2020/09/06

, ,

Echte német morzsás szilvás lepény

Ha Németországban járok, soha nem hagyom ki a morzsolós sütiket. Mindegyiket imádom, legfőképp a meggyeset, de a rebarbarásat, almásat és a szilvásat sem vetem meg. Annyit eszem belőlük, amennyi csak belémfér, mert ha süteményről van szó, akkor a németek ebben, és a bienenstich készítésében egyszerűen verhetetlenek. 

Sajnos nálunk a szilva az a gyümölcs, ami nem nagyon fogy, így amikor egy nagy tállal kaptunk a bátyámtól, rögtön tudtam, hogy süteményt kell sütnöm belőle.

Tészta hozzávalói:
· 38 dkg liszt
· 3 tk. sütőpor
· 20 dkg túró
· 10 dkg cukor
· 2 tojás
· 9 ek. olaj
· só

Először a száraz anyagokat összekeverjük, majd a nedvessel jól összegyúrjuk. 10 percig állni hagyjuk, majd kinyújtjuk és a tepsibe tesszük. Én bármilyen gyümölcsöt teszek a tésztára, mindig jól megkenem előtte valamilyen hozzá illő lekvárral. Most házi szilvalekvárt használtam, de nem azt a sötétet és édeset, amit a nagymamák egy napon át főznek, hogy a végén olyan kemény legyen, hogy megálljon benne a kanál, hanem csak azt a rövid ideig összerottyantós, turmixolós, savanyúbb, világosabb és hígabb állagút, amit én szoktam készíteni. (Egyébként komoly viták szoktak lenni a családban, hogy melyik a finomabb. A hosszabb ideig főzött szilvalekvár egyértelműen a hájas tésztákba és a barátfülébe a legjobb, viszont a palacsintába és a morzsolós süteményekbe az enyém megy jobban.)

Szóval miután a tepsibe tett tésztát megkentük lekvárral, ráhalmozzuk a szilvát és kicsit megszórjuk fahéjjal. Az így elkészített tésztát betesszük a sütőbe és kb. 20 percig sütjük 180 fokon. Az utolsó 5 percben azonban kivesszük és szépen rámorzsoljuk a külön összekevert tésztát.

Morzsolós tészta hozzávalói:
· 20 dkg liszt
· 15 dkg vaj
· 15 dkg cukor
· 1 tojás sárgája
· fahéj

Jó étvágyat hozzá!

Ui: A könyv, mely kapcsán e receptet megosztottam veletek, Rita Falk Szilváspite-összeesküvése volt.

2 megjegyzés:

  1. Köszi! Ezt megsütöm valamikor. :)

    VálaszTörlés
  2. Nem is tudtam, hogy az ilyen sütiket így hívják! Sokszor sütöttünk régebben ilyet :) Tök jó, most eszembe juttattad.

    VálaszTörlés