Ferrett Steinmetz: Flex ~ (Mancer 1)

A történet egy középkorú, átlagos kispolgárnak mondható biztosítási nyomozóról Paul Tsaboról szól, akinek a kislánya egy terrormágus merénylete során szinte menthetetlenül összeég. Paul, hogy a műtétekhez szükséges pénzt megszerezze és az elkövetőt is kézre kerítse kénytelen belépni a flex-dílerek veszedelmes világába, ahol nem elég, hogy életveszélyes bűnözőkkel kell szembenéznie, de még arra is ügyelnie kell, hogy a szerencse mindig az ő oldalán álljon…

Egy kis gyorstalpaló:

Flex: ​a világ legveszélyesebb mágusok által előállított kábítószere. Ha felszippantod, hihetetlen szerencsés leszel, és így a legmerészebb álmaidat is megélheted. Nincs többé lehetetlen: felszedheted a buli legjobb nőjét, megnyerheted a lottót… és karcolás nélkül megúszhatod a legdurvább tűzharcokat is.

Fluxus: balszerencse-többlet, a flex használatának következménye. Az univerzum a mágia minden formáját gyűlöli, s az egyenlőtlenségeket újra egyensúlyba próbálja hozni. Ha sikerül elvezetned valahova a flex által kiváltott borzalmas szerencsétlenségeket, túlélheted a tripet. Ha nem, akkor valószínűleg meghalsz.

Mágusok: Azok az emberek, akik olyan mániákusan csinálnak valamit, hogy azzal képesek lyukat fúrni a valóság szövetébe és ezzel megváltoztatni a fizika törvényét. Ilyen mágus például a főszereplőnk Paul is, aki rögeszmésen hisz a pontosan kitöltött űrlapok (erejében) fontosságában. Ő egy olyan bürömágus, aki mágikus fenevaddá képes változtatni az adminisztrációs munkát, melynek segítségével bérleti szerződéseket tud átírni, a semmiből bérelt autókat varázsolni, és bárkinek a nyomára akadni, aki valaha is kitöltött egy űrlapot. Persze léteznek másféle mágusok is, olyanok akik mondjuk a videojátékokban, a zenében, a művészetben, a fociba és így tovább találják meg önmagukat, pontosabban gerjednek rá annyira, hogy képesek lesznek eltávolodni a valóságtól.

Amit tudni kell még erről a világról: Először is a mágia a világ leggagyibb dolgait is képes csodálatossá varázsolni. Olyan emberek azonban, akik minderre képesek nagyon kevesen vannak, merthogy egy régen történt tragédia miatt - amely Európa felrobbanásához vezetett, és ami miatt a varázslókat okolják - vagy rögtön megölik őket vagy elfogják és egy agymosott hadseregbe kényszerítik mindegyiküket. Ezért kell Paulnak is titokban tartania a képességét, ami idáig egész jól is ment neki.

Nos, le a kalappal az író fantáziája előtt, mert szerintem hihetetlen nagy képzelőerőre vall, ha valaki a valóságtól ennyire elrugaszkodott és ilyen erős mágiával átitatott világot tud teremteni, mint amilyet Ferrett Steinmetz alkotott.

Ennek ellenére, vagy pont ezért sajnos elég nehezen indult az elején a könyvvel való kapcsolatom, az első 100 oldalig bizony gyakran megfordult a fejemben, hogy na én ezt hagyom a francba, mert annyira zavaros és elszállt, hogy képtelen vagyok ráhangolódni, de aztán egyszer csak átbillent a mérleg nyelve és azt vettem észre magamon, hogy sehogy sem akaródzik abbahagyni az olvasást. Marhára furdalt a kíváncsiság, hogy vajon mi fog ebből kisülni, és tulajdonképpen nem csalódtam, na jó, egy kicsit azért lehet, hogy mégis, de összességében azért azt kell mondjam, hogy örülök, hogy végigolvastam, mert tényleg egy élmény volt, mondjuk igaz, hogy nem a legjobb fajtából, de ez már más kérdés.

A mágikus rendszer alapötlete szerintem nagyon klassz volt, a főszereplők szimpatikusak és érzékeny karakterek voltak és ráadásul a drogdíler sztereotip viselkedésétől eltekintve a könyv még csak kliséktől sem hemzsegett és mégis. A cselekményt túl egyhangúnak éreztem, az ismétlődő elemek miatt a vége fele pedig már kifejezetten unalmasnak találtam. Ráadásul Paulhoz sem sikerült érzelmileg közel kerülnöm, még a személyes drámája sem érintett meg különösebben, pedig éreztem az író törekvését a vele való együttérzésre és feszültségkeltésre, de valahogy mindez számomra mégsem jött át a sorok között. Akit igazán szerettem a könyvben az Valentine volt, Paul játékmágus segítőtársa. Imádtam ahogy öltözködött, ahogy beszélt és ahogy előadta magát, ő volt a történet legszuperebb és legszínesebb karaktere, aki határozottan sokat dobott a könyv olvasási élményén.

Szóval összességében nagyon furcsa élmény volt ez a kötet, nem pont azt kaptam, amit vártam, amivel semmi gond nincs, hiszen történt már ilyen, de most valahogy sem a szereplőknek, sem magának a történetnek nem sikerült magával ragadnia és elvarázsolnia, mert bár értékelem az író által megálmodott őrülten elszállt fantáziavilágot, befogadni sajnos mégsem tudtam azt.

A sorozat részei:

1. Flex

2. The Flux

3. Fix

Értékelés: 3/5

Kiadó: Agave

Sorozat: Mancer

Oldalszám: 384

tovább olvasom Ferrett Steinmetz: Flex ~ (Mancer 1)

Jordi Llobregat: Vesalius ​titka

Ritkán fordul elő velem az a szerencse, hogy egy könyv olvasása közben ne csak lélekben, de a valóságban is jelen legyek a történet helyszínén, és ez a Vesalius titkánál mégis megtörtént. El sem tudom mondani, hogy milyen nagy hatással volt rám, hogy pont abban az időben járhattam Barcelonában, amikor ez a könyv a kezembe került. Ennek köszönhetően annyira valóságosnak és élettel telinek éreztem a regény minden egyes lapját, hogy azt kell mondjam Jordi Llobregat regénye az idei év egyik legizgalmasabb és legemlékezetesebb olvasmánya lett számomra.

Fantasztikus élmény volt látni azokat a helyeket, ahol a történet játszódott, átérezni a hely szellemét és lehunyt szemmel kicsit elmélázva visszarepülni az 1888-as világkiállítás megnyitójának idejére. Ez a pár napos ott-tartózkodás olyan erős érzelmi hátteret adott a történetnek, hogy sokáig emlékezni fogok még rá. A városban tett hosszú sétáim során, amikor a La Ramblat róttam, vagy az akkori világkiállítás bejáratául szolgáló Diadalívnél sétáltam, vagy amikor épp a 60 m magas Columbus-szobrot csodáltam meg, mely után az El Born negyedben barangoltam hosszasan, mindig megpróbáltam magam elé képzelni, hogy vajon milyen lehetett itt az élet majd 130 évvel ezelőtt, amikor a turisták még nem lepték el ily hatalmas mértékben ezt a gyönyörű várost. A könyvet olvasva könnyen magam előtt láttam azokat a szűk, kanyargós kis eldugott utcácskákat, ahol a történet szerint több fiatal lányt rabolt el egy őrült sorozatgyilkos, aki miután borzalmasan megcsonkította őket a testüket a csatornába dobta. Nos, ezek az utcák a kis balkonjaikkal és a kiteregetett ruhákkal együtt a valóságban irtó hangulatosak voltak - én legalábbis imádtam őket -, mondjuk az már más kérdés, hogy az éjszaka közepén is ugyanolyan szívesen csavarogtam volna-e bennük, mint fényes nappal.

Na de, hogy magáról a könyvről is szóljak pár szót, a Vesalius ​titka tulajdonképp egy jó kis történelmi orvosi krimi a javából, melynek helyszíne Barcelona, 1888 májusa, alig néhány héttel az ország első világkiállításának megnyitója előtt.

A könyv egyik főhőse Daniel Amat, az Oxfordban élő fiatal tanár, aki a különös körülmények között elhunyt apja temetésére tér vissza szülővárosába, Barcelonába. Daniel sok évvel ezelőtt hagyta el a várost a családját ért szörnyű tragédia után, mely miatt még mindig önmagát ostorozza. És hogy a múlt rémes emlékei újra a hatalmukba ne kerítsék, a lehető leggyorsabban kíván távozni a temetés után a városból. Ám egy szenzációhajhász újságírónak, Bernat Flexianak azonban mégiscsak sikerül maradásra bírnia, amikor közli vele, hogy bizonyítékai vannak arra vonatkozólag, hogy az apját meggyilkolták. Így hát ők ketten nyomozásba kezdenek, hogy megtalálják azt az embert, aki a város köztiszteletben álló neves professzorát megölte. Amikor azonban kiderül, hogy a fiatal lányokat rettegésben tartó sorozatgyilkosnak köze lehet Daniel apjának halálához, a nyomozás szálai tovább bonyolódnak. Nem sokkal később segítőtársként csatlakozik hozzájuk egy fiatal orvostanhallgató is Pau Gilbert, aki korábban Daniel apjának segédje volt, és akinek minden lépését súlyos titok övezi.

Igazság szerint nagy meglepetés volt számomra ez a könyv. Már az első pár oldal elolvasása után elfogott a borzongató izgalom a történet kimenetelét illetően, és esténként már alig vártam, hogy újra a kezembe vehessem, hogy még többet tudhassak meg az akkori orvostudomány rejtelmeiről és Vesalius leghíresebb művének titkáról, ami az emberi test anatómiájának felfedezéséről szólt. Tetszett, ahogy a fikció keveredett a valósággal és persze mi tagadás, nagyon élveztem a Barcelona alatti sötét és koszos alagútrendszerbe való bolyongást is a szereplőkkel, illetve hogy betekintést nyerhettem az izgalommal teli világkiállításra való felkészülés kulisszái mögé. Még a gyomorforgató brutális részektől sem rettentem vissza, a három, egymástól teljesen különböző főszereplőért pedig kifejezetten izgultam. Még úgy is, hogy tisztában voltam a hibáikkal, és később a féltve őrzött kis titkaikkal, ám ezek most valahogy mégsem igazán zavartak, mert így is nagyon szimpatikusnak és szerethetőnek találtam mindegyiküket. Maga a történet és a könyv hangulata szerintem baromi jó volt, mondjuk a végén az események realitástól való túlzott elrugaszkodása kissé kizökkentett az sztoriból, és ha kissé fűszeresebben írta volna le az író a várost, ha ugyanúgy éreztem volna a sorok között azokat az illatokat, ízeket és azt a bizonyos spanyol temperamentumot, amit ahogy kitettem a lábam az utcára azonnal megcsapott, tényleg igazán tökéletes lett volna a regény.

Diadalív, El Born negyed, Columbus-szobor

Mindenesetre így sincs okom panaszra, mert roppant élveztem a rejtély megoldásának izgalmát és a könyv vége is okozott némi meglepetést, úgyhogy aki egy jó kis történelmi krimire vágyik, annak meleg szívvel ajánlom.

Ui.: A könyv borítója gyönyörű!

Értékelés: 4,5/5

Kiadó: Agave
Sorozat: -
Oldalszám: 432

tovább olvasom Jordi Llobregat: Vesalius ​titka

Luc Besson új filmje A Valerian és az ezer bolygó városa

Nagyon bízom benne, hogy nem lőtték le a film összes látványos jelenetét ebben a rövid trailerben, mert az nagy szívás lenne. De, ha mégis ez történt volna, ezt a filmet akkor is úgy érzem, hogy mindenképp látnom kell! Szédületes az az új világ, amit ez a rövid filmrészlet ígér nekünk, nagyon pörgősnek, izgalmasnak és hát mi tagadás, elég pazarnak tűnik az egész. A sztori egyébként ismét egy képregény feldolgozás, méghozzá francia...

A film 2017. július 20-án érkezik a magyar mozikba.

Ui.: Nos, a látvány és az akciójelenetek, az idegen fajok ábrázolása, meg az egész filmnek a hangulat szerintem nagyon szuper volt, de maga a történet az elég bugyutára sikerült és a szereplők sem remekeltek, a köztük zajló párbeszédektől pedig néha már tényleg csak a hajamat téptem, szóval ahhhh... nekem ez a film kissé csalódás volt.

tovább olvasom Luc Besson új filmje A Valerian és az ezer bolygó városa

Gregg Hurwitz: Orphan X – Az Árva

Evant még gyerekként választották ki, hogy egy szigorúan titkos kormányzati program, az Árva-program keretein belül egy tökéletes, hivatalosan nem létező bérgyilkost neveljenek belőle. Persze mindez még évekkel ezelőtt történt, és nem ő volt az egyetlen árva gyermek a világon, akit erre a célra használt fel a kormány. Ám e kis elit csoport tagjai soha nem találkoztak egymással, sőt, kezdetben még csak nem is tudtak egymásról.

Evan - csakúgy, mint a többiek - egy saját azonosítót kapott, ő lett az X Árva, akit egy olyan személyi edző nevelt és tanított, aki iránt az évek során erős érzelmi kötödés alakult ki benne - olyan lett számára ez a férfi, mintha az apja lett volna. Jack sok mindenre megtanította őt, többek között a leghatékonyabb harcművészetek szakértelmére, hogy hogyan legyen úrrá a küzdelmek során szerzett fájdalmain, hogy hogyan kell használni a legkülönbféle fegyvereket, és nem utolsósorban, hogy hogyan legyen képes feltűnés nélkül elvegyülni az emberek között.

Evan sok helyen dolgozott a kormány parancsára, de a program bizonytalansága miatt sikerült megpattannia és az ott szerzett tapasztalatait felhasználva szabadúszóvá válnia. A felhalmozott pénzéből néhány biztonságos házat, autókat és fegyvereket vásárolt és olyan, a kétségbeesés szélén álló embereknek kezdett el segítséget nyújtani, akiknek nem volt kihez fordulniuk. Mindezért cserébe ő csak azt kérte tőlük, hogy adják meg a telefonszámát egy másik szerencsétlen helyzetben lévő embernek, akinek szintén szüksége van a szolgálataira - és ilyen ember mindig akadt.

Aztán egy nap üldözőbe veszi őt egy hozzá hasonló mindenre elszánt bérgyilkos, és szépen keresztűl húzza a számításait.

A regény az Evan Smoak-sorozat nyitódarabja, ami meg kell hagyni, elég erősre sikerült. A történet két idősíkon játszódik, illetve túlnyomó részt a jelenben vagyunk, de mindezt viszonylag sűrűn szakítják meg Evan rövid visszaemlékezései a gyerekkoráról és a kiképzéséről. Ezek a részek mindig dőlt betűkkel voltak szedve a könyvben, ami hosszú távon, mi tagadás kissé zavaró volt a számomra - rá kellett jönnöm, hogy irtózatosan rühellem a dőlt betűs szövegrészeket - annál is inkább, mivel ezeket a visszaemlékezős betéteket nem igazán kedveltem, míg Evan jelenbeli vesszőfutását már annál inkább. És, ha már a főszereplőnél tartunk, el kell mondjam, hogy a vele való érzelmi azonosulással kissé hadilábon állok. A hófehér erkölcsű énem azt mondaná, hogy jézusmária, de hiszen ez az ember egy kegyetlen orgyilkos, aki a kormány parancsára embereket ölt, ugyanakkor azt is el kell ismernem, hogy mégsem olyan reménytelen eset, hiszen most olyan embereken segít, akik önhibájukon kívül  kerültek szörnyű helyzetbe. Mindenesetre tény, hogy Evan egy olyan tökéletes pusztító fegyver, akit jó, ha az ember maga mellett tudhat, főleg ha nagy szarban van. 

Ám mint tudjuk, mindenkinek van legalább egy gyenge pontja, és Evané az emberi érzelmek terén való tudatlanság. Természetesen igyekszik ő beilleszkedni a valós világba, kezdetben persze nem sok sikerrel, de mivel a főhadiszállását épp egy társasházban alakította ki, így elég sok alkalma nyílik az emberi kapcsolatok terén való hiányosságainak pótlására, mely alkalmak, meg kell hagyni üde színfoltot jelentettek a könyvben.

Szóval összességében a könyv jó volt, a tempója gyors, a történetvezetése pedig végig izgalmas és akciódús, úgyhogy aki szereti ha a cselekmény filmként pereg a szeme előtt, és a sztori tele van részletes fegyverleírásokkal - amitől bevallom férfiasan én nem nagyon estem hanyatt -, meg high-tech kütyükkel, meg különféle harcművészetekkel, azoknak szívből ajánlom ezt a könyvet. 

