Jane Corry: Hiba volt

Szeretem Jane Corry könyveit. Az eddig olvasottak mindegyikét (a Vértestvéreket és a Férjem feleségét is) nagyon csavarosnak, jól összerakottnak és lélektani szempontból is hihetőnek találtam. És ez most sem volt másképp, sőt, nekem a három könyv közül eddig ez tetszett a legjobban.

A történet egy kétgyermekes családanyáról, Poppyról szól, akinek az élete fenekestül felfordul, amikor egy összejövetelen találkozik régi szerelmével Matthew-val. A benne újra fellángoló régi érzelmek hatására Poppy olyan szörnyű hibát követ el, amely örökké kísérteni fogja.

A történet két szálon fut, az egyikben a Poppyval történt eseményeket követhetjük nyomon, a másikban az anyósáét, Bettyét, aki levélszerű formában meséli el menyének élete történetét. A két nő közötti kapcsolat irigylésre méltó volt, Betty lányaként szerette Poppyt és Poppy is teljesen odavolt az anyósáért. Az olvasó mindkét nő gondolataiba és érzelmeibe részletes betekintést nyer, melynek köszönhetően tüzetesen megismerhetjük őket. Nekem Betty volt a kedvencem, az ő múltja, a férjével való kapcsolata és története jobban megérintett, mint Poppyé. Annál is inkább, mivel Betty egy nagyon szerető és gondoskodó karakter volt, aki nem érdemelte meg azt a szenvedést, amit az élettől kapott, úgyhogy időnként nagyon sajnáltam és mély empátiát éreztem iránta.
 
Amikor Bettyt megismerjük, még csak egy kedves és ártatlan fiatal lány, aki a divat iránti szeretete miatt ruhakészítéssel szeretne foglalkozni, de a családja és leendő férje ezt nem engedi neki. Amikor a 70-es években férjhez megy Jockhoz, még nem tudja, hogy óriási hibát követ el. És amikor erre rájön, akkor sem tud már mit tenni, kénytelen úgy viselkedni, mint amit az akkori társadalmi elvárás és nyomás diktál számára, azaz összeszorítani a fogát és mindent eltűrni. Ebben az időben találkozik későbbi barátnőjével, akivel egyre több időt kezd tölteni, csak hogy megszökhessen saját életéből - bár ne tette volna.

Aztán itt van nekünk Poppy, akinek az életét a jelen eseményeiben követhetjük nyomon. Poppy színésznő szeretett volna lenni, de amikor ez nem sikerült neki, egy ügynökséget hozott létre, ami statisztákat ajánl különböző filmes szerepekhez. Poppy a férjével, két lányával és az anyósával él együtt. A férjével való kapcsolata azonban az évek során egyre langyosabbá vált, mígnem azt vette észre, hogy olyanok lettek egymásnak, mint a jó barátok. Nem meglepő hát, hogy amikor egy összejövetelen meglátja régi szerelmét, a láng újra fellobban benne. Sajnos ez a találkozás olyan események sorát indítja el, ami veszélybe sodorja nemcsak a nehezen felépített egzisztenciáját, de a családi békéjét is.

Meg kell hagyni, a szerző most is igazán jól csavarta a szálakat ahhoz, hogy egyszerre izguljunk, féljünk és rettegjünk attól, hogy mi lesz akkor, ha Poppy lelepleződik, és ha Matthew folyamatos törekvései és zaklatásai tönkreteszik az életét. Mert igen, Poppy valóban hibát követett el, de ha ez kellett ahhoz, hogy újragondolja az életét, és rájöjjön arra, hogy mi a fontos számára, akkor én bizony nem török pálcát felette. Egyébként sokszor éreztem úgy, hogy túlagyalj a dolgokat a sok indokolatlan feltételezésével, amikor úgy gondolta, hogy a férje megcsalja, és hogy csak bűntudatból akar vele lenni vagy szeretkezni. Vagy hogy  úgyis egy másik nőnél éli ki vágyait, és csak vele kénytelen beérni… szóval ezek az önmarcangolások kissé bosszantottak, kishitűnek és akaratgyengének tartottam őt miatta, de pont ettől volt az egész oly emberi és hihető. Úgyhogy szerintem Bettyhez hasonlóan ő is egy nagyon jól megírt karakter volt, még ha kevésbé volt szimpatikus, mint az anyósa, akkor is.

A szereplők sokrétűsége mellett a regény felépítése is nagyon tetszett. Mivel már a könyv legelején tudható, hogy Matthew-t meggyilkolták - hiszen Poppy a vádlottak padján kezdi mesélni a történetét - azt hihetné az ember, hogy nagy meglepetések már nem érhetik, de nem is tévedhetne ennél nagyobbat. Merthogy a lehetőségek sokaságával (hogy hogyan, és hogy ki követte el a gyilkosságot) senki nem számolt, hiszen olyan egyértelműnek tűnt az egész. Így a könyv vége bevallom, számomra nagy meglepetést okozott, igazán megdöbbentőre és csavarosra sikeredett – nekem legalábbis nagyon tetszett. Úgyhogy aki szereti az írónő könyveit, az ezt a kötetét se hagyja ki semmiképp.

Kiadó: XXI. Század
Eredeti cím: I Made a Mistake
Fordította: Borbély Judit Bernadett
Oldalszám: 438

tovább olvasom Jane Corry: Hiba volt

Andrew Nicoll: Miss Jean Milne titokzatos élete és különös halála

Ennek a könyvnek nem a borítója hívta fel magára a figyelmem, hanem az írója, aki nem ismeretlen számomra, hiszen Andrew Nicoll pár évvel ezelőtt már kétszer is bizonyított nagyszerű történeteivel előttem. Először A derék polgármester, majd a Valdez című könyvét olvastam, amik olyan írások voltak, melyek hangulata még hosszú-hosszú ideig ott motoszkált a fejemben. És ha eddig nem lettem volna biztos abban, hogy a Nicoll-féle könyvekre nincs meghatározható recept, akkor most ezzel a regényével teljes bizonyosságot nyertem arról, hogy a szerző olyan stílusban és műfajban ír, ahogyan éppen kedve tartja.
  

