Robbie és Emily története 1962-ben kezdődik, amikor először találkoznak egymással, de a könyv legelső lapjai öt évtizeddel későbbről kezdi el mesélni a történetüket, amikor ők már évek óta együtt vannak, sok szép emléket gyűjtöttek együtt össze, öregek és gyengék, de még mindig szeretik egymást és még mindig képesek lennének egymásért akár meghalni is - amire egyébként sor is kerül, nem sokkal azután, hogy Robbie-n az Alzheimer kor tünetei mutatkoznak. Ugyanis Robbie, a betegsége folytán gyakran elveszíti a memóriáját és éveket ugrik vissza az időben, és mivel ők ketten már megismerkedésük óta szörnyű titkot cipelnek magukkal, nagy a veszélye annak, hogy egy nap nem tudván magáról esetleg elárul valamit ebből a környezetének. És, hogy mindez ne történjen meg, a férfi egy reggelen felkel, felöltözik, kávét főz magának, megeteti a kutyát, majd egy levelet hagy Emilynek és a parti sziklákhoz érve a mélybe veti magát. És számunkra innentől kezdődik a történetük megismerése.
Én mondom
nektek, ez nem egy átlagos szerelmi történet, hanem egy mindent elsöprő,
lenyűgöző, összetett és elpusztíthatatlan kapcsolat meséje. Tetszett, ahogy a
szerző a könyv legelején szép lassan tárta fel Emily és Robbie együtt töltött
örömteli pillanatait a gyermekeik, unokáik és a barátaik társaságában, ami első
látásra azt a benyomást keltette bennem, hogy milyen szép, kiegyensúlyozott és
boldog életet élhettek ők eddig, ám ez a valóságban nem egészen így volt.
Sajnos nem sokat mondhatok el a cselekményről, de ami biztos, hogy már az első
oldalak olvasása közben érezhető, hogy ez egy szívszorító és gyönyörű történet
lesz - és higgyétek el, ez valóban így is volt. Julie Cohen remek mesélő. Olyan
hitelesen - szenvedéllyel és érzelemmel teli - adja át a szereplőkkel történt
események sorát, hogy biztos voltam benne, hogy mindez valóban meg is történt.
Ráadásul roppant különlegesnek találtam, hogy egy olyan megdöbbentő helyzetet
használt kiindulási pontként, ahol a történet ott kezdődött,
ahol véget ért, és ott ért végett, ahol kezdődött.
Bevallom, az
elején elképzelésem sem volt arról, hogy mi lehetett az a nagy titok, amit
oly féltve őriztek szereplőink, ami miatt Emily szülei végleg elfordultak
tőlük, és ami miatt menekülniük és titkolózniuk kellett egész életükön
keresztül. Úgyhogy tűkön ülve vártam, hogy végre fény derüljön minderre, és amikor ez
megtörtént, akkor hirtelen minden mozaikdarabka értelmet nyert és tökéletesen a
helyére került, arról már nem is beszélve, hogy én is majdnem padlót fogtam.
Szóval összességében nem bántam meg, hogy esélyt adtam ennek a könyvnek, és bízom benne, hogy e rövid értékelésemmel bennetek is sikerült felébresztenem a kíváncsiságot iránta. Julie Cohen regénye egy nagyon jó kis romantikus történet volt; fordulatos, erőteljes, merész és érzelmes, amin kellemesen szórakoztam és amit a műfaj kedvelői számára csak ajánlani tudok.
"Emily nevetett. Érezte a szelet a testében. A tenger óriási volt, végtelen, tele lehetőséggel, csupa szabadság. Elkapta Robbie pillantását, és látta, hogy ő is nevet. És a lány ebben a pillanatban beleszeretett."
Julie Cohen |
Kiadó: Gabo
Eredeti cím: Together
Oldalszám: 412
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése