Dinah Jefferies: A teaültetvényes felesége

A történet az 1920-as években, Ceylon szigetén játszódik. Főszereplőnk Gwen, egy tizenkilenc éves fiatal lány, aki nagy reményekkel és szerelemmel teli szívvel érkezik a szigetre teaültetvényes férjéhez, Laurence-hez. A birtok annyira gyönyörű és egzotikus, hogy Gwen álmodni sem mert volna szebbet, ám a hely tele van olyan titkokkal, amikről az volt az érzésem, hogy a lányon kívül szinte mindenki tud, de senki nem mer beszélni róla. Miután Gwen megérkezik a birtokra, a férjével való szenvedélyes kapcsolata valami egészen más fordulatot vesz. Laurnece kiszámíthatatlan mogorvaságát és távolságtartását nem tudja mire vélni és azon kívül, hogy mindez rendkívül zavarba is hozza, rosszul is kezeli a helyzetet. Az a gyanúja, hogy egy régi szerelmével, a gyönyörű özveggyel, Christinaval csalja meg őt a férje, ám akárhányszor hangot ad ezen félelmének, Laurence mindig tagadja, hogy az üzleti kapcsolaton kívül bármi más is lenne közöttük. Ráadásul Gwen a szolgákkal sem igazán találja a hangot, és ott van egy másik óriási probléma Verity, Laurence mostohatestvére, aki amellett, hogy szintén Laurence figyelmét követeli egyszerűen nem hajlandó férjhez menni, hanem ragaszkodik a rendszeres pénzbeli juttatásaihoz, és hogy ott éljen velük harmadikként a birtokon.
Aztán amikor Gwen teherbe esik, az ember azt gondolná, hogy innentől kezdve minden rendben lesz, de az igazi nehézségek csak akkor kezdődnek, amikor az ikrek megszületnek, és Gwennek egy olyan szívbemarkolóan nehéz döntést kell hoznia, melynek terhe élete végéig mázsás súlyként nehezedik majd rá.

Bajban vagyok a könyv értékelésével, mert igazából rettentő élveztem a letűnt gyarmati kor ábrázolását, és hogy nyomon követhettem egy olyan fiatal nő útját, aki bátran nézett szembe az őt ért nehézségekkel, veszéllyel, és betegségekkel, az időjárás viszontagságaival, a monszunnal, az aszállyal és nem utolsósorban a helyiek gyilkos haragjával. Érdekes volt látni a faji és társadalmi különbségekből adódó ellentéteket, és ha csak egy kicsit is, de nagyon izgalmas volt betekintést nyernem Amerika gazdasági válságának egy apró szeletébe. Tetszett a könyv hangulata és az író stílusa, melynek köszönhetően olyan gördülékenyen haladtam a kötet olvasásával, hogy csak úgy repültek az oldalak. Még magával a történettel sem volt semmi problémám, mert igazán izgalmas és érdekes volt mindvégig, de e sok pozitívum mellett mégis azt kell mondjam, hogy ennél frusztrálóbb és idegesítőbb könyvhöz már rég volt szerencsém.

Nem tudom ki hogy van vele, de engem mérhetetlenül fel tud bosszantani, amikor a főszereplővel együtt a zsigereimben érzem, hogy itt valami nagyon nem stimmel és mégsem történik semmi az ügy megoldása érdekében. Ha a kommunikáció hiányában, két egymást szerető ember éveken át olyan helyzetbe hozza magát, ami nemcsak megmérgezi a kettőjük közötti kapcsolatot, de még tragédiába is taszítja azt. És végezetül, amikor olyan szereplő van a könyvben, akiről tudom, jézusom, de még mennyire, hogy tudom (csupa nagybetűvel), hogy egy kicsit sem a szeretet és az odaadás vezérli a tetteiben, hanem a gonoszság és a rosszindulat, és ennek nyilvánvalósága senkinek sem szúr szemet?, na az már tényleg a halálom.

Ezekkel az érthetetlen és nonszensz helyzetekkel én egyszerűen nem tudok mit kezdeni azon kívül, hogy sikítok, pufogok és folyamatosan idegeskedek magamban, mely érzésből köszönöm, de nem kérek. Bőven elég nekem az a dózis, amit az élettől kapok, úgyhogy ez miatt a legszívesebben - nem félek leírni azt az elvetemült dolgot, hogy - bizony sokszor megfordult a fejemben, hogy a sarokba hajítom a könyvet. 

Szóval mint látjátok indulatokból nem volt hiány részemről, csalódott is vagyok kicsit ez miatt, mert nem pont ilyen élményre számítottam. A szereplők túl sokszor próbára tették a türelmemet ahhoz, hogy végig élvezetes maradjon számomra a történet, és bár a regény hangulata és helyszíne kedvemre való volt, de sajnos még mindezek figyelembevételével sem tudom közepesnél többre értékelni a könyvet.

Dinah Jefferies

Értékelés: 3/5

Kiadó: Tericum

Sorozat:-

Oldalszám: 416

tovább olvasom Dinah Jefferies: A teaültetvényes felesége

Tommy Wallach: Kösz, ​hogy…

"Csinos volt. Hogy mennyire, azt pontosan nem tudtam volna megmondani, mert elég messze ültem tőle, de még távolról is biztosra vettem. Vannak emberek, akik egész egyszerűen mindenhonnan kiragyognak."

Parker öt évvel ezelőtt az apja halálával vesztette el azt a képességét, hogy bárkivel is beszélni tudjon. Azóta többnyire írásban kommunikál a környezetével vagy jelbeszéddel. És miközben az osztálytársai fényes jövőjüket tervezgetve az iskolapadban ülve tanulnak, ő csak sodródik az árral és különböző szállodákban bámészkodva üti el az idejét.

Mindebből kifolyólag Parker egy nagyon magányos és barátok nélküli fiú, egy olyan tinédzser, akinek az édesanyja kétségbe esve vágyik arra, hogy gyermeke újra a régi legyen, de sajnos a férje halála nem csak a fiát, de ő magát is érzelmi nyomorékká tett.

Szóval, mint mondtam Parker rengeteg időt tölt puccos szállodákban, amik olyan gazdag emberekkel vannak tele, akiktől lelkiismeret-furdalás nélkül képes lopni. Így ismerkedik meg a gyönyörű és fiatal ezüst hajú lánnyal, Zeldával, akitől egy köteg pénzt emel el, ám a sors úgy hozza, hogy ennek köszönhetően egy érdekes alkut kötve az életük három napra összefonódik, melynek hála olyan őrült kalandokban lesz részük, amiket bárki megirigyelhetne.

Őszintén szólva kész felüdülés volt olvasnom ezt a könyvet, hiszen Parker és Zelda karakterét nagyon fiatalosnak, könnyednek és igazán eredetinek találtam. Parker közönyösségét és motiválatlanságát Zelda merészségével és energikusságával párosítani szerintem rendkívül jó ötlet volt és hihetetlenül jól is működött együtt, mely elsősorban én úgy vélem annak volt köszönhető, hogy Tommy Wallach piszok jó stílusban írta meg ezt a könyvet. Parker egyedülálló narratívája szerintem baromi sokat dobott az egészen, no és persze a könyv egyedi hangulata is különleges volt, melynek amellett, hogy volt egy bizonyos reménytelen és magányos kisugárzása, egy kis vidámság is bőven elfért benne - pl. a halloweeni partit és a mozis bunyót roppant mód élveztem. Végig lüktetett az egész történet és tele volt energiával, ráadásul sok olyan bölcsesség fogalmazódott meg benne, melyek közül néhányat ugyan csak pár percig ízlelgettem magamban, de volt köztük olyan is, ami másnap is az eszembe jutott, ahogy reggel a tükörbe néztem.

Mint mondtam a történet három napot ölel fel, ez idő alatt próbálják megmenti és meggyőzni egymást a szereplők, hogy az élet szép, és hogy milyen sok lehetőség lakozik benne, ám, hogy mindez sikerül-e nekik, azt nem árulhatom el, a lényeg, hogy szerintem mindenki elégedett lesz a befejezéssel.

Egy dolog zavart igazán a történetben, az pedig, hogy nem értettem, hogy Zelda miért maradt Parker mellett. Egy ilyen idős és tapasztalt, művelt és intellektuális nő, miért pont egy 17 éves fiúval akarja élete talán utolsó napjait eltölteni. Persze olvasás közben több magyarázatot is találtam rá, de így utólag egyiket sem érzem elég nyomós érvnek ahhoz, hogy teljes nyugalommal el is tudjam fogadni azt.

Mindenesetre az biztos, hogy ez nem egy olyan szokványos szerelmi történet, amely csupán arról szól, hogy egy néma fiú, hogyan találkozik egy olyan lánnyal, aki megváltoztatja az életét. Ebben a történetben sokkal több van és sokkal eredetibb annál, hogy azt egy egyszerű, sablonos Young Adult könyvnek tituláljam. Olyan megfoghatatlanul fontos dolgok kapnak benne hangsúlyt, mint a barátság, a megújulás, a változás, a hűség, az elfogadás és természetesen a szerelem, no és persze az örök kérdés - ami irtózatosan elcsépelt, de mégis mindig elgondolkodtató -, hogy vajon mi lehet az élet értelme. És ez esetben a jó válasz bocsika, de nem a 42.

„Az ember sosem szűnik meg fiatalnak érezni magát. Lehet, hogy elkezdesz dolgozni, lesz férjed és saját házad, de ez az egész felnőttség csak színjáték. Mindannyian úgy teszünk, mintha felnőttünk volna. Tudod, hogy melyik a legkegyetlenebb tárgy, amit valaha feltaláltak? – A fejemet ráztam. – A tükör. Mert megtöri az illúziót."

Tommy Wallach

Értékelés: 4/5

Kiadó: Gabo

Sorozat:-

Oldalszám: 298

tovább olvasom Tommy Wallach: Kösz, ​hogy…

Amy Stewart: Lány ​pisztollyal (Kopp nővérek 1.)

Szerencsésnek mondhatom magam abból a szempontból, hogy mostanában szinte kivétel nélkül olyan könyvek kerülnek a kezembe, melyek maradéktalanul elnyerik a tetszésemet és roppant kellemes érzést hagynak maguk után. Ilyen különlegesség volt számomra Amy Stewart Lány pisztollyal c. műve is, aminek a folytatásáért – ha meglenne - már most rohannék gondolkodás nélkül a boltokba.

A történet 1914-ben játszódik, amikor is Constance Kopp és testvérei, Norma és Fleurette, épp a közeli város felé tartanak bevásárlás céljából, amikor hirtelen egy autó a bricskájukba szaladva enyhén megsebesíti őket és a kocsijukat is használhatatlanná töri. A baleset okozója egyértelműen az autó sofőrje, a helybéli gazdag selyemgyáros és részeges bugris, Henry Kaufman, aki úgy hiszi magáról, hogy az óriási vagyona és hatalma feljogosítja arra, hogy figyelmen kívül hagyja a Kopp nővéreket ért anyagi károk megtérítését. Sőt mi több, még meg is fenyegeti őket, hogy tartsák távol magukat tőle, mert különben kénytelen lesz a bandájával együtt fegyvert használni ellenük. Ám Kaufman rosszul ítéli meg a helyzetet, ugyanis Constance nem egy olyan hamvába holt nőszemély, aki hagyja magát megfélemlíteni. Először a hatóságokhoz fordul segítségért, akik kezdetben vonakodnak komolyan venni a határozott fellépésű, magas termetű Kopp kisasszony panaszát, de a helybeli seriff az ügy mellé áll, és Constance innentől kezdve mindent megtesz annak érdekében, hogy segítse a férfi munkáját. Arról már nem is beszélve, hogy a rendőri védelemre egyébként is óriási nagy szüksége van, mert ez a görény Kaufman az ivócimboráival együtt folyamatosan zaklatja őket.

A könyv hősnője egy nagyon harcias és különleges, ám rendkívül szerethető és szimpatikus szereplő: egy harmincas évei közepén járó, 180 cm magas, vörös hajú és barna szemű nőszemély, aki elég konok és bátor ahhoz, hogy szembeszállva a kor elvárásaival és szabályaival mindent megtegyen a családja védelme érdekében. Mivel a Kopp nővérek egy eldugott kis tanyán élnek, egy rég eltemetett családi titok miatt, így mindenben csak magukra számíthatnak. Nincs mellettük egyetlen férfi sem, aki kézbe vehetné helyettük a ház körüli munkákat, vagy megvédhetné őket a különböző támadásoktól. És bár igaz, hogy a lányoknak van egy bátyja, aki a családjával együtt a városban él és szívesen látná maguknál a húgait, de ők semmi hajlandóságot nem mutatnak arra vonatkozólag, hogy a városba szeretnének költözni.

Imádtam olvasni ezt a könyvet, főként a hangulatát és a kissé lassan csordogáló tempóját, amit eleinte kicsit zavarónak éreztem, de miután sikerült ráhangolódnom óriási élvezettel merültem el benne. A Kopp testvérek mindegyike különleges egyéniség volt, a karakterük annyira élénkre és élvezetesre sikerült, hogy úgy hiszem még sokáig megmaradnak az emlékezetemben. Alakjuk szó szerint életre kelt a lapokon csakúgy, mint a város elhivatott seriffjéé, akinél kitartóbb és szívósabb ember véleményem szerint nem igen dolgozott a rendőrségnél. Abban az időben - és tán még ma is - a nők különböző társadalmi korlátok közé voltak szorítva, melyeknek Constance nem igazán akart megfelelni. Ő nem kívánt férjhez menni és egy rakás gyereket szülni, hogy nyugodt életet biztosítson magának, hanem megvolt benne az a különleges erő, melynek segítségével egyedül is helyt tudott állni a nehéz helyzetekben és ha kellett gondolkodás nélkül tudott cselekedni, amire mint kiderült, hamarosan szüksége is volt. A családját ért zaklatások lassú lefolyásúak voltak olyannyira, hogy ez az egész Kaufman-ügy majd egy évet ölelt fel, mely idő lehetővé tette, hogy az olvasó kellőképp átélje a lányok folyamatos nyugtalanságának és félelmének súlyát, kezdve onnan, amikor téglára kötözött fenyegető levelek repültek be az ablakaikon egészen addig, míg rájuk nem lőttek.

Szert tettem egy revolverre. hogy megvédjem magunkat, és nemsokára használnom is kellett - mondta Miss Constance Kopp.
                                                                              The New York Times, 1915. június 3.

Constance nem egy mindennapi megjelenésű nő volt, azt hiszem, hogy nyugodt szívvel mondhatom, hogy a seriffel együtt én is csak csodálni tudtam magas termetét és az ebből fakadó fizikai erejét, melynek használatától sem riadt vissza. Persze nem kell semmi rosszra (vagy ökölharcra) gondolni, de amikor kétszer is könnyedén a falhoz kente Hanry Kaufmant én biz' isten ujjongtam örömömben és minden jel szerint a seriffet is sikerült totál elkápráztatnia. Imádtam a testvérek közötti kapcsolatot, Norma állandó morgolódását és Fleurette gyerekes naivitását. És ugyancsak teljesen odavoltam a seriff és Constance között kialakuló egyre erőteljesebb ám rendkívül finom vonzalomért is, melynek bízom benne, hogy a következő részekben folytatása is lesz majd.

Összességében borzasztóan élveztem a könyv olvasását, ami a hiteles korfestő jelenetek miatt rendkívül hangulatos és szórakoztató olvasmány lehet nem csak a történelem kedvelők számára, hanem a történelmi fikciók és az erős női karakterekért rajongóknak is, úgyhogy én tényleg csak mindenkinek ajánlani tudom.

Amy Stewart

Egyébként hatalmas meglepetés volt számomra, amikor a végén megtudtam, hogy ez a történet nem csak egy jól megírt kitalált mese, hanem valódi eseményeken és valóban élt emberek történetén alapul. Az írónő régi újságcikkek – amiket be is épített a történetbe – és levéltári adatok felhasználásával írta meg a Kopp lnővérek történetét, melyben Constance kitartása, bátorsága és intelligenciája kulcsfontosságú volt az igazságszolgáltatás hatékonyságában. Hát jah, nem hiába lett ő Amerika első női seriffhelyettese.

Értékelés: 4.5/5

Kiadó: Kossuth

Sorozat: Kopp nővérek 

Oldalszám: 320

tovább olvasom Amy Stewart: Lány ​pisztollyal (Kopp nővérek 1.)

Santa Montefiore: A ház a tengernél

Időben az 1960-as évek Toszkánájában járunk, ahol egy fiatal lány, Floriana - aki ekkor még csak tíz éves - szerelmes lesz egy gazdag fiúba, Dantéba, akit évekkel később szintén rabul ejt a lány szépsége és különleges személyisége. Ám a fiú apja hallani sem akar arról, hogy a fia egy szegény lányt vegyen feleségül, és mindent megtesz annak érdekében, hogy ez így is maradjon.

Több évtizeddel később, és több száz kilométernyire onnan, az angliai Devonban, egy festői szépségű, régi kis kastélyszállóra nehéz idők járnak. A tulajdonosa Marina, teljesen kétségbe van esve a szálló nehéz anyagi helyzete miatt és mindenre képes lenne, hogy ne veszítse el ezt a számára oly értékes és kedves helyet. Sajnos a mostohalánya, Clementine felől áradó elutasító és undok viselkedés - amely annak köszönhető, hogy a mai napig nem tudta megbocsátani neki, hogy elszakította a szüleit egymástól -, nagyban megnehezíti a mindennapjait. Ráadásul amiért a család szűkös anyagi körülményei arra kényszerítették Clementine-t, hogy visszatérjen Indiából és egy unalmas irodában tengesse mindennapjait, csak még jobban utálta és kitartó duzzogással büntette szegényt Marinat.

Marina figyelmét azonban most elsősorban nem a mostohalánya körülötti problémák, hanem a szálloda sorsa kötötte le. Úgy remélte, hogy az utolsó reménye a túlélésre egy olyan művész alkalmazása lenne, aki reményei szerint csőstül vonzaná oda a vendégeket. Úgyhogy a nyári szezonra fel is fogadott egy bentlakó festőművészt, aki festegetni tanítja a vendégeket. Ám ez a jóképű és titokzatos argentin pasi, akire egyébként Clementine rögtön szemet is vetett minden jel szerint valamilyen céllal jött a szállóba és rejteget valamit Marina elöl.

Lehet, sőt biztos, hogy a kisebbséghez fogok tartozni ezzel a véleménnyel, de engem ez a könyv nem söpört le a lábamról. Hatalmas kő esett le a szívemről, amikor végre befejeztem, mert olyan lassan haladtam vele, hogy már olybá tűnt, hogy soha nem fogok a végére érni. Pedig biz’ isten nem volt rossz, minden adott volt, hogy emlékezetes maradjon a számomra; a szerző jól, sőt mi több, nagyon szépen írt, a történet hihető volt rejtélyes és emberi érzésekkel teli, a karakterek érdekesek voltak és fejlődőképesek - főleg Clementine, akit a végére már egész megkedveltem -, ráadásul még klisékkel és túlírt részekkel sem találkoztam benne és mégis. Egyszerűen nem tudtam együtt szárnyalni a történettel, képtelen voltam elkapni az egésznek a hangulatát, pedig basszus, még azt sem mondhatom, hogy nem volt hangulatos, hiszen a Toszkánában játszódó részek annyira szuggesztívek voltak, de még az angliaiak is csakúgy árasztották magukból a hely különleges atmoszféráját, hogy tényleg egy szavam nem lehet panaszra. És hogy még tovább tetézzem a dolgot, a szerző a legnépszerűbb és egyben a kedvenc írói eszközömet a kettős idősíkon való elbeszélést használta, amit én roppant mód szeretek, de most még ez sem volt elegendő ahhoz, hogy folyamatosan fenntartsa az érdeklődésemet. 
Szóval rengeteg pozitívuma van a könyvnek, mely mellett a negatívumokon törve a fejem csak pislogok, mert azon kívül, hogy kissé lassúnak és hosszúnak éreztem az egészet, no meg, hogy rendkívül bosszantónak találtam – ó, de még mennyire -, hogy ennek a szegény Florianának mindenki csak be akart tenni, semmi más nem jut az szembe. Őszintén szólva a fülszöveg és az oldalszám alapján én valami Kate Morton kaliberű nagyívű családregényre számítottam, és bár határozottan éreztem az ez irányú törekvést az írónő részéről, valahogy mégsem azt kaptam, amit vártam. Voltak részek, melyek cselekménye teljesen magával ragadt és repített oldalakon át, majd egyszer csak elengedett, és érdektelenségbe fulladt részemről az olvasás. Melynek oka talán az lehet, hogy olyan mellékszereplők is voltak a könyvben, akiknek a sorsa és annak dinamikája nem igazán kötötte le a figyelmemet. Számomra valahogy olyan színtelennek tűnt az egész, hiányzott belőle az a bizonyos megfoghatatlan finomság, lendület és apró varázslat, ami tudjátok, olvasás közben észrevétlenül körülöleli és simogatja az ember lelkét.

Szóval összességében kissé csalódott vagyok, mert a rengeteg pozitív értékelés alapján, én nem pont ilyenre számítottam, no de nem kesergek vagy akár bosszankodom ez miatt, mert ki tudja, lehet, hogy az írónő következő regénye ettől függetlenül még okozhat meglepetéseket.

Santa Montefiore

Értékelés: 3.5/5

Kiadó: Művelt Nép

Sorozat:-

Oldalszám: 622

tovább olvasom Santa Montefiore: A ház a tengernél

Emily Brightwell: Mrs. ​Jeffries és a halott orvos (Mrs. Jeffries 1.)

Ha fél évvel ezelőtt, valaki megkérdezte volna tőlem, hogy vajon milyen műfajt takar a cozy mystery elnevezés, csak néztem volna, mint Rozi a moziban. Akkor még gőzöm sem volt arról, hogy milyenek lehetnek az ilyen stílusú könyvek, habár már javában dübörgött nálunk M. C. Beaton angol nyelvű írónő nagy sikerű sorozata az Agatha Raisin, amiről természetesen már sokat hallottam, de e kettőt, valahogy akkor még nem illesztettem össze. Mára azonban már kellőképp képbe kerültem ahhoz, hogy bizton állíthassam magamról, hogy e műfaj rajongója lettem, annak ellenére, hogy bár még csak két könyvet olvastam ebben a kategóriában (jelen posztom tárgyát és Rita Mae Brown: Bárcsak itt lennél c. regényét), de feltett szándékom, hogy az idén mindenképp bővítem majd a sort.

A fent említett műfajba tartozó Mrs. Jeffries és a halott orvos egy nagyon hangulatos történelmi regénysorozat, amely a viktoriánus Londonban játszódik. A történetben egy talpraesett házvezetőnő és az irányítása alatt álló négytagú személyzet nyújt titokban segítséget gazdájuknak, a Scotland Yardnál dolgozó Witherspoon felügyelőnek. Witherspoon felügyelő egy régi vágású, kedves és rendkívül jószívű, talpig úriember, aki sikeres a rá bízott bűntények megoldásában, melynek köszönhetően mindenki úgy hiszi róla, hogy vág az esze, mint a borotva, ám az igazság az, hogy nála ostobább és tompább agyú felügyelőt még nem hordott a hátán a föld. De mindennek természetesen ő nincs tudatában (boldogok a lelki szegények, ugye), mivel Mrs. Jeffries - a felügyelő saját, külön bejáratú házvezetőnője, titkos fegyvere -, a háttérben mindig úgy segít neki megoldani a legbonyolultabbnak tűnő gyilkossági ügyet is, hogy a felügyelőnek gőze sincs arról, hogy ő bizony a nyomozás egész ideje alatt végig terelgetve volt.  A sorozat első részében egy közismert orvos Dr. Slocum rejtélyes halálának a körülményeit kell kibogoznia a szereplőknek, akinek a vesztét minden jel szerint gombamérgezés okozta. És mivel a gomba az áldozat levesében volt, így ki más is lehetne az első számú gyanúsított, mint a szakácsnő. Az ügy azonban természetesen nem ilyen egyszerű, bármennyire is szeretné azt hinni a mi kedves felügyelőnk, és ezt Mrs. Jeffries is nagyon jól tudja.

Minden embert (vagy legalábbis majdnem mindegyiket, és ezt őszintén remélem) megáldott az Úr valamilyen különleges képességgel. Mrs. Jeffries tudása abban rejlett, hogy maguktól megnyíltak előtte az emberek. Olyan dolgokat mondtak el neki, amiket másoknak soha, és Mrs. Jeffries tudta ezt. Pedig semmi különleges nem volt benne, csupán a kedvesen hétköznapi megjelenésétől, a kissé pufók alakjától, és az együttérzést tükröző szemétől gondolták róla, hogy benne mindenképp meg lehet bízni. Tudjátok, olyan volt ő mindenkinek, mint egy jóindulatú nagynéni, barátnő, vagy szerető nővér, akinek a kedves mosolyától és pár jó szavától dőlni kezd belőlünk a szó. Nos, elsősorban ezen képessége miatt is kezdett el Mrs. Jeffries bűnügyek felderítésével foglalkozni, no meg mert százszor izgalmasabbnak találta a háztartási munkák fárasztó egyhangúságánál. Az pedig, hogy a férje halála után - aki egyébként szintén rendőr volt - épp a felügyelő alkalmazásában kötött ki, mindkettőjük számára óriási szerencsének bizonyult.

A könyv irtó gyorsan olvastatta magát, ami persze nem volt nehéz, tekintve, hogy nem egy hosszú és fajsúlyos műről van szó, amit semmiképp sem negatívumként említek, hiszen aki pont egy ilyen könnyed darabra vágyik - mint ahogyan azt én is tettem -, annak tökéletesen megfelel sőt! Én például rendkívül jókat mosolyogtam magamban azon, ahogy Mrs. Jeffries nagyon ügyesen a háttérből manipulálta az ártatlannak tűnő kis kérdéseivel a felügyelőt, és ahogy rávezetve őt a bűntény megoldásának kulcsára. Roppant szórakoztatónak találtam, hogy a célja elérése érdekében mindenkor készen állt egy kis "terepi munkára" - bámulatos mód mindig megtalálta a módját (pl. egy véletlenül otthon felejtett óra vagy szivar kapcsán, amit feltétlenül a felügyelő után kellett vinnie), hogy személyesen is egy kicsit körbeszimatolhasson a gyilkosság helyszínén.

Szóval én kimondhatatlanul élveztem a könyv olvasását, Mrs. Jeffries logikája és hihetetlen megfigyelőképessége, amely segítségével képes volt minden apró részletet észrevenni és magában elraktározni, hogy aztán a végén a kirakós mindegy egyes darabját szépen a helyére illessze engem meggyőzött. A ház személyzetét - a szakácsnőt, a szobalányt, a kocsist és a lovászfiút - pedig rögtön a szívembe zártam, pláne, amikor láttam, hogy milyen lelkesen és önzetlenül segítenek gazdájukon, hogy az ne valljon kudarcot a munkájában. Az egyetlen dolog, ami kissé zavart és hiányérzetet hagyott maga után, hogy többször is elhangzott a könyvben, hogy ez már nem az első bűnügyi eset, amit Mrs. Jeffries segített megoldani a felügyelőnek, mely miatt kétszer is meg kellett néznem a neten, hogy valóban a sorozat első részét tartom-e a kezemben. De nem volt semmiféle tévedés, mert valóban ez volt a nyitó kötet, úgyhogy ezen apróságon túllendülve azt kell mondjam, hogy remek szórakozást nyújtott számomra a könyv. Kikapcsolt és gyakran megmosolyogtatott, melyek miatt mindenképp igényt tartok a folytatásokra is. 

A kérdés már csak az, hogy vajon mikor kaparinthatom meg őket. :)

Emily Brightwell

Ui.: Muszáj a könyv külleméről is pár szót szólnom, mert annyira egyben van az egész, annyira tökéletes, hogy amikor megláttam, szinte könnybe lábadt a szemem. A méretét tekintve kisebb, mint az átlagos, épp akkora, hogy egy női kézitáskában könnyen elférjen, ráadásul keménytáblás és nem is túl vastag, mely tulajdonságoknak köszönhetően hihetetlenül jó kézbe venni, forgatni és olvasgatni, egyszerűen imádom! 

Értékelés: 5/5

Kiadó: Kulinária
Sorozat: Mrs. Jeffries (A sorozat jelenleg a 34. résznél tart)
Oldalszám: 256

tovább olvasom Emily Brightwell: Mrs. ​Jeffries és a halott orvos (Mrs. Jeffries 1.)

Clare Mackintosh: I ​Let You Go – Az igazság pillanata

Az öt éves Jacob hazafele tartva az iskolából, hogy minél hamarabb otthon lehessen, az utolsó pár méternél elengedi az édesanyja kezét, hogy átszaladjon az úttest másik oldalára, amikor a semmiből előkerülő gyorsan közlekedő autó véletlen elüti szegényt. A kocsi megáll néhány másodperce, pont annyira, hogy a vezető tisztán láthassa, hogy a fiú halálos sérüléseket szenvedett, de nem száll ki az autóból, hogy segítséget nyújtson, hanem inkább gyorsan tovább hajt. A kisfiú halála megrázza a város lakóit, a rendőrség mindent megtesz, hogy kézre kerítse a tettest. Ray Stevens felügyelő és csapata megpróbálja felderíteni az ügyet, elszántsága nem ismer határokat olyannyira, hogy már nemcsak a szakmai, hanem a magánélete is összefonódik a nyomozással, de sajnos úgy tűnik, hogy jó ideig semmi nyomra nem bukkannak.

Jacob halálával Jenna Gray élete egyetlen pillanat alatt rémálommá változik. Utolsó reménye a továbblépésre, ha mindent maga mögött hagyva, új életet kezdhet egy olyan helyen, ahol senki nem ismeri. Ezért egy elhagyatott kis házikóba költözik a walesi tengerparton, ám félelmei, gyásza, valamint emlékei arról a szörnyű novemberi éjszakáról, ami örökre megváltoztatta az életét, nem hagyják nyugodni.

Nagyon nehéz erről a könyvről úgy írnom, hogy ne spoilerezzem szét az egészet. Igazából ami a lényeg, hogy a történet első pillanatától kezdve az utolsó mozzanatáig a hatása alatt álltam, végig izgultam és rettegtem az egészet, szóval érzelmileg egy nagyon intenzív és erős regényről van szó. És bár lehet, hogy az első fele kissé lassú, kissé álomszerű volt, de úgy kb. a könyv felénél a történet akkorát robban - amiért szerintem már önmagában is megéri elolvasni az egészet -, hogy miután sikerült összekanalaznom magma végig tiszta idegben voltam, hogy a rendőrségnek vajon sikerül-e megtalálnia a tettest és vajon mindenki elnyeri-e majd a méltó büntetését.

Mi tagadás, nagy meglepetés volt számomra ez a könyv, nem gondoltam volna, hogy ennyire a fotelhez fog szegezni. Egyrészt baromi izgalmas volt, végig képes volt fenntartani az érdeklődésemet, és bár az erőszakos részek, sőt már annak felvezető jelenetei is a lelkemig hatoltak, mégis képtelen voltam elszakadni tőle. Másrészt a szereplők is nagyon jól eltalált karakterek voltak, tökéletesen át lehetett érezni Jenna rémületét és kétségbeesését, illetve a tragédia utáni gyötrődését, és Stevens felügyelő magánéleti és szakmai problémáit is nagyon életszagúnak éreztem, melyeknek köszönhetően tényleg minden szereplő hihető és emlékezetes maradt a számomra. A különc tengerparti kisváros szorosan összetartó közösségének rendkívül jó ábrázolásáról már nem is beszélve. Egyébként ezeknek a kisvárosi részeknek az olvasását élveztem a legjobban, ahogy nyomon követhetem Jenna életét; ahogy szép lassan megveti ezen a helyen a lábát, ahogy befogadják őt az itt élő emberek, és ahogy lassan, de biztosan végre sikerül önmagára találnia. 

És végezetül pedig azért, mert nem kímélve az olvasó lelki nyugalmát és idegrendszerének épségét nem csak egyszer, hanem többször is sokkolni tudott Mackintosh a cselekmény ijesztő alakulásával.

Szóval le a kalappal a szerző előtt. Őszintén szólva hihetetlennek tartom, hogy ez az első kötete, mert iszonyú erős kezdésnek érzem. Semmi következetlenséget vagy logikai hibát nem találtam benne, nem volt tipikus, túlírt vagy kliséktől hemzsegő, hanem egy teljesen új és egyedi történettel volt dolgom...  Igen, valóban le vagyok nyűgözve.

Bízom benne, hogy a kiadó a szerző további műveit is elhozza majd nekünk.

  

Clare Mackintosh

Értékelés: 5/5

Kiadó: Maxim

Sorozat: -

Oldalszám: 368

tovább olvasom Clare Mackintosh: I ​Let You Go – Az igazság pillanata

Pszt, tudja valaki, hogy mit jelenet a...

...gribedli?

Nos, nem leszek oly szívtelen és kegyetlen, hogy nem árulom el nektek a megfejtést, de előtte a játék kedvéért tippeljetek, hogy ti mire gondoltok?

Szóval ez a gribedli vagy mifene lehet, hogy:

a) Valamilyen régi ruhanemű? Mondjuk az alsószoknyához van valamiféle köze?

b) Vagy esetleg valami különleges tésztaféle?

c) Vagy az a bizonyos lyuk egyesek állán vagy az arcán, mely utóbbi nevetés közben keletkezik?

Őszintén szólva, ha valaki nekem tette volna fel ezt a kérdést, biz' isten valami bajuszkötőre gondoltam volna, de mivel olyan szövegkörnyezetben találkoztam vele, amiből rögtön tudtam, hogy miről van szó, így nem igazán tudtam eljátszadozni a jelentése gondolatával. Ám a családom mindenért kárpótolt, amikor olyan hihetetlen jó ötletekkel álltak elő, hogy csak vijjogni tudtam kínomban a röhögéstől. Az egészben egyébként az a legnagyobb röhej, hogy amióta csak az eszemet tudom, nekem is van gribedlim vagyis mosolygödröm vagy más néven bájgödröm - mely utóbbi elnevezést különösen mókásnak találok -, de soha a büdös életben nem tudtam, hogy ennek ez a hivatalos neve.

Kapcsolódó könyv:

Emily Brightwell: Mrs ​Jeffries és a halott orvos

tovább olvasom Pszt, tudja valaki, hogy mit jelenet a...

Eoin Dempsey: Rebecca nyomában

Te milyen messzire mennél a szerelmedért, és mire lennél - vagy inkább nem lennél - képes, hogy megmentsd őket?

Igen, tudom, hogy ez egy elég klisés felütés, amit, ha teszem azt, egy könyv hátulján olvasnék lehet, hogy a folytatására már nem is nagyon lennék kíváncsi, de higgyétek el, hogy végig ezek és ehhez hasonló gondolatok jártak a fejemben a könyv olvasása közben.

Christopher és Rebecca 6 évesek voltak, amikor először találkoztak Jersey szigetén 1924-ben. Christopher családja - a húga és a feleségét gyászoló édesapja - ez idő tájt érkeztek a szigetre Németországból, míg Rebecca mindvégig itt élt az alkoholista apjával és anyjával együtt. Amikor a lány idősebb lett és megelégelte az apja folytonos lelki és fizikai bántalmazását Angliába menekült, Christopher pedig, aki már akkor szerelmes volt a lányba azt hitte, hogy örökre elveszítette őt. Ám sem az egymás közötti távolság, sem a lány szülei, és sem az Európa felett gyülekező nyomasztó viharfelhők nem tudták őket elválasztani egymástól... persze csak egy darabig. Ugyanis amikor a második világháborúban a nácik megszállják Jersey-t, Christopher megpróbálja elrejteni a lány zsidó gyökereit, de hiába, mert több millió társával együtt őt is elnyeli a náci rezsim. Christopher pedig, hogy megmentse szerelmét SS katonának áll, és minden ismeretségét és pénzét latba vetve Auschwitzba helyezteti át magát, ahol a gázkamrák áldozataitól ellopott pénz kezelése mellett mindvégig a koncentrációs táborok burjánzó rendszerében elveszett Rebecca után kutat.

Nem sok holokausztos könyvet olvasok, pedig alapjában véve szeretem őket, persze csak módjával és bizonyos időközönként - érdekes mód vannak olyan időszakaim, amikor kifejezetten kívánom az ilyen témájú könyveket - és a Rebecca nyomában most ezen ferde hajlamaim kielégítésére pont jókor jött. Túlzás lenne azt mondanom, hogy a történet minden elem és mozzanata elnyerte a tetszésemet, mert a z elejével és a végével például voltak problémáim és Rebeccát sem tudtam igazán megkedvelni, ám ennek ellenére mégis azt kell mondjam, hogy nagyon tetszett a könyv és hogy totál magával sodort a cselekménye.

A főszereplők közül Rebecca volt számomra a gyenge pont, bosszantóan optimistának és önzőnek találtam őt ahhoz - ó, de még mennyire -, hogy a szívembe tudjam zárni. Persze tudom, hogy a háború elején még senki nem gondolta volna, hogy a zsidókat érintő egyre erősödő diszkriminációs rendelkezések betetőzése majd népirtás lesz, de simán elképzelhetőnek tartom, ha mindezzel tisztában is lett volna Rebecca, akkor is ugyanúgy egyedül hozta volna meg a saját kis döntéseit - mint ahogyan azt most is tette -, figyelmen kívül hagyva, hogy mindezek következményei rajta kívül mást is súlyosan érinthet.

Az auschwitz-birkenaui tábor hírhedt kapuja

Christopher karakteréről csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, egyetlen negatívum vele kapcsolatban, hogy az égvilágon semmiféle negatívumot nem tudok felróni a számára. Az ő karaktere a Schindler listája című filmet juttatta az eszembe, ahol a főszereplő hozzá hasonlóan szintén mindent megtett azokért a nőkért és gyerekekért, akik a felügyelete alatt dolgoztak. És bár igaz, hogy kezdetben minden hatalmát és befolyását csakis Rebecca megtalálására fordította, de később, amikor rájött, hogy az Auschwitzon átfolyó piszkos pénz milyen váratlan lehetőségeket kínál a számára, olyan lépésre szánja el magát, mellyel több száz ember sorsát képes megváltotatni. A könyv igazából Christopher oldaláról mutatja be az eseményeket, az ő belső küzdelmének és gyötrelmének lehetünk szemtanúi, amikor nap, mint nap, több ezer ember értelmetlen halálát kénytelen tehetetlenül végignézni. (Én azt is megkockáztatom, hogy talán ő még többet szenvedett, mint Rebecca, de erről szerintem rendkívül hosszasan lehetne beszélgetni.) 

Úgy hiszem, hogy sokáig nem fogom elfelejteni ezt a könyvet, mert az érzelmi hatása alól igen nehezen tudtam magam kivonni. Egész nap ott motoszkált a történet a fejemben, és alig vártam a nap végét, hogy újra a kezembe vehessem a könyvet és végre megtudjam, hogy mi lesz ennek az egésznek a vége. És bár tudom, hogy a Rebecca nyomában csak egy fikció, mégis hiszem, sőt tudom, hogy voltak olyan kivételes emberek a történelem ezen szégyenteljes korszakában, akiknek tettei példaértékű lehet mindannyiunk számára.

Eoin Dempsey

Értékelés: 4.5/4

Kiadó:Maxim
Sorozat : -
Oldalszám: 280

tovább olvasom Eoin Dempsey: Rebecca nyomában

Rita Falk: Télikrumpligombóc (Franz Eberhofer 1.)

A Franz Eberhofer sorozat első darabja egy nagyon szellemes és könnyed olvasmány volt, melyben igaz, hogy egy bizarr módon elkövetett négyes gyilkosság is szerepelt, de mindennek a tálalása és a szereplők ábrázolás olyan humoros és egyszerű formában történt, hogy az roppant kellemes és szórakoztató kikapcsolódást nyújtott a számomra.

A történet egy tarka mezőkkel és erdőkkel övezett bajor falucskában játszódik, Niederkaltenkirhenben (imádom kimondani a nevét), mely helyen csak egyetlen templom van - az is a falu közepén - meg egynéhány színes parasztház, no meg természetesen egy kocsma, ami Wolfié a helyi kocsmárosé. Itt szokták kibeszélni a falu lakói esténként egy jó pofa sör mellett a nagyvilág eseményeit és, hogy kivel mi történt aznap, merthogy itt mindenki ismer mindenkit, és nincs az a mélység, ahova a titkokat el lehetne temetni. Szóval ezen az idilli kis helyen él főhősünk Franz, akit fegyelmi okokból helyeztek át a nyüzsgő nagyvárosból ebbe a csendes kis helyre - ami egyébként a szülőfaluja is egyben - aminek ő nem kifejezetten örül, de meg kell hagyni, hogy itt legalább nem dolgozza agyon magát és a stresszt is csak hallomásból ismeri. A lakása igen szerény, mivel a szülői ház melletti kis disznóólban lakik, ami ugyan most épp átalakítás alatt áll, de ha mindez nem így lenne szerintem az sem különösebben zavarná. Jó, ha tudjátok Franzról, hogy a nőkkel ellentétben őt valóban, ismétlem valóban csak a fontos dolgok foglalkoztatják, olyanok mint például az evés, ivás és a nők. És fontosnak tartom még elmondani róla azt is, hogy bár lehet, hogy nem mindig mutatja ki, de szent meggyőződésem, hogy szereti az édesapját, aki a Beatles utáni rajongásával néha már az őrületbe kergeti. És a nagymamájáért is mindenre hajlandó lenne, aki szegény olyannyira árérzékeny, hogy ha lemaradna egy akcióról vagy valamilyen kuponról, akkor az bele is betegedne. A bátyjáról pedig csak annyit, hogy ő egy elég fura figura, merthogy egyrészt mágnesként vonza azokat a nőket, akiket saját magukon és a pénzen kívül semmi más nem érdekel, másrészt pedig, mert értelmiséginek gondolja magát a könyvesboltja révén, de a valóságban olyan messze áll tőle, mint vidéki kisnyugdíjastól a pörgős élet.

Szóval a szereplőket és az alapfelállást már mindenki el tudja képzelni - és most figyeljetek, mert jön a csavar; erre a helyre érkezik egy ismeretlen dögös maca a városból, aki után aztán minden pasas rögtön megbolondul a faluban.

Természetesen a mi Fanzink is beáll a hódolók sorába, melynek hatására csak nagy sokára szúr neki szemet a Neuhofer család tagjainak egymás után történő bizarr elhalálozása. Ám, hogy valóban baleset történt-e vagy gyilkosság áldozatai lettek szegények, ki tudja. A lényeg, hogy Franz, ha nehezen is, de lassan (mozgásba) nyomozásba lendül, segítőtársként pedig ott van neki régi barátja Rudi, aki, ha nem szorgalmazta volna folyamatosan, hogy a nagy mellek helyett – ami annyira elvakította szegény Franzit, hogy a legkristálytisztább bűncselekményt is képtelen volt meglátni – inkább a rejtély megoldására koncentráljon, akkor még mindig a hős szerelmest játszaná.

Összességében azt kell mondjam, hogy nagyon jó választás volt ez a könyv az év végére, azt kaptam tőle, amit vártam és amitől jól éreztem magam. Mondjuk az is igaz, hogy nem volt nehéz dolga velem az írónőnek, mert én mindenképp e műfaj kedvelőjének mondanám magam. Szeretem a rejtélyes halálesetekkel és nyomozással megtűzdelt humoros és vidám történeteket (igen, én is érzem a kontrasztot e kettő között), úgyhogy erősen bízom benne, hogy a kiadó a folytatásokkal is megörvendeztet majd bennünket. Én legalább is biztos vevő leszek rájuk.

Rita Falk

Értékelés 4.5/5

A sorozat külföldön már a 8. résznél tart.

Kiadó: Művelt Nép
Sorozat: Franz Eberhofer 
Oldalszám: 300

tovább olvasom Rita Falk: Télikrumpligombóc (Franz Eberhofer 1.)

Ferrett Steinmetz: Flex ~ (Mancer 1)

A történet egy középkorú, átlagos kispolgárnak mondható biztosítási nyomozóról Paul Tsaboról szól, akinek a kislánya egy terrormágus merénylete során szinte menthetetlenül összeég. Paul, hogy a műtétekhez szükséges pénzt megszerezze és az elkövetőt is kézre kerítse kénytelen belépni a flex-dílerek veszedelmes világába, ahol nem elég, hogy életveszélyes bűnözőkkel kell szembenéznie, de még arra is ügyelnie kell, hogy a szerencse mindig az ő oldalán álljon…

Egy kis gyorstalpaló:

Flex: ​a világ legveszélyesebb mágusok által előállított kábítószere. Ha felszippantod, hihetetlen szerencsés leszel, és így a legmerészebb álmaidat is megélheted. Nincs többé lehetetlen: felszedheted a buli legjobb nőjét, megnyerheted a lottót… és karcolás nélkül megúszhatod a legdurvább tűzharcokat is.

Fluxus: balszerencse-többlet, a flex használatának következménye. Az univerzum a mágia minden formáját gyűlöli, s az egyenlőtlenségeket újra egyensúlyba próbálja hozni. Ha sikerül elvezetned valahova a flex által kiváltott borzalmas szerencsétlenségeket, túlélheted a tripet. Ha nem, akkor valószínűleg meghalsz.

Mágusok: Azok az emberek, akik olyan mániákusan csinálnak valamit, hogy azzal képesek lyukat fúrni a valóság szövetébe és ezzel megváltoztatni a fizika törvényét. Ilyen mágus például a főszereplőnk Paul is, aki rögeszmésen hisz a pontosan kitöltött űrlapok (erejében) fontosságában. Ő egy olyan bürömágus, aki mágikus fenevaddá képes változtatni az adminisztrációs munkát, melynek segítségével bérleti szerződéseket tud átírni, a semmiből bérelt autókat varázsolni, és bárkinek a nyomára akadni, aki valaha is kitöltött egy űrlapot. Persze léteznek másféle mágusok is, olyanok akik mondjuk a videojátékokban, a zenében, a művészetben, a fociba és így tovább találják meg önmagukat, pontosabban gerjednek rá annyira, hogy képesek lesznek eltávolodni a valóságtól.

Amit tudni kell még erről a világról: Először is a mágia a világ leggagyibb dolgait is képes csodálatossá varázsolni. Olyan emberek azonban, akik minderre képesek nagyon kevesen vannak, merthogy egy régen történt tragédia miatt - amely Európa felrobbanásához vezetett, és ami miatt a varázslókat okolják - vagy rögtön megölik őket vagy elfogják és egy agymosott hadseregbe kényszerítik mindegyiküket. Ezért kell Paulnak is titokban tartania a képességét, ami idáig egész jól is ment neki.

Nos, le a kalappal az író fantáziája előtt, mert szerintem hihetetlen nagy képzelőerőre vall, ha valaki a valóságtól ennyire elrugaszkodott és ilyen erős mágiával átitatott világot tud teremteni, mint amilyet Ferrett Steinmetz alkotott.

Ennek ellenére, vagy pont ezért sajnos elég nehezen indult az elején a könyvvel való kapcsolatom, az első 100 oldalig bizony gyakran megfordult a fejemben, hogy na én ezt hagyom a francba, mert annyira zavaros és elszállt, hogy képtelen vagyok ráhangolódni, de aztán egyszer csak átbillent a mérleg nyelve és azt vettem észre magamon, hogy sehogy sem akaródzik abbahagyni az olvasást. Marhára furdalt a kíváncsiság, hogy vajon mi fog ebből kisülni, és tulajdonképpen nem csalódtam, na jó, egy kicsit azért lehet, hogy mégis, de összességében azért azt kell mondjam, hogy örülök, hogy végigolvastam, mert tényleg egy élmény volt, mondjuk igaz, hogy nem a legjobb fajtából, de ez már más kérdés.

A mágikus rendszer alapötlete szerintem nagyon klassz volt, a főszereplők szimpatikusak és érzékeny karakterek voltak és ráadásul a drogdíler sztereotip viselkedésétől eltekintve a könyv még csak kliséktől sem hemzsegett és mégis. A cselekményt túl egyhangúnak éreztem, az ismétlődő elemek miatt a vége fele pedig már kifejezetten unalmasnak találtam. Ráadásul Paulhoz sem sikerült érzelmileg közel kerülnöm, még a személyes drámája sem érintett meg különösebben, pedig éreztem az író törekvését a vele való együttérzésre és feszültségkeltésre, de valahogy mindez számomra mégsem jött át a sorok között. Akit igazán szerettem a könyvben az Valentine volt, Paul játékmágus segítőtársa. Imádtam ahogy öltözködött, ahogy beszélt és ahogy előadta magát, ő volt a történet legszuperebb és legszínesebb karaktere, aki határozottan sokat dobott a könyv olvasási élményén.

Szóval összességében nagyon furcsa élmény volt ez a kötet, nem pont azt kaptam, amit vártam, amivel semmi gond nincs, hiszen történt már ilyen, de most valahogy sem a szereplőknek, sem magának a történetnek nem sikerült magával ragadnia és elvarázsolnia, mert bár értékelem az író által megálmodott őrülten elszállt fantáziavilágot, befogadni sajnos mégsem tudtam azt.

A sorozat részei:

1. Flex

2. The Flux

3. Fix

Értékelés: 3/5

Kiadó: Agave

Sorozat: Mancer

Oldalszám: 384

tovább olvasom Ferrett Steinmetz: Flex ~ (Mancer 1)

Jordi Llobregat: Vesalius ​titka

Ritkán fordul elő velem az a szerencse, hogy egy könyv olvasása közben ne csak lélekben, de a valóságban is jelen legyek a történet helyszínén, és ez a Vesalius titkánál mégis megtörtént. El sem tudom mondani, hogy milyen nagy hatással volt rám, hogy pont abban az időben járhattam Barcelonában, amikor ez a könyv a kezembe került. Ennek köszönhetően annyira valóságosnak és élettel telinek éreztem a regény minden egyes lapját, hogy azt kell mondjam Jordi Llobregat regénye az idei év egyik legizgalmasabb és legemlékezetesebb olvasmánya lett számomra.

Fantasztikus élmény volt látni azokat a helyeket, ahol a történet játszódott, átérezni a hely szellemét és lehunyt szemmel kicsit elmélázva visszarepülni az 1888-as világkiállítás megnyitójának idejére. Ez a pár napos ott-tartózkodás olyan erős érzelmi hátteret adott a történetnek, hogy sokáig emlékezni fogok még rá. A városban tett hosszú sétáim során, amikor a La Ramblat róttam, vagy az akkori világkiállítás bejáratául szolgáló Diadalívnél sétáltam, vagy amikor épp a 60 m magas Columbus-szobrot csodáltam meg, mely után az El Born negyedben barangoltam hosszasan, mindig megpróbáltam magam elé képzelni, hogy vajon milyen lehetett itt az élet majd 130 évvel ezelőtt, amikor a turisták még nem lepték el ily hatalmas mértékben ezt a gyönyörű várost. A könyvet olvasva könnyen magam előtt láttam azokat a szűk, kanyargós kis eldugott utcácskákat, ahol a történet szerint több fiatal lányt rabolt el egy őrült sorozatgyilkos, aki miután borzalmasan megcsonkította őket a testüket a csatornába dobta. Nos, ezek az utcák a kis balkonjaikkal és a kiteregetett ruhákkal együtt a valóságban irtó hangulatosak voltak - én legalábbis imádtam őket -, mondjuk az már más kérdés, hogy az éjszaka közepén is ugyanolyan szívesen csavarogtam volna-e bennük, mint fényes nappal.

Na de, hogy magáról a könyvről is szóljak pár szót, a Vesalius ​titka tulajdonképp egy jó kis történelmi orvosi krimi a javából, melynek helyszíne Barcelona, 1888 májusa, alig néhány héttel az ország első világkiállításának megnyitója előtt.

A könyv egyik főhőse Daniel Amat, az Oxfordban élő fiatal tanár, aki a különös körülmények között elhunyt apja temetésére tér vissza szülővárosába, Barcelonába. Daniel sok évvel ezelőtt hagyta el a várost a családját ért szörnyű tragédia után, mely miatt még mindig önmagát ostorozza. És hogy a múlt rémes emlékei újra a hatalmukba ne kerítsék, a lehető leggyorsabban kíván távozni a temetés után a városból. Ám egy szenzációhajhász újságírónak, Bernat Flexianak azonban mégiscsak sikerül maradásra bírnia, amikor közli vele, hogy bizonyítékai vannak arra vonatkozólag, hogy az apját meggyilkolták. Így hát ők ketten nyomozásba kezdenek, hogy megtalálják azt az embert, aki a város köztiszteletben álló neves professzorát megölte. Amikor azonban kiderül, hogy a fiatal lányokat rettegésben tartó sorozatgyilkosnak köze lehet Daniel apjának halálához, a nyomozás szálai tovább bonyolódnak. Nem sokkal később segítőtársként csatlakozik hozzájuk egy fiatal orvostanhallgató is Pau Gilbert, aki korábban Daniel apjának segédje volt, és akinek minden lépését súlyos titok övezi.

Igazság szerint nagy meglepetés volt számomra ez a könyv. Már az első pár oldal elolvasása után elfogott a borzongató izgalom a történet kimenetelét illetően, és esténként már alig vártam, hogy újra a kezembe vehessem, hogy még többet tudhassak meg az akkori orvostudomány rejtelmeiről és Vesalius leghíresebb művének titkáról, ami az emberi test anatómiájának felfedezéséről szólt. Tetszett, ahogy a fikció keveredett a valósággal és persze mi tagadás, nagyon élveztem a Barcelona alatti sötét és koszos alagútrendszerbe való bolyongást is a szereplőkkel, illetve hogy betekintést nyerhettem az izgalommal teli világkiállításra való felkészülés kulisszái mögé. Még a gyomorforgató brutális részektől sem rettentem vissza, a három, egymástól teljesen különböző főszereplőért pedig kifejezetten izgultam. Még úgy is, hogy tisztában voltam a hibáikkal, és később a féltve őrzött kis titkaikkal, ám ezek most valahogy mégsem igazán zavartak, mert így is nagyon szimpatikusnak és szerethetőnek találtam mindegyiküket. Maga a történet és a könyv hangulata szerintem baromi jó volt, mondjuk a végén az események realitástól való túlzott elrugaszkodása kissé kizökkentett az sztoriból, és ha kissé fűszeresebben írta volna le az író a várost, ha ugyanúgy éreztem volna a sorok között azokat az illatokat, ízeket és azt a bizonyos spanyol temperamentumot, amit ahogy kitettem a lábam az utcára azonnal megcsapott, tényleg igazán tökéletes lett volna a regény.

Diadalív, El Born negyed, Columbus-szobor

Mindenesetre így sincs okom panaszra, mert roppant élveztem a rejtély megoldásának izgalmát és a könyv vége is okozott némi meglepetést, úgyhogy aki egy jó kis történelmi krimire vágyik, annak meleg szívvel ajánlom.

Ui.: A könyv borítója gyönyörű!

Értékelés: 4,5/5

Kiadó: Agave
Sorozat: -
Oldalszám: 432

tovább olvasom Jordi Llobregat: Vesalius ​titka

Luc Besson új filmje A Valerian és az ezer bolygó városa

Nagyon bízom benne, hogy nem lőtték le a film összes látványos jelenetét ebben a rövid trailerben, mert az nagy szívás lenne. De, ha mégis ez történt volna, ezt a filmet akkor is úgy érzem, hogy mindenképp látnom kell! Szédületes az az új világ, amit ez a rövid filmrészlet ígér nekünk, nagyon pörgősnek, izgalmasnak és hát mi tagadás, elég pazarnak tűnik az egész. A sztori egyébként ismét egy képregény feldolgozás, méghozzá francia...

A film 2017. július 20-án érkezik a magyar mozikba.

Ui.: Nos, a látvány és az akciójelenetek, az idegen fajok ábrázolása, meg az egész filmnek a hangulat szerintem nagyon szuper volt, de maga a történet az elég bugyutára sikerült és a szereplők sem remekeltek, a köztük zajló párbeszédektől pedig néha már tényleg csak a hajamat téptem, szóval ahhhh... nekem ez a film kissé csalódás volt.

tovább olvasom Luc Besson új filmje A Valerian és az ezer bolygó városa

Gregg Hurwitz: Orphan X – Az Árva

Evant még gyerekként választották ki, hogy egy szigorúan titkos kormányzati program, az Árva-program keretein belül egy tökéletes, hivatalosan nem létező bérgyilkost neveljenek belőle. Persze mindez még évekkel ezelőtt történt, és nem ő volt az egyetlen árva gyermek a világon, akit erre a célra használt fel a kormány. Ám e kis elit csoport tagjai soha nem találkoztak egymással, sőt, kezdetben még csak nem is tudtak egymásról.

Evan - csakúgy, mint a többiek - egy saját azonosítót kapott, ő lett az X Árva, akit egy olyan személyi edző nevelt és tanított, aki iránt az évek során erős érzelmi kötödés alakult ki benne - olyan lett számára ez a férfi, mintha az apja lett volna. Jack sok mindenre megtanította őt, többek között a leghatékonyabb harcművészetek szakértelmére, hogy hogyan legyen úrrá a küzdelmek során szerzett fájdalmain, hogy hogyan kell használni a legkülönbféle fegyvereket, és nem utolsósorban, hogy hogyan legyen képes feltűnés nélkül elvegyülni az emberek között.

Evan sok helyen dolgozott a kormány parancsára, de a program bizonytalansága miatt sikerült megpattannia és az ott szerzett tapasztalatait felhasználva szabadúszóvá válnia. A felhalmozott pénzéből néhány biztonságos házat, autókat és fegyvereket vásárolt és olyan, a kétségbeesés szélén álló embereknek kezdett el segítséget nyújtani, akiknek nem volt kihez fordulniuk. Mindezért cserébe ő csak azt kérte tőlük, hogy adják meg a telefonszámát egy másik szerencsétlen helyzetben lévő embernek, akinek szintén szüksége van a szolgálataira - és ilyen ember mindig akadt.

Aztán egy nap üldözőbe veszi őt egy hozzá hasonló mindenre elszánt bérgyilkos, és szépen keresztűl húzza a számításait.

A regény az Evan Smoak-sorozat nyitódarabja, ami meg kell hagyni, elég erősre sikerült. A történet két idősíkon játszódik, illetve túlnyomó részt a jelenben vagyunk, de mindezt viszonylag sűrűn szakítják meg Evan rövid visszaemlékezései a gyerekkoráról és a kiképzéséről. Ezek a részek mindig dőlt betűkkel voltak szedve a könyvben, ami hosszú távon, mi tagadás kissé zavaró volt a számomra - rá kellett jönnöm, hogy irtózatosan rühellem a dőlt betűs szövegrészeket - annál is inkább, mivel ezeket a visszaemlékezős betéteket nem igazán kedveltem, míg Evan jelenbeli vesszőfutását már annál inkább. És, ha már a főszereplőnél tartunk, el kell mondjam, hogy a vele való érzelmi azonosulással kissé hadilábon állok. A hófehér erkölcsű énem azt mondaná, hogy jézusmária, de hiszen ez az ember egy kegyetlen orgyilkos, aki a kormány parancsára embereket ölt, ugyanakkor azt is el kell ismernem, hogy mégsem olyan reménytelen eset, hiszen most olyan embereken segít, akik önhibájukon kívül  kerültek szörnyű helyzetbe. Mindenesetre tény, hogy Evan egy olyan tökéletes pusztító fegyver, akit jó, ha az ember maga mellett tudhat, főleg ha nagy szarban van. 

Ám mint tudjuk, mindenkinek van legalább egy gyenge pontja, és Evané az emberi érzelmek terén való tudatlanság. Természetesen igyekszik ő beilleszkedni a valós világba, kezdetben persze nem sok sikerrel, de mivel a főhadiszállását épp egy társasházban alakította ki, így elég sok alkalma nyílik az emberi kapcsolatok terén való hiányosságainak pótlására, mely alkalmak, meg kell hagyni üde színfoltot jelentettek a könyvben.

Szóval összességében a könyv jó volt, a tempója gyors, a történetvezetése pedig végig izgalmas és akciódús, úgyhogy aki szereti ha a cselekmény filmként pereg a szeme előtt, és a sztori tele van részletes fegyverleírásokkal - amitől bevallom férfiasan én nem nagyon estem hanyatt -, meg high-tech kütyükkel, meg különféle harcművészetekkel, azoknak szívből ajánlom ezt a könyvet. 

És naná, hogy meg is filmesítik majd a történetet, melynek joga a Bradley Cooper produkciós cégnél kötött ki!

Értékelés: 4/5

Kiadó: Fumax
Sorozat: Evan Smoak 
Oldalszám: 372

tovább olvasom Gregg Hurwitz: Orphan X – Az Árva