Donatella di Pietrantonio: A ​visszaadott lány

Ez a könyv is szerepelt Elena Ferrante azon negyvenes listáján, melyen a kedvenc női szerzőit és azok műveit nevezte meg. Amikor megvettem a könyvet, én erről nem is tudtam, csak a fülszöveg és az a néhány idézet, amit a molyon olvastam csábított a vásárlására - ennyi is elég volt... természetesen nem bántam meg.

Bevallom, Elena Ferrante Briliáns barátnőm c. regénysorozatát nem olvastam, csak filmen láttam, ami egyébként hatalmas élmény volt számomra – de gondolom olvasva ennél is nagyobb lett volna. Különleges film volt; egyszerre éreztem félelmetesnek és varázslatosnak, a hangulata pedig olyan erős hatással volt rám, hogy azt bizony a mai napig nem tudtam elfelejteni. 

Hogy miért hozom fel mindezt?

Mert A visszaadott lány olvasása közben én végig a film által teremtett közeget: a piszkos utcákat és gyerekeket, az ételeket, a szegénységben élő és nélkülöző családokat, a feleségek alárendeltségét, az apák szigorát és a társadalmi különbségek negatív hatásait láttam magam előtt, ami sokat hozzátett ahhoz az élményhez, amit végül is ettől a könyvtől kaptam.

A történetről nem szeretnék sokat írni, elég annyit tudni, hogy egy olyan tizenhárom éves kislányról szól, akit eddig a szülei jó módban és szép környezetben, egyetlen gyermekként neveltek és bátorítottak. Ám mindez egyik napról a másikra hirtelen megszűnik, amikor az apja elviszi egy kis faluba, ahol mint egy egyszerű csomagot adja vissza őt a vér szerinti szüleinek. A „visszaadott lány” számára - akit a faluban ezek után csak így neveztek - ekkor egy egészen más élet kezdődik.

„Két első anyám volt, mégis árva maradtam. Az egyik akkor engedett el, amikor még a nyelvemen volt a teje íze, a másik tizenhárom évesen adott vissza. Elszakadások, hamis vagy titkolt rokonságok, eltávolodások gyermeke voltam. Már azt sem tudtam, kitől származom. Tulajdonképpen ma sem tudom.”

A könyv nagyon rövid, szinte néhány óra alatt elolvasható, az érzés azonban, amit maga után hagy annyira intenzív, hogy az bizony napokig velünk marad. Nagyon szerettem a főszereplő kislány – akinek a nevét a könyv végén sem tudjuk meg – gondolatait és érzéseit olvasni. Annyira érzékletesen írta le őket az írónő - olyan erősen, ízesen, szagosan, néhol nyersen és keserűen -, mint amilyen valójában maga az élet.

Megható volt látni a kislány fájdalmát és küzdelmét, hogy mennyire vissza akart menni az előző szüleihez, akik csecsemő kora óta nevelték. Zavart volt és kétségbeesett, nem tudta, hogy hova tartozik, mik a gyökerei, és hogy kiben bízhat. Ám ennek ellenére soha nem süllyedt önsajnálatba, amit őszintén csodáltam benne. Sehogy sem akarta elhinni, hogy van egy családja, amelyik sosem jelentkezett, és most hirtelen vissza akarja őt kapni – legalábbis ezt mondták neki, de ez persze nem így volt. A két család úgy osztotta fel szóban ennek a lánynak az életét, hogy bele sem gondoltak abba, hogy milyen árat fog majd fizetni a hanyagságukért. Rendkívül mérges voltam a nevelőanyára, nem fért a fejembe, hogy mégis, hogy adhatta őt vissza ilyen egyszerűen, de a végén rájöttem, hogy az indokai sokkal árnyaltabbak voltak, mint azt elsőre gondoltam, ettől függetlenül így is megbocsáthatatlannak éreztem tettét.  

A visszaadott lány az új szülei mellé jó pár testvért is kapott, akik közül Adriana volt a kedvencem. Ő egy végtelenül kedves, bátor, talpraesett és melegszívű kislány volt, aki mindig védelmezte nővérét. Már a két lány első találkozásának pillanatában tudtam, hogy erős kapcsolat alakul majd ki közöttük, és ez valóban így is történt.

„– Nem, nem, őt ne bántsd! – üvöltötte el magát Adriana, aki épp ekkor ért haza Giuseppével, nem is hallottam, hogy nyílt az ajtó. – Majd én kitakarítok, ne verd már őt is! – erősködött, és megfogta az anya karját, hogy megpróbáljon megtartani kivételezettnek, hogy megmaradjon a különbség köztem és a többi gyerek között, saját magát is beleértve. Sosem értettem meg, miért tett ilyen gesztust egy tízéves lány, akinek mindennap kijutott a verésből, mégis meg akarta őrizni a nemrég visszatért, érinthetetlen nővér előjogát.”

A másik testvérével, Vincenzo-val való kapcsolatát azonban nagyon furcsállottam. A köztük kialakulóban lévő románccal – ami a későbbiekben is nagy hatással volt a lányra - nem tudtam mit kezdeni, de szerencsére nem is kellett sokat gondolkodnom rajta, mert az írónő hamar pontot tett ennek az őrültségnek végére.

Bevallom, nem az elejétől kezdve varázsolt el a könyv, hanem fokozatosan estem bele és a vége facsarta össze igazán a szívemet. Rövid kis könyvecske ez, rengeteg érzelemmel, ami az összetartozásról, a családról, az anyai szeretetről és a felelősségről szól.
Olvassátok, megéri.

Kiadó: Park Kiadó
Eredeti cím:

Fordította: Todero Anna

Oldalszám: 224