Anna Gavalda: Édes ​életünk

A regény két kissé különös és teljesen különböző ember történetét meséli el nekünk. Két olyan fiatalét, akik soha nem találkoztak egymással, ám mégis van bennük valami közös; a vágy, hogy megváltoztassák az életüket, még akkor is, ha ez az adott pillanatban teljesen lehetetlennek tűnik.

Mathilde 24 éves és a nagyvárosi fiatalok tipikus életét éli. Bulizik, pasizik, lazul. A munkájáért nem túlzottan rajong, viszont sok időt tölt a barátaival és jól érzi magát a bőrében. Aztán amikor egy nap a táskájával együtt elhagyja az albérlőtársa által rá bízott nagy összegű bérleti díjat, totál kétségbeesik. Úgy érzi, hogy számára itt a világ vége, ám a táska becsületes megtalálójának hála ez az esemény még várat magára kicsit.

A könyv másik főszereplője Yann, aki 26 éves és már két éve él tartós kapcsolatban egy nagyon szép ám kissé elkényeztetett lánnyal. Kapcsolatuk az idő folyamán fokozatosan elhidegült, míg végül teljesen kifulladt, de ezt úgy tűnik, hogy egyikük sem akarja észrevenni. Aztán egy nap véletlenszerűen (igen, itt is a sors keze van a dologban) a lépcsőházban találkozik a fölöttük lakó kedves házaspárral, akik meghívják magukhoz vacsorára, így bepillantást nyerhet bájos és rendkívül vidám életükbe, melynek hatására Yannben olyan érzelmek és emlékek kapnak szárnyra , melynek következtében egy mindent elsöprő cselekedetre szánja el magát. 

Bevallom, nekem ez volt az első Gavalda könyvem, ami nem kis meglepetés okozott számomra. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ez nekem ennyire tetszeni fog. Persze visszatekintve várható volt, hiszen olyan sok bloggertársam – akiknek a véleményére sokat adok – már korábban is agyon dicsérte és várta az írónő legújabb könyveit. Ám hogy az első regénye után én már rögtön azon agyaljak, hogy mi legyen a következő olvasmányom tőle – jelen állás szerint az Együtt lehetnénk - na, hát ezt a fene se gondolta volna.

Rengeteg érzelem kavargott bennem olvasás közben. Annyira érzékletesen és magával ragadó módon tudta ábrázolni Gavalda azokat a problémákat és gondolatokat, amik ezt a két fiatalt gyötörték és foglalkoztatták, hogy nem egy esetben én is simán magaménak éreztem őket, annak ellenére, hogy korban már jóval a szereplők fölött járok. Meg aztán olyan stílusosan és gyönyörűen áramlottak ezek a gondolatok és érzelmek a sorok között, hogy azok sokszor gondolkodásra késztettek… Hogy miről? Ó, hát olyan apróságokról, hogy vajon mit tehetnék azért, hogy jobban érezzem magam a bőrömben, és hogy vajon min kéne változtatnom a jobb élet reményében? (Neeem, nem nagy dolgok ezek ugye?)

Egyébként tök érdekes volt, hogy amikor becsuktam a könyvet akkor még úgy éreztem, hogy Mathilde története tetszett jobban. Aztán ahogy teltek a napok és szép lassan kezdett  lecsengni bennem a könyv mondandója, azt vettem észre, hogy Yann történetére mégis sokkal, de sokkal többet gondolok, és hogy az ő alakja valahogy jobban megérintett és tovább ott motoszkált a fejemben. 

Én úgy vélem, hogy ezt a könyvet akkor kell olvasni, amikor egy kicsit elveszettnek érzi magát az ember. Merthogy ez a könyv erőt ad, gondolkodásra késztet és egy kis hitet nyújt abban, hogy a sors igenis gyakran megmutatja nekünk a helyes utat. Ami persze lehet, hogy kezdetben irtó váratlanul ér bennünket és félünk is tőle kicsit, sőt, talán még ellen is állunk neki, ám ilyenkor (Mathilde és Yann példáját követve) nincs más dolgunk, mint nagy levegőt venni, becsukni a szemünket és egy nagy lépést előre tenni. 

"Hiszen már nagyon régóta ismertem őt. Az ember nem találkozik azokkal, akiket szeret, hanem rájuk ismer."

Kiadó: Magvető

Eredeti cím: La vie en mieux

Fordította: Tótfalusi Ágnes

Oldalszám: 272