És naná, hogy meg is filmesítik majd a történetet, melynek joga a Bradley Cooper produkciós cégnél kötött ki!

Értékelés: 4/5

Kiadó: Fumax
Sorozat: Evan Smoak 
Oldalszám: 372

tovább olvasom Gregg Hurwitz: Orphan X – Az Árva

Brittainy C. Cherry: Lebegés

Nem ez volt számomra a hónap legvágyottabb könyve, így nem is állt szándékomban megvásárolni. Persze jó volt elnézegetni a szakállas muksót a kötet elején, de csupán ezért, és egy igen érzelgős romantikát ígérő fülszöveg miatt nem éreztem legyőzhetetlen vágyat, hogy birtokolni is akarjam... mármint a könyvet. Meg aztán mostanában nem is mondhatnám, hogy mint a régi szép időkben intravénásan tolnám magamba a romantikusokat, szóval egyszerűen csak óvatos voltam és kivártam. Persze nem kellett sok idő, hogy lássam, milyen hihetetlen népszerűségnek örvend ismerőseim körében, ráadásul az egyik barátnőm is igen meleg szívvel ajánlotta, így hát mit volt mit tenni, én is beadtam a derekam és megrendeltem.

És tulajdonképpen nem bántam meg, mert egy gyönyörű szerelmi történetet olvashattam, amely két olyan megtört lelkű emberről szólt, akik egy váratlan baleset következtében veszítették el a szeretteiket. Tristan a feleségét és a kisfiát, Lizzie pedig a férjét.

Tristant érthető módon a történtek teljesen a padlóra küldték, magába forduló, durva és mogorva lett a veszteség érzésétől, míg Lizzie-nek muszáj volt valahogy tartania magát a kislánya miatt, aki szinte még fel sem fogta, hogy az apukája meghalt. Tristan a múlt emlékei elől egy kisvárosba menekül, ahol a véletlen - vagy inkább az isteni gondviselés -, épp Lizzie szomszédságába sodorja, és bár Lizzie-t óva intik a barátai Tristantól - azt mondják róla, hogy kegyetlen, jéghideg és durva egy pasi - ő mégsem fél tőle, mert önmagát látja benne és mert benne is ugyanaz a tehetetlen düh tombol a szerelme elvesztése miatt, mint Tristanban.

Mi tagadás, kész érzelmi hullámvasút volt számomra ez a könyv, mely olvasása közben a meghatódottságtól gyakran összefolytak előttem a szavak, hogy aztán a következő oldalon már mosolyogva, kicsit szipogva törölgethessem ki azokat a fránya könnyeket a szememből. Olyan szépen és meghatóan tudta szavakba önteni a szerző a két szereplő fájdalommal és szenvedéssel teli gyászát, majd a közöttük lévő különleges érzéseket és törékeny kapcsolatot, hogy le a kalappal előtte. Annál is inkább mivel szerintem baromi nehéz lehet a veszteség és újrakezdés témáját feldolgozni úgy, hogy az ne csapjon át valami kínosan nyálas drámába, vagy szívet tépő, érzelmekben való dagonyázásba. Mondjuk szerintem elég necces volt, hogy a szereplők egy évre a szeretteik elvesztése után ismét szerelembe tudtak esni, ám ha ezt az apróságot figyelmen kívül hagyom, akkor azt kell mondjam, hogy hát jah… elég szépen teljesített az írónő az érzelmek szívet tépő hiteles ábrázolásában. Bááár azt is be kell valljam, hogy ez a szívet tépő ábrázolás nekem néha már túl soknak bizonyult. Voltak pillanatok, amikor komolyan úgy éreztem, hogy az a sok gyötrődés és fájdalom, amit ezek ketten átéltek, engem totál agyonnyom lelkileg, azonban  Lizzie barátnőjének felbukkanása szerencsére egy kis lélegzethez juttatott. Faye-t kezdetben nem igazán kedveltem, a közönséges és szexcentrikus szabadszájúságát kissé irritálónak találtam, de aztán valahogy számomra is meglepő mód, egyre jobban kezdtem megszeretni és élvezni a vele való jeleneteket. Jól esett olvasni a szurkálódásait és beszólásait, amik roppant üdítően hatottak a sztorira, csakúgy, mint a kisvárosi miliő jellegzetes velejárói, a helybéliek rosszindulatú pletykálkodásai és a "kedves" szomszédok irigy élcelődései, melyek szintén egy kis izgalmat vittek a történetbe. A könyv vége felé bekúszó lájtos krimi szálnak pedig kifejezetten örültem, kész felüdülés volt számomra, mert hát mi tagadás, mint kiderült, kissé nehezen viselem a túlzott érzelgősséget. 

Mindenesetre aki szereti a pityergős és szenvedős romantikát, annak bátran ajánlom ezt a könyvet, amit számomra igazából nem is a történet mélysége és a karakterek részletessége tett igazán emlékezetessé, hanem azok a gyönyörű mondatok és gondolatok, amiket az írónő a történetbe szőtt és a szereplők szájába adott.

Kiadó: Libri
Sorozat: Romance Elements

Eredeti cím: The Air He Breathes 

Fordította: H. Prikler Renáta

Oldalszám: 392

tovább olvasom Brittainy C. Cherry: Lebegés

Peter Swanson: Egy gyilkosság ára

Ted Severson egy repülőtér bárjában találkozik először a csinos vörös hajú Lily Kintnerel. Miközben pár szót váltanak egymással kiderül, hogy ugyanazzal a járattal utaznak Bostonba, de mivel a gépük késik, így beszélgetésbe elegyednek egymással. Néhány pohár martini után már sok mindent megtudnak egymásról, talán többet is, mint kellene. Ted elárulja Lilynek, hogy attól tart, hogy a felesége megcsalja őt és tréfásan megjegyzi, hogy a legjobb lenne megölni, mire Lily mintha mi sem lenne természetesebb felajánlja a segítségét.

"Igazság szerint én úgy vélem, hogy a gyilkosság nem olyan rossz dolog, mint amilyennek beállítják. Mindenki meghal. Mit számít, ha pár rohadt gyümölcs kicsit korábban leesik, mint ahogy Isten akarta?”

Igazából jó kis szórakoztató könyv volt ez a végétől eltekintve, mert az írás stílusa egyszerű, a történet pedig nagyon gördülékeny volt, és az író is azt az írói eszközt használta, amit én roppant mód szeretek; nevezetesen, hogy minden fejezetben egy-egy szereplő szemszögén keresztül ismerhettük meg az eseményeket, belelátva ezzel a fejükbe, megismerve a gondolataikat és a motivációjukat. Ráadásul az egyes fejezetekben felváltva jelentek meg a múlt és a jelen eseményei, mely által magyarázatot kaphattunk a főszál mögött rejlő valódi okokra.

Nekem a történet első fele tetszett igazán, ahol Lily gyerekkoráról olvashattunk - ami hedonista szüleinek hála nem volt épp lánymesébe illő -, meg az első szerelméről és a szerelemben való csalódásáról. Tetszett Ted története is, a feleségével való kapcsolata, ami az első években tökéletesen működött, de aztán egyszer csak minden megváltozott. Szóval a történet zökkenőmentesen haladt szépen előre, Ted és Lily is egyre közelebb kerültek egymáshoz, és már épp terveket kezdtek szövögetni Ted feleségének meggyilkolásáról, amikor egyszer csak bimm, egy másik szociopata is bekerül a képbe, aki bizony elég csúnyán belerondít a levesükbe.

Tetszett, ahogy a szerző összekötötte a szereplők sorsát, és hogy még a vége fele is érkezett új narrátor a könyvbe. Lily jól megrajzolt karakter volt, míg a többiek - Ted, a gazdag üzletember; Miranda, a hűtlen feleség; és Brad a könnyen befolyásolható építési vállalkozó továbbra is csak sztereotípiák maradtak. 

Összességében nem ez volt az év legjobb thrillere mégis, a műfaj kedvelői számára szerintem megér egy próbát, annál is inkább mivel nem egy hosszú könyvről van szó, gyorsan lehet vele haladni és ráadásul rendkívül olvastatja is magát. Én például a legelején teljesen el voltam ájulva tőle, olyan baromi jól indult minden: a történet tele volt izgalommal és váratlan fordulatokkal, egyik meglepetés jött a másik után, olyanok, amikre tényleg nem számítottam, de aztán ahogy egyre előrébb haladtam az eseményekben úgy lettem egyre csalódottabb, mígnem a végére a lelkesedésem legkisebb szikrája is teljesen tovaszállt. Sajnos a befejezést kissé érthetetlennek és összecsapottnak éreztem, Lily döntését pedig abszolút logikátlannak, amit irtó sajnálok, mert nagyon ígéretesen indult a sztori, de aztán valahol félúton valami nagyon elromlott. Kár érte.

Ui.: Én úgy gondolom, hogy a Holtodiglan és a Lány a vonaton könyvek után ez a történet is simán mozivászonra kerülhetne.

Kiadó: Geberal Press
Eredeti cím: The ​Kind Worth Killing
Fordította: Fügedi Tímea
Oldalszám: 276

tovább olvasom Peter Swanson: Egy gyilkosság ára

Baráth Katalin: Arkangyal éjjel

Bori önkéntes segítő egy családon belüli erőszakkal foglalkozó alapítványnál. Egy éjszaka azonban éppen őt támadják meg és brutálisan összeverik. A lány lakótársát - aki a könyv főszereplője és akinek a nevét a történet végéig nem tudjuk meg - felzaklatja a tragédia, és elhatározza, hogy elkapja Bori ismeretlen támadóját. A nyomozás mondhatni testhezálló feladatnak bizonyul számára, hiszen ő az az ismeretlen "önkéntes igazságosztó", aki esténként Budapest utcáit járva lecsap azokra a férfiakra, akik a feleségüket vagy a barátnőjüket félelemben tartják. Ám egyszer csak fordul a kocka és a vadászból áldozat válik.

Nagy izgalommal vettem a kezembe a könyvet, mert már annyi szép és magasztaló kritikát olvastam róla, hogy irtó kíváncsi lettem rá, de be kell valljam, hogy én kissé csalódott vagyok.

Lehet, sőt biztos, hogy a kisebbséghez fogok tartozni ezzel a véleménnyel, de nekem ez a könyv kényelmetlen volt és frusztráló. És nem a témája miatt, mert igen is, én is úgy gondolom, hogy kell a nők elleni és a családon belüli erőszak problémájáról beszélni, mert a téma nagyon aktuális és nagyon forró, de nem biztos, hogy pont ebben a formában kellene mindezt megtenni.

A könyv főszereplője számomra nagyon idegen volt és nem csak azért, mert az írónő végig nem árulta el a nevét, hanem mert az a mérhetetlen harag, erőszak és gyilkolás utáni vágy, ami szinte a nap minden percében belülről feszítette meglehetősen irritálónak és idegesítőnek éreztem, és nem is igazán értettem, hogy mi az, ami mindezt táplálja. A könyv főszereplője egy rendkívül antiszociális és cinikus személyiség volt tele előítéletekkel, egy olyan ember, akit elsősorban az érzelmei vezéreltek, ráadásul mindenkiben csak a rosszat látta és kereste ott is, ahol aztán tényleg nem volt. Nyilván ezek után nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy egy kicsit sem sikerült megszeretnem őt, de szerintem az írónőnek sem ez volt a célja e karakter megrajzolásánál - akinél szerintem egy két tulajdonságot sikerült kissé túltolnia -, hanem egy olyan különleges és egyedi főhőst teremteni, amire eddig még nem volt példa a hazai krimi-irodalomban. És ez tulajdonképpen sikerült is neki. Persze az már más kérdés, hogy mindez az olvasóknál hogy csapódik le, együttérzésre, cselekvésre vagy valami másra sarkallja-e őket. Az én olvasatomban az erőszak mindig erőszakot szül, ami nem old meg semmit üzenete volt az egésznek, mert ugye a feleségverő Zoli miután két hét múlva kikerül a kórházból ugyanúgy el fogja majd gyepálni Verát mint azelőtt, de lehet, hogy rosszul állok a könyvhöz, és más aspektusból kéne néznem a dolgokat, nem szabadna ennyire komolyan vennem a főhős erőszakos viselkedését, hanem egyszerűen csak élveznem és értékelnem kellene ezt a meglepően új karaktert és témát, amibe ezt az egész történetet BK belehelyezte, nem tudom.

Mindenesetre el kell mondjam, hogy minden negatívuma mellett volt a könyvben valami, ami nem engedte, hogy a felénél abbahagyjam, hanem szó szerint fogva tartott és nem eresztett. Bizonyára az író különleges és rendkívül szórakoztató stílusa, valamint remek szófordulatai és fanyar humora volt a ludas mindebben. És bár a történetet kissé kidolgozatlannak éreztem ám mégis elég csavarossá és érdekessé vált a végére ahhoz, hogy az utolsó lapokig kitartsak és tudni akarjam, hogy hogyan is zárul végül a nyomozás. 

Összességében egy roppant érdekes és - hogy is mondjam finoman - meglehetősen mellbevágó könyvhöz volt szerencsém, amit mindenképp örülök, hogy olvashattam, de nem hiszem, hogy újraolvasás céljából bármikor is lekerülne még a polcról.

Ui.: A poszt írása közben egyébként az jutott az eszembe, hogy erről a könyvről egy könyvklub keretein belül szerintem iszonyat sokat lehetne beszélgetni.

Kiadó: Agave
Oldalszám: 344

tovább olvasom Baráth Katalin: Arkangyal éjjel

Könyvek, amiket várok

Biztosan tudom, hogy még egyetlen olyan hónap sem volt az évben, amikor ne csillant volna fel a szemem valami izgalmas újdonság láttán. Most is már elég régóta gyűjtögetem a friss megjelenéseket, melyek között vannak olyanok, amiket a nagy örömködés közepette egyszerűen nem bírtam ki és már a facebook oldalamon is megosztottam, de úgy gondoltam, hogy mégiscsak jobb, ha egy csokorba szedtem őket, hogy velem együtt Ti is kedvetekre gyönyörködhessetek bennük.

Először a legfrissebbel, Mary Kubica legújabb könyvével A ​fogadott lánnyal kezdem, amire én tuti vevő leszek, hiszen az írónő előző könyve A jó kislány is nagyon tetszett anno, úgyhogy hasonló színvonalat várok ettől a könyvétől is, ha nem jobbat.

Mary Kubica: A ​fogadott lány
Egy ​​véletlen találkozás hazugságok kibogozhatatlan szövevényére derít fényt a népszerű szerző, Mary Kubica pompás új pszichothrillerében. A zuhogó esőben Heidi megpillant egy lányt a peronon, aki egy kisgyermeket szorongat a karjában. Elindul vele a vonat, sebesen elsuhan mellettük, ám a lány nem megy ki a fejéből… Heidi Wood mindig is hitt a jótékonykodásban: egy nonprofit szervezetnél dolgozik, kóbor macskákat fogad be. Azt azonban már megdöbbenéssel fogadja a férje és a lánya, amikor egy Willow nevű fiatal nővel és annak négy hónapos kisbabájával érkezik haza. A zilált és a jelek szerint magányos teremtés akár bűnöző is lehet – vagy még rosszabb. Ám Heidi a családja ellenvetései dacára úgy dönt, menedéket nyújt az otthonukban Willow-nak és gyermekének.A következő napokban az asszony segít a lánynak talpra állni, de ahogy egyre több részlet bukkan felszínre Willow múltjából, Heidinek el kell döntenie, meddig hajlandó elmenni egy vadidegen kedvéért. Ami csupán egy jó szándékú gesztusnak indult, hátborzongató és kiszámíthatatlan történetbe fordul…
Kiadó :  Harlequin,   Megjelenés időpontja: 2016. október 28.

Az előző életemben az egyik kedvenc sorozatom az Alvilág Urai volt, amit aztán a kiadó nagy bánatomra szépen elkaszált. Most azonban  úgy tűnik, hogy a Libri felkarolta és ha minden igaz novemberben már a kezemben is tarthatom a sorozat 5. részét. Kicsit azért izgulok, hogy ugyanúgy fog-e tetszeni, mint öt évvel ezelőtt - lehet ám, hogy nagy pofára esés lesz a vége.

Gena Showalter: Éjsötét ​szenvedély
Az Alvilág Urai és a Vadászok közti harc nem ért véget…
Aeron, a harag démonának őrzője sosem látott még ilyen gyönyörű orvgyilkost. Olivia megesküszik, hogy nem démoni erő lakozik benne, hanem egy bukott angyal, aki azért vesztette el a szárnyait, mert nem volt képes teljesíteni gyilkos küldetését. A gyönyörű halandó felkorbácsolja a halhatatlan harcos szenvedélyét, de kettőjük szerelme nem csak rájuk hozhat pusztulást, de az ártatlanokat is örök kárhozatra ítélheti.
Aeronnak dönteni kell; kötelességének vagy vágyainak engedelmeskedjen. Hűséges kísérője és tanácsadója Olivia vesztét akarja, miközben egy mindegyiküknél veszélyesebb ellenség szegődik a nyomukba, hogy elvégezze a feladatot, amire a lány képtelen volt…
Gena Showalter a paranormális-romantikus irodalom csillaga. Világszerte népszerű sorozataiban démoni vágyakkal és emberfeletti hatalommal rendelkező férfiak, és az őket csábító nők szerelmét írja meg, szenzációs sikerrel.
Kiadó: Libri, Várható megjelenés: 2016. november 10.

Aztán épp tegnap hívta fel a figyelmem egy barátnőm erre a könyvre, amire bizony én nagyon kíváncsi vagyok. Úgy hiszem minden megvan benne, ami egy nagyon szórakoztató, több órás kikapcsolódást tud nyújtani a számomra.

Dinah Jefferies: A ​teaültetvényes felesége
A ​​tizenkilenc éves Gwen reményekkel és szerelemmel teli szívvel érkezik Ceylonba teaültetvényes férjéhez, Laurence-hez. A paradicsomi szépségű birtok azonban sötét titkokat rejt: egy elhagyatott sír a kertben, egy poros ruhásláda.
A kezdeti boldogságnak hamar vége szakad. Laurence megváltozik: kiszámíthatatlanul, távolságtartó módon, mogorván viselkedik a lánnyal. Nem hajlandó magyarázatot adni a rejtélyekre sem, hagyja, hogy a felesége kétségek közt vergődjön.
Gwen teherbe esik, Laurence boldog, de az igazi nehézségek csak most kezdődnek.: az ikrek születése szívbemarkolóan nehéz döntés elé állítja Gwent, és ettől kezdve tragikus titok terheli az ő szívét is.
A lebilincselően izgalmas regény az 1920-as években, Ceylon szigetén játszódik, és még az utolsó oldalakon is váratlan fordulatokkal lepi meg az olvasót.
Kiadó: Tericum, Várható megjelenés: szeptember 30.

És mivel mostanság egyre jobban rákaptam a krimikre - no nem azokra a totál brutál vérengzős fajtákra, amiktől aztán rosszat tud álmodni az ember, hanem az amolyan könnyen emészthető, néha kicsit humoros, modern női vonalú írásokra, mint amilyennek ezt a könyvet is gondolom, melyben szerintem mondjuk nem sok humor lesz, de így is nagyon kíváncsi lettem rá.

Amy Stewart: Lány ​pisztollyal
Egy ​​súlyos családi titok arra késztet egy anyát, hogy családjával New Yorkból egy eldugott tanyára költözzön. Az anya halála után a három lány egyedül folytatja életét a tanyán, a legidősebb lány, Constance irányítása alatt. 1914 nyarán, amikor Európában kirobban az első világháború, felborul a három Kopp nővér élete is: egy autó belefut a bricskájukba, és Constance elhatározza, hogy megtérítteti a kárt a baleset okozójával.

A felelős egy helybeli gazdag és hatalmaskodó gyáros, aki ettől kezdve pokollá teszi a lányok életét. Constance követelése süket fülekre talál nála, a leány ezért hivatalos feljelentést tesz. A hatóságok először vonakodnak komolyan venni a határozott fellépésű, magas termetű Kopp kisasszony panaszát, de a helybeli seriff az ügy mellé áll, és Constance attól kezdve mindenben segíti a seriff munkáját. A sok megpróbáltatás után, amelyben a tanya elleni fegyveres támadások, gyújtogatások is szerepelnek, melyek során Constance fegyverrel kényszerül megvédeni a testvéreit, győz az igazság.
Constance a család megrendült anyagi helyzete miatt munkát keres, és az őket segítő seriff felajánlj neki maga mellett egy állást. Így lesz Constance az Egyesült Államok első női helyettes seriffje.
Kiadó: Kossuth, Várható megjelenés: október 3.

Aztán ugyancsak nagyon izgalmasnak és szórakoztatónak ígérkezik ez a krimisorozat  is, ami külföldön már... na neee már, tényleg a 34 résznél tart??

Emily Brightwell: Mrs ​Jeffries és a halott orvos
Ha Miss Marple házvezetőnő lenne, úgy hívnák: Mrs Jeffries.
A külföldön nagy sikerű sorozat főszereplője az okos, csavaros eszű Mrs Jeffries. Remek logikájával és elsőre ártatlannak tűnő kérdéseivel minden gyanús esetben rávezeti munkaadóját, a kedves, naiv, ám sajnos egyáltalán nem pengeagyú Whiterspoon felügyelőt a helyes megoldásra. Ráadásul Mrs Jeffries mindig készen áll egy kis saját detektívmunkára, hogy elősegítse a felügyelő nyomozását.

Amikor holtan találják Dr. Slocumot az elegáns rendelőjében, úgy tűnik, véletlen baleset érte az elismert londoni orvost. Csakhogy Mrs Jeffries szerint egyes körülmények meglehetősen rejtélyesek. Miért a hátsó ajtón keresztül érkezett látogatóba Dr. Hightower az elhunyt kollégához? Mi történt pontosan az előző szombaton Mrs Crookshank teadélutánján? Mit titkol Mrs Leslie francia szobalánya? És kinek állhatott érdekében mérgező gombát csempészni az orvos vacsorájába?
Kiadó: Kulinária,  Várható megjelenés: 2016. november 15.

És utoljára tartogattam az Agave kiadó legújabb keményebb vonalú, nyomozós pszicho-thrillét. Érdekes mód régebben nem igazán érdekeltek a kiadó könyvei, most azonban egyre több kiadványuk kelti fel az érdeklődésem, ilyenkor veszem észre magamon, hogy milyen sokat változom.

Megan Miranda: Minden ​eltűnt lány
Nicolette ​​Farrellnek boldog élete van Philadelphiában: sikeres a munkájában és nagyon szereti a vőlegényét. Most rövid időre mindkettőnek hátat kell fordítania, ugyanis vissza kell térnie beteg édesapjához szülővárosába, Cooley Ridge-be, ahol nem csak az elhelyezéséről kell gondoskodnia és eladnia családi házat, hanem szembenéznie a múlttal is: tíz év telt el azóta, hogy legjobb barátnője, Corinne, nyomtalanul eltűnt.

Az amerikai kisváros keveset változott ezalatt az évtized alatt, a korábbi rendőrségi vizsgálat érintettjei mindmáig itt élnek: Nic bátyja, Daniel, és felesége, Laura, gyermeket várnak; Jackson a városi bárban dolgozik; Tyler – Nic volt barátja – pedig Annaleise Carterrel randevúzik, aki a csapat alibijét jelentette arra az estére, amikor Corinne-nak nyoma veszett. Néhány nappal Nic hazaérkezését követően azonban Annaleise eltűnik. Nic és barátai ismét megrázó drámai események középpontjában találják magukat, amelyek felidézik Corinne esetét, és rég behegedtnek vélt sebeket tépnek fel.
Kiadó: Agave Kiadó,  Várható megjelenés: október 25.

Ui. : És ne higgyétek, hogy a történelmi romantikusokról megfeledkeztem, de azokat annyira imádom, hogy nekik külön poszt dukál. :P

tovább olvasom Könyvek, amiket várok

Courtney Milan: A ​hercegné háborúja (Sinister fivérek 1.)

A hercegné háborúja egy kissé mást nyújtott, mint amire számítottam, de csakis pozitív értelemben. Kezdetben teljesen odáig meg vissza voltam az írónő stílusától és humorától, meg is jegyeztem magamban, hogy na végre! Végre egy újabb gyöngyszem a romantikus írók palettáján, akiért Julia Quinn után ismét rajonghatok. És bár mire a könyv végére értem Courtney-nak ugyan nem sikerült megugrania a lécet, de így is elégedetten csuktam be a könyvet.  

Merthogy az elbeszélés stílusa csodálatos volt, a szereplők közötti párbeszédek viccesek és lendületesek, és magát a történetet is többé kevésbé kedvemre valónak találtam. A szereplők nagyon szokatlan és érdekes személyiségek voltak, a közöttük zajló romantika pedig finom és édes, a szexjelenetek pedig… hm hát, majd döntse el mindenki maga, nekem ez most annyira nem jött be. A legnagyobb bajom a főhősökkel volt, egyrészt Roberttel, akivel egyszerűen képtelen voltam szerelembe esni, ami azért ennél a műfajnál valljuk be, nem épp elhanyagolandó probléma. Másrészt pedig Minervával, akinek a végletekbe menő nebáncsvirág színjátéka nem igazán nyerte el a tetszésemet.

Pedig kezdetben olyan jól indult minden. Robert Blaisdellt, Clermont hercegét egy nagyon jóképű, udvarias és kedves férfinak ismertem meg, aki - és ez sosem hiányozhat egy romantikus regényből sem - mély lelki sérüléseket hordozott magában. Nagyon szimpatikus volt, hogy Robertet a nemesség többi tagjával ellentétben nem érdekelték holmi úri huncutságok, az ő figyelmét olyan lényeges dolgok kötötték le, mint például a nemesség intézményének a megszüntetése, mely célja elérése érdekében komoly lépésekre is szánta el magát - álnéven röplapokat kezdett terjeszteni a munkások körében, arra ösztönözve őket, hogy harcoljanak a kizsákmányolásuk ellen.  

Minerva karaktere pedig egy csöndes és nagyon visszahúzódó, amolyan szürke kisegér típus volt, aki botrányos múltjának köszönhetően mindent elkövetett annak érdekében, hogy ez így is maradjon. Mindenki számára láthatatlan akart maradni, ezért is alakította ki magáról ezt az unalmas és rideg képet, hogy ne keltsen feltűnést, és hogy a jövője biztosítása érdekében mihamarabb férjhez mehessen. Ám a Roberttel való találkozása minden tervét felborította. A kettőjük közötti vonzalom szinte az első perctől kezdve érezhető volt, de míg Minnie úgy taktikázott a herceggel, mintha csak egy sakkjátszmát játszott volna vele, addig a herceg mindvégig csak saját magát adta, egy olyan fickót, akinek a szerelemtől elkocsonyásodott az agya, és akit végig csak az ösztönei hajtottak, amivel, ha bajt is hozott a lány fejére, nem akarattal tette, hanem csak egyszerűen azért, mert szerelmes volt belé.

Minnie és Robert találkozása a könyv legelején óriási volt. Többször is elolvastam a jelenetüket és magam elé képzeltem az egészet... egyszerűen IMÁDTAM. A történet során kettőjük kapcsolatát rengeteg váratlan öröm és bánat jellemezte, olyan nem várt események, amelyekről én úgy véltem, hogy biztos nem fogják tudni megoldani, de végül is még a látszólag lehetetlen helyzeteket is sikerült együtt leküzdeniük, melyben a megértés és a megbocsátás fontos szerepet játszott közöttük.

Érdekes volt és egyben nagyon szokatlan, hogy a könyvet nem a két szereplő közötti szerelmi történet uralta mindvégig, hanem volt itt minden, mint a búcsúban - a társadalmi és politikai kérdésektől kezdve a tudományos fejlődésen és a védőoltások fontosságán át a munkások egyenjogúságáig -, melyek tulajdonképpen összhangban voltak a korszak valós eseményeivel, de ettől függetlenül mégsem éreztem azt, hogy mindezeket a dolgokat a szerzőnek tökéletesen sikerült összegyúrnia a romantikus szállal. Fura volt, hogy egyik téma sem kapott túl nagy hangsúlyt, mindegyiknek szinte csak a felszínét kapargattuk, melynek következtében kissé kiforratlannak, szétcsúszottnak találtam az egészet.

Ám minden nyüszögésem ellenére összességében azért jó kis romantikus könyv volt ez. Őszintén mondhatom, hogy az első találkozásom az írónővel meglepően kellemesre sikeredett, a stílusa és a nyelvezete mindenképp az én ízlésemnek való, úgyhogy részemről vevő vagyok a sorozat többi részére is.

Ui.: A borító.... tudom-tudom már én is unom, hogy mindig ezen rugózom, de egyszerűen tényleg nem tudom szó nélkül hagyni, vessetek meg miatta, de szerintem ez is borzalmasan rosszra sikerült.

A sorozat részei:

1. The Duchess War - A ​hercegné háborúja ~ Minerva Lane & Robert Blaisdell

2. The Heiress Effect - Az ​örökösnőhatás ~ Jane Fairfield & Oliver Marshall

3. The Countess Conspiracy ~ Violet Waterfield & Sebastian Malheur

4. The Suffragette Scandal ~ Frederica "Free" Marshall & Edward Clark

Kiegészítő novellák:

0.5 The Governess Affair ~ Serena Barton & Hugo Marshall

1.5 A Kiss For Midwinter ~ Lydia Charingford & Dr Jonas Grantham

4.5 Talk Sweetly to Me ~ Rose Sweetly & Stephen Shaughnessy

Kiadó: Gabo
Eredeti cím:  The Duchess War
Sorozat: Brothers Sinister 
Fordította: Frei-Kovács Judit
Oldalszám: 388

tovább olvasom Courtney Milan: A ​hercegné háborúja (Sinister fivérek 1.)

Bernard Minier: Durva ​egy történet

A történet egy Seattle partján fekvő kis szigeten játszódik, ahol a legfontosabb közlekedési eszköz a komp, mellyel a lakosok be tudnak járni a szárazföldre. Ezen a helyen bálnák helyett kardszárnyú delfinek hasítják a vizet és az időjárás is elég zord. Az év legnagyobb részében csak folyamatosan esik az eső és sűrű, vastag köd lepi a tájat, ami végeláthatatlanná és elég lehangolóvá teszi ezt az időszakot. Mindezeket pedig csak azért tartottam fontosnak elmondani, mert ez a történet pont októberben, a sziget legsötétebb hónapjában játszódik, amikor is minden meglehetősen hideg, párás és nyomasztó.

Az eseményeket a könyv főszereplője, Henry meséli el nekünk, aki ezen a szigeten él örökbefogadó leszbikus szüleivel együtt.

Henry tizenhat éves, szereti a könyveket, a horrorfilmeket, a kardszárnyú delfineket és a Nirvanat. Régebben a családjával sokat vándoroltak és költözködtek, mintha menekültek volna valaki vagy valami elöl, de amikor mindezt szóba hozta a szülei előtt, az anyja mindig csak elmismásolta a dolgot. Ezen a szigeten azonban már elég régóta lecövekeltek ahhoz, hogy mindez feledésbe merüljön, és olyan barátokra leljen, akik úgy fogadták el őt, ahogy volt. Charlie, Johnny, Naomi, Kayla és Henry elválaszthatatlanok voltak egymástól, életre szóló szövetséget és örök barátságot kötöttek egymással hét évvel ezelőtt, amikor ő ideköltözött.

Egy este a szigetre tartó kompon Henry heves vitába keveredik a barátnőjével Naomivel, akit másnap holtan találnak a közeli strandon. Az első számú gyanúsított ezek után ki lehetne más, mint Henry, aki úgy dönt, hogy a barátaival együtt kideríti az igazságot és megtalálja azt a szemetet, aki képes volt megölni a barátnőjét.

Mindeközben egy távoli helyen egy apa már 16 éve keresi az eltűnt fiát, és hatalmának köszönhetően minden eszközt bevet a célja elérése érdekében, egy apró információmorzsa pedig pont e szigetre tereli a figyelmét.

Nos azt hiszem, hogy ennyit mondhatok el erről a baromi szövevényes történetről anélkül, hogy szétspoilerezném az egészet.

Igazából nem sok panaszom volt a könyvre azon kívül, hogy néhol zavaróan hullámzónak éreztem a dinamikáját és az elejét is kissé túlírtnak találtam, de úgy kb. a könyv egyharmadától kezdve már teljes mértékben magával tudott sodorni az események alakulása. A helyszín légköre, a kissé nyomasztó és szürke hangulata, a sok eső és szél, a hideg óceán zaja valamint a sziget zárt univerzuma tökéletes atmoszférát biztosított a sztorihoz, ami nem kis hatással volt rám, többek között ezért is szerettem olvasni ezt a könyvet.

A cselekmény több szálon futott, melyből egyrészt Henry zűrös múltját ismerhettük meg, másrészt pedig a jelenben zajló eseményeket követhettük nyomon: egy apa rég eltűnt fia utáni kutatását és Henry rendkívül veszélyes és vakmerő nyomozását a barátnője gyilkosa után, mellyel kapcsolatban nekem nem egyszer okozott  nagy meglepetést ez a fura srác, mert, hogy fura volt az biztos, ezt minden porcikámban éreztem, de hogy miért, azt már pontosan nem tudtam volna megmondani, de igazából nem is kellett, mert a végére minden szépen a helyére került. Lehet, hogy egy rutinosabb krimiolvasónak sikerült volna kitalálni a könyv befejezését, én beismerem kudarcot vallottam, mert Bernard Minier olyan tehetségesen tudott manipulálni, hogy mindvégig az orromnál fogva vezetett – no nem mintha olyan irtó nehéz dolga lett volna velem. Olyan ügyesen vonta be a szemem előtt zajló valóságot hamis fénnyel, hogy azzal totál tévútra vezetett, melynek köszönhetően a könyv végére részemről tényleg teljes volt a döbbenet.

Ami a legjobban tetszett a regényben - és amit ugye már korábban is említettem - az a helyszín különleges atmoszférája és a sziget zárt közössége volt, ahol mivel mindenki ismert mindenkit, senkinek nem voltak titkai a másik előtt, vagy ha mégis, akkor azokat nagyon mélyre kellett magukban temetniük ahhoz, hogy ne lássanak napvilágot, de Henry és Charlie magánnyomozásának hála még így is sok mocskos dolog a felszínre került. Tetszettek a leírások és a dialógusok is – pl. a gengszterek és a tizenéves gyerekek között zajló jeleneteket baromi izgalmasnak és rendkívül intenzívnek éreztem, úgyhogy bár az elején kissé nehezen tudtam felvenni a könyv ritmusát, és el-elkalandozott a figyelmem, a végére azért egészen jól belerázódtam és elégedetten csuktam be az utolsó oldal után.

"Soha, semmi pénzért sem mennék vissza a szigetre. Még akkor se, ha maga Jennifer Lawrence könyörögne térden állva."

Kiadó: Gabo
Eredeti cím: Une putain d'histoire
Fordította: Bíró Péter
Oldalszám: 472
Beszerzés: vásárlás

tovább olvasom Bernard Minier: Durva ​egy történet

Sense8

Az van, hogy mostanában nem sok kedvem van olvasni, ami nemcsak aggasztó, de irtó bosszantó is egyben, mivelhogy eddig esténként elalvás előtt, még ha a fáradságtól arccal is estem gyakran az ágynak mindig muszáj volt pár oldalt olvasnom, mert kellett, mert jól esett, mert szerettem, mert szükségem volt rá, és  mert... mert megszoktam. Most meg ott tartok, hogy hiába hevernek halomszám a polcomon a jobbnál jobb könyvek, egyszerűen képtelen vagyok bármelyiket is elkezdeni, nemhogy még egy-két oldalt olvasni belőlük. Úgyhogy egy kis szünetet tartottam, és olvasás helyett inkább sorozatokat néztem, úgyhogy a mai posztom témája is ez, egy új sorozat iránti örömködés, pontosabban orrvérzésig való rajongás.

Szóval van ez a sorozat, a Sense8, ami már az első résszel megvett magának. Komolyan mondom, hogy a 24 óta nem éreztem ilyen erős lelkesedést egyetlen sorozat iránt sem. Szó szerint elvonási tüneteim voltak, ha ki kellett szakadnom a történetből, és ha tehettem volna, akkor egy ültő helyemben végig tudtam volna nézni a széria mind a 12 részét - no nem mintha ennél sokkal több időmbe tellett kivégezni. Szóval teljesen odavagyok ezért a filmért, egyszerűen nem tudtam betelni a hangulatával és a váltakozó kultúrák látványával, annyira kellemes és szívmelengető és csupa jóság volt a szereplők kapcsolata, és annyira szép és sokszor megmosolyogtató, néha pedig kellemesen bizsergető, hogy…. áh, nem is tudom szavakba önteni, hogy ez a film mennyire elvarázsolt és hogy mennyire magával ragadt.

Nem szeretnék sokat spoilerezni, mert amikor elkezdtem nézni a Sense8-et, én semmit nem tudtam róla és higgyétek el, hogy ez így volt a legjobb. Amikor a férjem egyik este azt mondta, hogy "ugyan nézzünk már bele ebbe a filmbe, mert annyi jót olvastam róla, meg hát ugye J. Michael Straczynski és a Wachowski fivérek - aki azóta már nővérek lettek (igen, tudom, szerintem is nagyon durva) - közös sorozata, akik ugye már több jó filmet is letettek az asztalra" én mégis kissé ódzkodtam tőle, de mint kiderült annyira, de annyira kár volt, mert ezek hárman tényleg remek munkát végeztek, le a kalappal előttük.

Kala - Mumbai

A sorozat nyitójelenete szerintem nagyon ütősre sikerült. Egy titokzatos nő (Daryl Hannah) mielőtt öngyilkosságot követne el valamilyen módon összeköti nyolc ember tudatát - akik ezáltal érzékelni tudják majd egymást - miközben végső búcsút vesz társától, Jonastól (Naveen Andrews), aki egyébként nincs jelen, csakúgy, mint a történet negatív szereplője a Suttogó sem, csak a nő látja őket és beszél velük bemutatván ezzel a nézőnek, hogy hogyan is működik az "érzők" furcsa kapcsolata.

Szóval ez a nyolc ember, akik a világ különböző pontjain élnek és akiket ez a titokzatos nő kijelölt, különleges érzelmi kapcsolatba kerülnek egymással. Eleinte nem értik, hogy mi történik velük, csak furcsa hangokat hallanak, vagy néhány másodperc erejéig egy teljesen más helyen és más szituációban találják magukat valamelyikük testében, ráadásul érzik a másik fájdalmát, szomorúságát, boldogságát vagy épp erős testi vágyát, és ami a legfontosabb, különböző képességeiknek hála alakítani is tudják egymás sorsát. Szóval ez a nyolc idegen egy idő után azt veszi észre, hogy az életük teljesen összefonódik egymással, ami jó érzéssel tölti el őket, élvezik és éhezik is egymás társaságát, amíg üldözőbe nem veszi őket egy titkos szervezet, ami minden jel szerint le akarja vadászni őket. És hogy mindez miért és hogyan történhet meg velük, és hogy mit akar tőlük a Suttogó, hát azt kérem nem árulhatom el, de megnyugtatok mindenkit, hogy a sorozat végére erre is fény derül.

Nomi - San Francisco

Imádtam ezt a sorozatot. Imádtam nyomon követni a szereplők életét a saját környezetükben és kultúrájukban, mindegyikük rendkívül egyedi és különleges személyiség volt, az egymás fejébe való átjárás lehetősége pedig rendkívül érdekessé, kicsit misztikussá tette a sztorit.
Az első pár részben szinte semmi nem történik azon kívül, hogy megismerkedünk a szereplőinkkel, hogy hogyan kezdik szép lassan érezni és megérteni egymást. Láthatjuk, hogy hol élnek, mivel foglalkoznak, milyen családi háttérrel rendelkeznek, milyen titkaik és egyéni problémáik vannak - mert van ám itt kérem minden; transznemű, leszbikus és homoszexuális, kész felüdülés volt úgy a 4. résznél egy férfit és egy nőt látni csókolózni - szóval az elején igen lassan építkezik a történet, ami számomra egyáltalán nem volt unalmas vagy zavaró sőt, nekem ez tetszett benne a legjobban, mert élvezet volt a szereplőkkel együtt ízlelgetni és átélni a mentális kapcsolatuk és az érzelmi összekötődésük meghitt érzésének minden pillanatát, mely jelenetek izgalma és szépsége engem még vagy ugyanennyi részen keresztül a képernyő elé tudott volna szegezni. De a történet persze nem csak ezeknek az érzéseknek a felfedezéséből állt, hanem a vége fele már az események is felgyorsultak, egyre több akció, izgalom és állszakító meglepetésben volt részem, miközben lenyűgöző helyeken járva fogamat összeszorítva drukkoltam mindegyiküknek, hogy sikerüljön a tervük megvalósítása.

