Tommy Wallach: Kösz, ​hogy…

"Csinos volt. Hogy mennyire, azt pontosan nem tudtam volna megmondani, mert elég messze ültem tőle, de még távolról is biztosra vettem. Vannak emberek, akik egész egyszerűen mindenhonnan kiragyognak."

Parker öt évvel ezelőtt az apja halálával vesztette el azt a képességét, hogy bárkivel is beszélni tudjon. Azóta többnyire írásban kommunikál a környezetével vagy jelbeszéddel. És miközben az osztálytársai fényes jövőjüket tervezgetve az iskolapadban ülve tanulnak, ő csak sodródik az árral és különböző szállodákban bámészkodva üti el az idejét.

Mindebből kifolyólag Parker egy nagyon magányos és barátok nélküli fiú, egy olyan tinédzser, akinek az édesanyja kétségbe esve vágyik arra, hogy gyermeke újra a régi legyen, de sajnos a férje halála nem csak a fiát, de ő magát is érzelmi nyomorékká tett.

Szóval, mint mondtam Parker rengeteg időt tölt puccos szállodákban, amik olyan gazdag emberekkel vannak tele, akiktől lelkiismeret-furdalás nélkül képes lopni. Így ismerkedik meg a gyönyörű és fiatal ezüst hajú lánnyal, Zeldával, akitől egy köteg pénzt emel el, ám a sors úgy hozza, hogy ennek köszönhetően egy érdekes alkut kötve az életük három napra összefonódik, melynek hála olyan őrült kalandokban lesz részük, amiket bárki megirigyelhetne.

Őszintén szólva kész felüdülés volt olvasnom ezt a könyvet, hiszen Parker és Zelda karakterét nagyon fiatalosnak, könnyednek és igazán eredetinek találtam. Parker közönyösségét és motiválatlanságát Zelda merészségével és energikusságával párosítani szerintem rendkívül jó ötlet volt és hihetetlenül jól is működött együtt, mely elsősorban én úgy vélem annak volt köszönhető, hogy Tommy Wallach piszok jó stílusban írta meg ezt a könyvet. Parker egyedülálló narratívája szerintem baromi sokat dobott az egészen, no és persze a könyv egyedi hangulata is különleges volt, melynek amellett, hogy volt egy bizonyos reménytelen és magányos kisugárzása, egy kis vidámság is bőven elfért benne - pl. a halloweeni partit és a mozis bunyót roppant mód élveztem. Végig lüktetett az egész történet és tele volt energiával, ráadásul sok olyan bölcsesség fogalmazódott meg benne, melyek közül néhányat ugyan csak pár percig ízlelgettem magamban, de volt köztük olyan is, ami másnap is az eszembe jutott, ahogy reggel a tükörbe néztem.

Mint mondtam a történet három napot ölel fel, ez idő alatt próbálják megmenti és meggyőzni egymást a szereplők, hogy az élet szép, és hogy milyen sok lehetőség lakozik benne, ám, hogy mindez sikerül-e nekik, azt nem árulhatom el, a lényeg, hogy szerintem mindenki elégedett lesz a befejezéssel.

Egy dolog zavart igazán a történetben, az pedig, hogy nem értettem, hogy Zelda miért maradt Parker mellett. Egy ilyen idős és tapasztalt, művelt és intellektuális nő, miért pont egy 17 éves fiúval akarja élete talán utolsó napjait eltölteni. Persze olvasás közben több magyarázatot is találtam rá, de így utólag egyiket sem érzem elég nyomós érvnek ahhoz, hogy teljes nyugalommal el is tudjam fogadni azt.

Mindenesetre az biztos, hogy ez nem egy olyan szokványos szerelmi történet, amely csupán arról szól, hogy egy néma fiú, hogyan találkozik egy olyan lánnyal, aki megváltoztatja az életét. Ebben a történetben sokkal több van és sokkal eredetibb annál, hogy azt egy egyszerű, sablonos Young Adult könyvnek tituláljam. Olyan megfoghatatlanul fontos dolgok kapnak benne hangsúlyt, mint a barátság, a megújulás, a változás, a hűség, az elfogadás és természetesen a szerelem, no és persze az örök kérdés - ami irtózatosan elcsépelt, de mégis mindig elgondolkodtató -, hogy vajon mi lehet az élet értelme. És ez esetben a jó válasz bocsika, de nem a 42.

„Az ember sosem szűnik meg fiatalnak érezni magát. Lehet, hogy elkezdesz dolgozni, lesz férjed és saját házad, de ez az egész felnőttség csak színjáték. Mindannyian úgy teszünk, mintha felnőttünk volna. Tudod, hogy melyik a legkegyetlenebb tárgy, amit valaha feltaláltak? – A fejemet ráztam. – A tükör. Mert megtöri az illúziót."

Tommy Wallach

Értékelés: 4/5

Kiadó: Gabo

Sorozat:-

Oldalszám: 298