N. K. Jemisin: Az ​ötödik évszak (A megtört föld 1.)

Oké, szóval az a helyzet, hogy nekem ez a könyv nem jött be. Olyannyira, hogy bizony óriási megkönnyebbülés lett úrra rajtam, amikor az utolsó oldal után végre becsukhattam a kötetet. Úgyhogy most kissé gondban is vagyok az értékelésével, mert dacára annak, hogy sokaknak kifejezetten tetszett, mi több, rajongó posztok tömkelege született róla, engem sajnos mégis totál hidegen hagyott.

Történetünk a világvégével kezdődik, ami nem nagy szám, hiszen ez már a sokadik ebben a világban. Pár száz évente fordul elő, hogy beköszönt az ötödik évszak, ami egy olyan erőteljes természeti katasztrófák - vulkánki- törések, savas esők, földrengések - sorozata, melynek köszönhetően az aktuális civilizáció megszűnik létezni. Néhányan maradnak csupán életben, akik a régi krónikák útmutatásai alapján próbálnak túlélni és felkészülni a következő katasztrófára.

A cselekmény három szálon fut, melyek közül az egyik épp erre az időszakra esik. Ebben Essunt követhetjük nyomon, akinek a férje brutális módon végez fiukkal, majd elmenekül, és erőszakkal magával viszi a lányukat. Essun rögtön felkerekedik, hogy megmentse a lányát, és bosszút álljon a férjén. A második szálon egy Damaya nevű kislány a főszereplőnk, akit a családja azért taszít el magától mert orogén. És most egy kis gyorstalpaló következik: az orogének olyan emberek, akik képesek a földdel kapcsolatba lépni és annak energiáját felhasználni. Ám ebben a világban ezeket az embereket lenézik és rabszolgasorban tartják. Az őrzők azok, akik kiskoruktól kezdve nyomon követik az orogének fejlődését és később is velük maradnak, hogy irányítsák és megvédjenek másokat velük szemben. Szóval Damaya egy ilyen ember, akiért egy őrző jön, hogy magával vigye egy olyan helyre, ahol kiképezik és szigorú szabályok közt irányítják őt. A harmadik szereplőnk pedig egy fiatal orogén nő, akinek egy másik, nála jóval képzettebb orogénnel együtt kell útra kelnie, hogy egy város kikötőjét átjárhatóvá tegyék különleges képességük segítségével. 
Szóval van egy elég nyomasztó apokaliptikus világunk, melyben különböző képességű emberi lények (orogének, kőfalók, őrzők) hierarchikus társadalomban élnek, mely mellé kapunk egy nagy adag föld- és kőzettan, no meg persze elnyomást, meg sok-sok megaláztatást, mely egyveleg elég ígéretesen hangzik ahhoz, hogy telitalálat legyen nálam, de nem. Sajnos ez csak részben teljesült.

Igazából már a könyv elején éreztem, hogy ez nehéz szülés lesz, mert amellett, hogy elég unalmasan indult az egész, totál zavaros volt számomra minden. Fura volt az egyik szereplő E/2 elbeszélésmódja, és meglehetősen kusza a sok helység és személynév, a szereplők különböző képességei, feladatai és egymáshoz való viszonyuk. Kicsit bosszantott, hogy az elején túl sokáig kellett a sötétben tapogatózom, és hogy a későbbiekben is a különböző természeti katasztrófákról, lemeztektonikai mozgásokról, ásványokról, meg ilyen-olyan rozsdaverte kőzetekről szóló részek fárasztóan hosszúra és részletesre sikeredtek. De nem adtam fel, ügyes lány vagyok én, no meg egy leheletnyit mazochista. Úgyhogy a kezdeti nehézségek ellenére mégis kezdtem lassan ráhangolódni a könyvre, de igazán soha nem tudtam a magamévá tenni, valami megmagyarázhatatlan oknál fogva (talán az elbeszélés módja és/vagy az író stílusa miatt) végig külső szemlélőként figyeltem az eseményeket - egyszerűen nem tudott magába szippantani a történet, ami valljuk be, egy könyv olvasásánál azért nem kis probléma.

Persze voltak részek, ahol az események felpörögtek, én meg végre elkezdtem örülni, hogy na most, most biztos beránt a történet és innentől kezdve letehetetlen lesz a könyv, de nem. Csak ideig óráig sodort magával – főleg a vége felé - a lendület, de sajnos mindig hamar kint találtam magam a periférián, melyhez biztos az is nagyban hozzájárult, hogy egyik szereplőt sem sikerült megkedvelnem és közel éreznem magamhoz. Sőt, Essunt a végére már annyira megutáltam, hogy inkább mihamarabb csak szabadulni akartam tőle. 

Szóval tény, hogy nem tudok szuperlatívuszokban nyilatkozni a könyvről, ám a szerző tehetségét sem szeretném vitatni. Ami nálam pozitív irányba billentette a mérleget az az alapkoncepció: az apokaliptikus világ, a társadalmi viszályok és az orogének bámulatba ejtő képessége volt. Tetszett a váltott nézőpont, és a végén a három történetszál összefonódása, úgyhogy bár a könyv nem tudott folyamatosan lekötni és megnyerni magának, mégis örülök, hogy elolvastam, ám a részemről inkább maradok továbbra is Sanderson és Rothfuss zseniális műveinek elkötelezett híve.

N. K. Jemisin

Értékelés: 3/5

Kiadó:Agave
Eredeti cím: The Fifth Season

Sorozat: The Broken Earth
Oldalszám: 360