban korban élve átélni mindazt a sok romantikus élményt és izgalmat, amit a könyvekben szereplő hölgyeknek adott a sors.

Aki követi a sorozatot az bizonyára tudja, hogy ebben a részben derül ki, hogy ki is az a bizonyos Lady Whistledown, amit persze semmi pénzért nem árulnék el nektek - mindenki derítse csak ki szépen maga a rejtélyt. Egyébként az írónő sem adja könnyen az infót, egy-két lehetőséget ugyan felkínál nekünk, melyek között amellett, hogy nyugodtan mazsolázhatunk még Colin is helyet kap, de a nagy titokra azért majdnem a könyv végéig bizony várni kell.

A történetről röviden annyit, hogy hősnőnk, Penelope Featherington, már 16 éves kora óta őrülten szerelmes Colin Bridgertonba, aki mindig úgy tekintett húga legjobb barátnőjére, mint egy szeretni való, de mégiscsak rút kiskacsára. Persze mindig úriemberként viselkedett vele, eltekintve attól az egyetlen esettől, amikor azt mondta róla egy barátjának, hogy Penelope Featherington az a lány, akit soha nem venne feleségül. Sajnos eme meggondolatlan kinyilatkoztatásának véletlenül Penelope is fültanúja volt, és ez a későbbiekben persze mély nyomot hagyott benne. Aztán amikor évek múltán Colin egy utazásából hazatérve ismét találkozik Penelopeval, minden megváltozik. A lány ugyanis nagyon sokat változott, ráadásul előnyére. És amikor Colin egyre jobban megismeri, rájön, hogy Penelope nem csak rendkívül vicces, és intelligens, hanem egy gyönyörű és kívánatos nővé cseperedett.

Bár az egész könyv Lady Whistledown leleplezése körül forog, azért Penelope és Colin kapcsolata is nagy szerepet kap a történetben. Penelope már régóta szerelmes Colinba, akinek a figyelmét azonban csak igen lassan sikerül felkeltenie. Ám ahogy egyre jobban megismerik egymást, nemcsak arra jönnek rá, hogy mennyi mindent titkoltak el eddig egymás elől, hanem, hogy mennyivel több van a másikban, mint ahogy azt elsőre gondolták. Szóval sok vita és mosolyfakasztó heccelődés után hőseink összeházasodnak, ám a fiatal párnak nemcsak a házasságig, de még utána is különböző bonyodalmakkal kell megküzdeniük.

Imádtam a szereplők közötti párbeszédeket, amik - mint mindig - most is nagyon humorosak és sziporkázóak voltak. A kedvenc részem az volt, amikor Penelope megkéri Colint, hogy csókolja meg - ó, ez annyira édes és romantikus jelenet volt, hogy nem győztem csak sóhajtozni olvasás közben. Szerencsére a karaktereket is igazi hús-vér embereknek éreztem; Penelope egy nagyon reálisan gondolkodó fiatal hölgy volt, aki bár tisztában volt nem túl előnyös külső adottságaival, ennek ellenére mégis magabiztos és elégedett volt önmagával és egy cseppet sem vágyott a felsőbb társasági körökbe, illetve azok elismerésére. Colin viszont épp az ellentéte volt, egy olyan sármos és magabiztosnak tűnő fiatalember, akinek mindene megvolt, ennek ellenére mégsem volt elégedett az életével, hiszen nem voltak céljai és álmai... de csak addig, míg rá nem talál Penelopera.

A könyv legemlékezetesebb pillanatait az írónő a kötet végére hagyta, melyben egyrészt, végre nyilvánosságra kerül, hogy ki is rejtőzik Lady Whistledown álneve mögött, másrészt pedig itt hangzik el Colin ama hihetetlenül csodás szerelmi vallomása, amitől basszus, még a könnyem is kicsordult. Ez a jelenet annyira szívmelengető, bájos és megható volt, hogy minden kétséget kizáróan szerintem Colin a legromantikusabb Bridgerton az egész családban!:)

Szóval ez a kötet is rendkívül tetszett, egyetlen dolgot sajnálok csak vele kapcsolatban, mégpedig, hogy a következő könyvekben, lelepleződésének hála, sajnos már nem élvezhetjük a titokzatos Lady Whistledown írásait.

Az eredeti bejegyzés 2011.01.24-én született.

A sorozat kötetei

1.      A herceg és én

2.       vikomt, aki engem szeretett

3.      Tisztességes ajánlat

4.      Mr. Bridgerton csábítása

5.      Sir Philliphnek szeretettel

6.      Rossz kor  

7.      Csókja megmondja

8.      Esküvő less 

9.      És boldogan éltek

Kiadó: Gabo Kiadó
Sorozat: Bridgertons
Eredeti cím: Romancing Mr. Bridgerton
Fordította: Bozai Ágota
Oldalszám: 426

tovább olvasom Julia Quinn: Mr. ​Bridgerton csábítása (Bridgerton család 4.)

Juliette utazik ~ utazókönyv projekt

A Juliette nagy utazása egy nagyon kedves és bájos mese, amit lassan, ízlelgetve kell olvasni. Még nem értem teljesen a végére, de amit eddig el tudok róla mondani, hogy ez a történet egyfajta tisztelgés a könyvek előtt. A könyvek szépségéről és az olvasás öröméről szól, ezért is gondoltam úgy, hogy utazókönyvet csinálok belőle. Remélem lesz köztetek olyan, akit megtalál, akinek tetszeni fog, akit elvarázsol és kellemes élményt nyújt majd számára.

Néhány apróság:

• Ha olvasni szeretnétek a könyvet, akkor itt, vagy levélben, de akár a molyon is jelezhetitek nekem. Illetve majd később arról is szeretnék hírt kapni, ha elindítottátok/megkaptátok a könyvet, mert jó tudni, hogy épp merre jár. (Mindenesetre az útját én itt fogom vezetni.)
• Kérlek benneteket, hogy tartsátok be a határidőt – 21 napot lehet nálatok a könyv.
• Aki ingerenciát érez rá az nyugodtan összefirkálhatja és írhat bele (jó móka lesz később elolvasni, és szép emlék marad majd számomra).
• Mivel a könyv kicsi, így postakész borítékba is simán elfér. Kérlek benneteket úgy csomagoljátok, hogy ne sérüljön, szóval amennyire lehetséges azért vigyázzatok rá.

(A bejegyzés linkje az oldalsávból mindig elérhető lesz.)

Jelentkezők:
Zsanna525 ✔
Nikolett0907  ✔
Garbai_Ildikó
NickyEper
Pöfivonat
Filippino
Medizonka
Adri 

Jó szórakozást, kellemes olvasgatást kívánok mindenkinek!

tovább olvasom Juliette utazik ~ utazókönyv projekt

Anthony Horowitz: A selyemház titka

1890 novemberében Londonra szokatlanul korai és kemény tél köszönt. Sherlock Holmes és dr. Watson éppen teájukat iszogatják a Baker Street 221/B-ben , amikor látogatójuk érkezik, aki Holmes segítségét kéri. Az úr elmondása szerint pár hete egy furcsa alak követi, akiről úgy gondolja, hogy egy ír gengszterbanda egyik vezetője, aki a testvére halála miatt akar az életére törni. Részletesen elmeséli a történetét, ami kb. másfél évvel ezelőtt kezdődött és amit Holmes olyan érdekesnek talál, hogy rögtön el is vállalja az ügyet. Ekkor még persze nem sejti, hogy milyen szövevényes és rendkívül veszélyes esettel áll szemben, mert mint később kiderül, minaz még csak a jéghegy csúcsa volt.

Amikor először kezembe vettem a könyvet, pár oldal után sajnos rögtön félre is kellett tennem. Hogy miért, azt igazán magam sem tudom - valahogy nem igazán csúszott a történet -, úgyhogy nem is erőltettem tovább a dolgot. Aztán a második nekifutás már sokkal de sokkal jobban sikerült, bár az elején még így is kicsit küzdöttem vele, de mint később kiderült, ez nem a könyv hibája volt, hanem az enyém, mert ezt a történetet bizony nem lehet fáradtan és kimerülten olvasni. Ennek a könyvnek minden szavára oda kell figyelni és elmerülni benne, ami egyébként nem is oly nehéz (ha az embert nem zsibbasztják le kellőképp a munkahelyi problémák), mivel egy irtó hangulatos és rendkívül izgalmas történetről van szó.

Horowitz nagyon jól tudja hogyan lehet egy érdekes rejtélyt úgy kibontani, hogy közben két, látszólag egymástól teljesen különböző esetet indít el, majd kapcsol össze a könyv végére. Nekem többször is leesett az állam olvasás közben - hihetetlenül szövevényes, és nem utolsósorban logikus volt a sztori. Ráadásul az akciójelenetek is igen jól sikerültek, és bár voltak a könyvben durva, erőszakos dolgok, és a selyemház titka sem egy könnyen emészthető téma volt, ennek ellenére mégsem dagonyázott, élvezkedett és hatásvadász módon írta le Horowitz az emberi romlottság elrettentő képeit, hanem egyszerűen és röviden a maga árnyaltságában, de mégis kellőképp elborzasztóan - és én ezt igen nagyra értékeltem.

A történetet egyébként Watson meséli el – jóval Holmes halála és e kaland megtörténte után - olyan stílusban, ami a régi Sherlock Holmes filmek (és itt Jeremy Brett főszereplésével készített sorozatra gondolok) hangulatát idézte meg előttem. Nagyon tetszett a viktoriánus Anglia leírása és hangulata, a Holmes-Watson páros kapcsolata és barátsága, és a selyemház körüli rejtély, amely mint apró mozaikdarabkák álltak össze a történet során. És bár ennek folyamatát bevallom - tűkön ülve vagy épp körömrágva – ugyan végig tudtam követni, de az egészet, egyben, csak a könyv végén, Watson barátunkkal együtt sikerült átlátnom és megértenem igazán. Természetesen Holmesnak, velünk ellentétben már kezdetektől fogva voltak megérzései, amiket a híresen jó megfigyelő- és kiváló következtetőképességének köszönhetett. Emlékeim szerint Holmes valódi nagysága egyébként mindig akkor mutatkozott meg igazán, amikor egy játszmában vesztésre állt, és ez bizony itt sem történt másképp. Fantasztikus volt nyomon követni, ahogy felgöngyölítette az ügyet, végig izgultam, találgattam, különböző összefüggéseket és elméleteket gyártottam, persze hiába, mert a közelébe sem értem a megoldásnak. De hogy is érhettem volna, amikor a világirodalom legzseniálisabb nyomozójának is kisebb kihívás volt e bűntény megoldása. De persze ki tudja! Lehet ám, hogy tévedek, mert a végén, amikor Holmes összefoglalta a történteket, úgy tűnt, mintha - egy-két sajnálatos esettől eltekintve - végig kézben tartotta volna a dolgokat sőt, talán még egy kicsit irányította is volna azokat.

Szóval összességében óriási élmény és meglepetés volt számomra ez a könyv. Egy percig nem gondoltam volna, hogy ez nekem ennyire be fog jönni, főleg ilyen nehézkes kezdés után. Minden sorát élveztem, rendkívül kellemes kikapcsolódást és jó szórakozást nyújtott, úgyhogy aki egy klasszikus értelemben vett igazi krimire vágyik, no meg persze megrögzött Sherlock rajongó, annak mindenképp csak ajánlani tudom.

Ja, és éljenek a vcs listák, mert nélkülük ez az élmény tuti nem talált volna rám. (És ezennel a 2. vcs könyvem is kipipálva. Jézusom, de lassan haladok!)

Kiadó: Animus Kiadó
Eredeti cím: The House of Silk
Fordította: Tóth Tamás Boldizsár
Oldalszám: 296

tovább olvasom Anthony Horowitz: A selyemház titka

Brigitte Riebe: A ​pestis árnyékában (A pestis árnyékában 1.)

Az úgy volt, hogy amikor megláttam Brigitte Riebe Johanna megkísértése c. könyvét és a fülszöveg elejébe is beleolvastam – itt a lényeg az elejébe és a beleolvastam szavakon van – úgy gondoltam, hogy ez nekem való lesz. Gyorsan be is szereztem, nehogy lemaradjak valamiről - haha, így utólag csak röhögni tudok magamon. Na mindegy, a lényeg, hogy a könyv már nálam volt, de még mielőtt belekezdtem volna, rendes könyvmolyhoz illően a gr-en is be akartam jelölni, amikor jött a döbbenet, hogy ez egy duológia 2. része. Remek! Így persze rögtön az első részt is be kellett szereznem, amivel tulajdonképp semmi problémám nem volt, mert az első kötet nélkül - most már így utólag látom, hogy - tényleg nem lenne teljes az élmény, ráadásul nem egy hétköznapi történetről van szó, és ezt a lehető legjobb jelzőként értsétek - na de akkor is, NA.

A tanulság? Nos, ezentúl a fülszövegeket legalább egyszer, az elejétől a végéig el fogom olvasni.

Na, de nézzük, miről is szól a történet. A könyv főszereplője Johanna, akinek nemcsak a férje korai halála utáni gyásszal kell megküzdenie, hanem a megörökölt borkereskedésének a gondja is a nyakába szakad. Ráadásul a férje testvére, Hennes is szemet vet rá, és ha mindez még nem lenne elég, minden mozzanatát figyelemmel kíséri abban a reményben, hogy majd az öccse örökségére is ráteheti valamikor a kezét. Ugyanebben az évben (1540-ben) Kölnben kitör a pestis. Rengeteg ember hal meg, hiszen senki nem tudja, hogy hogyan lehetne ezt a betegséget kezelni. Nagyon érdekes volt arról olvasni, hogy ki hogyan próbálta megvédeni magát a járványtól, ki miben hitt és a káoszt kihasználva ki milyen gaztettel próbálta eltüntetni az ellenségét. Nagyon tetszett, hogy a pestis és annak különböző fajtái mellett más betegségek (pl. a szifilisz) problémái is felmerültek és ráadásul élénk leírást is kaptak. És hogy nemcsak az akkori kezdetleges orvoslásba, hanem a város fürdőházaiba, bordélyházaiba, és egy pestises ház működésébe is bepillantást nyerhettem. Látszott, hogy az írónő alapos kutató munkát végzett a témában és ezt igazán nagyra értékeltem.

Szóval visszatérve Johannára, sajnos sógorának hála, férjgyilkosság miatt hamarosan börtönbe kerül, ahol bizony semmi jóra nem számíthat. Szerencsére a városba érkező új orvosnak, MedicusVincent de Vries-nek sikerül megvédenie őt, de a sorsa úgy tűnik, hogy így sem fordul jobbra, mert ezek után egy pestises házban szobalányként, életét kockáztatva kell dolgoznia és vigyáznia a járvány szerencsétlen áldozataira.

A könyv, mint látjátok igen eseménydús és fordulatokban gazdag, egy percet sem unatkoztam olvasás közben, még úgy sem, hogy bizony a szereplők egyes tetteit gyakran nagyon is kiszámíthatónak találtam. Johanna múltja tele van titokkal, és a szálak Kölnben futnak össze. Ám erről nem szeretnék többet elárulni, esetleg csak annyit, hogy a könyv végére minden egyes mozaikdarabka szépen a helyre kerül, sőt a nagy titok már a könyv elején sejthető. A történet egyébként a történelem egy meglehetősen sötét időszakában játszódik, ahol az írónak hála nemcsak az utcákon lévő kosz és bűz volt szinte kézzel tapintható, hanem az emberek félelme és a járványtól való rettegése is, amit mai fejjel nemhogy átérezni, de szerintem felfogni sem nagyon tudunk. Ennek dacára Riebernek mégis sikerült olyan történetet írnia, ami a sok fájdalom és ármánykodás okozta tehetetlen düh és bosszúság mellett reménnyel tölti el az olvasót. Hogy miért? Talán, mert Johanna és Medicus szerelmi története olyan csodálatosan épül be a történetbe, hogy attól melegség járja át az ember szívét, és várja, sőt, követeli, hogy a történet happy enddel végződjön - de ezt igazán megmondani magam sem tudom. A lényeg, hogy működik, hogy megfogott és hogy végig kíváncsian figyeltem a szereplők sorsának alakulását.

Azonban azt is be kell vallanom, hogy Brigitte Rieber stílusával - amit főleg a könyv elején kissé szikárnak és hidegnek éreztem -, kezdetben barátkoznom kellett. Hiányoltam a könyvből a lágyságot és a szereplők érzéseinek gazdagabb leírását, de igazából nincs okom panaszra, mert a lendületes és a rejtett feszültséggel teli történetvezetés mindenért kárpótolt. Szóval miután ráhangolódtam a könyvre, onnantól kezdve nem volt megállás, nagyon gyorsan és könnyen haladtam vele. Annál is inkább, mivel Riebenek olyan hangulatot siketült teremtenie, melynek köszönhetően nem csak olvasóként, hanem nézőként is jelen lehettem a történetben. Mintha csak egy ablakon keresztül pillantottam volna be a szereplők életébe.

Szóval összességében nekem tetszett a könyv. Egyrészt mert egy olyan erős, és kemény nőnek ábrázolta Johannát, aki bár mindig tudatában volt nehéz sorsának, ennek ellenére mindig nagyon ügyesen, és a tőle telhető legjobb módon próbálta ellenőrzése alatt tartani az életét. Másrészt a hiteles korrajz és a történelmi háttér, illetve a pestisjárvány elleni küzdelemről szóló részletes információ miatt, amit borzasztóan élveztem. Úgyhogy a történelmi fikciót kedvelők számára egyértelműen csak ajánlani tudom ezt a könyvet, illetve azoknak, akik egy olyan romantikus történetre vágynak, amiben a szeretettől a kapzsiságon és az irigységen át a dühig és a gyűlöletig, minden, de tényleg minden jó és rossz emberi tulajdonság megtalálható. 

A duológia részei:

1. A pestis árnyékában

2. Johanna megkísértése

Kiadó: General Press
Eredeti cím: Die Pestmagd
Fordította: Berecz Zsuzsa
Oldalszám: 344

tovább olvasom Brigitte Riebe: A ​pestis árnyékában (A pestis árnyékában 1.)

Augusztusi zárás

Ide most valami rövid beköszönőnek meg egy kis sablonos nyavalygásnak? (a nagy nyári melegről, meg, hogy milyen gyorsan elrepült ez a hónap... bla-bla-bla) kéne jönnie, de helyette inkább rögtön a lényegre térek, vagyis nézzük csak, hogy milyen könyveket vásároltam ebben a hónapban.

Vásároltam egyáltalán valamilyen könyvet ebben a hónapban?

Hihetetlen, nem?

tovább olvasom Augusztusi zárás

Karen M. McManus: Lehull a lepel

Az előző posztomhoz kapcsolódva, íme egy másik, ugyancsak hatalmas népszerűségnek örvendő könyv, a Lehull a lepel, ami szintén nem kis meglepetésszerű élményt nyújtott a számomra.

A történetről röviden annyit, hogy egy hétfő délután a Bayview Gimi öt diákját

• az eminens tanuló és minden szabályt betartó Bronwynt,
• a tökéletes bálkirálynő megtestesítőjét Addy-t,
• a drogügyleteiről híres rosszfiút Nateet,
• az iskola legjobb sportolóját Coopert,
• és a gimi hírhedt pletykarovatának rosszindulatú szerkesztőjét Simont, 

büntetőszobába küldik, ám ötük közül csak négyen jönnek ki élve a teremből - Simon rejtélyes körülmények között meghal. A rendőrség természetesen szándékosságot sejt a fiú halála mögött, aki allergiás rohamban vesztette életét. Ezért a teremben tartózkodó másik négy diákot gyanúsítottként kezeli, annál is inkább, mivel később Simon mocskos blogján mindegyikükről találtak valamilyen - még közzé nem tett - kellemetlen leleplező rovatot.

Ez a könyv számomra egy nagyon különleges és intenzív olvasmány volt, ami ráadásul még egy olyan tiltott szerelmi szálat is tartalmazott, amiért én teljesen odavoltam. A főszereplők, mint az már a fülszövegből kiderül, tökéletes példái a középiskolai sztereotípiáknak (az okos, a szép, a rosszfiú, az élsportoló, a különc), amitől akár felszínesek és üresek is lehettek volna, ám McManus olyan ügyesen tárta fel családi hátterüket és az események hatására kibontakozó jellemfejlődésüket, hogy a könyv végére mindegyikük valamilyen módon meglepetést okozott számomra. Mind a négy szereplő olyan átalakuláson ment keresztül, amire egyáltalán nem számítottam, sokkal árnyaltabbak és érdekesebbek lettek, ráadásul az olvasóban a könyv végére még empátiát is képesek voltak kelteni - bennem legalábbis mindenképp. 

A történet egyébként váltott szemszögből íródott, mely írói eszköz – mint tudjátok - nekem nagyon bejön. Kicsit tartottam attól, hogy a szerzőnek vajon sikerül-e majd megtalálni mind a négy fiatal egyéni hangját, de McManus szerintem ezzel kapcsolatban is jó munkát végzett. Mindegyik karakter nagyon tetszett, Nate és Bronwyn románca teljesen elvarázsolt, Addy fejlődésétől pedig majdnem padlót fogtam. Az ő átalakulását, ahogy egyre függetlenebbé vált a barátjától és ennek hatására végre megtalálta saját hangját, szerintem nagyon szépen építette fel a szerző. Sajnos a négy diák közül Cooper volt az egyetlen, akit annyira nem csíptem, cserébe viszont az ő titka okozta a legnagyobb meglepetést.

A könyv elején abszolút bizonytalan voltam abban, hogy melyik szereplőnek hihetek a leginkább, mert a sok hazudozás miatt valamennyiüket megbízhatatlan narrátornak könyveltem el magamban. Úgyhogy csak tippelgetni tudtam, hogy ki lehet a gyilkos. A megoldás viszont soha nem jutott volna az eszembe, pedig visszagondolva, tényleg minden bizonyíték ott volt a szemem előtt, szóval nekem az is nagy meglepetést okozott.

Összességében a Lehull a lepel egy nagyon szórakoztató olvasmány volt, amiben szerintem azért egy kicsivel több is volt egy "egyszerű" gyilkossági rejtély felderítésénél. Ha csak a szereplők sokféleségét és karakterfejlődését nézem, vagy azokat a fiatalkori problémákat: depresszió, kiközösítés, csonka család, másság, kábítószerfogyasztás, zaklatás, amiket az író megpendít a történet kapcsán, a média hatásáról a diákok életében már nem is beszélve, akkor bizony tényleg egy többrétegű, kicsit ijesztő történetről van szó. Persze azért nem kell megijedni, mert ezek a témák közel sem olyan mélyek, hogy elvesszünk bennük, csak mintha finoman tudtunkra kívánná adni a szerző, hogy hahó, ezek a problémák léteznek és mind itt vannak velünk a mindennapjainkban, úgyhogy jó lesz figyelni rájuk.

Egyébként elárulom, hogy nem sok YA thrillert olvastam még eddig, most hirtelen csak a 13 perc jut az eszembe, és igazából másik, ebben a műfajban nálunk megjelent könyvről nem is nagyon tudok. Mondjuk annak idején a 13 perc is nagyon újszerű és érdekes volt számomra, de azt kell mondanom, hogy a Lehull a lepel sokkal izgalmasabb és letehetetlenebb volt nála, úgyhogy mindenképp csak ajánlani tudom.

Kiadó: Maxim

Eredeti cím: One of Us Is Lying

Fordította: Sárossy-Beck Anita

Oldalszám: 382

tovább olvasom Karen M. McManus: Lehull a lepel

Könyvek, amiket várok

Úgy érzem elérkezett az idő egy újabb Könyvek, amiket várok poszt megírására. Érdekes egyébként, hogy mostanában sokkal kevesebb könyvet vásárolok, mint régebben. Pedig ha valaki, én aztán tényleg minden hónapban vettem magamnak valamit. Egyszerűen imádtam gondosan kiválogatni és utána járni, hogy honnan lehet a legolcsóbban beszerezni egy-egy nagyon várt újdonságot. De az elmúlt hónapokban valahogy egyik könyvvel sem estem  szerelembe, oly erősbe legalább is semmiképp, hogy úgy érezzem, na, ezt nekem mindenképp meg kell szereznem, mert ha nem... hú, hát akkor tuti rám szakad az ég. Hogy ez pontosan miért van, nem tudom. Lehet, hogy én változtam meg, de az is lehet, hogy a felhozatal nem az én ízlésemnek való mostanság. Mindenesetre tény, hogy ennek köszönhetően - és a család nagy örömére - a könyvvásárlások helyett inkább könyvespolc projektbe kezdtem.

De visszatérve a friss megjelenésekre, összegyűjtöttem néhány olyan újdonságot, ami részemről  érdeklődésre tarthat számot. Elsősorban természetesen romantikus történetekről: történelmi románcokról és vad skótokról van szó, de van közöttük egy 2. világháborús történet, meg egy-két izgalmas thriller, no meg egy kis ifjúsági fantasy is, a történelmi fikcióról már nem is beszélve. Szóval van itt minden, tessék szépen válogatni.

Eoin Dempsey: A ​Fekete-erdő fehér rózsája

A ​második világháború árnyékába két idegen számára a legnagyobb kockázat: megbízni egymásban…

1943 decembere. Hitler hatalomra kerülése előtt a Gerber-család nyári lakja visszhangzott a nevetéstől. Most, hogy mély hótakaró borítja a Fekete-erdőt, a német másként gondolkodó, Franka Gerber egyedül van, és úgy érzi, hogy kilátástalan az élete. A hazájában tomboló a fanatizmus és a brutalitás miatt elvesztette az édesapját valamint az öccsét, így már nincs miért élnie.

Ekkor észrevesz egy eszméletlen pilótát a hóban, aki Luftwaffe-egyenruhát visel, és az ejtőernyője libeg a szélben. Franka nem akarja, hogy a férfi ott haljon meg, így elviszi a családja mindentől távol lévő faházába – annak ellenére, hogy gyűlöli a rezsimet, amit a katona képvisel. De amikor kiderül, hogy nem az, akinek tűnik, Franka versenyfutásba kezd az idővel, hogy felfedje a pilóta valódi személyazonosságát. A gyenge kötelékük nagyon megszilárdul, de roppant veszélyessé is válik. Miközben nyomukban a Gestapo, vajon megbízhatnak-e egymásban annyira, hogy erőiket egyesítve végrehajtsanak egy küldetést – ami pedig nem csak a háború kimenetelét, de az életüket is örökre megváltoztatja?

Várható megjelenés: 2019. október 31.

L. J. Ross: A ​Platánfa Kapujában (Ryan főfelügyelő 2.)

Ryan főfelügyelő már elhinné, hogy sikerült lezárnia a viharos múltját, amikor a nyári napforduló hajnalán előkerülnek egy tíz éve eltűnt fiatal lány maradványai Hadrianus falából a Platánfa Kapujánál, és most Ryan kénytelen összerakni az áldozat múltját.

A szövevényes nyomozásban Ryannek szembe kell nézni a démonaival, és vállalnia kell a halálos fogócskát egy látszólag utolérhetetlen gyilkossal.

Vérontás és talányok hullámvasútján repíti az olvasót az érzelmekkel és humorral fűszerezett krimi Hadrianus falának tövében, a festői northumberlandi tájon.

Jennifer Donnelly: Stepsister ​– Egy sötét mese

„Tengermelletti ősi városban három nővér – hajadon, matróna, ősöreg hölgy – gyertyafénynél térképeket rajzol. Komoram. Tekintetük átható. Szemük szürke. A Párkák. És minden térkép egy emberi élet útja…”

Ez a történet ott kezdődik, ahol Hamupipőke története abbamarad. Főhőse Hamupipőke mostohahúga, Isabelle. Az emberek szépnek tartják Ellát, azaz Hamupipőkét, de Isabelle-t nem. Isabelle félelmet nem ismerő, bátor, erős akaratú lány. Jobban vív, mint a fiúk. Olyan akadályokon ugrat át szeretett lovával, amitől felnőtt férfiak visszariadnak. Mindez azonban nem számít. Ezeket a tulajdonságokat nem értékelik a lányoknál. Mások határozzák meg, mi a szép. És Isabelle nem illik bele a meghatározásba. Meg kell küzdenie azokkal a démonokkal, amik arra késztették, hogy rosszul bánjon Ellával, változtatnia kell saját sorsán és talán át kell értelmeznie a szépség fogalmát.

Várható megjelenés: 2019. október 31.

E. C. Fremantle: Mérgező ​nász

1615 ősze. Óriási botrány rázza meg I. Jakab király udvarát. Az ünnepelt házaspárt, Robert és Frances Carrt a Towerbe vetik. A vád: méregkeverés és gyilkosság. Az áldozat: Robert legjobb barátja. És valakinek meg kell lakolnia a gaztettért. Vajon melyikük a bűnös, melyiküknek több a veszítenivalója, és melyikük mond igazat?

FRANCES

az erőszakos első férje elől menekült Robert karjába, és elhatározta, hogy új életet kezd. Bármi áron…

ROBERT

egy senkiből lett Anglia legnagyobb hatalommal bíró férfija. De a csúcsra vezető úton az ember sok ellenséget szerez magának…

Frances tudja, hogy az igazság ölni képes.

Robert tudja, hogy egy hazugsággal megmenekülhet.

Azt azonban egyikük sem sejti, hogy megmérgezi őket a szerelem…

Várható megjelenés: 2019. szeptember 17.

Julia London: A ​vad skót (A vad skót 1.)

Arran McKenzie első látásra beleszeret a vörös hajú, zöld szemű Margot Armstrongba. A luxusban született és nevelkedett angol nemeskisasszony azonban képtelen beilleszkedni a skót klánfő barbár világába, így pár hónappal az elrendezett esküvő után elhagyja a férjét, és igyekszik mindent elfelejteni – leszámítva azokat a pillanatokat, amelyeket a vad Arran szenvedélyes ölelésében töltött.

Három évvel később azonban kénytelen visszatérni a férjéhez a Skót-felföldre, hogy kiderítse, milyen szerepet játszik a férfi egy Anglia elleni, feltételezett árulásban, mielőtt a gyanú a nő családjára terelődne. Vajon melyikük kerül ki győztesen a kémkedés és a csábítás szövevényes játékából? És sikerül-e túllépniük a félreértéseken és a megbántottságon, hogy beengedjék szívükbe a szerelmet?

Várható megjelenés: 2019. szeptember 2.

Luca Di Fulvio: A ​nő, aki az álmait kergette

Három élet. Két világ. Egy új kezdet.

1913-at írunk. Úgy tűnik, egy Buenos Aires-i út második esélyt ígér három fiatal számára: a szicíliai Rocco felkeltette a maffia haragját, amikor elutasította, hogy életét a szolgálatukba állítsa. Rosetta alig él túl egy nemi erőszakot. Az orosz zsidó Raquel túlélő, akinek legértékesebb kincse a szülei szeretetének emléke. De az Új Világban látszólag leküzdhetetlen akadályok állnak az útjukba…

Várható megjelenés: 2019. november 15.

Rachel Rhys: Halálos ​örökség

Egyetlen ellensége sem volt…, amíg egy örökség révén vagyonhoz nem jutott.

1948, London: Eve Forrester élete megreked egy szerelem nélküli házasságban, és szürke, komor házában tengeti az életét, amikor teljesen váratlanul levelet kap. Egy gazdag idegen rejtélyes örökséget hagyott rá, de csak úgy tudhat meg többet, ha a fényűző francia Riviérára utazik.

Eve itt tudja meg, hogy egy elbűvölő villát kapott, ami a Földközi-tengerre néz, és az élete egy csapásra előkelőbb már nem is lehetne. Ám miközben bekerül a gazdagok és a híresek köreibe, titokzatos úton szerzett vagyona vonzza azokat, akik ebbe nem törődnek bele, és akik szeretnék, ha Eve örökre eltűnne.

E paradicsomban magányosan kell kibogoznia, milyen történet vezetett meglepetésszerű hagyatékához, mielőtt a sorsa nem várt jobbra fordulása a halálát nem okozza…

Várható megjelenés: 2019. november 20.

Karen M. McManus: Ha ​a titok kiderül

Echo Ridge egy amerikai kisváros. Ellery még sosem járt ott, de már mindent hallott róla. Ott tűnt el a nagynénje, amikor még csak 17 éves volt. Öt évvel ezelőtt pedig egy bálkirálynő meggyilkolása tette fel a helyet a térképre. És Ellerynek most oda kell költöznie, ráadásul a nagymamájához, akiről semmit sem tud.

A város kívülről tökéletesnek tűnik, de sok titkot rejteget. És még mielőtt a suli egyáltalán elkezdődhetne, egy rejtélyes valaki fenyegető üzenetet tesz közzé: megígéri, hogy a bál idén is ugyanolyan veszélyes lesz, mint öt évvel ezelőtt. Aztán, mintha csak ennek bizonyítása lenne, még egy lány eltűnik.

Ellery mindent tud a titkokról. Az anyjának is vannak; a nagyanyjának is. És minél több időt tölt Echo Ridge-ben, annál világosabb lesz, hogy mindenki rejteget valamit. És az a helyzet, hogy a titkok veszélyesek – és a legtöbb ember nem igazán tudja megtartani őket. Ezért is van, hogy Echo Ridge-ben úgy járja, az a legbiztosabb, ha minden rejtegetnivalódat megtartod magadnak.

Várható megjelenés: 2019. november 15.

tovább olvasom Könyvek, amiket várok

John Marrs: The One – A tökéletes pár

Olyan sokan olvasták körülöttem mostanság ezt a könyvet, hogy engem is egyre jobban érdekelni kezdett. Mondjuk mindig van bennem egyfajta előítélet a túl népszerű könyvekkel kapcsolatban, és ez most sem volt másként, de mivel elfogultságomnál már csak a kíváncsiságom volt nagyobb, így mégis adtam neki egy esélyt. 

És bevallom, nem egészen azt kaptam, amire számítottam. Persze, ha nem csak felületesen olvastam volna el a könyv fülszövegét, akkor biztos tisztában lettem volna azzal, hogy a) ez nem egy szívmelengető szerelmi történet, b) pláne nem YA kategóriás. Úgyhogy miután világossá vált számomra tévedésem, kicsit ugyan elbizonytalanodtam, ám mégis nagy lendületel vetettem bele magam az olvasásba és cserébe, mit ne mondjak, egy irtózatosan izgalmas, fordulatos és rendkívül szórakoztató történetet kaptam.

A könyv alapkoncepciója szerintem nagyon érdekes, bár az egyik Blacke Mirror részben már láttam hasonlót, ennek ellenére mégis nagyon egyedinek és izgalmasnak találtam. Egy nem túl távoli jövőben egy nagyvállalat kifejleszt egy ún. DNSPárod nevű alkalmazást, melynek az a lényege, hogy egy egyszerű DNS teszt alapján a program megtalálja számodra a tökéletes párt - persze csak akkor, ha ő is regisztrált felhasználó. Természetesen ha szeretnéd, egy kis pénzért cserébe el is küldik számodra a genetikailag neked rendeltetett társad adatait, hogy fel tudd venni vele később a kapcsolatot. Persze mint minden jónál, itt is vannak buktatók pl. teszem azt, ha már – boldog - házasságban élsz, nem biztos, hogy jó ötlet kíváncsiságból megcsinálni a tesztet. Illetve ez után a felfedezés után már a „hagyományos” társkeresés is valami egészen más értelmet nyert magának. Sajnos ezeknek köszönhetően rengeteg párkapcsolat bomlott fel, életek és családok mentek tönkre, melynek következtében sokan elítélték és gyűlölték ezt a rendszert, de persze voltak olyanok is, akik teljesen odavoltak érte.

A könyvben öt különböző emberről olvashatunk, olyanokról, akik mindegyike e teszt segítségével találta meg a DNS-párját. És hogy ez milyen hátassal volt az életükre? Nos, elöljáróban csak annyit mondhatok, hogy nem mindegyikük története végződött happy enddel.

Számomra ez a könyv óriási meglepetés volt és csakis a szó jó értelmében. Kezdetben kicsit zavart, hogy az író meglehetősen népes karakterkészlettel dolgozott, de hamar megszoktam őket. Nekem kifejezetten tetszett, hogy a könyvnek öt egymástól teljesen különböző élethelyzetben élő szereplője volt. Ugyan kellett egy kis idő, amíg mindegyikük története kirajzolódott előttem, de igazából nagyon gyorsan ráhangolódtam mindegyik szálra és a regény felépítését is hamar megszerettem. Imádom ha egy regényben az író váltott nézőpontot használ, ami ha jól van megírva, szerintem rendkívül izgalmassá tudja tenni a sztorit - és ez itt is nagyon jól működött.  Illetve tetszett a fejezetek rövidsége, és hogy mindegyik szereplőé olyan erős függővéggel zárult, hogy tűkön ülve vártam, vajon mi sül majd ki belőle a végén. Ráadásul mindegyikük története önmagában is baromi izgalmas volt, úgyhogy rekordsebességgel szippantott be a sztori, és borzasztó gyorsan haladtam vele.

A könyvben sokféle fordulat volt, melyek egy részére ugyan számítottam, de túlnyomó részt azért mégiscsak több volt részemről a döbbenet. Az öt szereplő közül Christopher szála kötötte le leginkább a figyelmemet, aki egy pszichopata sorozatgyilkos volt, a DNS párja pedig, mit ad isten, egy rendőrnő. Illetve Ellie története, aki ennek az egész DNS-en alapuló párkeresésnek a feltalálója volt, és akinek bár igaz, hogy a leglassabban indult be a sztorija, de a végén, mégis az övé szólt a legnagyobbat.

Szóval összességében A tökéletes pár számomra egy szuper olvasmány volt, amolyan igazi egyszuszra olvasós. Többször is megfordult a fejemben, hogy ezt tuti meg fogják majd filmesíteni. És lám, igazam lett, ugyanis e regényt alapul véve a Netflix egy 10 részes sorozatot készít majd a közeljövőben.

Hogy kiknek ajánlom a könyvet? Azoknak, akik szeretik az izgalmas, elgondolkodtató, brutális gyilkosságokkal tűzdelt, ugyanakkor a kicsit romantikus és érzelmes történeteket. Azoknak, akik szeretnek olvasás közben agyalni, e könyv kapcsán például arról, hogy vajon hogyan hatna a jövőnkre, ha ez a DNSPár alkalmazás valóban igaz lenne.

Te bevállalnád?

Kiadó: Maxim
Eredeti cím: The One
Fordította: Ipacs Tibor
Oldalszám: 416

tovább olvasom John Marrs: The One – A tökéletes pár

Beth O'Leary: Az ágybérlő

Ó, de kíváncsi voltam erre a könyvre, amit egyébként már a megjelenése pillanatában kinézzem magamnak. Amikor pedig sorra érkeztek a pozitív értékelések róla, csak még erősebb lett bennem az elhatározás, hogy ezt én is mindenképp olvasni akarom. 
Nos, az egyszer biztos, hogy kár lett volna kihagyni. Bővebben?

Az elejétől a végéig imádtam!

Tiffy és Leon ugyanazt a lakást és ágyat osszák meg egymással, de még soha nem találkoztak egymással. Hogy lehetséges ez?

Nos úgy, hogy Tiffy a kettyós barátjával élt együtt egy albérletben, egészen addig, amíg a férfi haza nem állított új barátnőjével, minek után Tiffynek gyorsan mennie kellett onnan.

Leonnak pedig sürgősen pénzre volt szüksége, hogy mihamarabb ki tudja hozni testvérét a börtönből.  Ezért hirdetést adott fel, melyben olyan lakótársat keresett, aki nappal dolgozik, hogy abban az időben az övé lehessen az egyágyas lakás, éjszaka pedig amíg ő ügyeletben van, a társbérlőé.

És bár Tiffy barátai kissé aggódtak e furcsa helyzet miatt, és Leon barátnője sem repesett az örömtől, Tiffynek és Leonnak mindez tökéletes megoldásnak bizonyult, így a szerződés közöttük megköttetett.

Kellemes meglepetés volt számomra ez a könyv, hihetetlenül jól szórakoztam rajta, annak ellenére, hogy szerintem ez az ágybérlős dolog a való életben biztos nem működne. Mégis úgy érzem, hogy tökéletes összetevője volt a könyvnek, és olyan alapot adott a sztorinak, amiből a szerző egy nagyon egyedi, humoros és kicsit sem unalmas történetet rittyentett. 

Tiffy és Leon személyisége, élete és napi rutinjai teljesen különbözőek voltak egymástól. Tiffy szerkesztői asszisztensként dolgozott egy kis kiadóban, míg Leon éjszakai műszakban dolgozó hospice ápoló volt. Nagyon tetszett, hogy az írónő mindkét szereplő gondolatait megjelenítette, méghozzá személyiségüknek megfelelően. Tiffy egy kaotikus, impulzív, nagyon beszédes lány volt, aki ha valamilyen nehézségbe ütközött, rögtön pánikba esett, és az ebből fakadó problémáit azonnal meg kellett osztania a barátaival is. Míg Leon egy félénk, csendes, kissé visszahúzódó, introvertált személyiség volt - igen igen, tökéletes párosítás egy romantikus komédia számára.

Nagyon tetszett, hogy Tiffy és Leon kezdetben post-itek segítségével kommunikáltak egymással, amit a lakás különböző pontjain helyeztek el. Ezek a levelezések sokszor humorosak, időnként bájosak és rendkívül romantikusak voltak. És bár a kapcsolatuk e szakaszában még nem találkoztak egymással, mégis meg tudták mondani, hogy ki hogy issza a kávéját, ki milyen ruhát visel, milyen a stílusa és az illata. Az üzeneteik segítségével nemcsak megismerték egymást, de a sorok között olvasva megtanulták megfejteni egymás hangulatát is, szóval egy idő után már többek voltak puszta lakótársaknál, érzelmileg is támogatták egymást.

Természetesen elkerülhetetlen volt közöttük a nagy találkozás, mely ominózus jelenet a regény egyik legviccesebb és legkínosabb része is volt egyben. És noha a személyes ismeretség után kezdetben zavarba jöttek és pánikba is estek egymástól, hamarosan rájöttek, hogy a papíron megkezdett barátságuk valami mássá kezd átalakulni. Leon egyébként - óóó, igen -, ő egy rendkívül szerethető karakter volt számomra, és Tiffyben sem találtam semmi kivetnivalót. A köztük lévő forró pillanatok roppant érzékiek voltak, és persze volt egy-két olyan szívmelengető romantikus jelenetet is, amely mosolyt csalt az arcomra. A regényben rengeteg mellékszereplő volt, melyek mindegyikét nagyon szimpatikus és jól eltalált karakternek éreztem, én legalábbis mindegyiküket nagyon szerettem. Tiffy jogász barátnője és Leon bátyja volt a legkedvesebb számomra.

Szóval összességében, mint látjátok, nekem borzasztóan tetszett a könyv. Meg merem kockáztatni, hogy az idei év egyik legjobb olvasmányának nevezzem. Intelligens, izgalmas, humoros és üde. Nagyon gyorsan olvasható, könnyed, és egy kicsit sem bugyuta. Volt tartalma, de annyira azért mégsem volt komoly, hogy nagy mélységekbe rántsa az olvasót, egyszóval igazi limonádé, ami a romantikára vágyók számára tökéletes kikapcsolódást nyújthat – igen, egy kicsit el vagyok ájulva tőle. 

Ui: Tiffy a könyvben egy csomó flapjack-et sütött, amiről bevallom, eleinte gőzöm sem volt, hogy micsoda. De azóta - hála az internetnek - már többször is készítettem. A családnak nagyon bejött.

Kiadó: General Press

Eredeti cím: The Flatshare

Fordította: Fügedi Tímea

Oldalszám: 456

tovább olvasom Beth O'Leary: Az ágybérlő

Julia Quinn: Csudajó (Csudajó trilógia 1.)

Történetünk hősnője, Emma Dunster, egy kissé makacs és makrancos vörös hajú szépség, aki nem mellesleg egy amerikai hajózási vállalat leendő örökösnője. Édesapja azzal a nem titkolt szándékkel küldi őt londoni rokonaihoz, hogy ott majd hátha észhez tér és a vállalat ügyei helyett inkább a férjkeresésre koncentrál. Ami egyébként nem is lenne nehéz feladat számára, mivel vörös hajával, filigrán alkatával igen feltűnő szépségnek számít, ráadásul „amerikaisága” is külön érdekesség a londoni elit köreiben.

Történetünk hőse pedig Ashbourne hercege, nevezetesen Alexander Edward Ridgely, egy zöld szemű, sötét hajú, örök agglegény és nagy nőcsábász hírében álló férfi, aki bár csalódott a nőkben - véleménye szerint a nőket csakis a férfiak pénze érdekli - ettől függetlenül mégsem veti meg a gyengébbik nem társaságát.

Szereplőink különleges körülmények között találkoznak egymással. Emma épp a kisasszonyi teendői elől menekülve cselédruhába öltözve indul a piacra tojásért, amikor találkozik a herceggel és megismeri annak becses családját. Pontosabban csak miután sikerül megmentenie a herceg keresztfiát, akit egy bérkocsi majd halálra gázolt történik meg az ismerkedés, mely hőstett után Emma már nem menekülhetett a Ridgely-család hálájától, de legfőképp Alex figyelmétől, aki ahogy meglátta az eséstől elájult lányt, akit a karjában a hintójába vitte... Ó igen, azt hiszem rögtön bele is szeretett. Ezek után már csak idő kérdése volt, hogy mikor derül ki az igazság Emmaról, miszerint ő nem is a Blydon-család alkalmazottja, ahogyan azt állította magáról, hanem azok vagyonos amerikai unokahúga.

Megjegyzem, hogy az előbb írtak és vele együtt főhősünk első Emmától lopott csókja a könyvnek úgy kb. a 40. oldala környékén történik meg, amit csak azért érzek fontosnak megemlíteni, mert ezek után maradt még nekünk 400 oldalunk, mondom 400 oldalunk! Úgyhogy az első röpke csóknál be kell valljam, egy percre megálltam és elgondolkodtam, hogy miért is nem lepődök meg, vagy ami még ennél is rosszabb lenne, miért is nem esek kétségbe e gyors tempó miatt? Mert feltételezem, hogy a legtöbb olvasó ebben az esetben azt mondaná magában, hogy ha már a könyv elején megcsókolja ez az egyébként nagyon sármos ám bosszantóan cinikus herceg, a mi szegény kis lánykánkat, akkor ezek után vajh mivel is tarthatná fent Quinn kisasszony továbbra is a figyelmünket? Ne adj' isten, amit még kimondani sem merek, a romantikus feszültséget. Régi motoros révén - no meg egy tucat Julia Quinn regénnyel a hátam mögött - azonban nekem nem voltak aggályaim ezzel kapcsolatban, sőt mi több, csak mosolyogtam magamban, mert tudtam, hogy az igazi móka még csak most kezdődik.

Néhány szemet gyönyörködtető külföldi kiadás.

A történet nagyon bájos és ellenállhatatlanul romantikus volt, melynek olvasása közben nem titkolom, kezdettől fogva minden vágyam az volt, hogy Emma gyógyítsa ki Alexet a nők iránti bizalmatlanságából, Alexnek pedig sikerüljön úgy elcsavarni Emma fejét, hogy még azt is elfelejtse, hogy honnan jött. Megnyugvással töltött el, hogy ez a dolog egyébként egészen jól ment nekik, hiszen teljesen nyilvánvaló volt a köztük lévő vonzalom, ráadásul mindig őszinték is voltak egymáshoz, még ha kényes témákról is volt szó közöttük.

Igazából nem volt intenzív konfliktus a regényben, persze apróbb félreértések és nézeteltérések megestek hőseink között, és akadtak olyan helyzetek is, melyekben Emma nem csak szolgálólány ruhában, de férfiruhában is képes volt a tettek mezejére lépni, ablakokon és fákon ki-, be- és átmászni és nem utolsósorban az unokatestvérét megmenteni... Szóval egy perc üres járat sem volt a könyvben.

Tapasztalatból tudom, hogy minden Quinn-regény elmaradhatatlan eleme a szereplők között zajló édesen évődős és csipkelődős párbeszéd, illetve az a néhány forró szerelmi jelent, amikkel az írónőnek itt is sikerült megörvendeztettnie bennünket. Ám igazából én mégsem ezek miatt a khm... nyalánkságok miatt szeretem elsősorban a regényeit, hanem a szereplőik miatt, akik mindegyike (na jó, egy-két kivétel mindig akad) nagyon kedves és szerethető emberek, olyanok akik igazán törődnek és szeretik egymást. Imádtam Emma és az unokanővére Belle közötti kapcsolatot, igazi jó barátnői voltak ők egymásnak, és mindig is imádtam Quinn regényeiben azokat a férfi mellékszereplőket, akikről igaz, hogy keveset tudtunk meg, de amit megtudtunk, azok alapján mindig csak imádkozni tudtam Mrs. Quinnhez, hogy bárcsak ők lennének a következő rész főszereplői. (És szerencsére imáim mindig meghallgatásra is találtak.)

Úgyhogy összességében nekem nagyon tetszett ez a könyv, és bár tudom, hogy ez volt az írónő első írása, ami állítólag nem annyira kiforrott mint az utána következők, ennek ellenére én mégis úgy érzem, hogy a Csudajó simán felveheti a versenyt Bridgertonékkal, a Smythe-Smith-kvartettről már nem is beszélve. Úgyhogy bár az írónő azt írta, hogy:

„A Csudajó talán nem olyan kidolgozott írás, mint amilyeneket mostanában írok, de van valami különleges az egymásba szőtt szavakban: olyan öröm és olyan élvezetteljes szóáradat, amit csak első regényekben lehet találni. Élveztem minden percet, amelyet e könyv írásával töltöttem”

Én pedig ennek minden sorát olvasni, drága Mrs. Quinn!

Az eredeti bejegyzés 2013. október 23-án íródott.

 

A sorozat kötetei:

1. Splendid (1995) - Csudajó 

          Emma Dunster & Alexander Ridgely

2. Dancing at Midnight (1995) - Ma éjjel táncolnék

          Arabella Blydon & John Blackwood

3. Minx (1996) - Lent délen, édes

          Henrietta Barrett & William Dunford

Kiadó: Gabo

Eredeti cím: Splendid

Fordította: Bozai Ágota

Oldalszám: 256

tovább olvasom Julia Quinn: Csudajó (Csudajó trilógia 1.)

Dalfutár ~ Méri Poppinsz első tánca ~ Grecsó Krisztián

Aki esetleg nem ismerné a Dalfutárt, annak röviden elmondom, hogy miről is szól ez a műsor. Hajós András (szeretem, szeretem) gondolt egy nagyot és kitalálta, hogy mi lenne, ha négy zenei tehetséget: egy zeneszerzőt, egy szövegírót, egy producert és egy énekest összehozna, hogy azok közösen létrehozzanak egy dalt. Persze ez mind nagyon szép és jó, de ugye joggal kérdezhetné bárki, hogy mi ebben a pláne? 

