Eddy de Wind: Auschwitz, ​végállomás

Eddy de Wind egy holland zsidó orvos volt, akit 1943-ban a feleségével együtt Hollandiából Auschwitzba szállítottak. Ott el kellett válniuk egymástól, de azért mindig megtalálták a módját, hogy néhány lopott perc erejéig találkozni tudjanak egymással. Amikor 1944 őszén az oroszok Auschwitzhoz közeledtek, a nácik elhatározták, hogy eltakarítják a nyomokat maguk után.  Elindították a később halálmenetnek nevezett transzportokat Németország felé, amelybe Eddy felesége is bekerült. Eddy-nek azonban sikerült elrejtőznie a táborban, így ott maradt Auschwitzban. Talált egy ceruzát és egy jegyzetfüzetet és írni kezdett.

 

Így kezdődött a regény, amit pár nap alatt ki is olvastam. A könyv különlegessége és egyik legfőbb erőssége, hogy ez az egyetlen olyan memoár, ami a háború alatt Auschwitzban íródott és amit írója nem régi emlékeiből rakott össze, hanem az ott átélt események mindegyikét frissen, ott helyben, a szenvedései helyszínén örökítette meg. Úgyhogy ebből a szempontból egy abszolút hiteles és hiánypótló írást kaptunk, azonban fontosnak tartom megemlíteni, hogy mivel Eddy naplója az eredeti íráshoz való leghűségesebb formában került kiadásra, így nem lehet és nem is szabad szépirodalmi műként tekinteni rá.

Auschwitz

Mindezen szempontokat szem előtt tartva bevallom, én kissé bajban vagyok a könyv értékelésével. Mert bár nem okozott csalódást, hiszen részletesen megismerhettem a láger belső működését és a főbb épültek elhelyezkedését – ez utóbbit néhol már kissé túl részletesen is -, a hierarchikus viszonyokat, és a túlélés különböző fortélyait, de összességében mégis azt kell mondanom, hogy nem hatott úgy az érzelmeimre, mint ahogyan azt vártam. A legnagyobb problémám az volt vele, hogy számomra hiányzott a könyvből az érzelem. Túl távolságtartónak és tárgyilagosnak éreztem Eddy írását. Olyan volt, mintha egy tudósítást vagy egy irodalomtörténész beszámolóját olvastam volna, holott ezeket a sorokat egy olyan ember írta, aki tényleg megjárta az auschwitzi haláltábort és azért vetett mindent papírra, hogy mindez soha többet ne forduljon elő.   

Ne értsetek félre, nem azt mondom, hogy teljesen hidegen hagytak és nem rendítettek meg a könyvben leírt események, mert borzalmas dolgokat tudtam meg belőle - főleg a könyv utolsó harmadában a magyar gyerekekről írt rész ütött nagyon szíven -, de azokról a szörnyűségekről és bűnökről, amit a nácik ezekben a táborokban az emberek ellen elkövettek, nem volt olyan részletekbe menően szó, hogy az úgy istenigazából gyomorszájon vágott volna. Nem éreztem a könyvben azt a szörnyű kilátástalanságot, fájdalmat és fásultságot, amit más hasonló témájú könyveknél a szereplőkkel együtt már oly sokszor átéltem.

Persze mindezzel nem akarom kicsinyíteni a könyv értékét és jelentőségét, hiszen minden bizonnyal – vagy legalábbis szívből remélem - eléri célját: a jövő generációja megismeri és nem felejti a történelem e sötét időszakát. Úgyhogy mindenképp örülök, hogy olvashattam, hiszen a megjelenése óta irtó kíváncsi voltam már rá. Ami kifejezetten tetszett és mindenképp meg szeretnék említeni vele kapcsolatban azok a kötet végén található fotók Eddy-ről és a családjáról, illetve az eredeti füzet néhány lapjáról. Számomra ezek a képek, valamint a család és a fordító utószava sokat hozzátettek a könyvhöz.

Kiadó: Athenaeum
Eredeti cím: Last Stop Auschwitz: My Story of Survival from within the Camp 
Fordította: Alföldy Mari
Oldalszám: 280