Amikor egy könyvért hajlandó vagy lemondani a programod, vagy
úgy alakítani, hogy minél több időd maradjon olvasni, az szerintem elég jól
bizonyítja, hogy mennyire tetszett az adott olvasmány. Liz Nugent nemrég
megjelent regényével én pont így jártam. Szó szerint a fotelhez szegezett.
„A férjem nem akarta megölni Annie Doyle-t. Persze az a hazug
dög megérdemelte a halált.”
Mint látjátok a szerző nem sokat tökölt a bevezetéssel,
gyors, tiszta és egyszerű mondattal indítja útjára a sztorit. Mely után persze
bolond lenne bárki is figyelmen kívül hagyni a kérdést, mely szerint vajon ki
lehetett Annie Doyle, és miért ölte meg őt Andrew. De izgalomra semmi ok.
Higgyétek el, hogy idővel minden borzalomra fény derül, csak helyezzétek
magatokat kényelembe és bízzatok mindent Nugent nénire, aki úgy ért a
történetmeséléshez, hogy az olvasó a könyv végén a döbbenet és lenyűgöződés
csodálatos érzésével csukja majd be a kötetet.
A történet egy mély tiszteletnek örvendő ír családról szól,
akik Dublinban élnek az 1980-as években. A szóban forgó férj Andrew egy nagyra
becsült bíró, míg felesége Lydia, egy önző dög, aki csak a saját státuszával és
fényűző életstílusának szinten tartásával foglalkozik. Fiuk Laurence, egy
elhízott és zavarodott tinédzser, aki az anyja fojtogató és betegesen birtokló
szeretete miatt vált fokozatosan ilyenné. A regény igazi bonyodalma onnan
fakad, hogy Laurence részben rájön szülei titkára, és megszállottja lesz a
halott lánynak. Olyannyira, hogy pár év múlva összebarátkozik a lány
családjával, majd beleszeret a húgába, Karenbe, aki nem hiszi el, hogy a nővére
meghalt, ezért éveken át kitartóan kutatja.
Már a könyv legelső oldalán kiderül, hogy a házaspár
gyilkosságot követ el, mi több, a holttestet a hatalmas dublini házuk gyönyörű
kertjében temetik el. Szóval, hogy ki volt a gyilkos azt rögtön tudjuk, a
továbbiakban az okot és a gyilkosság utáni események sorát követhetjük nyomon.
A történetnek három elbeszélője van: Lidya, Laurence és a meggyilkolt lány húga
Karen. E három szereplő motivációjának és személyiségének kidolgozásánál szerintem a
szerző kiváló munkát végzett. Ezt azért tartom fontosnak megemlíteni, mert úgy vélem ennek megléte ennél a műfajnál különösen fontos, hiszen ezen alapul
és erre építkezik (áll vagy bukik) az egész sztori. És ezzel el is érkeztem ahhoz a részhez, ami
totál lenyűgözött, és ami miatt végül is a könyv levett a lábamról: a három
elbeszélő tökéletesen elkülönülő egyedi hangja.
Merthogy az írónő teljesen bele tudott helyezkedni a
különböző típusú karakterek elméjébe és ezáltal átadni nekünk a gondolataikat
és érzelmeiket. Laurence és az anyja Lydia mindketten a gazdagabb társadalmi
réteghez tartoztak, és míg szókincsük azonos volt a gondolkodásuk mégis
teljesen különböző. Laurence kissé naiv volt, lusta és mimózalelkű, míg Lydia
hihetetlenül manipulatív, számító és kegyetlen. És míg Karen és családja a
szegényebb és tanulatlanabb osztályt növelték (az apja például még olvasni
sem tudott), érzelmileg őt mégis sokkal fejlettebbnek éreztem bármelyiküknél.
Véleményem szerint mindhárom szereplő hangját hihetetlen jól
eltalálta a szerző, szerettem is miatta mindegyiket, de Lydiáétól, fú, hát
attól egyenesen a hideg rázott. Az ő érzelemmentessége és ridegsége volt a
leghátborzongatóbb és legbizarrabb az egész könyvben. Ő volt az, akiről
egyszerűen nem tudtam eldönteni, hogy tényleg ennyire gonosz, netán teljesen
őrült, vagy – és én inkább efelé hajlok - a saját gyermekkorban átélt tragédiák
miatt sérült meg pszichésen ily súlyosan.
Hibát nem találtam a könyvben, ami kissé zavart csupán annyi, hogy én
szeretem, ha egy thrillerben a szerző feloldja az előzményekben generált
feszültséget. Hogy ezt fokozatosan vagy gyorsan teszi, az nekem tök mindegy, a
lényeg, hogy a végén az igazságérzetem ki legyen elégítve, mely érzés itt
elmaradt - de ez már az én egyéni problémám, hiszen biztos lesznek, akiknek
pont ez miatt lesz emlékezetes a regény.
Úgyhogy a könyv jó volt. Sőt, nagyon jó. Egy
rendkívül okos és intenzív, ráadásul baromi jó stílusban megírt,
hihetetlen olvasmányos és csavaros történet, ami elsősorban a birtokló szülői szeretetről és a
rossz kötődés kialakulásáról szólt. A műfaj kedvelői
számára mindenképp csak ajánlani tudom.
Értékelés 4.5/5
Eredeti cím: Lying in Wait
Oldalszám: 400
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése