Halloweeni borzongás

Hamarosan itt a halloween, és bár engem ez totál hidegen hagy, mégis azt veszem észre magamon (azon kívül, hogy töklámpásokat faragok a lányommal és boszorkány ujj recepteket keresgélünk a neten), hogy olyan könyvekre és filmekre vágyom, amik megborzongtatnak és finoman szólva is képesek belém fagyasztani a vért. A Dermesztő nyár pedig pont ilyennek tűnt, ezért is esett rá a választásom. Ám, hogy a számításaim bejönnek-e vele kapcsolatban vagy sem, azt még nem tudom, de ha a végére érek, mindenképp mesélek. Addig is úgy gondoltam, összeszedek pár olyan könyvet, amit szívesen olvastam vagy épp olvasnék az ősz ezen szellemjárta, kísértethistóriákért kiáltó időszakában. Ha esetleg valamit kihagytam a sorból, ami feltétlen említésre érdemes, ne tartsátok magatokban.

A zombis könyvekkel kapcsolatban biztos sokaknak vaskos előítéleteik vannak – higgyétek el, nekem sem lételemem a zombulás. De ha például az adott könyv története nem agyatlan (hahaha) vagy pofátlanul egyszerű és hihetetlenül ostoba - ami persze még nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy egyben szórakoztató is legyen -, hanem mondjuk uram bocsá valamilyen drámáról, erkölcsi dilemmáról vagy társadalmi mondanivalóról szól, akkor semmi kifogásom ellene, sőt! M.R. Carey Kiéhezettek című regénye pedig ebbe a kategóriába tartozik.  

                                     M. R. Carey: Kiéhezettek
A ​történet a jövőben játszódik, az emberiség nagy része egy gyorsan terjedő fertőzés áldozatává vált. A fertőzést egy különleges gomba okozza, amely a szervezetbe jutva átveszi az irányítást a gazdatest idegrendszere fölött. A fertőzöttek, a „kiéhezettek" gyorsan elveszítik személyiségüket, emberi mivoltukat, és egészséges emberek húsával táplálkoznak.A egészségesek védett városokba húzódtak vissza, vagy „guberálókká" válnak, azaz veszélyes bandákhoz csapódva próbálják túlélni a helyzetet.Egy jól védett katonai bázison különleges gyerekeket tartanak fogva, egymástól is elzárva. Ők is kiéhezettek, azonban megőrizték emberi tulajdonságaikat sőt, kiemelkedően magas intelligenciával rendelkeznek. A tudósok abban reménykednek, hogy segítségükkel – vagy inkább felhasználásukkal – sikerül megtalálniuk az ellenszert.Egy napon a kiéhezettek és a guberálók megtámadják a bázist, csak keveseknek sikerül megmenekülniük, köztük az egyik legintelligensebb kiéhezett gyerekkel, Melanie-val. A menekülőknek a kiéhezettekkel zsúfolt városokon át kell eljutniuk a biztonságot jelentő védett területre…

Jó érzéssel gondolok vissza erre a könyvre, annak ellenére, hogy horrorról van szó, és hogy - nagyon-nagyon rég - bő hét évvel ezelőtt olvastam. Emlékeszem, kicsit féltem belevágni, mert ez a műfaj nem az én asztalom, de bíztam benne, hogy ifjúsági regény révén nem fogok olvasás közben szívrohamot kapni. Szerencsére a történet annyira volt félelmetes és horrorisztikus, hogy az még épp fogyasztható volt számomra - természetesen akkor, mert időközben az én ingerküszöböm is emelkedett kicsit. Mindenesetre jó kis könyv volt és nagyon hangulatos, szóval tökéletes választás lehet halloweenra.

                                Kendare Blake: Vérbe öltözött Anna
A 17 éves Cas Lowood szokatlan hivatást választ: halottakat öl.Így tett az apja is, míg el nem pusztította egy kegyetlen kísértet. Cas apja rejtélyes fegyverével, az athaméval együtt a rendkívüli képességet is örökölte, ezért mozgalmas életmódra rendezkedik be boszorkánykodással foglalkozó mamájával és Tybalt, a szellemek jelenlétét megérző macska társaságában. A fiú a helyi mendemondákat és a titokzatos események hírét követve nyomoz az élőkre veszedelmes, vérszomjas és bosszúálló holtak után, hogy ártalmatlanná tegye őket.Így érkeznek meg egy ontariói kisvárosba, Thunder Baybe, ahol a vérbe öltözött Anna szedi áldozatait. Cas azt hiszi, szokványos esettel áll szemben. Csakhogy a több évtizeddel ezelőtt meggyilkolt, hófehér, vérrel pettyezett csipkeruhában kísértő, örökké 16 éves Anna senkinek sem kegyelmez, aki átlépi egykori otthona, a régi, elhagyott és elátkozott ház küszöbét…

Hú, hát ez a könyv óriási para volt számomra. Éjszaka nem is nagyon mertem olvasni, mert totál betojtam tőle. Olyannyira, hogy este még a vécére is alig mertem kimenni, úgyhogy csak erős idegzetűeknek ajánlom.

                        Josh Malerman: Madarak a dobozban
Valami rémisztő dolog garázdálkodik odakint, amire nem szabad ránézni. Egyetlen pillantás elég ahhoz, hogy az ember őrült, kegyetlen gyilkossá váljon. Senki sem tudja, mi az, és honnan jött.A szörnyűséges hírek egyre gyakoribbá válnak. Majd a tévé elsötétül, a rádió elhallgat, és az internet is összeomlik. A telefonok elnémulnak. Az ablakon pedig nem lehet kinézni többé.Mára csak maréknyi túlélő maradt, köztük Malorie két gyermekével, akiket az egyetlen lehetséges módon nevel: a négy fal között. A folyóparti, elhagyatott ház ajtaja zárva, a függönyök behúzva, az ablakokra matracok szögelve.Egyetlen esélyük, hogy elmenekülnek egy másik helyre, ahol talán biztonságban lehetnek. De az előttük álló út elrettentő: harminc kilométer a folyón, egy evezős csónakban bekötött szemmel! Csak Malorie találékonyságára és a gyerekek éles hallására támaszkodhatnak. Egyetlen rossz döntés is végzetessé válhat. És valami követi őket. De vajon ember, állat vagy szörnyeteg?

Ezt a könyvet elsősorban a hangulata, a stílusa és a nyelvezete miatt ajánlom, no meg mert vannak benne zombik, meg szörnyek, meg kísértetek...

                          Edgar Cantero: Kotnyeles kölykök
1977 ​nyara. A Blytoni Nyári Detektívklub megoldotta utolsó ügyét, és leleplezte a ravasz Álmostavi Rémet – valójában egy újabb kincsvadászt, aki rá akarta tenni mocskos kezét a Deboën-ház mélyén rejlő mesés zsákmányra.
És talán meg is úszta volna, ha nincsenek ezek a kotnyeles kölykök.
1990. A tinidetektívek már mind felnőttek, és nem találkoztak egymással sorsdöntő, 1977-es utolsó ügyük óta. Andy, a fiús lány huszonöt éves és a törvény elől menekül, mivel legalább két államban körözik. Kerri, a hajdani zsenipalánta és reménybeli biológus New Yorkban pultos, és komoly alkoholproblémákkal küzd. De legalább ott van vele Tim, a vehemens vizsla, aki a csapat eredeti kutyatagjának leszármazottja. A horrorrajongó Nate az elmúlt tizenhárom évet különböző pszichiátriákon töltötte, jelenleg a massachusettsi Arkham városában található elmegyógyintézet vendégszeretetét élvezi. Barátai közül csak Peterrel, a jóképű nagymenőből lett filmsztárral tartja a kapcsolatot. Ami rendjén is volna, csakhogy Peter már évek óta halott.Eljött az idő, hogy végére járjanak, mi okozza rémálmaikat, és visszatérjenek oda, ahol ez az egész 1977-ben elkezdődött. Ezúttal hátha nem egy maszkos balekről lesz szó, hanem valódi szörnyek leselkednek rájuk.

A Vészmadarak egy nagyon horrorisztikus, véres és gyomorforgató történet, ráadásul tele van trágár beszéddel. De ettől függetlenül vagy inkább épp ezért, nekem nagyon tetszett. Úgyhogy én a részemről  már alig várom, hogy megjelenjen a sorozat harmadik része. Állítólag tévésorozat is készül belőle, ami ha igaz, tuti irtózatosan mocskos lesz.

                                 Chuck Wendig: Vészmadarak
Miriam ​Black tudja, hogyan fogsz meghalni.És ez pokollá teszi a hétköznapjait, különösen, mivel semmit sem tehet, hogy megakadályozza az előre látott több száz autóbalesetet, szívrohamot, szélütést vagy öngyilkosságot. Csak meg kell érintenie téged, és látja, hogyan és mikor kerül sor az utolsó pillanataidra.Miriam már rég nem próbálja megmenteni az emberek életét, mivel azzal csak beteljesíti a végzetüket. De amikor Louis Darling felveszi a kamionjába, és megrázza a kezét, Miriam előre látja, hogy a férfit harminc nap múlva brutális módon meggyilkolják, miközben az ő nevét ejti ki a száján. Louis azért fog meghalni, mert találkozott vele, és a következő áldozat maga Miriam lesz. Bármivel próbálkozik, Louist nem tudja megmenteni. De ha életben akar maradni, mégis meg kell próbálnia.

Állítólag azt mondják, hogy akik nem látják a szellemeket, azok is érezhetik őket, amikor például valami hideg suhan át a hátuk mögött, vagy amikor hirtelen lehűl a levegő mellettük és libabőrös lesz a karjuk. Vagy amikor minden ok nélkül lépésszerűen recseg a lépcső és a padló a közelükben... Ti is éltetek már át ehhez hasonlót? Nos, ha nem, akkor ezt a könyvet olvasva, biztos lesznek ilyen érzeteitek.

                      Cat Winters: Fekete madarak árnyékában
1918-ban a világ az apokalipszis felé száguld. Félelem és zűrzavar uralkodik, ráadásul a világháború árnyékában halálos járvány tombol. A 16 éves Mary Shelley Black gyötrődve figyeli, ahogy a kétségbeesett gyászolók összesereglenek a spiritiszta szeánszokon és a szellemfényképészeknél. Mary Shelley maga soha nem hitt a szellemekben. A kilátástalanság percei azonban arra kényszerítik, hogy átgondolja addigi felfogását az életről és a halálról; első szerelme ugyanis – aki a fronton halt meg – szellemalakban tér vissza hozzá…

Ehhez a könyvhöz pedig még nem volt szerencsém, de a napokban olvastam róla egy nagyon jó értékelést, ami totál meghozta hozzá a kedvem, úgyhogy mindenképp beszerzős lesz.

                       Shirley Jackson: Hill House szelleme

Négyen érkeznek a Hill House néven ismert kísérteties, ódon épülethez: dr. Montague, a tudós, aki fizikai bizonyítékokat keres a ház falai között zajló, természetfeletti jelenségekre; Theodora, különleges adottságokkal rendelkező asszisztense; Luke, a birtok fiatal örököse; és a törékeny Eleanor, aki képtelen szabadulni múltja terhétől. Kívülállóként keresik a magyarázatot a hely titkára, de nem sokáig maradhatnak csupán tanúk – a ház erőt gyűjt, ás hamarosan végleg elragadja egyiküket. 

És végezetül, íme az aktuális olvasmányom, aminek a borítójáról nekem rögtön a Stranger Things sorozat jutott az eszembe. Elsősorban természetesen a tipográfia miatt, amit biztos tudatosan terveztek így. Talán azért, mert a sorozatnak és ennek a könyvnek is sok közös vonása van. Mint például, hogy ez a történet is egy kisvárosban játszódik és nem napjainkban. A szereplői pedig fiatal tizenéves srácok, akik sokat bringáznak és jó barátságban vannak egymással. Mondjuk azt nem hiszem, hogy itt is lesznek majd szörnyek és a könyv hangulata is a sorozathoz hasonló lesz, de mindenképp nagyon izgalmasnak és ígéretesnek tűnik, úgyhogy kíváncsian vetem bele magamat.

                        Dan Simmons: Dermesztő nyár
1960 nyarán az illinois-i ElmHaven kisvárosában öt tizenkét éves fiú olyan szoros köteléket kovácsol, melyet az élet semmilyen fordulata nem képes szétszakítani. Bringázás a napnyugtában, titkos búvóhelyek az erdőben, egy idilli gyermekkor ártatlan titkai – másból sem áll az életük. Csakhogy a napfényben fürdő kukoricatáblák között olyan események történnek, melyek minden létező módon próbára teszik egymás iránti hűségüket. Amikor az éjszaka közepén megkondul egy rég elfeledett harang, a városlakók tudják, hogy vége a gondtalan időknek. A fenyegető erődként föléjük tornyosuló Régi Központi Iskola szívében, melyet beleng a koporsók mahagóniillata, láthatatlan gonosz támad új életre. Különös és rémisztő események dúlják fel a mindennapokat, terjesztik el a rettegést az egykor oly békés közösségben. Mike, Duane, Dale, Harlen és Kevin ki akarják söpörni a városból ezt az ősi rettenetet, ezért véres háborút indítanak a titokzatos erő ellen, mely az egész éjszakát uralja.

tovább olvasom Halloweeni borzongás

Riley Sager: Zárj ​minden ajtót!

Mostanában teljesen odavagyok a krimikért és a thrillerekért, rengeteget olvasok belőlük, pedig régebben egyáltalán nem volt ám ez így. Mondjuk ilyen elképesztő mennyiségben sem ontották magukból korábban a kiadók e műfaj jobbnál jobb példányait. De nincs is ezzel baj, ennek én csak örülni tudok, és jöhet minden ebben a zsánerben, ami izgalmas, meghökkentő, félelmetes és egy kicsit még véres is. A lényeg, hogy élvezzem az olvasását és nyújtson valami pluszt, mondjuk a szereplők, a sztori, a hangulat vagy a stílus tekintetében, ami aztán kiemeli a sorból. A Zárj minden ajtót!-ban pedig megvolt az a kis plusz, ami elnyerte a tetszésemet. 

És hogy mi is volt az pontosan?

Nos, elsősorban a helyszín hangulata, illetve a megdöbbentő finálé, ami igazán emlékezetessé tette a könyvet számomra.

A történet egy hátborzongató jelenettel kezdődik, melyben egy ismeretlen nő, egy kórházban épp magához tér egy autóbaleset után. Sajnos alig emlékszik valamire abból, ami vele történt. Számunkra azonban hamarosan kiderül, hogy a nőt Julesnak hívják és a vele történt események hat nappal ezelőtt kezdődtek, amikor először belépett a manhattani luxusapartmanház, a híres Bartholomew ajtaján.

Mint kiderült Jules élete mélyponton volt, a nővére évek óta eltűnt, a szülei meghaltak, az állását elveszítette és ráadásul a barátja is folyamatosan megcsalta. A bankszámlája totál üres volt, és nem volt hol laknia, úgyhogy nagyon gyorsan pénzhez kellett jutnia - az újságban olvasott állas hirdetés pedig pont kapóra jött számára. A feladat nem tűnt túl nehéznek, New York legelegánsabb és legkülönlegesebb épületében egy csodás apartmanra kellett vigyáznia, extra fizetésért cserébe. Igaz, hogy volt egy-két furcsa, de állítólag szükséges szabály, amit be kellett tartania; mint például, hogy soha nem zavarhatta az ott élő rendkívül gazdag és híres lakók életét. Vagy hogy az itt tartózkodása alatt nem fogadhatott látogatókat, és az éjszakát sem tölthette az épületen kívül, de a magas fizetés úgy gondolta, mindenért kárpótolja. Aztán amikor beköltözött a házba, megismerkedett egy másik lakásfelvigyázóval, Ingriddel, akinek úgy tűnik, hogy elég sok információja volt az épület titkos történetével és néhány itt történt szörnyű eseménnyel kapcsolatban. Aztán egy nap Ingridnek váratlanul nyoma veszik, Jules pedig gyanút fog, és egyre elszántabban kezd vizsgálódni a Bartholomew-t körülvevő kísértet históriák után. Ám úgy tűnik, hogy vannak körülötte olyanok, akik jobban szeretnék, ha azok a titkok továbbra is eltemetve maradnának.

Hú, hát ez a könyv nálam nagyon betalált. Még úgy is, hogy az elején a cselekmény kissé lassan indult be, ami persze szükséges volt ahhoz, hogy a feszültség szép fokozatosan kússzon fel az amúgy is lestrapált  nyakizmaiba. Nagyon élveztem a történet lassú építkezését és az ismerkedést a rejtélyes Bartholomew furcsa és félelmetes titkaival. Az épületről szóló pletykák, az ott elkövetett állítólagos gyilkosságok, kísértetek és sátáni rituálék egyfajta gótikus hangulatot kölcsönöztek a könyvnek, amit az ikonikus épület  részletes leírása, látványa és varázsa csak még tovább fokozott. Sager szerintem nagyon szemléletesen és élénken tárta elénk e fényűző ház külső és belső képét. Kezdve az épület márványkiugróin üldögélő félelmetes vízköpőktől, a belső csigalépcsők, régimódi étellift és rácsos felvonón át, a falat borító nyomasztó tapétákig és fényes luxusbútorokig.

Maga a sztori egyébként nem volt túl félelmetes, de elég hátborzongató volt ahhoz, hogy többször is libabőrös legyek olvasás közben – főleg amikor a ház kísérteties múltjáról és a bámuló fekete szemekre emlékeztető tapétáról volt szó. És nem volt túl erőszakos sem, de mégis voltak a végén olyan nagyszerű képi jelenetek, amik bizony azonnal beleégtek az agyamba. Sager szerintem nagyon jól bemutatta, hogy a Julest körülvevő gyönyörű és gazdag világ, hogyan válik egyre ijesztőbbé és kegyetlenebbé. Végig ügyesen terelte a figyelmem arra, amit az elején sugallni kívánt és amit tulajdonképpen látni szerettem volna, de a vége – számomra legalábbis - teljesen más irányt vett, váratlanul ért, és megdöbbentett. Hiába voltak gyanúsak a szereplők, erre a csavarra mégsem gondoltam. 

Szóval összességében nekem nagyon tetszett a könyv. Gyorsan és gördülékenyen lehetett vele haladni, izgalmas volt és nagyon hangulatos, amihez sokat hozzátett a helyszín részletes leírása. Merthogy meg kell hagyni, Sager különösen jól ért a hangulatteremtéshez. Nem is értem, hogy eddig hogy kerülhette el a figyelmem a korábbi két kötete. Mindenképp pótolnom kell ezt a hiányosságomat.

Ja, és csak szólok, hogy ami az ajtók bezárását illeti – nos, az nem feltétlenül elegendő a valódi gonosz visszatartásához.

Kiadó: Lettero
Eredeti cím: Lock Every Door
Fordította: Róbert Pál
Oldalszám: 420

tovább olvasom Riley Sager: Zárj ​minden ajtót!

Jennifer L. Armentrout: White ​Hot Kiss – Perzselő csók (Komor elemek 1.)

Jennifer L. Armentrout-al kb 6 éve ismerkedtem meg először a Luxen sorozata kapcsán, aminek végül is - a folytatások lassú megjelenése miatti érdeklődés hiányában - nem értem a végére. A Perzselő csók igazából a barátnőm bűne. Az ő lelkes beszámolója volt az utolsó löket, ami meghozta hozzá a kedvem. És bár egy percig nem bántam meg, hogy elolvastam, de mégis úgy gondolom, sőt érzem, hogy ebből a műfajból sajnos én már réges-rég kinőttem.

Történetünk hősnője Layla, egy tizenhét éves fiatal lány, aki semmi másra nem vágyik, mint hogy normális életet élhessen. Layla félig démon, félig őrző és olyan képességekkel rendelkezik, mint senki más. Képes érzékelni és látni a démonokat, akiket aztán az érintésével meg is tud jelölni, hogy az őrzők később megtalálják és elpusztítsák őket. Mivel Layla őrzők közt nőtt fel, így nem szívleli a démonokat, de mindig is elveszettnek érezte magát az őt örökbe fogadó őrző családban, soha nem tudott rendesen beilleszkedni közéjük. De hogyan is tudott volna, amikor részben ő is démonnak született. A dolgokat tovább bonyolítja, hogy Layla totál bele van zúgva mostohatestvérébe Zayne-be, aki azonban csak kishúgaként tekint rá.

Aztán Layla megismerkedik Rothtal, egy tetovált, és pokolian szexi démonnal, aki ráadásul azt állítja, hogy minden titkát ismeri. Ezzel egy időben néhány furcsa esemény is kezdetét veszi, melyek kapcsán kiderül, hogy valami rendkívül sötét és veszélyes dolog zajlik a démonok világában, ami azon kívül, hogy Laylához kapcsolódik, könnyen világvégéhez is vezethet.

JLA ismét egy olyan világot hozott létre, ami színes meg izgalmas meg érdekes meg minden, ennek ellenére én mégsem tudtam elveszni benne. Merthogy szerintem ez a történet nem több egy szokványos romantikus és néhány fantasy elemet tartalmazó szerelmi háromszöggel bonyolított young-adult regénynél, amiben semmi kimagasló nincs, sőt, én Laylától néha már a falat kapartam. Borzasztóan tudnak idegesíteni az olyan döntésképtelen, önsajnáló és gyerekes viselkedésű hősnők, mint amilyen ő volt. Sokszor értetlenül álltam a tettei előtt. Ám ami a legjobban zavart, hogy egyszerűen nem értettem a Zayne-hez való szánalmas ragaszkodását azok után, hogy megismerkedett és közelebbi kapcsolatba került Rothtal.

Ami tetszett a regényben az a Layla és Roth között kialakuló édes románc és tökéletes kémia volt - a lány ártatlansága és a démon rosszfiúsága remekül kiegészítette egymást. Roth pedig, hahh, ő fantasztikus egyéniség volt! Imádtam a szexuális célozgatásait, haláliak voltak, mindegyiken nagyon jót nevettem. És amellett, hogy ő volt az egyetlen, ismétlem egyetlen! józanul gondolkodó szereplő az egész történetben, ő volt az egyedüli, aki megértette és hajlandó volt végre őszintén beszélni Laylával a származásáról. Roth - és ezen nincs mit ragozni - egy szuper pasi volt, az a fajta, akinek egyszerűen képtelenség ellenállni, míg Zayne... Nos, ő nem volt egy szavahihető őrző, hiszen többször is beárulta Laylát az apjának, és bár igaz, hogy ő is nagyon-nagyon jóképű, vonzó és kedves srác volt, de hihetetlenül unalmas, unalmas és unalmas. 

A sorozat spanyol borítója

Egyébként nem csak Layla és az ő nyavalygós szerelmi háromszöge bosszantott fel olvasás közben - itt érzem szükségét elmondani, hogy aki nehezen viseli a nyálas szerelmi háromszögeket, az messziről kerülje el ezt a könyvet -, hanem egy csomó más dolog is. Mint például, hogy Layla örökbefogadó őrző családja semmit nem árult el a lánynak a múltjával és a jövő veszélyeivel kapcsolatban. Hogy Layla minden lelkiismeret-furdalás nélkül hozzájárult ahhoz, hogy a démonokat - akiktől részben ő is származik - az őrzők levadásszák és kíméletlenül elpusztítsák. Hogy Rothot már többször is klónozták (WTF?) - Jézusom, hogy ez mennyire kiábrándító volt. Hogy csak az őrzők létezéséről tudtak az emberek, akiket valamiféle titokzatos védelmezőnek gondoltak, de hogy azok miért jöttek a földre és kiktől is kell pontosan megvédeni őket, az úgy tűnik már senkit nem érdekelt. És végül az az egy-két démon és zombi támadás amiben a szereplőknek részük volt... hahh... na az kérem szépen inkább hatott nevetségesnek mintsem félelmetesnek - de ez már tényleg csak apró kukacoskodás a részemről.

Akit igazán bírtam a könyvben az Layla barátnője, Stacey volt. Rengeteget nevettem a beszólásain, haláli egy csaj volt. Illetve Bambi, de róla nem szeretnék többet elárulni, mindenki fedezze fel saját maga e hatalmas óriáskígyó különleges báját.

Szóval összességében (és minden szapulásom ellenére) nem volt ez olyan rossz könyv, jó volt olvasni és gyorsan a végére is értem, de úgy gondolom, hogy ez tipikusan az a történet, amit a megfelelő életkorban kell kézbe venni - és én ezen a bizonyos életkoron pár évtizede már réges-rég túl vagyok. Na de hiába no, hébe-hóba azért nekem is szükségem van ilyen olvasmányokra. Hogy miért?  Nos, hogy borzoljam kicsit az idegeimet (hahaha), na meg az én szőrös szívemnek is jól esik ám néha az ilyen nyálas tini romantika.
Mindenesetre a következő rész már itt csücsül a polcomon. Hogy olvasni fogom-e? Igen-igen, szándékomban áll, de gyűjtenem kell hozzá még egy kis lelki erőt.  

Kiadó: Könyvmolyképző

Eredeti cím: White Hot Kiss

Fordította: Komáromy Zsófia

Oldalszám: 474

tovább olvasom Jennifer L. Armentrout: White ​Hot Kiss – Perzselő csók (Komor elemek 1.)

Brigitte Riebe: Johanna ​megkísértése (A pestis árnyékában 2.)

A sorozat második részében Johanna, Vincent és a fiuk, Jakob sorsát követhetjük tovább nyomon, immár Mainzban. Miután Johannáéknak kalandos módon sikerült elmenekülniük a fertőzött városból, Kölnből, szerencsésen megérkeznek új otthonukba, Mainzba, ahol Vincent az élvhajhász bíboros, Brandenburgi Albert új udvari orvosa lesz. Albert bíborosnak nagy tervei vannak Vincenttel, akinek a szifiliszre és a himlőre vonatkozó megállapításai már akkor úttörőnek számítottak az orvoslásban. Sajnos a bíboros nem csak azt várja el Vincenttől, hogy gyógyítsa ki kényes és kellemetlen betegségéből, hanem más magán jellegű követeléseket is támaszt vele szemben. Vincentnek pedig el kell döntenie, hogy megpróbálja-e teljesíti a bíboros kívánságát, vagy ismét reménytelen helyzetbe hozza a családját. Ezen kívül egy másik probléma is adódik az életében, amikor a múltjából egy olyan ember kerül elő, aki most érzi úgy, hogy ideje benyújtania neki a ki nem fizetett számláját. Ráadásul Johannának is rossz előérzetei támadnak. Valami megfogalmazhatatlan, homályos félelem nem hagyja nyugodni. Rengeteg kérdés kavarog a fejében. Vajon jobb lesz nekik Mainzban, szabadon és félelem nélkül élhetnek itt tovább? És Vincent vajon folytathatja tovább a hivatását?

Brigitte Riebe ismét egy nagyon izgalmas és valós történelmi személyekkel és eseményekkel teli regényt írt nekünk, amiben most is sok szereplőt mozgatott meg. Én úgy gondolom, hogy az első rész ismerete nélkül is olvasható a könyv, de ahhoz, hogy teljes és átfogó képet kapjunk hőseinkről és azok kapcsolatáról, szerintem jobb, ha az előző részben történt eseményeket is ismerjük. Ebben a kötetben Riebe egyébként tovább fejlesztette és mélyítette a már korábban megismert karaktereket. A történet eleje nekem kissé lassan haladt előre, mintha valami hiányzott volna belőle. De aztán az új szereplőknek hála, kiknek rosszindulatú és aljas ármánykodásaik azon kívül, hogy ismét mérhetetlenül felbosszantottak, folyamatosan fokozták a feszültséget és olyan izgalmassá tették a könyvet, hogy az a végére már határozottan letehetetlenné vált számomra. A legérdekesebb szereplőnek Albert bíborost találtam, aki egy kicsit sem felelt meg annak az erkölcsi elvárásnak, amit az ember elképzelne, illetve elvárna egy ilyen magas egyházi rangban lévő embertől. Őrület, hogy mit meg nem engedett magának Johannával szemben. És a legborzasztóbb az egészben az volt, hogy ezt teljesen természetesnek vette. Aztán ami furcsa volt még számomra, hogy mindenki egyedül akarta megoldani a saját kis problémáját. Vincent és Johanna nem sokat beszélgettek egymással, csakúgy mint Jacob és Nele, akik szintén nem vitték túlzásba gondjaik kitárgyalását.

Ami nagyon tetszett a könyvben, hogy az előző részhez hasonlóan most is egy halálos járvánnyal (a fekete himlővel) kellett megküzdeniük a város lakóinak. És Riebenek ezúttal is olyan nagyszerűen sikerült megragadnia az emberek rémületét, illetve reménytelen harcát a halálos fenyegetést jelentő betegség ellen, hogy megint totál bele tudtam magam élni a helyzetükbe. 

Szóval összességében ez a rész is egy nagyon kellemes olvasmány volt számomra.  A szerző újfent magabiztos kézzel vezette a történetet, a stílusa olvasmányos, gyorsan és könnyen olvasható volt. A részletes történelmi háttérnek és a könyv végén lévő epilógusnak hála pedig élénk kép alakult ki bennem a történet helyszínéről és az ott élő emberek életéről. Jó kis izgalmas történet volt ez, olyan, amiben minden megtalálható volt: szerelem, árulás, bosszú, intrika, vágy, családi dráma, vallás és egy pusztító betegség -  egyszóval olvassátok, megéri.

                                           

A duológia részei:

1. A pestis árnyékában

2. Johanna megkísértése

Kiadó: General Press

Eredeti cím: Die Versuchung der Pestmagd

Fordította: Berecz Zsuzsa

Oldalszám:320

tovább olvasom Brigitte Riebe: Johanna ​megkísértése (A pestis árnyékában 2.)

Szeptemberi számvetés

Az előző hónaphoz képest most sokkal több könyvvel - ilyen előzmények mellett mondjuk ez nem volt nehéz - pontosan hét darabbal lettem gazdagabb. Sajnos a Juiette nagy utazása hiányzik a képről, mivel azt utazókönyvvé tettem és már útnak is indítottam. A hét könyv közül hármat a molyon vásároltam, a többi előrendelés vagy valamilyen jó kis akció keretén belül került hozzám. Olvasás szempontjából most is hoztam a megszokott papírformát, azaz 3 könyvet havonta. (Ha esetleg még egy beesik, az már kivételes esetnek számít.) 

A szeptember egyébként jó kis hónap volt, mert azon kívül, hogy elkezdődött az iskola, amit én már rettentő vártam - a gyerekek az utolsó hetekben már halálra unták itthon magukat -, egy kis családi kirándulás is belefért. A lányom már régóta mondogatta, hogy szívesen megnézné újra a Bécsi Természettudományi Múzeum bogaras részét, a fiam pedig az ásványokét. Úgyhogy fogtuk magunkat és egy hosszú hétvégére Sopronba utaztunk, ahonnan aztán már csak egy köpésre volt Bécs. És ha már Bécs, akkor muszáj volt ellátogatnunk a Práterbe és ismét elmenni abba az étterembe, ahol azt a bizonyos híresen nagy bécsi szeletet lehet kapni. (Vigyázat, itt csak készpénzzel lehet fizetni. Mi ezt nem tudtuk, pedig már nem először jártunk ott, így majdnem ott kellett hagynunk a gyerekeket mosogatni - egyébként vér ciki volt egyesével összekapargatni az eurókat a táskák aljáról.) Aztán másnap megnéztük Fraknó várát, ahol szerencsére kértünk idegenvezetést, ami szuper volt, kár lett volna kihagyni. Úgyhogy összességében nagyon jól éreztük magunkat, annak ellenére, hogy volt, hogy egyszer eltévedtünk és a kocsink is sokszor nagyon csúnyán kibabrált velünk. Na de izgalmak, hisztik és kisebb-nagyobb veszekedések nélkül ugye nem is rendes kirándulás egy családi kirándulás.

Sorozatok tekintetében ebben a hónapban nem voltunk túl aktívak. Csak egy fantasy-sorozatot, a Carnival Row-t kezdtük el nézni, aminek a hangulata és a látványa szerintem baromi jó. Egyébként a molyon olvastam róla először, ott írta valaki, hogy Orlando Bloom (A Gyűrűk Ura Legolasa) a film főszeplője. És nekem ennyi elég is volt ahhoz, hogy rögtön szóljak P.-nek, azonnal töltse le, mert biza én ezt mindenképp nézni akarom. Egyébként nem sok részt láttunk még eddig belőle, úgyhogy kiforrott véleményem nincs a történetről. Mondjuk volt egy két olyan epizód, amitől annyira nem voltam elájulva, de összességében eddig tetszik a sztori, de a hozzá kapcsolódó sötét és különböző lényekkel teli steampunk világ még nála is jobban. 

A következő hónap könyvvásárlás tekintetében úgy nézem elég húzós lesz, mert rengeteg olyan újdonság érkezik, amire mindenképp kíváncsi vagyok. De ezekről úgyis készítek majd egy listát, hogy melyekre gondolok pontosan. Szóval szeptemberről röviden ennyit.

Ui.: Ugye milyen jó, hogy végre megérkezett az ősz, és vele együtt a puha takaróba burkolódzós, fotelbe kuckózós, meleg teát szürcsölgetős hűvös őszi esték? Ó, de imádom őket!

tovább olvasom Szeptemberi számvetés

Christine Féret-Fleury: Juliette ​nagy utazása

Az új megjelenések között böngészve akadtam rá erre a könyvre. Tetszett a borítója és a tartalma - a történet Párizsban játszódik, melynek hangulatáért én teljesen odavagyok -, tehát igazán ígéretesnek tűnt. Aztán megérkezett hozzám, és olyan szép volt és egyszerű. Jó érzés volt ránézni és kézbe venni, és a mérete is pont jó volt –női táska kompatibilis, szóval totál el voltam tőle ájulva.

A könyv főszereplője egy Párizsban élő fiatal lány, Juliette, akinek sokat kell utaznia, hogy eljusson a munkahelyére. És mivel minden egyes nap ugyanazon a metróvonalon utazott, ugyanabban az időpontban, sok visszatérő utastársa volt, akiket örömmel figyelt meg olvasás közben. Egy nap, hirtelen ötlettől vezérelve nem a megszokott megállóban szállt le, hanem egy számára teljesen ismeretlennél, mely apró tett végül is megváltoztatta az életét. Ugyanis ekkor bukkant rá Soliman könyves raktárára, melyhez hasonlót még soha nem látott. Solimannak rengeteg könyve volt, amiket az évek során gyűjtögetett és önzetlen emberektől kapott ajándékba. Ezeket a könyveket azonban nem halmozta fel magának, hanem tovább adott más ismeretlen emberek számára. Hogy hogyan és miért? Nos – az első kérdésre tudom a választ - ún. terjesztők segítségével, akiknek az volt a feladata, hogy kiválasszák egy-egy könyv olvasóját. Ezeknek a terjesztőknek érezniük kellett, hogy kinek milyen a lelkiállapota, és ennek ismeretében kellett könyvet keresniük a számára – és Juliette is ilyen terjesztővé próbált válni. A második kérdésnél viszont kicsit zavarban vagyok, mivelhogy Soliman igazából csak azért adott könyveket másoknak - és áldozta fel e nemes cél érdekében az egész életét -, hogy az emberek jobban érezzék magukat, amit ... hát ... nos kissé hihetetlennek, és a valóságtól totál elrugaszkodottnak tartok. Ám ha úgy tekintek erre a történetre, hogy ez egyfajta tisztelgés a könyvek és azok életünkre gyakorolt hatása előtt, akkor sokkal könnyebben emészthetőbbé válik az egész. 

Merthogy ez a történet tulajdonképpen a könyvek szépségéről, az olvasás öröméről és magasztalássáról szóló rövid kis mese. E történeten keresztül megtudhatjuk, hogy a könyvek hogyan képesek megváltoztatni és befolyásolni minket és arra késztetni, hogy elgondolkodjunk és ha kell, változtassunk az életünkön. A könyvek nyújthatnak reményt, adhatnak energiát, vagy szíthatnak haragot és okozhatnak örömöt vagy épp szomorúságot, a lényeg, hogy hatással vannak ránk, és ez tök jó dolog, és szuper ötlet is egy regény megírásához, hiszen rengeteg potenciál van benne, de Christine Féret-Fleury mindennek sajnos csak a felszínét kapargatta meg kicsit.

Igazából nem tudtam megragadni és belekapaszkodni Juliette történetbe, kissé unalmasnak, felszínesnek és – hülyén fog hangzani - üresnek éreztem. Pedig volt egy-két olyan gondolat és mondat, ahol érdemes volt megállnom és kicsit elgondolkodnom, de összességében valahogy mégsem működött együtt az egész. Meg aztán a karaktereket is rendkívül felületesnek éreztem, melynek köszönhetően a regény hősnője sem tudott közel kerülni hozzám. Nem voltak a könyvben meglepetések és nehézségek, minden annyira egyszerűen és könnyen ment, hogy az szinte már fájt.

Szóval igen, kicsit csalódott vagyok, de egy erős közepesnél rosszabbat mégsem tudok nyugodt szívvel adni rá. Örülök, hogy olvashattam, mert könnyű, kellemes és nagyon gyorsan olvasható könyvecske volt - meg hát mégiscsak könyvekről szólt -, de mély nyomot sajnos nem hagyott bennem. 

"Kikövetkeztetni valakinek a megjelenéséből a természetét, ízlését, álmait is akár, és megtalálni az álmaihoz illő táplálékot - Juliette nem érezte magát képesnek rá."  

Kiadó: Alexandra Kiadó
Eredeti cím: La Fille qui lisait dans le métro
Fordította: Bárdos Zsuzsanna
Oldalszám: 208

tovább olvasom Christine Féret-Fleury: Juliette ​nagy utazása

Julia Quinn: Mr. ​Bridgerton csábítása (Bridgerton család 4.)

Az eddigi négy rész közül nem igazán tudom megmondani, hogy melyik nyerte el leginkább a tetszésemet, mivelhogy mindegyikben voltak olyan részek, amiket szerettem és a kedvenceim lettek. Julia Quinn utánozhatatlan humora és lehengerlő stílusa ez idáig még egyszer sem okozott csalódást. Hihetetlenül jól szórakoztam mindegyik könyvén, miközben bevallom, folyamatosan arról ábrándoztam, hogy de jó is lenne abban korban élve átélni mindazt a sok romantikus élményt és izgalmat, amit a könyvekben szereplő hölgyeknek adott a sors.

Aki követi a sorozatot az bizonyára tudja, hogy ebben a részben derül ki, hogy ki is az a bizonyos Lady Whistledown, amit persze semmi pénzért nem árulnék el nektek - mindenki derítse csak ki szépen maga a rejtélyt. Egyébként az írónő sem adja könnyen az infót, egy-két lehetőséget ugyan felkínál nekünk, melyek között amellett, hogy nyugodtan mazsolázhatunk még Colin is helyet kap, de a nagy titokra azért majdnem a könyv végéig bizony várni kell.

A történetről röviden annyit, hogy hősnőnk, Penelope Featherington, már 16 éves kora óta őrülten szerelmes Colin Bridgertonba, aki mindig úgy tekintett húga legjobb barátnőjére, mint egy szeretni való, de mégiscsak rút kiskacsára. Persze mindig úriemberként viselkedett vele, eltekintve attól az egyetlen esettől, amikor azt mondta róla egy barátjának, hogy Penelope Featherington az a lány, akit soha nem venne feleségül. Sajnos eme meggondolatlan kinyilatkoztatásának véletlenül Penelope is fültanúja volt, és ez a későbbiekben persze mély nyomot hagyott benne. Aztán amikor évek múltán Colin egy utazásából hazatérve ismét találkozik Penelopeval, minden megváltozik. A lány ugyanis nagyon sokat változott, ráadásul előnyére. És amikor Colin egyre jobban megismeri, rájön, hogy Penelope nem csak rendkívül vicces, és intelligens, hanem egy gyönyörű és kívánatos nővé cseperedett.

Bár az egész könyv Lady Whistledown leleplezése körül forog, azért Penelope és Colin kapcsolata is nagy szerepet kap a történetben. Penelope már régóta szerelmes Colinba, akinek a figyelmét azonban csak igen lassan sikerül felkeltenie. Ám ahogy egyre jobban megismerik egymást, nemcsak arra jönnek rá, hogy mennyi mindent titkoltak el eddig egymás elől, hanem, hogy mennyivel több van a másikban, mint ahogy azt elsőre gondolták. Szóval sok vita és mosolyfakasztó heccelődés után hőseink összeházasodnak, ám a fiatal párnak nemcsak a házasságig, de még utána is különböző bonyodalmakkal kell megküzdeniük.

Imádtam a szereplők közötti párbeszédeket, amik - mint mindig - most is nagyon humorosak és sziporkázóak voltak. A kedvenc részem az volt, amikor Penelope megkéri Colint, hogy csókolja meg - ó, ez annyira édes és romantikus jelenet volt, hogy nem győztem csak sóhajtozni olvasás közben. Szerencsére a karaktereket is igazi hús-vér embereknek éreztem; Penelope egy nagyon reálisan gondolkodó fiatal hölgy volt, aki bár tisztában volt nem túl előnyös külső adottságaival, ennek ellenére mégis magabiztos és elégedett volt önmagával és egy cseppet sem vágyott a felsőbb társasági körökbe, illetve azok elismerésére. Colin viszont épp az ellentéte volt, egy olyan sármos és magabiztosnak tűnő fiatalember, akinek mindene megvolt, ennek ellenére mégsem volt elégedett az életével, hiszen nem voltak céljai és álmai... de csak addig, míg rá nem talál Penelopera.

A könyv legemlékezetesebb pillanatait az írónő a kötet végére hagyta, melyben egyrészt, végre nyilvánosságra kerül, hogy ki is rejtőzik Lady Whistledown álneve mögött, másrészt pedig itt hangzik el Colin ama hihetetlenül csodás szerelmi vallomása, amitől basszus, még a könnyem is kicsordult. Ez a jelenet annyira szívmelengető, bájos és megható volt, hogy minden kétséget kizáróan szerintem Colin a legromantikusabb Bridgerton az egész családban!:)

Szóval ez a kötet is rendkívül tetszett, egyetlen dolgot sajnálok csak vele kapcsolatban, mégpedig, hogy a következő könyvekben, lelepleződésének hála, sajnos már nem élvezhetjük a titokzatos Lady Whistledown írásait.

Az eredeti bejegyzés 2011.01.24-én született.

A sorozat kötetei

1.      A herceg és én

2.       vikomt, aki engem szeretett

3.      Tisztességes ajánlat

4.      Mr. Bridgerton csábítása

5.      Sir Philliphnek szeretettel

6.      Rossz kor  

7.      Csókja megmondja

8.      Esküvő less 

9.      És boldogan éltek

Kiadó: Gabo Kiadó
Sorozat: Bridgertons
Eredeti cím: Romancing Mr. Bridgerton
Fordította: Bozai Ágota
Oldalszám: 426

tovább olvasom Julia Quinn: Mr. ​Bridgerton csábítása (Bridgerton család 4.)

Juliette utazik ~ utazókönyv projekt

A Juliette nagy utazása egy nagyon kedves és bájos mese, amit lassan, ízlelgetve kell olvasni. Még nem értem teljesen a végére, de amit eddig el tudok róla mondani, hogy ez a történet egyfajta tisztelgés a könyvek előtt. A könyvek szépségéről és az olvasás öröméről szól, ezért is gondoltam úgy, hogy utazókönyvet csinálok belőle. Remélem lesz köztetek olyan, akit megtalál, akinek tetszeni fog, akit elvarázsol és kellemes élményt nyújt majd számára.

Néhány apróság:

• Ha olvasni szeretnétek a könyvet, akkor itt, vagy levélben, de akár a molyon is jelezhetitek nekem. Illetve majd később arról is szeretnék hírt kapni, ha elindítottátok/megkaptátok a könyvet, mert jó tudni, hogy épp merre jár. (Mindenesetre az útját én itt fogom vezetni.)
• Kérlek benneteket, hogy tartsátok be a határidőt – 21 napot lehet nálatok a könyv.
• Aki ingerenciát érez rá az nyugodtan összefirkálhatja és írhat bele (jó móka lesz később elolvasni, és szép emlék marad majd számomra).
• Mivel a könyv kicsi, így postakész borítékba is simán elfér. Kérlek benneteket úgy csomagoljátok, hogy ne sérüljön, szóval amennyire lehetséges azért vigyázzatok rá.

(A bejegyzés linkje az oldalsávból mindig elérhető lesz.)

Jelentkezők:
Zsanna525 ✔
Nikolett0907  ✔
Garbai_Ildikó
NickyEper
Pöfivonat
Filippino
Medizonka
Adri 

Jó szórakozást, kellemes olvasgatást kívánok mindenkinek!

tovább olvasom Juliette utazik ~ utazókönyv projekt

Anthony Horowitz: A selyemház titka

1890 novemberében Londonra szokatlanul korai és kemény tél köszönt. Sherlock Holmes és dr. Watson éppen teájukat iszogatják a Baker Street 221/B-ben , amikor látogatójuk érkezik, aki Holmes segítségét kéri. Az úr elmondása szerint pár hete egy furcsa alak követi, akiről úgy gondolja, hogy egy ír gengszterbanda egyik vezetője, aki a testvére halála miatt akar az életére törni. Részletesen elmeséli a történetét, ami kb. másfél évvel ezelőtt kezdődött és amit Holmes olyan érdekesnek talál, hogy rögtön el is vállalja az ügyet. Ekkor még persze nem sejti, hogy milyen szövevényes és rendkívül veszélyes esettel áll szemben, mert mint később kiderül, minaz még csak a jéghegy csúcsa volt.

Amikor először kezembe vettem a könyvet, pár oldal után sajnos rögtön félre is kellett tennem. Hogy miért, azt igazán magam sem tudom - valahogy nem igazán csúszott a történet -, úgyhogy nem is erőltettem tovább a dolgot. Aztán a második nekifutás már sokkal de sokkal jobban sikerült, bár az elején még így is kicsit küzdöttem vele, de mint később kiderült, ez nem a könyv hibája volt, hanem az enyém, mert ezt a történetet bizony nem lehet fáradtan és kimerülten olvasni. Ennek a könyvnek minden szavára oda kell figyelni és elmerülni benne, ami egyébként nem is oly nehéz (ha az embert nem zsibbasztják le kellőképp a munkahelyi problémák), mivel egy irtó hangulatos és rendkívül izgalmas történetről van szó.

Horowitz nagyon jól tudja hogyan lehet egy érdekes rejtélyt úgy kibontani, hogy közben két, látszólag egymástól teljesen különböző esetet indít el, majd kapcsol össze a könyv végére. Nekem többször is leesett az állam olvasás közben - hihetetlenül szövevényes, és nem utolsósorban logikus volt a sztori. Ráadásul az akciójelenetek is igen jól sikerültek, és bár voltak a könyvben durva, erőszakos dolgok, és a selyemház titka sem egy könnyen emészthető téma volt, ennek ellenére mégsem dagonyázott, élvezkedett és hatásvadász módon írta le Horowitz az emberi romlottság elrettentő képeit, hanem egyszerűen és röviden a maga árnyaltságában, de mégis kellőképp elborzasztóan - és én ezt igen nagyra értékeltem.

A történetet egyébként Watson meséli el – jóval Holmes halála és e kaland megtörténte után - olyan stílusban, ami a régi Sherlock Holmes filmek (és itt Jeremy Brett főszereplésével készített sorozatra gondolok) hangulatát idézte meg előttem. Nagyon tetszett a viktoriánus Anglia leírása és hangulata, a Holmes-Watson páros kapcsolata és barátsága, és a selyemház körüli rejtély, amely mint apró mozaikdarabkák álltak össze a történet során. És bár ennek folyamatát bevallom - tűkön ülve vagy épp körömrágva – ugyan végig tudtam követni, de az egészet, egyben, csak a könyv végén, Watson barátunkkal együtt sikerült átlátnom és megértenem igazán. Természetesen Holmesnak, velünk ellentétben már kezdetektől fogva voltak megérzései, amiket a híresen jó megfigyelő- és kiváló következtetőképességének köszönhetett. Emlékeim szerint Holmes valódi nagysága egyébként mindig akkor mutatkozott meg igazán, amikor egy játszmában vesztésre állt, és ez bizony itt sem történt másképp. Fantasztikus volt nyomon követni, ahogy felgöngyölítette az ügyet, végig izgultam, találgattam, különböző összefüggéseket és elméleteket gyártottam, persze hiába, mert a közelébe sem értem a megoldásnak. De hogy is érhettem volna, amikor a világirodalom legzseniálisabb nyomozójának is kisebb kihívás volt e bűntény megoldása. De persze ki tudja! Lehet ám, hogy tévedek, mert a végén, amikor Holmes összefoglalta a történteket, úgy tűnt, mintha - egy-két sajnálatos esettől eltekintve - végig kézben tartotta volna a dolgokat sőt, talán még egy kicsit irányította is volna azokat.

Szóval összességében óriási élmény és meglepetés volt számomra ez a könyv. Egy percig nem gondoltam volna, hogy ez nekem ennyire be fog jönni, főleg ilyen nehézkes kezdés után. Minden sorát élveztem, rendkívül kellemes kikapcsolódást és jó szórakozást nyújtott, úgyhogy aki egy klasszikus értelemben vett igazi krimire vágyik, no meg persze megrögzött Sherlock rajongó, annak mindenképp csak ajánlani tudom.

Ja, és éljenek a vcs listák, mert nélkülük ez az élmény tuti nem talált volna rám. (És ezennel a 2. vcs könyvem is kipipálva. Jézusom, de lassan haladok!)

Kiadó: Animus Kiadó
Eredeti cím: The House of Silk
Fordította: Tóth Tamás Boldizsár
Oldalszám: 296

tovább olvasom Anthony Horowitz: A selyemház titka

Brigitte Riebe: A ​pestis árnyékában (A pestis árnyékában 1.)

Az úgy volt, hogy amikor megláttam Brigitte Riebe Johanna megkísértése c. könyvét és a fülszöveg elejébe is beleolvastam – itt a lényeg az elejébe és a beleolvastam szavakon van – úgy gondoltam, hogy ez nekem való lesz. Gyorsan be is szereztem, nehogy lemaradjak valamiről - haha, így utólag csak röhögni tudok magamon. Na mindegy, a lényeg, hogy a könyv már nálam volt, de még mielőtt belekezdtem volna, rendes könyvmolyhoz illően a gr-en is be akartam jelölni, amikor jött a döbbenet, hogy ez egy duológia 2. része. Remek! Így persze rögtön az első részt is be kellett szereznem, amivel tulajdonképp semmi problémám nem volt, mert az első kötet nélkül - most már így utólag látom, hogy - tényleg nem lenne teljes az élmény, ráadásul nem egy hétköznapi történetről van szó, és ezt a lehető legjobb jelzőként értsétek - na de akkor is, NA.

A tanulság? Nos, ezentúl a fülszövegeket legalább egyszer, az elejétől a végéig el fogom olvasni.

Na, de nézzük, miről is szól a történet. A könyv főszereplője Johanna, akinek nemcsak a férje korai halála utáni gyásszal kell megküzdenie, hanem a megörökölt borkereskedésének a gondja is a nyakába szakad. Ráadásul a férje testvére, Hennes is szemet vet rá, és ha mindez még nem lenne elég, minden mozzanatát figyelemmel kíséri abban a reményben, hogy majd az öccse örökségére is ráteheti valamikor a kezét. Ugyanebben az évben (1540-ben) Kölnben kitör a pestis. Rengeteg ember hal meg, hiszen senki nem tudja, hogy hogyan lehetne ezt a betegséget kezelni. Nagyon érdekes volt arról olvasni, hogy ki hogyan próbálta megvédeni magát a járványtól, ki miben hitt és a káoszt kihasználva ki milyen gaztettel próbálta eltüntetni az ellenségét. Nagyon tetszett, hogy a pestis és annak különböző fajtái mellett más betegségek (pl. a szifilisz) problémái is felmerültek és ráadásul élénk leírást is kaptak. És hogy nemcsak az akkori kezdetleges orvoslásba, hanem a város fürdőházaiba, bordélyházaiba, és egy pestises ház működésébe is bepillantást nyerhettem. Látszott, hogy az írónő alapos kutató munkát végzett a témában és ezt igazán nagyra értékeltem.

Szóval visszatérve Johannára, sajnos sógorának hála, férjgyilkosság miatt hamarosan börtönbe kerül, ahol bizony semmi jóra nem számíthat. Szerencsére a városba érkező új orvosnak, MedicusVincent de Vries-nek sikerül megvédenie őt, de a sorsa úgy tűnik, hogy így sem fordul jobbra, mert ezek után egy pestises házban szobalányként, életét kockáztatva kell dolgoznia és vigyáznia a járvány szerencsétlen áldozataira.

A könyv, mint látjátok igen eseménydús és fordulatokban gazdag, egy percet sem unatkoztam olvasás közben, még úgy sem, hogy bizony a szereplők egyes tetteit gyakran nagyon is kiszámíthatónak találtam. Johanna múltja tele van titokkal, és a szálak Kölnben futnak össze. Ám erről nem szeretnék többet elárulni, esetleg csak annyit, hogy a könyv végére minden egyes mozaikdarabka szépen a helyre kerül, sőt a nagy titok már a könyv elején sejthető. A történet egyébként a történelem egy meglehetősen sötét időszakában játszódik, ahol az írónak hála nemcsak az utcákon lévő kosz és bűz volt szinte kézzel tapintható, hanem az emberek félelme és a járványtól való rettegése is, amit mai fejjel nemhogy átérezni, de szerintem felfogni sem nagyon tudunk. Ennek dacára Riebernek mégis sikerült olyan történetet írnia, ami a sok fájdalom és ármánykodás okozta tehetetlen düh és bosszúság mellett reménnyel tölti el az olvasót. Hogy miért? Talán, mert Johanna és Medicus szerelmi története olyan csodálatosan épül be a történetbe, hogy attól melegség járja át az ember szívét, és várja, sőt, követeli, hogy a történet happy enddel végződjön - de ezt igazán megmondani magam sem tudom. A lényeg, hogy működik, hogy megfogott és hogy végig kíváncsian figyeltem a szereplők sorsának alakulását.

Azonban azt is be kell vallanom, hogy Brigitte Rieber stílusával - amit főleg a könyv elején kissé szikárnak és hidegnek éreztem -, kezdetben barátkoznom kellett. Hiányoltam a könyvből a lágyságot és a szereplők érzéseinek gazdagabb leírását, de igazából nincs okom panaszra, mert a lendületes és a rejtett feszültséggel teli történetvezetés mindenért kárpótolt. Szóval miután ráhangolódtam a könyvre, onnantól kezdve nem volt megállás, nagyon gyorsan és könnyen haladtam vele. Annál is inkább, mivel Riebenek olyan hangulatot siketült teremtenie, melynek köszönhetően nem csak olvasóként, hanem nézőként is jelen lehettem a történetben. Mintha csak egy ablakon keresztül pillantottam volna be a szereplők életébe.

Szóval összességében nekem tetszett a könyv. Egyrészt mert egy olyan erős, és kemény nőnek ábrázolta Johannát, aki bár mindig tudatában volt nehéz sorsának, ennek ellenére mindig nagyon ügyesen, és a tőle telhető legjobb módon próbálta ellenőrzése alatt tartani az életét. Másrészt a hiteles korrajz és a történelmi háttér, illetve a pestisjárvány elleni küzdelemről szóló részletes információ miatt, amit borzasztóan élveztem. Úgyhogy a történelmi fikciót kedvelők számára egyértelműen csak ajánlani tudom ezt a könyvet, illetve azoknak, akik egy olyan romantikus történetre vágynak, amiben a szeretettől a kapzsiságon és az irigységen át a dühig és a gyűlöletig, minden, de tényleg minden jó és rossz emberi tulajdonság megtalálható. 

A duológia részei:

1. A pestis árnyékában

2. Johanna megkísértése

Kiadó: General Press
Eredeti cím: Die Pestmagd
Fordította: Berecz Zsuzsa
Oldalszám: 344

tovább olvasom Brigitte Riebe: A ​pestis árnyékában (A pestis árnyékában 1.)

Augusztusi zárás

Ide most valami rövid beköszönőnek meg egy kis sablonos nyavalygásnak? (a nagy nyári melegről, meg, hogy milyen gyorsan elrepült ez a hónap... bla-bla-bla) kéne jönnie, de helyette inkább rögtön a lényegre térek, vagyis nézzük csak, hogy milyen könyveket vásároltam ebben a hónapban.

Vásároltam egyáltalán valamilyen könyvet ebben a hónapban?

Hihetetlen, nem?

tovább olvasom Augusztusi zárás

Karen M. McManus: Lehull a lepel

Az előző posztomhoz kapcsolódva, íme egy másik, ugyancsak hatalmas népszerűségnek örvendő könyv, a Lehull a lepel, ami szintén nem kis meglepetésszerű élményt nyújtott a számomra.

A történetről röviden annyit, hogy egy hétfő délután a Bayview Gimi öt diákját

• az eminens tanuló és minden szabályt betartó Bronwynt,
• a tökéletes bálkirálynő megtestesítőjét Addy-t,
• a drogügyleteiről híres rosszfiút Nateet,
• az iskola legjobb sportolóját Coopert,
• és a gimi hírhedt pletykarovatának rosszindulatú szerkesztőjét Simont, 

büntetőszobába küldik, ám ötük közül csak négyen jönnek ki élve a teremből - Simon rejtélyes körülmények között meghal. A rendőrség természetesen szándékosságot sejt a fiú halála mögött, aki allergiás rohamban vesztette életét. Ezért a teremben tartózkodó másik négy diákot gyanúsítottként kezeli, annál is inkább, mivel később Simon mocskos blogján mindegyikükről találtak valamilyen - még közzé nem tett - kellemetlen leleplező rovatot.

Ez a könyv számomra egy nagyon különleges és intenzív olvasmány volt, ami ráadásul még egy olyan tiltott szerelmi szálat is tartalmazott, amiért én teljesen odavoltam. A főszereplők, mint az már a fülszövegből kiderül, tökéletes példái a középiskolai sztereotípiáknak (az okos, a szép, a rosszfiú, az élsportoló, a különc), amitől akár felszínesek és üresek is lehettek volna, ám McManus olyan ügyesen tárta fel családi hátterüket és az események hatására kibontakozó jellemfejlődésüket, hogy a könyv végére mindegyikük valamilyen módon meglepetést okozott számomra. Mind a négy szereplő olyan átalakuláson ment keresztül, amire egyáltalán nem számítottam, sokkal árnyaltabbak és érdekesebbek lettek, ráadásul az olvasóban a könyv végére még empátiát is képesek voltak kelteni - bennem legalábbis mindenképp. 

A történet egyébként váltott szemszögből íródott, mely írói eszköz – mint tudjátok - nekem nagyon bejön. Kicsit tartottam attól, hogy a szerzőnek vajon sikerül-e majd megtalálni mind a négy fiatal egyéni hangját, de McManus szerintem ezzel kapcsolatban is jó munkát végzett. Mindegyik karakter nagyon tetszett, Nate és Bronwyn románca teljesen elvarázsolt, Addy fejlődésétől pedig majdnem padlót fogtam. Az ő átalakulását, ahogy egyre függetlenebbé vált a barátjától és ennek hatására végre megtalálta saját hangját, szerintem nagyon szépen építette fel a szerző. Sajnos a négy diák közül Cooper volt az egyetlen, akit annyira nem csíptem, cserébe viszont az ő titka okozta a legnagyobb meglepetést.

A könyv elején abszolút bizonytalan voltam abban, hogy melyik szereplőnek hihetek a leginkább, mert a sok hazudozás miatt valamennyiüket megbízhatatlan narrátornak könyveltem el magamban. Úgyhogy csak tippelgetni tudtam, hogy ki lehet a gyilkos. A megoldás viszont soha nem jutott volna az eszembe, pedig visszagondolva, tényleg minden bizonyíték ott volt a szemem előtt, szóval nekem az is nagy meglepetést okozott.

Összességében a Lehull a lepel egy nagyon szórakoztató olvasmány volt, amiben szerintem azért egy kicsivel több is volt egy "egyszerű" gyilkossági rejtély felderítésénél. Ha csak a szereplők sokféleségét és karakterfejlődését nézem, vagy azokat a fiatalkori problémákat: depresszió, kiközösítés, csonka család, másság, kábítószerfogyasztás, zaklatás, amiket az író megpendít a történet kapcsán, a média hatásáról a diákok életében már nem is beszélve, akkor bizony tényleg egy többrétegű, kicsit ijesztő történetről van szó. Persze azért nem kell megijedni, mert ezek a témák közel sem olyan mélyek, hogy elvesszünk bennük, csak mintha finoman tudtunkra kívánná adni a szerző, hogy hahó, ezek a problémák léteznek és mind itt vannak velünk a mindennapjainkban, úgyhogy jó lesz figyelni rájuk.

Egyébként elárulom, hogy nem sok YA thrillert olvastam még eddig, most hirtelen csak a 13 perc jut az eszembe, és igazából másik, ebben a műfajban nálunk megjelent könyvről nem is nagyon tudok. Mondjuk annak idején a 13 perc is nagyon újszerű és érdekes volt számomra, de azt kell mondanom, hogy a Lehull a lepel sokkal izgalmasabb és letehetetlenebb volt nála, úgyhogy mindenképp csak ajánlani tudom.

Kiadó: Maxim

Eredeti cím: One of Us Is Lying

Fordította: Sárossy-Beck Anita

Oldalszám: 382

tovább olvasom Karen M. McManus: Lehull a lepel