Mackenzi Lee: Úriemberek ​kézikönyve: a bujaságtól az erényekig ~ (Montague testvérek 1.)

Nincsenek megjegyzések
Az úgy volt, hogy az elején én ezt a könyvet nagyon nem szerettem, mondtam is magamban; nem vagyok normális, hogy ilyenekkel kínzom magam, de körülbelül a századik oldal után volt egy fordulat, mely miatt egyre izgalmasabbá kezdett válni a sztori, úgyhogy végül is úgy döntöttem, hogy maradok, és nem bántam meg.
A történet a 18. században játszódik, és egy biszexuális angol úriemberről Henry-ről szól, akit korhely viselkedése miatt csaptak ki Anglia legjobb iskolájából. Hogy kicsit összeszedje magát, apja egy éves európai körutazást engedélyez a számára, ami így elsőre baromi jól hangzik, ám az öregnek volt egy-két olyan kikötése, ami miatt mégsem tűnt ez olyan jó mókának. Először is egy kísérőt adott Henry mellé, akinek az volt a feladata, hogy felügyelje és korlátozza a kontinensen való szórakozását, illetve a körút végén hazatérve elvárta fiától, hogy hedonista életmódját felhagyva, vegye át a birtok irányítását, mert ha nem, akkor bizony kitagadja a családból.

Az utazásra Henryvel tart legjobb barátja Percy – akibe Henry titkon szerelmes - és könyvmoly húga Felicity, illetve Lockwood, akinek felügyelnie kellett volna a fiatalokra, de mivel ő nem sok vizet kavar, így a nevét is kár volt ide leírnom. Szóval három fiatal: egy angol kiváltságos úriember, egy tanulni vágyó fiatal lány és egy törvénytelen fekete ifjú nekivág közös Grand Tourjuknak, hogy átutazzák és szórakozzák egész Európát… Ám sajnos már az utazás elején félresiklik minden, amikor Henry kicsinyes bosszúból egy látszólag haszontalannak tűnő apró dolgot lop el a versailles-i kastélyból, mely meggondolatlanság aztán olyan kalandok sorozatát indítja el, melynek során maga a Bourbon herceg veszi üldözőbe őket, haramiák támadnak rájuk, süllyedő szigettel és még kalózokkal is találkoznak, szóval egy olyan rejtélyekkel teli izgalmas utazásban lesz részük, mely mindhármuk életét bizony örökre megváltoztatja.


Bevallom roppant felemás érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban, mivelhogy a szereplők viselkedését sokszor bosszantónak, kapcsolatuk intimitását pedig néha zavarba ejtőnek találtam, másrészt viszont egy rendkívül hangulatos, izgalmas és jól stílusban megírt könyvről van szó, ami nem egyszer megmosolyogtatott és tulajdonképpen kellemes szórakozást nyújtott, de ennek ellenére valahogy mégsem tudtam igazán átérezni az egészet. Hogy miért? Igyekszem kicsit részletesebben kifejteni.

A regény kizárólag Henry szemszögéből íródott, kinek hangja bár vicces, pajkos és őszinte volt, de az élethez való hozzáállása miatt mégsem nyerte el a tetszésemet. Henry semmirekellő, piperkőc és önző karaktere az elején nagyon bosszantott - szenvedtem is tőle rendesen -, de aztán ahogy az események kicsit felgyorsultak és Henry nyavalygásán kívül úgy tűnt másról is fog szólni a történet, egész jól belejöttem az olvasásba.

A könyv erőssége szerintem a három rendkívül eltérő karakterben, de legfőképp Henry jellemfejlődésében rejlik. Mondjuk kissé túlzásnak tartottam a témák azon mennyiségét, melyek a szereplőkkel  kapcsolatban felmerültek, mint például a szexuális hovatartozás, a családon belüli bántalmazás, a rasszizmus, a feminizmus, vagy a függetlenség és a nemesi kiváltságok kérdése, illetve a kor gyógyíthatatlan krónikus betegségeiről alkotott nézetek és félelmek – melyek némelyike már önmagában is egy kisebb gyomrossal ér fel, nemhogy ilyen nagy dózisban – de szerencsére Mackenzi egész jól keverte ezeket a nehéz témákat a kalanddal és a humorral - mélységet adva ezzel a karaktereinek és a cselekménynek -, úgyhogy végül is nincs okom panaszra, de azért mégiscsak leírom: a kevesebb néha több.

Aki Henry és Percy románca miatt kíváncsi a könyvre, annak megnyugtatásként írom, hogy a fiúk romantikus kapcsolata szerves részét képezi a regénynek, úgyhogy közös jelenetekből nincs hiány, ám Henry egocentrikus viselkedése és Percy birka türelme fájón kiegyensúlyozatlanná tette a viszonyukat, ami számomra sajnos nem volt túl szimpatikus. Meg aztán, ha őszinte akarok lenni, akkor bevallom, hogy nekem ez volt az első hangsúlyosabb LMBT témájú könyvem - meg lehet, hogy az utolsó is -, mert bár elfogadom a másságot, de mint kiderült, a hagyományos férfi-nő felállásról mégiscsak jobban szeretek olvasni.

De száz szónak is egy a vége, nem volt ez olyan rossz könyv, csak szerintem nem én voltam a megfelelő célcsoport. Ami igazán tetszett benne az maga a kor és annak hangulata volt, illetve azon történelmi tények felhasználása, amire Mackenzi a könyv végén külön fel is hívta a figyelmet. Úgyhogy bár összességében jól szórakoztam, nem pont ilyen élményre számítottam, ennek ellenére a második részre is kíváncsi vagyok, annál is inkább, mivel kedvenc szereplőmé, Felicityé lesz benne a főszerep.


Kiadó: Alexandra
Eredeti cím: The Gentleman's Guide to Vice and Virtue
Sorozat: Montague Siblings
Oldalszám: 560


Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése