Lila Rose: Making ​Changes (Making 1.)

Ha az előző könyvemen – a Három vakrandin – rengeteget mosolyogtam, akkor ennél a könyvnél végig letörölhetetlen vigyor ült a képemen olvasás közben. (Csak mondom. A miheztartás végett.)

Makenzie Mayfair minden próbálkozása ellenére úgy érzi, hogy a házassága már nem működik tovább. Ezért úgy dönt, itt az ideje, hogy a férje hat évnyi gonoszsága miatt érzett önbizalomhiányának és önutálatának végre véget vessen és kilépjen ebből a mérgező kapcsolatból. Szerette volna újra megtalálni önmagát és azzá válni, aki a férje megismerése előtt volt. Egy véletlen folytán egy vonzó idegennel, Dylan Jacksonnal hozza össze a sors, aki asszisztensi munkát kínál neki a bátyja, Grayson cégénél. Makenzie kapva kap a lehetőségen, ami egy új kezdet reményét ígéri számára - persze akkor még fogalma sincs arról, hogy milyen egy mogorva, irányításmániás, kiállhatatlan, ám rendkívül vonzó főnökkel hozza majd össze a sors.

Be kell vallanom, hogy az első oldalak után voltak kétségeim, hogy ez nekem való könyv lesz, de aztán ahogy fogytak a lapok, hamar elkapott a csak-még-egy-oldalt érzés. Ennek legfőbb oka Mackenzi karaktere volt, akit nem mindennapi adottságokkal ruházott fel a szerző, na meg a könyv fantasztikus humora, és nem utolsósorban maga a története, ami ugyancsak nem mondható annyira hétköznapinak. (Mondom annyira.... ami nem azt jelenti, hogy nem találkoztam már hasonlóval.)

A könyvben a Három vakrandihoz hasonlóan - bocs, hogy mindig ezzel jövök, de mivel pont egymás után olvastam a kettőt, így akaratlanul is párhuzamot vonok közöttük – szintén a humoron van a legfőbb hangsúly. Persze romantikus és erotikus jelenetek is akadnak benne bőven, de én úgy gondolom, hogy mégis a humor a könyv legfőbb erénye. Mackenzie karaktere nekem kissé Bridget Jonesosra sikerült, mely hasonlóság egyébként egy cseppet sem zavart. Öltözködés tekintetében Mackenzie-nek szerintem százszor jobb ízlése volt, mint Jonesnak, és testsúly-ügyileg is jóval lekörözte őt. Mondjuk, amikor azt írta magáról, hogy kövér, én nem olyan gömbölydednek képzeltem el magam előtt, mint ahogyan azt a borítón látjuk - nem volt erre annyira kihegyezve egyébként a történet -, de ha a szerző így álmodta meg őt, ám legyen, legalább még több pikantériát kapott így a sztori. De visszatérve a Bridget Jones jelenséghez, tetszett, hogy Bridgethez hasonlóan Mackenzie is simán képes volt egy-egy nagyobb társasági összejövetel alkalmával valami irtó kellemetlen és kínos helyzetbe hozni magát, és hogy ő is rögtön kimondta, ami legelőször az eszébe jutott. Abszolút nem volt szűrő az agya és a szája között, amit egyébként baromi szórakoztatónak és bájosnak találtam, olyannyira, hogy néhány jeleneten, ha eszembe jut, még most is mindig mosolyra húzódik a szám. Ezek a részek maximálisan élvezhetőek voltak, nem voltak idétlenek vagy erőltetettek, mondhatni már-már természetesnek hatottak - egy ilyen nőtől, mint Mackenzie, meg aztán pláne. Az egyetlen dolog, ami bosszantott vele kapcsolatban, hogy mindig elvetette annak gondolatát, hogy ő bárkinek is tetszhet és bejöhet, az meg, hogy valaki szerelmes legyen belé, hah, na olyan galádság meg aztán soha nem fordult meg az ő kis fejecskéjében. 

A könyvben annyi nevetéssel teli pillanat volt, hogy azt elmondani nem tudom. Szívmelengető volt látni, ahogy Mackenzie újra megtalálta önmagát, ahogy elkezdte szép lassan újjáépíteni az életét, és ahogy újra teret engedett benne a karrier, a család, a barátok és a szeretet számára. Na és persze a romantika… Makenzie és Grayson tökéletesek voltak együtt, a párbeszédeik, a civakodásaik és a közöttük lévő kémia, igazán remek volt. Mondjuk kissé sajnáltam, hogy Grayson szemszögéből nem követhettük nyomon a megismerkedésük folyamatát, de ennek a könyvnek egyértelműen Mackenzie volt a főszereplője, ő vitte vastagon a prímet.

És még néhány szó a mellékszereplőkről, akik közül mindegyik nagyon szerethető és érdekes karakter volt. Egyedül Mackenzie apja verte ki nálam a biztosítékot. Nem tudom Grayson hogy bírta ki, hogy egyszer sem tette helyre az öreget, de nekem a végén már túl sok volt belőle.

Ettől az apróságtól eltekintve nagyszerűen szórakoztam és nagyon örülök, hogy olvashattam ezt a könyvet. Egy roppant mulatságos és könnyed romantikus történet volt ez, aminek bár mindenki előre tudja a végét, ettől függetlenül mégis izgatottan várjuk a happy endet.

(Jó tanács: begyógyult humorérzékű embereknek abszolút nem ajánlott.)

Kiadó: Magánkiadás
Oldalszám: 350