Amy Ewing: Az ​Ékkő (The Jewel-trilógia 1.)

Amikor levettem a polcomról ezt a könyvet, nem gondoltam volna, hogy egy ilyen szuper élményben lesz majd részem - persze az sem kizárt, hogy csak a jó kor jó helyen olvasás tipikus esete állt fent nálam -, mindenesetre tény, hogy hosszú idők óta nem került olyan YA regény a kezembe, ami ennyire magával sodort és levett volna a lábamról, mint Az Ékkő. Pedig a téma és a helyszín nem volt számomra szokatlan, sokszor bevillant olvasás közben egy-két régebben olvasott regény képe - mint például a gyönyörű bálok és ruhák hangulata kapcsán a Párválasztó sorozat, vagy a szereplők közötti egyezményes kézjel miatt Az éhezők viadala -, de csak ennyi, a történet szempontjából egyébként semmi más hasonlóságot nem találtam az előbb említett könyvekkel.

Maga a történet szerintem elég kemény téma, merthogy ebben a világban – aminek a kialakulása mindvégig elég homályos maradt előttem - a szegényebb sorból származó lányokat - ha elérnek egy bizonyos kort és genetikailag is alkalmassá nyilvánítják őket, hogy gyereket szüljenek, akkor - elszakítják a családjuktól és egy külön erre a célra létesített intézményben ún. helyetteseket nevelnek belőlük. Mely szó önmagában nem tűnik oly borzasztónak, és a lányok sem sejtik ekkor még, hogy mi is rejlik igazán ez mögött. Amit tudnak, hogy ők azok a különleges kiválasztottak, akik képesek a társadalom élén álló nemesi nők gyermekét kihordani, amire ki tudja miért, azok képtelenek. Ám azzal egyikük sincs tisztában, hogy onnantól kezdve, amint aukcióra bocsájtják és megvásárolják őket ezek a hölgyek, a nevüktől kezdve mindenük elveszik, és rabszolgaként fogják tovább élni az életüket. A legszörnyűbb dolog ebben a világban, hogy itt nincsenek érzelmek; szeretet és barátság, együttérzés és empátia, csak kapzsiság, kegyetlenség és a minél nagyobb hatalomért való versengés, amiért a nemesek bármire, ismétlem bármire képesek. És akkor itt jön a képbe a mi hősnőnk Violet, aki szintén egy a sok kiválasztott közül, illetve egy-két dologban azért mégiscsak más, mint a többiek, és pont ez teszi alkalmassá arra, hogy részese lehessen e borzalmasan furcsa és torz társadalmi rendszer megdöntésének.

Őszintén szólva nagy meglepetés volt számomra ez a könyv, és csakis jó értelemben. Izgalmas volt, érdekes, és kicsit elgondolkodtató is, ami egyértelműen annak volt köszönhető, hogy a szerző Violet személyében egy olyan igazi hús-vér karaktert tudott teremteni, akin keresztül totál bele tudtam magam élni a történetbe. Az ő sorsán keresztül képes voltam átérezni a lányok fájdalmát, kiszolgáltatottságát és azoknak a sorozatos megaláztatásoknak a hatását, ami a palotában érte őket.

"Úgy pattant fel, mintha villanyáram érte volna. - Nem - csóválja lassan a fejét. - Nem. - Két ujja közé csippenti az orrnyergét. - Nyugtass meg, hogy nem te vagy a helyettes.

Pofoncsapásként érnek a szavai, és amikor megint rám néz, megváltozott a tekintete, és tudom, hogy úgy néz rám, mint mindenki más, azzal a pillantással, ami a szerint ítél meg, ami vagyok, és nem a szerint, aki. Engem már nem lát többé."

Meg aztán mi tagadás, kellemes meglepetés volt számomra a mágia bevezetése is a történetbe, amelyet szintén csak ezek a szegény sorból származó lányok voltak képesek mívelni. És hogy mire használták? Természetesen, hogy egészséges, okos és szép gyermeket szüljenek a nemesi hölgyeknek. És mivel Violet ebből is kimagasló képességgel rendelkezett, felbecsülhetetlen kinccsé vált a gazdája számára - gyanítom, hogy ebből a szempontból több is rejlik ebben a lányban, mint azt elsőre gondolnánk. Úgyhogy, bár igaz, hogy a könyv eleje kissé lassan kezdődött, de amint elérkeztem ahhoz a részhez, ahol a lányok ki jobb, ki rosszabb (rabszolgatartó) család mellett elfoglalták végleges helyüket a palotában, azonnal hangulatba kerültem és úgy is maradtam egészen a legutolsó jelenetig, amikor is az írónőnek egy olyan ütős fordulatot sikerült behoznia a történetbe, hogy attól ujjongva csaptam össze a tenyerem! (És én ezt tudtam! Annyira tudtam.)

Szóval nem egy szokványos disztópikus történettel volt dolgom, épp annyi izgalom, könyörtelenség, romantika és fájdalom került bele, amitől nálam telitalálat lett. Úgyhogy a műfaj szerelmeseinek én mindenképp csak ajánlani tudom, azoknak pedig akik eddig ódzkodtak vagy már megcsömörlöttek a disztópiától itt az alkalom, hogy (újra) kipróbálják azt, mert ez nem abból a bizonyos szokványos tucat fajtából való, hanem annál sokkal különlegesebb.

Ui.: Nem szoktam a fordítások miatt kötözködni, igazság szerint, ha egyszer belemerülök egy könyvbe, akkor nem is nagyon veszem észre a hibákat, de itt pont a fent idézett szövegnél a villanyáram bizony kicsapta nálam a biztosítékot.

  

A sorozat részei:

1. The Jewel - Az Ékkő

2. The White Rose - A fehér rózsa

3. The Black Key - A fekete kulcs

 Kiadó: Maxim

Eredeti cím: The Jewel

Sorozat: The Jewel-trilógia

Fordította: Szűr-Szabó Katalin

Oldalszám: 368

[Mivel a régi blogomat megszüntetem, így úgy gondoltam, hogy áthozok néhány szívemnek kedves értékelést belőle, és Az Ékkő egyike ezeknek.]