Lito - Mexico, Wolfgang - Berlin

A film lenyűgöző helyeken játszódik - az izlandi részek ahh... káprázatosak voltak -, melyek mindegyikét az eredeti helyszínen forgatták, és a színészek is olyan nemzetiségűek voltak, amilyen karaktert megformáltak, hogy a szexuális beállítottságuk is megegyezik-e a filmbéli szerepükkel, arról már nem szól a fáma. :)

Végezetül mit is írhatnék azon kívül, hogy én mindenképp csak ajánlani tudom ezt a földrészeken átívelő kicsit misztikus, kicsit romantikus, mély érzelmekkel teli nagyszerű történetet, ami úgy volt epikus, hogy közben mindvégig rendkívül intimnek is sikerült maradnia, nálam biztos, hogy ez lett az idei év kedvence. Mindenesetre azért óva inteném azokat, akik csak az akcióra utaznak, mert biztos vagyok benne, hogy csalódni fognak, míg akik szeretik a karakterdrámákat repdesni fognak az örömtől, úgyhogy csak hajrá, ugorjatok fejest a filmbe és hagyjátok magatokat elveszni benne, higgyétek el megéri.

tovább olvasom Sense8

Te jó ég, ki látott már ilyet?

"Egyenesen a szemembe nézett. Naominak fátyolos, ametiszt színű szeme volt, némi lapislazuli- és nefelejcskék-árnyalattal, az írisze szélén pedig egy sötét, már-már fekete sáv futott körbe." 

Na még egyszer, hogy jól értettem-e.

Egyenesen a szemembe...  oké, eddig sima ügy.... ametiszt színű... aham, alakul, bár lila szemet én még soha az életben nem láttam... a lapislazuli- és nefelejcskék árnyalat belekeverésével pedig olyan túlmisztifikálttá vált az egész, hogy ember legyen a talpán, aki mindezt maga elé tudja képzelni. Még jó, hogy az írisze szélén futó sötét, már-már fekete sávval nem volt gondom.

Most őszintén, miért nem lehetett egy egyszerű kökény- vagy nefelejcskék, vagy ne adj' isten bogárfekete színű szeme annak a szegény Naominak?

tovább olvasom Te jó ég, ki látott már ilyet?

Anne Bishop: Vörös ​betűkkel ~ A Mások 1.

A történet egy olyan Föld-szerű világban játszódik, amely őslakosai olyan különleges alakváltó lények (vérfarkasok,  hollók, medvék, sólymok... és vámpírok,), akiknek az emberek csak egyszerű húst, azaz prédát jelentenek. Nagyon ritkán érintkeznek velünk, csak ha valami általunk készített termékre vagy technológiára van szükségük lépnek velünk kapcsolatba, egyébként egyáltalán nem rajongnak értünk, viszont örömmel falatoznak belőlünk.

Meg Corbyn egy vérpróféta, aki ha megvágja a bőrét, erős kínok és eufória között látja a jövőt. Számos hozzá hasonló nővel együtt rabszolgaként tartották eddig fogva egy olyan helyen, ahol rengeteg pénzért gazdag ügyfelek kíváncsiságát elégítette ki. Megnek azonban a tél közepén sikerül megszöknie és menekülése során átfagyva és kétségbeesve egy Mások által lakott Udvarban menedékre lelnie. Tudni kell, hogy ebben a világban minden városban van egy Udvar, ahol a Mások laknak és ahol az emberi törvények nem hatályosak. Ezekben az Udvarokban juthatnak hozzá a Mások az emberek által előállított tárgyakhoz és termékekhez, amik létrehozására ők nem képesek. Illetve ide jönnek azok a kíváncsi emberek, akik a Mások után érdeklődnek, esetleg munkát keresnek náluk, vagy netán intimebb kapcsolatra vágynak velük. Szóval Meg ide menekül az üldözői elöl, ahol a változatosság kedvéért most olyanok könyörületére lett bízva, akik csak alakjukban hasonlítanak hozzánk. Szerencséjére Simon Wolfgard, az Udvar alakváltó vezetője épp egy olyan Emberi Összekötőt keres, aki úgy tudja átvenni a szállítóktól érkező leveleket és csomagokat, hogy mindeközben nem kívánja felfalni őket. És bár Simon először vonakodik felvenni Meget, ám egy erősebb ösztön mégis arra készteti, hogy alkalmazza őt.

Meg tehát egy időre biztonságban van az Udvarban, de az üldözői szorosan a sarkában vannak és mindent megtesznek annak érdekében, hogy kihozzák onnan és újra munkába állítsák.

A könyv nem mondható gyors tempójúnak és nem is túl akciódús, bár a végén volt egy-két látványos robbantással és lövöldözéssel egybekötött üldözési jelent, de összességében egyáltalán nem ez volt rá a jellemző. A történet elsősorban Megre és az ő új összekötői szerepére koncentrált, melyet a lány látomásai kissé megbonyolítottak, mivel nem lehetett tudni, hogy ezek a látomások mikor, és hogy pontosan hol fognak majd bekövetkezni, mert gyakran ezek nem voltak többek, mint szétszórt képek, de hogy mindenképp megtörténnek abban biztosak lehettünk. És mivel Meg a saját halálát is előre látta, így a könyv tulajdonképpen erre a várakozásra épít, mely idő jelentős részét a lány csendes hétköznapjainak a megismerése, illetve a beilleszkedésének és az Udvar lakóival kialakított rendkívül szoros kapcsolatának lassú folyamata teszi ki.

Bevallom, kezdetben kicsit bonyolultnak találtam ezt a világot és annak szabályrendszerét, de miután sikerült akklimatizálódnom benne nagyon élveztem az egészet. Szó se róla, Bishop rendkívül jó mesemondó, mely képessége kellően ellensúlyozza a történet lassú folyását, de véleményem szerint a regény tele van zűrös dolgokkal. Kezdjük például rögtön a főszereplővel. Meg gondolkodása egy tízéves kislányéval vetekszik - amit még hihetőnek is éreztem úgy ahogy, mivel a fogvatartóinak hála olyan elszigetelt körülmények között kellett élnie, ahol fogalma sem volt az élet dolgairól -, de szerintem ez még egyáltalán nem elég indok arra, hogy mindenki az első perctől kezdve úgy odalegyen érte, hogy még az életüket is képesek legyenek kockára tenni miatta. Érthetetlen volt számomra, hogy miért volt Meg a Másoknak olyan baromi szimpatikus, amikor semmit nem tett ennek érdekében, csak leveleket és csomagokat kézbesített. És senki ne mondja nekem, hogy csupán a naiv gyermeki szíve miatt, mert ez annyira gyenge, hogy nem veszem be, sőt, pont e naivitása és a Mások iránta való megmagyarázhatatlan rajongása miatt voltam képtelen megkedvelni őt. Aztán ott volt Asia - szintén zenész -, aki a kezdetektől fogva nem szívlelte Meget. Először azért, mert elhappolta előle álmai állását, később pedig amikor rájött arra, hogy ő az a lány, akit az emberek égen-földön keresnek, már csakis a hírnév és az érte járó jutalom lebegett a szeme előtt. Úgyhogy a célja elérése érdekében terveket szőtt, de olyanokat, hogy nem tudtam eldönteni, hogy ez a nő tényleg ennyire hülye vagy csak tetteti? Az egészséges emberi életösztön legapróbb szikráját sem láttam meg benne, úgy viselkedett, mint egy totál idióta, egyszerűen nem tudtam napirendre térni felette. Aztán nem tudtam elmenni az mellett a kérdés mellett sem, hogy a Mások miért nem fejlődtek? Mármint, hogyhogy nem értettek még csak egy kicsit sem az elektronikához, a számítástechnikához, a fegyverekhez és az orvosláshoz. Miért nem vették már réges rég a fáradságot arra, hogy mindezt - ha csak egy kicsit is, de - megismerjék és megtanulják?

Szóval sok kérdés és tüske maradt bennem a szereplőkkel és magával a világgal kapcsolatban is, gondolom, hogy a következő részekben a szerző majd jobban ráhasal ezekre a témákra és több magyarázattal szolgál majd rájuk nézve, illetve a szereplők cselekedetei és motivációi mögé is több értelem szorul majd. Úgyhogy bár tudom, hogy most úgy tűnhet, ez a könyv számomra egy borzalmasan rossz élmény volt, de ez nem igaz, mert tényleg egy rendkívül gazdag és színes fantáziavilágot hozott össze az írónő, ami kellőképp birizgálja a fantáziám ahhoz, hogy a folytatásra is kíváncsi legyek, de való igaz, hogy a sok pozitív értékelés után - ami előtt kissé értetlenül is állok - picit csalódott vagyok.

Kiadó: Twister Media
Eredeti cím:  Written in Red
Sorozat: The Others 
Fordította: Bozai Ágota
Oldalszám: 512

tovább olvasom Anne Bishop: Vörös ​betűkkel ~ A Mások 1.