Natalie Cox: Nem ​csak karácsonyra

Nincsenek megjegyzések
Úgy hozta a sors, hogy az elmúlt időszakban két karácsonykor játszódó történetet is olvastam egymás után. És bár tudom, hogy már jóval túl vagyunk ezen az ünnepen, de nekem mégis olyan jól esett repetázni még kicsit ennek utóhatásából. 

A nem csak karácsonykor könyv főszereplője Charlie, aki soha nem szerette a karácsonyt és – ejnye bejnye – a kutyákat sem. Az idei ünnepi szezon sem indult túl jól a számára, amikor kiderült, hogy a barátja a személyi edzőjével csalja, az otthonát pedig egy gázrobbanás tette lakhatatlanná. És mintha ez nem lenne elég, az anyja rögtön elintézi, hogy amíg rendbe nem hozzák a lakását, addig Jez unokatestvérénél húzhatja meg magát Devonban, aki nem mellesleg egy kutyapanziót üzemeltet... Hmmm... Ugye említettem, hogy Charlie nem szereti a kutyákat?

Nos, ezek után hősnőnk kénytelen azt tenni, amire egyáltalán nem vágyik: a mozgalmas Londonból az unalmas vidékre költözni.

Amikor Charlie megérkezik Devonba, azt reméli, hogy csendes napoknak néz majd elébe, ezért a lehető legnagyobb körültekintéssel kerüli a vendégház kutyáit és minden olyan dolgot, ami a karácsonyhoz köthető. Ám Jez, ahol tudja munkába fogja őt, és amikor kiderül, hogy egy szerelmi ügy miatt pár napra hirtelen el kell utaznia és a panzió irányítását az ő kezébe adja, Charlie nyugalomról szóló elképzelései rögtön semmivé válnak.
Ám mint tudjuk, minden rosszban van valami jó, ebben az esetben, hogy Charlie, ha vonakodva is, de egy kedves szomszédnak hála kénytelen karácsonyfát állítani, ilyen-olyan karácsonyi eseményen részt venni és egy csomó falusi emberrel megismerkedni, többek között két nagyon vonzó pasival, akiknek bár sajnos vannak hibái: az egyik túl felelőtlen és meggondolatlan, míg a másik elviselhetetlenül fölényes és kioktató... Na de lányok. Most őszintén. Ki a fenének kellenek tökéletes pasik, amikor a tökéletlenek sokkal szórakoztatóbbak.  
Ó, hát nekem nagyon tetszett ez a könyv, még ha néha Charlie-t az elején kissé idegesítőnek is találtam. Jó érzés volt olvasni; humoros volt, csöppet romantikus és egy csomó imádnivaló négylábú szerepelt benne. Annyira lehetett érezni az író kutyák iránti szeretetét, hogy ha nem kerestem volna rá és láttam volna ezeket az instás képeket - amik mindegyiken, jéééé micsoda véletlen, egy fekete dán dog pózol -, akkor is rögtön tudtam volna, hogy Natalie Cox totál odavan az állatokért.

Irtózatosan tetszett, hogy a könyvben minden kutyának külön karaktere volt. Ott volt például a várandós házikutya Peggy, akinek az ellése körüli cécó miatt majd könnyesre nevettem magamat. Vagy a Peggy-re vigyázó süket dán dog, Malcolm, illetve az energikus szánhúzó malamut ikrek és az öreg pudli, Selb, akik mind-mind nagyon szeretnivaló és rendkívül különleges egyéniségek voltak. Meg aztán az is nagyon tetszett, hogy az író Charlie mellett számos olyan izgalmas és érdekes mellékszereplővel is megörvendeztetett bennünket, akik amellett, hogy szerintem külön könyvet is simán megérdemelnének, csak tovább színesítették és emelték a történet fényét. Charlie idegesítő édesanyjáról például többet is  szívesen megtudtam volna, de mindez a tökéletes párját megtaláló Hugóra is igaz, aki ennek ellenére mégis gyakran Chalie-nál kötött ki. Vagy akár a depressziós bolgár szomszéd, Valko is nagyon izgalmas figura volt, Jez titkos szerelme körüli rejtélyről és a doki múltjáról már nem is beszélve.

Magát a történetet csakis jóhiszeműen lehet olvasni, hiszen a valóságban nem hinném, hogy Jez pont Charlie-ra bízná a kutyapanzió felügyeletét, amikor tisztában van azzal, hogy Charlie-nak halvány fogalma sincs arról, hogy mire van szükségük a kutyáknak, és még ápolni sem nagyon tudja őket, arról nem beszélve, hogy elég ügyetlenke is a szentem. No de pont ezek miatt a hiányosságok miatt adódott egy csomó olyan humoros helyzet a könyvben, melynek köszönhetően végig mosolyogva és nagy élvezettel vettem esténként mindig a kezembe. Roppan szórakoztató volt, ahogy Charlie kétbalkezessége és a kutyák iránti ellenszenve ellenére is megpróbálta rendesen tenni a dolgát. Persze volt egy-két olyan húzása, ami miatt őszintén aggódtam a kutyusok testi épsége miatt, de végül is Charlie szépen megbirkózott minden feladattal és a könyv végére végre ő is megtudta, amit már minden kutyatulajdonos tud: a kutyák a legcsodálatosabb lények a világon.

Szóval összességében én nagyon élvezetesnek találtam ezt a könyvet. Az egyetlen dolog, amit sérelmeztem benne, az a szereplők közötti szerelem, illetve annak kialakulásának és mélységének hiánya, de ettől eltekintve egy nagyon kedves és humoros történethez volt szerencsém, ami tökéletesen kikapcsolt és elszórakoztatott. Úgyhogy aki egy halál könnyed és vidám hangulatú, kutyás olvasmányra vágyik, annak szívből ajánlom. 

Kiadó: Gabo
Eredeti cím: Mutts and Mistletoe
Fordította: Turcsányi Jakab
Oldalszám: 312

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése