Eoin Dempsey: Fehér ​rózsa

Ennek a könyvnek az olvasása kapcsán fogalmazódott meg bennem igazán, hogy mennyire szeretem is én a második világháborús könyveket. Persze korábban is sokat olvastam és szerettem is őket, de hogy ezek a regények ennyire lekötnek, érdekelnek és megérintenek, furcsa mód csak most tudatosodott bennem igazán.

A Fehér rózsa Eoin Dempsey második nálunk megjelent kötete, az elsőt, a Rebecca nyomában-t már korábban olvastam és igazán nagyon tetszett, ezért is mertem bátran belevágni ebbe a regényébe, amit egy cseppet sem bántam meg, hiszen a rövidsége ellenére is kidolgozottnak és roppant izgalmasnak éreztem, ráadásul a szereplők is rögtön a szívemhez nőttek, egyszóval élmény volt olvasni.

A történetről röviden annyit, hogy időben 1943-ban járunk. A fasiszta Németország több elszenvedett súlyos vereség ellenére is még mindig erős. Hitler határozottan fogja a gyeplőt, a náci propaganda még mindig jól működik, hiszen az országban tombol a fanatizmus és a brutalitás, melynek hatására Franka minden szerettét elveszítette már. Egyedül maradt és úgy érzi, hogy az élete annyira kilátástalanná és értelmetlenné vált, hogy nincs értelme tovább élnie. Ám amikor öngyilkosságát tervezve a Fekete-erdő hegyoldalain baktatva egy sebesült német katonára bukkan, az ápolónői ösztöne mindent felülír. Franka képtelen magára hagyni a sebesült férfit. Minden erejét összeszedve inkább elvonszolja a családja egy távoli kis faházába, és bár gyűlöli a rezsimet, amit a katona képvisel, mégis segít neki, és gondját viseli. Annál is inkább, mivel erős a gyanúja, hogy a férfi nem is az, akinek látszik. 
És amikor feltevése beigazolódni látszik és a Gestapo is felfigyel már rájuk, elkezdődik a versenyfutás az idővel. 

A történet két fiatalról szól, akik a szerencsétlen körülményeknek köszönhetően kénytelenek megbízni egymásban, ami ebben az időben, nem is volt olyan egyszerű feladat. Hiszen a náci ideológia annyira beépült az emberek tudatába és életébe, hogy nemcsak a barátokban, de már a saját családtagokban sem lehetett megbízni. Ami miatt különlegesnek éreztem ezt a könyvet, hogy végre német oldalról is olvashattam a háborús események borzalmairól. Franka múltján keresztül számomra eddig még ismeretlen szemszögből ismerhettem meg a fiatal német nők helyzetét a náci Németországban. Érdekes volt olvasni a Német Lányszövetség szerepéről, és annak erős befolyásoló hatásáról. A náci propagandarendszerről és annak hatékonyságáról, ami már a középiskolában behálózta a fiatalokat. Illetve arról a nevelési elvről, mely szerint a lányokat már tizenéves korukban csakis a három K betűvel jelölt feladatokra készítették fel: „Küche, Kinder, Kirche”, vagyis konyha, gyerekek, templom.

Én úgy gondolom, hogy amikor egy író a történelem ezen szörnyű – vagy természetesen bármilyen más - időszakáról ír, mindig hűnek kell maradnia a korhoz és hitelesen kell ábrázolni azt a környezetet, amibe a történetét beleilleszti. És Eoin Dempsey szerintem ebből a szempontból nagyon jó munkát végzett.

Ahogy elkezdtem olvasni a könyvet, szinte az első oldalaktól kezdve magával ragadt a történet. Letehetetlen volt, alig vártam, hogy újra a kezembe vehessem és folytathassam. Annál is inkább, mivel Franka karaktere nagyon közel került hozzám. Imádtam a fejében lenni. Az ő történetét olvasva olyan érzésem volt, mintha mindez velem történt volna meg. Teljesen át tudtam érezni azt a kilátástalan helyzetet amibe került, és az érzelmek azon széles skáláját, amiken át kellett esnie, hogy önmagára találjon. Maga a történet is nagyon izgalmas és jól felépített volt. Tetszett, ahogy a cselekmény fejlődött, és hogy Franka olyan döntéseket hozott, melynek súlyos következményeibe még belegondolni is kész horror volt. Mondjuk, ha nem úgy végződött volna a könyv ahogy, azt mondanám, hogy szinte tökéletes lett volna, de Dempsey úgy tűnik nem szereti megríkatni az olvasóit, pedig néha az is jól tud ám esni.

A könyvet olvasva egyébként néha nekem annyira távolinak tűnt ez az egész szörnyűség, mintha több évszázada történt volna. Pedig csak 76 év telt el azóta, ami nem is olyan sok, hiszen még az én dédikém is élénken emlékszik a második világháborús borzalmakra, és a mai napig is sokat szokott mesélni a szovjet megszállásról. De visszakanyarodva a könyvhöz, a Fehér rózsa egy nagyon jól megírt és magával ragadó történet volt. Egyetlen hibája talán csak annyi, hogy túl rövidnek találtam.

*  *  *

Hogy kiknek ajánlom? Azoknak, akik szeretik a történelem e sötét időszakában játszódó történeteket, és nem szeretnék elfelejteni azokat a szörnyűségeket, amiket a legszívesebben elfelejtene az ember.

Kiadó: Maxim

Eredeti cím: White Rose, Black Forest

Fordította: Ipacs Tibor

Oldalszám: 288