Richard Osman: A ​csütörtöki nyomozóklub (A csütörtöki nyomozóklub 1.)

Ennek a könyvnek nemcsak a címe és a borítója, de a leírása is úgy elvarázsolt, hogy amikor elolvastam, rögtön tudtam, hogy ez nekem mindenképp kell. És úgy örülök, hogy hallgattam a megérzésemre – ami most szerencsére nem hagyott cserben -, mert egy nagyon bájos, humoros és rendkívül hangulatos nyomozós történetre találtam benne.

"Süt a nap, kék az ég, gyilkosság van a levegőben."

A sztoriról röviden annyit, hogy négy nyugdíjas, akik mindegyike külön-külön alulról súrolja a nyolcvanat, egy idilli kis angol vidéken, Cooper Chase-ben él egy luxus nyugdíjasotthonban. Mivel életkoruk ellenére fizikailag és szellemileg is még mindig a toppon vannak, és mindegyiküket lenyűgözi a találós kérdések és a bűncselekmények izgalmas rejtélye, egy klubbot alapítanak, amely a megoldatlan bűnügyi esetek megoldásával foglalkozik, s melynek neve: csütörtöki nyomozóklub.

A csapat mozgatórugója Elizabeth, aki véleményem szerint évekkel ezelőtt valamilyen titkos ügynök vagy kém lehetett, olyan kiterjedt ismeretségi körrel és olyan szokatlan módszerek alkalmazásával szerzi meg a szükséges információkat, hogy csak erre tudtam gondolni. A csapat másik nő tagja pedig Joyce, aki korábban ápolónőként dolgozott, de róla majd később mesélek. Persze a férfiak sem maradtak ki a bandából; Ron, legfőképp nagy hangjával és határozott fellépésével tűnt ki, míg Ibrahim pszichiátriai múltja révén erősítette a társaságot.

Szóval ők négyen, a csütörtöki nyomozóklub, folyamatos kapcsolatban voltak egymással, teázgattak, beszélgettek, miközben néha – na jó, lehet, hogy nem is olyan ritkán –, de egy-egy pohár bor, gin, de még whisky is simán lecsúszott a torkukon. Olyan kellemes, meghitt baráti és nyugodt hangulatban éltek ők ebben a luxus otthonban, hogy már-már én is oda vágytam, és úgy gondoltam, hogy ez igen! Ilyen környezetben és helyen kéne minden embernek megöregedni – ha-ha-ha, álmodik a nyomor.

Na de visszatérve a történethez; az élet akkor kezd igazán felpezsdülni hőseink számára, amikor a nyugdíjasotthon egyik társtulajdonosát holtan találják a konyhájában. A csütörtöki nyomozóklub persze rögtön beveti magát, és a négy öreg (elnézést, idős) elhatározza, hogy mindenképp megtalálja a gyilkost, és megoldja e trükkös gyilkosság rejtélyét. A nyomozáshoz két igazi rendőr is csatlakozik, de igazából ők csak statiszták ebben az egész felfordulásban, mert a főszerep egyértelműen az imádnivaló nyugdíjasoké.

Hát nekem ez a könyv borzasztóan tetszett. Bájos, humoros, érdekes, megható és igazán szórakoztató történet volt. A könyv elbeszélési technikáját érdekesnek találtam, mivel két nézőpontra osztotta a regényt. Az egyikben a jól megszokott harmadik személy perspektívájából láthattuk az események folyását, a másik nézőpontban pedig Joyce naplóbejegyzésein keresztül, ahol az ő személyes tapasztalatairól, élményeiről, és nem utolsósorban érzelmeiről (a kortól, a betegségektől, az elhagyatottságtól és a haláltól való félelméről) olvashatunk, amely nemcsak őt és a társait hozta ezzel érzelmileg közelebb hozzánk, de mélységet és egy kis búskomorságot is adott a történetnek.  

A könyv mind a négy főszereplőjét imádtam; színesek voltak, szerethetőek, érdekesek és rendkívül emberiek. A kedvencem azonban mégis Elizabeth maradt, és nemcsak azért, mert lelkileg őt éreztem a legerősebb karakternek mind közül, hanem mert rendkívül határozott személyiség volt és mert mindig tudta, hogy mit kell tennie, és hogyan kell viselkednie ahhoz, hogy megszerezze azt, amire szüksége van. Még akkor is, ha teszem azt egy kirablott apácának kell kiadnia magát a célja elérése érdekében. A gyilkosság hátterét és motivációját is izgalmasnak találtam, olyan tekervényes és csavaros volt, mint egy jól megtöltött kakaós csiga. A hihetetlen és a lehetséges események elképesztő keverékét éreztem benne, amit a szerzőnek úgy sikerült megvalósítania, hogy az olvasó egyszerre tudjon sírni és nevetni rajta, megkérdőjelezni, ugyanakkor mégis logikusnak - vagy legalábbis egy kis jóindulattal - hihetőnek találni mindazt.

Az is nagyon tetszett a könyvben, hogy Osman nagyban eltért az idősek sztereotípiájától. Mert ugye, hogy is képzeljük el őket? Egész nap a tévé előtt ülve, totál  inaktívan, saját közösség nélkül, magányosan… Ebben a történetben azonban élettel teliek voltak, ami egyedülálló frissességet és eredetiséget adott a könyvnek. Na meg aztán azt a tényt sem hagyhatjuk figyelmen kívül velük kapcsolatban, hogy ők mindenhez másképp viszonyulnak, és határozottan több élettapasztalattal rendelkeznek, mint a fiatalabb korosztály. Ráadásul a mi szereplőink még okosak is voltak, a hatóság számára pedig a koruknál fogva érinthetetlenek, amit ők teljesen mértékben ki is használtak, nem kevés humoros percet okozva ezzel az olvasó számára. 

"Egy bizonyos kor után az ember nagyjából azt tehet, amit csak akar. Senki se szól rá, kivéve az orvosait és a gyerekeit."

Szóval egy szó, mint száz, A csütörtöki nyomozóklub nagyon élvezetes olvasmány volt, remek szórakozást nyújtott számomra. Biztos vagyok benne, hogy sokáig megmaradnak kedves szereplői a fejemben, várom is nagyon a folytatást.

A WMN oldalán egy jó kis interjú olvasható a szerzővel, amiből azt is megtud-  hatjuk, hogy Steven Spielberg már meg is vásárolta a könyv megfilmesítési jogait. Hurrá, hurrá, kíváncsian várom az eredményt.

Kiadó: Agave

Eredeti cím: The Thursday Murder Club

Fordította: Orosz Anna

Oldalszám: 368