Hát kérem szépen az, hogy a munka elején, ez a négy ember egymástól teljesen függetlenül dolgozik, még csak egymás kilétéről sem tudnak semmit - tiszta vakrepülés számukra az egész. Majd csak a végső felvételnél szembesülnek egymással, amikor végleges formába kell fésülniük a művet. 

A dalok körüli munkálatokat dupla epizód erejéig követhetjük nyomon. Ennek menete a következő: Hajós felkér egy zeneszerzőt, hogy írjon egy dallamot, amit aztán tovább visz a szövegíróhoz, ahonnan aztán az elkészült dallam a szöveggel együtt - de volt már úgy is, hogy szöveg nélkül, mert az nem készült el időre - kerül a producerhez, aki miután meghangszerelte a dalkezdeményt, tovább küldi az utolsó láncszemnek, az énekesnek. 

A szereplők az utolsó részig nem tudnak egymásról, ennek köszönhetően egyik műsor sem egyforma. Mindegyik rendkívül egyedi, humoros és nem utolsósorban roppant érdekes, hiszen nem minden nap adatik meg bárkinek is, hogy bepillantást nyerjen egy dal elkészítésének kulisszatitkai mögé. 

És hát ezt az egész dolgot Hajós András fogja össze, vezényli és szerintem szuperül kézben is tartja. Hajós Andrást eddig is nagyon bírtam, de ez után a műsora után, csak még jobban tisztelem és szeretem. Testhez álló feladat ez a számára és látszik rajta, hogy szívvel lélekkel csinálja. 

A műsor egyébként 2016-ban kezdődött és egyetlen évadot élt meg. Szerencsére az idén saját YouTube-csatornán folytatódik, íme néhány név az alkotócsoport tagjai közül:  Kőhalmi Zoltán, Lovasi András, Linczényi Márkó, Rakonczai Viktor, Szakács Gergő, Dallos Bogi, Bereczki Zoltán, Zentai Márk, Lábas Viki... és igen, igen Grecsó Krisztián, aki annyira szimpatikus és kedves ember volt számomra, hogy elhatároztam, mindenképp olvasok majd tőle valamit, hiszen itt él velünk, kortárs szerző - szégyellem is kicsit, hogy eddig nálam kimaradt. 

Szóval én mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a műsort. Engem a negyedik csapat munkájánál többször is kirázott a hideg, nagyon tetszett és nagyon szép dalt hoztak össze. A sok internetes szemét között a Dalfutár egy igazi kincs. Rengeteg tehetség, nagyszerű dalok, imádom! Még többet-többet belőle!

A kép a Dalfutár Instagram oldaláról való.

tovább olvasom Dalfutár ~ Méri Poppinsz első tánca ~ Grecsó Krisztián

Sharon Bolton: Halj ​meg kétszer!

Sharon Bolton neve nem ismeretlen számomra, hiszen a tavaly előtt megjelent Egyikünk hazudik c. könyvével anno sokat szemeztem, de aztán valahogy mégis kimaradt nálam. Nem így a Halj meg kétszer! regénye, aminek a fülszövege olyan ígéretesen hangzott, hogy a megjelenése után rögtön meg is rendeltem magamnak.
És már most elárulom, hogy nagyon jó választás volt, egy kicsit sem csalódtam benne.

A történet egy léghajós kirándulással indul, amit a tizenhárom utasa közül csak egyvalakinek sikerül túlélnie. Őt a rendőrség Jessica Lane-ként azonosítja, akit érthetetlen okok miatt, miután elhagyta a baleset helyszínét, azóta sem találnak. A rendőrség nem érti, hogy miért nem lép Jessica kapcsolatba a hatóságokkal, úgy gondolják, talán olyan erős fejsérüléseket szenvedett, hogy teljesen össze van zavarodva. Amit nem tudnak, hogy a repülés során mindegyik utas egy kegyetlen gyilkosság szemtanúja volt, és mivel az elvetemült gyilkos nem engedhette, hogy titka kiderüljön, mindenre, ismétlem mindenre képes volt, hogy ez valóban így is történjen.

Így veszi hát kezdetét egy őrült macska-egér játék, melynek szereplői az egyetlen túlélő, JESSICA LANE, és a kegyetlen gyilkos, PATRICK FAA.

Sharon Bolton egy igazán csavaros, összetett és roppant szórakoztató regényt tett le az asztalra. Igazából a fülszövegben olvasottakon kívül nem is nagyon szeretnék többet elárulni a történetről, nehogy elvegyem valakitől a meglepetés örömét. Mindenesetre annyit mondhatok, hogy a regény első néhány (hőlégballonos) fejezetét annyira intenzívnek és megragadónak éreztem, hogy az totál levett a lábamról - nem igen találkoztam még ehhez hasonlóval – szóval durván jól indult, na.

A könyv központi karaktere Jessica, nekem nagyon szimpatikus szereplő volt. Szerintem végig jó döntéseket hozott, amikkel pedig nem értettem egyet, a könyv végén arra is magyarázatot kaptam. Értékeltem erőfeszítéseit, hogy soha nem adta fel, és hogy kitartóan próbált helytállni tervében, melynek köszönhetően tökéletesen bele tudtam magam élni az üldözött szerepébe, és naná, hogy teljes erőbedobással drukkoltam, hogy mihamarabb biztonságba kerüljön. Tetszett, hogy Bolton nem hagyta figyelmen kívül Jessica bánatát, amit a testvére elvesztése miatt érzett, és teljesen reálisnak éreztem, hogy az éles helyzetekben a túlélése érdekében félre tudta tenni érzelmeit, hogy a saját biztonságára tudjon összpontosítani. Érdekes színfoltja volt a könyvnek a kolostor és az ott élő apácák, akik nem csak lelkes figyelői voltak a drámának, de tulajdonképpen végig jelen voltak a történetben. Nagyon élveztem a velük töltött időt, annál is inkább, mivel némi humort is tudtak csempészni a történetbe, megtörve ezzel annak sötét hangulatát.

Maga a sztori egyébként nagyon jól felépített és könnyen olvasható volt. A háttérinformáció csepegtetését a visszaemlékezések segítségével szerintem nagyon jól oldotta meg a szerző. A rövid fejezetek pedig kifejezetten jót tettek a könyvnek: fokozták a feszültséget, és gyorsították a tempót. A cselekményt több szálon követhettük nyomon, hol az üldöző, Patrick, hol az üldözött, Jessica szemszögén keresztül láthattuk ugyanazon időben az eseményeket, ami annyira izgalmassá tette az egészet, hogy sokszor levegőt is elfelejtettem venni olvasás közben (lásd fürdőszobás jelenet.) Szóval feszültségből nem volt hiány, Sharon Bolton ebből a szempontból is jó munkát végzett. 

Összességében nekem nagyon tetszett a könyv, tényleg letehetetlen volt. Rengeteg fordulat és csavar jellemezte a sztorit, amiket aztán az olvasó a végén halmozva kapott az arcába. Engem az írónőnek többször is sikerült úgy meglepnie, hogy kiskanállal kellett összeszedegetni magam utána. Mondjuk az is igaz, hogy az utolsó csavart én már kissé soknak éreztem, ott mintha túltolta volna Bolton a sztorit, de ez csak apró kukacoskodás a részemről, hiszen a Halj meg kétszer! remek olvasmányélményt nyújtott, amit a műfaj kedvelői számára csak ajánlani tudok.  

Kiadó: Lettero
Eredeti cím: Dead Woman Walking
Fordította: Daróczi Péter
Oldalszám: 400

tovább olvasom Sharon Bolton: Halj ​meg kétszer!