Taylor Adams: No exit

Ebben az évben ez volt a legjobb könyvem. Gondoltam, ezt már az elején közlöm, mint tény.

Mindazonáltal nem állítom, hogy hibátlan regényről lenne szó, de úgy gondolom, hogy azok említése, csupán csak kötekedésként hatnának az erényei mellett.

És most jöjjön a hosszabb verzió.

Régóta kerülgettem már ezt a könyvet. A megjelenés időpontjában még a kívánságlistámra is felkerült, de aztán valahogy kiesett a látóteremből, mígnem arra lettem figyelmes, hogy igen sok ismerősöm - akiknek az ízlésében megbízom - kedvencelte, úgyhogy naná, hogy én is kíváncsi lettem rá, és komoly elvárásokkal futottam neki. 
Hogy beváltotta-e a hozzá fűzött reményeimet? Abszolút! Mondhatni rögtön magába szippantott, majd egész egyszerűen letarolt.

Pedig maga a történet nem túl csavaros... na jó, azért volt egy két olyan pillanat, amikor egy mélyről jövő "Apám! Ezt nem hiszem el" kiáltás röppent ki a számon, de alapjában véve néhány mondatban össze tudnám foglalni az történet vázát. Adva van egy fiatal egyetemista lány, Darby, aki óriási havazás közepette a Sziklás-hegységen át indul útnak haldokló édesanyjához. Ám a havazás hóviharrá alakul, ami elvágja az útját a hegyekben. Így az éjszakát egy autós pihenőben kénytelen tölteni négy ismeretlen - két fiatal srác, egy idősebb férfi és annak nővére – társaságában. Aztán amikor Darby kimegy, hogy térerőt keresve felhívja anyját a késése miatt, az egyik autó félig befagyott ablaka mögött egy megkötözött kislányt pillant meg ketrecbe zárva. És innentől kezdve elszabadul a pokol, és egy rendkívül izgalmas és látványos élet-halál harcnak lehetünk szemtanúi, melynek során Darby mindent, de tényleg mindent megtesz, hogy a kislányt kiszabadítsa.

Ennél többet vétek lenne elárulnom a történetről, mert úgy lesz igazán izgalmas és mellbevágó, ha mindenki saját maga fedezi fel azt. Amit fontosnak érzek kidomborítani az Darby karaktere, kinek motivációját és tettének mozgatórugóját kezdetben nem igazán értettem. Fura volt a makacssága és azon elszántsága, amivel akár még az élete árán is képes lett volna megmenteni a gyermeket. Úgyhogy ezzel kapcsolatban többször is felmerült bennem a kérdés, hogy vajon miért? De jobban végiggondolva a dolgokat úgy hiszem érteni vélem tettének okát – rögtön mondom is, hogy miért.

Darby egy rendkívül gyakorlatiasan gondolkodó bátor fiatal lány volt, aki amint szembesült azzal a ténnyel, hogy egy kislányt elraboltak és egy kocsi hátuljában fogva tartanak, rögtön azon kezdett el agyalni, hogy vajon hogyan tudná őt kiszabadítani onnan. Még azt is maga elé képzelte, hogy a sikeres mentőakciója után a média hogy fogja majd mindezt tálalni, és miként fogja őt hősnek kikiáltani. Szóval először szerintem ő csak hős akart lenni és úgy gondolta, ha gyorsan cselekszik, nem lesz nehéz dolga. Ám a tervezett és a véletlen események izgalmas összjátékának köszönhetően a dolgok kicsit elfajultak, olyannyira, hogy egy idő után a mentőakciója már személyes üggyé vált számára.

Persze nem tagadom, hogy voltak a könyvben olyan jelenetek is, ahol Darby akcióhősöket megszégyenítő állóképességétől és erejétől kicsit ráncba szaladt a homlokom, de azt kell mondjam, hogy számomra még ez sem csorbította a könyv élvezeti értékét. Mert bár ebből a szempontból szerintem elég vékony mezsgyén lavírozott az író, ennek ellenére mégis nagyon élveztem a regény minden egyes percét.

Egyébként amitől számomra igazán különleges ez a történet, hogy végig egy hóvihartól elzárt autós pihenőhelyen játszódik, viszonylag kevés szereplővel. És bár kezdetben úgy gondoltam, hogy ezek a korlátok majd túlságosan megkötik az író kezét, de kellemesen csalódtam, mert Taylor Adams úgy hozott ki minden lehetőséget ebből a helyzetből, hogy azt a legkevésbé sem éreztem soknak vagy túlnyújtottnak.

Szóval összességében, mint látjátok a No exit nekem nagyon bejött. Olyan baromi izgalmas és pörgős történet volt, amitől tényleg egy percre sem tudtam megválni. Ahogy a kezembe vettem a könyvet, a világ engem pár órára el is veszített, úgyhogy a magam részéről a műfaj kedvelői számára tényleg csak ajánlani tudom.

"A különbség a hős és az áldozat között?

Az időzítés."

Kiadó: Tericum

Eredeti cím: No Exit

Fordította:Tamás Dénes

Oldalszám: 328

tovább olvasom Taylor Adams: No exit

Josh Malerman: Madarak ​a dobozban

Mint oly sok esetben, most is a könyv fülszövege volt az, ami elsősorban felkeltette a figyelmemet és vásárlásra késztetett. Amiről így utólag elmondhatom, hogy jó döntés volt. Abszolút megérte. Még akkor is, ha esténként rendesen beparáztam tőle.

A könyvről röviden annyit, hogy a világ, amiben a történet játszódik a végét járja, ugyanis egy olyan ismeretlen és rémisztő dolog garázdálkodik odakint, amire elég csak egyetlen pillantást vetnie az embernek, hogy őrjöngő gyilkossá váljon. Eleinte még csak eltszórt pletykák és tudósítások voltak hallhatók olyan hajmeresztő dolgokról, melyekben emberek láttak valamit, mely után megőrültek és kegyetlen módon megölték társaikat, majd utána végeztek magukkal is. Aztán hamarosan ezek a hírek egyre gyakoribbá váltak, míg végül a tévé elsötétült, a rádió elhallgatott, az internet pedig összeomlott. A hisztéria és a rettegés az egész világot bejárta.

Egy ilyen világban él Malorie, két 4 éves gyermekével együtt, egy elsötétített lakásban. A gyerekek születésük óta nem látták a külvilágot, csakis a biztonságot nyújtó elsötétített lakásban nyithatták ki a szemüket, de Malorie jól tudta, hogy nem sokáig élhetnek így, egy nap el kell majd hagyniuk a menedéket adó házat. És ez a nap, most érkezett el.

A történet két idősíkon játszódik, ahol az egyik a jelen, melyben Melorie és két gyermeke szemfedőt kötve szemükre a folyópartra botorkálva beülnek egy csónakba, és elindulnak egy olyan helyre, ahol reményeik szerint biztonságban lehetnek. A másik idősík pedig a majd öt évvel ezelőtti múlt, melyben megismerhetjük ennek az egész hisztériának a kezdetét, hogyan került Malorie a menedékházba, kik voltak a társai akikkel együtt próbálta átvészelni ezt a veszélyekkel teli hihetetlen időszakot, és végezetül, hogy ki volt az a furcsa ember, akinek a felbukkanása aztán mindent megváltoztatott.

A könyv erőssége szerintem a hangulatában rejlik. Nem félek bevallani, hogy végig rettegtem az olvasása alatt, mely érzés abból az egyszerű megállapításból fakadt, hogy a legijesztőbb fenyegetés az ember számára mindig az, amit nem láthat. Gondoljatok csak bele. Senki nem tudja, hogy hogy nézhetnek ki azok a teremtmények, amik megpillantása ilyen borzalmas hatással van az emberre. Akik látták, azok mind meghaltak, akik nem, azok pedig négy fal között, zárt ajtók és ablakok mellett élik napjait. Ám azoknak is ki kell merészkedniük egyszer, ha vízre és élelemre van szükségük, és Malorie pontosan ezt tette, minden áldott nap. Próbáljátok csak ennek a nőnek a helyébe képzelni magatokat; csakis lekötött szemmel léphettek ki a házból, és ha kint vagytok, nagy valószínűséggel találkozni fogtok egy szörnyeteggel, aki lehet, hogy követni fog, vagy csak egyszerűen ott van melletted és figyel. Hallod a lába alatt megroppanó száraz faleveleket, és ahogy feléd közeledve odaér hozzád, érzed a teste melegét a meztelen karodon, de bárhogy is pánikolsz, nem nyithatod ki a szemed, mert ha ezt megteszed, azonnal véged van.

Ebből a szituációból fakad az a kiszolgáltatott érzés és rettegés, ami végig átjárja a könyvet, és mely miatt olyan nyomasztóvá és sötét hangulatúvá válik az egész, hogy az szinte agyonnyomja az olvasót. De ennek ellenére mégsem tudsz szabadulni tőle, csak olvasod tovább, még akkor is, ha érzed, hogy ezzel még több szörnyűség zúdul majd a fejedre. 

"Az a pillanat, amikor már eldöntötted, hogy kinyitod a szemed, de még épp nem tetted meg, az egyik legijesztőbb ezen az új világon."

A könyv szereplői közül Malorie volt a legerősebb. Őt egy olyan baromi kemény nőnek ismertem meg, akit a rengeteg fájdalom, szörnyűség és veszteség edzett ilyennek. Szerintem irtó kevesen lennének képesek egy ilyen sarkaiból kifordult világban úgy talpon maradni, mint ahogyan azt ő tette. Malorie elfogadta, hogy itt a világ vége, és nem siránkozott vagy esett kétségbe, hanem úgy nevelte a gyerekeit – mely módszereket igen kegyetlennek tartottam -, hogy segítsék őt a túlélésben.

"Olyan életet nyújtasz nekik, amelyet nincs értelme megélni."

Eleinte nagyon zavart, hogy egyszerűen csak Lánynak és Fiúnak nevezte őket, de aztán ahogy jobban belegondoltam, és próbáltam beleélni magam a helyzetébe rájöttem, hogy talán azért nem adott a gyerekinek nevet, mert az közelebb hozta volna őket hozzá, és az elterelte volna a figyelmét a túlélés szabályairól és annak igazi céljáról; menekülésük megvalósításáról.

A könyv olvasása során folyamatosan azon agyaltam, hogy vajon mi lehet az a valami, amitől így megőrülnek az emberek - és valami felfoghatatlanul szörnyű és gonosz teremtmény körvonalai rajzolódtak ki előttem - és persze, hogy mi lesz majd Malorie és két gyermekének a sorsa ebben az elcseszett, ismeretlen lényekkel teli világban. Mivel a regényt csak éjszakánként tudtam kézbe venni, nem sokáig bírtam cérnával, mert olyan hamar rámtelepedett a történet nyomasztó, rettegéssel és félelemmel teli hangulata, hogy attól totál beijedtem, és úgy döntöttem, hogy a nyugodt alvás érdekében inkább csak nappal folytatom majd tovább - persze nappal soha nem volt időm, így maradtak az éjszakák, és a felkapcsolt villanyok. 

Úgyhogy ütős kis könyv volt ez, melyről magam sem gondoltam volna, hogy a sok para ellenére ennyire be fog majd jönni. Nagyon tetszett az író stílusa és az elbeszélés módja, és bár a végére érve elégedetten csuktam be a kötetet és meg voltam győződve arról, hogy ez csakis egy erős nyitó része lehet egy izgalmas jövőbeli sorozatnak, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy tévedtem, mert sehol nem találtam információt arra vonatkozólag, hogy ez valóban így lenne. Remélem csak én bénáztam és lesz folytatás, mert ellenkező esetben a végével kapcsolatban igen erős hiányérzet maradt bennem. 

Josh Malerman

A könyv hátulján olvasható, hogy a filmjogok már elkeltek. És valóban, olvasás közben nekem is többször megfordult a fejemben, hogy ez a könyv tényleg filmvászonra kívánkozik. Ugyanakkor azt is megfogadtam magamban, hogy én ezt a büdös életbe nem fogom megnézni, elég volt olvasnom róla. Ha még látnom is kell azt a sok vérengzést és borzalmat, amiken Malorie átesett, az tuti kiverné nálam a biztosítékot.

Az eredeti bejegyzés 2015. május 24-én íródott.

UPDATE: December 21-én debütál a könyvből készült film a Netflixen, ami a trailere alapján úgy tűnik, hogy elég húzós lesz, ugyanolyan para, mint amilyen a könyv is volt. Úgyhogy lehet, hogy én ezt kihagyom - majd meglátom. 

Kiadó: Fumax

Sorozat:-

Eredeti cím: Bird Box

Fordította: Rusznyák Csaba

Oldalszám: 256
Eredeti bejegyzés: 

tovább olvasom Josh Malerman: Madarak ​a dobozban

Októberi beszerzések

Bár az augusztus és szeptember havi beszerzős listám itt elmaradt - ha valakit érdekel, az instagram oldalamon talál róluk képet – az október havi nem fog. Már csak azért sem, mert muszáj megmutatnom, hogy milyen sok jó könyvet sikerült ebben a hónapban vásárolnom, melyek közül kettőt, Az amerikai örökösnő-t és a No exit-et már el is olvastam. S hogy beváltották-e a hozzájuk fűzött reményeimet?

Nos, Az amerikai örökösnő hozta az elvárt papírformát, a No exit pedig, fúúúú… hát az nálam bekerült az év legjobb olvasmányai közé. Hamarosan írni is fogok róla, csak mostanában annyira el vagyok havazva munkával, hogy a szívemnek kedves dolgok (olvasás és a blogolás) kissé háttérbe szorulnak.

Októberben nyolc könyvvel lettem gazdagabb, melyek közül Sabrina Jeffriestől A lord titka (történelmi romantikus) ugyan a képen nem látható, mert a barátnőm, ahogy megvettem, rögtön el is kobozta tőlem, de ettől függetlenül még az is a kupac része. Annál is inkább, mivel azt tudtam a legolcsóbban - csupán 800 forintért - beszerezni. És, ha már a romantikusoknál tartunk; csak én érzem úgy, hogy az idén (és talán még tavaly is) kevesebb történelmi romantikus regény jelent meg, mint a korábbi években? Mintha szép fokozatosan kopnának el a polcokról, és helyettük a ma oly divatos, elsősorban a női olvasóknak szóló domestic thrillerek vennék át a hatalmat helyüket. Amit igazból nem bánok, mert ezt a műfajt is szeretem, és bár szerencsére ezek a könyvek sokkal "lightosabbak" és "szelídebbek", mint a vérengzős és kegyetlen sorozatgyilkosokról szóló pszichothrillerek, mégsem mondható rájuk, hogy ez miatt kevésbé lennének izgalmasabbak vagy szórakoztatóbbak náluk, sőt. Azon túl, hogy ezek a történetek elsősorban a családon belüli erőszakról és titkokról szólnak, ahol a paranoia oka nem kívül, hanem a szereplők egy szűkebb környezetében (pl. a szomszédjában, a barátjában) vagy a saját családjában keresendő, számomra sokkal félelmetesebbek, mint az előbb említett erőszakosabb fajta.

Szóval izgalmas és csavaros történetek ezek is, melyeket szívesen olvasok, olyannyira, hogy már néhány tehetséges szerzőt is találtam magamnak. Ilyen pl. Jane Corry, aki ebben a műfajban szerintem igen jó könyveket írt már - Vértestvérek, A férjem felesége - nekem legalább is bejöttek. Ám ennek ellenére mostanában mégis egyre többször érzem, hogy néha bizony határozottan jól esne meggyötört lelkemnek a - Julia Quinn regényeire oly jellemző -  humoros és bájosan romantikus történetek.

Úgyhogy tény, hogy az idei évben jóval több thrillert olvastam, mint korábban, mely miatt a történelmi romantikusok totál háttérbe szorultak nálam, de ahogy ezt most ide leírtam, és jobban végiggondoltam, rá kell jönnöm, hogy piszkosul hiányoznak. 

Többiek listája:
Heloise
Nikkincs
Pupilla
Theodora

tovább olvasom Októberi beszerzések

Ryan Graudin: Invictus ​– Az idő gyermeke

Az időutazás mindig hálás téma, én legalábbis úgy gondolom, hogy sokan ugranak rá – lásd, én is rögtön bekaptam a csalit – főleg, ha az író belekever egy kis tudományt (téridő-kontinuum és a fluxuskondenzátor meg társait), egy kis romantikát, egy titokzatos lányt, egy műkincstolvajokkal teli űrhajót, melynek kapitánya egy időn kívül született srác – egy ókori gladiátor és egy időutazó nő gyermeke – kinek leghőbb vágya, hogy megtalálja rég eltűnt édesanyját. Ja és persze az is sokat dob a dolgon, ha a történet egy olyan korban játszódik, ahol miután feltalálták az időutazást, az arra kiképzett és alkalmas emberek visszamehetnek a múltba, hogy felvételeket készítsenek az ott látottakról, természetesen szigorú szabályok mellett, mert ha valami esemény folyamatába netán beleavatkoznának, akkor annak komoly következményei lennének a jövőre nézve – és ezt ugye senki sem szeretné. Úgyhogy a fő szabály, hogy lehet nézelődni és vizsgálódni, de csak tisztes távolságából és nagyon óvatosan, amit főhősünk édesanyja nem tartott be, és ebből lett aztán később a nagy kalamajka.

Amilyen nagy reményeket fűztem ehhez a könyvhöz, nekem akkora csalódás lett.  Ennek oka rendkívül egyszerű: borzalmasan untam.

Pedig a sztori maga izgalmas lett volna, és higgyétek el – mert végigküzdöttem magam rajta - elég szerteágazó is. Sajnos a kivitelezés volt az, ami miatt az egész elbukott. Merthogy a könyv eleje, még úgy ahogy élvezhető volt számomra, jól indult a történet, és láttam benne potenciált, de aztán a közepe táján valahogy leült a sztori, kezdte elveszteni a dinamikáját és annyira túl lett nyújtva az egész, hogy azt hittem, sose fogok a végére érni – bizisten majdnem ott véreztem el. Ráadásul a legtöbb karaktert idegesítőnek, kidolgozatlannak és felszínesek találtam, mely miatt egyiket sem sikerült megkedvelnem.

A könyv főszereplőit a hajó öt fős legénysége teszi ki, akikhez rögtön két olyan szerelmi szálat is kapunk, melyek közül az egyiknél a falat kapartam kínomban, a másiktól meg simán bealudtam. Ne értsetek félre, szeretem a romantikát, de ha a szereplők között nincs meg a kémia és a kapcsolatuk olyan langymeleg vagy gyötrően infantilis, mint amilyen itt is volt, akkor azzal engem ki lehet kergetni a világból.

De hálás olvasó lévén még ezt is el tudtam volna nézni az írónak, ha mindezért a stílusa kárpótol, de sajnos az is elég erőtlenre sikeredett. Pedig egy olyan jó kis feszes tempójú és izgalmas történetet ki lehetett volna hozni ebből a sztoriból, hogy ihaj. Ehelyett Graudin azon túl, hogy oldalakon át két tini (Imogen és Gram) kínosan bugyuta szerelmi picsogásával traktált bennünket, egyik szereplőnek sem tudott mélységet adni, egy csomó felesleges jelenetet írt, a kusza és kiegyensúlyozatlan történetvezetésről már nem is beszélve. Itt gombolnám ide példaként a Las Vegas-i kitérőt, aminek semmi, de tényleg semmi értelme nem volt, hacsak nem időhúzás, lapkitöltés stb. céljából került be a könyvbe. Helyette sokkal szívesebben olvastam volna egy olyan újabb műkincsrablós kalandot, mint amilyet hőseink a Titanic elsüllyedésénél hoztak össze. De nem. Sajnos nem jutalmazott meg több ilyen jelenettel bennünket az írónő.

Persze mondhatnám, hogy mindennek ellenére a történelmi részek miatt azért mégiscsak élveztem a könyvet meg minden, de nem lenne teljesen igaz, mert csak a könyv utolsó harmada érte meg a strapát, a többi az borzalmasan unalmas volt. Kár, hogy egy ennyire jó alapot olyan gyenge és unalmas felépítés követett, ahol a történet nagy része szétesett, a karakterek közömbösek maradtak és a romantika is elég sok kívánnivalót hagyott maga után.

De nem szeretném tovább ekézni a könyvet, mert a molyos értékelések alapján egyértelmű, hogy Graudin nem nekem írta, még akkor sem, ha szeretem az időutazós történeteket. És bár nekem ez volt az idei év legnagyobb csalódása, ennek ellenére senkit nem akarok lebeszélni róla, mert ugye nem vagyunk egyformák, de megértitek ugye, ha azt mondom, hogy rá se.

Ryan Graudin

Kiadó: Maxim

Eredeti cím: Invictus 

Fordította: Bihari György 

Oldalszám: 432 

tovább olvasom Ryan Graudin: Invictus ​– Az idő gyermeke

Dorothy Eden: Az ​amerikai örökösnő

Óriási várakozás előzte meg részemről a könyv megjelenését, melynek hatására alighogy megérkezett, rögtön bele is kezdtem. És elárulom nektek, hogy már most azon aggódom, hogy vajon elhozza e nekünk a kiadó az írónő többi könyvét is, mert én a továbbiakban is mindenképp vevő lennék rájuk. 
Hiába no, a történelmi romantikusok mindig is a gyengéim voltak.

A történet igazán az én ízlésemnek megfelelő volt: Időben 1915 tavaszán járunk, amikor is a dúsgazdag Clemency Jervis édesanyjával és szobalányával együtt hajóra száll New Yorkban, hogy átszelve az óceánt, megérkezzen angol vőlegényéhez, Lord Hugo Hazzardhoz. Ám az ír partoktól nem messze a németek megtorpedózzák a luxus óceánjárót, melynek során szinte az összes utas vízbe fúl, kivéve egy-két szerencsést és Hetty Brownt, Clemency szobalányát. Hetty gyerekkora óta kísértetiesen hasonlít Clemencyre (mivelhogy balkézről való leány volt) és amikor a tragédia után a hatóság tévesen Celmencynek azonosítja őt, merész elhatározásra jut: elkezdi élni Clemency életét, és hozzámegy Lord Hugohoz. Aki persze nem azért akarta feleségül venni a dús gazdag amerikai lányt, mert őrülten szerelmes lett volna belé, hanem mert pénzre volt szüksége, hogy megmentse szeretett birtokát, Loburnt. Mindezzel persze Hetty is tisztában volt, de mivel lehetőséget kapott egy új élet kezdetére, így mindenre képes volt, hogy a házasságukból a lehető legjobbat hozza ki. Sajnos azonban, ahogy megérkezik újdonsült otthonába, hamar rájön, hogy ez nem is lesz olyan egyszerű feladat.

Mivelhogy a házasságkötés után, Hugonak szinte azonnal vissza kell mennie a frontra, és a ház férfi nélkül marad. Hetty pedig, hogy lekösse figyelmét, nagy lendülettel veti bele magát Loburn felújításába, ami nem olcsó mulatság, hiszen az ódon kastély az évek során csúnyán megrongálódott, Hugo tetemes adósságairól már nem is beszélve. Szóval Hettynek mélyen a zsebébe kell nyúlnia, ha nyugodt otthont akar teremteni magának, amit igazából egyáltalán nem bán, mivel hamar megszereti a házat. A legnagyobb problémája, hogy új otthonát anyósával és annak pártfogoltjával, Juliával - aki nem mellesleg fülig szerelmes Hugoba - kell megosztania. Ráadásul azon kívül, hogy ezek ketten árgus szemekkel követik minden rezdülését, világossá tették számára, hogy egyáltalán nem biztosak abban, hogy ő az igazi Clemency.

Dorothy Eden rendkívül jól és szórakoztatóan ír, merthogy annak ellenére, hogy nem voltak a könyvben igazán szerethető karakterek, mégis roppant mód élveztem az olvasást - még úgy is, hogy Julia gonosz ármánykodása szinte végig magasan tartotta a vérnyomásomat. Igazából Hetty személye volt az egyetlen, akinek úgy ahogy sikerült közel kerülnie hozzám, mert bár elítélendő mód más bőrébe bújva akarta tovább élni az életét, de az az elszántság, amivel a szeretetre és megértésre alapuló jövőjét próbálta felépíteni, és azok a veszélyes vagy épp bűnösen érzékeny helyzetek, amelyekbe az írónő sodorta szegényt - és amelyeket aztán vagy a szerencse vagy a józan eszének hála sikerült elkerülnie -, megkönnyítette számomra, hogy megkedveljem őt. A többiekkel kapcsolatban azonban már egészen más volt a helyzet: Hugot a buta önzősége, Juliát a rosszindulatú áskálódása, Lady Hazzardot (Hugo édesanyját) pedig az önfejű konoksága miatt utáltam, de nagyon. És bár Hetty sógornője és férje üde színfoltja volt a történetnek, mégsem sikerült túl sok pozitív érzelmet kicsikarniuk belőlem... és mégis. A könyv gördülékeny stílusa, és maga a történet olyan izgalmas volt, hogy hamar magával ragadt és a fotelhez szegezett. Alig vártam, hogy megtudjam, mi lesz Hetty csalásának a vége - vajon meg tudja őrizni titkát, és ha nem, annak milyen következményei lesznek -, úgyhogy gyorsan haladtam az olvasással, szinte két nap alatt a végére is értem, amit igazán sajnáltam, mert szívesen olvastam volna még tovább.

Amit különösen szerettem a könyvben, az a történet kissé gótikus hangulata és az ódon kastélyban élő nők életének bemutatása volt. Mondjuk azt nem állítom, hogy ha jobban végiggondolnám az egészet, akkor nem találnék több kivetnivalót is a történetben (mint például, hogy mennyire hiányoltam Hetty aktívabb részvételét a kórházi önkénteskedésben - hiszen mégiscsak háború volt vagy mifene – és talán a könyv végén Hugo és Hetty kapcsolatában beállt változás is elbírt volna még vagy 20-30 oldallal többet), ám mindezekkel együtt is nagyon élveztem a könyvet, ugyanis pontosan azt nyújtotta, amit vártam: egy könnyed, pár órás kikapcsolódást, ami rendkívül jól esett a feszített tempójú fárasztó munkanapok után. 

"Meg kell ragadni a nagy lehetőséget az életben, Hetty. Értesz engem?” „Nem mama,” „Idővel megértesz. Ha adódik valami fontos, ragadd meg. Ne futamodj meg a kihívások elől. A magadfajta lányok ezt nem engedhetik meg maguknak. Azt akarom, hogy legyen belőled valami. Jogod van hozzá.” 

Kiadó: Lettero
Eredeti cím: The American Heiress
Fordította: Csáki Judit
Oldalszám: 280

tovább olvasom Dorothy Eden: Az ​amerikai örökösnő

10+1 remek könyvújdonság, aminek mindenképp a polcomon a helye

Utálom az év végét, mert ilyenkor mindig annyi újdonság érkezik, hogy egyszerűen képtelen vagyok a bőség zavarában  okosan válogatni. Persze próbálkozom én... próbálkozom - több kevesebb sikerrel -, de mindig akadnak olyan kakukktojások, amikről utólag úgy gondolom, hogy ha kimaradtak volna sem dőlt volna össze a világ.

Ugyanakkor imádom az év végét, mert ilyenkor mindig annyi újdonság érkezik, hogy totál feldobódom tőlük és úgy érzem magam, mint a kisgyerekek a játékboltban – üdvözült mosollyal az arcukon -, akik a legszívesebben mindent, de tényleg mindent azonnal hazavinnének.

A legrosszabb az egészben, hogy még csak október közepe van, de már most totál kész vagyok és azon agyalok, hogy ezt a sok jó könyvet – no meg azokat, amik még majd csak ezek után érkeznek - mikor a büdös … szóval mikor fogom én ezeket elolvasni?

Na de nyavalygás helyett inkább mutatom a tuti befutókat.

1. Rhys Bowen: Holttest a könyvesboltban (Őfelsége kémnője 2.)

1932, London. Lady Georgiana vadonatúj bűnügybe csöppen. A királynő megkéri, hogy néhány röpke hétre lássa vendégül Hannit, egy bajor hercegkisasszonyt. Ekkor Georgie még nem sejti, milyen terhet vesz a nyakába. Vigyázat, Hanni nem szokványos kékvérű nőszemély:

angol nyelvtudását amerikai gengszterfilmeken edzette

erősen kleptomániás

odavan a jóképű pasikért

Lady Georgiana számára az események akkor kezdenek felpörögni, amikor Hanni egy holttestre bukkan egy rejtélyes könyvesboltban. Vajon ki az áldozat? És ez csak az első a gyanús halálesetek sorában… Ha Lady Georgiana ki akar mászni a slamasztikából, saját magának kell kinyomoznia a gyilkosságokat.

Várható megjelenés: 2018. november 20.

2. Emily Brightwell: Mrs. Jeffries főzni kezd (Mrs. Jeffries 7.)

Minerva Kenny imádnivaló nőszemély, de sajnos hajlamos „kölcsönvenni” csinos apróságokat. Mentségére szóljon, hogy néhány nap múlva visszacsempészi az elcsent tárgyat a jogos tulajdonosnak. Amikor William Barrett, a sokak által gyűlölt, londoni üzletember rájön Minerva kínos kleptomániájára, zsarolni kezdi a nőt. Ám nemsokára holtan találják a zsarolót a dolgozószobájában.

Minerván kívül tucatnyi más embernek lett volna indoka eltenni láb alól a gonosz üzletembert. Sőt, módja is! A dolgozószoba nyitott ablakán bárki bejuthatott a lakásba, hiszen a felújítás alatt álló épület állványain szimpla ügy felmászni. De csak Mrs. Jeffries, a briliáns agyú házvezetőnő jön rá, ki volt a valódi tettes.

Várható megjelenés: 2018. november 6.

3. Liz Nugent: Mit tettél Oliver?

Manipulátor. Jóképű. Pszichopata.

Alice és Oliver Ryan látszólag csodás házasságban él. A férj díjnyertes gyerekkönyveket ír, a feleség tüneményes rajzokat készít hozzájuk. Úgy tűnik, bármibe fognak, pillanat alatt sikerre viszik. Aztán egy este Oliver annyira megveri Alice-t, hogy a nő kómába esik. Vajon miért kellett őt elhallgattatni? Hamar kiderül, hogy Olivernek jóval több a rejtegetnivalója, mint azt a felesége, az üresfejű szeretője vagy a hajdani egyetemi barátja valaha feltételezte volna róla. És mi a szerepe ebben az évtizedes, tökéletes hazugságban az elegáns francia Véronique-nak? Mert tény, hogy Alice és Oliver fiatalkorukban nála nyaraltak az udvarházban – de történt ott más is?

Várható megjelenés: 2018. október 30.

4. Danielle Teller: És boldogan éltek…

Mindnyájan ismerjük Hamupipőke történetét… vagy mégsem?

Miközben az egész királyság a Hamupipőke hercegnő kegyetlen neveltetéséről szóló mendemondákról beszél, mostohaanyja, Agnes, aki maga is túlontúl jól ismeri a nélkülözést, magányában feljegyzi az igaz történetet… Agnes még csak tízéves, amikor már kíméletlenül dolgoztatják cselédként. Leleményességének köszönhetően kitör helyzetéből, ám tinédzserként, gyermekével a karján, kénytelen visszatérni hányattatásai színhelyére. Ellának, a különös csecsemőnek lesz nevelője. Nehezére esik megszeretni a gyermeket, aki idővel a mostohalánya, majd végül ünnepelt hercegnő lesz, mindenki elérhetetlen vágyálmainak tárgya. Kapcsolatuk története elárulja, hogy semmi sem az, aminek látszik, és a szeretetnek rendkívül sok arca van. A líraian megírt, érzelmekkel teli és fantasztikusan részletgazdag És boldogan éltek... bemutatja, milyen bonyolult történetek rejlenek a jóról és rosszról szóló klasszikus mesék mögött, és megtanítja, hogy jobb szembenézni a nehézségekkel, mert őszintébb és fontosabb igazságokhoz vezet, mint az álomvilágba menekülés.

5. Rita Falk: Sertésfej al dente (Franz Eberhofer 3.)

Franz Eberhofer, a testestül-lelkestül bajor zsaru békés mindennapjait egy csapásra felborítja a gyilkosságért elítélt pszichopata pszichológus, dr. Küstner szökése a börtönből. Küstner szökése után nem sokkal ugyanis az őt elítélő Moratschek bíró levágott, véres sertésfejet talál az ágyában. A feldúlt bíró Eberhoferék tanyáján keres menedéket, ami gyorsan elviselhetetlenné teszi az otthoni állapotokat Franz számára. Ha minél előbb helyre akarja állítani otthona és élete nyugalmát, nincs más választása, mint sürgősen a végére járni az ügynek…

Várható megjelenés: 2018. november 9.

6. Gregg Hurwitz: Kíméletlen (Orphan X 3.)

– Ne feledd Konfuciusz szavait: „Mielőtt bosszút állnál valakin, két sírt áss!”

– Ó, én annál sokkal többet fogok ásni.

Evan Smoakot tizenkét éves korában vitték el egy nevelőotthonból, hogy elit orgyilkossá neveljék és képezzék ki. Miután szakított az Árva Programmal, felszívódott, és a Seholemberként bukkant fel újra, akit csak suttogva emlegetnek, és aki a kiszolgáltatottak megsegítésére tette fel az életét.

Ezúttal azonban Jack Johns kér tőle segítséget, az a férfi, aki felnevelte és kiképezte, az egyetlen ember, akit Evan kicsit is apjának érezhetett. Titkos kormányzati erők dolgoznak gőzerővel az Árva Program nyomainak eltakarításán, és miután Jack már kifutott az időből megbízza Evant utolsó küldetésével: keresse meg és vegye védelmébe utolsó tanítványát, akit a Programba toborzott.

De nem Evan az egyetlen, aki az utolsó Árva nyomába ered – az Árva Program új vezetője, Van Sciver semmitől sem riad vissza és minden rendelkezésére álló eszközt felhasznál, hogy kíméletlenül elpusztítsa mind X Árvát, mint pedig a célpontot, akinek védelmére Evan felesküdött.

Várható megjelenés: 2018. október 24.

7. Lyndsay Faye: Jane Steele

Jane Eyre alakja újragondolva bátor, hősies sorozatgyilkosként.

Jane Steele, az érzékeny árva előbb gonosz nagynénje és erőszakos kuzinja karmai között szenved, majd egy kegyetlen iskolában, ahol küzdenie kell a puszta túlélésért, amíg el nem menekül Londonba, kínzói holttestét hátrahagyva.

Miután éveken át bujkál a törvény elől, és közben hátborzongató „utolsó vallomásokat” ír a felakasztottak nevében, Jane izgalmas hírekre bukkan egy újsághirdetésben. A nagynénje meghalt, gyermekkori otthonának pedig immár új ura van: Mr. Charles Thornfield, aki épp nevelőnőt keres.

Jane mindenáron ki akarja deríteni, vajon nem ő maga-e a birtok jogos örököse, így álnéven elnyeri az állást, és megtudja, hogy Highgate House-t bámulatosan furcsa új lakók foglalták el: az igéző, de epés Mr. Thornfield, a szikh háborúkat megjárt katonaorvos, valamint jóindulatú, szikh főkomornyikja, Mr. Szárdár Szingh, akinek közös múltja a ház urával mintha sokkal bonyolultabb és sötétebb lenne, mint amilyennek feltüntetik.

Ahogy Jane egyre több vészjósló bepillantást nyer kettőjük erőszakos történetébe, és beleszeret a mogorva, tragikus sorsú Mr. Thornfieldbe, szörnyű dilemmával néz szembe: vajon övé lehet-e a férfi – testestül-lelkestül, minden titkával együtt – anélkül, hogy felfedné előtte a saját gyilkos múltját?

Várható megjelenés: 2018. november 13.

8. Josie Silver: Egy decemberi nap

Két ember, tíz esély. Egy feledhetetlen szerelem története.

Laurie szinte biztos benne, hogy csak a filmekben létezik a „szerelem első látásra". De egy havas decemberi napon buszra száll, a bepárásodott üvegen át meglát egy férfit, és rögtön tudja, hogy ő az igazi. Egy varázslatos pillanatra összekapcsolódik a tekintetük… aztán a busz továbbhajt.

Laurie úgy érzi, meg van írva a csillagokban, hogy viszont kell látniuk egymást, ezért a következő évet azzal tölti, hogy London minden buszmegállóját és kávézóját tűvé teszi a férfi után. De nem sikerül időben megtalálnia. Egy karácsonyi bulin találkoznak újra – Laurie legjobb barátnője, Sarah boldogan mutatja be Laurie-nak az új pasiját… Ő az. A férfi, akit a busz ablakából látott.

Aztán eltelik újabb tíz év, és ezalatt Laurie, Sarah és Jack sorsa barátság, kihagyott lehetőségek, és szívfájdalmak háromszögében rendeződik újra.

Szívet melengető, derűs, megindító szerelmi történet, amelyet egyszerűen nem lehet letenni.

A sors megmagyarázhatatlan fintorai a boldogsághoz vezető úton.

Várható megjelenés: 2018. november 5.

9. Kendra Elliot: Kegyes halál (Mercy Kilpatrick 1.)

A TÚLÉLÉSÉRT VÍVOTT HARCBAN NINCS KEGYELEM

Mercy Kilpatrick FBI-ügynök egész életében arra várt, hogy lesújtson rá a katasztrófa. Mercy egy oregoni kisvárosban, Eagle's Nestben nőtt fel, ahol családja sok más családdal együtt egy lehetséges globális katasztrófára felkészülve töltötte életét. Ám egy megdöbbentő tragédia szétszakította a családját, és el kellett hagynia az otthonát. Most a környékbeliek által csak barlangi embernek nevezett gyilkos tizedeli a világvégére készülők közösségét, az otthonukban végez velük és ellopja a fegyvereiket, amivel azonban felhívja magára az FBI belföldi terrorizmus elleni részlegének a figyelmét. A tetthelyek bizonyos vonásai azonban kísértetiesen emlékeztetnek egy tizenöt éves, megoldatlan rejtélyre Mercy múltjában.

Az FBI visszaküldi Mercyt szülővárosába, ahol szembe kell néznie a köztiszteletben álló, vele azonban minden kapcsolatot megszakító családjával. Megismerkedik Truman Daly rendőrfőnökkel, akinek a nagybátyja volt a barlangi ember legutóbbi áldozata. A férfi felismeri Mercy életének gondosan titokban tartott felkészülő felét, azonban ha a nő túl közel engedi magához és elárulja neki a másfél évtizede őrzött borzalmas titkát, akkor talán nem kerülheti el a végső bukást…

Várható megjelenés: 2018. november 12.

10. R. M. Romero: A ​krakkói babakészítő

Babaországban varázslat van.

Az emberek országában háború van.

Mindenütt fájdalom.

De az összefogásban van remény.

Karolina élő baba, akinek királyát és királynőjét letaszították a trónról. Ám amikor egy furcsa jó szél elviszi Babaországból, Krakkó városában, Lengyelországban találja magát, a Babakészítő társaságában. A Babakészítő fájdalmas múltú, rendkívüli, varázserejű férfi.

A Babakészítő már régóta egyedül él, ám Karolina bátor és szeretetteljes társaságában néha újra mosolyog, sőt, összebarátkozik egy hegedűssel és a lányával… miután sikerül túltennie magát a döbbeneten, hogy a baba beszél hozzá. Újonnan meglelt boldogságukat azonban tönkreteszi az, hogy a nácik megszállják Lengyelországot. Karolina és a Babakészítő hamar rájön, hogy zsidó barátaik nagy veszélyben vannak és elhatározták, hogy bármilyen kockázatot vállalva segítenek nekik.

Várható megjelenés: 2018. november 30.

És az +1, amire elsősorban a borítója miatt figyeltem fel rögtön - merthogy olyan igazi Stranger Thingses hangulata van az egésznek - meg aztán ugye hamarosan itt a Halloween, és ez a könyv elég borzongatónak tűnik ahhoz, hogy halálra parázzam magam, ha este ki szeretnék majd menni a wc-re - szkeptikusoknak üzenem, hogy igen alacsony az ingerküszömöm - úgyhogy úgy gondolom jó lesz ez. Egy próbát mindenképp megér.

+1. Dan Simmons: Dermesztő nyár

1960 nyarán az illinois-i ElmHaven kisvárosában öt tizenkét éves fiú olyan szoros köteléket kovácsol, melyet az élet semmilyen fordulata nem képes szétszakítani. Bringázás a napnyugtában, titkos búvóhelyek az erdőben, egy idilli gyermekkor ártatlan titkai – másból sem áll az életük. Csakhogy a napfényben fürdő kukoricatáblák között olyan események történnek, melyek minden létező módon próbára teszik egymás iránti hűségüket. Amikor az éjszaka közepén megkondul egy rég elfeledett harang, a városlakók tudják, hogy vége a gondtalan időknek. A fenyegető erődként föléjük tornyosuló Régi Központi Iskola szívében, melyet beleng a koporsók mahagóniillata, láthatatlan gonosz támad új életre. Különös és rémisztő események dúlják fel a mindennapokat, terjesztik el a rettegést az egykor oly békés közösségben. Mike, Duane, Dale, Harlen és Kevin ki akarják söpörni a városból ezt az ősi rettenetet, ezért véres háborút indítanak a titokzatos erő ellen, mely az egész éjszakát uralja.

Várható megjelenés: 2018. október 31.

tovább olvasom 10+1 remek könyvújdonság, aminek mindenképp a polcomon a helye

Cara Hunter: Egy ​közeli ismerős ~ Adam Fawley 1.

A nyolcéves kislány, Daisy Mason eltűnik egy egyszerű családi partiról. A csendes kertvárosban azonban senki nem látott semmit – legalábbis ezt mondja mindenki. 

Adam Fawley detektív ugyanakkor tudja, hogy tíz ilyen esetből kilencben csak olyan ember lehet a tettes, akit az áldozat ismert. Vagyis valaki hazudik.

Mindig félve veszem a kezembe azokat a könyveket, amelyekben gyermekeket bántalmaznak, elrabolnak vagy valamilyen más szörnyűség történik velük. Nem is nagyon keresem az ilyen témájú történetek, merthogy lelkileg nagyon meg tudnak viselni. Erre a regényre is csak azért figyeltem fel, mert mindenki csupa jót mondott róla, olyanok is, akiknek tudom, hogy hasonló az ízlésük, úgyhogy végül is úgy döntöttem, hogy mégiscsak megpróbálkozom vele, és már most tudom, hogy a folytatásokra is tuti vevő leszek.

A rendőrség a lakosság segítségét kéri egy eltűnt nyolcéves oxfordi kislány felkutatásához.

Kezdetben sajnáltam Daisy szüleit, de ahogy fokozatosan megismertem őket - az irtózatosan sznob és mások véleményétől függő Sharont, és nőcsábász férjét – inkább csak haragudtam rájuk. Ahogy a rendőrség elkezdi a nyomozást, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a Manson család nem is olyan boldog, mint ahogyan az mutatják, sőt, mindenkinek megvan a maga kis titka. Daisy anyja nem igazán törődött a lányával és a múltjában is vannak sötét foltok, az apja meg mintha nem épp a tiszta szülői szeretet érzésével vonzódott volna hozzá. És az is sok mindent elárul róluk, hogy igazából egyikükön sem látszott igazán a gyermekük elrablása miatt érzett mindent elsöprő kétségbeesés. Még Daisy tízéves bátyja, Leo is furcsa módon reagált a történtekre és a rendőrök kérdéseire -időnként felháborodva, máskor kíváncsian - szóval róla sem lehetett elmondani, hogy minden rendben lett volna körülötte.

A Daisy felkutatását végző nyomozócsoport élén Adam Fawely nyomozó állt - aki saját démonjaival harcolva néha azon tűnődött, hogy vajon ő e a legmegfelelőbb ember erre a munkára, de elhivatottságát és kitartását látva már az elején megbizonyosodhatunk róla, hogy nála jobb személyt nem is találhattak volna erre a feladatra. Annál is inkább, mivel nem is olyan rég, ő is átélt valami hasonló tragédiát - úgyhogy tökéletesen át tudta érezni a helyzet súlyát -, de hogy ez miként és hogyan történt, azt nem tudjuk meg - valószínű a későbbi részekben derül majd erre fény.

Szóval Adam Fawley és kis csapata hatalmas erőbedobással kezd bele a nyomozásba, és ahogy egyre mélyebbre kezd ásni az ügyben, úgy hullik a Mason család tökéletes képe is szép lassan darabjaira. Hirtelen mindenki gyanús lesz, de tiszta és egyértelmű bizonyítékokat mégsem lehet egyikük ellen sem felhozni. Bevallom én mindenkiről el tudtam képzelni, hogy köze lehetett Daisy elrablásához. Voltak is tippjeim, de ahogy peregtek az oldalak mindig történt valami olyan fordulat, ami totál elbizonytalanított, szóval gőzöm sem volt arról, hogy ki lehetett a tettes. 

Érdekes része volt a könyvnek a közösségi média reakciójának bemutatása. Nem tudom, hogy nálunk mindez mennyire terjedt el, de úgy tűnik, hogy külföldön megszokott eljárás, hogy a rendőrség Twitteren és Facebookon kér segítséget a lakosságtól, aminek persze megvannak a maga előnyei és hátrányai. Egyrészt a közösség felbecsülhetetlen szem- és fültanú lehet, ami mindig jól jön a rendőrségnek, ugyanakkor elkerülhetetlen az olyan internetes trollok felbukkanása, akik megalapozatlan spekulációi és gyanúsítgatásai hatással lesznek mások véleményére, ami azon túl, hogy egyáltalán nem viszi előre az ügyet, veszélyes következményekkel is járhat - amit az író a Mason családon keresztül szépen be is mutatott nekünk.

Összességében ütős kis thriller volt ez,  egy csomó olyan erkölcsi kérdéssel, amiről rengeteget lehetne beszélgetni és vitatkozni, a könyv végéről már nem is beszélve, ami szintén számtalan olyan kérdést hagyott hátra, amire nem kaptunk választ - és amire igazából nem is nagyon kaphatunk választ. És bár ez utóbbi engem kissé zavart, ám ettől függetlenül így is rendkívül jól szórakoztam.

Kiadó: XXI. Századi Kiadó

Eredeti cím: Close to Home

Sorozat: Adam Fawley 

Oldalszám: 400

tovább olvasom Cara Hunter: Egy ​közeli ismerős ~ Adam Fawley 1.

Amy Ewing: Az ​Ékkő (The Jewel-trilógia 1.)

Amikor levettem a polcomról ezt a könyvet, nem gondoltam volna, hogy egy ilyen szuper élményben lesz majd részem - persze az sem kizárt, hogy csak a jó kor jó helyen olvasás tipikus esete állt fent nálam -, mindenesetre tény, hogy hosszú idők óta nem került olyan YA regény a kezembe, ami ennyire magával sodort és levett volna a lábamról, mint Az Ékkő. Pedig a téma és a helyszín nem volt számomra szokatlan, sokszor bevillant olvasás közben egy-két régebben olvasott regény képe - mint például a gyönyörű bálok és ruhák hangulata kapcsán a Párválasztó sorozat, vagy a szereplők közötti egyezményes kézjel miatt Az éhezők viadala -, de csak ennyi, a történet szempontjából egyébként semmi más hasonlóságot nem találtam az előbb említett könyvekkel.

Maga a történet szerintem elég kemény téma, merthogy ebben a világban – aminek a kialakulása mindvégig elég homályos maradt előttem - a szegényebb sorból származó lányokat - ha elérnek egy bizonyos kort és genetikailag is alkalmassá nyilvánítják őket, hogy gyereket szüljenek, akkor - elszakítják a családjuktól és egy külön erre a célra létesített intézményben ún. helyetteseket nevelnek belőlük. Mely szó önmagában nem tűnik oly borzasztónak, és a lányok sem sejtik ekkor még, hogy mi is rejlik igazán ez mögött. Amit tudnak, hogy ők azok a különleges kiválasztottak, akik képesek a társadalom élén álló nemesi nők gyermekét kihordani, amire ki tudja miért, azok képtelenek. Ám azzal egyikük sincs tisztában, hogy onnantól kezdve, amint aukcióra bocsájtják és megvásárolják őket ezek a hölgyek, a nevüktől kezdve mindenük elveszik, és rabszolgaként fogják tovább élni az életüket. A legszörnyűbb dolog ebben a világban, hogy itt nincsenek érzelmek; szeretet és barátság, együttérzés és empátia, csak kapzsiság, kegyetlenség és a minél nagyobb hatalomért való versengés, amiért a nemesek bármire, ismétlem bármire képesek. És akkor itt jön a képbe a mi hősnőnk Violet, aki szintén egy a sok kiválasztott közül, illetve egy-két dologban azért mégiscsak más, mint a többiek, és pont ez teszi alkalmassá arra, hogy részese lehessen e borzalmasan furcsa és torz társadalmi rendszer megdöntésének.

Őszintén szólva nagy meglepetés volt számomra ez a könyv, és csakis jó értelemben. Izgalmas volt, érdekes, és kicsit elgondolkodtató is, ami egyértelműen annak volt köszönhető, hogy a szerző Violet személyében egy olyan igazi hús-vér karaktert tudott teremteni, akin keresztül totál bele tudtam magam élni a történetbe. Az ő sorsán keresztül képes voltam átérezni a lányok fájdalmát, kiszolgáltatottságát és azoknak a sorozatos megaláztatásoknak a hatását, ami a palotában érte őket.

"Úgy pattant fel, mintha villanyáram érte volna. - Nem - csóválja lassan a fejét. - Nem. - Két ujja közé csippenti az orrnyergét. - Nyugtass meg, hogy nem te vagy a helyettes.

Pofoncsapásként érnek a szavai, és amikor megint rám néz, megváltozott a tekintete, és tudom, hogy úgy néz rám, mint mindenki más, azzal a pillantással, ami a szerint ítél meg, ami vagyok, és nem a szerint, aki. Engem már nem lát többé."

Meg aztán mi tagadás, kellemes meglepetés volt számomra a mágia bevezetése is a történetbe, amelyet szintén csak ezek a szegény sorból származó lányok voltak képesek mívelni. És hogy mire használták? Természetesen, hogy egészséges, okos és szép gyermeket szüljenek a nemesi hölgyeknek. És mivel Violet ebből is kimagasló képességgel rendelkezett, felbecsülhetetlen kinccsé vált a gazdája számára - gyanítom, hogy ebből a szempontból több is rejlik ebben a lányban, mint azt elsőre gondolnánk. Úgyhogy, bár igaz, hogy a könyv eleje kissé lassan kezdődött, de amint elérkeztem ahhoz a részhez, ahol a lányok ki jobb, ki rosszabb (rabszolgatartó) család mellett elfoglalták végleges helyüket a palotában, azonnal hangulatba kerültem és úgy is maradtam egészen a legutolsó jelenetig, amikor is az írónőnek egy olyan ütős fordulatot sikerült behoznia a történetbe, hogy attól ujjongva csaptam össze a tenyerem! (És én ezt tudtam! Annyira tudtam.)

Szóval nem egy szokványos disztópikus történettel volt dolgom, épp annyi izgalom, könyörtelenség, romantika és fájdalom került bele, amitől nálam telitalálat lett. Úgyhogy a műfaj szerelmeseinek én mindenképp csak ajánlani tudom, azoknak pedig akik eddig ódzkodtak vagy már megcsömörlöttek a disztópiától itt az alkalom, hogy (újra) kipróbálják azt, mert ez nem abból a bizonyos szokványos tucat fajtából való, hanem annál sokkal különlegesebb.

Ui.: Nem szoktam a fordítások miatt kötözködni, igazság szerint, ha egyszer belemerülök egy könyvbe, akkor nem is nagyon veszem észre a hibákat, de itt pont a fent idézett szövegnél a villanyáram bizony kicsapta nálam a biztosítékot.

  

A sorozat részei:

1. The Jewel - Az Ékkő

2. The White Rose - A fehér rózsa

3. The Black Key - A fekete kulcs

 Kiadó: Maxim

Eredeti cím: The Jewel

Sorozat: The Jewel-trilógia

Fordította: Szűr-Szabó Katalin

Oldalszám: 368

[Mivel a régi blogomat megszüntetem, így úgy gondoltam, hogy áthozok néhány szívemnek kedves értékelést belőle, és Az Ékkő egyike ezeknek.]

tovább olvasom Amy Ewing: Az ​Ékkő (The Jewel-trilógia 1.)

Mackenzi Lee: Úriemberek ​kézikönyve: a bujaságtól az erényekig ~ (Montague testvérek 1.)

Az úgy volt, hogy az elején én ezt a könyvet nagyon nem szerettem, mondtam is magamban; nem vagyok normális, hogy ilyenekkel kínzom magam, de körülbelül a századik oldal után volt egy fordulat, mely miatt egyre izgalmasabbá kezdett válni a sztori, úgyhogy végül is úgy döntöttem, hogy maradok, és nem bántam meg.

A történet a 18. században játszódik, és egy biszexuális angol úriemberről Henry-ről szól, akit korhely viselkedése miatt csaptak ki Anglia legjobb iskolájából. Hogy kicsit összeszedje magát, apja egy éves európai körutazást engedélyez a számára, ami így elsőre baromi jól hangzik, ám az öregnek volt egy-két olyan kikötése, ami miatt mégsem tűnt ez olyan jó mókának. Először is egy kísérőt adott Henry mellé, akinek az volt a feladata, hogy felügyelje és korlátozza a kontinensen való szórakozását, illetve a körút végén hazatérve elvárta fiától, hogy hedonista életmódját felhagyva, vegye át a birtok irányítását, mert ha nem, akkor bizony kitagadja a családból.

Az utazásra Henryvel tart legjobb barátja Percy – akibe Henry titkon szerelmes - és könyvmoly húga Felicity, illetve Lockwood, akinek felügyelnie kellett volna a fiatalokra, de mivel ő nem sok vizet kavar, így a nevét is kár volt ide leírnom. Szóval három fiatal: egy angol kiváltságos úriember, egy tanulni vágyó fiatal lány és egy törvénytelen fekete ifjú nekivág közös Grand Tourjuknak, hogy átutazzák és szórakozzák egész Európát… Ám sajnos már az utazás elején félresiklik minden, amikor Henry kicsinyes bosszúból egy látszólag haszontalannak tűnő apró dolgot lop el a versailles-i kastélyból, mely meggondolatlanság aztán olyan kalandok sorozatát indítja el, melynek során maga a Bourbon herceg veszi üldözőbe őket, haramiák támadnak rájuk, süllyedő szigettel és még kalózokkal is találkoznak, szóval egy olyan rejtélyekkel teli izgalmas utazásban lesz részük, mely mindhármuk életét bizony örökre megváltoztatja.

Bevallom roppant felemás érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban, mivelhogy a szereplők viselkedését sokszor bosszantónak, kapcsolatuk intimitását pedig néha zavarba ejtőnek találtam, másrészt viszont egy rendkívül hangulatos, izgalmas és jól stílusban megírt könyvről van szó, ami nem egyszer megmosolyogtatott és tulajdonképpen kellemes szórakozást nyújtott, de ennek ellenére valahogy mégsem tudtam igazán átérezni az egészet. Hogy miért? Igyekszem kicsit részletesebben kifejteni.

A regény kizárólag Henry szemszögéből íródott, kinek hangja bár vicces, pajkos és őszinte volt, de az élethez való hozzáállása miatt mégsem nyerte el a tetszésemet. Henry semmirekellő, piperkőc és önző karaktere az elején nagyon bosszantott - szenvedtem is tőle rendesen -, de aztán ahogy az események kicsit felgyorsultak és Henry nyavalygásán kívül úgy tűnt másról is fog szólni a történet, egész jól belejöttem az olvasásba.

A könyv erőssége szerintem a három rendkívül eltérő karakterben, de legfőképp Henry jellemfejlődésében rejlik. Mondjuk kissé túlzásnak tartottam a témák azon mennyiségét, melyek a szereplőkkel  kapcsolatban felmerültek, mint például a szexuális hovatartozás, a családon belüli bántalmazás, a rasszizmus, a feminizmus, vagy a függetlenség és a nemesi kiváltságok kérdése, illetve a kor gyógyíthatatlan krónikus betegségeiről alkotott nézetek és félelmek – melyek némelyike már önmagában is egy kisebb gyomrossal ér fel, nemhogy ilyen nagy dózisban – de szerencsére Mackenzi egész jól keverte ezeket a nehéz témákat a kalanddal és a humorral - mélységet adva ezzel a karaktereinek és a cselekménynek -, úgyhogy végül is nincs okom panaszra, de azért mégiscsak leírom: a kevesebb néha több.

Aki Henry és Percy románca miatt kíváncsi a könyvre, annak megnyugtatásként írom, hogy a fiúk romantikus kapcsolata szerves részét képezi a regénynek, úgyhogy közös jelenetekből nincs hiány, ám Henry egocentrikus viselkedése és Percy birka türelme fájón kiegyensúlyozatlanná tette a viszonyukat, ami számomra sajnos nem volt túl szimpatikus. Meg aztán, ha őszinte akarok lenni, akkor bevallom, hogy nekem ez volt az első hangsúlyosabb LMBT témájú könyvem - meg lehet, hogy az utolsó is -, mert bár elfogadom a másságot, de mint kiderült, a hagyományos férfi-nő felállásról mégiscsak jobban szeretek olvasni.

De száz szónak is egy a vége, nem volt ez olyan rossz könyv, csak szerintem nem én voltam a megfelelő célcsoport. Ami igazán tetszett benne az maga a kor és annak hangulata volt, illetve azon történelmi tények felhasználása, amire Mackenzi a könyv végén külön fel is hívta a figyelmet. Úgyhogy bár összességében jól szórakoztam, nem pont ilyen élményre számítottam, ennek ellenére a második részre is kíváncsi vagyok, annál is inkább, mivel kedvenc szereplőmé, Felicityé lesz benne a főszerep.

Kiadó: Alexandra
Eredeti cím: The Gentleman's Guide to Vice and Virtue
Sorozat: Montague Siblings
Oldalszám: 560

tovább olvasom Mackenzi Lee: Úriemberek ​kézikönyve: a bujaságtól az erényekig ~ (Montague testvérek 1.)