2019/03/19

,

Hamarosan érkezik Sabrina 2. évada!

Imádtam annak idején Sabrina, a tiniboszorkány c. amerikai sorozatot, ami – jézusom, tényleg ilyen rég lett volna? – a kétezres évek elején futott nálunk a tévében. Ha tehettem, mindig ott ültem délelőttönként a tévé előtt és vártam, hogy vajon most épp milyen kalamajkába keveredik kedvenc tini boszorkánypalántám a 16. születésnapjára kapott varázserejének köszönhetően. Emlékeszem milyen jókat szórakoztam mindegyik részen - ó azok a régi szép idők -, főleg Salem beszólásain, és természetesen a kissé titokzatos és különc nagynéniken Hildán és Zeldán. Úgyhogy amikor megtudtam, hogy egy új remake készült a sorozatból, rögtön felvillanyozódtam és kíváncsian vetettem bele magam a sorozatba, természetesen csak azért, hogy megbizonyosodjak, vajon még mindig  képes-e  ugyanúgy elvarázsolni, mint annak idején.

És hogy mit gondoltam róla?

Nos, azt nem mondom, hogy nem lepett meg ez a kifacsart – tinivígjátékból horrorba átvedlő - néha sokkolóan véres és kegyetlen témájú, no meg látványú újragondolása a történetnek, de pár rész után sikeült ráéreznem az ízére, és onnantól kezdve nem volt megállás. Néhány nap alatt lenyomtam az első évadot, és izgatottan vártam a hírt, hogy vajon mikor jön a folytatás… és igen. Nemrég olvastam, hogy április 5-én érkezik a második szezon, aminek a trailere alapján úgy vélem, hogy Sabrina - hoppá, hoppá - több téren is bekeményít.


Mert míg az első évadban mindent megtett annak érdekében, hogy megtalálja az egyensúlyt a normál- és boszorkányvilágban betöltött szerepe között, addig ebből a kis előzetesből nekem úgy tűnik, mintha kissé kifordulna magából és szabadjára engedné – a mégiscsak létező? - gonosz oldalát. Szóval kíváncsian várom, hogy mit hoz a folytatás, de amit mindenképp remélek, várok, sőt követelek, hogy az a fránya macska, amellett, hogy jó lenne, ha többet szerepelne a képernyőn, végre szólaljon már meg.



4 megjegyzés:

  1. Ó én is nagyon szeretem ezt a sorozatot (meg a régit is) szuper újragondolás lett szerintem is. És de jó, nem is tudtam hogy áprilisban érkezik az új évad - szuper hír!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó, hogy neked is tetszik! :) Én az elején nagyon meglepődtem ezen a feldolgozáson, és nehezen rázódtam bele. Meg valahogy az első pár rész olyan fura volt, mert tulajdonképpen semmiről sem szólt. Aztán valahogy magára talált a történet és én is megszerettem... Szóval nagyon hangulatos kis sorozat, de totál meglepődtem a végén, amikor - Spoiler - Sabrina beírta nevét a könyvbe. ÁÁÁ nagyon kíváncsi vagyok a következő évadra. :)))

      Törlés
  2. A régi sorozat nekem is nagy kedvencem volt, kíváncsi vagyok erre az újra is! Egy ideje már el akartam kezdeni, de most újra kedvem lett hozzá!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem mindenképp tegyél vele egy próbát, de az elején legyen benned némi kitartás. :D

      Törlés