A Miss Jean Milne titokzatos élete és különös halála egy csendes kis skót városkában játszódik, ahol a rendőrségnek a legnagyobb fejfájást a magas fákra felmászó macskák és a kisebb kocsmai verekedések okozzák, úgyhogy gondolhatjátok, hogy milyen nagy port kavart, amikor kiderült, hogy Miss Jean Milne, az Elmgrove kúria gazdag és kissé különc vénkisasszonya, kegyetlen és brutális gyilkosság áldozata lett.

Természetesen Miss Milne halálával megváltozik az élet Broughty Ferryben, a rendőrségre igen nagy nyomás nehezedik, hiszen mindenki eredményeket akar, nyomokat és megérzést, amelyen el lehet indulni és le lehet zárni az ügyet, de miután úgy tűnik, hogy a helyi rendőrfőnök tudását jócskán meghaladja a bűntény megoldásának feladata, egy olyan neves és elismert nyomozót kér fel segítségül, aki a hírneve mellett a szakmájának megfelelő tudás birtokában is van. És míg a rendőrség nyomok után kutatva a Brit Birodalom egyik sarkából a másikba szaladgál, addig kiderül, hogy nem is minden az, aminek látszik. Mert ugye ki is volt valójában Miss Milne? Miért élt teljesen egyedül egy hatalmas villában, miért nem tartott szolgálókat és miért utazgatott annyit szerte a világban?

Időben 1912-ben járunk, amikor még nincs DNS vizsgálat és törvényszéki szakértők, a nyomozás segédeszközei igen kezdetlegesek voltak, és míg manapság a számítástechnika odáig fejlődött, hogy pillanatok alatt meg lehet találni bárki ujjlenyomatát, addig ebben az időben több ezer kartont kellett átnyálazniuk a rendőröknek, amíg meglelték a tettes ujjlenyomatával egyező dossziét, ha egyáltalán volt olyan dosszié. Szóval rendkívül nehéz dolguk volt a rendőröknek, nem csoda hát, hogy rengeteg bűntény megoldatlan maradt akkoriban, csakúgy mint Miss Milne-é is.

Imádtam, hogy a könyv alapja megtörtént eseményekre épült és hogy a szereplők valóban léteztek csakúgy, mint azok a bizonyítékok, tanúvallomások és gyilkossági körülmények, melyeket pontosan úgy ahogy a rendőrségi aktákban és az újságcikkekben írva voltak rekonstruált nekünk a szerző - megjegyzem rendkívül aprólékos és összeszedett formában. De míg az ügy megoldására a mai napig nem derült fény, addig a hatás kedvéért Nicoll előállt nekünk egy lehetséges megoldással, ugyanis a részletes kutatómunkájának hála sikerült rábukkannia egy-két olyan nyomozati hiányosságra, mely hibák elkerülésével - talán, de tényleg csak talán - lehetséges lett volna a bűntény megfejtése. Úgyhogy ezekkel a tényezőkkel és egy nagy adag írói szabadsággal kalkulálva kapunk a könyv végére egy megoldást, ami szubjektív, de roppant izgalmas és tulajdonképpen nem is kizárt, hogy valóban így történt. Hogy mi volt a problémám a könyvvel?

A történet nagyon jól kezdődött; vérbe fagyva megtalálják Miss Milne-t, majd jön egy vérprofi nyomozó, aki kézbe veszi az ügyet, a helyszínről részletes leírás, sőt még térkép is készül és John Fraster – aki a híres nyomozónk jobb keze és akinek fanyar humorú tolmácsolásában élvezhetjük a szüzsét - minden az üggyel kapcsolatos dologról részletes beszámolót ad nekünk. DE - mert ugye mindig vannak de-k - egy idő után az események lelassulnak, a rendőrség pedig csak egy helyben toporog miközben egy olyan megoldást akar ráerőszakolni az ügyre, ami nyilvánvalóan egyik bíróságon sem állná meg a helyét. És miközben mi csak pislogunk a hatóság mulyaságán, egyre több olyan korabeli leírást kapunk, ami azoknak, akik részletes történelmi háttérre vágynak biztos nagy örömöt fog okozni, nekem azonban kevesebb is bőven elég lett volna belőle. Sajnos az elbeszélés ritmusát meglehetősen kiegyensúlyozatlannak éreztem, és a könyv elején is idő kellett míg rá tudtam hangolódni az író stílusára - ezért is haladtam kezdetben kissé döcögősen -, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tetszett a történet, mert jó volt, tipikusan az a fajta írás, ami később fejti ki hatását, de valahogy ezt most mégsem tudtam annyira befogadni és értékelni, mint a szerző korábbi műveit. 

Andrew Nicoll

ui.: A könyv borítójával kapcsolatban szeretném megkövetni magam, első ránézésre úgy véltem, hogy az eredeti klasszisokkal szebb és jobb, de miután elolvastam a könyvet, azt kell mondja, hogy a kandalló előtt lévő vértől csöpögő piszkavas látványa sokkal jobban tükrözi a könyv hangulatát. ;)

Kiadó: Gabo
Eredeti cím: The Secret Life and Curious Death of Miss Jean Milne
Fordította: Komló Zolzán
Oldalszám: 400

tovább olvasom Andrew Nicoll: Miss Jean Milne titokzatos élete és különös halála