Karen Swan: Titok ​Párizsban

Ó Párizs, a szerelmek és titkok városa. Évszázadok óta ez a világ fővárosa, sok ember csodálatának és irigységének tárgya. És mivel én meglehetősen rajongok Párizsért, így naná, hogy nem hagyhattam ki ezt a könyvet. Annál is inkább, mivel a Lord Drayson bukása után ismét valami könnyed romantikus olvasmányra vágytam, és úgy gondoltam, hogy ettől a könyvtől mindezt megkaphatom, ám ezen a téren kissé csalódnom kellett.  

Ne értsetek félre, nem azt mondom, hogy nem volt a könyvben romantika, mert volt. Ráadásul kedvemre való is lett volna, ha mondjuk nemcsak a könyv felétől kezdett volna szép lassan, ismétlem lassan kibontakozni, és a szereplők sem olyanok lettek volna, mint amilyenek voltak, de erről majd később, és nem utolsósorban ha a mostaninál egy kicsivel nagyobb szerepet kapott volna, akkor igen. Akkor azt mondom, hogy minden kívánságom teljesült. De ez nem így volt, és igazából kár is ezen hisztiznem, mert bár sok témát érintett a könyv, de a fő hangsúly, ami egy több éve magára hagyott lakásban talált műkincsek és azok eredetének kiderítése körül forgott, így is roppant érdekes és eredeti téma volt.

A történet főszereplője Flora, egy fiatal, de annál tapasztaltabb és ambiciózusabb művészeti tanácsadó, aki rengeteg elit aukción vesz részt, hogy foggal- körömmel küzdjön egy-egy felbecsülhetetlen értékű műalkotásért. Egy nap a főnöke közli vele, hogy sürgősen Párizsba kell utazniuk, hogy találkozzanak új ügyfelükkel, a Vermeil családdal, akik elmondják, hogy csak néhány nappal ezelőtt tudták meg, hogy egy olyan lakás van Párizs belvárosában a tulajdonukban, aminek a létezéséről eddig nem is tudtak. Arra kérik Floráékat, hogy ők látogassák meg először a lakást és értékeljék fel a több évtizede ott porosodó műkincseket. Amikor Flora elfogadja a megbízást még nem sejti, hogy milyen titkokat rejtenek azok a festmények. És arról sincs fogalma, hogy a Vermeil család fiatal örökösei – Natasha és Xavier, akik féktelen életmódjuk miatt a bulvárlapok kedvenc szereplői és akik teljes ellentétben állnak a művelt és nagy tiszteletben álló szüleikkel -, vajon miért élnek ilyen kicsapongó életet.

Ami a legjobban tetszett a könyvben az a műkincsek eredetének felderítése volt, illetve azok az információk, amiket az eladásuk és az árverésre bocsátásuk feltételeiről megtudtam. Persze így utólag belegondolva már tök logikusnak tűnik, hogy csak azok a festmények kerülhetnek árverésre, melyek megszerzésének háttere visszakövethető. És itt kerül a képbe Flora, akinek az volt a feladata, hogy minden egyes festmény sorsát és előéletét felderítse. És mivel Vermeilék háborús hősök voltak, a képek pedig a náci megszállás ideje alatt kerültek a lakásukba, így óriási botrányt kavart volna, ha netán kiderül, hogy a műkincsek beszerzésével hasznot húztak a Harmadik Birodalommal való üzletelésből.  Szóval mint mondtam, az alapötlet és Flora nyomozása szerintem nagyon érdekes és még izgalmas is volt. Illetve miután beindult sztori, a cselekményben is rengeteg fordulat volt, és a rejtélyek is szépen fel voltak építve. Ám ennek ellenére mégis kissé nehezen hangolódtam rá a könyvre. Az első fele nem igazán kötötte le a figyelmemet, és sajnos sok olyan felesleges és részletes leírással fárasztott az írónő, amitől gyakran lankadt a figyelmem, a túlzott fényűzés és gazdagság hangsúlyozása pedig egy idő után már kifejezetten irritált. Meg aztán a szereplők kidolgozatlanságát is rendkívül fájlaltam, mert bár Flora kedves volt, meg céltudatos, meg aranyos, de azok alapján, amiket megtudtam róla, nem tudnám pontosan körülírni a jellemét. Xavier pedig... ahhh, nála rosszabb és egydimenziósabb figurával még soha nem találkoztam – pedig istenemre mondom, nem kis potenciál lakozott ebben a férfiban.

Ám ami a leginkább zavart olvasás közben, hogy teljesen szétesett számomra a történet. Nem tudtam fogást találni rajta, mert annyi témát érintett; a műkincsek megismerésétől kezdve a II. világháborús szálon, a bonyolult családi kapcsolatok és emberi sorsokon át a nemi erőszakig, hogy azt sem tudtam, hogy melyikre figyeljek igazán. És mindezt a szerző megfejelte még Flora testvérének szörnyű titkával is, ami úgy húzódik végig a könyvben, hogy fogalmunk sincs róla, hogy mi lehet az. Csak annyit tudunk, hogy elég komoly lehet, mivel Florát nagyon gyötri és mindent megtenne, hogy a bátyjának jobb legyen - nagy levegőt vesz - szóval ez nekem már túl sok volt.

Na de hiába is ez a sok nyafogás részemről, mert őszintén? Nem bántam meg, hogy elolvastam. Jó könyv volt ez, rengeteg potenciál és érdekes dolog volt benne, de megítélésem szerint ennél sokkal jobb is lehetett volna. 

Kiadó: 21. Század
Eredeti cím: The Paris Secret
Fordította: Alföldi Zsófia
Oldalszám: 400