Üdítő olvasmány volt ez számomra, még akkor is, ha kezdetben kissé közhelyesnek éreztem a sztorit: egy szegény, de roppant jószívű és okos lány, akit a nővére nevel, hirtelen rengeteg pénzhez jut, stb. De a könyv olvasása közben ez az érzés hamar elmúlt, mert Jennifer Lynn Barnes olyan furfangos, jól kitalált és összetett történetet rittyentett, hogy élvezet volt olvasni. Ennek ellenére a könyv első felében mégsem sodort úgy magával a cselekmény, mint ahogy azt vártam. Simán le tudtam volna bármikor tenni a könyvet, mert elég langyosnak éreztem a sztorit, holott a szereplőkben volt potenciál. Főleg a négy srácban, akik karaktere annyira különbözött és jól kirajzolódott, hogy igazából mindegyikről szerettem olvasni. Persze a legjobban a két középső fiú, Grayson és Jameson mozgatta meg a fantáziám, akik közül Grayson túl komolyan vette magát, és masszívan utálta Avery-t, míg Jameson sportot űzött abból, hogy semmit nem vett komolyan és az első perctől kezdve barátságosan viselkedett a lánnyal. És míg Grayson minden helyzetben higgadt, megfontolt és komoly tudott maradni, addig Jameson kiszámíthatatlan volt, és csak hajszolta a heves érzelmeket. Szóval totál különböző volt a két srác.
 |
| A második kötet borítója is gyönyörű. |
Avery karakterével vizont már kissé bajban voltam, mert néha túl gyerekesnek találtam a viselkedését, és annyira bosszantott, hogy olyan dolgokat tett, amikről
tudta, hogy nem kéne – ráadásul mindig tisztán meg is fogalmazódott benne, hogy
miért nem -, ennek ellenére mégis mindig megtette. A történetet egyébként az ő
szemszögéből követhetjük nyomon. Avery semmit nem tudott az idős milliárdosról,
aki a halála után még egy utolsó feladványt adott az unokái számára, melyben
Avery-nek is jelentős szerepet szánt. A fiúk úgy gondolták, hogy a lány csak
egy eszköz, hogy megoldják nagyapjuk utolsó nagy rejtvényét, Avery azonban úgy
vélte, hogy más van a háttérben, oka van annak, hogy Tobias őt választotta
örökösének.
"Eszembe jutott, mit mondott Jameson azon az estén, amikor először bejött a kandallón át a szobámba: Tobias Hawthorne rám hagyta a vagyonát – őrájuk meg nem hagyott mást, csak engem."
Mindenesetre az öröklés körüli játékban elsősorban ő, és a két középső fiú versengésén volt a fő hangsúly. A közöttük kialakult szerelmi háromszög miatt viszont kissé morcos vagyok, mert nem csak fárasztónak, de totál feleslegesnek is találtam az egészet. Én egy snassz, kétszemélyes romantikával (Grayson párti vagyok) is simán elégedett lettem volna, hiszen a találós kérdések és feladványok megfejtése maguk is elég szórakoztatóak voltak ahhoz, hogy lekössék az olvasó figyelmét. A kastélyról szóló leírások, a benne rejlő titkos ajtókkal, átjárókkal és alagutakkal, illetve az itt-ott elrejtett apró utalások, amik a szereplők segítségére szolgáltak a rejtélyek megoldásában, azonban nagyon tetszettek. És bár néhány dolgot kissé felszínesnek éreztem a könyvben, a végére érve mégis annyira belemelegedtem és megszerettem, hogy alig bírtam letenni. Úgyhogy mindenképp kíváncsi vagyok a folytatásra, ami külföldön majd csak szeptemberben fog megjelenni. Idehaza pedig? Ki tudja. Remélem nekünk sem kell sokat várni rá.
A könyv elsősorban a fiataloknak szól, de akik szeretik a könnyed stílusú,
váratlan fordulatokkal, intrikákkal, romantikával és izgalmas rejtvényekkel teli nyomozós történeteket,
azoknak bátran ajánlom.
Kiadó: Animus
Eredeti cím: The Inheritance Games
Fordította: Tóth Tamás Boldizsár
Oldalszám: 400
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése