Agatha Christie: Tíz ​kicsi néger

A világ leghíresebb krimiszerzőjét Agatha Christie-t szerintem senkinek nem kell bemutatni, mert ha valaki még nem is olvasott tőle egyetlen könyvet sem, akkor is találkozott már a nevével, már csak a különböző sorozatok és filmek kapcsán is. Arról már nem is beszélve, hogy AC-t a krimik királynőjének tartják, rengeteg példányban jelentek meg könyvei, melyek közül állítólag az egyik leghíresebb és az olvasók által talán legkedveltebb írása a Tíz kicsi néger. És mivel én azok közé az emberek közé tartozom – bocsika, csak tartoztam -, akik ez idáig még egyetlen könyvét sem olvasták, így úgy gondoltam, hogy mégiscsak a legjobb regényével kéne kezdenem a vele való ismerkedést.

A történetről nem szeretnék sokat elárulni, legyen elég annyi, hogy egy titokzatos vendéglátó tíz különböző embert hív meg különféle indokkal egy mindentől elzárt gyönyörű szigetre, ahol aztán ezek az emberkék szép sorban fogyatkozni kezdenek. Az egyiket megmérgezik, a másik csak egyszerűen eltűnik, a harmadikat fejbe lövik és így tovább. Ami érdekes az egészben, hogy egy óvodai versike szerint hullanak, mint a legyek, ami ráadásul papírra vetve mindegyikük szobájában megtalálható volt, tehát tulajdonképpen tudták is, hogy mi fog velük történni. A helyzetüket nehezíti, hogy egyikük sem tud elmenekülni a szigetről, mely miatt a feszültség csak egyre nő közöttük. Elkezdődik a gyanúsítgatás, a rettegés és az ellenségeskedés, miközben mindegyikük mocskos kis múltjára is szép lassan fény derül.

A kép a BBC 2015-ben készített 3 részes minisorozatból való.

Nekem nagyon tetszett a könyv, nem is értem, hogy miért halogattam ilyen sokáig. A karaktereket és a történetet kellőképp kidolgozottnak éreztem, a cselekmény pedig olyan fordulatokkal és rejtélyekkel volt tele, ami végig képes volt fenntartani a figyelmemet, szóval határozottan faltam a sorokat. Minden fejezetben új gyanúsítottam volt – sajnos, akire épp tippeltem, az mindig gyorsan kiesett a sorból – pedig minden esetben meg voltam győződve arról, hogy jól választottam, de az írónőnek mindig sikerült tévútra vezetnie. Meg aztán bevallom, engem kisebb elégedettséggel töltött el – ami nem azt jelenti, hogy nyugodt szívvel néztem végig minden szereplő halálát -, hogy a házigazda, kinek kilétéről egyébként a könyv végéig nem tudtunk meg semmit, a múltban elkövetett szörnyű bűncselekményeik miatt büntette halállal a vendégeit. Sajátos igazságszolgáltatási módszer volt ez a részéről, amiről nagyon sokat lehetne vitatkozni, de mivel Agatha Christie ezzel a könyvével – szerintem legalábbis – nem szeretett volna irodalmi babérokra törni, sem filozofikus mélységek fölött keringeni, így igazából én sem tettem azt, hanem egyszerűen csak átadtam magam e hátborzongató atmoszférájú történetnek, és borzongva élveztem az egészet.

Nem is tehettem mást, mivel a történet folyamatosan feszültségben tartott, a vége pedig, nos, az óriási meglepetés volt számomra, mivel abszolút nem éreztem szokványosnak. Rajtam legalábbis nem futott át az a jóleső megkönnyebbülés, amit egy klasszikus krimi végén érez az ember. Tudjátok, amikor az utolsó oldal után felsóhajt, és azt mondja; ahhh végre megvan a gyilkos és szerencsére mindenki elnyerte méltó büntetését. A világ rendje helyreállt, és a mérleg nyelve is középre billent…. Nem, én semmi ilyet nem tapasztaltam, inkább kissé kényelmetlenül éreztem magam, mert olyan kérdések lopták be akaratlanul is magukat a fejembe, mint például, hogy vajon miért érezte a gyilkos, hogy neki ezeket az embereket mindenképp meg kell ölnie. Miért gondolta úgy, hogy neki joga van ehhez?  Hogyhogy nem bukott ki sok-sok éven keresztül, hogy ez az ember egy őrült. És jézusom, ez most tényleg fityiszt mutatott nekünk a végén?

"És az őrült mindig előnyben van. Kétszer olyan agyafúrt, mint egy normális ember." 

Szóval abszolút nem szokványos könyvhöz volt szerencsém, mely miatt lehet többször is újra olvasom majd.  Mindenesetre nagyon örülök, hogy elolvastam, mert rendkívül jól szórakoztam, és naná, hogy ezek után a többi Agatha Christie könyvre is roppant mód kíváncsi vagyok. 

Ui.: Most pedig megyek és megnézem a filmet.

"Tíz kicsi néger éhes lett egyszer, s vacsorázni ment, Egyik rosszul nyelt, megfulladt, s megmaradt kilenc.
Kilenc kicsi néger későn feküdt le, s rosszat álmodott, Egy el is aludt másnap, s nem maradt csak nyolc.
Nyolc kicsi néger sétára ment egy szép kis szigeten, Egy ott is maradt örökre, s így lettek heten.
Hét kicsi néger tűzifát aprít, gyújtóst hasogat, Egyik magát vágta ketté, s már csak hat maradt.
Hat kicsi néger játszadozik a kaptárok között, Egyet megcsíp egy kis méh, és nem marad, csak öt.
Öt kicsi néger tanulgatja a törvény betűjét, Egyik bíró lesz a végén, s nem marad, csak négy.
 Négy kicsi néger tengerre száll, és egy piros lazac Egyet lépre csal, bekapja, s csak három marad.
Három kicsi néger állatkertben jár, egy nagy medve jő, Egyet keblére ölel, és így marad kettő.
Két kicsi néger kiül a napra s sütkérezni kezd. Egyik pecsenyévé sül, és nem marad, csak egy.
Egy kicsi néger magára hagyva, árván ténfereg Felköti magát, és vége is, mert többen nincsenek..."

Kiadó: Európa
Eredeti cím:And Then There Were None
Fordította: Szíjgyártó László
Oldalszám: 250