2020/01/27

, , , ,

Mo Hayder: Farkas (Jack Caffery 7.)

A szívműtétét követően Oliver Anchor-Ferrars feleségével Matildával és huszonéves lányával Luciaval örömmel érkezik vidéki házába egy kicsit pihenni és regenerálódni. Ám nyugtalanság lesz úrrá rajtuk, amikor Matilda a kertben állati belsőségeknek tűnő maradványokat talál. A látvány visszahozza a család emlékezetébe azt a 15 évvel korábbi megdöbbentő és erőszakos gyilkosságot, amit nem messze tőlük követtek el, és aminek áldozatai Lucia volt barátja és annak barátnője volt. Aznap két rendőr állít be hozzájuk és a család rövid ideig meg is nyugszik ez miatt, ám ez a nyugalom nem tart sokáig amikor kiderül, hogy az egyenruha csak megtévesztés és a két álzsaru túszul ejteni és megkínozni jött ide őket.  

Először is azzal szeretném kezdeni, hogy kissé becsapva érzem magam, mert mint kiderült, ez egy sorozat 7.! része, ami sehol nem volt feltűntetve. Pedig ha tudtam volna, lehet, hogy bele sem kezdek, mert bár mindenhol azt olvasom, hogy önálló kötetként is simán megállja a helyét, ám miután becsuktam a könyvet nekem pont az volt az egyetlen, ismétlem egyetlen problémám vele, hogy voltak olyan személyek (pl. a Sétáló ember), emberi kapcsolatok és események (Caffery nyomozó testvérénel eltűnésével kapcsolatos információk és a kollégáival való ilyen-olyan kapcsolatai), melyek hátteréről semmit nem tudtam, mégis olyan természetességgel szerepeltek a könyvben -megjegyzem teljesen jogosan -, mintha mindenki tisztában lett volna velük. Ennek köszönhetően az apróbb mozaikdarabkák persze sehogy sem akartak a történet végén a helyükre kerülni, amivel nem azt akarom mondani, hogy így élvezhetetlen volt a könyv - hiszen ez a kellemetlenség csak igen kis százalékát tette ki az egésznek -, de ezen hiányosságok és a korábbi részekkel való összefonódás bizony érezhető volt a történet folyásán, ami számomra, mi tagadás, rontotta kissé az olvasás élményét.
Maga a történet egyébként, az Anchor családdal történt szörnyű események baromi ijesztőek és izgalmasak is voltak egyben. Már eleve az a felállás, mely szerint egy család, egy külvilágtól elszigetelt otthonban, ahol nincs se telefon, se internet, össze van zárva két olyan emberrel, akik motivációja ismeretlen, de egy biztos, napokig kínozni, a végén pedig valószínűleg megölni akarják őket, már önmagában elég hátborzongató és zsigeri félelemmel tölti el az olvasót. Ráadásul a család sem sokat  tudott tenni ellenük, Matildának támadt az az ötlete, hogy a kutyájuk nyakába akasztott üzenettel próbáljon segítséget kérni, mely üzenet szerencsére aztán Caffery nyomozó kezébe került, aki minden követ megmozgatott, hogy megtalálja a kutyus gazdáját. Caffery nyomozó az első perctől kezdve szimpatikus volt számomra. Szeretem az olyan mogorva stílusú istenadta tehetséggel megáldott nyomozókat, akik az ügy felgöngyölítése során rögtön ki tudják szűrni az oda nem illő dolgokat és egy adott helyzetben az összefüggéseket is azonnal meglátják. Nekem persze kezdetben fogalmam sem volt arról, hogy a családdal történt események hogyan függhetnek össze a több évvel ezelőtt történt gyilkosságokkal, de aztán amikor szép lassan minden darab a helyére került, bevallom, kisebb sokkot kaptam.

Voltak a könyvben nagyon erőszakos és látványos jelenetek, amik épphogy csak súrolták azt a határt, ami számomra még tűrhetőnek mondható. A történet sok fordulattal volt tele, amelyek közül néhány olyan emberi viselkedést vont maga után, amit nem mindig éreztem túl meggyőzőnek, de olyan is volt, ami igazán érdekelt és valódi meglepetést okozott számomra. Egy szó, mint száz, a Farkas-t azoknak ajánlom, akik egy igazán izgalmas és megrázó thrillerre vágynak és nem túlzottan zavarja őket, ha ezért cserébe egy sorozat sokadik részébe kell bekapcsolódniuk. 

Kiadó: Lettero
Eredeti cím: Wolf 
Sorozat: Jack Caffery 
Fordította: Csáki Judit
Oldalszám: 432

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése