Lisa Kleypas: Nem ​múló varázs (Wallflowers 1.)

1832-ben járunk, Anglia déli részén, Hampshirben, ahol is egy gróf legidősebb lánya, Lady Aline Marsden, aki ekkor még csak 18 éves, és egy ugyancsak 18 éves lovászfiú, John McKenna, örök szerelmet fogadnak egymásnak. Ők ketten már gyerekkoruk óta ismerik és szeretik egymást, idővel azonban a családias vonzalom helyett, őszinte szerelem alakul ki közöttük. Ám amikor mindez Aline apjának a tudomására jut, mérhetetlen haragra gerjed és figyelmezteti a lányát, hogy ha nem vet véget azonnal ennek a kapcsolatnak, akkor örökre tönkre fogja tenni a fiú életét. Aline, hogy védje szerelmét, kénytelen hazug szavakkal eltaszítani őt magától, Jonhnak pedig nincs más választása, mint megsebzett szívvel elhagyni a birtokot, hogy egy másik helyen új életet kezdhessen.

Tizenkét évvel később John immár tehetős üzletemberként tér vissza Hampshirbe, hogy befektetési lehetőségekről tárgyaljon Aline bátyjával, ám visszatérésének igazi oka nem az üzlet, hanem hogy bosszút álljon a lányon, aki anno összetörte a szívét.

Szeretem Kleypas könyveit, régebben sokat olvastam tőle. A legfőbb bajom azonban mindig is az volt velük, hogy az én ízlésemnek túl sok bennük a testiség. Őszintén szólva engem a romantikus regényekben soha nem a hálószoba ajtók mögött zajló forró jelenetek izgatnak a legjobban, hanem az odáig vezető kalandokban, élvezetes pillanatokban, incselkedő párbeszédekben vagy épp parázs vitákban gazdag hosszú rögös út, melynek a végén gyakran még önmagukat is meglepve jönnek rá hőseink, hogy mire, és kire is vágynak igazán. Ám ennél a könyvnél már a legelején készen kaptuk a csomagot - pedig ó, hogy szeretem volna nyomon követni a szereplők megismerkedésének édes folyamatát, az első találkozásuk bizsergető izgalmát. De sajnos ez a rész kimaradt, mert Aline és John már gyerekkoruk óta ismerték és szerették egymást. Ettől függetlenül persze így is élvezetes volt a történet (csak én morgolódok itt magamban miatta kicsit), ami tulajdonképpen onnantól kezdve kezdett csak igazán érdekessé válni, amikor John kénytelen volt elhagyni a birtokot, Aline pedig magára maradva egyre zárkózottabbá és magányosabbá kezdett válni. Aline zárkózottságának valódi oka pedig nemcsak szerelmének elvesztése volt, hanem egy szerencsétlen baleset, melynek köszönhetően az egyik testrésze annyira eltorzult, hogy az alapjaiban rengette meg a lány önbizalmát.

Amikor tizenkét év múlva John ismét visszatér a birtokra, mindketten olyan mohó éhséggel próbálják felfedezni mindazokat a változásokat, amelyek az egymástól távol töltött hosszú évek alatt végbementek a másikban, hogy szerintem ez volt a történet legjobb része. Mondjuk sokszor irtó bosszantónak találtam Aline mártírkodását, meg hogy túl sokáig engedte, hogy a sérülése miatti félelmei uralják a tetteit, hogy ez miatt gyakran már a falat kapartam kínomban. Ugyanakkor természetesen azt is tökéletesen megértettem, hogy a balesete után miért érezte úgy, hogy senki nem fogja őt kívánni... Na de könyörgöm! Ha nem titkolta volna el a szeretett férfi elöl mindezt, ha őszinte lett volna hozzá, ha bízott volna a szerelmükben annyira, hogy megnyíljon előtte és elmondja neki a félelmeit, akkor minden sokkal gördülékenyebben és egyszerűbben ment volna, mondjuk az is igaz, hogy a könyv is pár száz oldallal rövidebb lett volna.

Mindenesetre Aline-nek így is sikerült elnyernie a szimpátiám, csakúgy mint Johnnak, a mellékszereplőkről már nem is beszélve, akik szerintem remekül kiegészítették a fő cselekményszálat. Olivia (Aline húga) és Gideon történetének romantikus varázsa nekem nagyon tetszett és szerintem szükség is volt rá, hogy kicsit feldobja a könyvet.

Úgyhogy összességében tetszett a regény, mondjuk az is igaz, hogy nem voltak nagy elvárásaim vele kapcsolatban. Kellemes, pár órás kikapcsolódást nyújtott, melyben a múlt démonaival küzdő sérült, de ördögien jóképű John és a mártírharcost játszó Aline egymásra találásának lehettünk tanúi.

Azt nem mondom, hogy rohanok megvenni a sorozat következő részét, de biztos vagyok benne, hogy előbb vagy utóbb, azok is a polcomon kötnek majd ki.

Lisa Kleypas

Ui.: A borítóval kapcsolatban csak annyit, hogy ez a vattacukor-rózsaszín engem nagyon szíven ütött, meglehetősen erőltetettnek és ízléstelennek találom. Szerintem sokkal előnyösebb és találóbb lett volna, ha az itt látható külföldi borítókhoz hasonló köntöst kapott volna a könyv, amiből egyértelműen kiderül, hogy véletlenül sem egy 12 karikás ifjúsági regényről van szó, hanem egy erős erotikus töltetű történelmi romantikusról.

Kiadó: Gabo
Eredeti cím: Again the Magic
Sorozat: Wallflowers 
Fordította: Tóth Gizella
Oldalszám: 364

tovább olvasom Lisa Kleypas: Nem ​múló varázs (Wallflowers 1.)

Kendra Elliot: Kegyes ​halál (Mercy Kilpatrick 1.)

Pár nappal ezelőtt mesélte a férjem, hogy egy híres professzor a rádióban a minap épp azt taglalta, hogy az erős környezetszennyezés és üvegházhatás miatt az emberiségnek még kb. 15 éve maradt ezen a bolygón, utána végleg kicsúszik a lába alól a talaj. És nem, nem lesz olyan része a világnak, ahol mindezt bárki is páholyból nézhetné végig.

És ez engem tökre megijeszt.

Hát nem fura, hogy pont most került a kezembe ez a könyv, amiben olyan emberekről, ún. felkészülőről van szó, akik a várostól távol, önellátó gazdálkodásban élnek, tudatosan felkészülve olyan nem várt eseményekre, mint például a különböző természeti katasztrófák, nukleáris háború vagy a világot káoszba taszító pénzügyi válság?

A történet főszereplője Mercy, aki egy oregoni kisvárosban, Eagle's Nestben nőtt fel, ahol családja sok más családdal együtt egy lehetséges globális katasztrófára felkészülve töltötte életét. Ám egy megdöbbentő tragédia miatt elhagyta otthonát és minden kapcsolatot megszakított szüleivel és testvéréivel. Most a környékbeliek által csak barlangi embernek nevezett gyilkos tizedeli a világvégére készülők közösségét, az otthonukban végez velük és ellopja a fegyvereiket, amivel azonban felhívja magára az FBI belföldi terrorizmus elleni részlegének a figyelmét, akik pont Mercy-t bízzák meg az ügy kivizsgálásával.

Mercy-ről tudni kell, hogy miután 15 évvel ezelőtt elhagyta szülővárosát rengeteget tanult, és keményen dolgozott, hogy jó ügynök váljon belőle, és nem vallott kudarcot. Határozott kézzel kezdte el vezetni a nyomozást, mely kapcsán megismerkedik a város új rendőrfőnökével, Truman Dalyvel, akinek a nagybátyja szintén az áldozatok között van. Mercy és Truman hamar megtalálja a közös hangot és közben egyre közelebb kerülnek egymáshoz, ám amikor a bűntények helyszínén Mercy észreveszi, hogy azok bizonyos vonásai kísértetiesen hasonlítanak egy ugyancsak ebben a közösségben elkövetett tizenöt évvel korábbi gyilkosságokra, borzalmas titka veszélybe kerül.

Nem nagy elvárásokkal kezdtem bele a könyvbe, lehet azért is nyerte el ennyire a tetszésemet, annak ellenére, hogy volt egy-két olyan dolog a tettes motivációjával kapcsolatban - itt elsősorban a fegyverek elrablására gondolok, melynek okát így utólag kissé súlytalannak éreztem, a kivitelezését pedig nem túl átgondoltnak - amibe simán bele lehetne kötni. De annyira érdekes volt a rejtély és színesek a karakterek, és olyan szokatlan közegben játszódott a sztori, hogy ez abszolút nem csökkentette a könyv élvezeti értékét.

Mercy összetett személyiség volt, nem hibátlan, de mégis vonzó szereplő, én legalábbis szimpatikusnak találtam. A legelső perctől kezdve érezni lehetett, hogy a munkája nemcsak az élete és a büszkesége, hanem egyben bizonyíték is arra, hogy többre hívatott, mint egy tanyán éldegélni a világ végét várva. Tetszett, hogy az író lassan ismertette meg velünk a város lakóit, és meglepő mód rendkívül élveztem a felkészülők közösségének bemutatását, melyből megismerhettük a tagok szerepét, a családok felépítését - ami egyébként erősen férficentrikus volt -, valamint azok egymáshoz való viszonyát és a környezetükkel való kapcsolatát, melyet igazán lenyűgözőnek találtam. Mindezzel párhuzamosan Mercy múltja is szép komótosan tárult fel előttünk. Roppant kíváncsi voltam, hogy mi lehetett önkéntes száműzetésének az oka, és amikor mindez - kínzó lassúsággal – kiderült, úgy gondoltam én sem döntöttem volna másként. 

A nyomozás végig izgalmas volt, és ahogy egyre közelebb kerültünk a gyilkos leleplezéséhez a feszültség is folyamatosan nőtt. Több tippem is volt a tettes személyére vonatkozólag, ám az írónő olyan jól elrejtette őt, hogy egyik ötletem sem jött be vele kapcsolatban. Az egyetlen dolog, amit kicsit sérelmeztem a könyvben az a romantika volt, merthogy Truman és Mercy kapcsolatából szinte már fájón hiányzott a kémia, ami tulajdonképpen nem lett volna baj, ha a kapcsolatuk nem kapott volna akkora hangsúlyt, mint amilyet az írónő szánt nekik. Így azonban elég langyosra sikerült az egész, ráadásul még kissé egyoldalúra is, úgyhogy, ha nem lett volna közöttük - még - semmi, én azzal is tökéletesen elégedett lettem volna, sőt.

Ám mindez csak apró zsörtölődés a részemről, hiszen összességében nagyon tetszett a könyv. Egy jól megírt, izgalmas és elgondolkodtató olvasmány volt, ahol az oldalak gyorsan fogytak és a cselekmény is végig lekötötte a figyelmemet, úgyhogy bízom benne, hogy a folytatások is hamar megjelennek, annál is inkább, mivel külföldön már a 6. résznél tart a sorozat.

UPDATE: Vettem a bátorságot és rákérdeztem a kiadónál, hogy lesz-e folytatása Mercy Kilpatricknak, és azt a választ kaptam, hogy a „második rész elvileg a Könyvhétig (június) meg fog jelenni, a harmadik pedig valamikor ősszel várható.” Szuper hír!

Kiadó: Gold Book

Eredeti cím: A Merciful Death

Sorozat: Mercy Kilpatrick

Oldalszám: 368

tovább olvasom Kendra Elliot: Kegyes ​halál (Mercy Kilpatrick 1.)

Rhys Bowen: Holttest ​a könyvesboltban ~ Őfelsége kémnője 2.

Az angol Rhys Bowen Őfelsége kémnője sorozatának első része már tavaly levett a lábamról, úgyhogy amikor tudomásomra jutott, hogy hamarosan érkezik a folytatás, rögtön rávetettem magam. Nagyon lelkesen kezdtem bele az olvasásba és hamar a végére is értem. Szuper jó könyv volt, irtó hangulatos és humoros, a színes szereplőgárdáról már nem is beszélve, szóval engem tökéletesen elszórakoztatott és kikapcsolt, egyszerűen imádtam.

Ebben a részben Lady Georgiana még mindig olyan szegény, mint a templom egere, és gyanítom, hogy ez még egy jó ideig így is fog maradni. Hiába áll 34. helyen a trónöröklési sorrendben, mégis elszegényedett családja kihalt londoni házában kell élnie, ahol mindenféle kényelemet nélkülözve, alkalmi munkákból – takarításból - tartja fent magát. Persze mindezt önszántából teszi, no meg hogy megússzon egy olyan házasságot, amihez aztán egy fikarcnyit sem fűlik a foga. London pedig épp megfelelő helynek bizonyult a szökéshez, ahol úgy tűnik, egyre jobban kezdi érezni magát.

Szerintem 34. hely ide vagy oda, Georgie Mária királynő egyik kedvenc rokona lehet. Mi másért hívatná őt oly gyakran magához és bízna rá különböző bizalmas feladatokat. Ebben a részben a királynő arra kéri hősnőnket, hogy néhány röpke hét erejéig, lássa vendégül Hannit, a bajor hercegkisasszonyt, amire természetesen nem lehet nemet mondani. Pedig Georgie szívesen lemondana e megtiszteltetésről, mivelhogy anyagi fedezet híján nemhogy egy hercegkisasszonyt, de még saját magát is alig tudja fenntartani. Ám találékonyságának hála, ezt a problémát is sikerül megoldania, csakúgy, mint az egyre növekvő hullák számának rejtélyét, amik érdekes mód, mindig Hanni körül bukkannak fel váratlanul.

Úgy érzem az írónő egyre jobban kezd belemelegedni ebbe a sorozatba, mert ezt a kötetet sokkal kiegyensúlyozottabbnak és jobbnak éreztem az előzőnél. És nem csak azért, mert több rejtély és hulla volt benne – bár ennél a műfajnál, mint tudjuk, nem a feszültségkeltésen, a gyilkosságok kegyetlenségén, vagy akár a nyomozás izgalmán van a legfőbb hangsúly, inkább ezek könnyed és humoros formában történő megjelenítésén – hanem, mert a fikció remekül keveredett a történelemmel, és mert a szereplőknek hála, az egész történet olyan otthonos, könnyed és hangulatos volt, hogy nehéz volt tőle, akár egy percre is elszakadnom. 

A történet viszonylag sok szereplőt mozgat meg és néhány, az előző részből már ismert és megszeretett arc is előkerül – gondolok itt Mr. Darcyra, akivel kapcsolatban szerintem még nagy meglepetések fognak érni bennünket, és Georgie apjára, aki még mindig egy végtelen tündéri és kedves fazon volt. Persze olyan szereplők is színre léptek, akik kevésbé tudták belopni magukat a szívembe. Közülük egyértelműen Hanni volt a legirritálóbb számomra, akinek modorától és beszédétől, és hogy minden, de tényleg minden pasira rögtön rávetette magát, már én éreztem sokszor kényelmetlenül magam. Ám ezen túllépve remekül szórakoztam. Tetszett, hogy a 30-as évek légköre, amit a gazdasági zűrzavar, valamint a politikai és társadalmi nyugtalanság érzése járt át végig érezhető volt a történet során, és hogy az írónő – mint ahogyan azt az előző részben - most is látványosan, mégis nagyon finoman és humorosan mutatta be a gazdagok és szegények közti ellentéteket, a munkásosztály és az angol arisztokrácia között húzódó óriási szakadékot.

A sztori egyébként nem túl bonyolult, szinte már a könyv elején borítékolható, hogy ki, illetve kik állhatnak a gyilkosságok mögött, úgyhogy túl sok izgalomra és feszültségre senki ne számítson. Ám cserébe egy rendkívül hangulatos és könnyed, humoros helyzetekben gazdag, pár órás önfeledt kikapcsolódásban lehet részünk, ami egy fárasztó nap után, rendkívül jól tud ám esni az ember lányának. Nekem legalábbis mindenképp.

Ui.: A sorozat külföldön már a 13. résznél tart és igen nagy rajongótábornak örvend. Nagyon bízom benne, hogy szép sorban hozzánk is eljut majd mindegyik kötet.

Kiadó: Lettero
Eredeti cím: A Royal Pain
Sorozat: Her Royal Spyness Mysteries 
Oldalszám: 432
Fordította: Róbert Pál

tovább olvasom Rhys Bowen: Holttest ​a könyvesboltban ~ Őfelsége kémnője 2.

Januári könyveső

A decemberi könyvösszesítő posztom elmaradt, mert olyan sok könyvet sikerült felhalmoznom, hála a kiadók ilyen-olyan akcióinak, hogy azt már magam előtt is szégyelltem bevallani, nemhogy még mutogatni. Úgyhogy a decemberi ámokfutásomat szépen elfelejtve, nagy lendülettel és bizakodva vetettem bele magam a januárba, ami sajnos nem volt olyan könnyű és gondtalan, mint ahogyan azt reméltem. Már a hónap elején beütött nálunk a ménkű, az autónk lerobbant, és amikor több százezer forintrét megjavíttattuk, a gumija és a futóműje is tönkrement, és hol vagyunk még a végétől. Hogy ettől-e vagy sem, de a család - főként - felnőtt tagjainak aktivitása elkezdett a nulla felé konvergálni és az egészségi állapotunk is kicsit megroggyant... De nem baj, voltunk mi már ennél nagyobb szarban is, mégsem remegtünk meg. Szerencsére az olvasás most is egy olyan mentsvárat jelent számomra, amibe, ha tele a hócipőm, mindig nyugodtan elmerülhetek. Imádok olvasni, de sajnos nagyon kevés időt tudok rá szentelni. Persze év végén és elején több helyen is olvastam és megkaptam, hogy mindenkinek arra van ideje, amire időt szakít magának, de ez azért mégsem egészen így van. Mert itt ugye senki nem az elfoglaltságokra gondolt - jól mondom ugye? - , hanem, hogy kinek milyen szerepet és mekkora elsőbbséget szánunk az életünkbe - mondom ezt 43 éves fejjel, két gyerekkel, munkával és beteges szülőkkel, nagyszülőkkel a hátam mögött. Szóval hiába szeretnék én több időt szakítani az olvasásra, amikor, ha megszakadok sem tudok, vagy egyszerűen nem tehetem meg. Úgyhogy amikor több ilyen életbölcsességet is hallok olyanoktól, akik életkörülményei mindezt lehetővé teszik számukra, mert teszem azt, nem kell napi 8-9 órát dolgozniuk, szabadok a hétvégéik, nem kell háztartást vezetniük, gyerekeket külön órára vinniük és esténkén kikérdezni tőlük a lecót - urambocsá! – elmagyarázni, ha véletlenül nem értenek belőle valamit, a nagyszülős kórházi látogatásokról már nem is beszéltem... Szóval akkor kicsit frusztrált és ideges leszek. Ne értsetek félre, nem sajnáltatni akarom magamat - bár néha jól esik kicsit az önsajnálat bocsánatos bűnébe esni - mert tényleg semmi okom panaszra, de ezek a megjegyzések és "okoskodások" néha roppant mód irritálóak tudnak lenni. 

Na, de nem erről akartam mesélni nektek, hanem hogy milyen csodálatos könyvek kerültek hozzám januárban.

Na kérem, ebben a hónapban összesen hat könyvvel lettem gazdagabb. Ebből hármat - Az ártatlan, A majdnem elveszítettelek, és a Csábítás szabályai c. köteteket - ajándékba kaptam születésnapomra. A saját vásárlások pedig mind előrendelések voltak, melyekből egyet - a Holttest a könyvesboltban-t - már el is olvastam. És imádtam. Nagyon jó kis szórakoztató olvasmány volt, tökéletes kikapcsolódást nyújtott, úgyhogy már most tűkön ülve várom a folytatást. Egyébként január legjobb olvasmánya is ez volt számomra, a legnagyobb csalódása pedig az L. A.Camper Restart regénye. A várólista csökkentéssel mint mindig, most is szarul állok, de - még - nem esek pánikba, hiszen nagyon az év elején járunk, szóval ebből még bármi lehet.

És a többiek:
theodora

tovább olvasom Januári könyveső

L. A. Camper: Restart

A könyvet minden különösebb ok nélkül, csak úgy, egy sugallatra vettem meg. Titkon abban reménykedtem, hogy hátha egy rejtett kincsre bukkanok benne, de tévedtem. Úgyhogy gondban is vagyok az értékelésével, mert elég kétes érzéseim vannak vele kapcsolatban. Egyrészt a történet nagy részét rettentő unalmasnak éreztem, sok volt az egy helyben való toporgás, és a cselekmény is lassan haladt előre. Másrészt viszont maga az alapötlet szerintem baromi jó volt, és úgy gondolom, hogy rengeteg lehetőség lakozott benne, amit talán jobban is ki lehetett volna használni, bár meg kell hagyni, hogy még így is az elejétől a végéig egy kerek egész, és frappánsan lezárt történetet kaptunk.

A sztoriról röviden annyit, hogy két gyerekkori jó barát – egy szerény mérnök és egy nőcsábász doki – összefog, és létrehoz egy bizonyos RESTART Kft., aminek a profilja a késleltetett újraélesztés. Hogy mit is takar ez pontosan? Megpróbálom nektek röviden összefoglalni.

Döme (a mérnök) nagybácsijának évekkel ezelőtti különös esete – melyben a halála után pontosan kilencvenhat percre egy kis segítséggel újra vissza tudták hozni az életbe - annyira megmozgatta a fiúk fantáziáját, hogy Döme kifejlesztett egy spéci órát, ami a használója holtidejét mutatja. A holtidő egy személyre szabott idő, ami mindenkinél más és más, a lényeg, hogy a halál beállta után megmutatja, hogy hány perc elteltével lehet újraéleszteni az elhunytat, mely feladat egyébként Sebestyén doktor feladata volt. Természetesen csak abban az esetben lehetett mindezt véghez vinni, ha a szegény megboldogult szerveit nem érte súlyos károsodás, mert ha netán vonat elé vetette magát, vagy kitörte a nyakát, akkor ugye evidens, hogy abból senkit nem lehet visszahozni. Teóriájuk alaptétele abban állt, hogy minden álom tesztálom, és minden halál teszthalál, tehát mindenkit egy bizonyos idő után, újra lehet éleszteni. Az ezt felvető anatómiai kérdésekkel sem ők, sem az író nem foglalkozott, úgyhogy ajánlott nekünk is figyelmen kívül hagyni azokat.  

Na szóval, miután Sebi és Döme az újraélesztési protokolljukra megkapták a minisztériumtól az engedélyt, megkezdték a tesztkísérleteket, melyek sajnos nem mindegyike volt eredményes. Merthogy úgy hullottak szegény tesztalanyok, mint a legyek, így a Nobel-díj megszerzésének titkos álma is, egyre inkább valamiféle rémálomba kezdett átfordulni. Ráadásul a Kft-nek versenytársa is akadt, aki nem átallotta ellopni a fiúk tanulmányát, szóval hőseinknek nem volt egyszerű dolguk, de ők még így is keményen állták a sarat.

A sztori az elején egész jól indult, bár a karaktereket már akkor is hol szerettem, hol nem. Sajnos a történetvezetés baromi lassú volt, amikor már vagy az ötödik tesztalanyukat veszítették el hőseink bizarrnál is bizarrabb körülmények között, már erősen kezdtem unni a dolgot - pedig hol voltunk még a végétől. Meg aztán kicsit frusztrált is a könyvben szereplő emberek halálhoz való hozzáállása. Meghalt valaki? Na bumm, az élet ettől még megy tovább. Hogy segíteni kéne rajta vagy hogy segíteni lehetne rajta? Hát, azt senkit nem érdekelt, sőt voltak olyan esetek, ahol kifejezetten hátráltatták Dömét és Sebit az újraélesztésért vívott harcukban – pl. a manöken epizódnál, amikor egy szegény lány (aki szintén tesztalany volt), holtan esett össze, és ahelyett, hogy mentőt hívtak volna hozzá, elhúzták a testét egy dobogó mögé, hogy ne lássa senki, és hogy ne legyen útba. Ráadásul senkit nem engedtek a közelébe, még Sebestyén doktort sem, nehogy bonyodalom legyen belőle vagy - urambocsá! - pánikot keltsen. Szóval különös környezetben és emberekkel játszódott a történet, voltak esetek, amin jókat mulattam, de voltak olyanok is, amiket egyszerűen nem tudtam hova tenni – pl. a parkban futó, meggyilkolt, majd újraélesztett és suttyomban lazán elkerékpározó nő esetén nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek.

Az író stílusa egyébként tetszett és tényleg szerettem volna szeretni a könyvet, mert az ötletet remeknek gondoltam, és a magyar vonatkozásokat is nagyon élveztem, de sajnos egy kicsit sem rántott magával és tudtam elveszni benne. A sztorit sokszor unalmasnak éreztem, a szereplők idegesítettek, és az a sok abszurd dolog, ami a tesztalanyokkal történt, szerintem már kicsit túl lett tolva. Szórakoztató és talán kissé elgondolkodtató műnek szánta az író, de néhol igencsak erőltetettnek és irritálónak éreztem Camper fekete humorát - kár érte.

„Mától az embernek több élete van. Ha meghal, csak meg kell nyomni a RESTART gombot, és újba kezdhet.” 

Kiadó: Európa
Eredeti cím: Restart
Oldalszám: 360

tovább olvasom L. A. Camper: Restart

⁂ Vajon melyik könyvből való az idézet? ⁂

Van kedvetek kicsit játszani? 

A minap találkoztam ezzel a könyvvel, amibe a következőket olvastam:

"A mondottak magától értetődőnek tűnhetnek, de a változás leírásában nagyon sok bonyodalom léphet fel. Bizonyos változásokat – pl. egy nagyon lassan haladó, de gyorsan gomolygó vagy párolgó felhő áramlási sebességét, vagy a női észjárás változásait – sokkal nehezebb leírni, mint a tömegpont mozgását."

Megjegyzem, én ezt mindenképp bóknak veszem, és rendkívül jól szórakoztam rajta. A ti feladatotok kitalálni, hogy a lent felsorolt három könyv közül, vajon melyikből származik ez a megállapítás.

A. Esetleg Richard Feynmantól? A mai fizika című könyvében olvashattam, melyben a fizika nagy jelentőségű törvényeit a női észjárás bonyolult működéséhez hasonlítva írja le?

B. Vagy netán egy romantikus könyvben találkozhattam vele, ahol hős szerelmesünk így vélekedik szíve hölgye magas röptű gondolatairól?

C. Vagy urambocsá, egy izgalmas thrillerben, ahol az őrült gyilkos épp azon lamentál, hogy a kiszemelt áldozat szellemi képessége mennyivel bonyolultabb és kiszámíthatatlanabb a sajátjánál?

Szerintetek melyik a helyes válasz?

( A helyes megfejtők között egy virtuális dobostortát sorsolok ki.)

A helyes megfejtés: A

Igen, igen. Richard Phillips Feynman Nobel-díjas amerikai elméleti fizikus írta a fent elhangzottakat.

tovább olvasom ⁂ Vajon melyik könyvből való az idézet? ⁂

7+1 romantikus olvasmány a tél végi depresszió ellen

Hogy miért 7+1? Mert egy kicsit csaltam, ugyanis az utolsó könyv egy kicsit sem romantikus, de valahogy mégis úgy gondoltam, hogy vétek lenne kihagyni a sorból. És igen, tudom, hogy még csak most lett vége a decemberi könyves hajrának, és hogy mindenki kihasználta a kiadók ilyen-olyan akcióját és rengeteg könyvet halmozott fel otthon – én legalább is így tettem – de mégis muszáj volt listát készítenem ezekről a rendkívül ígéretes és csodás könyvekről, melyek mindegyikét - évszaktól függetlenül is - bármikor szívesen olvasnám. 

Nicolas Barreau: Montmartre-i ​szerelmes levelek

Amikor felesége, Hélène alig harminchárom évesen meghal, Julien Azoulay-t mélyen lesújtja a gyász. A romantikus vígjátékok szerzője és egy kisfiú, Arthur édesapja úgy érzi, kegyetlenül elbánt vele a sors. Kelletlenül teljesíti a Montmartre-i temetőben nyugvó felesége utolsó kívánságát: írjon neki 33 levelet. A kézzel írt leveleket sorra elhelyezi Hélene sírkövének titkos rekeszében, egy nap azonban mindegyik eltűnik, s a helyükön Julien különös dolgokat talál: egy kőszívet, egy Prévert-verset, két mozijegyet az Orfeusz című filmre. Mit jelentsen mindez? Julien a rejtély nyomába ered…

Várható megjelenés: 2019. február 11.

Lisa Kleypas: A ​pártfogó

Liberty Jones tizennégy és háromnegyed éves volt, amikor beleszeretett a tizenhét éves Hardy Catesbe. Hardyt azonban még a szerelem sem tartotta vissza attól, hogy megvalósítsa régi álmát, és örökre maga mögött hagyja a gyerekkori szegénységet. Elhagyja a várost… és az összetört szívű Libertyt. De Liberty is igazi túlélő… és mindenre elszánt, hogy jobb életet teremtsen magának és a kishúgának. Nagyvárosba költözik, állást talál, és egy nem remélt barátot Churchill Travis, a milliárdos iparmágnás személyében. S noha Churchill fia meg van győződve arról, hogy Liberty hozományvadász, aki gazdag partit keres magának, Churchill és Liberty kapcsolata sokkal mélyebbé válik, mint azt a legtöbb ember hinné. De amikor Liberty és a húga kezdene beleszokni az új életbe, Hardy ismét felbukkan…

Várható megjelenés: 2019. március 3.

Johanna Lindsey: Amikor ​szerelem vár

Lady Leonie valaha elátkozta a „Fekete Farkast” kegyetlenségéért és legendásan sötét tetteiért. Most azonban feleségül kell mennie a lenyűgöző gazemberhez, hogy békét hozzon a vidékre.

Rolfe d’Ambert, Kempston zsoldosból lett ura bármilyen körülmények közt elfogadta volna feleségül az olyan ritka díjat, mint a rendkívüli Leonie, ám őt mégis a bosszú ösztökéli a házasságra. De a lány egyetlen csókjával véghezviszi az elképzelhetetlent, és fogságba ejti a hírhedt farkast, ellenállhatatlan vágyat ébresztve benne saját teste és lelke iránt, és olyan olthatatlan tűz utáni sóvárgást, amely elég forró ahhoz, hogy két szívet örökre egyesítsen.

Várható megjelenés: 2019. február közepe

Susan Mallery: Kisvárosi ​feleségek

Nicole ​Lord szeretne jó feleség lenni, de nincs könnyű dolga. A férje a forgatókönyvírás kedvéért felmondott a munkahelyén, közben a teljes állásban dolgozó Nicole-ra hagyja a fiuk nevelését és a háztartást. Az asszony a legszívesebben közölné vele, hogy ez így nem mehet tovább, de fél, hogy elveszíti a szeretett férfit…

Magánéletét is feláldozta a karrierje kedvéért Shannon Rigg, aki egészen a cég alelnöki székéig vitte. Ám egy nap felmerül benne a kérdés, vajon jól választott-e. Egy nagyszerű férfi és egy izgalmas, új kapcsolat felébreszti benne a reményt, hogy

még semmiről sem maradt le. Aztán történik egy megdöbbentő esemény, amely megkérdőjelezi, hogy őrá is vár a boldog szerelem. És egyáltalán akarja-e még?

Noha Pam Eilandnek gyönyörű háza és szerető férje van, ő valahogy mégis… nyugtalan. Mindig is főállású feleség és anya volt, de a gyerekei már kirepültek. Megpróbál újra erotikát és humort csempészni a házasságába, de amikor váratlanul a feje tetejére áll az egész addigi élete, meg kell találnia önmagát. Újra.

Öröm és fájdalom, nevetés és könnyek kísérik a három nagyon különböző asszony sorsát, miközben életre szóló barátság szövődik köztük…

Várható megjelenés: 2019. március 1.

Helen Hoang: Menyasszony ​rendelésre 

Khai ​Diepnek nincsenek érzései. Persze bosszantja, ha valaki odébb teszi a holmiját, és elégedett, ha a könyvelés az utolsó fillérig stimmel, de elsöprő, fontos érzelmeket nem mutat. Nem gyászol, és nem szeret. Azt hiszi magáról, hogy sérült, de a családja ezt másként látja. Ők jól tudják, hogy a férfi az autizmusa miatt egyszerűen csak máshogyan viszonyul az érzésekhez. Mivel nagyon kerüli a párkapcsolatokat, édesanyja a kezébe veszi az irányítást, és Vietnamba megy, hogy tökéletes feleséget találjon neki.

Esme Tran Ho Si Minh-városban lakik. Mivel félvér, mindig úgy érzi, sehová sem tartozik igazán. Amikor lehetősége nyílik Amerikába utazni, hogy egy férjjelölttel találkozzon, nem tud nemet mondani, mert úgy gondolja, a családjának ezzel segítene a legtöbbet. De Khait nem sikerül a tervek szerint elcsábítania. Amit Esme a szerelemről tud, az mind igaz is… de csak saját magára vonatkozóan. Teljesen belebolondul a férfiba, aki meg van róla győződve, hogy sosem fogja tudni viszonozni az érzéseit.

Esme hamarosan kénytelen lesz elhagyni az Egyesült Államokat, de Khai végül rádöbben, hogy mindvégig tévedésben volt… és hogy a szerelemnek sokféle arca lehet.

Várható megjelenés: 2019. január 31.

Kathryn Taylor: Vadvirágos ​nyarak

Zoe ​Bevan, a harmincas évei elején járó, sikeres, londoni üzletasszony nehéz döntés előtt áll: életét csak egy rendkívül kockázatos műtét mentheti meg. Mielőtt alávetné magát a beavatkozásnak, elhatározza, hogy még egyszer visszatér Cornwallba, ahol tizennégy éve – alig tizenkilenc évesen – élete legboldogabb napjait töltötte. A gondtalan nyarat azonban imádott bátyja, Chris tragikus és rejtélyes halála egyik pillanatról a másikra beárnyékolta. Zoe – immár sok-sok év után – mindenáron ki akarja deríteni, miért és hogyan halt meg a testvére azon a szörnyű nyári napon. Cornwallban találkozik élete első nagy szerelmével, Jackkel, és újra felébred benne a remény, hogy talán a férfival élheti le az életét. Ám a nyomozás során szembesülnie kell azzal, hogy a múlt árnyai a jövőt is romba dönthetik…

 Kathryn Taylor izgalmakban, mély érzelmekben és fordulatokban gazdag családregénye párhuzamosan két helyszínen – a dél-angliai Cornwall megye egyik tengerparti üdülővárosában, Penderakban és Londonban – játszódik.

Várható megjelenés: 2019. január 31.

Lorraine Heath: Botrány ​és szenvedély

Mick ​Trewlove-tól a születése után nyomban megszabadultak, és egy nyomorúságos körülmények között élő asszonyra bízták. Bár szegénységben nőtt fel, mégis sikeres üzletember vált belőle. Ám mérhetetlen gazdagsága sem tudja csillapítani bosszúszomját az apja, Hedley hercege iránt, aki annak idején eldobta magától, és továbbra sem hajlandó elismerni fiaként. Úgy véli, nincs más választása, mint tönkretenni a herceg törvényes örökösét, ráadásként elcsábítani tőle a menyasszonyát is…

A korán árvaságra jutott Lady Aslyn Hastingset egész eddigi élete során még a széltől is óvták, ezért végre egy kis kalandra vágyik. Mivel a jövendőbelije testben és lélekben gyakorta máshol jár, a lány azon kapja magát, hogy vonzalom támad szívében egy jóképű, ám kétes származású vállalkozó iránt, aki a jelek szerint mindenkinél jobban megérti őt. Természetesen tisztában van vele, hogy a legjobb lenne messze elkerülnie egy Mick Trewlove-féle alakot. Bárcsak ne lenne annyira ellenállhatatlan!

Titkok sora vár megfejtésre, Micknek pedig döntenie kell, hogy a bosszúhadjárata miatt érdemes-e kockára tennie azt, amire a szíve mélyén mindennél jobban vágyik…

Várható megjelenés: 2019. február 1. 

Paulette Jiles: A ​kapitány küldetése

Észak-Texas, ​1870, eső és hideg. Jefferson Kyle Kidd kapitány az amerikai polgárháborúból hazatérve azzal keresi kenyerét, hogy településről településre vándorolva a nagyvilág híreit olvassa fel a helyieknek. Wichita Fallsban elvállal egy különleges megbízást: el kell kísérnie San Antonióba a rokonaihoz a tízéves Johannát, aki négy évet töltött a kajova indiánok fogságában. Az indiánok megölték a családját, őt pedig elhurcolták, és saját törzsükből valóként nevelték.

Kidd kapitányra és Johannára négyszáz mérföldes, veszélyekkel teli út vár. Johanna ráadásul nem beszél angolul, és minden alkalmat megragad a szökésre – sokkal inkább tűnik a kötöttségeket nem tűrő indiánnak, mint német bevándorlók gyermekének.

A két magányos lélek között a viszontagságokkal teli utazás során különös kötelék szövődik, hiszen a kegyetlen vidéken az életük múlhat azon, hogy minden különbözőségük ellenére képesek-e megbízni egymásban.

Megindító történet bátorságról, becsületről és arról, hogy a szeretet bármilyen áldozatra képes. 
Várható megjelenés: 2019. március 20.

tovább olvasom 7+1 romantikus olvasmány a tél végi depresszió ellen

Amie Kaufman ~ Meagan Spooner: These ​Broken Stars – Lehullott csillagok (Lehullott csillagok 1.)

Ezt a könyvet végső soron - tudom sekélyesen hangzik, de - a gyönyörű borítója adta el nekem, no meg a vágy, egy kis könnyed és izgalmas romantikus olvasmány iránt, amire a sok krimi és thriller után már totál ki voltam éhezve. És mivel még mindig nagy örömmel és kíváncsisággal olvasok YA könyveket, így úgy gondoltam, hogy ez a kötet megfelelő választás lehet arra, hogy a stresszes mindennapokban szerzett apró ráncaim kisimuljanak. 

Nos, lehet sokat vártam tőle és ez volt a gond, de sajnos nem pont azt kaptam, amit vártam.

A történet két fiatalról - Lilacról és Tarverről - szól, akik egy luxusűrhajó fedélzetén találkoznak először. A hajó pár nappal a megismerkedésük után szerencsétlenséget szenved, amit csak hőseinknek sikerül túlélniük. Egy mentőkabin segítségével a legközelebbi bolygón érnek épségben földet, ahol egy teljesen ismeretlen és többnyire kellemetlen világban találják magukat. Az életben maradás érdekében Lilac és Tarve arra kényszerül, hogy mindenben együtt működjön egymással, ami egyébként nem is olyan egyszerű feladat két olyan önfejű és makacs fiatal számára, mint amilyenek ők is voltak. Ám egy idő után természetesen sikerül hőseinknek összecsiszolódniuk és - ezzel most biztos nem árulok el nagy titkot - egymásba szeretniük.

A történet baromi jól kezdődött, teljesen felvillanyozott és magával sodort a szereplők között kialakulóban lévő édes románc varázsa, melynek alapját a szegény fiú és gazdag lány, avagy a társadalmi különbségből fakadó tiltott szerelem adta. Tudom, tudom, hogy mindez borzasztóan klisésen hangzik, és sokaknak már unalmas is lehet, de számomra ez a felállás még mindig megunhatatlan. Úgyhogy kezdetben lubickoltam a könyv hangulatában, szimpatikusak voltak a szereplők, bár meg kell mondjam, hogy egyiküknek sem sikerült maradéktalanul meghódítania a szívemet. A cselekmény is szép lassan csordogált, melynek során Lilac és Tarver olyan váratlan kalandokba keveredett, melynek köszönhetően ráébredtek arra, hogy mennyi közös vonás van bennük és hogy milyen jó párost is alkotnak ők ketten. Szóval szép lassan kezdtek összemelegedni, mely folyamatot - mint azt az elején írtam - kezdetben tényleg roppant kellemesnek és szórakoztatónak találtam, de a lassúsága és a terjedelme miatt mindez egy idő után már kezdett borzasztóan untatni. Nyilván a történetre rásütötte bélyegét, hogy az egész könyvnek szinte csak két szereplője volt, de a sok érzelemben való tocsogás helyett inkább több izgalommal, űrbéli jelentettel és háttér információval is fel lehetett volna turbózni a sztorit - például a szereplők világáról, annak kultúrájáról, történelméről és társadalmi berendezkedéséről, uram bocsá hőseink életéről és múltjáról, melyekről tulajdonképpen nem sok mindent tudtunk meg.

Az egyetlen dolog, ami a vége felé fenntartotta bennem az érdeklődést és ami tulajdonképpen egy kis színt is vitt az egészbe, az a sziget rejtélye volt, amit néhol kissé hátborzongatónak, néhol kicsit izgalmasnak éreztem. Szörnyen kíváncsi voltam, hogy vajon honnan származnak azok a dermesztő suttogások, amiket Lilac hallott, és hogy mi lehetett az oka a szereplők hallucinációinak, de amikor kiderült az igazság, elég vegyes érzésekkel fogadtam, nem igazán nyerte el a tetszésemet.

Ami szerintem irtóra feldobta a könyvet és amit valóban imádtam benne, az Tarver kihallgatásáról szóló rövid párbeszédek voltak. Annyira szórakoztató és üdítő volt olvasni, ahogy ez a srác kissé elferdítve, tőmondatokban és pimasz hangnemben adta elő a bolygón történt eseményeket, hogy azok tényleg minden pénzt megértek.

Szóval összességében ez egy rettenetesen romantikus történet volt, ami nekem most ugyan jól esett, de ennél azért sokkal kidolgozottabb és sci-fi elemekben gazdagabb háttérre számítottam, a dinamikus történetvezetésről már nem is beszélve. Úgyhogy, aki egy túlélős, tisztán romantikus történetre vágyik, az biztos megtalálja benne a számításait, a részemről azonban ez csak egy amolyan egynek elment kategóriás olvasmány volt.

Az eredeti bejegyzés 2016.05.15-én íródott.

A trilógia kötetei:

1. These Broken Stars - Lilac & Tarver

2. This Shattered World - Jubileumi & Lee

3. Their Fractured Light - Sofia & Gideon

Kiadó: Könyvmolyképző

Eredeti cím: These Broken Stars

Sorozat: These Broken Stars

Fordította: Ipacs Ribor

Oldalszám: 488

tovább olvasom Amie Kaufman ~ Meagan Spooner: These ​Broken Stars – Lehullott csillagok (Lehullott csillagok 1.)

Catherine Steadman: Zavaros vizek

Elsősorban azért vártam már irtózatosan ennek a könyvnek a megjelenését, mert azt olvastam a kiadó FB-oldalán, hogy a tavalyi évben ez volt Reese Witherspoon egyik kedvenc olvasmánya, másrészt mert ennek örömére a színésznő saját filmgyártó vállalata rögtön meg is vette a könyv megfilmesítési jogát, szóval módfelett érdekelt, hogy mi lehet az a sztori, amiből filmet készítenek és ami sikerében a színésznő ennyire bízik.

Nos, sajnos erre a titokra nem jöttem rá, mert az vagy nem volt hatással rám vagy egyszerűen csak elsiklottam felette, mindenesetre tény, hogy én ebben a könyvben egy átlagos thrillernél bizony nem láttam többet, úgyhogy kicsit csalódott is vagyok, őszintén szólva többet vártam.

A történetről röviden annyit, hogy adva van egy fiatal pár - Erin és Márk –, akik úgy tűnik, hogy tökéletesen megértik egymást. Mark befektetési bankár, aki épp az esküvő előtt veszíti el a munkáját, Erin pedig dokumentumfilm készítő, aki új projektében három rab életét követi nyomon a börtönélettől kezdve a szabadulásig. A fiatalok a nászútjukat Bora Borán töltik, ahol minden úgy alakul, ahogyan azt megálmodták, de aztán egy nap, búvárkodás közben egy csomó pénzzel és drágakővel teli táskát találnak a vízben. Rengeteg kérdés merül fel bennük, először is, hogy kié lehet ez a táska, vajon keresi-e valaki, és ha igen, az milyen ember lehet. És a legfontosabb: megtartsák-e a benne talált dolgokat vagy inkább szabaduljanak meg tőle? Rövid mérlegelés után úgy döntenek, hogy senkinek sem szólnak a titkukról, hiszen ha más nem tud a pénzről és drágakövekről, akkor miért ne tarthatnák meg? És ezzel kezdetét veszi egy veszélyes játszma, amely olyan események sorozatát indítja el, ami nem csak Erin és Mark házasságát, de az életüket is örökre megváltoztatja.

" Töprengtek már azon, hogy mennyi ideig tart kiásni egy sírt?"

Nem tudom így van-e, de nekem úgy tűnik, hogy Chaterine Steadman eleve filmre írta ezt a regényt, hiszen olyan erős kezdéssel indít, ami rögtön maga után húzza az olvasót/nézőt. Mert ki ne akarná tudni, hogy vajon hogyan és miért jutott hősnőnk egy romantikus nászúttól egy halott test eltemetéséig. Szóval a sztori számomra egész jól indult, érdekes volt nyomon követni Mark és Erin reakcióját a talált kincsekre: hogy kezdetben mennyire élvezték a játékot, amiben titkos bankszámlát nyithattak és úgy tehettek, mintha mi sem történt volna. Élték tovább a kis életüket, sok pénzzel a zsebükben, ami egyébként akár még sikerülhetett is volna nekik, ha Erin nyugton tudott volna maradni a seggén és nem titkolóztak volna egymás előtt. De azt hiszem mindketten elég hülyék voltak ahhoz, hogy meg tudják tartani azt a kincset, ami hirtelen az ölükbe hullt. Erin önfejűsége és Mark fura viselkedése miatt a szakadék csak egyre nőtt közöttük, és úgy tűnt, a pénz is inkább szétválasztja, mintsem közelebb hozza őket egymáshoz.

Amit kezdetben kissé zavarónak éreztem olvasás közben, azok az érzelemmentesen és hirtelen befejezett rövid fejezetek voltak, amiket idővel azért sikerült megszoknom. Nem úgy, az értelmetlenül hosszú és aprólékos leírásokat, melyek olvasása közben olyan érzésem volt, mintha a szerző mindezzel csak a lapszámot szerette volna növelni. Ráadásul mint kiderült, a prózai írás sem az írónő erőssége, ami ennél a műfajnál persze nem is várható el, de még ha így is lenne, ki a fenét érdekel egy fegyver részletes összeszerelésének leírása, vagy egy esküvői menü hosszas részletezése, ne adj isten a Bora Borán előforduló cápafajok listája – s mindez oldalakon át.

A könyv nem volt gyors tempójú, inkább lassan építkezett, és maga a sztori sem lett volna rossz, hiszen rengeteg lehetőség rejlett benne, ám úgy érzem, hogy Steadmannak ebből nem sok mindent sikerült feltárnia. Izgalmas és feszült történetvezetés helyett én inkább kissé idegesítőnek és irritálónak éreztem az egészet, ami csakis a hősnő meggondolatlan és logikátlan cselekedeteinek volt köszönhető. Erin hihetetlen sok ostobaságot követett el, melynek következtében nemcsak a cselekmény hitelességét, de a komolyságát is többször megkérdőjeleztem. Ám ettől függetlenül mégsem tudtam letenni a könyvet, vagy legalábbis nem szerettem volna addig, amíg ki nem derül, hogy mi lesz a vége.

Úgyhogy összességében nem bántam meg, hogy elolvastam, még ha az izgalomtól és feszültségtől nem is rágtam tövig a körmöm. Azt nem mondom, hogy ebben a kategóriában nincs ennél sokkal jobb alkotás, de minden hibája ellenére még így is jó olvasásélményt nyújtott, amolyan egy szuszra olvasósat. Érdekelt a történet és ahogy időm engedte, rögtön a kezembe is vettem, szóval gyorsan fogytak az oldalak, de nem hiszem, hogy újraolvasás céljából bármikor is lekerülne még a polcról.

Catherine Steadman

Kiadó: Lettero
Eredeti cím: Something in the Water

Fordította: Pék Zoltán

Oldalszám: 376

tovább olvasom Catherine Steadman: Zavaros vizek

Danielle Teller: És ​boldogan éltek…

Az újdonság varázsa mindig elég indok számomra, hogy kíváncsi legyek egy új regényre, Danielle Teller pedig jó okot adott erre, amikor ismert alapokból nem szokványos módon egy klasszikus mesét, a Hamupipőkét gondolta újra - nem is akárhogyan.

A történetről dióhéjban annyit, hogy ez a mese nem Hamupipőkéről, hanem annak "gonosz" mostohájáról, Ágnesről szól, aki egy szegény parasztcsaládban nőtt fel. Mivel özvegy édesapja nem tudta mindhárom gyermekét támogatni, Ágnest tíz éves korában a közeli majorságba küldte cselédnek. Évekig tartó kemény munka után leleményességének köszönhetően Ágnesnek sikerül kitörnie sanyarú helyzetéből, és eljutni a helyi apátsághoz, ahol amellett, hogy kicsivel könnyebb feladatokat kellett ellátnia, a leendő gyermekei apjával is itt ismerkedett meg. Aztán, amikor az élete minden frontján csapások sora éri és mindenét elveszíti, kénytelen visszatérni hányattatásai színhelyére, ahol aztán a fiatal Ella (aki nem más, mint a mesebeli Hamupipőke) nevelőnője, majd később mostohája lesz.

Amikor kezembe vettem a könyvet, azt hittem, hogy ez egy amolyan bájosan varázslatos mese lesz majd a javából, de nem is tévedhettem volna nagyobbat, hiszen már az első oldalaktól kezdve érezhető, hogy ez egyáltalán nem egy könnyed hangulatú limonádé, hanem annál jóval sötétebb és nehezebb témákkal (anyaság, családon belüli erőszak, kiközösítés...) foglalkozó történet lesz. Azzal, hogy Danielle Teller az egyik legkedvesebb tündérmesémet a feje tetejére állította és a mindenki által oly kedvelt Hamupipőkét és annak mostoháját egy teljesen más nézőpontból ismertette meg velem, kicsit átrendezte fejemben a róluk kialakított képet. Merthogy Teller a mindenki által gyűlölt gonosz mostohát, egy erős és lelkiismeretes női karakterré alakította át, Hamupipőkét pedig egy kicsit nyámnyila, amolyan rózsaszín szappanbuborékában élő puhány lánykává.

A könyv teljes egészében Ágnes szemszögéből íródott, akinek az élete egy cseppet sem volt egyszerű. Annyira bennem volt az az érzés, hogy belőle lesz majd később Hamupipőke gonosz mostohája, hogy kezdetben nehezen tudtam ettől a hatástól szabadulni. Vártam azt a borzalmas dolgot vagy fordulópontot, amitől aztán Ágnes majd végleg átbillen a gonosz oldalra, de nem következett be. Aztán arra gondoltam, hogy akkor biztos majd azokban a kínzásokban és megaláztatásokban leli később örömét, amikben neki is része volt élete során, de ebben is tévednem kellett, mert Ágnes nem volt gonosz. És rosszindulatú sem. És amikor ezt a különös tényt végre sikerült elfogadnom, teljesen más szemmel kezdtem figyelni őt, sőt egy idő után egész megszerettem, és felnéztem rá gyakorlatiasságáért és tisztánlátásáért, kitartásáért na és persze a lányai iránt érzett mélységes szeretetéért. 

Ami igazán tetszett a könyvben és ami tulajdonképpen az egészet oly valóságossá és hihetővé tette számomra, hogy Teller semmiféle varázslatot nem használt a történet során, valódi hús-vér és gyakran hibás döntést hozó emberekkel dolgozott egy igazságtalan és bonyolult világban úgy, hogy közben hű tudott maradni az eredeti meséhez, ami irtó élvezetessé és életszagúvá tette az egészet. Ugyanakkor kissé zavarónak találtam, hogy a végén túl erősen, szinte már-már görcsösen próbált arra fókuszálni, hogy mindenképp reális magyarázatot tudjon adni a Hamupipőke történet minden egyes elemére - pl.: hogy miért kellett „szegény lánynak” a padláson lakni és a cselédek munkáját végezni, hogy miért nem mehetett el a bálba, hogy hogyan szakadt el a ruhája, és miként hagyta el a cipőjét, hogy miért nem találta meg a herceg...  egyáltalán miért nem volt felhőtlen a kapcsolata a mostohaanyjával és két testvérével, akik jellemétől a gonoszság megsúgom ugyancsak irtó messze állt.

Szóval összességében az És boldogan éltek... nagyon szórakoztató olvasmány volt, egy igazán kreatív és egyedülálló történet, amely nemcsak más-más perspektívából közelítette meg a jó és a rossz bonyolult kapcsolatát, hanem a szeretet sokszínűségéről is rendkívül jól képet adott. Teller szerintem ezzel a történetével alapvetően azt akarja bemutatni, hogy nem minden (mese) fekete és fehér, és nem biztos, hogy akit gonosznak gondolnak mások, az valóban az, hanem egész egyszerűen csak más aspektusból kell nézni a történteket és nem felülni holmi szóbeszédnek, mint ahogyan azt Hamupipőke kegyetlen neveltetéséről szóló mendemondák is bizonyítják.

Úgyhogy aki egy rózsaszín, habos babos lányos mesére számít, az tuti csalódni fog, mert ez egyáltalán nem egy mosolygós, vidám történet. Aki azonban egy erős női karakter sorsát szeretné egy sötét és igazságtalan világban nyomon követni, annak mindenképp ajánlom.

"Amikor a lányaim a születésükkor elhagyták a testemet, gyökereik bennem maradtak, belefonódtak a szívem húsába, egyre magasabbak és erősebbek lettek a világ fényében. A vér az ereimben az ő nevüket zengte minden szívdobbanásnál, és nem tudtam, hogy élem túl ha elszakítanak tőlük."

Kiadó: Alexandra

Eredeti cím: All the Ever Afters

Fordította: Stier Ágnes

Oldalszám: 384

tovább olvasom Danielle Teller: És ​boldogan éltek…

Jessie Burton: A babaház úrnője

A babaház úrnőjét már akkor kinéztem magamnak, amikor még csak a kiadó várható megjelenései közt volt látható, úgyhogy ahogy előrendelhetővé vált, rögtön le is csaptam rá. Bevallom azért kicsit féltem, hogy nem éri majd meg a pénzét, de kár volt aggódnom, mert amellett, hogy a külcsín rendkívül kellemes, a belbecs sem marad el mögötte.

Időben 1686-ban járunk, főhősünk pedig egy tizennyolc éves fiatal lány, Petronella Oortman, aki azért érkezik Amszterdamba, hogy elfoglalja helyét a dúsgazdag és jóképű kereskedő férje, Johannes mellett. Petronella fiatal, kezdetben kicsit félénk, de lelkes feleségnek bizonyul, aki nemcsak akar, de szeretne is eleget tenni házastársi kötelezettségeinek, amire azonban a férje, valami oknál fogva nem tart igényt. Petronella nem tudja mindezt mire vélni, nem érti a férje tartózkodását, csakúgy, mint a férfi barátságtalan nővérének viselkedését sem, aki minden jel szerint nem nagyon örül az ő jelenlétének. Miközben Petronella kétségbeesetten igyekszik beilleszkedni új családjába, különös dolgok sora veszi kezdetét, egy bizonyos babaház körül, amit a férjétől kapott eljegyzési ajándékként, és ami nem mellesleg az ő házuk pontos kicsinyített mása. Nella, hogy elterelje figyelmét a mellőzöttségéről, beleveti magát a babaház csinosításába, és néhány apró dísztárgyat rendel levélben egy miniatűrkészítőtől, melyek kézbesítése után rejtélyes módon még több, a ház belső bútoraira és az ott lakókra a megtévesztésig hasonlító kiegészítők és babafigurák érkeznek. Mindebben a legérdekesebb és egyben a legfélelmetesebb, hogy ezek a bábuk olyan eltitkolt igazságokat mutatnak meg Nellának, amik előbb vagy utóbb valóra válnak. És mindez elég rémisztő tud lenni, főleg akkor, ha az ember nem tudja eldönteni, hogy a miniatűrkészítő figurái jelzik, vagy épp okozzák a házban történt tragédiákat.

Az utóbbi olvasmányaim annyira pörgősek és könnyen fogyaszthatóak voltak, hogy azokat szinte egyhuzamban olvastam ki, úgyhogy hangulatügyileg nem telepedtek és tettek mély benyomást rám, de ez.… ez a könyv, ez más volt. Itt a történet a kötet első két harmadában olyan szépen, mondhatni kínzó lassúsággal hömpölygött, hogy azt öröm volt olvasni. Gyönyörűen építette fel az írónő a regényt, melynek az eleje meglepő mód nekem jobban tetszett (a lassúsága ellenére is vagy épp pontosan azért), mint a vége, ahol már az események alakulása gyorsabb tempóra váltott.

Ahogy a könyv elején Nella belép a Brandt-házba, vele együtt én is egy kívülálló szemén keresztül kezdtem el vizsgálni a családot, és csak lassan, fejezetről fejezetre haladva vált nyilvánvalóvá számomra, hogy milyen bonyolult érzelmi viszonyok is kötik össze a ház lakóit. A könyv atmoszférája annyira erős és annyira átható, hogy ha akartam volna sem tudtam volna szabadulni tőle. Ez a kissé nyomasztó és borzongató, semmi jót nem ígérő hangulat már a legelső oldalaktól kezdve fogva tartja és nem ereszti az olvasót. Biztosan ismeritek azt az érzést, amikor olvasás közben a zsigereitekben érzitek, hogy itt valami készül, valami rossz közeleg - nos, valahogy én is így éreztem ezzel a történettel kapcsolatban.

Petronella Oortman babaháza (Rijksmuseum, 1686-1710 körül)

A regény központi szereplője Nella, maga a történet pedig tulajdonképpen az ő felnőtté válásának a drámája, amit Jessie Burton véleményem szerint eszméletlenül jól írt meg. Rendkívül ügyesen rajzolta meg azt a rejtélyt, ami az egész házat és az ott lakók életét körüllengte. Szinte kézzel fogható volt az a sötét és mindent átható titok, ami a könyvben felettünk lebegett, és ami a végén aztán kíméletlenül ránk omlott.

Muszáj említést tennem arról is, hogy milyen élethűen ábrázolta a szerző a 17. századi amszterdami életet, ahol nemcsak a nők szerepe volt problematikus, hanem a másságot is teljes mértékben elítélte a társadalom, és az emberek pénzhez való viszonya is sokszor nem volt épp egészségesnek mondható.

A szereplők közül a legkiismerhetetlenebb és az igazi rejtély számomra a szigorú és félelmetes Marin - Johannes testvére - volt, aki nemcsak az egész házat igazgatta és vitte a hátán, hanem Johannes üzleti ügyeiben is jelentős mértékben részt vett, ami ebben a korban a nőkre igazán nem volt jellemző.

"Madame Marinban van valami különleges. Olyan, mint egy csomó, amit mindannyian ki akarunk bogozni."

Egy szó, mint száz, különleges könyv volt ez számomra. Egyrészt, mert maradandó élményt nyújtott, másrészt mert arra késztetett, hogy minden idegszálammal odafigyeljek rá, mivelhogy amellett, hogy egy meglehetősen izgalmas és érdekes történelmi korszakban játszódott, egy kis mágikus realizmus is átitatta az egészet, melytől nemcsak rendkívül hangulatosnak, de érzelmileg is felkavarónak éreztem a könyvet. És bár tudom, hogy egy kerek és lezárt történettel volt dolgom, mégis maradt némi hiányérzet bennem a végével kapcsolatban, ami biztos, hogy csakis az én érzékeny lelkemnek köszönhető, mely minden könyvtől valami nagy és boldog befejezést vár remél.

Jessie Burton

A kötet külleme szerintem mindenki számára szemet gyönyörködtető. Nagy örömömre keménytáblás, bevarrt könyvjelzővel - imádom – és bársonyos hatású külső fedőborítóval. Ezen kívül a szöveg is jó tagolású, nincsenek elírások és a betűmérettel sem volt semmi problémám, ráadásul a könyv lapjai is frankón egyben vannak, mely miatt nem törik és szakad az egész... egyszóval remek kiadvány.

Az eredeti bejegyzés 2015. május 7-én íródott.

Kiadó: Libri

Eredeti cím: The Miniaturist

Fordította: Farkas Krisztina

Oldalszám: 504

tovább olvasom Jessie Burton: A babaház úrnője

Rita Falk: Sertésfej ​al dente (Franz Eberhofer 3.)

Imádom Franz Eberhofert. Feleségül azért nem mennék hozzá, de teljesen odáig vagyok érte és a humoros történeteiért - bár a blog olvasói számára úgy hiszem, nem kell bemutatnom a sorozat iránt érzett rajongásomat. 
Mindig is szerettem a könnyed nyomozós történeteket, Rita Falk pedig remek karakterekkel, kisvárosi hangulattal és sok-sok humorral vegyíti azt ebben a sorozatában, úgyhogy nem kérdés, hogy amit ez a nő ír, én azt olvasni akarom.

Aki esetleg nem tudná, a könyv főszereplője a negyvenes éveiben járó bajor zsaru, Franz Eberhofer, aki boldogan éldegél nagymamájával, apjával és Ludwig nevű kutyájával egy Niederkaltenkirchen nevű városka takaros tanyáján. Boldogan, legalábbis addig, míg nyálas bátyja Leopold, nem jön látogatóba hozzájuk kis családjával együtt, ami azért elég gyakran megtörténik az olvasók nagy örömére. Franz, bár nem látszik rajta, megvan a magához való esze, rendkívül makacs és kitartó ember, ezért is eredményes a környéken elkövetett bűncselekmények megoldásában. Imádja a hasát, a Nagyija pedig szerencséjére irtózatosan jól főz, úgyhogy igazán szerencsés fickónak érezheti magát, még ha az apja Beatlese iránti rajongása sokszor a sírba is kergeti őt.

Ebben a részben Fraznak egy bírót kell megvédenie egy gyilkosságért elítélt pszichopata pszichológustól. Merthogy amikor Moratschek bíró 15 év börtönbüntetésre ítéli dr. Küstnert, az még a tárgyalóteremben megfenyegeti, hogy bosszút áll majd rajta mindezét. Úgyhogy amikor pár nappal később Küstner megszökik a börtönből és Moraschek egy levágott sertésfejet talál az ágyában, a dolgok komolyra fordulnak. A feldúlt bíró Franz tanyáján keres menedéket, ami egy idő után kezd elviselhetetlenné válni Franz számára, így nincs más választása, mint mihamarabb az ügy végére járni.

Bár az ötlet viccesnek és izgalmasnak tűnik, a végrehajtása most nekem valahogy sokkal szürkébbnek és egy kicsit hosszabbnak tűnt, mint az előző részekben. Eberhofer túl sokat ugrált oda-vissza a nyomozás, a családja, a tökkelütött barátai, illetve az Olaszországba költözött barátnője között. Nem azt mondom, hogy ez a rész sokkal rosszabb volt, mint a többi, de egy csomó olyan jelent volt benne, aminek semmi értelmét vagy célját nem láttam, amolyan időhúzó, lapkitöltő íze volt az egésznek. És bár tudom, hogy ebben a sorozatban nem a nyomozáson, hanem inkább a sörözésen, csajozáson és az evésen szokott lenni a nagyobb hangsúly, de a krimiszál, mindezek figyelembevételével sem hozta számomra a korábban megszokott színvonalat. Hiába a jól megkomponált befejezés, ennél több izgalmat és csavart is simán el tudtam volna viselni.

Mindazonáltal azt is muszáj elmondanom, hogy még ezen apróságok sem tudták elrontani az élvezetemet, mert a mókás és bizarr karakterek – a süket Nagyi és Franz bulizós apja, a nőcsábász barátok és a „nyálas disznó” Leopold -, a bajor környezet és szokások szeretetteljes leírása, a fanyar humor és vicces jelenetek, valamint a Nagyi csodás receptjei, mint mindig, most is elvarázsoltak és jókedvre derítettek. Úgyhogy lehet, hogy az eddigi három rész közül számomra ez volt a leggyengébb, mégis jól szórakoztam és rendkívül jól esett az első betűtől az utolsóig. Rita Falk könnyed és humoros stílusa nekem nagyon bejön, mindig tökéletes kikapcsolódást nyújt számomra és jókedvre derít, úgyhogy már alig várom a folytatást.

A Nagyi krumplisalátáját pedig ki fogom próbálni!

A sorozat nálunk eddig megjelent részei:

1. Télikrumpligombóc
2. Gőzgombóc blues

Kiadó: Magistra

Eredeti cím: Schweinskopf al dente

Sorozat: Franz Eberhofer 

Oldalszám: 250

tovább olvasom Rita Falk: Sertésfej ​al dente (Franz Eberhofer 3.)