Josie Silver: Lydia ​Bird két élete

A Lydia Bird két élete c. könyvet már a megjelenése előtt kinéztem magamnak. Irtózatosan kíváncsi voltam rá, annak ellenére, hogy az írónő előző könyvét még nem olvastam és ezek után úgy vélem, hogy egy jó darabig nem is fogom. Ne értsetek félre, nem azt mondom, hogy szörnyen rossz élmény volt számomra ez a könyv, mert őszintén szólva semmi rosszat nem tudok írni róla azon kívül, hogy meglehetősen unalmasnak találtam egyes részeit.

Amikor Lydia vőlegénye Freddie, az esküvőjük előtt tragikus autóbalesetet szenved, Lydia világa teljesen összeomlik. Csak abban az álmában talál boldogságot, amiben Freddie-vel találkozik. Ugyanis azért, hogy esténként aludni tudjon nyugtató pirulát vesz be, amitől álmában sikerült találkoznia Freddie-vel. Persze Lydiának nem voltak téveszméi és nem tett úgy, mintha még élt volna a vőlegénye, csak egyszerűen ettől a pirulától egy olyan álomvilágban találta magát, ahol a jegyese és ő, még mindig együtt vannak és ő semmi mást nem akart jobban, mint ezt. Kezdetben alig várta, hogy újra álomba zuhanjon és újra Freddie-vel legyen, hiába volt mellette támaszul a családja és Freddie legjobb barátja Jonah, aki egyébként a baleset megtörténtekkor épp Freddie mellett ült az autóban, egyszerűen képtelen volt elfogadni a szörnyű igazságot, hogy Freddie már nem lehet vele. Aztán ahogy szép lassan telt az idő, Lydia is változott és más színben kezdte látni a világot, amiben nagy szerepe volt Jonah-nak, aki az egyetlen olyan ember volt, aki valóban megértette Lydia fájdalmát, és az egyetlen, akinek Freddie ugyanolyan fontos volt, mint neki.

A könyv nagyon jól indult, érdekesnek találtam a felépítését, amely Lydiának az „ébren" és az „álomban” élt életét tárta elénk. Olyan érzékletesen írta le az írónő az ébrenléti állapotot, hogy szinte fizikailag is érezhető volt Lydia fájdalma és reménytelen küzdelme arra, ahogy próbál megbirkózni a vőlegénye halála utáni élettel. Az álombéli fejezetek azonban egészen mások voltak, számomra sokkal unalmasabbak és túl részletesek ahhoz, hogy élvezni tudjam őket. Pedig érdekes kérdést, a mi lett volna, ha Freddie nem hal meg, hanem tovább éli Lydiával az életét boncolgatta, ami valóban egy izgalmas téma, de ezeket a fejezetek egy idő után elég egyhangúnak, érdektelennek és túlírtnak találtam. 

A történet egyébként nagyon szépen bemutatja, hogy mindenki másként foglalkozik a halállal, a veszteséggel és a bánattal. És, hogy nincs mindenki számára megfelelő megoldás vagy orvosság arra, hogy miként dolgozhatja fel a legfájdalommentesebben a veszteségét. Úgyhogy mindenképp egy szomorú történet volt ez számomra, a témája miatt kissé megterhelőnek is éreztem lelkileg. Az egyetlen dolog, ami reménnyel töltött el olvasás közben az a Lydia és Jonah közötti kapcsolat fejlődése volt, ami sajnos csak a könyv végén vált egyértelművé, úgyhogy nekem személy szerint a könyv vége tetszett a legjobban.

Sajnos Jonah karaktere, aki egyébként fontos szerepet töltött be a történetben, nekem végig túl színtelen maradt. És bár a Freddie elvesztése miatt érzett fájdalom nála is kézzel fogható volt, és az önmarcangolása - amiért a baleset pillanatában ő is az autóban ült, ennek ellenére egy-két karcoláson kívül semmi baja nem esett - is valóban hihető volt, de a Lydia iránti érzései nagyrészt homályosak maradtak, ami a végkifejletet tekintve számomra nem hozta azt a katarzis érzést és megnyugvást, amit ellenkező esetben hozhatott volna.

Semmi kétség, Josie Silver nagyon gördülékenyen és szépen tud írni, de ez a könyve valahogy mégsem tudta folyamatosan fenntartani a figyelmemet. Persze lehet, hogy rosszkor találtunk egymásra, mert bár  látom, hogy egy igazán mélyre ható és rengeteg üzenetet tartalmazó történet volt ez, de sajnos mégsem éreztem olyan átütő erejűnek, mint ahogyan azt az első oldalak után reméltem. 

Kiadó: XXI. Század
Eredeti cím: The Two Lives of Lydia Bird
Fordította: Lévai Márta
Oldalszám: 444